Beszédes István–Lovas Ildikó
Színházi darab 8–12 éves gyerekeknek
Szereplők:
– Feri
– Kati
– Pali bácsi
– Bohóc
Játszódik a színház kelléktárában. Mindenféle kulisszák, kellékek, jelmezek, bábok stb. szerte a színen, az egyetemes rendetlenség látszatát keltve. Valóságos zsibvásár. Középütt egy hatalmas, régi képkeret – a bábjáték-betétek színtere. A tárgyak között sertepertél a kellékes. Őssz öregember, festékes, lisztporos kötényben. Szemmel láthatóan keres valamit, és rossz a kedve, morgolódik, mert nem találja.
Határozott kopogtatás hallatszik.
PALI BÁCSI (kiabál): Még nem találtam meg!
Ismételt kopogtatás.
PALI BÁCSI: Itt senki nem akarja tudomásul venni, hogy a türelem rózsát terem, vagy legalábbis bohócorrot. Értem én, értem, enélkül nem kezdődhet az előadás, de mindent az utolsó percre hagyunk?! (Kikiabál) Nincs meg az orrod!
A kisfiú bedugja a fejét.
FERI: De hát, Pali bácsi, nézzen ide, itt van a helyén!
A kellékes kibújik a lomok közül, előrehajol, úgy bámulja az ajtón bekandikáló gyerekfejet. Kissé megenyhül, de változatlan hangerővel mondja.
PALI BÁCSI: Á, Feri, hát te vagy az. Na, neked se örülök jobban. Hacsak nincs nálad a bohóc orra, vagy ha esetleg kölcsönadod egy időre a tiédet. Úgyis elég piros. Ilyen hideg volna?
A fiú belép. Simlisapka a fején, zsebes nadrágot visel. Szorongat valamit a hóna alatt.
FERI: Hogy volna hideg, mikor hétágra süt a nap?
PALI BÁCSI: Hát akkor mért piros az orrod?
FERI: Mert futottam, biztos azért.
PALI BÁCSI: Na, te se ismered a közmondást, hogy hosszú haj, rövid ész. Jaj, ez nem az! Hogy lassan járj, tovább érsz!
FERI: Pedig az az első lehet az igaz, azért is jöttünk...
EGY HANG: Ha nincs meg az orra, hozzatok piros festéket! Idő van, kezdünk.
PALI BÁCSI: Na, itt van. Ezeknek már minden jó. (Morgolódik.) Piros festék, még mit nem...
FERI: A tancsinak elég hosszú a haja, azért ad fel olyan lüke házi feladatokat...
Beoldalog, és az ajtónyílásban megáll a lány. Sarah Kay-ruhát visel. A hátán iskolatáska. A hajában piros hajgumi.
KATI: Ha tudtam volna, hogy így fogsz beszélni a tancsiról, el sem kísérlek ide. Különben is, miféle hely ez? (Belép és finnyásan körülnéz.)
Pali bá meglepődve fordul a jövevény felé.
PALI BÁCSI: Akkor hát nálad van.
Elindul hirtelen a lány felé, aki ijedten hátrál. A kellékes megfogja a copfját, és játékosan húzni kezdi.
KATI: Jaj, engedje el (kiabál), nem látja, hogy az a hajfogóm!
PALI BÁCSI: Bocsánat, bocsánat, aranyoskám, tudod, már nem valami jó a látásom. Úgy tűnik, hogy téged sem láttalak még. Ki fia, lánya vagy, ha nem a bohóc orra?
FERI: O a Kati.
PALI BÁCSI: Milyen Kati?
FERI: Hát a Kati. Vele ülök a padban. Meséltem már róla. Nem emlékszik?
PALI BÁCSI: Nem.
KATI: Nem mondta, hogy tőlem írja át a magyar fogalmazást?
PALI BÁCSI: Hogyan lehet azt úgy átírni, hogy ne bukjon le az ember?
KATI: Minden második szót átír. Minden harmadik helyébe egy igét tesz. Az első szavakat meg a mondat végére rakja.
PALI BÁCSI: (A fejét fogja.) Hát ez nekem nagyon bonyolult.
FERI: Olyan ez, Pali bá, mint egy számítógép-program. Tudja, mint egy bináris kód...
