Bozsik Péter

(Mindszent hava)

A félig montenegrói, félig magyar zsidó származású Danilo Kiš betegágyán feküdt, amelyről már sejtette, hogy a halálos ágya is egyben. A sejtburjánzás megállíthatatlannak bizonyult. 1989. október 15-én úgy határozott – hogy megőrizze elmúlásának méltóságát –, maga dönt sorsa felől. Akkor már tudta, nem gyógyítják meg a Magyarországról hozatott Béres-cseppek, sem a drágábbnál drágább nyugati gyógyszerek. Úgy határozott tehát, hogy beszünteti a gyógyszerek szedését és a táplálkozást, és vízen kívül semmit sem vesz magához, Így várta a halált Danilo Kiš, a félig montenegrói, félig magyar zsidó származású, utolsó jugoszláv költő, műfordító és prózaíró.

Halála előtt néhány órával odahívta feleségét, Pascal D.-t és kimerültségtől elgyötört hangon egy verset suttogott a fülébe. Pascal D. nem értette a verset, mert Danilo Kiš nem szerbül mondta, amit mondott, hanem magyarul. Pascal D. szerb helyesírással lejegyezte ezt a verset, és elküldte K. P.-nek.

2.

Mirko Kovač szerb író 1992. Szent Mihály havának egyik éjszakáján álmában valahol Közép-Isztriában találta magát, olyan ösvényen, ahol egykoron glagolita papok jártak-keltek. Sűrű sötétség vette körül. Reszketett félelmében. Egyszer csak Danilo Kiš harsány és magabiztos hangját hallotta, de nem értette a nyelvét. Érthetetlen és különös beszédéből semmi sem jutott el a tudatáig. Abban a pillanatban egy fénynyaláb tűnt föl az égen, és megvilágította valakinek a lábnyomait. Mirko Kovač bátorságot gyűjtött, és követte a nyomokat, míg egy glagolita feliratú kőtáblához nem ért. A kőtáblánál Danilo állt, és egy megégett könyvet tartott a kezében. ,,A glagolita betűk olyanok, mint a hangjegyek. Ezek a lélek jelei. – mondta szerbül, majd folytatta. – Tudom, te azt hiszed, meghaltam és ez igaz is, bár a halál egészen más, mint ahogy ti, élők fölfogni képesek vagytok. A Nagy Világkiállítás megnyitójára hívtak meg. Minden, amit romba döntöttek, újból meg lett festve. Ez egy kozmikus méretű festmény. Isten nyelvén fogok szólni. De nem ezért hívtalak ide." Itt Danilo elmosolyodott, egy könnyed mozdulattal letörölte a kőtáblába vésett jeleket, és ujjával egy verset írt rá, majd nevetve így szólt: ,,Javított kiadás." Majd a félig megégett könyvet magasba dobva lángralobbantotta és eltűnt. Mirko Kovač egy ideig zavarodottan álldogált az ismeretlen betűhalmaz előtt, aztán – a még égő könyv fényénél – gyorsan lemásolta a verset. Mikor végzett, ismét sűrű sötétség vette körül, felázott úton indult visszafelé, de megbotlott, zuhanni kezdett a mélybe.

Ekkor ébredt föl az író. Reszketett és csuromvizes volt. Nehezen tudott csak visszaaludni. Reggel, mikor fölkelt, egy cédulát talált az ágya mellett álló kis asztalkán. Szép, kalligrafikus betűkkel az a vers volt ráírva, amit álmában lemásolt. Mivel nem értette, újra lemásolta, az eredetit gondosan jegyzetei közé helyezte, a másolatot pedig postázta K. P.-nek, hogy fordítaná le neki, amennyiben egyáltalán értelmes szövegről van szó. Annyit írt még Mirko Kovač, hogy Danilo nem mint tanácsadó jelent meg álmában, hanem mint hasonmás, aki társa a rettegésben.

Mit mondhat még ezek után a krónikás? A waka két variációját K. P. halála után találta meg Kávai Melchior költő K. P. számítógépében, a tankakis fileban. Ezt közöljük most. Ezenkívül közöljük Pascal D. átiratát latin betűkkel. És még hadd mondjuk el azt, amit Pascal D. beszélt el e sorok írójának. ,,Danilo Kiš verssel kezdte pályafutását és verssel fejezte be. De nem az M. T. asszony halálhírére cíművel, mint ahogy azt a kritikusok és irodalomtörténészek hiszik, hanem ezzel a wakával, amelynek végső variánsa az, amelyet Mirko Kovač jegyzett le, hacsak valakinek az álmában nem végez újabb korrekciókat." 

 

A vers, melyet K. P. kapott kézhez Pascaltól, így nézett ki: Mej kutba pereg ajuarfa termese. Selid hulamok tesik latatlana ilo hason masodat.