Németh Ernő
Szabadka, 2000. október 5.
6 óra 35 perc.
Rettentően fáradt vagyok, korán virradt fel számomra a ma reggel. Egy óra körül még a Szabad Európát hallgattam, öt előtt meg már csörgött az óra. Alig tudom kiválogatni a szerkesztői asztalon heverő halom hír közül azt, ami a legaktuálisabb. Mácsai kollégám az éjjel már előkészített egy párat, fordítok még néhányat hozzá a hírügynökségi jelentések közül. A portás feljön a szerkesztőségbe. Ő hatkor váltotta a társát. Szemrehányást tesz, hogy reggel úgy elmentem mellette az üres utcán, hogy rá sem néztem. „Gondolja, hogy ébren voltam már akkor?” – kérdezem tőle. Megjön Némedi Imre, a reggeli műsor vezetője. A kezébe nyomom a hírek 6.15-ös kiadását. Hurrá! Mégiscsak összejött valahogy.
,,Szerbia-szerte folytatódtak tegnap a tiltakozások. Belgrád mellett több más városban is kivonultak az utcára a polgárok. Užicében 25 000, Nišben 50 000, Pirotban 10 000, Újvidéken 20 000 ember tüntetett. Kruševácon és Kraljevóban egyaránt 30 000-en tiltakoztak, Versecen és Vranjeban pedig 10 000-en."
,,A szabadkai posta továbbra is megakadályozza, hogy a polgárok éljenek a szabad tájékoztatásra való alkotmányos jogukkal. Ma reggel is takarták a magyarországi tévéadók hírműsorait. Hallgatóinknak azt ajánljuk, hogy hagyományos tetőantennával nézzék ezeket a műsorokat."
7 óra 30 perc.
Berobban a szerkesztőségbe Németh János kollégám. Nagyot nézek. Neki most már a kolubarai bányászoknál kellene lennie. Az esti tüntetésen bejelentették, hogy Mirko Bajić alpolgármesterrel és Milenko Smiljanić szakszervezeti vezetővel elutaznak, hogy támogatásukról biztosítsák a tiltakozókat. Mindenfelé rendőrségi útblokádok vannak, lehetetlenség lenne eljutni – mondja –, ezért itthon maradtak. Nemsokára telefonál Mácsai Tibi főszerkesztő-helyettes is. Kérdezi, minden rendben van-e? Igen, felelem. Kérdezi, láttam-e a jelentést, amit az igazgatónak írt, ott van a főszerkesztői. asztalon. A portán ülő rendőrök az este nem engedték belépni az épületbe a Rádió igazgatóbizottságának elnökét!!! Azonnal megírom az esetet hírben is.
,,Súlyos incidens történt tegnap este a Szabadkai Rádióban. A Rádió portáján a választások óta állandóan jelen lévő rendőrök nem engedték be az épületbe Józsa László jogászt, szövetségi képviselőt, a Szabadkai Rádió igazgatóbizottságának elnökét, akit a rádió újságírói stúdióvendégként az alkotmánybíróság döntéséről akartak kérdezni. A 661108 és 661136-os számú rendőrök telefonon egyeztettek parancsnokukkal, s azt közölték, hogy a Rádió épületébe csak a rádió dolgozói léphetnek be."
9 óra 30 perc.
Tízkor lenne a következő magyar nyelvű híradás. Már harmadszor javítom át a hírt: zűr van a Subotica-transnál. A szállítóvállalat lemondta a buszokat, ami Belgrádba vitte volna a szabadkai tüntetőket. A mintegy ötszáz ember az új városháza elől a Subotica-transhoz vonul... Sokan csatlakoznak útközben hozzájuk... Rendőrkordon a közlekedési vállalat előtt... Betör az udvarba a tömeg… Nem győzöm aktualizálgatni a számítógépben a hírt. Döntök. Nem várom meg a 10 órát, a hírek terminusát. Rendkívüli híradás ötpercenként – vagy háromszor – tíz óráig. Imre is segít a hírek összeválogatásában.
