Jasna Jovanov

 

Dada igen, dada nem,
avagy hogyan olvasandó ma a dadaizmus

Miért kellett egyáltalán fölkavarni a vízfelszínt, és a mélyen felkutatni az azon lehetőségbe vetett hit követői szentélyének romjait, mely szerint az európai civilizáció máglyarakásán lángralobbanhat az egyetemes kulturális reneszánsz lángja? A dadaizmusban főképpen romboló filozófiájának általános helyét keresik a másik, jóval konstruktívabb és jobbik oldalának fölfedésére való törekvés nélkül. Ezért kellett kinyitni ezt a Pandora szelencét is azon szilárd meggyőződés mellett, hogy cselekedetünknek az okai számosak:

I. Az esztétikai ok mindenekelőtt az a meggyőződésem lenne, hogy a dadaizmust illetően egyáltalán a legjelentősebb jelenségről van szó az ún. ,,első" avantgárd, ill. a XX. század eleji avantgárd kontextusában, jelenségről, amely kérdésessé tette, ill. alapvetően átalakította az összes művészi kifejezésformát, érzékelve meghatározott értelemben a teljes világnézet jelentőségét; úgyszintén pedig azon meggyőződésem, hogy a dadaista eszmék hívei a mi húszas évekbeli avantgárdunk keretében mindenekelőtt képzőművészeti és általános vizuális téren nyújtottak ennek az univerzális mozgalomnak autentikus, semmiképpen sem elhanyagolható, és eddig kellőképpen nem méltányolt hozzájárulást.

II. A poetikus okot azon értékelésem képezi, mely szerint a szóbanforgó időszakbeli avantgárd művészetünk kontextusában – tekintet nélkül az egyes szerzői opusokon belüli különnemű költészetek és stílusok összefonódására és egyes művészeknek a különféle (gyakran egymással szembenálló) mozgalmakban, csoportokban és stílusformációkban való részvételére – lehetséges és igazolt azonosítani a teljes dadaista költészet meglétét, amelyet egy teljesen koherens időszakban, 1920 és 1922 között, egy relatívan koherens szerzőcsoport képviselt, élükön Dragan Aleksićtyel.

III. A történelmi ok azon tényben rejlik, hogy a dadaista tevékenységek egészének ambiciózusabb értelmezései is mindenekelőtt irodalmi aspektusaira és jelentőségére irányultak. Másrészt, nincs eléggé kivizsgálva, főként pedig értelmezve Aleksić és társai költészet fejlődésének folyamatossága, ez ugyanis vizuális alkotásaik, projektumaik és elméleteik kétségtelen jelentőségére és prioritására utal.

Mit jelent mindez

Ma az európai dadaista mozgalom létrejöttének körülményei az első világháború destruktív légköre, valamint az egyes országok földrajzi és politikai szerkezetében bekövetkezett háború utáni változások meghatározó hatására utalnak. A jugoszláv dadaizmus és helyének az európai keretek közti terminológiai meghatározásánál releváns a történelmi-földrajzi kontextus: azon állam, ill. államok evolúciója, amelyekben ez a mozgalom manifesztálódott. A jugo-dada kezdetei Prágához és az 1920-as évhez kötődnek, tehát a valamikor Osztrák-Magyar Monarchia területéhez, amelynek összetételébe az első világháborúig jugoszláv államrészek is tartoztak. A háború utáni időszakban megalakult a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, a dadaizmus itt jelenik meg és manifesztálódik, legelőször is 1921-ben Zágrábban, utána Vinkovciban, Eszéken, Újvidéken, Szabadkán és végül Belgrádban, az egyetlen kulturális központban, amely eddig nem tartozott a kettős monarchia összetételéhez. Az SZHSZ Királyságot a Jugoszláv Királyság és a többi Jugoszlávia követi, hogy éppen e dadaizmussal való foglalatoskodásom kezdetét előzze meg az utolsó, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság szétesése, így ezt a mozgalmat mint jelenséget nagyon vitatható lenne csak az egyik új területmeghatározáshoz kapcsolni. Még kevésbé lehetséges ezt a mozgalmat a ,,nemzeti" kategórián keresztül szemlélni, mivel az avantgárd alapvető törekvéseinek megfelelően internacionalistaként, ill. pontosabban nemzetek fölöttiként értelmezendő. Ezért az említett geopolitikai és kultúrális konstellációban nem volna helyenvaló a Dragan Aleksić köré tömörült művészcsoport tevékenységét nemzeti – legyen az akár horvát, akár szerb – epitheton segítségével meghatározni. Bizonyíték ezen álláspont adalékaként Dragan Aleksić explicit alapjelszava, a dada-yougo, amely kétségtelenül egyértelműen megvilágítja e csoport – tagjainak elméleti és költészeti elveitől elválaszthatatlan – kulturális legitimációját.

