Tolnai Ottó

Cincárok
(a Balkáni babérból)

Mégis azt mondom, akkor, régen rontották el. Lehetett volna itt paradicsom... és én örülök is, hogy úgy éltem Krakkótól Belgrádig, mintha tényleg az lett volna. Egy ház, egy nagy látóhatár... és mennyire nem volt az! De tudod jól, én csak azért is adtam a jó példát, és tettem úgy mintha! Csak nekem cipellőm is volt hozzá, hogy a jég be ne szakadjon alattam. Te, Hermi, mit csinálsz?! Ne a lavorba vizelj!
– Mondjad csak, drágám, te még a halálodat is el fogod mesélni, ha lesz, aki hallgatja?

Mészöly Miklós

Családáradás

Ahogy megfeledkezve (szinte önfeledten
hiszen ifjúságod színhelyéről van szó:
ott adta először kezedbe
a szerb szürrealisták könyveit
egy gyönyörű kurva)
két-három mondattal tovább idézed
a balkáni babér mottójában
a CSALÁDÁRADÁSt
amelyben téged természetesen a l7-ben
az adrián elsüllyesztett a regényben mitikussá
növesztett ZENTA nevű hajómakett
valójában maga a regény építése érdekel igazán
igen akárha egy megyik-korpusz úgy épül
amikor rob-grilletet (mészöly persze sokkal
jobb író) megkérdezték mit hozzon a jézuska
gondolkodás nélkül azt válaszolta
elhasznált gyufaszálakat hozzon neki a jézuska
igen mintha tovább idézted volna a mottóban
a CSALÁDÁRADÁSt jóllehet téged immár
éppen azok a tovább idézett mondatok izgatnak
a televizelt lavórban úszkáló elszenesedett fejű
gyufaszálak
meg hát az hogyan fogod elmesélni halálod
lesz-e aki hallgatja majd halálod
ahogy immár cifrázás nélkül meséled halálod

Ahogy a tábor nevű kis karszti falu
katona-múzeumában
(az angol királynő is járt ott)
felismerni vélem kracsun nagyapámat
majd másnap doberdónál
(fruillai költőkhöz visznek épp vendégségbe
bennünket a szlovének)
babért tépve az egyik bokorról
ismét őt vélem látni:
lopva babért morzsol a babágyúba

Ahogy nagybeteg édesapámat hallgatom
sokszor nem is értve nem is figyelve rá:
az őseink kezdi ki tudja hányadszor
makói hagymások voltak
de kracsun sándor dédapád
mondja nitroglicerinnel a nyelve alatt
és tódor nagyapád is már szegeden születtek
be vannak jegyezve a szegedi szerb templomban
sándor nagypásztor volt a járáson
künn élt a szárnyékban
tódor henteskedett
volt egy kis hentesüzletünk a tóparti utcában
kizárólag csak bírkahúst
faggyút árultunk
mostanság is gyakran érzek
faggyúillatot
azt hozzál nekem kisfiam
ne mindig csak narancsot
egy faggyúlabdát
ölelgethessem az ágyban
a magyarkanizsaiak úgy hívtak bennünket
kracsun őseinket hogy:
cincárok.
hirtelen felkapom a fejem
akárha faggyúlabdáját dobta volna felém
mit beszélsz apa:
cincároknak hívtak bennünket?!
mindig csak úgy mondták:
cincárok.
de hát ezt sosem mondtad nekem
sosem hogy mi cincárok lennénk
jóllehet engem mindig is foglalkoztatott
ez a megfoghatatlanul hullámzó
pásztor- és kupec népség
sokszor éppen belőlük vezettem le
ezt az egész kurva balkáni bagázst
de hogy jómagam is cincár lennék
ez rémálom
de hát te motyogja immár a falnak fordulva
azt mondják mindig olyan rémálomszerű dolgokat
irkálsz az újságba
mondom kisfiam azt hozzál nekem
ne mindig csak narancsot:
egy faggyúlabdát hozzál nekem
mi cincárok még a túlviágon is
azzal
faggyúlabdával
faggyúlabdával labdázunk

Ahogy: sehogy.