Lalia Gábor

„Ennek annyi”

Így éltem meg…

Az október 5-ei, fővárosi eseményeket egyszerűen csodálatosnak és fantasztikusnak könyvelte el pszichém. Én is forradalmárnak éreztem magam és egyfajta elégtételt éreztem mindazért a szellemi tortúráért, melyet tizenhárom évig kénytelen voltam elviselni. A változások szele már napokkal a szeptemberi választások előtt érezhető volt. Oly nyomott, erőltetett volt az emberek hangulata, hogy szinte érezhető volt: itt valaminek történnie kell. Történt is. A demokrácia győzelme olyan nagyarányú és látványos volt, hogy álmomban sem mertem volna arra gondolni: ezt bárki el meri vitatni. Pedig merték. Jött október 5-e, a nép haragja és a „dózer”. Ötvenöt év diktatúra után egy csodálatos éjszaka, immár a demokráciában. Ezen az estén is – akárcsak a többin –, családommal és ismerőseimmel Szabadka főterén tartózkodtam, melyet a Szabadságról neveztek el, és most méltán viselhette nevét. Élveztem a tömeget, a szinte karneváli hangulatot. Hosszú idő óta először láttam az embereket tömegesen mosolyogni, nevetni, örülni és táncolni. Élveztem a nációk keveredését, azt, hogy ezen az estén mindenki egyenlő volt, egyet akart – azt, hogy a régi hatalomtartók végleg lelépjenek a politika színpadáról. Az önfeledt publikumot Lajkó Félix hattagú dobos zenekara tartotta a szó szoros értelmében transzban hosszantartó, ütemes „muzsikájával”. Csak akkor szüneteltek, amikor a műsorvezető, Németh János beolvasta a legújabb belgrádi történésekről szóló híreket. A fővárosi helyzet ekkor még mindig elég ingatag volt, de hála a sorsnak, csak jó hírek érkeztek. Minden jó hír bekonferálását hatalmas ovációval ünnepelte az összegyűlt több ezer szabadkai. Ez az est szinte terápia volt, mert évtizedes szorongásomat oldotta fel. A tér képe számomra örökre feledhetetlen marad. Ennyi embert még nem láttam a belvárosban, ilyen zászló- és transzparens-erdőben. Olyan volt a hangulat, mint egy futball-arénában, egy vérbeli rangadón. Még a petárdák, és a jelszavakat tartalmazó kis szalagok sem hiányoztak. Nekem a „Gotov je!” szellemes, sokatmondó jelszót tartalmazó papírocska tetszett a legjobban. Magyarra talán le sem lehet rendesen fordítani. Úgy hogy „Vége van!” vagy „Kész!” nem a legjobb fordítás. A „Befellegzett neki!” már jobb, de az „Ennek ennyi!” talán a legjobb. A szerbek is akkor használják, amikor a patkányokat kergetik lapáttal. Sok Ellenállás aktivista vállalta a pofonokat e tömör, rövid jelszót tartalmazó papírocska ragasztgatása miatt a választásokat megelőző plakátháború idején. De megérte. Remélem.

Ezt jelenti számomra…

Minden forradalom a gyökeres társadalmi-politikai változások elérése és kivívása érdekében történik. Istennek hála, a mi kis forradalmunk viszonylag vértelen volt és gyorsan véget ért. Az előzmények, melyek kiváltották, tíz évig tartottak. Úgy tűnik, ez így törvényszerű, hogy hosszú elnyomásnak rövid forradalom a vége. A román példa is ezt igazolja. A „romok” eltakarítása és a dolgok helyrerázása azonban hosszantartó folyamat. Erre úgyszintén van példa a szomszédságban. A demokrácia kiépítése még forradalom nélkül is nehéz folyamat, hát még ilyen körülmények között. De ha rögös is a fejlődés útja, töretlenül hiszek az október 5-én beindult változások sikerében, a valódi polgári társadalom kiépítésében.

Mint köztudott, a forradalmak ritkán zajlanak télen, mert hideg van. Nyáron sem, mert akkor az emberek dolgoznak. A forradalmak időszaka a tavasz és az ősz. Ellentétben a Nagy Októberi Forradalommal, a mienk amolyan Kis Októberi Forradalom volt. De igazi.