PALI BÁCSI: Ne folytasd, mert kizavarlak!
A fiú értetlenül néz.
PALI BÁCSI: Ne bámulj, mint borjú az új kapura! (Lány kuncog.) Olyan vagy éppen, mint az unokám a ketyeréivel. Hozott nekem egy telefont, ami maga tárcsázza a számokat, csak meg kell nyomni egy gombot. A múltkor is, amikor ide akartam szólni a színházba, hogy a Vitéz Lászlóhoz ne nyúljanak, mert még ragad a feje, egy vaskereskedőt tárcsázott a telefonom, aki üvöltözni kezdett, mint a fába szorult féreg, mert azt hitte, én vagyok az, aki harminc egérfogót rendelt, majd a nyakán hagyta. Azt mondta, a Vitéz László feje nem érdekli, de az enyémre csapja az egérfogókat. Mind a harmincat. Azóta nem telefonálok. Inkább bejövök, mint most is. No. Mi ebből a tanulság? Egy: a vaskereskedő nem jár bábszínházban, ezért nem érdekli a Vitéz László. Kettő: ezekből a ketyerékből jó még nem sült ki.
KATI: Láthatnám a Vitéz Lászlót, hogy...
FERI: Most nem ezért vagyunk itt.
PALI BÁCSI: Ne-e-em!? Akkor miért?
FERI: Hát a tancsi miatt.
KATI: Ne kezdd megint! Amit feladott, igenis meg lehet oldani!
FERI: Szerinted tehát egyszerű és jó feladat, hogy írjunk egy táskamesét.
PALI BÁCSI: Táskamese? Az meg mi a szösz?
KATI: (Okoskodón) A táskamese olyan mese, amit nekünk kell kitalálnunk egy táskából.
FERI: Táskáról.
KATI: Nem, nem a táskáról. Arról, ami benne van.
KATI és FERI (Felváltva):
A zugot keressük, hol a táska,
a mesével csordultig teli,
de nem szólal meg vallatásra,
csak ha kisgyerek kérleli.
Nem hathat rá a nógatás,
rá várni kell és szépen nézni,
és segít a cirógatás,
de finoman kell ám hozzáérni.
Ha mesélni kezd, nem hagyja abba,
a hangja bársonyos, meg édes,
ritmust kopog a rozsdás csatja,
hol andalít, hol szenvedélyes.
Ha meglelem, felismerem,
de nem tudom, hogy hol találom.
Mi rejti, torony vagy verem,
kerekes kút vagy szürke várrom?
Ha meglelem, felismerem,
lehet, hogy úgy is megtalálom,
lehet, hogy úgy is meglelem,
ha magától jön és én bevárom.
A kellékes állát simogatva figyeli a két gyereket, szemmel láthatólag maga is a megoldáson töri a fejét.
PALI BÁCSI: (Dünnyögve) Hát akkor veselkedjünk neki. Meg kell keresni a megfelelő táskát. Ahány táska, annyi mese.
FERI: Ezt már ismerem, nem így megy. Ahány ház, annyi szokás.
PALI BÁCSI: (Teljesen magával ragadja a feladat) Mindegy az most. Gondoljatok csak bele, egészen más története lehet egy jószagú disznóbor táskának, egy molyrágta tarisznyának, és egy aktatáskának – fuj, arról mindig a könyvelő jut az eszembe, aki el akarja számolni a kócot a bábokból. Mintha a lélek is leltári tétel lenne – no, de hagyjuk ezt. Vagy egy címkékkel teleraggatott hajóládának. Mekkora nagy története lehet annak?
FERI: Ugyan, ezek a táskák már kimentek a divatból! Ezt nézzétek meg...
Kiveszi hóna alól a laptopot. Kinyitja.
PALI BÁCSI: Ez meg mi? Telefonos televízió? Ezen felhívhatom a Vad angyalt, amikor adásban van?
FERI: Nem, Pali bá', ez egy laptop.
PALI BÁCSI: Mi az? Ti ezzel loptok?
FERI: Nem, ez laptop, tás-ka-szá-mí-tó-gép. Ebben vannak ám csak az igazi mesék!
A kellékes kételkedve, idegenkedve, szinte undorodva figyeli.
