Lalia Gábor

Bacchus jegyese

Csoór Gáspár 1881-ben Bácska társadalmi élete című munkájában a következő – hízelgőnek éppen nem mondható – sorokat írja Szabadkáról: ,,Az egész ország előtt téves fölfogás uralkodik rólunk. Olyan kicsinylőleg nyilatkoznak, hogy a legszebb név, amivel illetnek: a boros Szabadka. És sokszor hajlandók vagyunk magunk is csak ennyit tartani önmagunkról", majd így folytatja: ,,ezt a várost tényleg eljegyezte magának Bacchus és állandóan szesztől párolgó nászt ülnek a lakói".1

A ,,boros" jelzőt városunk természetesen nem máról holnapra érdemelte ki. Sok bort csak azon városok polgárai ihattak ,,mértéktelenül" amelyeknek határában sok volt a szőlő. A borivás és italmérés hagyományát városunk már többszáz éve féltékenyen őrzi és gyakorolja. Az első hitelt érdemlő, e témával kapcsolatos adatok még a török hódoltság időszakából származnak. Az 1570. és 1578-as török adókönyvek (defterek) tanúsága szerint a szobotkai kaszaba rájája a sok más egyéb illeték között hordóadót is fizetett. ,,A hordóadó jelenléte arra utal, hogy a lakosság szőlőtermeléssel nem, vagy csak jelentéktelen mértékben foglalkozott. Hordóadót ugyanis akkor fizetett a rája, ha a határban bor nem termett és azt hordókban más helyről hozták és saját házukban itták meg, vagy italmérésben adták el."2 Szobotkának ekkor már 25 hold (juniga) szőlő és gyümölcsöskertje volt, ám ezt a török birtokolta és a rája csak munkálta. A hiedelmekkel ellentétben a török nagy fontosságot tulajdonított a szőlészetnek és borászatnak. A budai vilajetben a szultáni hász birtokok jövedelme, az emírek és timár birtokosok jövedelme jórészt a boreladásból származott. A saját határukban szőlővel bíró hász városokban (ilyen volt Szabadka is) a szultáni kincstár monopóliumot tartott, ami azt jelentette, hogy két hónapig és tíz napig csak a kincstár borát mérhették a kocsmákban. E bor jórészt a rájától begyűjtött és természetben fizetett musttizedből származott.3

A tiszai határőrvidék korszakában (1686-1750) a határőrök bár sok bort fogyasztottak, kezdetben nem sok szőlőt műveltek. Figyelmüket elsősorban a szántók birtokbavétele kötötte le, és így a sok munkaórát igénylő szőlőművelés évtizedekre háttérbe szorult. Az 1720-as statisztikai adatok azt igazolják (a városnak 949,60 hold megművelt földterülete volt, és ebből mindössze 24,60 hold volt a szőlőkkel beültetett terület), hogy bár a töröktől megörökölt ,,tőkét" nem gyarapították látványosan, a meglévőt azonban művelték. Értékes adatokkal rendelkezünk az e korszakban termesztett borok minőségére, mennyiségére és értékesítésére. ,,Az alföldi, Tisza menti lapályokon termő homoki szőlők gyenge minőségű bort adtak. A bort áprilisig, legfeljebb június-júliusig tudták tárolni. Emiatt eladásra nem termesztettek szőlőt, vagy ha igen (mint például Martonoson), akkor a rossz minőség miatt az értékesítés jelentett nehézséget. A szabadkaiak és zomboriak eladáskor urnánként 1 Ft-ot kaptak, a szegedi, titeli, kobilai, vilovai, péterváradi határőrök pedig 4-5 máriást. A termés mennyisége helységenként változott. Szegeden egy napszámnyi szőlő három urna termést hozott, míg Szabadkán négy, Zomborban négy-öt, de Titelben, Vilován, Kobilában és Péterváradon hét urnát.4 A kocsmáltatás – italmérés – jogát Szabadka még mint határőrvidéki helység vívta ki. A város saját borát árulta saját kocsmáiban, melyet vagy dézsmában vagy adó formájában, de természetben fizetve gyűjtött be. Fizetett kocsmárosokat és borbírót is alkalmazott az italmérés és kereskedelem mind gördülékenyebb lebonyolítására, melyből joggal busás hasznot remélt. Egy 1747-48-as kimutatás szerint ,,a város összes korcsmajövedelme 6842 Frt, ami – kivált azon időben – igen tekintélyes összeg volt."5

A helytartótanács egy 1784 ápr. 19-i határozatával engedélyezte a város polgárainak, hogy szt. Mihálytól szt. Györgyig szabadon mérhessék saját borukat, ezen időn túl pedig csak a város házipénztárába befizetett 24 frt-os illetékért. A polgári bormérés címén 1786-ban a városnak 2592 frt jövedelme származott. A legális polgári bérleti jogot befizető kocsmák szinte gomba módra szaporodtak, és ez évről évre növekvő tendenciát mutatott. Egy 1843-as évi gazdasági kimutatás6 a kocsmák és bérlői körönkénti összeírását ismerteti, melynek mutatói megdöbbentő adatokkal bizonyítják néhai polgártársaink telhetetlen szomjúságát.


