Bogáts Mónika

A bűvész cilindere*

Augusztus van. Forró és lüktető. A férfi napjai egyformán telnek. Reggel felkel, rágyújt, sétálni indul, beül kedvenc csónakjába, késő délután hazaér, ebédel, megint sétál, el a vasútállomásra, aztán vissza, le a tóhoz. Közben vár, vár és vár…

Szeptember van. Ő még mindig csak vár. Nem türelmetlen, nem indulatos. A magány se untatja. Holott nem olvas, nem tanul, nem kell dolgoznia, alig beszélget. Ő csak vár, vár és vár… Ráér. Ideje, mint a tenger. Ha néhány nap kimaradással is, de rendszeresen kap leveleket, amelyekben megerősítik, hogy nem hiába vár, mert akire vár, az eljön, igen, el fog jönni, sőt bármelyik pillanatban megérkezhet. A napok meg csak múlnak. A fürdő területén már szinte alig lézeng egy-két vendég, de ő vár. Nem aggódik és nem ideges. Eszébe sem jut, hogy talán csak hitegetik, hogy üres ígéretekre vár. Egyszerűen elfogadja a tényeket, a helyzetet, és továbbra is vár: egy nőre. A Nőre.

Hogy ki milyen ez a férfi, aki első olvasatra ilyen benyomást tesz. Ő Csáth Géza A kék csónak elbeszélésének hőse, aki valamiféle furcsa tudatállapotban végiglebeg az írás színterein. Végiglebeg az utcán, az erdőn, a tereken, ahol karcsú, hosszú combú lányok andalognak, s látszólag egyiküket sem szeretné megszólítani, megismerni. ,,Nem néztem az arcukba, csak a nevetésük lehelt bele a fülembe, mint valami távoli szellő, és a kíváncsi szemüknek selymes simogatását éreztem az arcomon, ha elhaladtam mellettük’‘ (59. o.)

Egy gátlásos, magányos, visszahúzódó ember szavai ezek, akinek vágyai vannak, de amelyek egy tudatalatti szférába süllyesztve csak az álma(i) során elégülnek ki látszólagosan –, és csak egy rövidebb időre.

Ez az elbeszélés egy álomszövevény. Az egymás mellé csúsztatott jelenetdarabkák és töredékképek leírásai egy történéssé, cselekménnyé fonódnak össze. Benne a vizuális, azaz az optikai képek játsszák a főszerepet, éppen úgy, mint az álmokban.

A műben gyakori a színeknek jelzőkként való alkalmazása: a férfi rózsaszínűnek látja az eget, Chloe meztelen testét; az eget elefántcsont- és rózsaszínű felhők borítják; sárgászöld és ibolyakékszínű vízen úszik a csónak; a szivar füstje kéken gomolyog stb.

A többi érzékszervhez kötődő képzetek és érzetek előfordulása nem számottevő. Csak itt-ott jelenik meg egy-két szaglási, ízlelési, tapintási ill. akusztikai ,,benyomás’‘: ,,A pri-pri bogarak százai megszólaltatták szomorú hegedűiket. Ez a dal kísérte utunkat.’‘ (61. o.)

Már az óindiai álomfejtés megkülönböztetett öt álombirodalmat; a tűz-, víz-, föld- és levegőtartományt – a négy klasszikus őselem alapján, utolsó csoportként pedig a cselekvés és gondolkodás tartományát. Ezek egyikéből – s csak elvétve többől – származik a releváns álmok, amelyeket az illető egyén személye, személyiségfejlődése is döntően befolyásol.

A novella hősének álma a vizek birodalmából ered, a tóhoz kapcsolódik. ,,Akinek sokszor van ilyen álma, rendszerint nyugodt ember, és nagyon zárkózottan él, hajlamos a melankóliára. Nem különösebb akaraterő, temperamentum és érvényesülési képesség jellemzi, ritkán jön indulatba, nyugalmas és alkalmazkodó életet él, híven a jelmondathoz: lassú víz partot mos, csak ideje legyen elég.’‘ (Baumgarten, 1992. 50–52. o.)

Megjegyzendő, hogy a kék szín főként visszahúzódó, szenzibilis egyének álmaiban fordul elő, és csak más szimbólumokkal, metaforákkal, allegóriákkal együtt értelmezhető igazán. A kék szín ebben az esetben a csónak jelzője, mely utóbbi bizonyos alkalmakkor egy nem tudatosult szexuális kalandvágy jelképeként is felfogható.

Csáth a következőket írja Az álom (1909) c. tanulmányában: ,,Az álomnak azon homályos helyei, ahol az elbeszélő az mondja, hogy ’mintha’ ez és ez történt volna, gyanús helyek. Itt tudniillik a cenzúráló rendszer torzító munkája igen intenzív volt, tehát valami okának kellet lenni, hogy a kétséges elemeknek (’mintha’!) az öntudatba jutása ellen küzdjön.’‘ (I6. paragrafus)

Az adott novellában csak egyetlen egy mondatban hangzik el a ,,mintha’‘ szócska. ,,A kék csónak pedig – mindig a kék csónakba ültem – csendesen hintázott velem a túlsó partok felé. Mintha érezte volna szívem vágyait.’‘ (59. o.) A hősnek egy vágya van, hogy a nő övé legyen: ,,Az étteremben, messze hegedű szólott, és én megesküdtem ilyenkor, hogy ha Chloe az enyém lesz, nem kívánok aztán tovább élni.’‘ – vagy: ,,[…] a tücsök, amely lábunk előtt ugrik el, ciripelésével a jövő nyárról mond mesét. Azon a nyáron pedig nem lesz semmi: hiszen ha Chloe már eljött, azután semmi sem történhetett.’‘ (60. o.)

