Bozsik Péter

Elnapolás a virtuális teraszon

REGGELI

Ma nem reggeliztem, illetve megittam gyorsan két sört, merthogy a

szomszédomék (Selmeczi-Szíjártó-birtok) pincéjében (és gyönyörű kilátású

szőlőhegyén) pünkösdöztünk. Mivel nekem (is) kellett vezetnem délután, így

arra gondoltam, jobb minél előbb túl lenni a másnaposságot enyhítő

gyógysörökön, mert nem szeretnék pszichológushoz járni.

EBÉD

Hát ebédet azt én főztem. Be volt áztatva a bab, vártak, mint a Messiást,

mert ez a pünkösdözés már többéves hagyomány, és majdnem mindig én főztem a

babot. Csakhogy most nem volt semmilyen alapanyag, mindent fölzabáltak, én

meg Exyugóból (néhai hazámból) érkeztem meg vasárnap este, készülni nem

tudtam, csak a maradék alapanyagokra támaszkodhattam. Volt bab húsz-harminc

személyre (amire maradt négy felnőtt meg nyolc gyerek), tíz tojás, harminc

deka füstölt szalonna, három db fás petrezselyem, hat db sárgarépa meg az

előző napi őztokányból (elütött őz, nem árulom el honnét, mert megölnek)

néhány le nem rágott csont. Marad egy kis halászlé is (hal nélkül), de ezzel

nem számoltam. Mivel egyszer már kikísérleteztem Erdélyben (szintén

alapanyag híján) a sólet és a csülkös bableves elegyét, nem jöttem zavarba.

Most sem csalódtak a kiéheztetett népek, csak Ákos fiam utasította vissza

következetesen, de ő babgyűlölő. (Mellesleg, minden hencegés nélkül, na, jó

egy kis hencegéssel: tényleg jó lett, Hutnyik-Putnik Károly, a vándorszakács

is elismeréssel szólt róla – aki közben holland barátnőjével és

szerelmibánatos barátnéjával pont időben futott be, bár utána hozzáfűzte,

hogy az igazságnak is adózzak egy tsöppet: Neki mán mindegy mit eszik, csak

ne neki kelljen megfőzni. Egy komoly kritika érte a bablevesemet: sótlan. Ez

igaz is volt, de gyorsan kivédtem, hogy a feleségem kedvéért – a

továbbiakban Zsófi – öntöttem hozzá vizet, mert ő így szereti. Különben is

hálás voltam neki az előző éjszakáért, ilyen kedvesen már régen fogadott.

Igaz, az erkölcscsőszök megbotránkoznának rajta, nem is írom le, mert úgy

járok – járunk -, mint Szókratész az ifjúság megrontásáról szóló

projektben.)

VACSORA

Két pálinka (na jó, négy), maradék bab, beszámoló Zsófinak a vajdasági

útról, gyerekfektetés, szomszédasszonyi (Szíjártó) beszámoló meghallgatása a

csíksomlyói búcsúról, naplóírás. (Kedden délelőtt küldöm el, mert tele van

elütéssel.) Na még egy fröccs, és mék alunni.

Elnapoló 1.

Két napos késéssel jelent meg a veszprémi költő regénye – kiadják-e a szerb

háborús bűnösöket? – megjelent a csantavéri orlandó – veszprém megye civil

nagykövetei palicsfürdőn – őrjöng a kiadó – ki a gyilkos? – exhumálják

karácsonyi petrát? – mítosz semmi más – veszprémiek segítik csantavéri civil

szervezetek megalakulását – rágalomhadjárat egy író ellen – versbarátok

emlékezése és találkozója – holtakkal kereskednek a mentősök – a magyar

kultúra egyetemes – milyen színdarabot nézne szívesen – klubszinten is

visszaestünk – pénz és kultúra.

2002. V. 21.

(Konstantin, Adolár, András, Dévald, Szilárd, Teofila, Tibold stb. napja)

REGGELI

Arra ébredtem, hogy egy dongó zümmög veszettül a hálószobánkban. Tudtam,

hogy agyon kell csapnom, mert ha úgy ébredek, hogy az orromba száll, akkor

az egész napon el lesz baszva, de nagyon nehezemre esett a cselekvés, mert

végiggondoltam: bizonyosan egy negyed órát is kell kergetnem azt a kurva

legyet, és akkor megint csak el lesz rontva a napom. Mikor végre rászántam

magam, ott állt a légy az ablakon, és egyből sikerült új életre

szenderítenem. (Most nem mondtam, mint szoktam ilyenkor, hogy ti.: megöltem

egy buddhistát.)

