Gobby Fehér Gyula


Egy zacskó savanyúcukor avagy Az emlékezet feledése*

Szomorkás bohózat

Szereplők:

Fufu, udvarlós fiatalember

Karesz, az álnok barát

Pongrác, az apósjelölt

Katica, a lánya

Vera, a régi szerelem

Kovács, aki párttag akar lenni

Takarítónő, aki követi

Lukáné, aki szintén

Szavics, pártvezető

Péter, a társa

Szomszédasszony, a kíváncsi


Kettéoszló irodahelyiség. A baloldaliban két íróasztal, fiókos szekrény, a falon Európa térképe. A jobboldaliban egy asztal, rajta írógép, a falon hatalmas fotó, amelyen búzamező hullámzik. Székek, lámpák, néhány irattartó. A baloldali ajtón belép Karesz, kezében táska, hóna alatt plakátok. Lecsapja a paksamétát az asztalra, elégedetten néz körül.


KARESZ: Na, ez megvan!


Rágyújt, hanyatt veti magát az egyik széken. Kis idő múlva belép Fufu.


FUFU: Alig találtam parkolóhelyet. Mindenki az üzemanyag árára panaszkodik, ennek ellenére mindenki kocsival jár a belvárosba, mintha a városi buszok nem közlekednének.

KARESZ: Helyes. Ne panaszkodj, neked éppen megfelel, ha olyan környezetben dolgozol, ahol nagy a forgalom.

FUFU: Miképpen felelne meg? Mondom, hogy nem találtam a közelben parkolóhelyet. Tíz percig gyalogoltam, mire ideértem.  

KARESZ: Kitűnő. Nem én találtam ki, hogy bizniszmen vagy, te mondtad leendő apósodnak, márpedig annál értékesebb az üzleted, minél forgalmasabb helyen van, igaz?

FUFU: Az üzletem? De hiszen az ajtó mellett azt írja, hogy ez párthelyiség! A Demokrata...

KARESZ: Ne mondjad ki! Ki ne mondd! Ma ez a te irodád, ahonnan irányítod a hálózatot.

FUFU: Milyen hálózatot? A pártnak a sejtjeit?

KARESZ: Miféle párt?

FUFU: Hát a Demokrata...

KARESZ: Pszt! Nincs semmiféle párt itten. Ez az igazgatóság. Te vagy az igazgató.


Kibontja a plakátcsomagot.


...Itt van a ragasztószalag, azonnal a falra rögzíted ezt a két plakátot, én meg kinn kicserélem a föliratot. Csodálom, hogy nincs még itt a Vera. Nem szokott késni.


FUFU: Ki az a Vera?

KARESZ: A Vera a te jobb kezed. A te lelkiismereted. A mindentudó lexikonod.

FUFU: A Vera?

KARESZ: A Vera. A titkárnők gyöngye. Az igazgatók lelkiismerete. A te személyes titkárnőd. Ő a Vera.

FUFU: Azt nem mondtam apósomnak, hogy titkárnőm is van. Gyöngyikének meg főleg nem mondtam ilyesmit. Nagyon féltékeny természetű a kedves. Mikor elmeséltem neki, hogy már az óvodában házasodni akartam, rögtön kikérdezett, hogy ki volt az a kislány, akit el akartam venni, hogy nézett ki, mennyire voltam szerelmes...

KARESZ: Miféle bizniszmen az, akinek titkárnője sincs? Neked van. Mindent megbeszéltem a Verával, benne megbízhatsz, segíteni fog mindenben. Most állj neki, ragaszd fel a plakátokat.

FUFU: Remélem, öreg bútor ez a Vera. Ha segíteni akar, tapasztaltnak kell lennie.

KARESZ: Attól mit se félj, a Verának több tapasztalat van a körme alatt, mint neked a fejedben.

FUFU: Talán mégis jobb lett volna, ha leendő apósom elé állok, és őszintén elmondom, hogy még nem fejeztem be az egyetemet. Elvégre nem szégyen az, ha abszolvens az ember.

KARESZ: Nem szégyen, csak értéktelen. Az abszolvensből minden rossz lehet. Lehet munkanélküli, lehet jegyszedő a moziban, lehet taxisofőr, lehet éhbéren élő egyetemi tanársegéd. Te eldöntötted, hogy bizniszmen vagy. Most éppen azon munkálkodunk, hogy ezt igazoljuk. Fogd a plakátjaidat, és ragaszd fel őket.

FUFU: Miféle plakátok ezek?

KARESZ: Saját vállalatod hirdetései.


Kibontják a plakátokat. Az elsőn egy kövér ember látható. A felirat: Nehéz az élet? Szedjen S-pasztillát!


FUFU: Miféle pasztilla ez?

KARESZ: Te vagy a soványító szerek mágusa. A karcsúság titkának tudója. A vegytan professzora. A hatalmas S-birodalom főnöke.

FUFU: Mi vagyok én?

