Barácius Zoltán


Tájkép csata után


A szabadkai magyar társulatok (Népszínház, Kosztolányi Dezső Színház) breviáriuma a közelmúltban és ma.

1985-ben a Szabadkai Népszínház addigi munkássága „átértelmezésre” szorult, s a város pártszervezte, az elöljárók megengedték Ljubiša Ristićnek, hogy megszüntesse a magyar és a szerbhorvát társulatot. Az elképzelés szerint egységes szemléletű, a színházművészet élvonalába tartozó, működtetésében és hatásában egyaránt nemzetközi szintű, rangú szuverén művészi program volt születőben. Az újságírók egymással versenyezve hajlongtak a „csizmás hadúr” előtt. Radics Melinda arról cikkezet, hogy Lj. R. a mi színházi világunk legérdekesebb, legvitatottabb egyénisége, aki 1978-ban megalakította a KPGT-tömörülést, Eörsi István megállapította, hogy a Madách-kommentárok – a rendező első munkája Szabadkán – „egységes víziót” alkot, Ristić vitára, álmélkodásra késztet minket. Bögel József: „…a rendező célja a magyarságot, e jelentős kisebbséget e perifériális kultúrális helyzetből, mindenekelőtt a színházművészeti zártságból, hanyatlásból kiemelni”. Forgách András dramaturg megnézte a Shakespeare-FEST előadásait – és rajongott értük. Csupán Gerold László nem dicsérte, hanem temette Ristićet: tessék az elvtársat elzavarni a városból és környékéről, mint tették azt Újvidéken, Belgrádban, Splitben, Zágrábban, mindenütt, ahol a rendező az úristen akart hasonlítani.

Bartuc Gabriella és még sokan mások nem szedték elő a ködlámpájukat, nem akarták megőrizni a múltat. Erőszakkal gázoltak bele szellemiségünkbe, s a Vajdaság – úgy tűnt – kiheverhetetlen vereséget szenvedett. „Ez Hirosima, nem a Szabadkai Népszínház”, mondta Radoslav Zlatan Dorić, amikor megpillantotta a romba döntött teátrumot. Még csak azt sem mondhattuk, hogy a színház a saját halottunk. Itt és most, sehol másutt és soha máskor nem tettek annyi rosszat a színházkultúrával, a magyar társulattal, mint Szabadkán.


* * *

Könyveket, szövegkönyveket, plakátokat, fotókat, valakit, Dévics Imrét például – aki a színházat elvezette Szlovéniába, a Muraközbe, Horvátországba, Dél-Bánátba, Belgrádba és Budapestre – máglyára akarták vetni, és a színházépület is lángra kapott.

Vajon mikortól szolgálta Szabadka kultúrális hídfőként a tartományt és az országot? A színjátszást itt a XVIII. században a papok és német hivatásos színészek élesztgették. Maria Theresiopolisban már 1780-ban széthúzták a rongyfüggönyt, 1818-ban már tömegek látogatták a magyar nyelvű előadásokat is. A színházépület egy esztendő alatt elkészült, 1854-ben. Ugyanabban az évben, december 16-án az érdeklődők megnézhették Jósika Miklós Két Barcsay című színművét. Az akkori viszonyokhoz képest a színház „fényes” volt és „előkelő”. Miután 1915-ben a színház belseje teljesen leégett, bezárták a kapukat. 1927-ben felújítva adták át rendeltetésének, de a magyarok ez időben a sorompón túlra szorultak. Hivatásos magyar társulat alakításáról szó sem lehetett akkor.

1945-ben Szabadka hivatásos horvát, majd magyar társulatot kapott. Hozzá lehetett látni a tagság toborzásához. Örömmel várta-e a város az első magyar bemutatót, Balázs Béla Boszorkánytánc című nagyon rossz darabját, ma már nem tudni, de végre azt mondhattuk, hogy apró lépésekkel elindultunk előre. Volt ún. „aranykorszaka” is a társulatnak a ’60-as években, amikor Dévics Imre vette át a művészeti vezető posztját, aki nem tudott/nem akart sem gyűlölni, sem pusztítani. Halála után a színház kapkodott, nem találta a helyét – és végül 1985-ben bekövetkezett Ljubiša Ristić. Egy vödör ürülékkel állított be a színházba…

Évekig, évtizedekig a színháznak állt a lobogó a múltban. Sokan leírták, hogy a Népszínház magyar társulata a ’60-as évekig csak vegetált, tengődött, de a részeredményére fel kellett figyelni. A ’60-as években az igazi „népszínház profil” érvényesült, s a színészek, rendezők magas színvonalon teljesítettek.