Épphogy visszaaludtam, csöng a telefon, szentségelve újra lemászok az

ágyról. Luzsicza hív, hogy otthagytunk egy napszemüveget, a miénk-e? Tegnap

hazafelé jövet ui. betértünk hozzá Óbudavári kéglijébe. Megjelent közös

könyve Bettes Pistával, de nem tudott adni, merthogy a példány Bettesé,

amit ottfelejtett. Szép, könyv 100 haiku van benne, és ugyanennyi

Luzsicza-rajz. Lajos barátomnak egyébként igencsak vöröslött az orra a

dörgicsei rizlingtől.

Reggelire megint nem ettem semmit, pontosabban megittam egy kávét sok

tejjel, és megettem rá néhány szem mentolos szőlőcukrot, hogy elkezdjen

működni az agyam. A kávét az udvaron ittuk meg, madárcsicsergés közepette,

de viszonylag gyorsan, egyrészt, mert föl kellett tenni a szövegem, amit

Zsófi magára vállalt, én meg készülődtem a Civil Házba, ahol mostanában

tevékenykedek, tízre sikerült is összeszednem magam, most itt vagyok, és a

Napló c. újságot olvasgatom (egészen pontosan a címeket).

EBÉD

Kelkáposztafőzeléket akarok enni fasírozottal, a Cserhát nevű önkiszolgáló

étteremben (a húszemeletes alatt van, amelyet az itteni népek csak

Papjánosfaszaként emlegetnek jobb hangulatukban), de már csak az

előfizetéseseknek van, mondja a pultnál a hölgy. Akkor zölbableves

(íztelen), és hentes tokány céklasalátával. A rizs szétfőtt, a húsnak állaga

van, de a szaftja finom. Zsófival ebédelek, arról fecserészünk, hogy

elvinnénk Virág Gabit Hollandiába a Zekéhez, ha... ha nem jön Jánossy, ha

Virág ráér majd (hiszen ezerrel szervezi a Dombos-festet), ha kap gyorsan

vízumot, ha Zekééknek is megfelel ez így.

Megvettem a Javított kiadás-t.

Elkezdtem olvasni. Nem tudok erről írni. (Megpróbáltam, kihúztam, ehhez

tényleg pihenteni kéne a mondatokat.) Legyen elég ennyi: veled vagyok Péter!

Minden idegszálammal veled vagyok! (Melletted, innét Veszprémből is.)

VACSORA

Mikor hazaérek küsebbik gyermekem véres gézzel a szájában alig érthetően

darálni kezd, amiből csak annyit értek, hogy elhagyta az érzés a száját.

Mielőtt még megijednék, eszembe jut: fogorvosnál volt.

Fél hét körül megérkezik a Pro Philosophia szerkesztője, látja mit olvasok,

aszongya (többek között), hogy az lett volna az igazságos, ha mindenkiből

spiclit csinálnak, és hogy ez az NDK-ban majdnem sikerült. De ott vége van,

már alig írnak róla a lapok, utoljára tán két-három éve olvasott ilyet a

neten. Nem ez volt a cél? Mi alapján válogattak? Engem sose kerestek meg.

(Megbízhatatlan elem?) A katonaságnál (állítólag) beleírták a jellemzésembe

(karakterisztikámba), hogy sokat iszik (megsúgta az egyik bennfentes).

Féltek, hogy részegen kifecsegem? Mellesleg: katonarendőr voltam, geci

vápos, ahogy errefelé mondják. Tar is sokat ivott, a jelek szerint,

Esterházy édesapja is (azon kapom magam én is, hogyan írjam apa?, édesapa?,

neadj isten: fater?), úgy érzem magam, mint a gyerek, aki kulcslukon lesi,

hogyan kefélnek a szülei, azok meg kitárják az ajtót, itt van, nézd, majd te

is ezt csinálod, ha nagy leszel. Unom ezt. Nem a könyvet, az megdöbbentő,

nem is a könyv, hanem a tartás, a kitartás meg a kín, ahogy kínlódik az

anyagával, ahogy naponta föltépi a hegedő sebeket, így csak (leírom, bassza

meg!) a legnagyobbak képesek szembenézni a Valósággal, így nagybetűvel.

(Hirtlen csak Kis jut eszembe, meg Gombrowicz.) Azt unom, hogy ez még mindig

téma. Hogy ilyen a köz állapotja ittend. (Hallom is a hangot: akkor menj

haza, bazmeg!) A kábeltévét is ezért nem kapcsoltattam vissza, mert ezeket

én nem engedem be a lakásomba. (Meg mert tévéfüggő vagyok.) Ha egyszer

megnyitják a dossziékat Vajdaságban, én nem veszem ki. Van épp elég más

dolgom is. Vagy mégis?? A faszom tudja. Most mindenesetre azt gondolom: nem.