KARESZ: Ne bámulj ilyen vádlón rám. Ez volt a legolcsóbb megoldás, amit ki tudtam az érdekedben agyalni. Ha már kész vegyésznek és üzletembernek adtad ki magad az öreg előtt. Azt mindenki tudja, még a leendő apósod is, hogy a soványító szereknek nagy keletje van. Aki ilyesmivel foglalkozik, menthetetlenül meggazdagszik. Tele a táskám S-pasztillával.

FUFU: Miért éppen S-pasztilla? Soványító? Sizofrén? Szakrális? Semmitmondó? Sokkoló? Sarlatán?

KARESZ: Természetesen Somogyi. Elvégre téged Somogyinak hívnak

FUFU: Valamikor az volt a becsületes nevem.

KARESZ: Na, látod. Logikus. Somogyi soványító tablettája: S-pasztilla.

FUFU: Ha meg nem döglenek tőle a vásárlók.

KARESZ: Attól ne tarts. Közönséges gyümölcscukor, amit bevásároltam. Szopogatni való savanyúcukor. Lehet, hogy a fegyelmezettek még soványodnak is tőle, azt nem tudom, de hogy senkinek semmi baja nem eshet, azt garantálom.

FUFU: Most megnyugtattál. Savanyú cukrot árulok, ez a nagy bizniszem. El fog ájulni tőlem az öreg.

KARESZ: Azt meghiszem. Nincs ettől nagyobb bolt manapság. A befektetés minimális, a haszon maximális.

FUFU: Gondolod, hogy felül ennek a marhaságnak? Elfelejtetted, hogy több évig a legnagyobb kiviteli vállalatnak volt a vezérigazgatója? Minden hájjal megkent róka ő, nem mai gyerek.

KARESZ: Bízd csak rám. Megteremtettem a körülményeket, amelyek azt mutatják, hogy te is nemsokára minden hájjal megkent róka leszel. Ettől megnyugszik, meglátod. Keresi a saját fajtáját.

FUFU: Jobb lenne, ha őszintén beszélnék a fejével...

KARESZ: Ha olyan, amilyennek leírtad, az már a tükörképével sem tárgyal őszintén. Döntsd el, hogy mit akarsz. Segítsek, vagy ne segítsek?

FUFU: Te vagy a legjobb barátom.

KARESZ: Akkor fogd a szalagot, és ragaszd a falra a plakátjaidat.

FUFU: Mit szólnak az aktivisták, ha bejönnek az irodába, és engem találnak itt ezekkel a plakátokkal.

KARESZ: Verácska kibulizta, hogy ma az egész vezetőség kampánykörútra menjen. Ma ez az iroda a te igazgatóságod.

FUFU: És ha mégis bejön valaki?

KARESZ: Akkor ezek a plakátok átalakulnak. A párttagság S-pasztillát fog szopogatni. Kimegyek, átragasztom a címtáblát. Az új föliraton már azt írja: tulajdonos Somogyi Fufu, akarom mondani, Somogyi Alfréd. Tehát teljes jogú főnöke vagy e birodalomnak.


FUFU kibontja a következő lapot. Ott egy sovány ember bámul maga elé. Felirat: Vigyázzon! S-pasztillát csak mértékkel szabad fogyasztani!

 

FUFU: Csak nekem meg ne ártson ez a híres pasztilla.


Karesz kimegy az ajtón, Fufu széket húz a fal mellé. Ragaszt. Leugrik, nézegeti a művét. Igazít rajta. Kovács be az ajtón.


KOVÁCS: Jó napot kívánok!

FUFU: Jó napot. Maga kicsoda?

KOVÁCS: Szeretnék feliratkozni. Én kérem huszonöt évig voltam kommunista, aztán elegem lett belőle. Sokáig gondolkoztam rajta, de elhatároztam, aktív leszek továbbra is.

FUFU: Okosan döntött. Az ember legyen az, ami akar lenni.

KOVÁCS: Ezért akarok feliratkozni. Hogy aktív legyek.

FUFU: Majd mindjárt felírom a nevét...


Leugrik a székről. Nézegeti Kovácsot.


...Maga nem túl kövér. Szerintem éppen megfelelő a testsúlya.


KOVÁCS gyanakodva: Miért? Maguk a kövéreket jobban szeretik?

FUFU: Azért húsz deka pasztillát nyugodtan megehet. Attól még fittebb lesz, higgye el.

KOVÁCS: Miféle pasztillát?

FUFU: A saját találmányom. A híres S-pasztilla. Egy hét alatt helyrebillenti az egészségét.

KOVÁCS: No, de kérem. A kommunisták sose nézték, hogy ki sovány meg ki a kövér. Csak az ideológia volt a fontos. Az irányvonal. Aki követte az irányvonalat, az rendben volt, aki meg tévelygett, azt kizsuppolták. Néha még az állását is elvesztette.