,,A rendőrség reggel megszállta a Suboticatrans Közlekedési Közvállalatot. Parancsot kaptak arra, hogy ne engedjék ki a garázsból azokat a buszokat, amelyek Belgrádba vitték volna ma délelőtt az ellenzéki tüntetés szabadkai résztvevőit. Az igazgató és munkatársai szerint rendkívüli műszaki vizsgálatra való hivatkozással is kizárhatják a buszokat a forgalomból.
Mintegy 300 polgár Kasza József vezetésével a Subotica-trans elé vonult, ahol 60 rohamrendőrrel farkasszemet nézve fél 11 körül betörtek az utasforgalmi vállalat udvarába. Mivel a rendőrblokád miatt a Subotica-trans nem adhat buszokat, az incidensek elkerülése végett a polgármester kezdeményezésére a tüntetők elálltak az utazástól és ezekben a percekben a Közgazdasági Kar felé tartanak, hogy folytassák a tüntetést. "
11 óra előtt pár perccel.
A 11 órai híradás összeállításával véget ér a délelőtti ügyeletem. A szerkesztést átveszi a délutáni ügyeletes. Kevés az ember. A főszerkesztőasszony beteg. Mácsai Tibi telefonon győzögeti, hogy maradjon otthon, majd csak elboldogulunk valahogy. Ildi azt feleli, hogy mégis bejön. A városban egyre feszültebb a helyzet. Ha ma nem tiltanak be bennünket, akkor soha. Mondom a Tibinek, hogy 11 órára hírek helyett híradót készítek, hadd menjen le minden információ. Ki tudja, leszünk-e még délután? Tibi egyetért velem. Imre és Nagy Marika felváltva olvassák a részletes belpolitikai és szabadkai hírösszefoglalót. Én indulok terepre. Arra számítok, hogy a tüntetők ez idő alatt már a közgazdasági karhoz értek. Oda sietek.
,,Biserka Krpić, az ötös számú szövetségi választókörzet választási bizottságának elnöke azt közölte a Szabadkai Rádióval, hogy október 8-án a három községben – Szabadkán, Topolyán és Kishegyesen – megtartják a szövetségi elnökválasztások második fordulóját. A sajtóban megjelent különböző magyarázatoktól függetlenül a szövetségi Alkotmánybíróság csak egyes helyeken, tehát területileg semmisítette meg az elnökválasztás első fordulóját, ami Szabadkára, Topolyára és Kishegyesre nem vonatkozik. A második fordulóra kinyomtatott szavazólapok szétosztása már folyamatban van. Vasárnap a három községben összesen 179 szavazóhelyre várják a választópolgárokat reggel 7-től este 8 óráig – közölte a rádióval az ötös számú választókörzet szövetségi választási bizottságának elnöke. "
11 óra 20 perc.
A Közgazdasági Kar épületénél még sehol senki. A Palicsi út felől viszont hallatszik, hogy zúg a tömeg. Elébük indulok. Hiába szedem azonban a lábam, nem látom őket, pedig elég közelinek tűnik a morajlás. Végre megpillantom a tüntetőket, a rendőrség előtt táboroztak le az úttesten. Vannak pár százan, élükön Kasza József. A rohamrendőrök körbeállják az épület előtti parkot. Beljebb, a bejárat előtt, két vízágyú. A kollégák már a helyszínen vannak. Larisa Inić, a szerb szerkesztőségből, és Dušica Jurić, a horvátból mobil telefonon jelentkezik élőben a műsorba. Barabás Móni is ott van, riportokat készít. „Mi történik itt?” – kérdezem tőle. „A rendőrök letartóztatták Robertinót, az Ellenállás vezető aktivistáját, most már a buszok mellett az ő szabadon bocsátását is követelik” – mondja. Felmegyek a parkba vezető lépcső tetejére, a polgármester mellé. A rendőrfőnök nem hajlandó kijönni, hogy tárgyaljon a tüntetőkkel, tudom meg. Felhívom a szerkesztőséget, én is rövid helyzetjelentést adok az élő műsorban. A kerepeléstől, a füttyszótól a saját hangomat sem hallom. Nem tudom, a hallgatók mit értenek meg mindabból, amit elmondok, de a hangulatot biztos érzékelik.