Bácskai vacsorám volt. Anyám készítette tarhó, Bakos Árpi-hozta füstölt

kolbász és tarja. A háromnapos kenyér morzsálódott, nem tudtam egy

tisztességes szeletet szelni a pirítóshoz. Szentségeltem is, hogy ki vesz

ilyen kenyeret!

Idegbajos vagyok, csütörtök óta nem jógáztam, meg ez a könyv is (könnyedebb

olvasmányt kellett volna választanom), és ez a naplóírás is... De erről majd

holnap. Ja még valami: Zsófi lefelejtette a ma reggel a tegnapi dátumot a

naplóm elejéről (mert túl hosszúnak találtatott a mentegetőző szöveg, így

azt az utolsó napra hagyom, és azzal együtt kivágta a dátumot is). Így

kezdődött a napló: 2002. V. 20. Pünkösdhétfő, Mária, az Egyház Anyja.

(Kékbetűs ünnep. Ez nem volt benne.)

Elnapoló 2.

A veszprémi antikváriumban már kapható az orlandó – véget ért a tapsvihar -

rendőrségi cáfolat a móri tragédia ügyében – két öngyilkos merénylet egy

napon – nálunk nincs uborkaszezon – bakos árpád megdöbbentően erős zenéje -

mivel töltötte a hosszú hétvégét – amerikai katona halála – nem vonzó már a

balaton – somogyi sárbál – holttest a dunában – megmenthető-e a világ? -

újabb beruházások – reményt és támogatást adó alapítvány – kupagyőztes a

fotex – vidám családi hirdetések – történelmi kézfogás – véget ért a

tapsvihar.

2002. V. 22.

(Júlia, Szent Rita, Bogárka, Flametta, Román, Ugron, Uljána stb. napja)

REGGELI

A büfé nemcsak drága a Zöld Házban (néhai Pap János székhelye, akkor még

Pártház), hanem rendszeresen Garzon teát adnak az Earl Grey helyett. Ez már

legalább ötször megtörtént velem. Örlgrej, örlgrej, dallikázza a büfés, és

belecseszi a Garzont. Én meg (barom) meg se nézem, csak fönt veszem észre,

hogy ez nem a kedvenc teám.

Rémálmom volt az éjjel. Esterházy Péterrel találkoztam valami parkban, és

akartam neki adni frissen megjelent könyvemből (Csantavéri Orlandó, Pufi

Pressz Kiadó, Budapest, 2002), de a nálam lévő három példány szétmállott. Egyiknek

csak a borítója, míg a másik kettőből valami szivacsos pép lett (szarpép?).

Péter nézett rám a szemüvegén keresztül, ahogyan csak ő tud nézni, és

láttam, hogy hiszi is, meg nem is a magyarázkodásomat. Nem emlékszem, mit

mondtam, azt hiszem, a nyomdát szidtam, meghogy bezzeg a régi Forum-könyvek

el is ázhattak, azok, ha megszáradtak, újból olvasható könyvekké alakultak.

(Ez valóban megtörtént eseményen alapuló álom. Ladányi barátom ui. egyszer

eláztatta a lakását, a földön heverő könyvei mind eláztak, és a

Forum-könyveken, miután megszáradtak, alig látszott a baleset nyoma.)

Ma a naplóírás gyötrelemeiről akartam elménckedni, de csak mindenféle

beszervezési ügyek jutnak az eszembe. Meglehet, később le is írok

egyet-kettőt.

A másik dolog, amiről mindenképp elhatároztam, hogy írok (eszembe juttatom

úgymond, kihasználva a nyilvánosság erejét, ha-ha), az az EX Symposion esete

a Tóth Marival, amely esetben a Tóth legyen Veszprém városa, a Mari meg a

megyei önkormányzat alapítványa. Tavaly ősszel a városi kulturális bizottság

elnöke még azt mondta, egy folyóiratot kiemelten fog támogatni (nem az

EX-et, hanem a Várucca Műhelyt, mert az, gondolom, az ő intézményük

keretében működik), decemberben meg azt, hogy az a két milla nem lesz meg a

költségvetés hiánya miatt. Miféle kaotikusan működő Önkormányzat ez? Egyik

hónapban még két millió a folyóiratoknak, a másikban semmi. Én erről azt

gondolom, hogy ha egy ilyen, többé-kevésbé gazdagnak mondott város nem tud

két milliót összeszedni a folyóirataira (amely összeg, valljuk be,

bagatell), akkor vezetői, de legalább az ezzel megbízott "szakemberei"

mondjanak le.

A megyénél meg, egyik barátom szavaival, az a helyzet, hogy nagyon rövid

távon gondolkodnak. És össze-vissza, teszem hozzá gyorsan. Tavaly még

kaptunk tőlük négyszázezret, idén meg semmit. Nem vall valami átgondolt

koncepcióra.

