Horvát Éva

Helytelen világ*

(színpadra alkalmazva Németh István novellája alapján)

I. szín

Helyszín: udvar, háttérben a ház, hatalmas diófa.

Kellékek: fateknő, mosandó ruhák, szárítókötél

Szereplők: anya (35 éves)

Ágnes (14 éves)

Sárika (7 éves)

Palika (5 éves)

Apa (38 éves)

Gizi néni (egy idősebb asszony)

Gézike (pár hónapos csecsemő)

I. jelenet

Anya:         (A kamaszodó lánya felé intve a fejével, ő közben egy mosóteknő mögött mos, mángorlón dörgöli a szennyest, időnként beszappanozza. A ruhákon igencsak látszik, hogy kopottasak, néhol bizony akár egy folt is elkelne. Az anya előtt szemes kötény, a blúz ujjai feltűrve könyék fölé, a fején kopott kendő, amivel a haja hátra van fogva a fején.) Figyelj oda, te lány, nehogy tokos maradjon!

Ágnes:        Igyekszem anya, de te is tudod, hogy nem nagyon volt alkalmam eddig csinálni ilyet.

Anya:         Hogy a fene essen bele ebbe a göncbe! Folt hátán folt! De csak enni legyen!

Sárika:       Anyu, én is kapok majd a csibehúsból? (közben figyeli édesanyját, ahogy mos)

Anya:         Persze, te kis telhetetlen (kedvesen), de először majd apa lakik jól, tudod kedves, ő keresi meg a betevő falatot, és egy kis meglepetést is szeretnék neki szerezni.

Ágnes:        Anya, megérjük mi egyszer, hogy rendes ruhában járhassunk? (közben jár a keze)

Anya:         (Szomorú hangsúllyal, elmélázva, mintha nem is hallotta volna a kérdés valódi értelmét.) Megyek a héten Tóthékhoz takarítani, majd megkérdezem a gazdasszonyt, nincs-e valami régi, kinőtt ruha a gyerekekről.

Ágnes:        Készen vagyok a csirkével, édesanya!

Anya:         (siettetve) Jól van lányom, mosd meg még egyszer, aztán gyere ide, vedd át ezt tőlem egy csöppet, hogy feltehessem a húst a tűzre főzni. Még csak az hiányzik, hogy ránk esteledjen, és még nem vagyok készen a munkával.

II. jelenet

Gizi néni:   (hangosan) Adjon Isten, szomszédasszony, meghoztam a tejet.

Anya:         Adjon Isten, Gizi néni! Nem kellett volna fáradnia, majd átküldtem volna a gyerekeket. (szégyenkezve) Fizetni sajnos most nem tudok, az uram még nem ért haza, pénz pedig egy fillér sincs a háznál.

Gizi néni:   Nem baj, majd hozza a többivel. (csap a kezével) De milyen jó illat van kendeknél, tán csak nem paprikást főznek?

Sárika:       (örvendezve) De, azt!

Anya:         Azt ám! Ma ünnepi vacsora kerül az asztalra! (közben a lány visszajön)

III. jelenet

Ágnes:        Jó estét, Gizi néni!

Gizi néni:   Adjon Isten, édeském! Ej, be szép nagyjány lett belőled!

Anya:         Bizony ám! Megnőtt. Ő minden segítségem a háznál. Nélküle semmire se mennék, rám várna minden munka. De még így is túl sok nehezedik a vállamra. Ej, Gizi néni, néha úgy érzem, én kaptam a legnagyobb keresztet ebben a világban. S mindig csak nehezebb, az erőm pedig egyre fogy. Gyenge vagyok és fáradt. Egyre csak fohászkodom a Teremtőhöz, hogy mikor lesz már jobb.

Gizi néni:   Elhiszem. Szegény Pistám halála után én is átéltem a kálváriát. Oly hirtelen ment el az uram (keresztet vet), hogy alig tudtam föleszmélni, hogy most már csak magamra számíthatok. akarni kell keevesem, no, és persze imádkozni, és menni fog az. Valahogy mindig csak lesz. (megigazítja a fejkendő csomóját)

Anya:         Eredj be, édes lányom, keverd meg a tűzön a paprikást, nehogy odakapja (A lány szó nélkül bemegy, pedig eddig nagy figyelemmel hallgatta a kedves szomszédasszony bíztató és élettapasztalattal áthatott szavait.)