A gátlásos (vágy)álmokban rendszerint azt próbáljuk megvalósítani, amit nem tudunk az életben, mivelhogy túl gátlásosak vagyunk vagy voltunk bizonyos szituációkban. A gátlásosság – legyen az ,,átmeneti ösztöngyengeség következménye’‘ vagy akár olyan jellemző tulajdonságunk, amely habitussá vált, mindenképpen nyomasztólag hathat az emberre, sőt depresszív hangulatot is előidézhet.

A férfi az elbeszélésben nem tűnik magabiztosnak, olyan, mint aki nincs tisztában saját belső értékeivel. Meghúzódik az élet hátterében, egyedül, és nem nyugtalanít másokat. Kicsit szorong, idegileg kimerül.
Gyakran vannak olyan érzései, hogy figyelik: ,,A kavicsok ropogtak a lépteim alatt, és én sokszor összerezzentem, nem követ-e valaki.’‘ (60. o.)Az állomáson pedig így morfondírozik: ,,A szivarom kék füstje olyan lassan gomolygott a levegőben, hogy azt hihettem: a nyárfák mögött valaki visszatartott lélegzettel bámulja a füstöt.’‘ (60. o.)
Általánosan elfogadatott vélemény, hogy a gátlásos álmokban a test vagy a testrészek mozdulatlansága a lelki gátlásosságot is szimbolizálhatja. Miután Chloe megérkezik, a férfi nem rohan oda hozzá, de még csak fel se áll, rá sem néz, hanem minden logikát meghazudtolóan ülve marad a padon. És nem öleli át a nőt, mikor az letérdel elé és megcsókolja. Amikor már jó messze járnak az állomástól, és ember se láthatja őket, csak akkor mer a férfi magától hozzásimulni: ,,Ekkor odaléptem Chloéhoz és sírvafakadva csókolni kezdtem a fehér arcát.’‘ (61 o.)

A kék csónakban ülnek. A főhős ,,reszkető karokkal’‘ evez, és vár, most is csak vár, és hagyja, hogy a finom nyári ruhából kibújó meztelen női test elcsábítsa és az ölébe üljön.

Csak miután magáévá tette Chloét (vagy a nő őt?), meri először és nyíltan felfedni maga előtt ,,titkolt’‘ kívánságait: ,,De a nyári várakozás perzselő vágyai messze szállottak tőlem. A nádasban gyulladtak ki talán, mint apró lidérctüzek. Hunyt szemekkel is láttam őket. Igen, jól láttam a vágyaimat: a nyári várakozás forró, fehértestű leányait, akik messze a nádasban gázoltak hosszú, karcsú bokáikkal, és fáztak a vízben.’‘ (62. o.)

A gátlásos és zavarodottságot tükröző álmokban a rejtjelezett ill. esetenként kódolatlan vágyak nem feltétlenül okoznak bűntudatot, szégyenérzetet. A bennük felfedezett szándékok teljesen természetesek lehetnek.

A történet szereplője se érez bűntudatot, nem tesz magának szemrehányást. Az ösztön kielégülése helyreállítja egy időre – legalábbis valamilyen szinten – lelki egyensúlyát. Másnap reggel először látjuk őt pozitív életenergiákkal telve: ,,Mehettem a vasútra, könnyed és víg voltam, fütyültem.’‘ (62. o.)

Hogy miért félénk és gátlásos az elbeszélő? Igen, talán az okok a messzi gyerekkorban keresendők, amikor a már túlságosan is életidegen (nevelő)szülők a mindenféle rigorózus normáikkal felébresztik gyerekükben a szemérmet és szégyenérzetet, miközben olyan tulajdonságokat és értékeket próbálnak rákényszeríteni, amelyeket az még nem ért meg. De természetesen más okok is szóba kerülhetnek. Mindegy. A kérdés úgy is megválaszolhatatlan marad.

A novella végén a főhős elhagyja a fürdőt, a vonaton ül, s hogy a kattogó kerekek zaja mellett miről álmodik majd, azt csak találgatni lehet. Csáth írja az álomról, hogy az olyan, mint ,,a bűvész cilindere’‘ (Az álom): összesűrítve fellelhető benne minden, ami személyiségünkkel és annak legfontosabb ügyeivel összefügg. Megtalálhatjuk benne önmagunkat, arcokat, testeket, eseményeket, mivel a lélek az álom folyamán sem szűnik meg dolgainkkal foglalkozni.

Bibliográfia

Baumgarten, Andreas: Träume und was sie bedeuten. Niederhausen, Falken, 1992. (magy. ford. in Álmoskönyv. Az álomfejtés lexikona. Bp. Helikon, 1997. 36–96., 143., 202.)

Csáth Géza: A kék csónak in Mesék, amelyek rosszul végződnek. Magvető, 1997. 59–62.

Csáth Géza: Az álom in Elfeledett álom. Csáth Géza válogatott művei. Kozmosz, Bp. 1987. 279–283.

* III. díjas elemzés