Évadonként 10-12 bemutató előadás, mintegy 400 reprízzel a községben, a tartományban, Szlovéniában és Horvátországban, részvétel a Sterija Játékokon (Léda, Áfonyák, Légszomj, Jób). Helytállás a népművelés-közoktatás területén, magyarországi sztárszínészek (Sinkovits Imre, Pécsi Sándor, Kiss Manyi, Latinovits Zoltán, Gobbi Hilda, Psota Irén, Mezei Mária stb) és rendezők (Kerényi Imre, Szinetár Miklós, Seregi László stb.) szerződtetése, műsoron Brecht művek (Koldusopera, Kurázsi mama, A kaukázusi krétakör), Max Frischtől a Biedermann és a gyújtogatók, Lorcától a Vérnász, Williamstól Az Iguána éjszakája és a Macska a forró bádogtetőn, Millertől A salemi boszorkányok, Miroslav Krleža-drámák (Léda, Út a paradicsomba, Szentistvánnapi búcsú, Glembay Ltd.), Madách Imrétől Az ember tragédiája, a vajdasági magyar szerzők munkái (Deák Ferenc Áfonyák és Légszomj, Tóth Ferenc Jób), s az előadásokban már fel lehetett fedezni a modernebb színjátszás szuverén jeleit (Camus Caligula, Deák Áfonyák és Légszomj), Dürrenmatt Angyal szállt le Babilonba és Remenyik Zsigmond Blőse úrék mindenkinek tartoznak). Igaz, a társulat patinásra nyűtt vígjátékokat, blődliket is bemutatott, de merte vállalni a stílusváltás kockázatát is. 1965-ben Színészképző Stúdió nyílik Szabadkán, az első emeleti kamarateremben rövid időre a Cabaret-műfaj kap otthont. Sok-sok teremtő erő, újat teremtő szándék, terv, akarás és tehetség szorult be Dévics Imrébe, Virág Mihályba, Petrik Pálba, Radojeviæ Radmilába és a színészekbe: Romhányi Ibibe, Fejes Györgybe, Szilágyi Lászlóba, Pataki Lászlóba, Árok Ferencbe. A színház néha hátra is nézett, de előre lépkedett. Egészen 1985-ig.


Nézd, a cápa szája tátva

A ‘90-es évek derekán az egész ország a csőd szélén tántorgott. S ekkor, ezekben a nehéz, sorsdöntő pillanatokban, 1994-ben a Ristić-féle intézmény megmaradhatott állami támogatást élvező pozíciójában, az új községi kormányzat viszont létrehozta, életre hívta a Kosztolányi Dezső Színházat, a magyar nyelvű teátrumot. A védnökséggel nem lehetett sokra menni. Az épület visszaszerzésére gondolni sem lehetett. Mégis október hónapban a Szabadkai Gyermekszínházban az alkalmi társulat színre vitte a Schmürz című Boris Vian-darabot, majd a Fecskelányt. Nem lehet tudni, hogy az új színház kit/mit akar szolgálni, mert a nyitóelőadást nemcsak a szabadkai ún. „nagyközönség” nagy része, hanem a színikritikusok többsége is elutasította. A színészek nem a királyok útján érkeztek. Itt voltak azonban azok, akik az elmúlt évek során végigszenvedték a magyar nyelvű színházak agóniáját, s most esélyteleneknek bizonyultak. Gondolták, azon a kis helyen elfér a tehetségük kevés pénzből is lehet valamit mondani Schmürzről.

Színészek. Egy görög bölcs szerint a színház csak színész igényel, semmi mást. alatta a deszka, fölötte a mennyország. Vagy a pokol. Most igaz tant adtak a szabadkaiaknak. Hevesit idéztem akkor: „A legnagyobb társadalmi és nemzeti feladat, a jövő nagy kérdése tehát az: milyen ideálokat, világnézetet, milyen erkölcsi felfogást lehet az emberek lelkébe plántálni: mert a jövő nemzedékének is csak olyan színháza lesz, amilyet megérdemel.”

Közönségünk/közvéleményünk úgy volt a Schmürzzel, mint a ’60-as években a Koldusoperával. „Nézd, a cápa szája tátva”, mondták – bekap mindent és mindenkit szőröstül-bőröstül. A színház, nézőt nyúzó sárkány lesz? A profizmus, a tiszta színházkultúra volt a tét akkor is, most is 1994-ben. Javulni látszott a felső színt. A Koldusoperánál és a Schmürznél kevés revelatívebb és felrázó erejűbb előadás futott az országban akkor. Mindkét előadás mécsese volt az örökkévalóságnak…

A színművész, Kovács Frigyes helyébe lépő színművésznő, Jónás Gabriella – nyári alkalomra – Carlo Goldoni Tengerparti csetepaté (Chioggait csetepaté) című vígjátékát választotta, a rendezéssel a magyarországi Beke Sándort bízta meg. Nyári műsor – limonádéval, vagyis a színházban kezdetét vette az esztétikai (és egyéb jellegű) interregnum, azzal az üzenettel, hogy „Minden jó, ha a vége jó”. De hát nehéz volt akkor, a háború és a dühödt nacionalizmus éveiben színházat életben tartani. Miről is szóljon ma a színház, miről szóljon úgy, hogy arra bemenjen a néző, sőt megszólíthatóvá-megérinthetővé váljon? Mindig ez az alapkérdés, tudta ezt mindenki. De hát voltak/vannak olyan időszakok, amikor legalább sejteni véljük a válaszokat. Recept természetesen sohasem volt, de azért a jó színházra mindig és mindenütt, egy romokban heverő épületben is megvan/megvolt az esély. A társulat ugyanis visszaköltözhetett a Népszínházba. Ljubiša Ristić a munkatársaival a Jadran moziban talált szállást, de magával cipelte a műszaki felszerelés nagy részét, a járműveket és mintegy 7000 kosztümöt – a megegyezés alapján, mert a „mágussal” még mindig kesztyűs kézzel bántak. Senki sem merte/akarta a markába venni és működtetni azt a szaros seprőt…

