Borbély Szilárd

Egy utazás helye

Sokban Bécs is hibás lehet, ámbár Maga megint szépeket mond
róla. El se tudnám képzelni, hogy Maga Berlinben ilyen szomorú
legyen, ott bizonyára nem is volt az. Ami engem illet, én ugyan

nem mennék Bécsbe, még májusban sem. Ocsmányul éreztem ott
magam, a világ kincséért sem járnám körül még egyszer a Parlamentet,
bámészkodnék a Kärtnerstrassén, a Stephansplatzon, vagy a Ringen,

üldögélnék a Beethoven, vagy a Museum kávéházban, vagy éppen
a Ratskellerben, sőt még a schönbrunni parkban se barangolnék
még egyszer magányosan egy hűvös, habár verőfényes délelőttön.

Mehetnék akár Berlinbe is, de eltekintve attól, hogy ott biztosan
nem volna olyan jó, mint Drezdában, én félek is Berlinbe menni.
Félek a felbukkanó külvárosok látványától, félek a perontól,

ahol annyit nyújtogattam a nyakam hiába, félek az Anhalter Bahnhof
bejáratától, ahol szembe néztem a behajtó automobilokkal, félek
a fényesre koptatott rézkilincsektől, amelyekre a kezem helyeztem.

Az utolsó posta

Hogy nem utazok Berlinbe, annak nem a hallgatásom
az oka. A hallgatásom igazi oka azonban az volt, hogy
pontosan négy hete, hajnali öt óra tájban tüdővérzést

kaptam. Tízpercig vagy még tovább is bugyborékolt
a torkomból, azt hittem, már sosem lesz vége. Másnap
elmentem az orvoshoz, megvizsgált, később is

vizsgálgattak, röntgeneztek, még egy professzornál
is jártam. A lényeg az, hogy a két tüdőcsúcs meg van
támadva. Hogy kitört rajtam a betegség, az nem

lepett meg, hogy vér jött, az sem, álmatlansággal
és fejfájással már évek óta csalogattam. De hogy
pont tüdőbaj, az természetesen meglep, hogy most

jelentkezik, harmincnégyéves koromban, váratlanul,
éjjel. Most legalább vidékre megyek, már a jövő
héten, és pedig Zürauba. Az utolsó posta Flöhau.