Bozsik Péter


Hungráfia

(Saga Julén Hornról)

TV SatIRAt 2007-ből


Szereplők:

JULÉN HORN, akit egy 65-70 év közötti, alacsony mindenki által ismert színész kell, hogy játsszon. Az ő arca az előadás végéig nem látszódhat. Tanácsos lenne olyan előadásokat is készíteni, ahol az eredeti színésznek csak a hangja van jelen a színpadon, ekkor bárki játszhatja. A közönség természetesen nem tudhatja, hogy mikor játszik a színész és mikor megy magnófelvételről a hangja.

ÍRÓ, magas, 25-35 év közötti jól megtermett férfi, akit alt hangú nő is játszhat.

Julén Horn két alteregója.

(A szobában egy gyönyörű, hatalmas faragott íróasztal – háttal a közönségnek – ugyanolyan stílusú székkel, rajta mindenféle könyvek és cédulák kínos rendbe rakva. Van még egy igénytelen íróasztal oldalt a közönségnek, rajta egy számítógép és borzalmas rendetlenség. Két ágy és egy hintaszék. Oldalt egy fürdőszoba vécével, a másik oldalon néhány csenevész fa és bokor. A szoba ablakából rálátni erre a parkra. A park és a fürdőszoba nincs megvilágítva.)


IRÓ: (Hisztérikusan gyufát keres; szájában, füle mögött cigaretta. Az előadás végéig cigarettát gyújt, amit gyorsan elolt, újat vesz elő és így tovább. Julén Horn némi fáziskéséssel követi az író által mondottakat.) Julén Horn soha nem jár el otthonról. Julén Horn, amióta együtt élünk, soha nem ment sehova. Egész nap az íróasztala előtt ül, dobol tömpe ujjaival, a mamája fényképét nézegeti és sír. Időnként kinéz az ablakon. Hátulról figyelem. Naponta egyszer, esetenként kétszer Julén Hornot roham gyötri: nehézkesen fölkel és a fejét tapogatva fojtott hangon hörög. Azt gondolja, agydaganata van. Rohamai fél óráig tartanak, legrosszabb esetben egy órát; utána visszafoglalja helyét, mint valami trónt, dobol tömpe ujjaival az asztalon, sír, és lehet, nincs is agydaganata. Este nyolc körül fölgyújtja az asztali lámpáját és írni kezd. Kis cédulákra ír, melyeket aztán fiókja mélyére rejt. A fiókot zárja, ám nekem van tartalék kulcsom. Amint kimegy a vécére, gyorsan kinyitom a fiókot és elolvasom a céduláit. Tegnap pl. ezt írta (Matat az íróasztalán, megtalál egy papirfecnit és olvasni kezd, ám csak imitálja a beszédet a szöveg Julén hangján hallatszódik. A továbbiakban is minden idézet hasonlóképpen lesz eljátszva): „Utálom, nem, ez nem jó szó, undorodom ettől a pacáktól, akit a sors egy szobába kényszerített velem. Bizonyosan Isten ostora sújt le rám ekképpen öntudatlanul elkövetett bűneimért. Enyhébb büntetést érdemelnék, de büszkén viselem ezt is, hogy méltón kerüljek az Ő színe elé. Ámen.” A másikra ezt írta: „A REPARON olyan gyógyhatású készítmény, amely a belek féregszerűen gyűrűző, a tartalmat továbbító mozgását segíti elő. Közvetlenül a belek nyálkahártyájára hat és stimulálja azok ritmikus mozgását. Ezáltal nemcsak a keményebb vagy lágyabb fekáliának az átjárása gyorsul meg, hanem a gázoké is.” A harmadikra: „Miért zár be mindig ez a barom a szobába?” Majd adok én neked bezárást, Isten ostorát, meg olyan gyógyhatású készítményt, hogy összefosod magad. (Sötét.)