FUFU: Hát nem a karcsúsítás miatt jött?

KOVÁCS: Hát maga tudja? Be kell vallanom, a karcsúsítás vett rá, hogy eljöjjek. Mikor meghallottam, hogy az egész vállalatot karcsúsítják, rögtön úgy döntöttem, én is belépek a pártba. Magunk közt szólva, ha az igazgató úr itt vezetőségi tag, miért ne lehetnék én is egyszerű gyalogos, úgymond mezei tag. Nagyon nem szeretném, ha elkapna a karcsúsítás. Mindössze nyolc évem van a nyugdíjig. Ha a párt megvédi a tagjait, én kérem, hithű párttag leszek.

FUFU: Ja, nem úgy értettem a karcsúsítást. A derekára gondoltam.

KOVÁCS: Mit nézegeti a hasamat?

FUFU: Szakmai ártalom. Dietális étrenddel foglalkozom.

KOVÁCS: Az engem nem érdekel.

FUFU: Kár. Azt hittem, maga lesz az első kliensem.

KOVÁCS: Negyedszázadot húztam le a kommunistáknál. Végső ideje, hogy demokrata legyek, igaz? Maga csak írjon fel, aztán majd én az igazgató úr tudtára adom, hogy énrám számíthat. Mindig helyeseltem a demokráciát. Akkor is, amikor népi volt, meg most is, amikor... Szóval, most is. Maga csak írjon föl.

FUFU: Hát persze. Majd fölírom. Legyen szíves, jöjjön vissza holnap.

KOVÁCS: Ellenőrizni akar?

FUFU: Ha nem rendel pasztillát, nem ellenőrizzük. Viszont holnap itt lesz az elnök úr is meg a titkárnő is.

KOVÁCS: Nézze, ha az a pasztilla feltétele a belépésnek, hát egye fene, veszek én is egy zacskóval, ahogy a többi. Elvégre a demokráciában egyenlőség van, nem igaz?


Veszi elő a pénztárcáját.


...Itt az igazolványom. Kovács János vagyok. Igazi demokrata.


FUFU: Már be is jegyeztem...


Találomra kinyit egy füzetet. Felírja Kovács nevét.


...Holnap mindenképpen nézzen be, akkor majd a hivatalos részét is elintézheti.

KOVÁCS: Csak nyugodtan ellenőrizzenek le holnapig. Nem tagadom, hogy kommunista voltam, más is az volt, még akkor is, ha most szeretné elfelejteni. Még az igazgató úr is párttag volt, le nem tagadhatja, a szemébe mondom, ha kell. Ő akkor is vezetőségi tag volt, most is az, csak éppen másik pártban. Miért ne lehetnék akkor én is tag, nincs igazam?

FUFU: Rendben van, kérem. Be van jegyezve, holnap délfelé jöjjön be.

KOVÁCS: Mennyivel tartozom?

FUFU: Semmivel nem tartozik. Majd ha kiváltja a tagsági könyvet, akkor rendezi a tagdíjat is.

KOVÁCS: Ötszáz dinár a pasztillára. Elég lesz?


Oda adja a pénzt.


FUFU önkéntelenül elfogadja a bankókat: Majd mindjárt kimérem őket.

KOVÁCS: Ne fáradjon vele, a karcsúsítás nekem megér annyit. Kacsint.

FUFU: Akkor visszaadom. Majd holnap elintézi az ügyet a titkárnővel.

KOVÁCS kacsint: Elintézzük, hogy engem ne kapjon el a karcsúsítás. Nekem megéri, higgye el. Csak ezt a nyolc évet kibírjam valahogy. Ki kell, hogy bírjam, térden állva is.


Kovács kisiet. Fufu zavartan nézegeti a pénzt. Elteszi, aztán felmászik a székre. Felrakja a második plakátot. A háta mögött Vera lép be.


VERA: Maguk már itt vannak? Egy kicsit elkéstem. Az éjjel meghűltem a bálban, reggelre már fájt is a torkom. Nagyon érzékeny torkom van. Elég egy kis szél, már krahácsolok. De ha egyszer megígértem Karesznek, akkor...


Fufu megfordul, szembenéznek egymással.


...Te vagy? TE VAGY?


FUFU: Veráci...


Zavarban.


...Rég nem láttalak. Valóban elmúlt... Már hónapok óta...


VERA: Pontosan tizennyolc hónapja és három napja, hogy megszöktél. Bemutattalak édesanyámnak, mint vőlegényemet, megetted az ünnepi tortát, megittad a maradék pezsgőt, azóta nem láttalak.

FUFU: Ne haragudj, meg tudom magyarázni...

VERA: Nekem te ne magyarázz semmit. Amit velem műveltél, azt nem kell magyarázni. Az a baj, hogy elfelejteni se tudom. Életre szóló sértés. Félek saját emlékezetemtől.

FUFU: Fiatal voltam. Féltem nagyon. A felelősségtől. Téged féltettelek. Miből tartottam volna el a családot?