EBÉD

Na, ma ehettem a kelkáposztafőzelék plusz fasírozottat. A nőci valamit

kihalászott (mintha legyet) a tányéromból és nem is olyan diszkréten egy

tányérra tette. Majdnem szóltam neki, hogy én azt is akarom. Levélszerű zöld

valami volt, végül is egy kelkápfőzben mi legyen. Maga a menü tűrhető volt.

Szabadkai belügybe hívtak be valakit (a szupra, ahogy mondtuk, mondják), nem

emlékszem kiről szólt a fáma, de ha emlékeznék se írnám le természetesen.

Bement a pasi, és hát kiderült, hogy (főleg magyar) irodalmi estekről,

kiállításmegnyitókról kéne beszámolót küldenie, kik voltak, ott, miről

beszélgettek stb. És elétoltak egy papírost, hogy írja alá. Beszart az én

névtelen hősöm, igencsak beszart, hiszen hallomásból ismerte a módszereiket,

és azt mondta, rendben, ő aláírja, de utána kimegy ezen az ajtón, és

mindenkinek el fogja mondani, hogy aláírt egy ilyet. Márs u picsku materinu

(mars az anyád picsájába), és kizavarták az épületből. Ez – ezek szerint –

egy jó taktika.

A másik történet itteni, a kilencvenes évek elejéről. Kedves barátom

(szintén vajdasági), letelepedési és/vagy áttelepülési kérelme folyamatban.

Megjelenik munkahelyén egy nagyon elegáns autó, akkor még feltűnő, nagyon

feltűnő. Mielőtt mondandóját felvezetné a szintén elegáns, jó modorú,

simulékony úriember, telefonálnak az iskolából, hogy kislánya rosszul lett,

haza kéne vinni. Az előzékeny úr fölajánlja segítségét, együtt mennek az

iskolába, közben előadja a betanult, ügyes a dumát: semmiség az egész,

néhányszor haza kéne utaznia, esetleg Boszniába, néha Horvátországba, beszélgetni emberekkel,

szétnézni stb. Cserébe gyors állampolgárság, lakás, utazás stb. Néhány évig

foglalkoztatott, hogy vajon kit szerveztek be, merthogy valakit igen, abban

biztos vagyok. Egyidőben tippelgettünk is páran, de most már nem igazán

érdekel. Unom. Szarpép.

VACSORA

A házi cenzorom (fölöttesem?, na jó, ez nem vicc) szóvá tette, hogy semmi

nem írtam arról, mit csináltam a Civil Házban. Ám legyen. Délelőtt

emileztem, meg írtam a naplót, megszerveztem a szabadkai felolvasó estet

Ficskuval. L. I., a közvetítő (szervező?) azt írta, anyámmal süttessek

pogácsát, vegyek két láda sört meg pálinkát, és már olvashatunk is. (Az

idézet nem pontos, fejből írom.) Meg olvasgattam a Javítottat. Fél négykor

találkoztam M.-mel, azt mondta, Esterházy most jól kitolt mindenkivel,

mindenki őt olvassa. A könyvhétig túllesznek rajta, mondtam, meghogy nem

irigylem stb.

Rettent ingerült vagyok ma. Nem tudom, hogy a könyvtől-e, amelyet olvasok, vagy a

naplóírástól, amelyet nem szeretek, de igyekszek tisztességesen megcsinálni,

vagy mindakettőn szeretnék túlleni, és ezért.

Melegszendvicset csináltam a kölkeimnek vacsorára (meg magunknak is).

Dzsúdóedzés után voltak, faltak, mint állat. (Kivéve Ákost, akinek lóg az

elülső foga, de nem engedi, hogy kihúzzam, pedig már alig tartja valami.)

Kakaó is volt, meg anyai savanyú paprika.

Megjött Bakos Árpi, megyek dumcsizni. Aztán még olvasok egy csöppet. Máma

mán nem reflektálok tovább.

De lehet, holnap se. Nincsenek mondataim (alig vannak, és azok se jók). Na

jó megbocsátok magamnak ez "csak" egy napló. (Erről részletesebben, mint

ígértem, holnap.)

Elnapoló 3.

Kútba esett a fejlesztés – szolgáló és átlátható kormány – csendes békés

lőtéri idény – a jövő nem torpant meg – a dzsumbuj helyén liget nő –

megbukott a jó ügy – a bakony táncos lábú virágai – a nudista tyúk jobban

tűri a meleget – az orlandó sikere budapesten – tíz éve a fül

szolgálatában – ön hogyan választ közülük – a klónok itthon is támadnak –

egyház és politika – egy költőnő emlékezete – feldarabolnák a vivendit –

mindent a szerelemért – örömjáték a szezonzárón.

2002. május 23.