Julén Horn minden nap elmegy a parkba futni. (A fény fölgyullad a parkban és látni lehet egy férfit melegítőben, amint kötelet ugrálva futkározik.) Ez ellentmondás, de ez az ő dolga, nem az enyém. Néha önálló életet él, ennyi szabadságot megadok neki, elvégre író vagyok, nem diktátor. Amint kimegy, abban a pillanatban elfelejtem, hogyan néz ki. Valóban, mi is ez a Julén Horn? Ha árcédulát ragasztanál rá, nehezen tudnád megkülönböztetni bármelyik árucikktől az áruház polcán; (Eljátssza a bent lévő Julén Hornnal.) ha egy seprűnyelet adsz a kezébe ronggyal a végén, vitorlás csónakra hasonlít; kissé rokkant, félig elsüllyedt, ám akárhogy nézed, mégiscsak vitorlás csónak; ha az íróasztal elé ülteted, akkor ismét Julén Hornná válik. Ilyen rossz a karmája. De nyitva hagyom a lehetőséget, hogy ezek a megjegyzések nem az ő kinézetének a következményei, hanem a tudatomtól független, az érzékszerveim által visszatükröződő valóság hibájának tudhatóak be. Julén Horn a nagyapjáról kapta a nevét, Julén Hornról; apja Giovanni Horn, az ő nagyapjáról, Giovanni Hornról. És így a XVIII. századtól idáig ez a két idióta név váltakozott és határozta meg a Hornok családfáját. A Giovannik, Julén Horn tanúsága szerint, mind lobbanékonyak, hirtelen haragúak voltak; tubákot szipákoltak és a hatvanas éveik vége felé haltak meg agyvérzésben. A sajátjukon kívül senki véleményét nem tűrték meg maguk körül.

JULÉN HORN: (A tévébemondók hangján, de a vége felé elpityeredik.) Mindez egészen odáig fajult, hogy teljes három évig nem mertem az apámnak elmondani, hogy kész, vége, meghalt, holott ez teljesen nyilvánvaló volt. Az öreg Giovanni alig állt rá, hogy eltemessék. Akiket viszont Julénnek neveztek, magamat is beleértve, melankolikusak, visszahúzódóak, sápadtak és lassúak. De vége van a Juléneknek és Giovanniknak, én vagyok az utolsó kiadás.” (Julén Horn eltűnik, fölgyullad a parkban a fény és megint a kötelet ugráló férfit látni. Az író odamegy, az íróasztalhoz kizárja, az egyik fiókot kivesz egy cédulát és olvasni kezd.) „Az utóbbi időben már majdnem rendszeresen lehet a piacainkon tengeri halat vásárolni. Ami különösen fontos, bizalommal ehetjük őket, mert frissek. A makrélák, akár a szardíniák és a tonhalak, az uszonyos halak családjába tartoznak. Húsúk ízletes, és ami sokak számára nem elhanyagolható szempont, nincsenek tele unalmas, apró szálkákkal.” Mikor zabál ez tengeri halat? (Sötét)

