Ivan Čolović

Amikor azt mondom újság^*

Amikor azt mondom „Amikor azt mondom újság", akkor a „Politikára" gondolok. A mostanira, a miloševići-rendszer szócsövére. Ez a napilap sok mindenben különbözik attól, ami ezen a név alatt korábban megjelent. Hosszú története során a „Politika" többnyire hatalompárti volt, de sohasem fonódott annyira egybe a hatalommal, mint napjainkban. A lap soha sem volt a becsület és az igazság bajnoka, és talán soha sem élt annyi ember, mint ma, akik szégyelltek volna a „Politikának" írni, sőt, még kézbe venni is azt. Amikor azt mondom „Amikor azt mondom újság" (rövidítve AAMÚ), akkor igazából a „Politikához" hasonló lapokra is gondolok.

A következő írásokban az AAMÚ olvasatának kísérleteivel próbálkozom, remélve, hogy erőfeszítésem a hazugság eme utálatosnak tartott tárházában talán mégsem haszontalan igyekezet. Egy kis kutatói kíváncsisággal, az AAMÚ olvasata igenis tanulságos és érdekes. Szerintem, kötelező irodalma kellene, hogy legyen mindazoknak, akik betekintést kívánnak nyerni arról, hogy ki és hogyan uralkodik napjaink Szerbiájában.

Az igazság keresésével olvasott AAMÚ, amire most kísérletet teszek, és amire másokat is szeretnék rábeszélni, egy bizonyos határig művelhető. A határvonalat a szándékok és gondolatok átláthatósága, a leírt hazugságok és megtévesztések húzzák meg, egyszóval, ameddig az ember az újságban közölteket képes követni, felismerni és megérteni. Az újság hasábjain nap nap után a szavak százezrei a kiválasztott nevek, vagy a hatalom és a hatóságok által kisajátított fogalmak köré rendeződnek, megrémítve, elképesztve és elkábítva az AAMÚ olvasóit, mintha csak valamilyen ismeretlen és félelmetes természeti csodák látványai lennének. Nyugodtan állíthatjuk, hogy ezek az újságok rezsimhű szerepüknek nem csak azzal tesznek eleget, hogy mindenhez hozzáadják a politikailag kívánatos gondolatokat, vagy éppenséggel elhallgatják a nem megfelelőt, hanem azzal is, hogy a jóváhagyott gondolatoknak befogadhatatlanul hatalmas áradatát, józan ésszel felfoghatatlan mennyiségét zúdítják az olvasókra.

A könyvben található írások nem születtek volna meg, ha Jelena Subotićtól erre nem kapok felkérést, és ha nem szervezi meg az együttműködést a B92 Rádióval, azokban az időkben, amikor beszüntették adását és elüldözték belgrádi szerkesztőségének helyiségeiből (1999. márciusában), rákényszerítve, hogy egy ideig a cyber-térben találjon menedéket, a FreeB92.net cím alatt. A hálóra először 1999. május 22. és augusztus 4. között került fel szerb és angol nyelven a „Rendszeres újságolvasó" álnév alatt. A „Danas" napilap csak később vette át és közölte (négy számban, 1999. július 17–18-ig, és augusztus 7–8-ig) a szerző valódi nevével. A könyv megjelenése lehetővé tett egy kis javítást a cikkek stílusán, kiegészítését néhány jegyzettel, megkülönböztetve ezzel a korábbi változatoktól.

1999. szeptember 25.