Abból a tézisből kellett kiindulni, hogy a kijelölt helyen és az ábrázolt (kulturális) kontextusban fellépő dadaista művészi jelenségekkel foglalkozó stúdiumban mindenekelőtt egy teljes, folyamatos és artikulált művészi költészet keretében megvalósuló dadaista tevékenységi formákra kell összepontosítani, így a választás Dragan Aleksićra és eszmetársai, a dadaizmus egyedüli következetesen deklarált tagjainak és az effajta költészet apostolainak a körére szűkült.

Az Aleksić-körhöz tartozó művészek alkotásai (feltételesen mondva) természetesen rendelkeztek érintkezési pontokkal, sőt jelentős relációkkal is a jugoszláv területeken a húszas években fellépő avantgárd áramlatokkal vagy mozgalmakkal: a zenitizmussal, hipnizmussal, konstruktivizmussal, a magyar aktivizmussal, Avgust Černigoj szlovén dadaizmusával. Ezen avantgárd mozgalmak egyes protagonistái – ahogyan már jeleztem is – úgyszintén kisebb-nagyobb mértékben átjutottak saját dadaista epizódjaik tapasztalatain, egyidőben, ill. éppen az Aleksić-csoport megszűnését követő időszakban. A dadaista eszmék és nyilatkozatok nagyfokú artikuláltsága és azon közös médiastratégia sokfélesége azonban, amely által az Aleksić-csoport művészei ezeket a nyilatkozatokat formába öntötték, ezt a kutatást mindenekelőtt egy egységes művészi koncepció belső elemzéseként és értékeléseként határozták meg.

Kontextus

A dadaizmus mint jelenség a jugoszláv területeken tehát különféle megnyilvánulási formákkal és különböző szintekkel és intenzitásokkal rendelkezett, ami hatást gyakorolt a tanulmányozott szegmentumok metodológiai megközelítésére és kiválasztására is. A dadaizmus irodalmi szegmentuma – tekintettel a nagyszámú szemlére, folyóiratra, évkönyvre, később verseskötetre, tehát a közlések gyakoriságára, valamint a húszas évek felé egyre hosszabbá váló és szürrealista kezdeményekkel áthatott időközökre – a későbbi kutatóknak széles kutatási platformot nyújtott. Ez idézte elő, hogy a dadaizmust az irodalmi jelenségek közé sorolják és az ennek megfelelő tudományos apparátus segítségével értékeljék. Másrészről, a dadaizmus képzőművészeti aspektusát jóval kisebb mértékben tanulmányozták, éppen a szerényebb anyagi hagyaték, kevesebb alkotó, valamint a külföldi specifikus és tradicionális vizuális művészeti hozzájárulás miatt is, nevezetesen az Aleksić-csoport dadaista intervencióinak és alkotásaiknak nagy része az elsődlegesen irodalmi közlésekre szánt médiaformákon belül zajlott (a Dada Tank, a Dada Jazz és a Dada-Jok dadaista folyóiratokban).

