Mirko Grlica

Mamusich Lázár

Az ősök

A szabadkai levéltárban megtalálható a Mamusich család családfája, amelyet Mamusich Lázár polgármester és Mamusich Mátyás prépost plébános állított össze. A törzset ábrázoló rajz mellett a dokumentumon megtalálható a család rövid története. Ebben az áll, hogy a tatárjárás után IV. Béla vezetésével több ezér dalmát család telepedett le a letarolt Magyarországon. Így a Mamusichok is, a király harcosaiként telepedtek le Visegrád környékén, a Duna két oldalán. Köztük volt Mamusich Mátyás Nógrád megyei földbirtokos, aki sógorával, a jankováci Rác Ilijával együtt 1678-ban Leopold császártól nemesi címet kapott. A nemesi oklevél másolatát, amely tartalmazza a címer leírását is, 1737. október 29-én adták ki a Nógrád megyei Tarnócon. A másolatban ez áll: Jozef Rac alias Mamusich.

Az 1737. és 1740. közötti időszakban telepedtek le Mamusich ősei Bács megyében, először Csávolyban, majd Bikityen vagy Baján. Szabadkára 1775. körül költöztek. A család legnevesebbjei Lajos és József, valamint unokatestvéreik,  Márton és Ferenc. József és Ferenc jogászok voltak. Az új környezetben gyorsan nagy tekintélyre tettek szert és 1779-ben Mamusich József főbíró, Marton pedig tanácsnok lett.

Mamusich József főbíró négy fia közül a harmadiknak, Máténak, csak egy fia lett: Lázár. Ők voltak tehát Szabadka jövendő polgármesterének nagyapja és dédapja. A már említett Lázárnak úgyszintén egy fia született, Pál, akinek Kolettel (szül. Malagurszki) kötött házasságából négy fia született: Lázár, majd Péter, aki fiatalon elhunyt, így a következő gyermek is ugyanezt a nevet kapta, az utolsót pedig Lukácsnak hívták.

A város 1838. évi kataszteri feltérképezésekor az idősebb Lázár, a jövendő polgármester nagyapja valószínűleg nem tartozott a tehetősebb polgárok közé, hiszen a háza távol volt a központtól, a Bajai úton (V. kör 570.). A telken álló három építmény valamilyen tevékenységet feltételez, mégis feltételezhetően nem volt túlságosan gazdag ember. Ezt az állítást támasztja alá az a tény is, hogy sem Lázár, sem fia, Pál nem szerepel azon a 796 szabadkai polgár nevét tartalmazó listán, amelyet 1848. elején állított össze Jovan Dimitrijević aljegyző (1814. körül – 1898.)¹

Életében a társadalmi ranglétrán Pál fia lépett előre, aki házat vett a Zombori úton, nem messze a mai Zágrábi utca kereszteződésétől (V. kör 5.). A legnagyobb adófizetők 1872. évi listáján Mamusich Pál özvegyét a 101. helyen találjuk, akinek az adója a következő években csak kis mértékben emelkedett.

Iskoláztatás

Nem tudjuk, hogy Pál mikor halt meg, de ez még 1861. előtt lehetett, amikor legidősebb fia beiratkozott a szabadkai gimnáziumba. Valószínűleg az apa korai halálával kiváltott rendezetlen családi viszonyok következtében Lázárt édesanyja az elit középiskolába akkor íratta be, amikor a fiú már 14 és fél éves volt. Kuntics Lázárral együtt az osztály legidősebb tanulója volt, osztályának több mint 70 tanulója közül pedig sokan öt évvel is fiatalabbak voltak tőle². Épp abban az évben, amikor Lázár megkezdte iskolai tanulmányait, Szabadkán az addigi négy osztályosat a teljes, nyolc osztályos gimnáziummá kezdték felfejleszteni. Tették ezt oly módon, hogy az említett évben hat osztályt alakítottak, a következő évben pedig létrehozták mind a nyolc osztályt.