Dél körül.
Fogalmam sincs, hány óra lehet. Elvesztettem az időérzékemet. Furcsa mód a fáradtságom teljesen eltűnt, szinte pezseg a vérem. Tárcsázom a szerkesztőséget. Adásba kapcsolnak, bejelentem Kasza József polgármestert, és a kezébe nyomom a mobilomat. Felhívást intéz a szabadkaiakhoz: mindenki sürgősen jöjjön a rendőrség épületéhez, támogatásra van szükség. Azután még néhányszor, úgy három percenként, megismételem a felhívását. Tíz perc sem telik el, látom, hogy minden irányból érkeznek az emberek. Néhány szobafestő munkaruhában jön, festékesek tetőtől talpig, kezükben üres festékes dobozok, azt verik. Megpillantom a Szerbiai Demokratikus Ellenzék zászlajával Hajagos Robit, mellette Kis Zoli, Simi. A haveri társaság szokta a zászlókat vinni a tüntetéseken, önkezdeményezésből (büszke is vagyok rájuk). Megérkezik a Szabadkai Rádió közvetítőkocsija. Pintér Feri technikafőnök felszereli a hangszórókat. Most már lesz hangosítás is. Bejelentik, hogy az ország más részeihez hasonlóan a szabadkai katolikus templomokban is megszólalnak a harangok délután 3-kor, abban a pillanatban, amikor Belgrádban megkezdődik az ellenzéki nagygyűlés. A polgármester megkér, hogy a Rádióból hozzuk el a legfrissebb híreket, amit majd felolvas a tömegnek. Beszólok a szerkesztőségbe. Tíz perc múlva Bencsik Pista a biciklijén már hozza is a híreket. Megérkezik Lajkó Félix és zenekarának tagjai. Félix kezében vonó helyett most dobverő van. Rázendítenek, eufórikussá válik a hangulat…
„A Radio France International jelentése szerint ma a Jugoszláv Katonaság és a Szerbiai Belügyminisztérium osztagai erőszakkal bevonultak a Kolubara külszíni szénbányáiba. A Szerbiai Demokratikus Ellenzék felszólította Szerbia polgárait, hogy induljanak meg a Kolubara felé, ahová a nap folyamán Vojislav Koštunica is elutazik. A rendőrség 7 autóbusszal érkezett a helyszínre, és erőszakkal hatolt be a bányákba.”
„A Čačaki Televízió jelentése szerint a rendőrség Gornji Milanovac közelében, Majdan falunál megállította azt a gépkocsi-sort, amely Lazarevac felé indult, a Kolubara bányászaihoz, s melyben a čačaki képviselő testület vezetői utaztak – jelenti a Beta. A több ezer polgár és munkás tegnap este valamivel 17 óra előtt áttörte a rendőrök által felállított úttorlaszokat a tamnavai külszíni fejtés előtt, és bement a bányába. A rendőrkordonok a bejárat elől akkor vonultak vissza, amikor egy traktor indult feléjük, melyet három idősebb ember hajtott. Összetűzésekre nem került sor. A Szabad Európa Rádió tudósítójának szavai szerint a sztrájkoló bányászok hitetlenkedve bámulták a támogatásukra siető, hömpölygő, mintegy 25 000-es tömeget.”
„Momir Bulatović jugoszláv kormányfő és a Szocialista Néppárt elnöke megismételte állításait, miszerint Slobodan Milošević nevezi ki a szövetségi kormány új elnökét, függetlenül az elnökválasztások eredményeitől.”
Egy óra körül(?).
