Utasi Csilla
A hinterland krónikása
Munk Artúr, a pesti orvostanhallgató, aki a szabadkai gimnáziumban Kosztolányi, Csáth Géza és Sztrókay Kálmán iskolatársa volt, a helyi és fővárosi lapokban megjelent cikkeit Irka-firkák címmel két nagy alakú, kemény födelű füzetben gyűjtötte össze. A füzetekbe gondosan beragasztott tárcák, párbeszédek és portrék palicsfürdői aktualitásokat, budapesti pillanatképeket, az egyetemi élet alakjait: a gólyát, a bölcsészt, a joghallgatót, a medikát örökítik meg, ,,legtöbbször krokiszerűen, a gyors rajzoló technikai készségével és a pillanaton alapuló ihletével"1. Munk hagyatékának korábbi, az önképzőkör számára készült kézírásos darabjai a szabadkai gimnázium korabeli szellemi műhelyébe engednek bepillantást. Munknak az Érettségi előtt és után című, minden bizonnyal felolvasásra szánt művében az Aranysárkány két eseménye bukkan föl: az érettségi vizsga előtti drukk és a sétapálca megvásárlásának mozzanata. E két motívum nem annak a kultúrtörténeti ténynek bizonyítékaként fontos a számunkra, hogy a századfordulón az érettségizett ifjak rögtön beszerezték függetlenségük és felnőttségük jelképét, a diákoknak tiltott sétabotot, hanem annak bizonyítékaként, hogy a századelőn az érettségi vizsga előtti izgalom és a sétabot már irodalmi ,,hellyé", toposszá alakult. Az Egy gimnazista naplójából Csáth Géza később keletkezett elbeszélését idézi föl bennünk. Munk Artúr felolvasásra szánt szövege egy nyolcadikos, házitanítónak állt tanuló szerelmét beszéli el. A napló az olvasóban a kimenetelt illetően sejtelmeket hagyva váratlanul szakad meg, bizonytalanságban maradunk afelől, hogy az én-elbeszélő elkövetett-e végül valamely tettet a magához vett rozsdás pisztollyal. Csáth Géza azonos című elbeszélése egy ötödikes gimnazista fiktív naplóját adja közre, a novella szövegében a diák nyelvi kifejezőképességének stilizációja mesterien váltakozik az érzékelésnek az én-elbeszélő nyelvi tudatát meghaladó leírásával. Munk szövege annak bizonyítéka, hogy a napló műfaja, a ,,diák látószögének" nyelvi stilizálása közkedvelt lehetett a gimnázium önképzőkörében. Az Egy öngyilkosjelölt naplójából úgyszintén fiktív napló, egy csúf, hosszú és horgas orrú fiatalember jegyzeteit közli, akit rútsága ellenére megrohamoznak és öngyilkosságba kergetnek a nők. A tárca megerősíti, hogy a Csáth Géza elbeszéléseiből ismerős erotikum és női szépségideál nem pusztán kulturális jelenség, hanem irodalmi jellegzetesség is volt a századfordulón.
Munk irodalmi zsengéi előrevetítik a későbbi író alapvonásait. A szerzőről írt tanulmányában Bori Imre Munk Artúr realizmusát (Csáth Gézához és Kosztolányihoz képest ,,földszintibb" képzeletét), a realizmusához szorosan kapcsolódó anekdotizmusát és a humorát említi, melynek a hatóköre a mulatságos tulajdonságok elnéző észrevételétől a kegyetlen élességű szatíráig terjed.
Bár az orosz hadifogságát elbeszélő A nagy káder című visszaemlékezése Budapesten négy vagy öt kiadást megért sikerkönyv volt a húszas évek elején, maradandónak Munk Artúr 1933-ban megjelent A hinterland című regénye bizonyult.
A regény történetkezelése nem árulkodik különösebb írói invencióról. A mű cselekménye váltásokkal, kihagyásokkal 1914-től 1918-ig tart. Stein Leó, a főhős, aki civilben banktisztviselő, háborúzásra alkalmatlan, puhány fiatalember. Hadnagyként vonul be, első bevetése alkalmával abacnál egy ág megkarcolja a kezét, e sérülése indítja el szabadságolásainak és színlelt betegségeinek sorát, melyek közben betekintést nyerünk a lógósok, a frontszolgálatot kijátszó aktív és tartalékos tisztek hátországbeli társadalmába. Stein Leó bankbeli ismerőse, Áldori Emil a többszörösen tönkrement, a háború elején a katonáknak a pályaudvaron csokoládét áruló, de utóbb hadispekulációkból meggazdagodott Kávé Mátyásnál albérlő. Kávé Mátyás lánya, Amálka és Stein Leó egymásba szeretnek, miközben Áldori pályafutása fölfelé ível, s alkalmat ad Munknak egy háborús karrier megrajzolására. A szerelmesek egyesülését a nagyravágyó lányos anya mellett Falta kapitány, Stein Leó fölöttese akadályozza. A kapitány, a pótkeret zászlóalj kegyetlen kiképző tisztje, az ,,ordnung és diszciplin" föltétlen híve, a nők nagy barátja és hódolója, aki a galíciai frontról aranyeres csomóinak operáltatása ürügyén vonult vissza, ugyancsak Amálkába szerelmes.
Munk típusokat teremt művében. Amint Bori Imre megállapítja, a regénynek nem a történetszövés az erőssége, hanem ,,az alakok és a helyzetek 'valósága'."2 Munk a frontszolgálatot a tartalékos tisztekre és a közlegényekre hárító tisztikar szatirikus rajzában, a polgári és külteleki alakjai leírásában, Porváros atmoszférájának érzékeltetésében remekel.