PALI BÁCSI: Kötve hiszem én azt.
FERI: Megmutassam a kedvencemet?
A lányt már magával ragadta a kelléktár világa, de hajlik mégis az ajánlatra.
KATI: Hááát, megmutathatod.
PALI BÁCSI: Addig én tovább keresem a bohóc orrát. Vagy már megy az előadás? (Elindul, de a fiú közben elindítja a programot – a színpad közepén álló hatalmas, régi képkeretben megjelennek a számítógépes játék figuráit jelképező bábok –, amelyek láttán a kellékesnek is földbe gyökerezik a lába. Fények villódznak, a szkafanderes szörnyek fantasztikus fegyvereikből szórják a halált.)
FERI: Látjátok, ezek a gonosz idegenek a Föld ellenségei. Hőérzékelős lézerfegyverük a legkisebb gyíkot is képes megsemmisíteni. Rajtam múlik, hogy megmarad-e a Föld. Csak rajtam.(Közben mint egy őrült, össze-vissza rángatja a joysticket.) No, ezt most szétlőttem! Ezt is! Áuu! (A fiú teljesen elfelejti, hol is van, kikkel. Magából kivetkőzve ordítozik.)
PALI BÁCSI: Több hulla már azt hiszem, nem fér el a kelléktárban. Lesz sikoltozás, ha délután benyit ide a takarítónő.
FERI: Segítség, kifogyott a lőszerem. Áh, meghasadt a páncélom. Ááh, eltaláltak, eltaláltak! Áh, meghaltam! (Elveti magát.)
Hirtelen csönd lesz. Az ,,életben maradt" két idegen fedezéktől fedezékig lépve oldalaz a színpadon. Megközelítik a fiút, hogy meggyőződjenek róla, hogy tényleg halott-e. A fiú levegőt sem mer venni. A lány és a kellékes rémülten figyeli a jelenetet. Aztán rájönnek, őket az ellenség nem látja. Az idegenek elrejtőznek a színpadon.
KATI: Vége a Földnek? Ez a te meséd?
PALI BÁCSI: Fején találtad a szöget, Kati. Miféle mese az, aminek a semmi van a végén? Meghal a mese hőse. Erre a táskára vagy olyan büszke? Akkor már inkább loptatok volna egy nyalókát. Ha rajtakapnak: szégyen. Ha nem kapnak rajta, bánt a lelkiismeret, de a nyalókában mégis van valami édes. De ebben? Mi ebben az édes?
A fiú fölkecmereg, szóra nyitja a száját, védekezne, de a kellékes és a lány nem hagyja szóhoz jutni.
KATI: És hogy írnád ezt le a vonalas füzetbe? Puff, durr, áhh, bee, ööh. A mesékben különben is az a szép, hogy biztonságosak. Ha nekem ilyent olvasna este anyu, tuti, hogy nem tudnék elaludni. A mese olyan, mint a takaró. Puha és meleg.
PALI BÁCSI: A holle anyó például.
FERI: A kicsoda?
KATI: Hát A holle anyó, aki a szorgos lányt megjutalmazza, gyöngyök hullanak a szájából, a lustának és gonosznak pedig békák.
A kellékes elismerően néz a lányra. A fiú értetlenül.
FERI: Dehát ilyen nincs!
KATI: Miért? Ilyen szörnyetegek talán vannak?
FERI: Persze, hogy nincsenek, de ilyen fegyverek azért vannak.
PALI BÁCSI: Gonoszságra nem válaszolhatsz gonoszsággal. Vagy te ilyen vagy? Gondolkodás nélkül lősz? (Elkomorodik.)
FERI: De ez csak játék. Ilyen a valóságban nincs.
PALI BÁCSI: A játék is a valóság része. És ez a két idegen katona, akiket most szökni hagytál, kiszabadult a gépedből, tovább él a fejekben, és ki tudja, milyen gonosztetteket fog még véghezvinni?
FERI: Mit lehet most tenni?
PALI BÁCSI: Nem is tudom. Azt hiszem csak énekszóval lehetne kiűzni őket a kelléktárból.
FERI:(Rekedt és fals hangon) Kismalac, kismalac engedj be…
A másik kettő fogja a fülét.