KÖRÖK KOCSMÁK SZÁMA

 I. kör – 36 kocsma

II. kör – 13 "

III. kör – 18 "

 IV kör – (nincs összeírva)

 V. kör – 30 kocsma

VI. kör – 30 "

VII. kör – 26 "

VIII. kör – 22 "

Összesen: 175 kocsma


Évek múltával a kocsmák száma szinte hatványozódik. ,,Ha például a gyanútlan utas 1862-ben Mindszentek után szeretett volna egy pohárkával meginni, erre összesen 399 helyen volt alkalma, amibe az ún. Bögrecsárdák nem voltak besorolva, hanem csak a rendesen adózó, bérleti jogot befizető kocsmák és vendéglők."7

A polgárok nemigen tartották tiszteletben a város italmérési jogát. Szőlőtulajdonosok, nemes emberek és tanácsnokok is tiltott italméréssel – zugkocsmanyitással nyirbálták e jogot, mely tiltott cselekedet számos házkutatást és bírságolást eredményezett. Ezt ellenőrizendő a budai helytartótanács 1863-ban egy komoly hangvételű kilenc pontos határozat átiratát küldi meg a városi tanácsnak, melyben emlékezteti a bormérés és a borral való kereskedelem érvényben lévő szabályaira. Az érdekes okmányt az alábbiakban betűhíven közöljük.

,,Szabad királyi

Szabadka Város közönségének


Ő cs. és ap. k. felsége f. évi Szeptember hó 24-én kelt legfelsőbb elhatározásával legkegyelmesebben kijelenteni méltóztatván, miszerint a fenállott kereskedelmi ipar és középítészeti ministerium által a létezett belügyministeriummal egyetértőleg a borrali kereskedésre Magyarországon illetőleg a bor árulására nézve kibocsájtott szabályok az 1860 évi Oktober 20-án az akkori magy. kir. udv. Kanczellárhoz intézett legfelsőbb kézirat értelmében Magyarországban még folyvást kötelező erővel birnak – ennek folytán legkegyelmesebben megparancsolni méltóztatott hogy e tárgyban szükséges intézkedések, az említett ministériumi rendeletek értelmében foganatosittassanak.

Mely legfelsőbb meghagyásnak megfelelve f. évi Mindszenthó 8-án 1863 3. sz. a kelt kegyelmes kir. udv. rendelvény folytán – a netán függőben lévő, valamint az ezentúl beérkezendő e részbeni panaszok elintézésénél s egyes felmerülő kérdések eldöntésénél minden hatóságok általi szoros megtartás végett következő határozmányok közöltetnek:

1-ször Az 1859-ik évi ipartörvényt szentesítő legfelsőbb nyiltparancs által is teljes érvényben fentartott korcsmáltatási jog tárgyát az italoknak az ülő és álló vendégek számárai kiszolgáltatása képezi.

2-szor Az égetbor, ser, és szesznek abroncs alatti edényekben árulása csak annyiban szabad, a mennyiben azon edények legalább is egy bécsi akót tartalmaznak ezen mértéken alóli árulások, bár mily ürügy alatt történjenek is – a korcsmajog megkárosítására czélzottaknak tekintetvén, törvényszabta büntetés alá esnek. Az italmérésre nem jogositott termelők, ebbeli gyártmányaik árulása tekintetében szsintén a fentebb megszoritás alá esnek. -

3-szor Az ürmértékre vonatkozó ezen megszoritás a borrali kereskedésre is kiterjed. -

Saját termésű borok azonban az illető szőlőbirtokosok által saját pecsétjük alatti üvegekben de az ülő és álló vendégek teljes kizárása mellet árulhatók; a kisseb királyi haszonvételi jog törvényszerű megóvása, s e részbeni visszaélések megfékezése tekintetéből azonban a Hatóságok szigorúan felügyelendenek, az illetőleg intézkedni kötelesek lesznek – hogy ezen csupán a borászat emelése végett engedélyezett kedvezmény a kisseb kir. haszonvételek megkárositására fel ne használhassék, s a bor eladás valóban, és kizárólag csak a valóságos szőlő tulajdonosok által saját szöllöikben termett, és általuk kezelt borokra szorítassék, s az csak is pecsét alatti üvegekben álló és ülő vendégek teljes kizárása mellett gyakoroltassák, – miért is az illető királyi kissebb haszonvételi jogok tulajdonosának vagy képviselőjének, mindenkor szabadságában álland, a hatóságok oly iránybani közreműködését kikérni sőt igénybe venni hogy minden szőlőbirtokos, ki a lepecsételt üvegekbeni borárulást gyakorolni óhajtja csupán és egyedül saját termelésére szorítkozzék.