ÍRÓ: Julén Horn soha nem megy sehova, de minden reggel kimegy a parkba futni. (Fény a parkban lévő férfin, aki egyre fáradtabb.) Ez még nagyobb ellentmondás, ám ez az ő magánügye, melyet az Alkotmány is biztosít. Az EMBERI ÉS POLGÁRI JOGOK címszó alatt, úgy emlékszem, ez áll: „Mindenkinek joga van egyszerre és egy időben több helyen is tartózkodni, azzal a feltétellel, hogy másokat ezzel szabadságukban nem korlátoz, és nem veszélyezteti a fennálló államrend biztonságát.” A törvény tehát, és ezt nem szabad figyelmen kívül hagynom, az ő oldalán áll. Ő senkit sem bánt. REPARONt dug a végbélnyílásába és írja a jegyzeteit. Néha joggingolni megy. (A fények fordított sorrendben megvilágítják Julént és a két alteeregót.) Elég jól néz ki meghatározhatatlan éveihez képest. Ha éppen nem sír, nem ír és nincs rohama, a bibliát olvassa. És be kell valljam, amikor elolvastam első céduláját, azt gondoltam homoszexuális, amikor a másodikat olvastam el, gyanakodni kezdtem, hogy esetleg spicli; és nem tudtam, mit gondoljak társbérlőmről, mikor elolvastam a harmadikat: (Matat saját íróasztalán, majd olvasni kezd.) „Baldanders, a folytonosság szörnye, megalkotójának, Hans Sachs cipészmesternek 1576-ban bekövetkezett halála után mintegy kilencven évre rá, Grimmelhausen A kalandos Simlicissimus című fantasztikus pikareszkregényében bukkan fel ismét, Márismás néven. Simlicissimus egy erdőben sétálva kőszoborra bukkan, amelyet a regény hőse ősi germán istenségnek vél. Mikor megérinti, megszólal a szobor, hogy ő Márismás, majd sokféle formát ölt: ember, majd tölgyfa, disznó, kolbász, pufajka, virágos park, íróasztal, trágya, ezernyi rovar és csúszómászó, míg végül ismét ember.” (Megfordítja a papírlapot) „Elfogadva azt a tényt, hogy a Nap azonos Istennel, a rosszabb poklok nyugatiak illetve északiak. A keletiek és a déliek, épp ellenkezőleg, szelídebbek. Senki sem ítéltetett a poklok tüzére. Mindenki olyan közösséget választ magának, amilyet akar, olyan barátokat, amilyeneket akar, attól függően, mennyire erős a vágyakozása és mennyire dominál e vágyakozás az élete fölött.” Hát így vagyunk, poklocskánknak metafizikai alapjai vannak? De nem tudom, Julén Horn-e itt a jövevény, vagy én. Ki jött előbb? A hunok után az avarok, utánuk a szlávok, aztán a héttörzs népe, akiket kiirtottak a tatárok, nyelvükből csak a ragok és a toldalékok maradtak fenn. Kicsit gyanakodva veszem tudomásul, hogy én magam is sváb, francia, olasz, szláv, jiddis, cigány stb. keveréknyelven hablatyolok, akár csak Julén Horn, de hát ez van; és állítólag csak azért, hogy haláltusám görcsében megtaláljam azt az ősi szót, amelyet csak ezen a nyelven, a keletkezés és a halál nyelvén lehet kimondani; ami eddig csak egyetlenegy embernek sikerült, akit Emile Ciorannak hívtak. De félre e historikus lingviszticizmussal! Ki jött előbb? Julén Horn vagy én? Esetleg együtt jöttünk volna? Anyagi-jogi viszonyaink nincsenek tisztázva: Ki a pokol tulajdonosa? Julén, én vagy a Vöröskereszt? Nem annyira miszteriózus a mi közös történelmünk, mint az első pillantásra föltételezhető. Tudom róla, hogy az ötvenes évek elején ügybuzgó kálvinistaként működött. 1956-ban ellenforradalmárnak öltözve látták, amint vattakabátjában osont valahová. Később, emlékezetem szerint, 1957 tájékán Miskolcon áttért az mohamedán vallásra, de gyorsan vissza is tért a katolikus egyház kebelére, amelyben születésekor keresztséget nyert; mert a Korán, ellentétben az Alkotmánnyal, nem engedi meg a hívőknek, hogy egy időben több helyen is megjelenjenek; mindez, vélik Allah hívei, csak a Sátán sugallatára lehetséges. 1959–1961 között a mormonizmus híve. Önerőből tanul meg angolul egy mormon bibliából, de hasonlatosan Kossuthoz, maga sem tudja használni az élő nyelvet. Aztán ezzel is fölhagy. Tudom, sohasem hitte el, hogy az ember följutott a világűrbe, mindig azt mondotta, hogy az egészet a Sziklás Hegységben vették filmre. Nem azért nem hitte el, mert a világűrbe röpülni lehetetlen volna, hanem azért, mert a hit és nemhit kérdése garantálva van az Alkotmányban. Az 1959–1961-es időszakról a következőket jegyezte föl: (Újabb cetlit keres, és a szokásos módon olvassa.) „Ebben az időszakban a vagyonközösséget és Jézus közeli eljövetelét hirdető, a többnejűséget megengedő mormon vallás érdekelt. Bár akkoriban országunkban tiltott volt a többnejűség, mint ahogyan tiltott ma is, én több – összesen három – nővel éltem együtt. Mivel az idő tájt kies hazánkban szintén a vagyonközösséghez hasonlatos szekta kormányozott, és mivel alapvetően monogám típus vagyok, megtértem az államvallás kebelébe. Hezitálásaim, útkereséseim, annak tudhatóak be, hogy gondolkodtam.” (Sötét)