Rögtön a dadaizmussal való foglalkozásom kezdetétől az a felismerés vezetett, hogy ezt a két aspektust: az irodalmi és a vizuálist nem lehet a végletekig szigorúan szétválasztani, integrálisan kell őket szemlélni, külön hangsúlyt fektetve természetesen a képzőművészeti dimenziókra. Az említett dadaista folyóiratok voltaképpen ihlető példái az irodalmi és képi (vizuális) dimenziók sokszoros összefonódásának azzal, hogy elemezni és értelmezni kellett a folyóirat (mint média) oldalakon található verbális anyag – véleményem szerint – szembetűnő és mind kifejezettebb képzőművészeti artikulációstratégiáját: az íráselemek átalakulását ideogrammákká és piktogrammákká, a tipográfiai elemek és szabályok kinetikushatás- és szinesztéziahatás-keltés céljából történő használatát, valamint a verbális, grafikus és fényképészeti egységnek a modern dizájn első csökevényes formáinak megalkotása céljából való kombinálási módját. Itt a (vers, reklám, szlogen) jelentés esetleges irodalmi elemzése háttérbe szorult, a hangsúly a vizuális kommunikációs elemek strukturális elemzésére helyeződött.

Másrészt, a dadaista mozgalom a zenitizmus és protagonistái közötti számos eszmei és művészeti kapcsolat kontextusában érlelődött: Branko Ve Poljanski és Dragan Aleksić közös vállalkozásai, Aleksić és a többi dadaista együttműködése a Zenit folyóirat első számaiban. A dadaistáknak Micićtyel és a Zenittel való elsődleges, inkább globális és elméleti békés koegzisztenciája, az autentikus dadaista elméleti álláspontok kialakítása és a szakítás a zenitizmussal némileg más módszert: a strukturális elemzés és a kulturális-történelmi és elméleti értelmezés kombinációját igényelte.

Az egyik alapvető nehézség az elsődleges források gyér volta és heterogén hitelessége. Dragan Aleksić dadaista archívuma – logikusan feltételezve – tartalmazhatta eredeti kéziratainak legalább egy részét, a hazai és külföldi munkatársakkal folytatott levelezést és a tőlük érkezett folyóirat példányokat, a kör fellépéseit bejelentő plakátokat, különféle fényképeket, valamint a munkatársak grafikus illusztrációit és rajzait. 1958-ban bekövetkezett halála után azonban az archívum Aleksić özvegyének a tulajdonába került, az ő halálát követően pedig nyoma veszett. Teljesen az egyetemes dadaista kataklizma szellemének megfelelően a belgrádi szeméttelepen érte a vég – de a feltámadás és az újrakezdés reménye nélkül.

Innét van az, hogy a kutatás részére hozzáférhető fő elsődleges forrásokat a dadaista folyóiratok (Dada Tank, Dada Jazz, Dada-Jok, Zenit Ekspres – Dada Jok), továbbá a Dragan Aleksić és eszmetársai által a Zenit folyóiratban – annak 14. számáig, illetve a szerkesztővel, Ljubomir Micićtyel való eszmei szakítás pillanatáig – közzétett mellékletek képezték.

Ezenkívül rendelkezésemre állt a Vinkovciban és Szabadkán rendezett előadásokat bejelentő két plakát (a reprodukciók Arthur Schwarz Almanacco Dada és a Raymond Mayer szerkesztésében megjelent Dada Global könyvekben találhatóak Aleksandar Flaker: Zagreb, Beograd c. írásának illusztrációjaként – ahol nincs biztos adat a plakátok megőrzési helyéről), továbbá Dragan Aleksić Párizsba, Tristán Tzarához intézett két levele (az eredetinek egy hasonmása és egy fordítás az eredetiről szerb nyelvre). Mindkét levél eredetijét Párizsban őrzik (Biblioteque litteraire Jacques Doucet – a Tristan Tzara fondban) és eddig csak szerb ill. angol nyelvű fordításban jelentek meg (eredetileg német nyelven íródtak).

Az említett helyzet miatt csak – valamivel nagyobb mennyiségben megőrzött – közvetett források álltak a rendelkezésemre. Ezek memoárirodalom-formában találhatóak és meglehetős számú információt tartalmaznak arról, hogy mi is történt a dadaista expanzió éveiben. Habár meghatározott időbeli távolságot hordoznak magukban, amely lehetővé teszi az értékítéletet, ezek a szövegek ugyanakkor egyfajta dadaista manipulációt és misztifikációt is jelentenek, apokrif olvasmányt, amely tudatos hazugságokkal és túlzásokkal él és ezért egy tényt sem szabadna elfogadni ellenőrzés nélkül. Ez az eset áll fenn Hans Richter európai dadaista (akit itt összehasonlítás végett említek) emlékezéseivel, a mi esetünkben pedig Dragan Aleksić ,,Vodnik dadaističke čete" c. szövegével, valamint Láng Árpád vagy Mihail S. Petrov emlékezéseivel. Hasonló a helyzet a világ összes dadaista emlékiratait illetően.