Gizi néni:   No, akkor én is megyek, Isten áldja magukat. (azzal a zsebéből elővesz egy kockacukrot és odaadja a szájtátva bámuló kis Sárikának, majd megborzolja a kislány homlokán a haját, és sarkon fordul.)

IV. jelenet

Palika:       (Kezében egy rongybaba, melynek egyik karját már alig tartja néhány öltés.) Édesanya, édesapa mikor jön haza? (A lány közben visszajön és folytatja a mosást.)

Anya:         No, fő az étel? (kérdően néz a lányra)

Ágnes:        Kell még neki! De nézze meg maga is, édesanyám, nem szeretném elrontani. Hátha kell még só is bele, nem nagyon mertem bele tenni.

Anya:         A Gézikére is ránéztél?

Ágnes:        Persze, hogy. Alszik a lelkem, és közben mosolyog, mint egy angyalka… (mondja elmélázva, arcán mosollyal, ahogy a kisöccsére gondol)

Palika:       Na, mikor jön már? (türelmetlenül és dobbant egyet a lábával)

Anya:         Majd jön fiam, várjál türelemmel! (mondja fáradtan, megtörli homlokát) Nem tudom, apád mennyit hoz haza? S abból mennyit spórolunk meg. Szappanra is kéne… na, meg maholnap te is férjhez mégy, osztán hozomány még sehol… Eh…

Ágnes:        Azon ugyan ne aggódjon, édesanyám! Nem lesz az még sem ma, sem holnap. (magát is nyugtatva)

Anya:         A tejet is kéne már fizetni, mert most a pénzt erre a csirkére spóroltam. Jaj, fiaim, de keservesen kuporgattam össze azt a kis pénzt, de meg kellett lennie. Pedig ez a csirke, is elég vézna szegénykém, nehéz lesz nekie győzni ennyi éhes szájat. Hallod, Ágnes, folytasd a mosást, bemegyek egy percre (közben a szoknyájába töröli a kezét) leellenőrizni, hogy mit is csináltál azzal az étellel, és ránézek a csöppségemre is, hogy minden renden van-e nála? Nem kell-e kicserélni a pelenkát… (Azzal belép a házba, az udvaron a két kisebb gyerek közben fogócskázik, míg Ágnes elkezd teregetni.)

Sárika:       Én nagyobb vagyok, mint te! Te kis krampusz! (Elkezdi óvatosan lökdösni az öccsét, aki szembe akar szállni vele, visszafordul, és két kézzel megmarkolja Sárika toszogató kezét, közben száját összeszorítja és kivillantja a fogait és az ínyét) Mivel te egy ilyen kis semmirevaló vagy, én kétszer is fogok kapni az ételből, te meg nem! Az is lehet, hogy nem is kapsz, mert te mindig rosszalkodsz!!

Palika:       Ez nem igaz! Te vagy a rossz! Állandóan veled van mindenki elkeveredve! És az öcsit se szereted! Láttam a múltkor is, hogy úgy megcsípted a kis combját, amikor azt hitted, hogy senki sem látja, hogy felsírt! No, most meg is mondom édesanyának, hogy verjen el érte!!! (Elengedi Sárikát és a konyhaajtó felé fut, de Ágnes, aki addigra abbahagyta a teregetést, a kisebb gyerekek civódása miatt, elébe lép, két kézzel megragadja az öccsét a vállainál és megrázza.)

Ágnes:        Elég legyen, te kis sátánfajzat! Hallod! Hát nem tudjátok már felfogni, hogy ne idegesítsétek feleslegesen édesanyánkat! (felemelve a hangját, közben rázza az öccse vállát) Hagyjátok abba! És te is megkapod a  magadét, te kis anyaszomorító (engedi el az öccsét és odalép az addig megszeppenve álló Sárika elé) Még csak az hiányzik, hogy bántsad a Gézikét! Ezért én verlek meg, hallod-e! Eszedbe ne jusson még egyszer! (Felemeli fenyegetően a tenyerét Sárika felé, mire az eliszkol az udvar másik szögletébe, ezzel egyidejűleg az anya kilép a házból.)