ÍRÓ: (Üvöltve) Ne nyavalyogj, mit játszod az eszed, mit hörögsz és tapogatod a fejed!.

JULÉN HORN: (Pimaszul) Te ezt nem értheted. Te nem vagy én.

IRÓ: (Tanítóbácsisan) Igaz ugyan, hogy te egy olyan szövegkörnyezet (Hungráfia) első embere vagy, amely hun vót, hun nem és igazából most alakul, de ez nem jogosít föl semmire, arra különösképp nem, hogy velem, a megalkotóddal és kiötlőddel szemtelenkedj. Tudod-e, hogy ha akarom, kiugratlak az ablakon, szörnyethalasztalak és csak egy szalagcím leszel a napilapok hasábjain: „Meghalt Julén Horn, Hungráfia első embere.”

JULÉN HORN: (Könyörögve.) Jaj, csak azt ne! Még meg akarom írni az önéletrajzomat, ahol meggyónom minden bűnömet, hogy tiszta, mosott lélekkel mehessek Isten színe elé. Talán egy egész évtizedre is szükségem lesz, hogy minden bűnömet meggyónhassam.

ÍRÓ: Annyi idő nincs. (Az íróasztalához rohan és veszettül – mintha írógép lenne – püfölni kezdi a számítógépét.) Be kell fejeznem hamarosan ezt a sagát, mert meg akarom nyerni a Hol? Mi? 30! című tévéműsor alteregópályázatát. És igyekezned kell, mert csak annyi időd van, míg kigondolok neked valami jó kis halálnemet. Írj hát! (Félre.) Úgy is tudom, hogy hazudsz, olvasom a cetlijeidet. (A közönségnek éreznie kell, hogy Julén Horn meg van törve. Engedelmesen írni kezd, majd eltűnik. Ekkor fölgyullad a fürdőszobai fény, ahol egy letolt nadrágú férfi, iszonyatos nyögések közepette a végbelébe dug valamit. Ezalatt az író odaoson Julén Horn íróasztalához, kizár egy fiókot, találomra kivesz egy cédulát és a szokásos módon olvasni kezd.) saga [e: szága] skandináv, írod legendás hősökről szóló prózai elbeszélés; a korai középkori skandináv (főleg óizlandi) népi irodalom sajátos terméke”. (Sötét.)

ÍRÓ: (Kezében hőmérő és zsebtükör, füle mögött cigaretta) Julén Horn tegnap éjjel meghalt. De ma reggel, mintha tegnap mi sem történt volna, ül az íróasztala előtt, dobol tömpe ujjaival és sír. Pedig éjjel halott volt, ellenőriztem: a szíve nem vert, megmértem a lázát, a hőmérő 15 fok celsiust mutatott, tükröt tettem a szája elé, nem lett párás. Minden jel arra mutatott, hogy halott. De reggel, mintha tegnap mi sem történt volna, fölkel, hörög egy keveset, nézi az anyja fényképét és sírdogál.

JULÉN HORN: (Míg az író beszél, aszerint cselekszik, aztán kinyit egy flaska bort, megkínálja, az író láthatólag meglepődik.) Képzeld, mit álmodtam az éjjel. Azt álmodtam, hogy meghaltam. Láttam, hogyan ellenőrzöd a szívverésem, hogyan méred a lázam, hogyan raksz tükröt a szám elé. Minden jel arra mutatott, hogy halott vagyok, kihűltem, nem lélegeztem, mi bodi vas death. (Az utolsó tagmondatot betűhűen mondja.)