Nagyobb a hitelességük a korabeli napi sajtóban és folyóiratokban megjelent – főként kritikus hangvételű – kommentároknak, amelyek szintén közvetlen forrásként szolgáltak, de ugyanakkor a nyilvánosságnak az Aleksić és a többi dadaista tevékenysége által kiváltott közvetlen reakcióit is tükrözték. Ezek folyamatosan jelentkeznek a sajtóban, egészen 1931-ig, és Aleksić ,,Vodnik dadaističke čete" c. alkotásáig.

A később, jókora szünet után keletkezett irodalmat, főként az ötvenes évek végétől kezdődően a kevésbé emotív és kritikus, inkább tanulmányozó, értékelő, fokozatosan pedig rendszeres tudományos megközelítés is jellemezte, amit az időbeli távolság, valamint a dadaista mozgalom szerepe és jelentősége iránti megújult érdeklődés tett lehetővé, ezek a szövegek továbbá a dadaista megvalósulások vizuális aspektusa irányába való mind jelentősebb orientációra, valamint az ezen aspektusnak megfelelő tudományos terminológia felé mutatnak. A keletkezett problémák összhangban vannak magával a dadaizmussal: nálunk annak idején a húszas évekbeli avantgárdunkra vonatkozó referensközpontnak a Zágrábi Nemzeti és Egyetemi Könyvtárat jelölték ki, egyedül ott őrzik a dadaista folyóiratok eredeti példányait és a dadaista tevékenységek idejéből származó folyóiratok nagyobb részét (annál is inkább, mivel a dadaista tevékenységek nagy része Zágrábban zajlott); az eszéki könyvtár és levéltár a háború miatt nem volt hozzáférhető, míg a vinkovci könyvtári és levéltári fond tűzvész martalékává vált. Minden egyéb a magánlevelezéstől függött.

A yougo-dada evolúciója: történelmi áttekintés

Az említett fennmaradt anyagba és irodalomba való betekintés lehetővé tette először is az 1920 és 1922 közötti történések időrendi sorrendjének felállítását és a dadaista praxis összes megnyilvánulási formájának és módjának a megállapítását. A maga Aleksić által megadott adatok szerint ő a dadaista tevékenységet Prágában 1920 októberben kezdte meg, egyetemistaként (,,orgart"). 1921 tavaszán Prágában csatlakozik hozzá Branko Ve Poljanski: céljuk az volt, hogy együtt tevékenykedjenek a dadaizmus és zenitizmus felavatásán. Két dadaista fellépés után, rendbontás miatt a rendőrség betiltja a hasonló összejöveteleket (amit Aleksić túlzásként kell értelmezni, mert a történet analóg a német dadaisták prágai, 1920 márciusi fellépéseivel). A Vinkovciba való visszatérést követően Aleksić 1921 tavaszán Bécsbe látogat, ahol kapcsolatot teremt Kassák Lajossal. Zágrábban aktív együttműködést kezd a Zenitben – közzéteszi a Dadaista kiáltványt, szöveget Kurt Schwitterstől, verseket. Az együttműködés 1922 májusáig tart, amikor megjelenik Aleksić első dadaista folyóirata, a Dada Tank. Polemikus válaszként Micić és Poljanski megjelentetik a Dada-Jok folyóiratot. hamarosan megjelenik Aleksić második folyóirata, a Dada Jazz, valamint Poljanski ,,Zenit Ekspres-Dada Jok"-ja is. Ugyanez év augusztusától novemberig Aleksić és köre: Mihailo S. Petrov, Dragan Sremec/Sremac, Slavko Stanić/Šlezinger, Antun Tuna Milinković, Miodrag Radović, Vido Lastov és a csak Nac Singer és Mee Tar álnév alatt szereplő dadaisták részt vesznek a vinkovci, eszéki és szabadkai fellépéseken. Ezt követően Aleksić Belgrádba megy és közzéteszi a dadaista tevékenységek tudatos megszüntetését.