VERA: Azóta is úgy néznek rám otthon, mint egy féregre. A becsapott lányukra, az elhagyottra...


Sírásban tör ki.


FUFU: No, de Veráci, kedves... Ne sírj...


Hozzásiet, de a lány elhárítja a kezét.


VERA: Ne érj hozzám. Hozzám ne érj! Te... te... csak el tudtalak volna feledni. Ha volna rá módszer, hogy az ilyeneket kitörölje az emlékezet.

FUFU: Itt a zsebkendőm...


A lány elhárítja.


...Vedd csak el, ez csak egy vacak kendő. Összemaszatolod a sminkedet.

VERA: Mi közöd hozzá! Ne nézz rám, azt sem érdemled meg, hogy lásd, amint sírok miattad, te átkozott.


Elveszi a kendőt. Szipog.


FUFU: Ne haragudj rám. Én is nagyon szégyellem, amit tettem. Megfutamodtam a szerelem elől. Gyáva kukac vagyok, tudom.

VERA: Most tűnj el! Most azonnal menjél ki innen, hogy többé ne is lássalak. Bár maradtam volna otthon. Minek is jöttem be ma...

FUFU: Sokkal többet és sokkal gorombábban szidtam magam, mint ahogy azt te tetted volna. De hát betojtam. Téged féltettelek a keserves élettől, a szegénységtől, a sok keserűségtől, ami bekövetkezett volna...

VERA: Szót se többet. Csak hagyd el az irodámat. Ha nem ígérem meg egy közeli barátnak, hogy bejövök segíteni neki...


Megáll. Megdermed.


...NEKED kell segíteni? NEKED?


Fufu a vállát vonogatja.


...Hát persze, te vagy a vegyész. Egyáltalán vegyész vagy már? Ne válaszolj, nem érdekel. Akármi vagy, nem érdekel többé. A megszökött vőlegényem. Tűnj el innen, te is meg a Karesz is. Jó firmák vagytok.

FUFU: Karesz jót akart. Ő nem olyan gyáva, mint én. Ő találta ki az egészet.

VERA: Ne gyalázd. Saját gyávaságod mögé bújsz. De azért szereted a mennyasszonyi tortát, az jólesik.


Szipog. Közben kopognak. Meredten állnak, a kopogás hangosabb lesz. Vera sírva a jobboldali szobába szalad. Az ajtó kinyílik és belép rajta Pongrác meg a lánya.


PONGRÁC: Jó napot, jó napot! Hát így fogadják itt a kedves vendéget.


Fufu erőt vesz magán.


FUFU: Bocsásson meg... Valamin elgondolkoztam. Isten hozta, Pongrác úr.


Kezelnek.


PONGRÁC: Inkább a lányom hozott. Olyan erőszakosan lépett fel, hogy kénytelen voltam rászánni ezt a délelőttöt, hadd lássam, mivel foglalkozik a Somogyi úr.


Katica cuppanós puszit nyom Fufu arcára.


KATICA: Szervusz, édes. Apu, ne mondjad neki, hogy Somogyi. Főleg ne olyan komolyan, mert akkor nekem nevetnem kell.

PONGRÁC: Ezek csak formaságok. Ismerkedéskor még Somogyi, aztán egy hónap múlva Alfréd, aztán meg majd meglátjuk.

KATICA: Ő a Fufu. Mindenkinek Fufu.


A másik szobában Vera figyelni kezd.


PONGRÁC: Jól van, kislányom. Neked legyen Fufu. Ti már régebbről ismeritek egymást.

KATICA: Nem olyan nagyon régebbről.

PONGRÁC: Igaz, a fiatalok életében mit számít egy év. Másfél év. Két év...

FUFU: Minden relatív. Igaza van. Nekünk az egy hónap is sok. Tessék helyet foglalni. Pongrác úr, helyezze kényelembe magát.

KATICA: Jaj, de hivatalosak vagyunk. Pongrác úr, Somogyi úr. Mintha államközi tárgyaláson vennénk részt. Talán szerződést akartok kötni?

PONGRÁC: Lehet róla szó. Ha Somogyi úr vállalkozása jól megy, lehet, hogy akad egy kis tőkém befektetni. Érdemes a gyorsan fejlődő vállalatokra odafigyelni.

KATICA: Tudtommal az én bőrömről van szó. Bár lehet, hogy engem is gyorsan fejlődő vállalatnak tekint Pongrác úr meg Somogyi úr?

FUFU: Ugyan, szívem, ne ugrass bennünket. Egészen természetes, hogy édesapád meg akarja ismerni, mivel foglalkozom.

PONGRÁC: Méghozzá töviről-hegyire meg akarom ismerni a vállalkozást. Remélem, ezért egyiktek sem haragszik. Hiszen pénzről van szó. Lehet, hogy sok pénzről.