Anya:         Mi van már megint, mit cirkuszoltok?! (Ágnes felé néz) Mit csináltak már megint ezek a rosszaságok?

Ágnes:        (az utolsó ruhadarabot teregeti) Semmit édesanyám! Ne idegeskedjen feleslegesen! Én már mindent elintéztem. (nyomatékossá teszi a hangját)

Anya:         Rendben van lányom, de jó, hogy rád mindég számíthatok! Aztán a csirkével is rendben van ám a dolog! Alig kellett egy kicsit utánasóznom. (néz büszkén a lányára, mire az elégedetten elmosolyodik) A kicsit is tisztába tettem… (Mondja, ez utóbbit szinte csak önmagának, majd a jól elvégzett és jól alakuló események hatására egy elégedett sóhaj hagyja el ajkait, közben révetegen elmosolyodik. Közben a keze is jár: a mosóteknőből kiönti a vizet, majd a falhoz támasztja azt óvatosan.)

Palika:       Édesanya, muszáj nekünk várni apára, nem ehetünk nélküle? Én már nagyon éhes vagyok!

Anya:         (kissé ingerülten) No, még csak az hiányzik, hogy ne várjuk meg apátokat. Hiszen ő miatta főzünk végre húsételt. Ő a család feje! Ezt jól jegyezzétek meg, gyerekek! Ő keres mindannyiunkra, ezért ám meg kell őt nagyon becsülnünk. (majd mintegy belelovalva magát a mind feszültebbé váló hangulatba:) Aztán nekem ne gyertek kétszer az asztalhoz! (parancsolva) Az étel apátoknak kell! Egész héten hagymán meg kenyéren kubikol. Nem is tudom, meddig bírja még szegény!? S, ha ő elmegy, nem tudom, mihez kezdek.

Ágnes:        Ne búsuljon, édesanyám, megsegítem én majd! (Néz rá őszinte arccal, korához képest igencsak komoly arckifejezéssel. Az anya és Ágnes a teregetés után bevonul a házba.)

V. jelenet

 (A kisebb gyerekek az udvar szegletébe vonulnak, törökülésben a földre ülnek, és a már korábban is Palikánál lévő rongybabán civódnak, közben halkan dünnyögnek egymással.)

Sárika:       Mit szólsz hozzá, varr nekünk az Ágnes még egy ilyen rongybabát, ha megkérjük?… akkor nem kellene veszekednünk ezen az egyen!…

Palika:       Mit szólsz hozzá, ha átmegyünk a Gizi nénihez, és elkérjük a tisztaszobájában őrzött hajas babát, tudod, amit a múltkor is megmutatott, hogy valamikor a kislányáé volt… tudod, amikor anya átküldött bennünket a tejért…

Sárika:       Te kis buta! Csak nem gondolod, hogy nekünk adja, amikor már csak ez az emléke maradt nekie a kislányáról. (A nyugodt párbeszéd itt abbamarad, mert az apa, fején egy kopott franciasapkával belép a kapun az udvarra, és óvatosan becsukja a kaput maga mögött. A konyhaajtó küszöbénél leteszi a tarisznyáját, és továbbra is óvatosan lépkedne befelé: meg szeretné lepni őket, de a két kisebb gyerek észreveszi apjuk hazajövetelét, felugranak és az apjuk felé rohannak, Palika futás közben még a rongybabáját is elhajítja.)

Sárika és Palika: Édesapa, édesapa! (futás közben kiabálva, majd elérve apjukat, csüngenek annak ruháján, szemüket apjuk arcára szegezve. Az apa mindkét gyerekét magház vonja egy-egy kezével, és szeretetteljesen néz le rájuk.)

Palika:       Édesapa! Édesanya csirkét vágott!