Ez azon történések rövid áttekintése, amelyek keretében a yougo-dada mozgalom áthaladt dinamikus fejlődési pályáján. Aleksićnek az ,,orgart"-ról szóló költészeti eszméin és az ,,ahogyakarás" – az alkotás egyetemes szabadságán alapulva a yougo-dada a ,,happening" jellegzetes műfajával indult és fejeződött be (Prága, 1920-tól Szabadka 1922). E két időpont közötti időszakot különféle dadaista tevékenységi formák töltik ki, és feltételesen két szakaszra osztható. Az első szakaszban – amely 1922 tavaszáig, a Zenittel és Ljubomir Micićtyel való szakításáig tartott – Aleksić működése főként program- és irodalmi jelleggel bírt: a Dadaista kiáltvány, versek, elbeszélések, esszék, a Zenitben (Mihail S. Petrov néhány grafikus alkotása mellett). A dada-klub második szakasza, ill. tevékenysége 1922 május végétől november elejéig jóval dinamikusabb és jelentősebb, az európai dadaizmus vezető személyiségeivel való kapcsolatteremtésnek és Aleksić dadaista csoportjának mozgalom-szintre való verifikálásának volt szentelve. Tartalmazza a Dada Tank, Dada Jazz folyóiratok kiadását (antagonista kiegészítésével, a Dada-Jokkal együtt), továbbá parateatrumbeli fellépések sorát, az Aleksić és munkatársai által realizált multimediális akciókat és – happeningeket is.

Elvek és eredmények

A yougo dada és főként maga Dragan Aleksić általános költészete költészeti síkon mindenekelőtt Tristan Tzara és a párizsi kör hatása alatt formálódott (paradox, abszurdizmus az ösztönök affirmációja), míg a különböző fajtájú konkrét projektumok, akciók és technikák síkján érezhető a berlini dadaisták: Hausman és Hillsenbeck, valamint Kurt Schwitters hatása (a folyóiratok vizuális grafikus identitása, a fotomontázs-módszer, a multimedialitás felé való törekvés). Dragan Aleksić autoritása, energiája és sokoldalúsága mindenekelőtt filtert képeztek, amely az összes említett hatást egyensúlyban tartotta, átalakította, és jellegzetes pecséttel látta el; Aleksić elve/credója – az, ,,ahogyakarás" bősége és nyitottsága magyarázatot ad a dadaizmusunk második szakaszában a meghatározott kifejezési eszközök és technikák váltásának dinamikájára, intenzitására és módjára.

Nevezetesen, a Dada Tank folyóiratban Aleksić és társai tudatosan koordinált eljárások segítségével – tipográfiával való kísérletezéssel, az oldalak paradoxális vizuális dizájnjával, a versek szemantikai destrukciójával és tömörítésével, abszurd drámahumorral és a reklámszintagmák ironikus használatával, bizonyos (igaz kis) absztrakt-kubista grafikai gonddal – megvalósították ténykedésük első jelentős szintézisét. A zenitisták ,,antidadaista" válaszjelensége a Dada-Jok folyóirat formájában többek között legalább két érdekes relációra utal. Egyrészt – a kronológiai ütközésekre való tekintet nélkül – Aleksićnek az említett szintézisre való törekvése arra ösztönözte Poljanski és Micićet, hogy – végül is – gazdagabbá tegyék a dadaista attrakciók repertoárját. Branko Ve Poljanski fotomontázsai és konstrukciói, valamint (a valódi vagy a dadaista praxis szellemében ál Peter Bauk) kollázsai agresszív grafikus megoldások mellett, a magas pszeudo-reklám retorika és paródia-fantasztikus zenitozófia a Dada Jok-ot stílusbelileg tagoltabb és formálisan radikálisabb vizuális projektumként mutatták be, főként Aleksić ezt követő Dada Jazz-éhez viszonyítva. Az izzó emocionalitás, attraktivitással és szinte orgiasztikus sokféleséggel és a Dada-Jok által hozott szintézissel szemben áll a Dada Jazz kifejezett leszűkítettsége, költészeti sűrítettsége és analitikus tudományossága.