FUFU: Érti ezt Katica is, csak játszik. Mindig játszik.


A másik szobában Vera ismét kisminkeli magát.


PONGRÁC: Addig jó a gyereknek, amíg játszhat. Nos, halljuk Somogyi úr, mivel is keresi a kenyerét.

FUFU: Vegyész vagyok. Gondoltam, szerény körülmények között, de belevágok egy vállalkozásba. Tudja, ma nagyon nehéz elhelyezkedni. Állás sehol. Ha akad is, a havi fizetés olyan kicsi, hogy nehéz lenne belőle eltartani a családot.

PONGRÁC: Így igaz. Föl kell találnia magát az embernek. Végül is, milyen vállalkozást alapított?

FUFU: Egyfajta karcsúsító szert dobtam a piacra. Nálunk minden válság ellenére túlsúlyosak az emberek. Kövérek.

PONGRÁC: Ami igaz, az igaz. Nekem is van egy kis pocakom.

FUFU: Nem célzásként mondtam. Tekintetbe véve a keresletet, arra gondoltam, ha ügyes reklámmal megcélzom a piacot, sokat eladhatok a garantáltan egészséges, az egészségre nem káros soványító szerből.

PONGRÁC: Helyesen gondolkodott. Ilyesmivel be lehet futni.

VERA a másik szobából: Mindjárt befutok, főnök. Mindjárt ott leszek.

KATICA: Van még itt valaki? Ki beszél hozzád?

FUFU: Ó, a titkárnőm. Üzleti leveleket gépelt.

VERA hangja: Egy pillanat, főnököcske. Ne tessék izgulni.

FUFU: Csak dolgozzon tovább, Vera. Nincs most szükségem magára.

KATICA: Nem hallottam a gépelés zaját.

FUFU: Rendezgette a rendelési listát. Csak maradjon nyugton, Vera, vendégeim vannak.

PONGRÁC: Mekkora személyzettel dolgozik?

FUFU: Körülbelül ötvenen vagyunk. Adminisztrációm nincs is, csak a termelésben dolgoznak az emberek. Én magam ellenőrzöm a folyamatot. A könyvelést meg egy könyvelői iroda végzi.

VERA: Mindjárt fölöltözöm.

KATICA: Azt mondta, fölöltözöm? Azt hittem, a Telepen van lakásod. Nem tudtam, hogy itt élsz ebben az irodában.

FUFU: Ugyan, szívem, hiszen tudod, hogy hol élek. Nem egyszer... Többször mondtam már.

PONGRÁC: Nem is tudtam, hogy magában milyen ügyes szervező rejtőzik. Ki se nézné magából az ember. Van forgalma?

FUFU: Van. Természetesen van, de vegye tekintetbe, hogy még a kezdetek kezdetén tartok. Az S-pasztilla neve még nem ismert az üzleti világban.

VERA: Már föl is keltem, szívem.

KATICA: Hallottad, apu, mit mondott a hölgy? Te Fufu, ki ez?

FUFU: Karesz egyik ismerőse. Karesz hozta ide pár napja. Valószínűleg azt hiszi, hogy Karesz érkezett meg.

PONGRÁC: Ki az a Karesz?

FUFU: Egyik haverom. Itt volt a bejáratnál, nem találkoztak vele?

PONGRÁC: Nem láttunk senkit. Üzlettárs ez a haver?

FUFU: Nincs üzlettársam még. Gondoltam rá, hogy jó lenne valakit bevenni az üzletbe, de nem jutottam el konkrét személyig. Tudja, ha valóban beindul a kereslet, amire nagy lehetőséget látok, akkor érdemes lesz fölkínálnom valakinek a tőkésítést. Akkor garantálni tudom, hogy nem fizet rá a dologra. De nem akartam zsákbamacskát árulni.

VERA: Cica... Cica! CICA!

KATICA: Téged szólít cicának?

FUFU: Vera, kérem, Karesz még nem érkezett meg.

KATICA: Furcsa titkárnőd van. Megnézhetem?

FUFU: Előbb tekintsék meg ezeket a plakátterveket. Kíváncsi vagyok a véleményükre. Szívem, a te ítéletedben megbízom. Hogy tetszik a koncepciójuk? Meg hát a kompozíció, a vonalvezetés, a betűtípus...

PONGRÁC: Szerintem többet kellene áldozni a hirdetésekre. A magam részéről még csak nem is hallottam soha az S-pasztillákról.

FUFU: Nagy igazságot mondott most. A körítéssel, a piac megdolgozásával eddig nem törődtem, egyelőre minden erőmet lefoglalta a szer végleges összetételének a kidolgozása. Tudja, ezeket a készítményeket igen szigorú ellenőrzés alá vetik, hosszadalmasan kísérleteznek velük, nehogy az emberi egészségre ártalmasak legyenek. Szóval, éppen elég bonyodalmon mentem keresztül, a többit rábíztam Kareszra...