Apa: No, tán csak nem? Hát az meg honnan van?

Anya:         (A zajra kilép a szobából, és idegesen igazgatja a kendőt a fején, amivel a haja hátra van kötve.) Neked főztem, édes uram! (zavarban van, valahogy nem készült fel a kérdezősködésre előre a válaszokkal)

Apa: Azt kérdeztem, honnan van?

Anya:         Spóroltam rá. (mondja tétován, mint aki nem ilyen fogadtatásra számított)

Apa: Már megint Tóthéknál dolgoztál, igaz-e? megmondtam, hogy oda ne menj! Dolgoztatnak, mint egy kutyát, de fizetni nem nagyon szeretnek.

Anya:         Ebben a mai világban az ember örülhet, ha munkát kap, hogy egy kicsivel pótolni tudja a hiányzókat. Én felajánlkoztam más alkalmi munkára is a környéken, de a legtöbb helyen van már ilyen apróbb munkákra bejáratos személy, a napszámot a sok kicsi miatt meg nem tudom vállalni, elvégre az Ágnesre még nem hagyhatom őket, főleg nem a kisbabát.

Apa: Éppen erről van szó. Ha már lett ez a kis poronty, akkor álljál itten előbb helyt, majd én gürcölök, hogy legyen elegendő… (emeli a hangját) Megértetted, hogy ne menj sehová dolgozni (emeli fel a mutatóujját, közben fejét felszegi és igen komoly ábrázatot vág hozzá), még én rá nem mondom az áment! Nem akarom, hogy kihasználjanak, és van itt is mit csináljál. (teszi hozzá egy kicsit már engedékenyebben)

Anya:         (beletörődve és megadva magát a családfő kioktató és fenyítő beszédének) …Menjünk be!… (Majd sóhajt egy nagyot, és felemeli a férje küszöbön hagyott tarisznyáját, majd beviszi a szobába.)

Függöny

II. szín

Helyszín: szoba (illetve lakószoba

Díszlet: Fehérre meszelt egyenetlen fal, kemence, rajta két fakeretes fénykép, amiről az alakok alig ismerhetőek fel, köztük egy dísztelen fából készült feszület. Az ablakon régimódi, a mosástól foszlott szélű függönydarab, az ablakban egy félig elszáradt muskátli, egy rozsdásodó pléhdobozban.

Kellékek: Két kopott ágy, egy bölcső, egy asztal, három támla nélküli szék, néhány pléhtányér, kanalak, egy lábas, a fal mellett egy fából eszkábált mosdó, a mélyedésében pléhből készült lavór, egy kézimunkával letakart nagyobb zománcos kancsó (néhol leütve), egy almárium, melynek egyik ajtaja hiányzik

I. jelenet

Sárika:       Játsszon velem édesapám! (és már ugrik is az apja ölébe)

Palika:       Velem is! (hangosan örvendezve, a kezeit összeütve)

Anya:         Csöndesebben, gyerekek, felébred a Jolika! Meg aztán apátok is fáradt. Gyere, ülj le, Jánosom. Lányom hozd gyorsan a sámlit! (A hóna alatt egy rongy, amivel az asztalt törülte le és közben megterített.)

Palika:       Hintáztasson meg!

Sárika:      Engem is! Engem is! Engem is! (egyre csak az apja körül szökdécsel)

Apa:           No, gyere, ülj ide gyerek az ölembe! (mondja, és elkezdi hintáztatni)

Palika:       Hinta, pajinta, kajácsonyi katica… (énekli a kisfiú, és arca sugárzik a boldogságtól)

Ágnes:       Szomjas-e édesapám? (lép oda az apjához, közben csitítgatja a türelmetlenkedő Sárikát,, és a szoknyájához vonja a kislányt)

Apa: Hát, jól esne egy pohár hidegvíz.

Ágnes:       Épp az imént hoztam friss vizet a vödörbe. (azzal merít belőle az apjának, a bögre alját előtte4 megtöröli a keze ügyébe került ronggyal.)

Anya:         Fiaim, hagyjátok apátokat hadd pihenjen! Inkább gyertek enni.