FERI:(látva, hogy ez nem arat sikert, újabb slágerrel próbálkozik) Csita bújt mellém, mikor valamitől féltem…
KATI: Ezzel minket űzöl ki a világból. Ne folytasd!
PALI BÁCSI: Kati, inkább te próbáld meg. Ismersz valamilyen szép dalt?
KATI: Hááát, tudok egyet. Hogy is megy?
Úgy tesz, mintha gondolkodnia kellene a szövegén. Viszont azonnal kiderül, hogy mint afféle jó kislány, betéve tudja az egészet.
KATI:
Legyen a mese légypapír,
és fogja ki a nagyvilágból,
ragadjon bele mind a lángból
kipattant fekete gonosz.
PALI BÁCSI: Úgy látom ez így nem működik. A gonoszok csak nem akarnak előbújni. Azt hiszem, segíteni szükség volna egy kis segítségre…
FERI: (Lelkesen) Énekeljek?
PALI BÁCSI: Meg ne próbáld! Hanem… Kati, miről is szól ez a dalocska?
KATI: Hát a virágos rétről, meg a méhekről.
PALI BÁCSI: Nagyszerű! Tudom már, hogy mit tehetünk. (A nézőtér felé fordul) Gyerekek, szeretnétek-e segíteni nekünk a gonosz katonák kiűzésében? Ok lesznek a darazsak, ti meg a méhek. Kérlek titeket, hogy jó hangosan zümmögjetek, attól elő fognak bújni a darazsak. Ha meg a közeletekbe kerülnek, csipkedjétek meg őket alaposan.
KATI:
Legyen a mese vége napfény,
legyen ideje mind a méhnek,
hogy szálljon a réten, mint az ének,
ne jöjjön a kaptárhoz a fáklyás.
Közben előbújnak a ,,darazsak" és menekülnek a színpadról, le a nézőtérre.
Vattacukor a szerelmeseknek,
ami a szájban könnyen olvad,
s lássák a pálcikán a holdat
mesére éhes hátitáskák.
Legyen a mese vége napfény,
legyen ideje mind a méhnek,
hogy szálljon a réten, mint az ének,
ne jöjjön a kaptárhoz a fáklyás.
A dal végére a ,,darazsak" fejvesztve menekülnek.
PALI BÁCSI: (megtörli a homlokát) Hát ezt megúsztuk.
A fiú elgondolkodik, csöndben van.
KATI: (A kellékes felé fordulva) A mese is játék? És akkor az is valóság?
PALI BÁCSI: Próbáljuk ki. (Odaszól a fiúnak) No, ha feltámadtál, te is jöhetsz. Kellene egy kis segítség.
Int a fiúnak, hogy menjen vele. Belevesznek a háttérbe. A lány marad. Hátulról pakolászás hangjai hallatszanak.
KATI: Mit kerestek?
Hátulról morgás, zihálás.
PALI BÁCSI: Már nem keressük, megtaláltuk. Hál' istennek, nagyobb mint a bohóc orra.
Megjelennek az óriási, embermagasságú táskával. Nagy és kis zsebek vannak rajta. Előre hozzák.
FERI: Hát, hogy nehéz, az biztos.
KATI: Mi van benne, mi van benne?
A kellékes teljesen átalakul. Akár egy színész, úgy viselkedik. A gesztusai szélesek, hanghordozása elragadtatott.
PALI BÁCSI: Inkább az a kérdés, hogy mi nincs benne?
KATI: Teniszlabda biztos nincs benne.
A kellékes fitymálva és hetykén kinyitja az egyik zsebet és kivesz egy piros gombolyagot.
PALI BÁCSI: No, nem megmondtam? Aki keres, az talál!
KATI: Én ezt inkább egy piros gombolyagnak nézem!
PALI BÁCSI: Tényleg.
A kellékes egy picit zavarba jön, újra benyúl, és flegmán kiemel egy citromot.
FERI: (kuncogva) Pali bá teát akar inni?
PALI BÁCSI: (egyre zavartabban) Mindjárt gyerekek, mindjárt.
Egészen benyúl a zsebbe. Kotkodácsolás hangja hallatszik. Kihúzza a karját, a kabátujján szalmaszálak. A kezében egy tojás. A táskából riadt kotkodácsolás hallatszik.