A másik szobában Vera leveti a blúzát, némi töprengés után a szoknyáját is.


VERA: Ügyetlen vagyok, nem tudom begombolni sehogyse...


Csend.


KATICA: Megyek, segítek neki.


Feláll. Fufu elébe ugrik.


FUFU: Kóstold meg a pasztillát. Teljesen ártalmatlan. Kizárólag természetes anyagokból készült. Ízletes is. Már aki szereti...


Kapkodva szedi ki Karesz táskájából a fehér bolti zacskóba csomagolt cukorkát.


...Vegyen belőle, Pongrác úr. Végeredményben minden termék felett a fogyasztói ízlés mond ítéletet. Szopogassák bátran.


PONGRÁC: Ha nem tudnám, hogy soványító szer, megesküdtem volna rá, hogy savanyú cukor.

FUFU: Ugye megmondtam?

KATICA: Nem szeretem a savanyúcukrot.

FUFU: A kedvemért kóstolj meg egyet.

KATICA: Nem csapsz be?

FUFU: Soha. Semmiben. Semmikor.


Megjelenik Vera, úgy tesz, mint aki a melltartója gombjával kínlódik.


VERA: Főnököcske, segít egy picit Vejáckának?

FUFU: Vera, kérem, Karesz, a maga barátja nincs itt, nekem meg vendégeim vannak, nem hallja, hogy tárgyalok?

VERA: Ó, bocánat, főnököcske, nem tudtam, hogy hajagszik.

PONGRÁC: Ő a személyzet ebben az irodában?

KATICA: Fufu, ezt meg tudod magyarázni?

PONGRÁC: Nagyon helyes, kislányom. Erre magyarázatot kérek. Méghozzá azonnal.

VERA: Az én főnököcském mindent meg tud magyajázni, én vagyok az élő tanú.

KATICA: Mit keres ez a félmeztelen nőszemély a te irodádban?

PONGRÁC: Tapasztalatom azt súgja, már megtalálta, amit keresett.

FUFU: Ugyan, ugyan. Nyugalom, félreértés az egész.

VERA: Meg feledékenység.

FUFU: Némi feledékenység.

VERA: Emlékezetkiesés.

FUFU: Az már nagyon tudományos magyarázat volna. Mindjárt megjön Karesz, és mindenre fény derül.

PONGRÁC: De ki az a Karesz?

KATICA: Az én régi udvarlóm. Aki már kétszer megkérte a kezemet.

PONGRÁC: Ja, azért olyan ismerős a neve. Az a Karesz.

FUFU: A Karesz udvarolt neked?

VERA: Vannak dolgok, amelyeket a főnököcske sem tud majd elfelejteni.

FUFU: Eddig nem meséltél erről.

KATICA: Lényegtelen. Csak egy udvarló...

PONGRÁC: Csak az apák tudják, milyen keserves őket számon tartani.

FUFU: Ezt azonnal tisztázni kell.

KATICA: Halaszthatatlanul.

PONGRÁC: Mint édesatya követelem.


Nyílik az ajtó, Kovács nyomakszik be két nővel.


KOVÁCS: Jó napot, én visszajöttem. Méghozzá harmadmagammal.


Nem válaszol neki senki.


TAKARÍTÓNŐ: Jó napot, igazgató úr. Hát mégis jól mondta ez a Kovács elvtárs, hogy maga is párttag itten, oszt jó lesz betársulni.

LUKÁNÉ: Nem hazudott nekünk ez a Kovács. Igazgató úr, hát nem ismer meg? Én vagyok Lukáné a számvevőségről. Tudja, én voltam a pénztáros a pártszervezetben, amikor maga volt a párttitkár.

PONGRÁC: Ezeket maga csődítette a nyakamba?

FUFU: Ők a karcsúsítás miatt jöttek. Szegények.

KOVÁCS: Igaza van a titkár úrnak. Mi éppen a karcsúsítás okán vagyunk itt.

PONGRÁC: Miféle titkár? Hát maga titkár?

FUFU: Én egy szerelmes szamár vagyok.

TAKARÍTÓNŐ: Megmondta a Kovács elvtárs, aki belép ebbe az új pártba, azt megőrizi az igazgató úr. Hát mi eljöttünk. Nincs nekünk más, csak az a kis havi fizetés. Nincs nekünk más jövedelmezőség, mint az uraknak.

KOVÁCS: Lényegében mi demokraták vagyunk. Miért ne lehetnénk demokraták? Ha az igazgató úr megengedi.

PONGRÁC: Azonnal magyarázatot kérek. Hogy jön ez ide?

LUKÁNÉ: Látjuk mi, hogy mi folyik a fejünk felett, akkor is, ha nem értjük az okát. Régi káderek vagyunk, sok kenyeret ettünk az igazgató úrral...

TAKARÍTÓNŐ: Meg mást is.