Ágnes:      Álljatok szépen, libasorba! (Utasítja őket, a gyerekek sorakoznak az asztal mellé, majd anyjuk merít a tányérba egy kevés paprikást.)

Palika:       Ne állj elém, én voltam az első!

Sárika:       Nem igaz, én! (civakodnak)

Anya:         Ne veszekedjetek, jut mindenkinek!

Palika:       Adjon még egy kanál levet!

Sárika:      Anya, mondja a Palinak, hogy jöjjön ki a kuckóból. Az az én helyem, én akarok ott enni!

Palika:       Nem igaz, én ültem itt mindig!

Apa: Ne veszekedjetek gyerekek!

Anya:         Nyújtsd a tányérodat te is! (mondja az urának)

Apa:           Tessék. (közben maga elé helyezi a kezeit az asztalon)

Anya:        Így ni, jól megszedjük, hadd váljék egészségedre! (visszanyújtja a tányért), na teszek magamnak is egy kis krumplit, levet.

Apa: Húst is egyél!

Anya:        Nem vagyok igazán éhes. (Megkordul a gyomra, az apa észreveszi, de nem szól rá semmit.) Lányom, te is szedjél magadnak! (Int a fejével szeretetteljesen nagylánya felé, közben Sárika a mohó evéstől elkezd köhögni.) Lassabban az evéssel, ne siessetek! (Szól rájuk és közben magának óvatosan, az edény oldalán felfelé végighúzva a szedőkanalat mer a tányérjába, hogy kikerülje a húst.)

Ágnes:        Édesapa, meséljen valamit, mi történt a héten?

Apa: Semmi új lányom. Dolgozunk. (fáradtan) Hazafelé betértem a kocsmába, de csak egy kupica pálinkát ittam meg. Pedig, de nagy volt a kísértés! De még nagyobb a féltés, tudván, hogy öt éhes száj vár idehaza.

Palika:       Ad? (Nyújtja a tányérját anyjának, de az nem szól semmit, szemével int fiának, hogy forduljon vissza, de az nem tágít.)
Ad?!!! (mondja ismét, de már nyomatékosabban, mire az anya mégis tesz néhány kanál levet a tányérba.)

Sárika:       Nekem is ad? (Mondja a kislány bátortalanul, de nyújtja a tányérját, az anya erre már mintha oda sem figyelne.)

Anya:         Egyél még te is Jánosom! (Fordul az ura felé, a kislányt pedig oda sem nézve, a kezével elhessegeti az asztaltól, de az két lépésre megáll, és két kézzel fogja maga előtt az üres tányérját.)

Apa: (gúnyos arckifejezéssel végignéz a gyerekein) Nem vagyok éhes.  (Mondja ingerülten és eltolja maga előtt a tányért az asztalon.)

Anya:         Dehogynem! Evés közben jön meg az étvágy. (rak még húst a tányérjába)

Ágnes:        (Csak az apjára figyel, és mindenképpen oldani akarja a félresikeredett hangulatot.) No, meséljen már, édesapa! Csak történt valami a héten!

Apa: (kitör) Nem történt semmi új, kifáradtam, mint a kutya!!! Le tudnék dőlni, mint egy zsák, s három nap, három éjjel egyfolytában aludni. De hétfőn hajnalban már indulni kell vissza a sáros gödörbe, s lapátolni egész héten át. Aztán mégy egy hétig, tízig, százig, míg csak ki nem dől az ember.

Palika:       De hát miért édesapa? (Az ujjával takarítja ki a tányérból az utolsó ételmaradékot, és nyalja azt le az ujjáról.)

Apa: Miért?? Miért??! Hogy felneveljelek benneteket! Aztán ti is lapátoljátok majd a sarat! Mi öröm telik is ebben? Az égető napon pattanásig feszíteni az izmokat, lapátolni, tolni a fataligát, aztán csak inni azt a sok poshadt vizet, izzadni, és sérvet kapni!! Itthon meg csak átaludni a vasárnapot, hogy valamennyire kipihenhessem magam. S mindezt egy életen át!(Közben jobb keze ökölbe szorul, és nagyot üt maga elé az asztalra, hogy az evőeszközök a magasba szöknek, némelyik le is esik a földre, amelyekért Ágnes szó nélkül lehajol és visszahelyezi, miután megtörölte a ronggyal.)