IRÓ: Jó, hogy ez csak egy álom volt. Ellenkező esetben minden túlságosan ellentmondásos lenne, a túl sok demokrácia pedig anarchiába torkollana. Nincs az a liberális alkotmány, amely megengedné, hogy ha az ember meghal, utána, mintha mi sem történt volna, föltámadjon. (Közben Julén Horn eltűnik, fény a fürdőszobában, ahol az alteregó ismét a feneke körül matat, mint fennebb. Az író újabb cédulát szed elő Julén fiókjából.) „Esterházy Péter 1950-ben született. Művei: Fancsikó és Pinta, 1976, 1981, 1987; Pápai vizeken ne kalózkodj! 1977, 1981, 1987; Termelési-regény, 1979, 1984; Függő, 1981; Fuvarosok, 1983; Daisy, 1984; Kis Magyar Pornográfia, 1984, 1986; A szív segédigéi, 1985; Bevezetés a szépirodalomba, 1986, 1994; Csokonai Lili: Tizenhét Hattyúk, 1987; A kitömött hattyú, 1988; Hrabal könyve 1990; (z, azaz szünet), Egy nő, 1995; A mester halála, 1998, 1999; Ez aztán felbátorítá, 2000; Az elsüllyedt Behenczy esete 2001; Semmise, te bohó, 2002, 2004; Tarnowsky Apollónia: Veres kantár, fehér ló! 2003; Percz alatt talpon!, 2005, Esterházy legyen, aki kezed után nyúl (Balázs Attila őszinte sajnálatára), 2006; Szürke útiruha, 2007. Budapesten él. Olykor idézik a parlamentben.” (Sötét)

ÍRÓ: (Kezdetben roppant tudományos, később egyre hiszterikusabb lesz.) Julén Horn ül az asztalánál és sír. Julén Horn alanya egy bővített mondatnak. Ha mondatba foglalod a nevét, ő a mondat alanya. Mondaton kívül senki és semmi. Kant A tiszta ész kritikájában bebizonyította, hogy elmélkedéssel lehetetlen bebizonyítani Isten létezését. Hogy Julén Hornról ne is beszéljünk. Julén Horn csak a mondatokban létezik, amikor igéket, tárgyat, jelzőket ragasztunk hozzá; amikor valami történik. Például: „Julén Horn ül az íróasztalánál, de fut a parkban és a vécében REPARONt dug a végbélnyílásába.” (A fényjáték késve követi az időzőjeles mondatrészt) Ez ellentmondás, egyetértek, de ez az ő dolga; végső soron a szabad alkotótevékenység dolga, amit az Alkotmány garantál. Nyelvtanilag pedig feddhetetlen. Még a teológusok sem mondhatnak ellent: Isten mindenkinek, Julén Hornnak különösen, olyan képességet adományozott, amellyel korlátlanul használhatja szabad akaratát. Julén tehát alany, aki a tárgy előtt ül és sír. És én? Én is, mondhatni, alany vagyok. Nincs más; nem lehet csak úgy kimászni a nyelvből. Ha für sich akarsz lenni saját mondatot kell kreálnod; meg kell legyenek a személyes névmásaid, igéid, idő-, mód-, ok-, állandó- stb. határozóid. De ha mindebbe belekevered a logikát, akkor elvesztél. Biztos lehetsz benne, hogy sohasem jutsz föl a Parnasszusra; az illogikus lenne. A misztikusok ezért ajánlják a hallgatást, ezért hallgatnak annyit a trappisták. Ha nincs mondat, nincs ellentmondás. Ha nincs szöveg, nincs digresszió. Nem tudom, mit jelent a digresszió szó, de használom, retorikus fogásként. (Megint a joggingoló alteregó, asztalfiók kizárása, olvasás.) digresszió lat 1. kitérés, elkalandozás a tárgytól; 2. asztr a belső bolygók (Merkúr, Vénusz) legnagyobb keleti vagy nyugati eltávolodása a Naptól.” (Sötét)

