Sylvia Plath

Születésnapi költemény

1
Kicsoda

A virágzás hava betelt. A gyümölcs
Elfogyott vagy rohad. Csupa száj vagyok.
Októberben raktározni kell.

A fészer dohos mint a múmiagyomor.
Szerszámok, nyelek, rozsdás ekevas.
Itt vagyok itthon, halott fejek közt.

Hadd üljek virágcserépbe
A pók úgyse figyel majd.
Eltömött muskátli a szívem.

Talán ha a szél nem lebegtetné tüdőm…
Szirmok között kutyatest szaglász. Fordítva nyílnak.
Csörömpölnek, mint hortenziabokrok.

Vigasztalnak szétmálló fejek
Kiket tegnap szögeztem fel:
Bennlakók, kik nem telelnek át.

Káposzták: féreg-lila, ezüst-máz
Makacs fülek, molyette-bőr ruha, de
zöldszívűek,
vénájuk disznózsírfehér.

Ó, a gyakorlat gyönyöre!
A narancsszín tököknek nincs szeme.
E termek tele nőkkel, ki azt hiszik,
Ők madarak.

Unalmas iskola ez.
Gyökér vagyok, kő, bagoly-hulladék
Minden álom nélkül.

Anya, az egyetlen száj vagy
Melyhez nyelv lehetnék. Másságok anyja
Falj föl. Tátongó kosár, kapualj-árnyék.

Szóltam: emlékeznem kell, milyen a kicsinység.
Mekkora virágok nyíltak!
Piros, lila szájak, csodás-gyönyörűek.

A szederszár gyűrűi megríkattak.
Most felgyújtanak, mint egy villanykörtét.
Hetekig semmire sem emlékszem.

2
Sötét ház

Sötét ez a ház, nagyon nagy.
Én építettem,
Csöndes sarokból celláról- cellára
Rágcsáltam szürke papírt,
Ragasztó csöpögött,
Fütty szólt, fülem botja mozgott,
Míg másról képzelegtem.

Oly sok benne a cella
Sok sikamlós vájat!
Bagoly-kerek vagyok,
Saját fényemnél látok.
Bármelyik nap kutyát kölykezhetek
Vagy lovat ellek. Hasam moccan.
Még több térkép kell.

A velővel telt járat!
Vakond-kézzel föleszem utam.
A Csupaszáj bokrokat nyal föl,
Fazéknyi húsokat.
Régi veremben él,
Köves lyukban. Ő a hibás.
Kövér fajta.

Kavicsszag, répa-csarnokok.
Orrlyukacskák zihálnak.
Alázatos kis drágák!
Lényegtelenek, csonttalanok
Mint az orr forró és jó itt
A gyökerek gyomrában.
Íme, egy édes kis anya.

5
Nádastavi fuvolahangok

Most hideg jön, hull, szitál, réteg rétegre
Lakunkra a liliomszín gyökérnél.
Odafönn a nyár vén ernyői
Sorvadnak, mint élettelen kezek. Alig van menedék.

Óránként tágítja egyre üres uralmát
Az ég szeme. A csillagok nincsenek közelebb.
Már halszáj és békaszáj issza
A közöny oldatát, és süllyed minden

A feledés lágy magzatburkába.
A múlékony színek elhalnak.
Lárvák durmolnak selyemtokjaikban
A lámpafejű nimfák, mint szobrok szunnyadoznak.

Bábok, kiket elvesztett a bábos,
Csáp-maszkot viselnek alváshoz.
Ez nem halál, ez valami biztosabb.
A szárnyas regék többé nem rángatnak:

Már némák a gubók, melyek a Golgota vize felől
Zengtek egy nádszálcsúcsnál,
És hogy egy isten, kisbabaújj-gyönge
Hogy hántja le magát majd, s kormányozódik a légbe.

6
Boszorkányégetés

A piactéren már halmozzák a rőzsét.
Gyatra kabát egy bozótnyi árnyék. Belakom
Viaszmás-vízióm, egy babatestet.
Émelygés jön most: banyák céltáblája vagyok.
Csak ördög űzheti ki az ördögöt.
A vörös levelek haván tűz-ágyba kapaszkodom.

Könnyű okolni az éjt: egy ajtószájat,
A cellagyomrot. Elfújták csillagszóróm.
Sötét bogár-asszony madárkalitkában tart.
Mekkora a halottak szeme!
Viszonyom van egy szőrös lélekkel.
Füst kígyózik föl a búra csőréből.

Ha elég kicsi vagyok, kárt nem okozhatok.
Ha meg se moccanok, semmit se borítok föl. Így szóltam,
Fedő alatt kuporogva, picin, moccanatlan, mint egy rizsszem.
Meggyújtják a gázrózsákat, gyűrűről gyűrűre.
Sok a keményítő, kis fehér cimborák. Növünk.
Kezdetben fáj. A bíbor nyelv igazat mond.

Bogarak anyja, csak nyisd ki tenyered:
Lepkeként szállok láng-szájon át, meg se perzselődöm.
Add vissza alakom. Megszerkesztem a napokat,
Párom a por, kő árnyékában.
A bokám ragyog. Eléri combom is a ragyogás.
Elvesztem, elvesztem. Betakar ez a fény-palást.

7
A kövek

Ez az a város, hol embert szerelnek.
Egy hatalmas üllőn fekszem.
A lapos, kék ég-kör

Elrepült, mint egy babakalap,
Ahogy kizuhantam a fényből. Beléptem
A közönyösség gyomrába, szótalan szekrénybe.

A mozsártörők anyja kisebbé tett.
Csöndes kaviccsá lettem.
A has kövei békések voltak,

A kőfej csöndes, nem mozgatta semmi.
Csak a száj-üreg dudult,
Időszerűtlen tücsök

Csendek kőfejtőjében.
A városban lakók hallották.
Befogták a hallgatag, különálló köveket,

A száj-üreg sírta el az utat.
Embriórészegen
Szopom a sötét bimbóit.

Étel-tubus ölel. Zúzmóim spongya csókolja el.
Az ötvösmester vésőjével felfeszíteni
Készül egy kőszemet.

Ez a pokol-után: látom a fényt.
Szél nyitja fel most a fül-
Kamrát, vén hergelő.

Víz lágyít tűzkő-ajkakat,
Nappal veti egykedvét a falra.
Vidám munkások

Hevítnek fogót, emelnek finom kalapácsot.
Áram zavar fel drótokat,
Volt volt után. Bélhúr tartja össze repedéseim.
Egy munkás most rózsaszínű torzót hoz.
A raktár szívekkel tele.
Pótalkatrészek városa.

Bepólyált tagjaimból édes gumiszag száll.
Fejet kezelnek itt, és végtagot.
Pénteken gyerekek jönnek,

Kampójukat kézre cserélik.
A halott itt hagyja a szemét.
Ápolóm kopasz, mundérja a szerelem.

A szerelem átkomnak csontja és ínja.
A váza, a házak, helyreállítva,
A ravasz rózsa.

Tíz ujj formál tálat az árnynak.
Varratom viszket. Nincs mit tenni.
Újonnan leszek jó.

Magyari Andrea fordítása