Anya:         Csillapodjál Jánosom! (nyugtató hangsúllyal) Mások is szenvednek! (egy fokkal halkabban) Ez a sorsunk: születünk, dolgozunk és meghalunk! (átélt szomorúsággal) Nem kell a sors ellen lázadni! A Teremtő akaratába bele kell nyugodni! (A monológus alatt két kézzel igyekszik megtartani az asztalon az elmozdult edényeket és evőeszközöket.)

Apa: (egy kissé lehiggadva, látszik rajta, hogy nincs igazán ínyére a „szentbeszéd”, ő maga sem akar már komoly jelenetet, de azért férfias dacból a tányérjához nyúl, és arrébb löki azt az asztalon, de vigyázva, hogy az már ne essen a földre.) Ne oktass, te asszony ezt a kioktatást tudom már fejből! Bezzeg könnyű annak a pendeles plébánosnak, aki ezzel vígasztal benneteket a szentmisén! Menne ő is kubikolni, majd meglátnám, hogy akkor őt hogy vigasztalná ez a magyarázatféle! Nehéz a szegény ember sorsa és kész! (Közben már áll is fel az asztaltól, majd az egyik ágyhoz lép, leül és ütemes lábmozdulatokkal, a lábához kézzel nem érve lerúgja-rázza a csizmáit.)

Palika, Sárika:    (Apjuk jelenete és szüleik párbeszéde alatt megszeppenve hallgattak.)

Sárika:       (Megadva magát a sorsnak, az addig szorongatott tányérját csendben az asztalra helyezi)

Anya:         (Fölkel az asztaltól, és rendezgeti az evőeszközöket, az ételmaradékot.) Jól van, no! Neked van igazad, de azért ne kárhozasd el legalább a gyerekeket ezzel a hitehagyott beszéddel! (mondja belenyugodva a férje igazába)

II. jelenet

Anya:         Gyere lányom, mossuk el a tányérokat! (int a nagyobbik lánya felé, aki most fejezte be az evést, az asztal túloldalán, szemben ülve apja székével). A paprikást elteszem, jó lesz a maradék neked, édes uram, reggelre. (Az ember közben nagyokat sóhajt, és belenéz a bölcsőbe, majd néhányat ringat rajta, mint akinek az előbbi mérge már elpárolgott.)

Apa: Jól laktatok gyerekek? (Néz a két kisebbik felé, a szemöldökét felemelve és a lábszárait tapogatva.)

Anya:         Persze, hogy jól! (fele helyettük) Lassan ideje lesz ágyba bújni, késő van. Ágnes, vedd elő a párnákat meg a birkabőröket, és vesd meg apád ágyát! De jó rétegesen rakd, hideg lesz az éjjel! Ideje, hogy végre jól kipihenhesse magát szegényem (Közben elrakja az asztalt, letöröli azt, a maradék paprikást pedig az almárium sarkára helyezi, és letakarja egy fedővel.)

Ágnes:        (lefekszik a másik ágyba, és magára húzza a takarót.)

Sárika:       Ma én alszom a kuckóban! (és húzza kifelé, az ott már megfészkelt Palikát)

Palika:       Nem! Én! Te aludj az Ágnessel! Úgyis én maradok ma itt! (Rúg egyet a levegőbe a kislány felé, mire az durcásan megfordul, és a másik ágyhoz kullog.).

Apa: Ne veszekedjetek, késő van, ideje aludni! (azzal a mosdóhoz megy, vizet önt a lavórba, megmossa az arcát, majd leül az egyik székbe, és az előző mosdóvízben a lábait is mosni kezdi.)

Sárika:       Úgysem hagylak nyugton, míg át nem adod a helyedet. Te vagy a kisebb, neked kell az Ágnessel aludnod, nem nekem!