Már néhány ezres a tömeg a rendőrség előtt. Mindkét fél elszántnak tűnik. A rohamrendőrök nem moccannak, az emberek sem. Sokan az úttestre ülnek, hogy jelezzék: kitartanak. Öt-tíz percenként jelentkezek be a műsorba a legfrissebb információkkal. Készítek egy interjút Robertino nővérével is. Fogalma sincs, hogy hol lehet a fivére. Hevér Lóritól, az ifjúsági műsor egyik munkatársától kapok egy mini zsebrádiót, így azt is hallom, hogy mi megy adásba. A polgármester ismét híreket olvas. Egy hölgy megpróbálja a kezéből kitépni a mikrofont és azt kiabálja, hogy ne hallgassanak Kaszára, a tolvajra. A tömeg kiabálni kezd: Kurva, kurva… Az asszony bemenekül a rendőrség épületébe. Egyébként onnan is jött ki. Az Otporosok futballmeccset kezdenek el játszani az úttest közepén. Felmerült az ötlet, hogy megkérik a rendőröket, állítsanak össze egy csapatot. A karhatalom továbbra sem tárgyal senkivel. A rendőrök mocorogni kezdenek, majd hirtelen elindulnak. Éppen adásban vagyok: „Elindultak!” – kiáltok fel. Nem tudom, hogy most mi lesz. Éppen olyan hirtelen azonban, mint ahogyan elindultak, le is állnak, mintegy vezényszóra. Van, aki felismer néhány rendőrt. Tán szabadkaiak is vannak köztük. „Büszke lehet rájuk az édesanyjuk!” – jegyzem meg az egyik bejelentkezés alkalmával. Aztán egy meglepő közjáték: az egyik szemüveges rendőr hangosan kijelenti, hogy támogatja a tüntetőket. Azonnal berendelik az épületbe. Közben a kollégák a szerkesztőségben megtudják, hogy mi is történt Robertinoval. Árpási Ildikó, a főszerkesztő ül be a stúdióba és mondja el az információkat, mert nincs idő, hogy megírja.
„Szabadkai ügyvédektől úgy értesültünk, hogy a szabálysértési bíró elé egy tegnapi incidens ügyében idézték be Robertino Knjurt: a középiskolai diákotthon előtt való tüntetés során állítólag fölugrott egy személyautóra, amit így megrongált és veszélyeztette annak vezetőjét, aki egyben a tulajdonos is. Mivel Knjur ügyvédi védelmet követelt, a szabálysértési bíró szabadon bocsátotta, a rendőrök azonban elvitték a börtönbe, ami elé most érkeznek a szabadkaiak.”
„Salamon Sándor szabadkai ügyvéd, aki korábban szabálysértési bíró volt, most jelentette, hogy ingyen vállalná Robertino Knjur védelmét. Hasonló jellegű információkat másoktól is kaptunk, kérjük, hogy forduljanak az érintett családjához, illetve azokhoz az ügyvédekhez, akik már a szabálysértési bírónál tartózkodnak.”
Két óra körül(?).
A hatalom kezd engedékenyebb lenni, vagy csak taktikát vált? Engedélyezik, hogy három autóbusz mégis elinduljon Belgrádba. Kasza József bejelenti, hogy Kern Imrére, a végrehajtó bizottság elnökére bízza a várost, az vezeti tovább a tiltakozást, ő pedig megy Belgrádba. Vele tarthat bárki, aki felfér a buszra. A rendőrkapitányság előtt nagy a tanácstalanság. Vannak, akik azt mondják, hogy át kell menni a börtönhöz, ahol Robertinot fogva tartják, mások azt követelik, hogy a srácot hozzák ide. Az Otporosok egy része már átment a börtönhöz, úgyhogy felülkerekedik az a vélemény, hogy mégiscsak át kell menni amoda.
14 óra 55 perc.