A fiú és a lány a hasát fogja a nevetéstől.
PALI BÁCSI: A csodába! Tudjátok, a kis dolgokat a legnehezebb megtalálni.
Ismét benyúl a zsebbe. Ezúttal sikerrel jár. Diadalmasan mutogatja a labdát.
PALI BÁCSI: Voila!
FERI: (a rálicitálás hangján) Jó, jó, de nyolcsebességes, Shimano-váltós mountainbike biztos, hogy nincs benne.
A kellékes legyint, benyúl valamelyik zsebbe és oda se nézve, erőlködve emeli ki a bicajt.
KATI: No, de sétahajó biztosan nincs benne?
A kellékes megkopogtatja a táska oldalát és megszólal egy hajókürt. A fiú ettől felvillanyozódik.
FERI: Oroszlánt, oroszlánt akarok!
A kellékes nyúlna, de a táska magától rúg, mindenki hátrahőköl. Félelmetes oroszlánüvöltés hallatszik. A kellékes összeszedi magát.
PALI BÁCSI: Mondtam nektek, ebben a táskában nincs, ami nincs, vagyis ebben minden benne van. Képzeljétek el, hinta és homokozó, egész játszóterek beleférnek, de még templomok is tornyostól (harangszó hallatszik), száguldó vonatszerelvények (vasútállomási bemondóhang: gyorsvonat érkezik Újvidék irányából. A vágány mellett tessék vigyázni!), tengerek és folyók, vízesések (csobogó, majd erősödő vízzuhogás, a bemondó ismétel, a harang is újra megkondul, fokozódik a hangzavar: esőkopogás, villámlás, kuktafazék fütyülése), de még ennél is többet mondok (hirtelen csönd): a végtelen éjszaka is benne van.
FERI: No, azt szeretném én látni!
A kellékes akkurátusan odalép a táska főzsebéhez, először az egyik felét oldozza, majd a másikat. Lassan, nyugodtan.
PALI BÁCSI: No, akkor most jól nyissátok ki a szemeteket! (Egy határozott mozdulattal felrántja a hajtókát.)
Egy szempillantás alatt teljes sötét lesz a színen. Csönd.
FERI: (Kicsit ijedten) Jó vicc, mondhatom. Honnan tudta, Pali bácsi, hogy el fogják venni a villanyt?
A kellékes hallgat.
KATI: De ez nem olyan sötétség nem érzed? Én rettenetesen félek Pali bácsi, csináljon már valamit!
PALI BÁCSI: Hát, nem lesz olyan egyszerű ebben a sötétben megtalálni a táskában a nappalt. Először visszacsukom ezt a zsebet, mintha itt volna az alatta lévőben. (Macskanyávogás) Nem, ez a szomszédék Mircije. Akkor nézzük ebben a másikban. (Pacsirtadal). Igen, itt van már egészen közel, halljátok, hajnalodik, dalolni kezdtek a madarak. (Lassan kivilágosodik a szín.)
A viszontagságoktól megviselten lekuporodnak a rivaldára. A kellékes láthatólag elismerésre vár.
PALI BÁCSI: No, mit szóltok az én táskám meséjéhez?
A gyerekek vonogatják a vállukat.
FERI: De nem láttam az oroszlán fogait.
A kellékes sértetten felugrik és elindul a táska felé. A gyerekek visszarántják, a lány bokán rúgja a fiút.
KATI: Ha kivesszük az oroszlánt, már nem marad időnk arra, hogy a vadászt is kivegyük, érted?
A fiú megszeppen.
FERI: (Morfondírozva) Hát akkor ebben a táskában csak az van, ami a valóságban is. Csak arról szól, amiről a valóság is.
KATI: És nem lehet beleírni a vonalas füzetbe. Mit írjak a sötétségről? Hogy sötét van? De ez csak egy mondat.
FERI: Ezt még a bináris-kód-szerű technikámmal se tudom átírni. Annyira kevés.
KATI: Vagy annyira sok. Félelmetes.
A kellékes elcsügged. Úgy tesz, mintha megsértődött volna.
PALI BÁCSI: Ti a sötétségben csak a sötétséget láttátok, az a baj.