(Dezső, Apor Vilmos vértanú, Ders, Dézi, Vilma stb. napja)

REGGELI

Ma a Megyeházán reggeliztem. Rántotthúsos zsemlét kávéval, mert csak epres

ízesítésű tea volt, azt meg utálom. Utána csontkovácshoz mentem Siófokra,

Szása Humán Bt. Megropogtatta a csontjaimat, megszúrkálta a hátgerincemet,

meg valami elektromos áramot futtatott az alsó csigolyáimba, amelyek

felelősek a derék- és hátfájásomért. Arra a megjegyzésemre, hogy jógázok,

azt mondta, hogy a dohányzást is abba kéne hagynom (érezte rajtam a reggeli

utáni cigit), mert a jógázás az egy életforma. Ja, mondtam, ezt tudom, és

eszembe jutott, hogy csak Varga Imre költő barátom ne tudja ezt meg, mert

akkor nem állok meg előtte. Fejen állok és cigizek, mi lenne ha kipróbálnám?

Hazafelé majdnem elaludtam a kocsiban. Otthon Zsófi épp fürdéshez

készülődött. Megsímogattam gyönyörű fenekét (nem értek egyet Csaba fiammal,

aki azt írta egyik anyák napi fogalmazásában, hogy anya nem valami szép, de

azért anyának elég jó), és rohantam ebédelni. Bakos Árpival fogok ebédelni,

akivel meg fogom beszélni, hogy este kilencig letudom ezt a naplót, és

megyek a színészházba, megiszunk ezt-azt. Már napok óta készülődök oda,

vinnem kéne néhány barátomnak az Orlandóból, de valahogy eddig nem került rá

sor.

EBÉD

Ebéd előtt vettem egy Tabanát, mert fogytán a dohányom. Spenótot ettünk

sertéshús feltéttel, ezt ritkán tudják elrontani.

Ma a naplóírásról akarok elmélkedni, de ma sincs kedvem. Annyit azért

megjegyzek, hogy én csak azokat a dolgokat szoktam megírni, amelyek nem

hagynak nyugodni. Sőt, aludni se. (Többnyire.) Néha napokig variálgatok

fejben, míg aztán nekidurálom magam, és a számítógéphez ülök. A vers

kivétel, a verset azt rögtön meg kell írni. Nem mondom, hogy nem csinálok

jegyzeteket, de ritkán, nem vagyok egy mániákus jegyzetelő. Én

dokumentumokból szeretek dolgozni, és az anekdotákból, némileg Tolnai és

Danilo Kis után. Szabadon. Ezért tereh ez nekem, ez az izé, napló, vagy mi.

Valójában olvasni se nagyon szeretek naplókat, no a Csáthé az kivétel.

Vissza EP JK-hoz.

Olvasom, és nem hiszem el. Ha fikcióként olvasom (minden fikció!), akkor

értem, hogy miért unja, olykor én is unom, de mégsem tudom letenni, nemírni

sem nem tudok róla (és érdemben írni sem), mert ez tölti ki a napom. Mért

választottam ezt a hetet erre könyvre? Ó dokumentumok, dokumentumok! (Mit

mondana erre Danilo Kis!) Kézirat nem vész el. (De mért nem?) A heroizmust

érzem, a küzdést az anyaggal, amely nem adja meg magát, és ha megadná, akkor

is a semmi maradna. De ezt tudja EP is, és csinálja és csinálja? Mint

Sziszüphosz. Miközben a sas tépi a máját. (Szándékos.)

VACSORA

Elhatároztam, csinálok valami rendes kaját. Tonhalas zöldséges ragut

tésztával. Küsebbik gyermekem (az én fiam!) ragyogott örömében, milyen

finom!, mondta, az se számított, hogy bab van benne (hozzáöntöttem a maradék

bableves vasárnapról, lásd Ételmaradékok felhasználása, nemtom kiírta és

mikor), a nagyobbik, aki fölhívta a kisebbik figyelmét a babra (evésnél

nálunk nem babra negy a játék!), meg csak turkált a tányérjában (az én

fiam!). Láttam magamat ennyi idősen, dettó. Fajgyerek, mondta ilyenkor apám.

Valami ilyesmit morogtam én is (Mit mondtál? Semmit, mondtam.) Mit is? Nem

emlékszem. Ákos (a küsebbik) nem tud megszabadulni a lógó metszőfogától.

Csaba (a nagyobbik) délután már próbálkozott, de véren kívül semmi eredmény.

Lecsesztem, hogy az apák privilégiuma kihúzni a fiuk tejfogát (hacsak ők

maguk el nem intézik), féltékenységemben azt mondtam, csinálj magadnak

gyereket, és annak húzogasd a fogait! Én majd megtanítom biciklizni. (Rúd

elé szaladtam, még csak 12 éves.)