Öt perc van a délutáni híradó kezdetéig. Adok egy rövid helyzetjelentést, de már a börtön mellől. Ott vannak a rohamrendőrök is. Lezárták a börtön bejárata felé vezető összes utat, vagy öt helyen posztolnak. Kern Imrének javasolják a polgárok, hogy élő láncot alkossanak az emberek az épület körül, nehogy kitörjenek a rendőrök és elvigyék Robertinot valahová máshova. Meg is fogják néhányan egymás kezét, de túl hosszúnak kellene lennie a láncnak, hisz a kisstadiont is körbe kellene keríteni, meg a Jadran épületét is. Kevés az ember, sokan elmentek ebédelni, így csak a kijáratokat torlaszoljuk el. Kerékpárjával Farkas Ati fékez le mellettem. Mondja, hogy mindjárt megérkezik a társaság többi tagja is. Ha nagy lesz a tömeg, majd mobilon hív, hogy megtaláljuk egymást. Körbesétálok, megnézem, hogy az egyes pontokon mi a helyzet. A kisstadionnál Hajagos Robi (az SZDE zászlót még mindig a vállán tartva) az egyik rendőrrel próbál egyezkedni. Bemutatkozik neki, kérdezi miért áll ott, de az nem nagyon akar válaszolni. Visszamegyek a vasúti híd felőli oldalra. Rossz hír fogad: állítólag Kaszáék autóbuszait Szabadka határában feltartóztatták a rendőrök. Közben egy vízágyúval felszerelt kocsi próbál a börtönhöz eljutni. Az emberek leülnek, lefekszenek a kocsi elé. Az egy kicsit tétovázik, majd visszafordul. Diadalmas éljenzés. Ismét egyre többen vannak a tüntetők. Ekkor a tranzisztor fülhallgatóján meghallom, hogy Németh Jancsi és Živojin Inić bejelenti: a rendőrség rövidesen elhallgattatja a Szabadkai Rádiót. Futva megyek Kern Imréhez és kiabálom neki, hogy mi a helyzet. Egyelőre nem tudom, hogy az épületünket foglalják-e el, vagy az adót… Az emberek riadtan kérdezik tőlem, hogy mi történik a Szabadkai Rádióval.
„Egy közlemény.
A Szabadkai Rádióban nem sokkal 16 óra előtt jeleztük, hogy a belügyminisztérium dolgozói el szándékozzák némítani a Szabadkai Rádiónak a sugárúti sportcsarnokban levő adóberendezését. Ez nem sokra rá be is következett.
Tájékoztatjuk hallgatóinkat, hogy a belügyi titkárság dolgozói a történtekről jegyzőkönyvet adtak ki, miszerint erőszakkal behatoltak a sugárúti sportcsarnok sajtóközpontjába, majd kikapcsolták és elszállították a Szabadkai Rádió berendezéseit feletteseik utasítására. Ezt a jegyzőkönyvet alá is írták.
A Szabadkai Rádió segédadója számára tavaly a bombázások idején a körzeti válságtörzs ideiglenes lokációként jóváhagyta a Sportcsarnokot. Mivel a Vörösfaluban lévő adótoronyra a bombázások után nem engedték visszahelyezni a Szabadkai Rádió berendezéseit, mind a mai napig a hatóság hallgatólagos, de nem hivatalos engedélyével használhattuk azt a segédadót, amelyet a hatóság ma 16 óra előtt leszerelt és el is szállított.”
Délután fél 5 körül.
