Az égbe kapaszkodva
Az E 5-ös nemzetközi úton, Szabadkáról Horgosra utazva, a Horgosi csárda mögött, kilométernyire az úttól, sárga domb látható. Marinka halom, vagy Kapros domb a neve. Homokdomb, aminek a tetejére a földmérők fehér, méter magas oszlopot állítottak. A környékbeliek és a szél lassan széthordják a dombot. A kikezdett részen látható, hogy tenyérnyi rétegekben rakódott le a domb homokja. Rézsutosan írdáltak a rétegek – az egyikben jobbra, a másikban balra dőlnek az ujjnyi széles, egymással párhuzamos árkocskák. Hol az egyik, hol a másik árkocskából homok pörög alá. Vonalak a homokban. Környezeti hatás eredménye látható itt. Míg el nem fogy a domb. Nem szomorú dolog ez, hanem figyelmeztető: ha látni akarunk, akkor magunk körül szét is kell(ene) néznünk. Bennünket is karistolgatnak az évek.
*
Útjaink mentén ritkán látható nagy, egészséges fa. Ha igen, akkor Nagyfa, Háromfa, Öregfa stb. a neve. Leggyakoribb az emberek, vagy az időjárás által megviselt fa. Letört, levágott ágaik tanúskodnak a megszakított lehetőségekről.
Legtöbb fa erdőben otthonos. Az erdő széli fák féloldalgósan, bokorszerűen lombozottak, a beljebb növőknek a magas, sudár törzsükön söprűszerű a koronájuk.
Útjainkhoz viszonyítva bemérhetjük tehát helyünket a világban, és becsülhetjük sorsunk lehetséges alakulását.
*
Az organikus építészet szerint születnek, élnek, majd meghalnak az épületek.
Egyik elemük az ágasfa. Legalyazása után – a szükséglettől függően – újabb ágak ácsolhatók rá. Az épületben oszlopként is hasznosítható. Csengeren az elemi iskolában láttam egyet. Fából fát csinálni?! – morfondírozásom közben döbbentem rá: iskolában vagyok, ahol emberből embert próbálnak nevelni.
*
Ópusztaszeren az egyik építész emlékhelyet állított Attila sírjának. Honnan tudta, hogy éppen itt van Attila eltemetve? – érdeklődtünk tőle. Tapasztalva a szakemberek bizonytalan válaszát határozta el, hogy itt van a sírhelye. Az ujjával mutatott pontra meredtünk.
Végtére is nem az a fontos, hogy minden kétséget kizáróan kiderüljön, hogy hol is temették el Attilát, hanem azt kell tudnunk, hol emlékezhetünk meg róla – egy szál mezei virággal, például.
*
Ha meg nem sértem, akkor megajándékozom egy szavunkkal. Kódexaink gyakran repesőnek nevezik a madarat. Nyugalmunkat a kultúránkba simulva repesőkként lelhetjük meg leginkább. Fogadja jó szívvel.
*
A nedves szappan, ha elővigyázatlanul megszorítjuk: kicsusszanhat a kezünkből. Gyöngéden bánva vele, az arcunkat is lemoshatjuk. Kedveseim, az önvédelmünket nem biztosíthatná a szappan jellemzője?
*
Munkánk célja nem lehet a problémák minden áron való megoldása. Becsületesebb azokkal csak foglalkozni. Már annál is inkább, hiszen az ablakszerű érzékszerveink csalókák: a jó ablakon üveg van, amin légy, vagy madár koppanhat. Mindez mégsem jelenti azt, hogy nincs szükség a megoldásokra. De mennyire van! Csak illetlen túlharsogni fontosságukat.
*
A XIV. Dalai Lámától hallottam: Hívő vagy? Nagyon jó! Nem vagy hívő? Nagyon jó! A baj akkor kezdődik, ha mást is magadhoz hasonlóvá akarsz tenni.
*
Nyíljék szíved, mint szép rózsa, ki illatját távol adja – olvasható Kinizsi Pálné XVI. századi imakönyvében. Két oknál fogva is kedves számomra e prózarészlet. Először is énekelhető, pl. a Bújdosik az árva madár kezdetű népdalunk dallamára. Másrészt, feltételezi, hogy szíve – érhetjük jó szándéknak is – van az embernek. Olyan, ami a rózsa gyökerezésére alkalmas. Tudvalevő, hogy mi marad abból a szívből, de a végeredmény nem szag, hanem illat lesz. Elhasználva a kiszabott időnket, nem ez történik velünk is? Szívből kívánom, hogy illatozhasson munkájuk eredménye.
*
Az aracsi templom egyik oszlopfőjén az ég és a föld között feszülő férfi alakja látható. Van, aki az eget tartó atlasznak tartja, mások úgy vélik, hogy az égbe kapaszkodik. Mi pedig a fantáziánkba is.