A regényen különös módon végigvonul a két napszak, a nappal és az éjszaka ellentéte. A menetzászlóaljat mindig éjjel indították útnak, tudjuk meg a regény közepén. A művet indító jelenetben a zászlóalj a forró júliusi éjszakában a lakosok éljenzése között vonul végig a főutcán. A kávéházakban zsíros arcú kispolgárok mulatnak cigányzene mellett, a pályaudvaron kifestett arcú hölgyek, akik nagyokat kacagnak, vörös rózsákat osztogatnak, a vasúti vendéglő eszelős mosogatószolgája Ferenc Józsefet élteti az éjszakai jelenetben. A Száván való átkelés abacnál, az első gránátok robbanása, a város fosztogatása, a ,,hadi emlékek" szerzése nappali fényben történik, ahogyan nappali fényben hevernek az útszélen a véres vattacsomók és kötszerek is az első ütközet után. Kávé Mátyás üzelmeire, a posztófölvásárlásra, a katonaszöktetésre, Áldori Emil karrierjére, a pótkeret zászlóalj tartalékos tisztjeinek gazdagodására, a hadikórház orvosainak, ápolónőinek és ebédet osztó jótékony hölgyeinek erkölcseire is nappali megvilágításban derül fény. A háborúról való beszélgetésekre az orvosi bizottság előtti megjelenésére váró Stein és katonatársai között az alkonyattal elcsendesedett kórteremben vagy az iszapfüredi gyógyszálló éjszakai szobájában kerül sor. Este játszódik a karácsonyesti vacsora tablószerű jelenete Kávé Mátyásné házában, amely a vendégek, e korlátolt, beszűkült vidéki egzisztenciák teljes elázásával ér véget. Az éjszaka a regényben a nappal mindent egyforma közömbösséggel tudomásul vevő világával szemben az elszabadult, irracionális indulatok megnyilvánulásának ideje, melyek mintha az ország, az államalakulat szétesésének görcsét testesítenék meg.
Amálkának Stein Leótól kislánya születik, titokban házasságot kötnek, a haditáp tisztikara ünnepli a férjét meglátogató fiatalasszonyt. Stein Leót egy királyi inspekció képében eléri a véletlen balszerencse, a szétesés előtt álló olasz frontra vezénylik, ahol golyó teríti le. Halála alkonyattal következik be, a regény zárójelenetében kifosztott hullája fölött éppen megy le a nap. A regényzárlatban a lemenő nap annak az értelemnek a szimbólumává válik, amely a világháború történéseit megérteni igyekezett, de immár nincs alkalma többé semmit sem megérteni, mert a világháborúnak és az Osztrák-Magyar Monarchiának egyaránt vége van.
Munk Artúr a harmincas években főként novellákat közölt, Bácskai lakodalom című regénye a második világháború után, posztumusz műként jelent meg. A szűz imája, amely keltezetlenül került elő a szerző hagyatékából, valószínűleg a két háború között keletkezhetett. Bagi Jánosné lánya, Ilonka A szűz imája című dalművet gyakorolja be Berta néni, a zenetanárnő irányításával, és játssza el a lehangolt zongorán a Tóni bácsi ajánlotta kérőjelöltnek, Kázmérnak, a kényszeredett légkörben, erőltetett beszélgetésben lefolyt ebéd után. A zongorázás az oka a hétköznapi tragédiának, a vőlegényjelölt megszökésének. A szűz imája című dalmű szerepel Csáth Géza 1910-ben keletkezett Johanna című novellájában is. Johanna, a bécsi származású, szép szemű, de nagy homlokú, nagy kezű és kis hajú háziasszonyról azt állítja az elbeszélő, a Johannánál albérletben lakó két egyetemista fiú egyike: ,,Kedves volt, de nevetséges. Nem tudott egy szót szólani, mozdulni, hogy mind a ketten magunkban mosolyogni ne kezdtünk volna rá." Johanna esténként zongorázni szokott: ,,Régi Strauss-valcereket, ismeretlen szalondarabokat szedett elő, amelyekben banális futamok és tragikomikus tremolók szerepeltek. Ilyenkor kinyitottuk az ajtónkat, és az előszobán át jól hallhattuk a játékát. Néha dúdolt is hozzá. Nagyszerűen mulattunk. Egy alkalommal hemperegtünk nevettünkben. Johanna tudniillik a basszusokkal egészen szabadon bánt el, a ritmust pedig saját használatára alakította. Hall az ember az életben temérdek rosszul zongorázó asszonyt, de ilyen karakterisztikus rossz játékot, ilyen egyéni hibázásokat soha. Johanna egyénisége, amelyet még nem ismertünk, tökéletesen benne volt zongorázásában." Johanna, akit a két albérlő fiatalember szemmel tart, akinek minden lépését megjegyzésekkel kíséri, egy délután egy katonai induló mellett A szűz imáját játssza szerelmi bánatában. A mélabús, a századelő ízlése szerint már avítt zongoradarab Munk elbeszélésében még mélyebbre süllyed, hiszen a kisvárosi, nyárspolgári szereplőknek fogalmuk sincs a dalmű kulturális kontextusáról. Munk Artúr korai írásaiban a művelődési korjelenségek irodalommá válásának lehettünk tanúi, A szűz imájában pedig, ebben a realizmus eszközeivel gondosan fölépített elbeszélésben a dalmű felbukkanása váratlanul a ,,valóság" irodalmi jellegét erősíti meg a számunkra.