Még mindig a vasúti hídnál vagyok. A tömeg elkezd szaladni a Jadran felőli oldalra. Megyek utánuk. Azt kiabálják, hogy a vízágyús kocsi a tömeg közé hajtott. Megkerülte az egész városrészt, a másik oldalról jött vissza a börtönhöz és sikerült is áttörnie a blokádot. Most már a rendőrsorfal mögött, a börtönajtó előtt áll. Azt mondják, a rendőrök meghajigálták az embereket és gumibottal ütötték őket, ahol csak érték. Egy idős asszony mutatja: a bokájánál felhasadt a harisnyája az ütéstől. Két embert le is tartóztattak, az egyikük egy operatőr. Kern Imre is beszédet intéz a szabadkaiakhoz. Ő is arra kér mindenkit, hogy jöjjenek a helyszínre. Már nem is kell ezt külön kérni, így is tódul mindenki. Egy asszonytól szendvicset és almát kapok. Egy másik keksszel kínál. Mondom neki, hogy már nem vagyok éhes, de ragaszkodik hozzá, hogy elvegyem. Felismert a rádiós press-kitűzőről. Hallgatott egész nap, tudja, hogy terepen vagyok, biztos megéheztem. Közben a megmaradt adón a Szabadkai Rádió elkezdi közvetíteni a belgrádi független B2-92 rádió híradóját. Több embernél is látok tranzisztort. Hitetlenkedve, de örömmel hallgatják a legfrissebb híreket: Belgrádban forradalom van, ég a parlament meg a Belgrádi TV székháza. Hangosbeszélőn is tudatják az emberekkel az eseményeket. A sorfalat álló rendőrök arcán nagy a tanácstalanság, már nyoma sincs a néhány órával ezelőtti elszánt tekinteteknek. Az utcán ekkorra már hatalmas az emberáradat. Alig tudok eljutni egyik helyszínről a másikra. Amikor szólok, hogy rádió, szétnyílik a tömeg. Megszólal a mobil, a budapesti Info Rádióból keresnek. Helyzetjelentés kellene. Összefoglalom, amit tudok. Közben itt is bemondják a legfrissebb belgrádi híreket: a fővárosban egyre több rendőr áll át a polgárok oldalára. A „mieink” még a sorfalban vannak, de az arcukról már kétségbeesés tükröződik. Hat órakor bejelentik, hogy Robertinot kiengedik, és a többi fogoly is szabad. Mindenki látni szeretné az eseményt. Jelentem a rádiónak. A műsorban éppen a polgármester beszél, Belgrádból jelentkezik, mégis sikerült eljutniuk a fővárosba. Örömmel hallja, hogy mi itt már győztünk. Ha lehet, még sűrűbbé válik a tömeg. A szürkületben már megítélni sem tudom, mennyien lehetnek. Hét óra után hirtelen üdvrivalgás hallatszik. Az élesebb szeműek észrevették, hogy Robertino megjelent a börtönajtóban. Húgával együtt édesanyját támogatja, aki közöttük két mankóval a hóna alatt halad felénk. Belém hasít a gondolat, hogy szinte már egy éve ismerem Robertinot, a sok-sok Otporos rendezvény alkalmával szinte már barátság alakult ki közöttünk, de fogalmam sem volt arról, hogyan él. Odaérnek hozzánk, a rendőrsorfal megnyílik, hogy átengedje őket. Robertino karja a magasba lendül. Győzelmi mámor, a hömpölygő tömeg szinte a vállára veszi őket. Csupán egy-két méterre vagyok tőlük, de már nem tudok odafurakodni, hogy megszólaltassam, hogy jelentkezzek a műsorba, utoljára még egyszer. Hirtelen erőt vesz rajtam a fáradtság, de belül különös nyugalom tölt el. Nem tartok az ünneplőkkel a főtérre, a mobilom is lemerült. Sodródom egy kicsit velük, megpróbálok félre húzódni, kikerülni az emberáradatból. Visszamegyek a szerkesztőségbe. Nincs erőm, hogy körbemenjek az utcán – hogy lerövidítsem az utat, átvágok a vasúti síneken. Benn kevesen vannak, de lassan elkezdenek szivárogni a munkatársak. Az igazgató szendvicseket hoz. A Nirvana pizzeria tíz pizzát küld ajándékba. Mácsai Tibi a főtérről olyan hírrel érkezik vissza, hogy Belgrádból felszállt két Antonov típusú gép, s nem tudni kik voltak az utasai…
Este 9 óra.
Hírek következnek magyarul. Megkérem a főszerkesztőt, hogy én olvashassam be Fridrik Gertrúddal együtt. Arra még lesz erőm. Pontos időjelzés… ,,21 óra van. Jó estét kívánunk. Hölgyeim és uraim, a mindvégig szabad Szabadkai Rádió híreit hallják a szabad Jugoszláviából…"