Megyek a Fészekbe (majdnem fészkest írtam), azaz a színház kocsmájába.

Elnapoló 4.

Pápai lánglovagok – vált már hazánkban a csontritkulás – néha kell a

kényelmetlenség – ami sok az sok – törvénytisztelő kormányt – kettős

gyilkosság: más gyanúsított – vállalták a garanciát – bevezethető lenne a

halálbüntetés? – az első útjuk rómába vezet – a szeretet viszontszeretet

szül – világméret? a lelkek válsága – kinizsi takarék – esztétika erkölcs

blöff – veszprém megye az áfabevallások tükrében – meddig terjed a művészek

felelőssége? – érezd magad jól! – végtelenül jó ajánlat: véges mennyiségben.

2002. május 24.

(Eszter, Eliza, Miléna, Véta, Leokádia, Szimóna stb. napja)

REGGELI

Pudingos fánk és kakaós ital (nem tej! – Sole). Vércukorszintem rendben,

Tamás (munkatársam) főzött kávét, jöhet a munka.

Ma reggel jógáztam, de csak a vége felé jöttem bele, úgy húsz perc után,

állandóan a teendőim jártak az eszemben (elvinni egy számlát Violának,

kitölteni végre a Műhelynek a megb. szerződést, fölhívni ezt meg amazt stb.)

A szerződés, jelentem!, kitöltve, a többit később.

Tegnap a Fészekben az jutott eszembe, mi lenne, ha egy ideig folytatnám ezt a

naplózást, ha'lám, mi lesz, ahogy a székelyek mondják, miután bevésnek egy

deci szilvóriumot. Tegnap egyébként Zsófi igencsak bepezsgőzött, szokásos

kérdéseivel zaklatta az asztaltársaságot: Te, ki vagy? És mit csinálsz? (Én

csak egy hülye matematikus vagyok, helyire köll tennem az embereket.) És

akkor most, hogy kerültél Veszprémbe? Csak úgy kefélgetni jársz ide? stb. stb.

Bojtár Endre írja az Ésben a JK-ról: "Az apa a születésekor kapott talált

tárgyat fiai életének megtisztítására használta fel – a maga bemocskolása

árán. S amikor azok többé-kevésbé felnőttek, akkor gondolhatott arra, hogy a

saját életével kezdjen valamit". Valami hasonlót jegyzeteltem én is magamnak

tegnapelőtt, de nem találom a cetlit, nem akartam idemásolni, mert sok ilyen

indokot hallottam már följelentő emberektől, és tudni vélem, hogy ez mekkora

önbecsapás. És különben is, ki vagyok én, hogy bármilyen erkölcsi ítéletet

(vagy ahhoz gyanúsan hasonlót) mondjak?

EBÉD

Hívnak haza, hogy rántsam be (hová?) a krumplilevest. Megyek.

Na ez is megvót. Ebéd tehát: krumplileves (Csoóri Sándor kedvenc eledele),

lekváros, fahéjas vagy nutellás palacsinta (ebből később ettem).

Elolvastam a JK-t. Jól van (nincs), megcsinálta, talán ment vele elébbre egy

parányit e, jelzőt elhagyom, (magyar) világ. Elhatároztam, ennyit tehetek

(ennyit?) a könyv sorsát illetőleg, hogy csak annak adom kölcsön, aki a HC-t

is olvasta már.

Gyerekeimet dzsúdózni vittem, remélem, kiütik Ákos metszőfogát, rossz

ránézni, ahogy fityeg az ínyén. Sehogy sem tudom rávenni a ,,műtétre".

Ma este Ildinél laza borozás (regényem egyik hőse, többek között), x-ik

születésnapját ünnepeljük, egyhetes késéssel. Kedvenc boromat vettem neki:

Villányi Cabernet Sauvignont, amely a kettesben eltöltött nehéz vacsorák

oldóanyaga.

Holnap Piroskánál Irodalmi Szalon (oda is vettem két palack bort). Hogyan

fogok én naplót írni, és főleg: hogyan "lövi föl" Zsófi a netre? (Ez az ő

tiszte lett, mivel ő javítgatja az elütéseimet és egyéb hibáimat, ha már

úgyis ott ül?)

VACSORA

Vacsorára pástétomos kenyeret ettem (brrr!, ipari májpástétom), megcímeztem

Zekének az Orlandót, és átmentem az Ildihez. Viszont a laza borozás kezd

elfajulni.

(...)

Ildinek is volt bora, megjelent Csaba szomszéd, ő is hozott

valami félédest (brr!, csak kékkútival), Ildi pálinkát kér? Közben átjött

Zsófi, és azt mondta, hogy majd veszünk másik bort a Piroskának, hozzak még

egy üveggel, merthogy neki alig maradt valami. Ráadásul megittuk a Villányit

is, és az nem ilyen laza borozáshoz való (vacsora, gyertyafény?).