Üres színpadi fecsegések: Neil Simon Furcsa pár, Kiss Irén Álmodtam egy várost, Gárdonyi Géza A lámpás, Woddy Allen Játszd újra…!, Lakatos Menyhért Átok és szerelem, Szól a hegedű, beiktatva egy ősbemutató (Kopeczky László Vigyázz, ha jön a nagybőgő) és egy Mrozek-miniatűr, a Strip-tease. Ezeknek a daraboknak a megjelenítése sem izgalmat, sem kiszámíthatatlanságot, sem tétet vagy pedig kockázatot nem hozott a színpadra, a teátrum első emeleti kamaratermének játékterére. A cél az volt, hogy az ember kényelmesen/kényelmetlenül hátradőlve szemlélődjön, és figyelemmel végignézzen egy tőle független, idegen történetet, mint volt az Ég a nap Seneca fölött vagy az Árva Bethlen Kata. Bárgyú és cukros színház, émelyítően nyekergő hangok (kivételt képez a Strip-tease a maga mrozeki egzotikumával és László Sándor remeklése a Furcsa párban és a Játszd újra…! című Woody Allen-darabban.

A Furcsa párt az alkalmi társulat már a Népszínházban mutatta be. Újra a régi „csatamezőn”, és változatlan cégérrel: Narodno pozorište – Népszínház, két tagozattal: a magyarral és a szerbbel (már nem szerbhorváttal). Erdudac Zsuzsannát állították az intézmény élére, a magyar társulatot két évig Jónás Gabriella vezette. A színésznő nem akart nekünk „vérfarkast” mutogatni, távol volt tőle a színházi alkotók többségének hajmeresztő cinizmusa, de nagy virtusról adott tanúvallomást, amikor műsorra tűzette és be is mutattatta Deák Ferenc határtalanul című drámáját, amely hangos visszhangokat pendített meg nemcsak Szabadkán, hanem az egész brutalizálódó szegény országban. Iszonyatosan veszedelme mítoszokat, amelyeket átitatott a balkáni antikultúra, zúzott széjjel a rendező Ljubomir Draškić és a szerző. Végkövetkeztetés: a nacionalizmus, főképpen a nagyszerb nacionalizmus, akár az ostobaság, állandó és maradandó útitársunk. Sajnos, nagy része a balkáni nemzetek genetikai poggyászának. Nem lehet eltörölni, kidobni a vonat ablakán, tudjuk –, de mi láttatni akartuk a színházban, tudván/érezvén, hogy a parázs tovább izzik az utcán, talán már azok lelkében/szívében is, akik azt színvonalas, megrázó erejű drámát végignézték. Az egész előadásban ott rejlett a nacionalizmus dölyfe, ami jogot formál arra, hogy saját kedve szerint az ember maga határozza meg, ki áll mellette és ki az ellenség. (Mert aki nincs velünk, az ellenünk van.)

Világítótorony volta a Határtalanul az igénytelenség tavában. Kisvárdán a Határokon Túli Magyar Színházak Találkozóján is ünnepelték a szabadkaiakat, díjakkal tértek haza a fesztiválról. De a két évnyi műsor nem tudta magával sodorni a krónikást, inkább taszított (Átok és szerelem, Szól egy hegedű, Ég a nap Seneca felett). Az összkép tiritarka. Csak a Határtalanullal tudott a színház életképes lenni: hódítóképességet nem demonstrált, még iparűzésileg sem volt sikeres a vállalkozás, s így a színház kutyaszorítóban sunyított. Másként, ha lehet – mondták sokan, új emberekkel, feledjük el, ami volt/nem volt. Nem menthető föl természetesen az elavulás-elévülés vádja alól senki, többen személyesen is felelősek a megrekedésért…


Élni, dolgozni akarunk

A társadalmi-politikai élet minden változása (vagy éppen változatlansága) a fiatalokat érinti, őket sérti, ők reagálnak ezekre a legérzékenyebben. Vágyaik, terveik, állásfoglalásuk, szembenállásuk vagy egyetértésük kifejezésére minden eszközt felhasználnak – így természetesen a színpad eszközeit is. Nem új megállapítás. Tudta ezt Kovács Frigyes színművész, az újonnan megválasztott társulati vezető, igazgató, aki már az első napokban mindent megtett annak érdekében, hogy egy társulattal beépüljön a hivatásos színházak hierarchiájában, együttest szervezett, olyan színészeket szerződtetett, akik fittyet hánynak a műfaji, színpadi konvencióknak. Kiváló alakításokkal hívták fel magukra a figyelmet a fiatalok: Káló Béla, Molnár Zoltán, Puskás Zoltán, Mess Attila, Péter Ferenc, a kárpátaljai Katkó Ferenc, Szloboda Tibor, Vukoszavljev Iván, Szilágyi Nándor, Kalmár Zsuzsanna, Erdélyi Hermina, Szorcsik Kriszta, Körmöci Petronella, Vicei Natália, majd az újvidéki vendégek és Hernyák György rendezései nyomán a szűk játéktéren – még mindig az első emeleti kamaraterem padlózatán – bravúrosan szerkesztett, egységes kompozíciók születtek, egységes színészi játékstílussal. S ez a heves aktivizálás, az együttgondolkodtatás megvalósulása volt – az ma is – a szabadkai Népszínház magyar társulatának megítélésének – a művész kifejezésmódjuk mellett – a legfontosabb kritériuma. Ez a képesség és elkötelezettség a színház és Kovács Frigyes, a társulatépítő személye mellett ad/ott azt együttesnek rangot.