Ezen szabály áthágásával való árulások visszaéléseknek tekintendők lévén – törvényszabta büntetés alá esnek.

4 -szer Az anyag és fűszer úgyszinte vegyes kereskedők bel és külföldi boroknak és külföldi sörnek lepecsételt üvegekbeni árulásra jogosítnák, a belföldi borokra nézve mindazonáltal megjegyeztetvén, hogy az ebbeli kereskedés mennyiben a kereskedők azokat nem saját szőlőikben termelték csak is nemesebb borokra terjedhet ki amint azok ,,extra borok, finom borok, csemege borok, bontelliás borok, aszú, és kezelt aszú borok" név alatt a közéletben előfordulnak.

5-ször A szesznek ugyancsak 4 pontban megnevezett kereskedők és saját szeszgyárukban termelők átali árulásra, de az ülő és álló vendégek számára kiszolgálás teljes kizárásával, mennyiség, az edények minősége tekintetében nincs ugyan korlátolva mindazonáltal a kereskedőknek vállalatukat egyedül csak szesszelli kereskedésre szorítani nem szabad s az mindég figyelembe tartandó lésen hogy a szesznek boltokbani árulása csak ipar üzleti czélokra, nem pedig ital végett engedheti meg.

6-szor Szesz gyanánt csupán oly alkoholtartalmú meg nem édesített folyadékokkal kell bánni, melyek legalább 30 Brauméé fokot mutatnak – ha pedig ezen mértéken alul – ha pedig ezen mértéken alul meghigitanák, ugy a pálinkávali kereskedésre fennálló elvek alá esnek.

7-szer Rozsolió, liqueur, rhum s egyébb édesített alkoholtartalmú italokkal kereskedés a kereskedőknek, valamint az ezen czikkek árulása a korcsmálásra nem jogosított termelőknek csak hordókban vagy egy bécsi meszélynél kevesebbet nem tartalmazó lepecsételt üvegekbeni, de mindig álló vagy ülő vendégek szoros kizárásával engedtetik meg.

8-szor A vendég – kávéházak 's czukrászok jogosítványai a 7. Alatt kijelölt italoknak ülő és álló vendégek számára poharankinti kimérési jogát is magukban foglalják.

9-szer A szilvoriumnak árulása rendesen a rozsolió árulására nézve adott határozatok szerint gyakoroltathatik. Olyan szilvorium mely 30 Brauméé fokot vagy többet tartalmaz, a szeszre nézve fennáló szabályok alá esik; az annál gyengébb fokú szilva pálinkák árulása a közönséges pálinkamérés szabályai alá tartozik.


Kelt Budán a magy. kir. Helytartótanácstól 1863-ik évi november 22-én.


   Szulber Zsigmond

                                                               Ronay Arnold "8.


A szabadkai polgárokat nem rettentették el a fenti szigorú határozatok, és az italozás megengedett, de tiltott formái is tovább virágoztak. Az italozás megengedett formái a város belterületén vendéglőkben – fogadókban és a már körönként kimutatott többszáz kocsmában történt, míg a környező pusztákon a csárdák képezték az italozók kedvelt oázisát. Városunk sok ismert vendégfogadóban bővelkedett a 18-19. század folyamán. A legismertebbek a következők voltak:

VENDÉGFOGADÓ – vagy Nagykocsma, amely még 1765-ben épült a mai Népszínház helyén vályogból. 1840-ben bontották le, és 1847-ben kezdték építeni az új fogadót. A forradalom miatt elhúzódó építkezés csak 1853-ban tette lehetővé a vendégfogadó újbóli megnyitását. A színház nagytermét ekkor kezdték csak építeni, és 1855-ben fejezték be. Az épület ekkor kapja a ,,Szálloda Pest városához" című fogadónevet.

FEKETE SAS VENDÉGLŐ – a mai Strossmayer utcán, a zeneiskolával szemben már az 1780-as években is működött. 1854-ig falai között színházi előadásokat is tartottak.

SZEBASZTOPOL – nagykocsma volt a mai Jadran épülete helyén a Rogina bara déli részén. Az épület 1850-ben még létezett.

BÁRÁNY FOGADÓ – 1856-ban épült a korzón. Jónevű fogadó volt, mely 1945-ig mint szálloda működött. Rövid ideig diák étterem volt, majd az ötvenes évektől a katonaság birtokolja.