FERI: (Kételkedve) Mért, volt benne valami más is?
PALI BÁCSI: Hát hogy ne lett volna! Elmeséljem nektek?
FERI és KATI egyszerre: Rajta!
PALI BÁCSI(miközben énekel, kivilágítatlan kerékpárok futkároznak a színen, erősödő csengetés hallatszik):
Arról mesél a macskakő,
ha este van, s a fény opálos,
és útra kel a sok menő,
hogy élt itt egy bicikligyáros
Károly volt, Johann, vagy Jenő:
eltelt sok év, már nem világos.
O az oka, hogy sok bolond,
száguld a járdán minden éjjel,
kinek a város cirkuszporond,
pálya, hol játszhat sok veszéllyel,
Attila, Gábor és a Botond
kezelőorvos-engedéllyel.
S be sem kapcsolnak dinamót,
úgy hajtanak a téglajárdán,
így pedálozik furamód,
míg el nem romlik mind a járgány,
József, Elemér és Lipót,
s ez a divat már, szinte járvány.
Csengettyűznek éjente százszor,
egy se lassít le sarokhoz érve,
mert vigyázza őket fenn a pásztor,
nem is gondol rá, hogy kitérne
Elemér, Ernő, Géza, Nándor,
kinek csak leverve a térde!
PALI BÁCSI: (Kifújja magát) No, mit szóltok hozzá? Így már, ugye, más?
KATI: Másnak más, de Pali bácsi, én egy ekkora táskát nem vehetek a vállamra. Félek, hogy összenyomna. Hajó meg vonat is van benne, meg aztán egy egész éjszakai város is, azzal a rengeteg bolond bicajossal…
PALI BÁCSI: Nem erőszak a disznótor. (Töprengve) A kelléktárban mindenesetre több táska nincs. De nekem is el kell ismernem, hogy ez a táska meg csak azt zárta magába, ami a világban amúgy is megvan.
KATI: (Csüggedten, feladva Ferihez) Hiába hívtál magaddal. Ebből már nem lesz mesefogalmazás. A házinak annyi.
FERI: (Vállát vonogatva) Mondtam én, hogy a tancsival van a baj.
PALI BÁCSI: (Egyetértéssel) Hosszú haj, rövid ész.
A lány megvetéssel néz rájuk, hátat fordít nekik és elindul az ajtó felé. A fiú odasomfordál a kellékeshez:
FERI: De az az oroszlán...
KATI: Gyere már!
Kintről taps hallatszik. A gyerekek megtorpannak. Néhány másodperccel később az ajtón beesik a bohóc.
BOHÓC: (lelkesen kiabálva) Hittek nekem, pedig orrom se volt, a piros festék meg lefolyt, amikor sírni kezdtem. A gyerekek érezték a szívemet.
PALI BÁCSI: Nem a ruha teszi az embert, meg nem is az orr a bohócot. Úgy látszik legalábbis.
A bohóc csak most veszi észre a gyerekeket.
BOHÓC: Hát ti? Nem az előadáson voltatok?
FERI: Nem, mi Pali bácsihoz jöttünk.
KATI: Azt hittük, segít megoldani a házit. Tudod, táskamesét keresünk, és itt, a kelléktárban már minden táskát átkutattunk, de megfelelőt sem ebben a táskaszámítógépben, sem pedig abban az óriástáskában nem találtunk.
BOHÓC: Mert a mese bizonyára a harmadik táskában van.
KATI: Milyen harmadik táskáról beszélsz?
BOHÓC: Hát erről itt, ni, a hátadon!
FERI: Ááá, az csak az iskolatáskája. Nincs benne más, csak könyvek, füzetek és tolltartó...
PALI BÁCSI: Amikor én gyerek voltam, a nagyapámnak volt egy vegyesboltja. Legszívesebben ott időztem a tárgyak között. Ceruzák is voltak ott, meg színes kréták. És egyáltalán nem tudok visszaemlékezni, miért volt jó. Min gondolkodhattam? (Elmereng.)
Közben a lány leveszi válláról a táskát. Leülnek. Mereven nézik a táskát, óvatosan kinyitják. Kiveszik a füzeteket, könyveket, a tolltartót. Hallgatnak.