JULÉN HORN: (A szokásos árnyékban, félig a közönség felél fordulva.) Istennel beszéltem telefonon, és azt mondta nekem (mármint Isten), hogy fölöslegesen fecsérled az idődet személyek, helyszínek, időpontok stb. kitalálgatásával és megírásával, mert Isten számára ezek szart se érnek; és hiába reménykedsz, hogy beírod magad a mennyországba, hogy írással kerülsz ki a folytonos újjászületés láncolatából, mint ahogyan azt önmagad elől is titkolva képzeled, mert ebből nem lesz semmi; a hét főbűn közül elkövetted a legsúlyosabbat és a poklok tüzén fogsz égni az idők végezetéig. Mert az hagyján, hogy rest vagy és buja, és álmodban női ruhákban jársz, nőként élvezel el és kétpetéjű ikreket szülsz különböző apáktól; de mérhetetlenül hiú vagy, és ez megbocsáthatatlanabb bűn az összes többinél, mert a hiú ember csak önmagát látja másokban is, és azt hiszi, körülötte forog a világmindenség; és ha egy ilyen hiú férfi, amilyen te vagy, leír valamit, akkor képes azt gondolni, hogy percekre megszűnik a Föld forogni tengelye és a Nap körül.

ÍRÓ: (Lesújtva áll, majd a közönség felé, mint aki megvilágosodott.) Tudom, hogy hazudik. Isten kerüli az olyan szavak használatát, mint a szar, és azt is tudom, hogy titokban ő is elolvassa az én novellacsíráimat, papírra vetett ötleteimet. Kihúzom a nevét minden jelenetből. (Akkurátusan huzigálni kezdi a papírlapokon Julén Horn nevét. Nagyon bánatosan mondja.) Igaz ugyan, hogy ez olyan, mintha megöltem volna, de nincs lelkiismeretfurdalásom. (Sötét.)

