Jódal Kálmán

 

Szilícium-völgy

Nagy, kihalt tér, légvédelmi ütegekkel, riasztóberendezésekkel, bonyolult radarrendszerrel. Anikó. Meztelenül sétál a néptelen utcákon, reflektorfénybe és elektromágneses hullámokba burkolva. Az égbolton sugárhajtású repülőgépek száguldoznak a ragacsos alkonyban, lent a teret észak felől határoló kőszfinx árnyéka telepszik rá a néma, mozdulatlan környezetre. Anikó a műszaki felszerelést és a szögesdrót-akadályokat kikerülve megáll a szfinx mellső lábai közt heverő koporsó előtt. Elsötétül a tekintete, úgy érzi mocskos, durva kezek tapogatják. Felette a beteg hold, kezében viaszból gyúrt woodoo-bábú. Határozott mozdulattal beleszúr egy kötőtűvel, a Tetovált felordít a koporsóban és kinyitja a szemét. Anikó fölébehajol.

,,Mit álmodtál?"

,,Szürke homoksivatagot, denevéremberekkel."

Anikó savanyú fintort vág, és megindul a tér ellenkező oldalának irányába. A Tetovált botladozó léptekkel követi.

Önkiszolgáló, mellette passzázs, neonreklám, kirakatüveghez nyomott arc, igen, egy arc. A Fiú. Síkabát, farmernadrág, doc Martens cipők. A kőburkolaton toporog, félig elenyészett gondolatokkal, a neonreklám alatt, az összefirkált fal előtt. Hóna alatt testépítő folyóirat, kezek a zsebben. A Tetovált. Kopaszra borotvált pszichopata, kezek a tarkón, könnygázkönnyek. AK-47-es gépfegyverrel le-fel sétálgat; bent a füstüveg kirakat mögött Anikó, a rózsaszínű koncertzongorához kötözve. És az a rengeteg zombi. Karcinogén röntgensugarak töltik be a passzázs légterét a könnygázzal kombinálva. A Fiú megfordul és a Tetovált kontaktlencséjébe pillant.

,,Baszom az anyád. Meg foglak ölni."

A Tetovált belegépfegyverez a kirakatba, a Fiú pattanásos arccal sír a szemeteskonténerek és a falfirkák között. Anikó. Anikó némaságba süpped, azt gondolja, hogy szóra sem érdemes, távoli labirintusokban oson puhán, nesztelenül. A zongoralábhoz kötözve térdel, a Tetovált pezsgővel itatja; a terem sötét, csak az ultraibolya égők világítanak. Anikó a Tetovált fülébe súgja:

,,Zombi-party", majd azt: ,,Add vissza a tablettáimat."

A Fiú a fal előtt zihál, aztán a legközelebbi konténerbe hajítja a gépfegyvert és futásnak ered.

Sötét, áporodott szagú terem, könyvkatedrális. Mutáns pókok, lehallgatókészülékek bújnak meg álnokul a papírtömegek káoszában. Anikó régi pergamenteket tanulmányoz, bal kezében Yorick koponyája. A Tetovált hóna alatt vaskos, gótbetűs kódex. Anikó felpillant.

,,Vigyázz, mérgezett tintával írták."

A kódex a megkopott fényű parkettára hull. A könyvrengetegben, a flagellánsokat ábrázoló triptichon melletti varázstükörben a Tetovált a bűn áttetszőségéről merengve hosszan fürkészi önmagát, majd megfordul.

,,Kívántam valamit."

A varázstükörben a Wallhalla kétdimenziós képe sejlik fel. Anikó izgatottan felkiált.

,,Látod?"

A Tetovált kifejezéstelen arccal feléje fordul.

,,Igen. Műanyagból van az egész."

Anikó összeszorított szájjal köpi ki magából a szavakat.

,,Mondd, te szerepelsz az én valóságfilmemben, vagy fordítva?"

A Tetovált pillantása rászegeződik a bársonyfüggöny keretezte ablaknyílásra. Az üvegtáblán túl génsebészeti kutatóközpontok, tömegsírok, betonemlékművek terpeszkednek lomha egyhangúsággal.

,,Nem tudom, Nem is fontos."