Nem láthattunk/nem láthattunk a rogyadozó kamarateremben hold és lámpa sütötte tündérkirályokat, amint fává változnak. Nem láttunk „látványcentrikus színházat”. De jó, bizsergető érzéssel hagytuk el a színházat a Sztárcsinálók bemutatója után – a szabadkai és az újvidéki színészek kellő rátermettséggel – a musical nem könnyű színpadi műfaj-ambíciójukat fitogtatták. Nagy sikert arattak az országos fesztiválokon, valamint Kisvárdán, a Határokon Túli Magyar Színházak Fesztiválján. Érezhetően az új szereplőgárda kerülte a túljátszást. A magam részéről sikeresnek ítéltem Alfonso Paso Hazudj inkább, kedvesem című vígjátékának a bemutatóját is.  Ott vált érdekessé az előadás, ahol a színészek túlléptek önmagukon és a szerzőn, ahol érvényesülni tudott a „balkáni ritus”, amiről a magyarországi recenzorok oly gyakran írtak a szabadkai előadások kapcsán. Ez a „balkáni elem” különösképpen a Puskaporos hordó színrevitele alkalmával csúcsosodott ki (közös előadás a Kosztolányi Dezső Színházzal): izzott, forrt, szikrázott a színpad. A szereplők ismételten példát adtak arra, hogy a színészi sokoldalúság az előadás gondolatiságának szolgálatában nem hogy elfedné, hanem épp a játékosság művészi eszközeivel kibontja a gondolatot. Csehov Lakodalom című  egyfelvonásosa (megtolva még két miniatűrrel), a cabaret-műsorok, az Örvendetes esemény (Mrozek), Hubay Miklós Te Imre, itt valami ketyeg és A zsenik iskolája amolyan színpadi „csevelyek” voltak. A gazdasági depresszió elvette az emberek kedvét mindentől, a színháztól is, Thália ezért megpróbált Szabadkán (is) mosolyt fakasztani az ajkakra. De a program már a Zách Klára című Csáth Géza-dráma előtt megfogalmazódott: „Színházunk nem akar sem szórakoztatni, sem egy tételt védeni. Egyszerűen kérdéseket akar felvetni, amelyekre mi, a nézők adhatjuk meg a válaszokat. Az elkötelezett művész nem kínál „helyes feleletet”, mindössze a helyes kérdéseket teszi föl…

Különösség, különlegesség, különcség: ezek voltak a Zách Klára – Hernyák György rendezésében –, az előadás korántsem pejoratív értelmű hatásformáló erői, vonalai. közben hajlamosak voltunk elhinni, a tragikus sorsú Csáth Géza, a város sokoldalú művésze újra itt járt nálunk, s bár elment tőlünk, megindulhatott az utólagos megértés, az értelmezés és a legendaképződés róla – és a színházról.

Tisztességgel megcsinált előadás/előadások a Zách Klára előtt és után: az Ő meg Ő című musicalféleség (diplomavizsga), mely vidéken, például a szórványban, Dél-Bánátban jól szolgálta a misszió ügyét, a tájolás megfellebezhetetlen célját, a Romeó és Júlia (eléggé harmatos rendezői megfogalmazásban), A pillangók szabadok (selymes történetmesélés sok-sok reprízzel, vastapsos házakkal), és még egy közös projektum a Kosztolányi Dezső Színházzal, Tasnádi István Közellenség című „vajdasági operája”, Lajkó Félix muzsikájával, Beszédes István verseivel, nagyszerű színészekkel…

A színháznak természetesen nem fogyott el a „mondandója”, mert Kovács Frigyes számára, akinek a színház a szenvedélyes közlés terepe, Hernyák Györggyel szövetkezve színpadra álmodja a játszhatatlan Holdbeli csónakost, Weöres Sándor édesbús meséjét Pávaszemről és a többiekről. Ennek az előadásnak a közvetlen és közvetett hatása a nézőkre és színházi kultúránkra felmérhetetlen, a rendezés és a színészi remeklések közelebb hozták a szabadkai színházat a világszínházhoz – és a Nem fáj! című Kristóf Ágota-adaptációhoz, amelynek színrevitele a mai napig kitörölhetetlen élmény. Ezt az előadást – akárcsak Dalton Trumbo Johnny fegyverben című monodrámáját – a társulat a kanizsai Művészetek Házában mutatta be, mert a szabadkai színházat utolérte a végzete. Ljubiša Ristić „örökségként” romhalmazokat hagyott maga után: a kamaraterem (is) játékra alkalmatlannak találtatott. Mégis Kovács Frigyesék, Boros Brestyánszki Rozáliáék dolgoztak tovább. Ilan Eldad ilyen „sanyarú helyzetből” tudott itt előadást csinálni, kettőt egyszerre, megértésen alapuló formanyelv és szemlélet importálta az izraeli művészt a szabadkai színházba. Ő is – akárcsak Kovács Frigyes – hihetetlen meggyőző erővel tudta/akarta fanatizálni a színészeket, önmaguk meghaladására, igazi szakmai megújulásra sarkalt.