ÍRÓ: (A sötétben Julén Horn észrevétlenül távozik. Csak a kabátja marad a helyén, de úgy, hogy az aznapi újságot tartja a kezében.) Julén Horn soha sem veti le vastag vattakabátját. Nem egészen biztos benne, hogy a kabátja alatt van valami; meg van győződve arról, hogy kabátja nélkül elfolyna, a kabát tartja össze, a kabát adja meg az állagát. Soha nem beszéltünk erről, túlságosan intim lenne, de gyanítom, hogy egzisztenciális rettegés lapul a dolog mögött. Julén úgy viselkedik, mintha ez az ő kis divatsikolya volna. Ha jobban meggondolom, épp ez a kabát teszi alakját markáns jelenséggé. Ha nem ül az asztalánál, akárhogyan is erőltetem az emlékezetem, nem tudom őt elképzelni ezen ötvenes évekbeli vattakabát nélkül. Még ifjú korában ajándékozták neki, amikor kigyógyult a kálvinizmusból. Ez nem jelenti azt, hogy valaha is az ifjúsághoz tartozónak mondhatta volna magát. Erről jut eszembe, hogy sohasem láttam Julén arcát. Mindig háttal ül nekem; vagy vécén van, vagy a parkban fut, meglehet, nem ebben a sorrendben, de sohasem látom face to face. Csak mikor kora reggel az újságot olvassa. Az újságok azok, amiktől Julén arcán a hangulatváltozások illúzióját vélem látni; az újság sarkában kibetűzhető dátumok azok, amik az öregedésének látszatát keltik. Ha nem lennének ezek az újságok, szobánkban soha nem múlna el egyetlen nap sem; a dátumok a mi egyetlen – igaz laza – kapcsolatunk az idővel. Kant A tiszta ész kritikájában bebizonyította, hogy az idő nem olyan minőség, ami önmagáért létezne, vagy ami a dolgok részének tekinthető, mint azok meghatározó objektivitása. (Fejből idéztem, ezért ilyen kacifántos.) Julén Horn azonban egyetért ezzel, nem tagadja le, hogy az idő mégis múlik, igaz, csak az újságoknak köszönhetően. Arca mégsem olyan kifejezéstelen. Olykor-olykor grimaszokat vág: A MINISZTERELNÖK OSLÓBA LÁTOGATOTT, vagy BOSZNIA BENNÜNK VAN. (A nagybetűs részek mindig a legfrissebb újság híreivel helyettesítendők.) A figyelmesebb szemlélődő előtt azonban lelepleződnek a behelyettesíthető kifejezések: MIT JELENT AZ IMPOTENCIA? MIKSZÁTH TÁRSADALOM-BÍRÁLATÁNAK FELEMELŐ PÁTOSZA, JÓ SZÓRAKOZÁST! Mindezek ellenére, azt gondolom, hogy Julén Horn nagy misztikus. Megy a maga nehéz és szűk ösvényén, hogy elérje Hegel abszolút szellemének királyságát. (A fiókhoz megy, kihúzza, már nem zárja, és ő maga olvasni kezd.) „Nem tudom, hogyan halt meg Matuska Szilveszter, nem tudom ki ölte meg Nagy Imrét, de hogy mindketten halottak, az holtbiztos.” (Megfordítja a cédulát.) „Amikor egy reggel Julén Horn nyugtalan álmából felébredt, szörnyű féreggé változva találta magát ágyában. Nem álmodott. Az asztala fölött ott lógott a kép, amelyet nemrégen vágott ki egy képes folyóiratból, és foglalt csinos, aranyozott keretbe. Egy hölgyet ábrázolt szőrmekalapban és szőrmeboával, feszes tartásban ült, alsókarja egészen eltűnt nehéz szőrmemuffjában, amelyet a szemlélő felé nyújtott.” (Ujjongva) Most már tudom, hogyan haltak meg a Julének! (Kezével közelít az íróasztal felé, mintha egy szúnyogot akarna agyonütni. De megkövül, majd egy borítékot vesz föl az asztalról. Föltépi a borítékot, és ismét a saját hangján olvasni kezd.)

„Te rusnya féreg!

Mindent tudok rólad, te Skandináviából Hungráfiába szalasztott sváb bogár. Csak azért, mert e szövegkörnyezet első embere lettél, ne hidd, hogy neked mindent lehet. Bizonyítékom van rá, hogy a nyelvet sem beszéled rendesen, amelyen hazugságokkal teli életrajzodat írod. Legjobb lenne, ha kolostorba vonulnál! Ha kolostorba vonulsz, nem hozom nyilvánosságra a mellékelt, kompromittáló beszédedet, melyen a te aláírásod szerepel.” (Előveszi a másik papírlapot, amelyet kezdetben monoton hangon olvas, de gyorsan szónokolni kezd.)

„Hölgyeim és uraim!

Nem első jelenet a mai esti eset. Emlékezzünk csak az a bizonyos hajnali kérdés, amikor az átok oroszok kivonultak az országból. Sehaj kérdés volt az hölgyeim és uraim. Amennyiben az oroszok uralkodtak. De hát megjöttek, de hát itt voltak, azután elmentek! Természetesen attól a bizonyos nehéz kérdéstől megszabadítottak. Nem mondva azt hölgyeim és uraim, mert voltak és vannak hölgyeim és uraim. De most igazi demográcia van és kapitányizmus. Amennyiben a bürokrácia kérdés nagyon nehéz kérdés. De hát mindenik alkalmazkodott. Nyelvileg megértettük egymást, tolmács kérdés hölgyeim és uraim.