VÖRÖS ÖKÖR FOGADÓ – a mai Ivan G. Kovačić iskola helyén épült és működött a 19. század folyamán. A vendéglőt az 1890-es évek elején bontották le, de nevét kezdetben átvette az újonnan épült iskola.

HUNGÁRIA SZÁLLODA – 1881-ben épült a néhai Lifka mozi (ma diszkó) épülete. Szállodának épült és 1888-ig működött. Ezt követően bérház lett.

A pusztai csárdák közül a következők váltak ismerté:

BUGYI CSÁRDA – A Ludasi-tó déli felén, a volt csendőrlaktanya mellett, a nagyforgalmú Kanizsai út mentén állt. A múlt századi térképeken is fel van tüntetve.

FEKETE CSÁRDA – A mai Hajdújárás északkeleti felén, a Körösön át, közúti átkelőhely volt. Itt állt a csárda, mely az 1831-es kolerajárvány idején veszteglő és karantén volt.

KAPONYAI CSÁRDA – A Zombori út mellett az ún. Kaponya völgyben (Krivaja-Bácsér) állt a csárda, melynek közvetlen közelében zajlott a városért folytatott nagy csata 1849. március 5-én.

SZABADKAI CSÁRDA – Egy 1779-es Tompa pusztát ábrázoló térképen a puszta északi határán van feltüntetve. Idővel e területet Orczy báró elpörölte a várostól.

SZ. MÁRIA CSÁRDA – Az elpörölt Szabadkai csárda helyett épült új csárda, amely már a város birtokterületén épült Tompa pusztán.

A város 1890-ben a bérbe adott vendéglőkért és csárdákért 7001 frt. haszonra tett szert.9 Ilyen nagy haszonra pedig azért tehetett szert a város, mert nagy volt a forgalom. E forgalom méreteit szépen példázza egy 1878-as gazdaságföldrajzi leírás, mely szerint: ,,A megyében termett bor közel sem elégíti ki a szükségletet, miért is Baranya és Szerém megyéből, valamint Temes megyéből, Versec tájékáról, sőt Arad megyéből is sok és jó bor szállítatik hozzánk. Nagyobb borkereskedő hely Baja, Újvidék, Kúla. A megyei közönség nem csak a mennyiség, de a minőségre nézve is nagy tekintettel viseltetik. Az országban a mi megyénk, városok közt pedig Szabadka legtöbb bort fogyaszt."10

Egy e témával kapcsolatos 1890-es statisztikai leírásban szép jellemábrázolást kapunk a nagy felszívóképpességű szabadkai polgárról is: ,,Bor átlag 40 ezer hektóliter terem évenkint (felénél több siller), s ez mind itthon fogy el, sőt nem is elég, mert a szabadkai ember sokszor talál czímet a ráköszöntésre melyet el nem fogadni s vissza nem köszönteni épp olyan sértés, mint a kalapemelést nem viszonozni. A vendéglátásnál, mely közmondásosan szíves, legnagyobb élvezete a gazdának, ha vendégét megtöltheti, vagyis alaposan eláztathatja; hadd emlegesse meg, hogy Szabadkán járt."11

Végezetül: ilyen távlatokból bízvást kijelentethetjük (sőt mi már tudjuk!), hogy Bacchus nemcsak eljegyezte városunkat, hanem el is vette feleségül. Az aranylakodalom megtartása pedig nem is kérdéses.


Szabadka 1998. október 10.


1 Csoór Gáspár: Bácska társadalmi élete – Budapest, 1881. 171.
2 Györe Kornél: Adalékok Szabadka gazdaságtörténetéhez, Üzenet, Szabadka, 1973/9. 667.
3 Égető Melinda: Az alföldi paraszti szőlőművelés és borkészítés története a középkortól a múlt század közepéig., 1993. Budapest, 81.
4 Koroknai Ákos: Gazdasági és társadalmi viszonyok a dunai és tiszai határőrvidéken a XVIII. század elején. Budapest 1974, 137.
5 Iványi István: Szabadka szabad királyi város története II. rész. Szabadka, 1892, 79. (a továbbiakban I. István II. részt)
6 Szabadkai Történelmi Levéltár: 19 C. 225/aec. 1843. (A továbbiakban SZ.T.L.)
7 Papp Árpád: ,,Borban az igazság" Bácsország, Szabadka. 1998/3.
8 SZ.T.L. – 5 828/polg. 1863.
9 I. István: II. rész. 80.
10 Fridrik Tamás: Bács Bodrogh vármegye földrajzi, történelmi és statisztikai népszerű leírása, Szeged, 1878. 24.
11 Az Ostzrák-Magyar Monarchia írásban és képben. Magyarország II., Budapest, 1891., 592.