A szabadkai színházban hisznek a fiatalok, a fiatal értelmezési történelem, színháztörténelemformáló erejében. Hitt akkor is, amikor Örkény István Tóték című tragikomédiáját mutatták be és Szophoklész Antigonéját (erdélyi színművészek közreműködésével). Semmi sem volt ezekben az előadásokban „fölösleges és korszerűtlen”, bár a színház csak nem akar alkalmazkodni az új század „merkantilista szemléletéhez”. A Tóték színészcentrikus előadás. Ördögi logika szerint épülnek föl és rakodnak egymásra egy korszak rémtettei a Tótékban. Znamenák István rendezése mindenben bőséges a darab világképéhez: precízen realisztikus és grotekszbe hajló. Több epizódot visszahoz a realitás síkjára, néhányat vizionáriussá emel. Az Antigone – a sepsiszentgyörgyi Bocsárdi László rendezésében – „szenzációt” keltett Zsámbékon, a Nyári Színház elnevezésű rendezvényen. Egy verhetetlen mű újraértelmezése. Csak sajnálhatjuk, hogy az előadás – műszaki és egyéb okok miatt – születése után rögtön „meghalt”, mert az Antigone is „szabadkai projektum”, amelynek kapcsán a művet eltérítették a realizmustól s felerősödtek azok a jelzések, amelyek a modern színházat helyezik reflektorfénybe.

Hernyák Györgynek az Eldad-rendezések előtt volt egy boldogtalan látomása a másról. Tasnádi István Titanic vízirevűje múltidéző színházillúzió. A darab ugyan hagyományos felfogásból indul ki, szövegváltozata is a drámai ívek megerősítését szolgálja, de belecsöppen az előadásba a groteszk, sőt – még az abszurd is. Újabb nagy siker Kisvárdán! Olyan feszültséggel teli előadás a Titanic vízirevű, amelyben a fura és nevetséges viszonyok alakulása folytán az ember meztelenül mutatja meg igazi énjét. A Titanic vízirevű a színház jutalomjátéka.

Merre és hogyan tovább? Lesz-e Magyar Nemzeti Színházunk? Megvalósulhat-e gyorsan, fájdalom és politikai opciók nélkül Kovács Frigyes álma? Ez nem a színházi alkotók tehetségén múlik. Az igazi művész számára erős örömérzet, ha egész lényével egy illúzióba költözhet át. Szabadnak akarja érezni magát, olyan világban, amelyben nincs semmilyen otromba létfeltételnek alávetve.

Lesz-e itt ilyen világ?


Másság (nem minden áron)

A Kosztolányi Dezső Színház – saját társulata nélkül – a „másságot” hímezte a lobogójára (kezdetben), azt vártuk, hogy ellenzéki szemléletet közvetítsen előadásaival, mert hát az említett „másság” az élet, világunk valamennyi közegbe beszivárgott. A szabadkai alkotók persze nem a margón dolgoztak, nem kellett az úgynevezett amatőr művész konfliktusokkal teli munkálkodása közben az intézményesített színház struktúráján belül megvívni a maga hétköznapi csatáit, akár azt is állíthatjuk, hogy a Kosztolányi Dezső Színház tulajdonképpen a Népszínház kamaraszínháza (volt), az-e még ma, majd elválik, mivel új igazgató, Szloboda Tibor viseli gondját a repertoárnak, a műszaknak.

Azt nem mondhatjuk, hogy a Kosztolányi Dezső Színház alkotói, a rendezők és a színészek – felesküdtek a „másságra”, mert hiszen több előadás – Puskaporos hordó, Tavli, A halál és a lányka, Közellenség, Himnusz – bemutatója – bár a produkciók színvonalasak voltak – kulcspillanatnak nem tekinthető a színház munkájában. meghatározó személyisége volt a színháznak a színész, Péter Ferenc, ám a fent említett előadásokkal nem jöhetett létre a fennálló rendszert veszélyeztető másszínház, új, izgalmas elemeket nem fedeztük fel a rendezők munkájában. Vágyik és képességeik alapján mást vártunk az alkotóktól.

Nem vitás azonban, hogy a „kisszínházak”-nak jövője van.


A Narodno pozorište – Népszínház műsora 1995-től

Magyar társulat

1995/96

Neil Simon

Furcsa pár

Rendező: Hernyák György

Díszlet és kosztűm: Tomić Valentina

Szereplők: László Sándor, Földi László, Búbos András, Káló Béla, Gyermán Tibor

Bemutató: 1995. november 11-én

(A Kosztolányi Színház előadását később a Népszínház vette át)


Kopeczky László

Vigyázz, ha jön a nagybőgő

Rendező: Seregi Zoltán m. v. (Magyarország)

Díszlet és kosztűm: Gombás pataki Éva

Zeneszerző: Végső József

Szereplők: Jónás Gabriella, Albert János, Korica Miklós, Kasza Éva, Búbos András, Magyar Attila, Péter László

Bemutató: 1996. január 5-én

(A Kosztolányi Színház előadását később a Népszínház vette át)


Kiss Irén

Álmodtam egy várost

Rendező: Seregi Zoltán m. v. (Magyarország)

Díszlet: Hupkó István

Kosztűm: Jónás Gabriella

Szereplők: Karczag Ferenc m. v. (Magyarország), Lenner Karolina f. h.

Bemutató: 1996. március 8-án


Gárdonyi Géza

A lámpás

Rendező: Sinka Károly m. v. (Magyarország)

Díszlet: Hupkó István

Kosztűm: Iszlai István m. v. (Magyarország)

Szereplők: Molnár Zoltán, Jónás Gabriella, Albert János, Budanov Márta, Medve Sándor, Búbos András, Korica Miklós

Bemutató: 1996. április 12-én


1996/97.


Woody Allen

Játszd újra…!

Rendező: Vajda Tibor m. v. (Újvidék)

Díszlet és kosztűm: Mihajlović Annamária m. v.