Anya:         Gyerekek, csend legyen (közben leül az ágy szélére és ütemesen ringatni kezdi a bölcsőt a felsíró csecsemővel) Elfújon a gyertyát. Minek égjen, ezzel is spórolni kell!

III. jelenet

(Nagy csattanás a sötétben: a paprikásos edény leesik a földre, a fedele messzire elgurul. A rosszalkodó gyerekekre és a síró csecsemőre koncentráló anya közben nem figyel oda, hogy a gyertya elfújásakor az ura éppen az ágy felé tartott, de még nem ért oda. Így az a sötétben tapogatózva leveri az almárium sarkáról a reggelire odakészített ételmaradékot tartalmazó lábost. Erre egy időre síri csend támad, majd a csecsemő újult erővel fog a bőgésbe, de ezt is túlharsogja az apa bőszült üvöltése.)

Apa: (magából kikelve és ordítva) Mi a fenének fújtad el azt a gyertyát időnap előtt, te kerge asszony? Már az agyadra megy az a spórolás! Még, hogy nem várhattad meg azt sem, hogy az ember világosságnál a vackára menjen. Látod milyen cirkusz lett az egészből?

Anya:  Ne haragudjál, édes uram (mondja megszeppenve). Bűnös vagyok, ez biztos, de hát nem akarattal tettem. A gyerekre figyeltem! Ne haragudjál! (Közben magához vette a bölcsőből az egyre jobban síró csöppséget, és a mellére szorítja.)

Apa: Gyújtsd már meg akkor most azt a fene gyertyát, hallod-e! (Kiált oda egy fokkal engedékenyebben, de még mindig mérgesen. Az anya a gyufával való többszöri próbálkozás után végre meggyújtja a gyertyát, és meglátja a lelökött edényt és a kövezeten szétfolyt tartalmát.)

Anya:  Ágnes! Édes lányom, segítségem, gyere már lelkem, segítsél anyádon. nem bírok felkelni ettől a gyerektől. Gyere Ágnesem, takarítsd fel ezt az ételt, mentsd meg belőle, ami még menthető, szedd vissza az edénybe, a többit töröld fel egy ronggyal!

Ágnes:  (Szó nélkül felkel az ágyából, kézzel összeszedi a nagyobb darabokat, majd a mosdónál megmossa a kezét, és kimegy az ajtón egy söprűért és egy lapátért, majd bejön és felsöpri a maradékot. A kisebb gyerekek megszeppenve fekszenek, Palika a kuckóban, Sárika abban az ágyban, melyből Ágnes felkelt, most a kislány felül és figyeli, mit esz Ágnes.)

Apa: (Közben lefekszik, és magára húzza a takarót.) No, osztán mára elég volt ám! Halljátok ugye?! Pihenni jöttem haza! Pihenni… értitek?! (Ezzel durcásan megfordul az ágyban, hátat fordítva az ágy másik felén fekvő feleségének, aki csecsemőjét a mellére szorítva halkan babusgatja azt, ujjaival a homlokát simítva és mélyen az arcába nézve, rá koncentrálva.)

IV. jelenet

(Miután Ágnes befejezte a munkát, újra kiviszi a söprűt és a lapátot, majd bejön és egyenesen az ágyához vonul, majd lefekszik. Az anya figyeli, és amikor Ágnes lefeküdt, félig felemelkedik az ágyból, és ismét elfújja a gyertyát. Csend van, csak a gyerekek egyenletes szuszogása hallatszik, amit hamarosan újra a kisbaba éles sírása ver fel.)

Apa: Asszony! Csinálj már valamit azzal a gyerekkel, hallod-e? Én dögfáradt vagyok, és aludni akarok! Hallod, szoptasd meg!

Anya: Nem akar szopni! Tente baba, tente… (csitítgatja, és közben ütemesen ringatja) Aludjál lelkem! Aludjál szívecském! Tente baba, tente… (A gyerek hamarosan elalszik, az anya óvatosan a bölcsőbe helyezi, de a csend rövidesen ismét megtörik.)