Azt hiszem, máma mán nem hasadok tovább?

Elnapoló 5.

Elindult a papírgyártás – nincs bocsánat – történelmi bohóctréfa – ma még

nem csak történelem a múlt – gyereklányt gyilkolt – jelkép a

sándor-palota? – tömegmozgalmi válaszok – senkinek sem kell mások szemete –

megtagadott nyomozás – erőteljes nemzetpolitika – hiányzik

tizenhárommillió – belefulladt a balatonba – csak semmi kockázat –

gerinctorna labdával – már nincs hat évem erre – számlagyárat lepleztek le –

a fordulat vége.

2002. v. 25.

(Orbán, Béda, Egon, Urbán, Urbána, Zsófia stb. napja)

REGGELI

És Titót kifelejtettem. Ez volt a régi Yu-ban Tito elvtárs születése

napja. És az Űfjúság napja. Ezer orgona lila virága búgott a napon (basztak

a virágok – is –, mint  a nyulak). A joviális diktátor, aki úgy élt (és

éltette népét), mintha örökké béke lenne, de úgy készült (és készítette föl

népeit), mintha már holnap kitörne a háború. Hát össze is omlett minden. A

hetvenes években beléptethette volna az országot a Közös Piacba, ám az

elnemkötelezettség fontosabb volt ("Támaszkodhatunk mi arabokra / a világ

széthull darabokra" – írta Sziveri.) stb. stb. Nincs kedvem fölsorolni a

felelősségét a később kialakult konfliktusokért, vérfürdőkért. Utánam a

vízözön.

Elmentem a városba (fordultam egyet), vettem zsömlét, bort Meséséknek (ma ők

pesztrálják a kölkeinket) meg egy sört, ami mindjárt megiszok (Zsófi fog

vezetni, hihi).

Ma csokis Magnumot reggeliztem (vércukorszint emelése céljából, mert

megérdemlem). A fiaim nehogy megtudják, mert szétszednek. (Ők is

megérdemlik. Majd.)

EBÉD

Megtárgyaljuk, honnét tesszük föl ma este a naplót, mert Piroskának nincs

internetje. Ideges vagyok, hisztizek, mert látom, hogy nem érünk kettőre

Mesésékhez.

 

Kaja: maradék krumplileves paradicsomlével (Ákosnak kefírrel, mert nincs

tejföl) és pulykamellszeletek kapros tökkel. Zsófi szerint isteni (az

utóbbi). Ákos ráharapott egy nyuszicsokira, és kiesett (végre!) a

metszőfoga.

VACSORA

Gondolom, Piroska szokásos majonézes (és egyéb) hidegkonyhai készítményei

(juj!micsoda szakzsargon!) lesznek.

És lőn. De lehetett enni rántott libamájat, gulyáslevest, fasírozottat stb.

is (legalábbis nekünk, mert mi meglehetősen korán érkeztünk Zsófival).

Interjút kellett adnom Bárdos Deák Áginak. Nem tudom, hogy ebből mit tud

majd összehozni. Többet beszéltünk a délszláv háborúkról, mint az

Orlandóról. És én nem vagyok szakértője a témának (különben is több

szakértője volt, mint ahogy kellett volna).

Nyolc körül átmentünk a Ráth György utcába, ahol, mint kiderült, a

terasz.hu-nak volt egy beszélgetéssel, felolvasással egybekötött estje. Mint

hallhattuk Peti Peti úrtól (a szegény tőkés panaszai ciklusból), az

internetes újság nem gazdaságos, nincs benne pénz, csak munka stb., és az

elkövetkező pár évben nem is lesz, de mégis, de mégis. (Egyébként én

készséggel elhiszem ezt, csak rövidebben, rövidebben... Csapdába estünk,

mondta mellettem valaki, aztán csak kimentünk cigizni, és vártuk a

felolvasókat. A felolvasók gyorsak voltak, mint Ady Endre a konflisban (és

jók!, de legalábbis voltak jó pillanataik). Utána még morfondíroztam, hogy

onnét (a helyszínről) gyorsan föltesszük ezt a naplót, de (engedéllyel)

másnapra (holnapra, vasárnapra) halasztottuk. Tíz óra fele pedig

mindannyian mentünk, ahonnét nagyrészt jöttünk: Piroskához. Ahol az IPM

szerkesztői mutatkoztak be, két felvidéki író olvasott föl és a Pufi Pressz

Kiadó egyetlen élő szerzője: én.

2002. V. 26.

(Szentháromság vasárnap, Néri Fülöp p., Evelin napja)

REGGELI

Bonyolult nap ez a mai. Tegnap (szombaton) először délután egykor zártam

soraimat, aztán mégis ma délután tettem föl a kész szöveget (illetve tette

föl Zsófi), kb. kettő körül.