Zeneszerző Djordje Balašević

Szereplők: László Sándor, Farkas Andrea m. v. (Magyarország), Búbos András, Ripcó László, Budanov Márta

Bemutató: 1996. november 13-án


Slawomir Mrozek

Strip-tease

Rendező Káló Béla

Díszlet és kosztűm: Kreszankó Viktória

Szereplők: Mezei Zoltán, Vukosavljev Iván, Lazić Slobodan, Tomić Oliver

Bemutató: 1996. december 3-án

(Közös vállalkozás a Kosztolányi Színházzal)


Lakatos Menyhért – Fátyol Tivadar

Átok és szerelem

Rendező: Sinka Károly m. v. (Magyarország)

Díszlet és kosztűm: Molnár Zsuzsanna m. v.

Mozgás: Szecsó Kovács Zoltán m. v. (Magyarország)

Szereplők: Korica Miklós, Póka Éva, Jónás Gabriella, Albert János, Molnár Zoltán, Kasza Éva

Bemutató: 1996. december 20-án


Deák Ferenc

Határtalanul

Rendező: Ljubomir Draškić m. v. (Belgrád)

Díszlet: Raša Dinulović m. v. (Belgrád)

Kosztűm: Branka Petrović m. v. (Újvidék)

Szereplők: Jónás Gabriella, Fischer Károly, Molnár Zoltán, Lenner Karolina f. h., Fejes György, Várady Hajnalka, Budanov Márta

Bemutató: 1997. április 18-án


Szól egy hegedű

Rendező, díszlet és kosztűm, mozgás: Szecső Kovács Zoltán m. v. (Magyarország)

Díszlet: Hupkó István

Felléptek: Korica Miklós, Jónás Gabriella, Heck Paula, Szabó István

Bemutató: 1997. május 9-én


Stechen Schwarz – David Green – Michael Telebak

Godspell

Rendező: Nagy György és Pinczés István m. v. (Magyarország)

Díszlet és kosztűm: Hupkó István

Szereplők: Törköly Levente, Bosznai Tímea f. h., Csernik Árpád f. h., Fridrik Gertrud f. h., Jaskov Melinda f. h., Magyar Attila, Mezei Zoltán, Tóth Edit f. h.

Bemutató: 1997. május 23-án

(Közös előadás az újvidéki Művészeti Akadémiával)


1997/98


Kocsis István

Árva Bethlen Kata

Díszlet és kosztűm: Kelemen Tamás Anna

Rendező: Kincses Elemér m. v. (Románia)

Szereplő: Jónás Gabriella

Bemutató: 1997. november 21-én


Kincses Elemér

Ég a nap Seneca felett

Rendező: Kincses elemér

Díszlet: Hupkó István

Kosztűm: Milenka Berberović m. v. (Belgrád)

Szereplők: Sinka Károly m. v. (Magyarország), Jónás Gabriella, Törköly Levente, Lenner Karolina, Molnár Zoltán, Fridrik Gertrud

Bemutató: 1997. november 28-án


Várkonyi Mátyás – Miklós Tibor

Sztárcsinálók

Rendező: Nagy Viktor m. v. (Magyarország)

Díszlet: Szendrényi Éva m. v. (Magyarország)

Kosztűm: Janovics Erika

Szereplők: Balázs Áron, Puskás Zoltán, Giricz Attila, Szloboda Tibor, Kalmár Zsuzsanna, Csernik Árpád, Nagypál Gábor

Bemutató: 1998. február 22-én

(Közös előadás az Újvidéki Sínházzal és a Művészeti Akadémiával)


Dejan Dukovszki

Puskaporos hordó

Rendező: Péter Ferenc

Díszlet és kosztűm: Daróczy Sándor m. v. (Magyarország)

Szereplők: Káló Béla, Körmöci Petronella, Törköly Levente, Szilágyi Nándor, Magyar Attila

Bemutató: 1998. március 6-án

(Közös előadás a Kosztolányi Színházzal)


Slawomir  Mrozek

Örvendetes esemény

Rendező: Kovács Frigyes

Díszlet: Hupkó István

Kosztűm: Kreszankó Viktória

Szereplők: Péter Ferenc, Molnár Zoltán, Budanov Márta, Szabó Ferenc, Káló Béla

Bemutató: 1998. június 5-én


1998/99


Alfonsó Paso

Hazudj inkább, kedvesem

Rendező Znamenák István m. v. (Magyarország)

Díszlet és kosztűm: Rajnai Gitta m. v. (Magyarország)

Szereplők: Péter Ferenc, Molnár Zoltán, Szorcsik Kriszta, Mess Attila, Katkó Ferenc, Káló Béla

Bemutató: 1998. október 23-án


Anton Pavlovics Csehov

Lakodalom

Rendező: Tóth Miklós m. v. (Magyarország)

Díszlet és kosztűm: Daróczy Sándor m. v. (Magyarország)

Szereplők: Kovács Frigyes, Bada Irén, Albert János, Magyar Attila, Kalmár Zsuzsanna, Káló Béla, Mess Attila

Bemutató: 1998. december 18-án


Nosztalgikus kabaré

Rendező: Káló Béla

Díszlet és kosztűm: Kreszankó Viktória

Szereplők: Kalmár Zsuzsanna, Körmöci Petronella, Erdélyi Hermina, Káló Béla

Bemutató: 1998. december 29-én


Hubay Miklós

Te Imre, itt valami ketyeg

Rendező: Hernyák György

Díszlet: Szilágyi Nándor

Szereplők: Péter Ferenc, Mess Attila, Körmöci Petronella, Káló Béla, Kovács Frigyes


