Kiss Gusztáv

Egy évszázaddal ezelőtt...

A vidék kultúrája egy évszázaddal ezelőtt... kaszinói és egyleti estek, táncmulatságok többfogásos vacsorákkal, illemtudó öregurak felköszöntői, irodalmi társaságok önképzőkörei, műpártoló földesurak, jótékonykodó hölgyek, mecénás bankárok, befolyásos városi tanácsosok és egyéb gavallérok, akiket még véletlenül sem zavart meg soha rendhagyó gondolat.

Milkó Izidor mondta egyszer tréfásan, hogy a cigányzenével aláfestett szabadkai kultúrán még a meghívott fővárosi írók, művészek szereplései se lendíthettek sokat, a tíz–tizenöt perces irodalmi felolvasás, vagy a könnyed színházi játék után, a vidéki etikett kényszerítő ereje a vendégekkel megismertette a nőegylet elnök asszonyának főztjét, és ha addig nem tudtak inni vagy mulatni a helyi szokások és elvárások szerint, akkor azt pótolni kényszerültek a házigazdák hathatós jóvoltából. Erről szólt ez a kultúra. Az ilyen vidéki felolvasásokon, vendégszerepléseken pedig külön az e célból megíródott, ajánlottan humoros szerzeményekkel illett megjelenni, ha kedveskedni kívántak a tisztelt publikumnak. Persze, a megtett előkészületek egymagukban még nem szavatolták a sikert. Ha nem tudtak megfelelni a „lokálpatriotizmusnak", bizony megbuktak. A közönség „kiábrándítására" pedig számos ok kínálkozott, és ha netalán csalódást okoztak, akkor bizony nem vásárolták a könyveket, az újságokat, a színházi belépőket, nem látogatták a líceumi előadásokat, rosszabbik esetben párbajra hívták a rakoncátlankodó vendégeket....

Egy írói hagyaték személyes, bizalmas összetevői néha pontosabban és őszintébben rajzolják meg az elmúlt időket, a valamikori provincia mindennapjait, mint a publikumnak, a nyilvánosságnak szánt művek. Milkó Izidor (1855–1932), Szabadka egyik jeles polgári írójának és kritikusának néhány valóban személyesnek mondható dokumentuma talán igazolja a fentieket. Írói opusának egyik ránk maradt része az újvidéki Magyar Tanszék hagyatékai között található, s válogatásunk az ott fellelhető, közzé nem tett szellemi örökség töredékeikből készült, a letűnt vidéki és fővárosi élet mozzanataiból, az életmű azon mozaikdarabkáiból, melyek legtöbbször kimaradnak az előszókból, a bevezetőkből, az életrajzok krónikáiból...

A szabadkai Főgymnasiumban eltöltött nyolc év (1864–1872) szorgalmát és az ott végzett oktatói munkát dicséri Milkó Izidor éretteségi dolgozata a magyar nyelv és irodalom köréből, ami több mint százéves múltjával vitathatatlanul a vajdasági magyar oktatástörténet ritkasági közé tartozik.

A legbecsesebb különlegesség talán a szabadkőműves felszólalás. Az első világháború alatt íródott, s feltehetően a szabadkai Alkotás páholy egyik összejövetelén hangzott el. A városban a szabadkőműves szellem, a „királyi művészet" a művelődés és a jótékonykodás mellett politikai szerepet is felvállalt a szabadság, testvériség és egyenlőség nevében, s ennek a szándéknak egyik megnyilatkozását olvashatjuk a békét, emberséget, szeretetet, altruizmust követelő írásban.

A Mikszáth Kálmán jubileumot országszerte 1910. tavaszán ünnepelték, s a líceumi megnyitó szövege valószínűleg az április 4-én megtartott szabadkai rendezvényre készült, „hódolattal adózva Mikszáth Kálmán Múzsája előtt", külön megemlítve és megköszönve az egyesület „kiváló tagjainak" és a város lelkes közönségének a sikeres együttműködését.

Azokban az időkben voltak szép előítéletek, a párbaj pedig ezek közé tartozott. Igaz, a felvilágosult polgári kor egészében elítélte, mégis „ragályosan terjedt", a közvéleményt érdekelte, az újságok a „küzdelmekről” részletesen tudósítottak, s írtak hol ellene, hol mellette. Milkó Izidor is több mint száz oldat szentelt a kérdésnek, a „finom modor őrének", mert becsületbeli ügyek vele is gyakran megestek, különösen egy hivatásos újságíróval, akinek legalább olyan ügyesen kellett forgatnia a kardot, mint a tollat, ha hosszú életre vágyott. Milkó Izidor, annak ellenére hogy polgár, hasznosnak tartja a párbaj intézményét, s nem támogatja felszámolását: „Sokak előtt a legszebb álmok korszaka lehet ez, de én megvallom őszintén, hogy ezt a kort nem óhajtom megérni." A nyilatkozatok erről tanúskodnak.

Az igazi könyv mindig szép, élvezhető, mindig korának levegője, színe, ízlése árad belőle az olvasó felé. A gyomai Kner nyomda könyvművészetének remekei között lapozhatjuk fel Milkó Izidor gyűjteményes kiadását 1924-ből, a vajdasági magyar könyvek között az egyik legjobban megformált, legszebben kidolgozott példányokat. Az író és a nyomdász bensőséges kapcsolatáról, a „tartalomról és a formáról” árulkodik a megőrzött levél és a gúnyvers.