Ott hagytam abba, hogy az említett időszakban: miután elhagytuk a

terasz.hu-t, és visszamentünk Piroskához, e sorok írója olyan iszonyatos

gyorsasággal lépett a tettek mezejére, hogy ama sokat emlegetett film

kockái, nagy felületeken kaptak fényt. (Több fényt, hörögtem.) Nem

részletezem, kik voltak ott, mit mondtak, ki-kivel, mi módon, kinek és

mitől. Egy biztos: mindenki másként fog emlékezni az eseményekre. Az enyémet

födje örök homály. Miután hajnalhasadtakor (hasadt a magyar hajnal, hajajaj,

hogy hasadt!) Piroska kisöpörte a legkitartóbbakat is (Bálint te még itt

vagy, azt hittem már elmentél! Úristen, kik rejteznek még itt!), és a

szomszédok is mély álomba zuhanhattak, elszenderedhettünk mi is. (Zsófi

előzőleg kialkudta, hogy ott alhassunk – előrelátó, bölcs asszony).

Edénycsörgésre ébredtem. Szó szót követett, tett tettet, elég az hozzá, hogy

délre megérkeztünk Pilisvörösvárra Mesésékhez. Rittyentettem egy

paradicsomlevest, Éva varázsolt egy magyaros muszakát. Patóval, aki útban

Kolozsvár felé, előző este beugrott egy kávéra megszerkesztettem egy

Ex-számot, Meséssel pingpongozás közben megittunk...

EBÉD

... egy-két sört. (Menü: lásd fönn plusz néminemű rántott húsok,

vegyessaláta meg rizsköret.) A pingpongozás eredményét testi épségem

védelmében nem közölném. (...)

Hazafelé csak kétszer tévedtünk el, egyszer nagyon, de ez utóbbinál

kiderült, hogy jó úton voltunk.

VACSORA

Gondolkodom már egy ideje, hogy milyen frappáns búcsúzót írjak ide, de nem

jut eszembe semmi. Éhes vagyok. Írtam ide valami mentegetőző előszót (sic!)

a végére, de ezt már nem érdemes elolvasni. (Utólagos bejegyzés: mi lehetett a vacsora?)

*

Soha nem tudtam semmilyen elvárásnak megfelelni, ezért mindig mindenből

nagyon keveset vállalok (különösen munkából), de legalábbis igyekszem

keveset vállalni.

Kétszer írtam naplót. Egyszer vagy három-négy napig az Ex Symposion

alakulgatásának idején (Ladányi István barátom javaslatára), hogy

dokumentálva legyen a dolog (tartott vagy egy egész hétig, és utána nem tudtam elolasni,

ui. kézzel írtam), egyszer meg Markulik Balázs

kiállításmegnyitóját nem tudtam másként megoldani. Ebből aztán baj is lett,

mert szétlőtték a Világkereskedelmi Központot. Most más sokkoló hatás ért,

attól eltekinve, hogy megjelent Esterházy Péter Javított kiadása.

Dolgozni (minden nap) rémes, kétezer leütést (minimum) minden nap. Nem

szoktam én ehhez. Ahogyan Danilo Kis mondotta volt (arra az újságírói

kérdésre válaszolván, hogy ír-e Ön minden nap?): Bolond Maga!? – idézet

fejből. (Ehhez képest egész bőbeszédű voltam.)

Ráadásul gyűlölök kiadni olyan szöveget a kezemből, ami nem áll legalább egy

hétig a számítógépem asztalfiókjában (sic). Itten meg nem volt mese.

Azt találtam ki (mert valami koncepíciót csak ki kellett találnom), hogy:

1. Újságcímekből montázsolok versszerű szövegeket (különös tekintettel a

Napló c. megyei napilapra – én csak Elnapolónak hívom – de ezért már

bepereltek, úgyhogy erről bővebben majd egy unalmasabb napon írok, ha...), de

rájöttem, hogy ez nem jó, mert ezt az Út Csingágóba c. regényemben szeretném

kilőni (ami egy álnapló lesz, ha megírom).

2. Újrahaszonsítom a Vérpuding c. verses kötetem Dumitrov-(ál?)alteregós

cikluscímeit: reggeli, ebéd, vacsora.

Végülis a kettőt kombináltam.

Elnapoló 7.

Levédte saját nevét – eltévedt drogosok? – rövidlátás és orvoslása – csikk

az iskola előtt – ráunt az írásra – holnap reggel a naplóban – elhúzzák a

nótáját – bozsik péter csapata – színpadi szerepben – keresse a vasárnap

nyitva tartó árushelyeken – köszönöm, jól vagyok.