Hubay Miklós

A zsenik iskolája

Rendező: Kovács Frigyes

Díszlet: Szilágyi Nándor

Szereplők: Puskás Zoltán, Szilágyi Nándor, Káló Béla

Bemutató: 1999. június 2-án


Maleckij – Slawinski – Gershwin

Ő meg ő

Szereplők: Kalmár Zsuzsanna, Mess Attila

Diplomaelőadás

Bemutató: 1999. június 22-én


1999/2000


Csáth Géza – Fodor tamás – Hernyák György

Zách Klára

Rendező: Hernyák György

Díszlet és kosztűm: Cselényi Nóra m. v. (Magyarország)

Zeneszerző: Bakos Árpád

Szereplők: Káló Béla, Kalmár Zsuzsanna, Balázs Áron, Erdélyi Hermina, Kovács Frigyes, Péter Ferenc

Bemutató: 1999. október 13-án


Haccáré – haccacáré

Rendező: Káló Béla

Díszlet és kosztűm: Kreszankó Viktória

Szereplők: Káló Béla, Molnár Zoltán, Körmöci Petronella, Szilágyi Nándor, G. Erdélyi Hermina

Bemutató: 1999. december 28-án


Tasnádi István – Sziveri János – Lajkó Félix

Közellenség

Rendező: Péter Ferenc

Díszlet: Varga Tünde m. v. (Magyarország)

Zene: Lajkó Félix

Kosztűm: Cselényi Nóra m. v. (Magyarország)

Szereplők: Katkó Ferenc, Kalmár Zsuzsanna, Körmöci Petronella, Káló Béla, Mess Attila

Bemutató: 2000. január 28-án

(Közös előadás a Kosztolányi Színházzal)


Leonard Gershe

A pillangók szabadok

Rendező: Hernyák György

Díszlet: Hupkó István

Szereplők: Káló Béla, kalmár Zsuzsanna, Vicei Natália, Szilágyi Nándor

Bemutató: 2000. március 31-én


William Shakespeare

Romeó és Júlia

Rendező: Naszlady Éva m. v. (Magyarország)

Díszlet: Daróczy Sándor m. v. (Magyarország)

Kosztűm: Janovics Erika

Zeneszerző: Kiss Várday Gyula m. v. (Magyarország)

Szereplők: Káló Béla, Körmöci Petronella, Mess Attila, Kovács Frigyes, G. Erdélyi Hermina

Bemutató: 2000. május 23-án


Pogánynak tartanak

Szereplő: Káló Béla

Bemutató: 2000. június 20-án


2000/2001


Bakos Árpád

Idők tánca

Rendező: Hernyák György

Versek: Beszédes István

Filmbetét: Siflis Zoltán

Táncok: Terzin Róbert

Díszlet: Hernyák György

Szereplők: G. Erdélyi Hermina, Hernyák György, Kovács Frigyes, Mess Attila

Bemutató: 2000. augusztus 20-án


Weöres Sándor

Holdbeli csónakos

Rendező: Hernyák György

Díszlet: Daróczy Sándor: m. v. (Magyarország)

Kosztűm: Janovics Erika

Zeneszerző: Verebes Ernő

Szereplők: G. Erdélyi Hermina, Káló Béla, Körmöci Petronella, Vicei Natália, Kovács Frigyes

Bemutató: 2000. október 31-én


Brackett – Diamond – Wilder – Verebes

Van, aki forrón szereti

Rendező: Mezei Zoltán m. v. (Magyarország)

Díszlet: Gyarmati Ágnes tervei alapján: Hupkó István

Kosztűm: Gyarmati Ágnes tervei alapján: Kreszankó Viktória

Szereplők: Magyar Attila, Nagypál Gábor, G. Erdélyi Hermina, Káló Béla

Bemutató: 2000. december 29-én


2001/2002


Szophoklész

Antigone

Rendező: Bocsárdi László m. v. (Románia)

Díszlet: Bartha József m. v. (Románia)

Kosztűm: Dobre Kóthay Judit m. v. (Románia)

Mozgáskompozíció: Liviu Matei m. v. (Románia)

Zeneszerző: Verebes Ernő

Szereplők: Szorcsik Kriszta, Bíró József m. v. (Románia), Kovács Frigyes

Bemutató: 2001. augusztus 10-én

(Közös előadás romániai színészekkel a Zsámbéki Nyári Színház megbízásából)


Örkény István

Tóték

Rendező: Znamenák István m. v. (Magyarország)

Díszlet: Znamenák István m. v. (Magyarország)

Kosztűm: Cselényi Nóra m. v. (Magyarország)

Szereplők: Kovács Frigyes, Vicei Natália, Körmöci Petronella, Szloboda Tibor

Bemutató: 2001. szeptember 24-én


Tasnádi István

Titanic vízirevű

Rendező: Hernyák György

Díszlet és kosztűm: Gadus Erika m. v. (Szlovákia)

Zeneszerző: Verebes Ernő

Szereplők: Mezei Zoltán, Mess Attila, Törköly Levente, Vicei Natália, Gál Elvira, Fridrik Gertrud

Bemutató: 2001. december 20-án


Jose Triana

Gyilkosok éjszakája

Rendező: Hernyák György

Szereplők: Pálfi Ervin, Ferenc Judit, Szőke Attila

Színinövendékek vizsgaelőadása

Bemutató: 2002. február 13-án


Dalton Trumbo

Johnny fegyverben

Rendező: Ilan Eldad m. v. (Izrael)

Díszlet és kosztűm: Ruth Eldad m. v. (Izrael)

Zeneszerző: E. Lidor m. v. (Izrael)

Szereplő: Káló Béla

Bemutató: 2002. április 19-én


Kristóf Ágota

Nem fáj!