Az alatt a bizonyos idő alatt nagyon sokat tapasztaltunk hölgyeim és uraim. Megkezdődött ez a rettenetes építkezés és vállalkozás, út-kút, megint út, kút, mifene miegymás. Szörnyű kérdés. Úgymondva gomba módra nőnek az üzletek, káefték és béték, gomba kérdés szerint, hölgyeim és uraim. Valóságos csoda kérdés hölgyeim és uraim. Ez a vállalkozók munkája teszem fel tíz évvel ezelőtt azt mondtuk volna lehetetlen kérdés. De ma megvannak. Ezért a visszaigénylés a parasztság részéről nagyszer˚ kérdés volt. De ma hölgyeim és uraim megvannak. Az ország egy családcsalád ugy mondjuk a demográcia kérdése. Kinek ad ma a bank, vagyis a bizonyos kapitányizmus? Teszem fel annak, aki maga is ad választ. Segitség kérdés. Aki neki, vagyis a kapitányizmusnak vállalkozva ad, hölgyeim és uraim! Ez a kérdés jajgatás kérdés. Vagyis úgy mondjuk sírás kérdés. Dehát a nyugati demográciák bemondása szerint vállalkozni kell, tőkét kell kovácsolni, mert ez az, akinek van, vagyis rendelkezik avval a bizonyos valamivel, nem tudom mivel.

Vigyázzunk hölgyeim és uraim, nehogy engedékenység, vagyis mondjuk opportunista kérdés legyen megalkuvás módra. Ez a jajgatás kérdés hangszóró kérdés. Bolsevizmus szerint. Ezt úgy mondjuk maga a bolsevizmus fúvós zenekara. Ezek. Ezek visszasírják azt a bizonyos kérdést, a régi rezsit, mikor a vörös bárók, grófok meg nem tudom én kik azok a peronajsz piros csillagos elvtársak nyerekedtek horribilis kérdés szerint. A nép maga az volt, úgy mondhatnánk fejős kérdés tehén módra. Míg az elvtársaknak jutott kacsa, liba, hízott sertés, fene minden, addig a szegények penészes kenyéren rágódtak. Dehát a vállalkozók azzal a hangszóróval vállalkozzanak, hogy a megye maga (Itt silabizálni kezdi a szöveget, mint aki kézírást olvas, aztán morog valamit) az aki első a vállalkozás kérdésében.

Csak agyilag fel kell fogni a kérdést, agy kérdés hölgyeim és uraim. Itt van maga a megye kérdés hölgyeim és uraim. Annyi diák, menedzser fene ez az. Van érv elég azonkívül amilyen a gyermek feje, olyan maga a vállalkozás. Tanulás kérdés. Dehát amikor az a bizonyos korkérdés jön, maga a fiatal az, aki helyettünk kerül be ide is meg oda is. Természetesen nevelés kérdése hölgyeim és uraim. Maga az, amikor nevelünk magunk helyett embereket. Ezért fogjuk fel a kérdést agyilag. Itt van maga az ESZ (Egyetemista Szövetség). A megye esze, úgy mondjuk tartalék kérdés hölgyeim és uraim. Mit csinál maga az ESZ? Semmit hölgyeim és uraim, csak hopszassza kérdésben jön. Akkor is csak lázad. Amikor azt mondjuk vállalkozni kell, menadzselni kell, senki sem jön. Ez a kérdés hiba kérdés. Nem kár lenne az ESZ-t helyi viszonylatban felcsinálni. Tehát a nevelés kérdést úgy fogjuk fel, hogy fontos kérdés, agyilag fontos.

Nő kérdés a feministák kérdése. Javaslatom, hogy jobban feküdjünk erre a kérdésre, nehogy bolsevikok megfúrják őket. Mert még mindig vannak. Együtt működés kérdés hölgyeim és uraim.

Azt hogy megvagyunk, magának Európának és a bankjaiknak köszönhetjük. Csak ennyit, befejeztem hölgyeim és uraim. Köszönöm.” (Mikor befejezi, újból keresni kezdi a bogarat, de nem találja. Unottan újabb cédulát húz elő az asztalfiókból, és ismét Julén hangján olvasni kezd.) hungráf lat-gör, mat, tud bonyolult egymással többszörösen és áttételesen összefüggő rendszerek v. folyamatok semmitmondó szavakkal való ábrázolása, amelyben a kapcsolatok és kölcsönhatások irányát üres mondatok jelzik”. (Sötét.)