LUKÁNÉ: Azt mosf ne emlegessük. De amikor emlegetni kezdte az igazgató úr a karcsúsítást, akkor fölfogtuk, hogy nekünk is lépni köll valamit. Mindig támogattuk az igazgató urat, most is támogatjuk, csak éppen...

TAKARÍTÓNŐ: Nem akarunk még soványabbak lenni. Mi betagosodunk oda, ahol az igazgató úr is van, oszt karcsúsítsanak másokat. Így van rendjén. Eztet gondoltuk.

LUKÁNÉ: Már így is azzal csúfolják a gyárunkat, hogy demokrata fészek.

KOVÁCS: Csúfolják, amivel akarják, csak megmaradjunk. Nem szégyen a demokrácia, én mondom. Csak mondják meg időben, hova iratkozzunk.

VERA: Fafikám, te etetted be őket?

KATICA: Fafika? Miért hív Fafikának a híres cica, ha a Karesz szerzeménye?

PONGRÁC: Emberek, itt valami tévedés történt.

KOVÁCS: Mi nem léphetünk be?

PONGRÁC: Itt nem arról van szó. Ebben az irodában egy soványító szert árulnak. Itt nem politizáltunk, hanem... A lányom miatt jöttem ide.

TAKARÍTÓNŐ: Nem köll eztet a lányt egy cseppet se soványítani. Még rá is férne egy kevés. Elő is, meg hátul is.

LUKÁNÉ: Minket nem fogad be az igazgató úr a maga bandájába?

PONGRÁC: Értsék meg, ez az iroda nem a demokrata párt irodája.

KOVÁCS: Minket ide küldtek.


Nyílik az ajtó, két pártvezető érkezett az útról. Belépnek, amikor Pongrác szónokol.


PONGRÁC: Nincs miért kételkedni a szavaimban. Ismétlem, ahol most állunk az nem a demokrata párt irodája. Majd én megmagyarázom maguknak, hogy hova menjenek.

SZAVICS: Micsoda arcátlanság! Maga, Pongrác, ide mer jönni az én irodámba, és azzal meri zaklatni a beiratkozni vágyó polgárokat, hogy ez nem az igazi demokrata párt irodája. Vegye tudomásul, hogy ezért olyan pört akasztok a nyakába, hogy attul kódul.

PONGRÁC: Már bocsánat, de hogy kerültek ide az urak?

SZAVICS: Hallotta ezt, Péter? Hogy kerülünk a saját helyi irodánkba. Bejöttünk, kedves Pongrác elvtárs. Kedvünk szottyant rá, mondjuk, nézzünk már be a saját munkahelyünkre. Hát így történt.

PÉTER: Pongrác úr már elvtárs korában se nézett jó szemmel ránk. Emlékszik, mikor többször is a kizárásunkat javasolta, mert nem értettünk egyet a dogmatikus felfogásával?

PONGRÁC: Dogmatikus öregapád. Nem én. Az viszont igaz, hogy már akkor is kevertétek a málnaszőrt, amikor még kénytelenek voltatok abban az egy pártban senyvedni. Egy levegőt szívni azokkal, akik mindent megtettek a demokratikus fejlődésért.

SZAVICS: El ne sírjam magam. Pongrác elvtárs, mint a demokratikus fordulat csillaga tűnik föl lelki szemeim előtt. Nem mindjárt jöttem rá, hogy csak álcázta magát, mikor ki akart hajítani bennünket a pártból.

PÉTER: Abból az egyetlen szeretettből, amelyet büdös lélegzetünkkel szennyeztünk.

PONGRÁC: Most sikerült saját pártot alakítanotok. Élvezhetitek is, mind a tizenöten, ahányan vagytok.

SZAVICS: Mert ti többen vagytok Pongrác-pártiak? Tán vagytok húszan is?

PÉTER: Azért szemtelenkedett be a saját irodánkba, hogy elcsábítsa a tagjelölteket.

KOVÁCS: Mégis igaza volt az igazgató úrnak, nemcsak egy pártja van a demokráciának.

TAKARÍTÓNŐ: Akkor most mink hova iratkoztunk be?

SZAVICS: Maguk itt maradnak, megkapják a pártprogramot, aztán döntenek.

PÉTER: A kedves igazgatójuk elfelejtette, hogy már nem a régi idők járnak.

SZAVICS: Elfeledte a saját emlékezetét.

PÉTER: Nem emlékszik saját feledésére sem.

SZAVICS: Megújult. Nézzenek rá.

PÉTER: Ne feledjék az emlékezetét, legalább maguk ne.

SZAVICS: Vera, maga engedte be őket?

VERA: Kiszaladtam a toalettbe, ez a fiatalember invitálta be őket.

FUFU: Ezt az ismert soványító szert árulom. A híres S-pasztillákat. Gondoltam, itt sokan megfordulnak, ide érdemes nekünk is bekukkantani.