Rendező: Ilan Eldad m. v. (Izrael)

Díszlet és kosztűm: Janovics Erika

Szereplők: Páfi Ervin, Ralbovszki Csaba, Karna Margit, Kovás Frigyes, Mess Attila, Szilágyi Nándor, Szőke Attila

Bemutató: 2002. április 28-án


A Kosztolányi Dezső Színház műsora


1994/95


Boris Vian

Birodalomépítők, avagy a Schmürz

Rendező: Hernyák György

Díszlet: Kreszankó Viktória

Kosztűm: Mihajlović Annamária

Szereplők: Kovács Frigyes, Vicei Natália, Erdélyi Hermina, Szilágyi Nándor, Csernik Árpád

Bemutató: 1994. október 1-jén


Dér Zoltán – Barácius Zoltán

Fecskelány

Rendező: Barácius Zoltán

Díszlet: Kocsis Imre

Szereplők: Korhec Imola, Balázs Piri Zoltán

Bemutató: 1994. november 12-én


Carlp goldoni

Tengerparti csetepaté

Rendező: Beke sándor m. v. (Magyarország)

Szereplők: Jónás Gabriella, Korica Miklós, Albert János, László Sándor

Bemutató: 1995. június 16-án


1995/96


Neil Simon

Furcsa pár

Rendező: Hernyák György

Díszlet és kosztűm: Tomić Valentina

Szereplők: László Sándor, Földi László, Búbos András

Bemutató: 1995. november 11-én

(Ezt az előadást később átvette a Népszínház)

 

1996/97

 

Nem volt előadás.


1997/98


Dejan Dukovszki

Puskaporos hordó

Rendező: Péter Ferenc

Díszlet és kosztűm: Daróczy Sándor m. v. (Magyarország)

Szereplők: Káló Béla, Körmöci Petronella, Törköly Levente, Szilágyi Nándor

Bemutató: 1998. február 17-én

(Közös előadás a Népszínházzal)


Dimitris Kechaidis

Tavli

Rendező: Ilia de Riska m. v. (Németország)

Díszlet, kosztűm: Ilia de Riska

Szereplők: Péter Ferenc, Káló Béla

Bemutató: 1998. április 30-án


Slawomir Mrozek

Strip-tease

Rendező: Káló Béla

Díszlet és kosztűm: Kreszankó Viktória

Szereplők: Mezei Zoltán, Vukoszavljev Iván

Bemutató: 1996. december 3-án


1998/99


Ariel Dorfman

A halál és a lányka

Rendező: Andrási Attila

Díszlet és kosztűm: Daróczy Sándor m. v. (Magyarország)

Zene: Fazekas Ridl Tibor m. v. (Magyarország)

Szereplők: Szorcsik Kriszta, Káló Béla, Péter Ferenc

Bemutató: 1999. február 9-én


1999/2000


Tasnádi István – Sziveri János – Lajkó Félix

Közellenség

Rendező: Péter Ferenc

Díszlet: Varga Tünde m. v. (Magyarország)

Kosztűm: Cselényi Nóra m. v. (Magyarország)

Zene: Lajkó Félix

Szereplők: Katkó Ferenc, Kalmár Zsuzsanna, Körmöci Petronella, Káló Béla, Kovács Frigyes

Bemutató: 2000. január 28-án

(Közös előadás a Népszínházzal)


Nick Cave

És meglátá a szamár az úrnak angyalát

Rendező, díszlet: Szloboda Tibor

Szereplők: Szloboda Tibor, Bicskei Flóra

Bemutató: 2000. április 28-án


2000/2001


Schwajda György

Himnusz

Rendező: Péter Ferenc

Díszlet: Rudić Darka

Kosztűm: Janovics Erika

Szereplők: G. Erdélyi Hermina, Péter Ferenc

Bemutató: 2000. december 5-én


Dejan Dukovszki

A jó anyját annak, aki kezdte…

Rendező: Urbán András

Díszlet: Vidaković Goran, Rudić Darka

Kosztűm: Janovics Erika

Szereplők: Molnár Zoltán, Budanov Márta, Körmöci Petronella, Katkó Ferenc, Szloboda Tibor

Bemutató: 2000. december 15-én


William Shakespeare

Macbeth

Rendező: Szloboda Tibor

Díszlet, kosztűm: Szloboda Tibor

Zeneszerző: Matlári Miklós, Rusić Vladimir, Szloboda Tibor

Szereplők: Péter Ferenc, Mess Attila, Budanov Márta, Molnár Zoltán, Szloboda Tibor

Bemutató: 2001. május 5-én


2001/2002


Fernando Arrabal

Tábori piknik

Rendező: Urbán András

Díszlet: Uri Attila

Kosztűm: Pletl Zoltán

Zeneszerző: Aleksandar Petrović

Szereplők: Molnár Zoltán, Csernik Árpád, Péter Ferenc, Katkó Ferenc

Bemutató