Éppen ezek a különbségek tárnak fel más jelentős relációkat, és a Yougo-dada mozgalom általános fejlődési irányába mutatnak. Aleksić második folyóirata csökkentebb vizualitása és esszéista hangvétele nem csak egyfajta csömör tünetei, hanem egyúttal szándékos ,,lélegzetvételnyi szünet" és előkészület az alapvető médiafordulatra. A kifejezési eszköztár bővítésére törekedve és magasabb fokú szintézis elérése érdekében Aleksić és társai 1922 tavaszán és őszén Újvidéken, Vinkovciban, Eszéken és Szabadkán megtartott, és Zágrábba és Belgrádba bejelentett dadaista matiné-, ill. para- színházi fellépések vagy happeningek sorozatát realizálják. A színpadi idő-, dialógus- és színpadi cselekmény-elemek bevezetése és a hagyományostól eltérő használata által új fényben jutnak kifejezésre a yugo-dadaizmus alapvető jellegzetességei: ösztönösen, ironikusan, asszociáció, sokk, paradox és társadalomkritikai él. A ,,minél több eseményt minél rövidebb idő alatt" slogen végül saját médiaközvetlenségével jut kifejezésre: a legkülönbözőbb fajtájú kifejezési nyelvek, versek, és technikák – a szimultán vers, kollázs, a bruitista zene, a ,,reáltrükkös" dráma, jazz, Kubofuturista szobrok, ,,nigger lingue" reklámjelszavak és kabaréparódiák – kombinálásával. Ily módon az ,,ahogyakarás"-ként jelzett elv gyakorlatilag életre kel konkrét kreatív kombinációban Aleksić pándráma elvével – a legnagyobb lehetséges meggyőző erővel és attraktivitással.

Hogy nem a dadaista stratégia kierőszakolt vagy esetleges fejlődéséről van szó bizonyítja egyes előszövegek és aktuális drámamodellek és stratégiák létezése – Aleksić ,,Liptói túró tűzoltósapkával" – és a drámáról mint groteszkről szóló tézisek (a Dada Tank-ban) létezése. Ezen túlmenően a dadaista matinésorozatban szembetűnő Aleksić és társai törekvése a mind komplexebb színstruktúra irányába: a szobrok, a mobil dekorációs elemek (Eszéken) után a dadaista happeningek fényeffektusokkal és szakszenzációkkal gazdagodnak (Szabadkán), ezek a szintézis, szinesztézia és a multimédia irányába való szándékos törekvést jeleznek. Ily módon a mi dadaista színpadunk záró felvonásaiban is bebizonyosodnak Robert Madervellnek a dadaizmus általános profilja és törekvése kapcsán kifejtett álláspontjai: ,,a régi struktúra ledöntése és az új utáni kutatás egy pontban találkoznak, mivel mindkét esetben ugyanazokról az eszközükről – azaz a tradicionális alkotásmódok elvetéséről – van szó."

Ezeknek a specifikus és provokatív, multimediális és nyitott formák/történések által a yougo-dada olyan dimenziót nyert, amely egyesítette protagonistái összes lényeges verbális, drámai, formai és kinetikus potenciálját. Költészetként különleges lelki állapottá alakulva ez a művészeti és filozófiai mozgalom így 1922 őszén bezárta saját körpályáját és tudatosan leállította saját tevékenységét egy magasabb tudatállapot elérkeztéig, azaz saját – éppen a mostani 1999. évi – (proklamált) feltámadásáig. Lényegében avantgárd, lendületében és az akciók erejében forradalmi, a civilizációs (polgári) vívmányokkal ellentétes, önmaga megszüntetésében nihilista – yugo-dadaizmust mindenekelőtt Dragan Aleksić személye fémjelzi, akinek érdemei elvitathatatlanok a mozgalom életrekeltésében, folytatásában és – megszüntetésében is.

(Sinkovits Péter fordítása)