PALI BÁCSI: Nyúljunk bele mélyebben, hátha lapul ott még valami.
BOHÓC: S közben adjuk meg a módját, úgy kezdjünk hozzá, ahogyan kell.
FERI–KATI: De hát hogyan kell?
A kellékes és a bohóc összenéznek. Megállnak a színpad közepén álló képkeret előtt. Odahúznak egy asztalt.
PALI BÁCSI: Legyen ez a színpad!
BOHÓC: Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy asztal.
PALI BÁCSI: Nem asztal, hanem táska volt.
BOHÓC: Igaz is. Tehát. Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy táska, és a táskában egy mese volt.
KATI: De kik voltak a hősei?
PALI BÁCSI: Tegyétek a táskát az asztalra. Most nyúljatok bele óvatosan. Ott kell, hogy lapuljanak.
A fiú belenyúl a táskába és kiveszi a róla formázott bábut.
FERI: (hátrahőköl) De hát éppen olyan a sapkája, mint az enyém.
A lány izgatott lesz, ő is belenyúl a táskába, és megtalálja saját figuráját.
KATI: (csodálkozva) Egy hátitáskás kislány!
A kellékes is odalép a táskához, feltűri ingujját és hitetlenkedve, de mégis reménykedve nyúl bele.
PALI BÁCSI: Hát ennek éppen olyan festékporos köténye van, mint nekem. Egyformák vagyunk, mint két tojás.
A bohóc is belekotor a táskába, sokáig nem talál semmit. Már sírásra görbül a szája, amikor kiemeli az orrát. Magára illeszti.
BOHÓC: Hát akkor kezdődhet a mese.
Nem volt orrom, nem lógattam,
kölcsönkértem, mégsem kaptam.
Hullt a könnyem, nem színleltem.
Hát az orrot elképzeltem.
Most meg kivált jókedvem van.
Most már orrom kettő is van.
Ez itt, ami épp megkerült,
a másik meg emitt, belül.
BOHÓC: (Miközben a táskából előkotort bábfigurák is megelevenednek) Hol volt, hol nem volt, volt egyszer kislány, aki ifjú lovagja kíséretében világgá ment, hogy megkeresse azt a táskát, amiben az o meséje lapul. Mivel megfeledkezett saját táskájáról, amelyet egész úton, a hátán cipelt, egy napon elkeveredett még Pali király országába is, ahol épp nagy volt a felfordulás, mert az udvari bolond orra elveszett. Ismerős a történet?
KATI: Hát, hogyne, nem gondoltam, hogy ez ilyen egyszerű?
PALI BÁCSI: És milyen közel volt hozzád. Végig ott lapul a táskádban. Csak tovább kell gondolnod. Meg kell szerkesztened, hogy ne csak képzelet, vagy valóság legyen benne, és máris a tiéd.
KATI: És nekik is van meséjük? (Mutat a nézőtéren ülőkre).
BOHÓC: Persze, mindenkinek, aki táskát hord magánál, és a táskájába útravalót is tesz.
A kislány és a kisfiú elindulnak a nézőtéren át. Szökdécselve fűzik a történetet tovább.
KATI: Beléptek Pali király palotájába.
FERI: A király nagyon dühös volt, mert attól félt, hogy udvari bolondja csúfos kudarcot vall a mindenhonnan összesereglett nézők előtt.
KATI: Ezért aztán nem is akarta meghallgatni a kislány és ifjú lovagja gondját.
FERI: Pedig az ifjú birtokában szörnyekkel teli történetek voltak.
KATI: A király nagy megdöbbenésére ki is engedte őket.
FERI: Amikor ezeket meglátta, tudta, hogy látogatóit komolyan kell vennie.
KATI: A király ezért megmutatta legféltettebb kincsét.
FERI: A kincs egy hatalmas, disznóbőrből készült táskában lapult.
A bohóc és a kellékes a rivaldáról kíséri szemmel a távolodókat. Majd bizalmasan a gyerekekhez hajol.
BOHÓC: Mi tudjuk, hogy nektek is vannak táskáitok.
PALI BÁCSI: Ha legközelebb jöttök, hozzátok el őket. Jó lenne megnézni, miféle mesék lapulnak bennük.