Sárika: (A kislány felkel ágyából, és szülei ágyának végéhez tapogatózik, itt megáll, majd rákezdi) anya, én éhes maradtam! Hallja, én éhes maradtam! (egyre emeli a hangját) Maga csak a Palikának adott kétszer, én hiába kértem. Hallja, adjon még ennem! Én éhes vagyok! Én éhes vagyok! (Ismételgeti monoton hanghordozással)

Anya: (Újra gyertyát gyújt, majd egy hirtelen mozdulattal kiugrik az ágyból, és Sárikára veti magát, aki még mindig hajtogatja, hogy éhes. A kislány nem számított ezekre a hirtelen történésekre, most már menekülne, de késő, az anyja beszorítja az ágy és a fal közébe, és eszeveszetten verni kezdi, ahol éri: fejét, hátát, fenekét…)

Sárika: (Sikoltozik és az arca elé emeli keresztbefektetett alkarjait, a fejét a mellére hajtja, hogy védje az arcát az ütésektől, majd összegörnyedve háttal lecsúszik a fal mentén.)

Anya:   (Toporzékolva veri, és a verés tempójától liheg, amikor szóhoz jut, ordítva mondja: Kinek vétettem én ebben a kurva életben?!… Mért kell nekem ilyen életet leélni?!… Még hogy éhes vagy?… (közben egyre csak veri)… nesze!… nesze!… Jajjj! (üvölt fel még élesebben, teste megmerevedik, otthagyja a gyerekeket, hirtelen megperdül a tengelye körül, elfordul a faltól, majd égnek emeli könyökben behajlított kezét-tenyerét. A mennyezet felé néző arccal, ütemesen mondja, közben egész testében remeg, kezei reszketnek, kilengenek)… Én ezt nem bírom tovább!!!… Kötélre hajtatok!!… Értitek?!… Kötélre!…

Ágnes: (Közben megszeppenve felül az ágyában és felsóhajt.) Mi jön még ma?… Mi jön még ma?… Mi lesz ma még?… (ismételgeti halkan, mintegy magának, tágra nyílt szemmel, mereven maga elé nézve és a fejét csóválva)

Palika: (A kislány verése közben megszeppenve húzza maga alá lábait a kuckóban és húzza védelmezően maga elé kis takaróját.) Édesanya, édesanya… ne bántsa! (Mondja bátortalanul, majd miután látja, hogy senki sem figyel rá, ő is elkezd bömbölni).

Anya:   (Kissé lenyugodva, leül a székre, háttal az asztalnak, tenyerét a térde fölé, a combjára helyezi, mintegy kitámasztja azzal felsőtestét, majd révetegen a föld felé nézve:) Hát a többi jóllakott, csak te nem?… Velem ki törődik?… Én jóllaktam?

Sárika: (Közben Ágneshez menekül az ágyba, aki magához húzza, halkan csitítgatja és két kézzel magához öleli, a kislányt rázza a zokogás és szorosan a nővére felsőtestéhez simul.)

Apa: (A gyerekverési jelenet elején először a fejére húzta a takarót, majd hirtelen felült az ágyban, két tenyerét – elálló könyökkel – a fülére helyezve, arcán élénk gesztikuláció látszik, majd amikor a széken ülő asszony befejezte a monológját, felordít) Elééég! (Kiugrik az ágyból.) Azt a leborult hétszentségit az életnek! Istenemre, ezt már tényleg nem lehet bírni! Ezt nem! Elegem van ebből a nyomorult, semmirevaló,… (tajtékozva és topogva keresgéli a szavakat, közben elborult arccal, fogcsikorgatva a mennyezetre néz, teste megfeszül az idegességtől)… oo… okádék életből! Én visszamegyek a kocsmába!! Csak innen el! (azzal mezítláb nekilendül, útközben most a félhomályban a vizeskancsónak megy neki, azt borítja fel, majd mérgében még bele is rúg egy nagyot, ami fémes csattanással repül tovább. A felgerjedt ember azután az ajtóhoz rohan, feltépi azt, majd hátra sem nézve eltűnik az éjszakában.