SZAVICS: A plakátjai nem maradhatnak a falon. Nem képzeli, hogy a demokrata párt helyiségeiben soványító szert fogunk reklámozni. Azt bizony, leszedjük.

KOVÁCS: Melyik demokrata párt? Mondják már meg, melyik demokrata párt?

TAKARÍTÓNŐ: Azt majd még megbeszéljük, hogy azt se tudtad, hova vezettél bennünket.

LUKÁNÉ: Miféle slamasztikába.

PONGRÁC: Uraim, bocsánatot kérek, engem azzal hoztak ide, hogy ez a Somogyi-féle üzem irodája.

SZAVICS: Szokása szerint most se tudja, hol van.

PÉTER: Nincs, aki mutassa neki az irányvonalat.

KOVÁCS: Pedig az irányvonal az fontos. Arra emlékszem.

LUKÁNÉ: Arról olyan sokat beszéltünk, azt még én se felejtettem el.

PONGRÁC: Lányom, azt hiszem, belátod. Itt neked sincs semmi keresnivalód.


Az ajtón bekukkant Karesz.


KARESZ: Katicám, én várlak. Én harmadszor is meg fogom kérni a kezed.

FUFU: Átkozott csaló! Még a kezem közé kerülsz!

KATICA: Ő még lehet a kezed között, én már nem. Soha többé. Gyerünk, apa!


Apa és lány elindulnak. Kovács rángatja Pongrác kabátját.


KOVÁCS: Akkor most hova iratkozzunk, igazgató úr? A karcsúsítás miatt, tudja.

SZAVICS: A demokrata párt nem kényszerítheti magukat semmire. De ha igazi rendszerváltást akarnak, hozzánk csatlakoznak.

TAKARÍTÓNŐ: Kovács, Kovács, már megint nem tudod, mit kell tenni, hogy ne toljanak ki velünk.

LUKÁNÉ: Annyi a fifika, ki érti ezt?

KOVÁCS: Csak nyolc évem van hátra a nyugdíjig. Csak ezt a nyolc évet kibírjam valahogy.


Kimennek. A nyitott ajtón Karesz néz be, fügét mutat Fufunak.


KARESZ: Azt hitted, elcsaklizod tőlem a nőt. Velem máskor ne kezdj ki. Ilyen partit nem adok át senkinek, kiskomám.

VERA megöleli Fufut: No, te elhagyott szerető, mire vársz?

SZAVICS: A plakátokat le kell szednie, fiatalember.

FUFU: Leszedem őket, nincs hiba. Mit csinálok ezzel a rengeteg cukorkával?

SZAVICS: Tényleg jót tesz a teltkarcsúak vonalainak?

FUFU: Magam is ezt szopogatom, uram. Nézzen rám.

PÉTER: Hogy adja? A feleségem hálás lenne nekem, ha meglepném egy hatásos orvossággal...

FUFU: Ezer dinár csomagja, uram. De mivel hívatlanul magukra törtem, tekintsék bocsánatkérésnek, egy csomag mindössze ötszáz dinár.

SZAVICS: Akkor négy csomaggal kérek. Nincs rajta márkajel?

FUFU: Most kezdtem forgalmazni, uram. A jövő héten már vadonatúj csomagolásban árulom. De garantáltan egészséges és csupa természetes anyagból van. Jótállok érte. Veráci ismer engem.

VERA: Hát, ha engem kérdeznek erről az emberről, akkor...

FUFU: Ma este a Park Szállóban vacsorázunk, ott megtalálnak bennünket, ugye, Verácska?

VERA maga elé: Ó, te átkozott!

PÉTER: Nekem adjon hat pakolást, a feleségemnek eddig egy gyógyszer sem használt.

FUFU: Mondja meg neki, hogy ez csodaszer. Ha nem találom föl, sohase merek közelíteni Verához.

PÉTER: Olyan kövér volt? Hihetetlen!

FUFU: Nemcsak kövér. Csúnya is voltam. Meg gonosz is. Ez a szer mentett meg engem, higgye el.

SZOMSZÉDASSZONY belép az ajtón: Ne haragudjanak, szomszédok, de akaratlanul is mindent hallottam. Mit is akarok mondani? Ja, igen. Én megveszem az egész táska pasztillát. A fitnesz klubban mindenki kapkod érte. A találmánya, fiatalember, aranyat ér. Még akartam valamit... Néha kihagy az emlékezet, pedig valamikor... Ja, tudom már. Akármennyit tornázik az ember, S-pasztilla nélkül nincs kondiban. Ide vele! Hadd irigykedjenek rám a lányok! És még egyszer... Valamit megint elfeledtem. De mi volt az, amit elfeledtünk? Maguk tudják? Fontos volt? Nagyon fontos?

Hajlongva kimegy a táskával.

Ezzel vége.


* Íródott a II. Vajdasági Drámaíró versenyen, amelyet 2002. szeptember 21–22-én tartottak az Újvidéki Színházban. (Megjelent a Képes Ifjúságban.)