Takács Tibor

Intim forradalom

– Mit csináljunk? – kérdezték egymástól a későbbi forradalom papjai.

Másnap a szerb templom mögötti, egykori Ambijent étterem utcájában lévő Intima kocsma lett a támaszpontjuk. A zsinagógából elhozták a dobokat. A szemerkélő esőben végighaladtak a barátok templomának téglakerítése mentén, a Munkásegyetem mögötti leégett mozi mellett a parkolón, és elérték az Intimát. Az eső egyre komolyabban kezdett esni. Az Intimától két percnyi járásra van a főtér, amely zengett, morajlott, mint valami kút mélye. A levegő tiszta volt, az embereket megszentelte az égből hulló eső – mint vasalás előtt a tiszta ruhákat. Az esőben rengetegen álltak – felnőttek és gyerekek. De nézzük csak, mit csinált a dobokkal felszerelt társaság? Az emberek utat nyitottak előttük az emelvény felé. Pár lépcsőfok. A dobolás hatására már így is más állapotba került tudatuk az őket üdvözlő sokaság üvöltésének hatására elvesztette valóságérzetét. Teli szájjal harapták a levegőt, itták az esőt. A dobok szóltak, mint az őserdő mélyén az állatok hangjai, vagy mint az ágyúszó és puskaropogás. Később a város kisebb-nagyobb, és még nagyobb előkelőségei szólaltak fel. A tömeg minden gondolat lezárásával, egy emberként pörgette meg a műanyag kereplőket – amelyeket egy nagy zsákból osztogattak. Az elragadtatottság forgatta a kereplőket, fújta a fütyülőket, dudákat, verte a dobokat és a kolompokat. Valaki a filmbéli Tarzán segélykérő kiáltását hallatta. A dobolós és az öklös-zászlós körmenet után, az Intimában szárítkozott a banda. A bázisban. Kora reggel onnan tértek nyugovóra. Másnap telefonáltak a városházáról, hogy a főtéri koncert nem holnapután lesz – mint azt az éjjel megbeszélték Horvát Lacával, a városháza protokollfőnökével –, hanem már aznap este. Az események így felgyorsultak. Délután az Intimában volt egy próba. A kiskocsma megtelt a cimbalom és a hegedűk hangjával. A Szabadkaiak az éjjel látták és hallgatták legtömegesebben Lajkó Félixet és a Kripta zenekart. A koncert után az Intimában gyülekeztek az emberek. Eljöttek az öklös-zászlósok vezetői is, megbeszélni a holnapi akciók sorrendjét. Nem sokat beszélgettek, annál többet iddogáltak, vidám, felszabadult hangulatot árasztva a kiskocsmából, ami egy pár rendőrt is becsalogatott. A pincérnő azt mondta, hogy csak születésnapot ünnepelnek, és így semmit sem szóltak. Mint utóbb kiderült, sok szabadkai születésnapját ünnepelték azok, akik a következő nap estéjén egy szilveszterezést – egy új év születését – is elhomályosító népünnepélyt rendeztek. Reggel a Közgazdasági Kar előtt szólaltak volna meg a dobok, de közben börtönbe zárták Knyúr Róbertet, az Intimaból ismerős öklös-trikós aktivistát.

– Mit csináljunk? – kérdezték egymástól a forradalom papjai.

Irány a rendőrség. Az emberek már messziről üdvözölték az ismerős ágyúdörgést és puskaropogást. Az épületet eddig csak televízióban látott rohamrendőrök vették körül. A lépcsőről Kasza József a polgármester beszélt, bemondta a friss híreket. A rendőrök mögött piros tűzoltóautó várakozott. Az a hír, hogy ez a mindenkinek gyermekkora óta ismerős tűzoltóautó fogja most őket vízágyúzni, kedves kis tréfának tűnt. A nap is szépen sütött, szellő mozgatta a galagonyafa ágait, melyekről hirtelensárgult levelek hullottak. Vénasszonyok nyara volt. Valaki a lépcsőről azt mondta a megafonba, hogy el kell menni a börtön elé, és onnan kiszabadítani Robertinót, míg mások azt mondták, hogy hozzák vissza. Egy bácsi levágott aljú, ötliteres műanyag demizsont használt hangtölcsérnek és azon keresztül recsegtette érthetetlen jelszavait. A polgármester két hír között bemondta, hogy az összegyűltekhez csatlakozni fognak a szabadkai munkások is. Tíz perc múlva négy piktor jelent meg, nagy zenebonát csapva üres festékes vödreikkel, színesítve az emelkedett hangulatot. A fiatalok a börtön elé mentek, ott verték tovább a rendszer végszó ritmusát. Pár óra múlva sötétedett. A hitetlenkedők a kávéházi televízióban az országház égését nézték a forrongó korzón, közben Robertínó is kiszabadult. A városban nem látott sokaság gyűlt össze, eljöttek az eddig otthon izguló feleségek is.

A városházáról – Ferinek, a gondnoknak, a volt súlyemelő edzőnek a jóvoltából – lekerült a Szabadka címerét ábrázoló zászló. Lengetésével megáldották a szabadkaiakat, akik felett egy egész raj szabadság-angyal suhogott az Intimás társaság dobzenéjére.

Szabadka, 2000. X. 20.