Néhányan Mamusich osztálytársai közül Szabadka tekintélyes polgárává lettek: Antunovics József (1852–1942), orvos, a magyar Országgyűlés képviselője, Birkás Gyula (1852. körül –) ügyvéd, Budánovics Antal (1849. körül –), a szabadkai elemi iskolák igazgatója, Hevér Géza (1850–1892), jogász, a városi közigazgatás rangos tisztviselője, Jankovics Kázmér (1852. körül – 1890)  jogász, városi főjegyző, Regényi Lajos (1854. körül –) ügyvéd, bankár és vállalkozó,... de Mamusich mindenkit elhalványított a gimnázium első osztályában: az első félév és a tanév végén is minden osztályzata azonos volt: kitűnő, aminek természetes velejárója, hogy osztályelső lett. A következő tanévben egy kicsit alábbhagyott, hiszen csak a hatodik helyre került az osztályban. Betegsége miatt a harmadik osztályban nem sikerült letennie a záróvizsgát, így leosztályozatlan maradt. A záróvizsgát az 1864/65-ös tanév elején tette le, minden tárgyból azonos eredménnyel – kitűnővel. A negyedik osztályt a 10. helyre rangsorolva fejezte be. Mivel az 1865/66-os tanév gimnáziumi iratkozási lapjai nem maradtak fenn, Mamusich eredményei a számunkra titokban maradnak, azt viszont tudjuk, hogy a hatodik osztályt a 42 diák közül a 19. helyen fejezte be. Iskoláztatásában a hetedik osztályban jelentkeztek az első problémák, mert a tanév végén görögből és matematikából elégtelen eredményt mutatott fel, amit 1868. októberében küszöbölt ki, amikor levizsgázott az említett tárgyakból. Erre az lehet a magyarázat, hogy a tanév folyamán igazoltan közel 200 órát hiányzott az iskolából. A szabadkai Gimnáziumban az utolsó iskolaévben csak 1869. január 12-ig volt tanuló, ekkor ugyanis kiiratkozott az iskolából. A dokumentumokban nincs feltüntetve sem ennek oka, sem pedig az a gimnázium, amelyben befejezte középiskolai tanulmányait.

A jogi tanulmányokat sem egyvégtében fejezte be, mert Grazban, majd Bécsben folytatta és Pesten fejezte be, valószínűleg 1873-ban.

A politikus

Már abban az évben nagy attrakciónak bizonyult Szabadka politikai életében. Nyilvános összejövetelen a nevével akkor találkozunk először, amikor a zárda megnyitásával kapcsolatban beszélt. Ez a téma akkoriban igencsak megosztotta a város közvéleményét. Mamusich a szónokok azon csoportjába tartozott, aki támogatta egy ilyen létesítmény megnyitását, Feliks Parčetićtyel (1839–1889), Augustin Kovačićtyal (1818. körül – 1902), Todor Vujićtyal (1840–1899) és Guln Györggyel (1825–1894) együtt.³ A városi közgyűlés 1873. szeptember 26-án megtartott üléséről szóló újsághírben először jegyezték fel a két képviselő, Guln György és Mamusich felszólalását. Guln elmélyült tudásának minden erejével beszélt, Lázár Mamusich pedig első szárnypróbálgatását gyakorolta a szónoklás tág mezején.⁴

A közvéleményben nagy vihart kavart Mamusichnak a városi közgyűlésben 1873. végén tett kijelentése. Úgy látta, hogy számos bunyevác gyermek azért nem jár elemi iskolába, mert a tanítók nem tudnak bunyevácul. A nemzetiségekről szóló liberális törvényt még 1868-ban meghozták, amely alapján a bunyevácon nemzeti felemelkedésén megkezdte munkálkodását Ambrozije Šarčević (1820–1899), Ivan Antunović (1815–1888), Kalor Milodanović (–) és Augustin Mamužić (1844–1902), mégis amióta Szabadka létezik, Mamusich Lázáré volt az első megnyilatkozás a szabadkai községházán, a bunyevác nemzetiség elégedetlenségéről.⁵

A közgyűlésen elhangzottak mellett a legerőteljesebb támadások a Bácskai Hiradó című hetilap hasábjain indultak ellene. A vita tartalmáról, igaz, közvetve és szubjektív megközelítésben értesülhetünk A Bácskai Hiradó és a bunyevácz elemi tanügy című könyvből, amelyben Mamusich összegyűjtötte a támadásokat és érvekkel válaszolt rájuk. Ez a könyv nem nagy terjedelmű, de korszerűen volt megírva és jó alapot szolgáltatott ahhoz, hogy Mamusichot katapultálja a nagypolitika világába. A bácskai bunyevácok vezetője, Ivan Antunović, a maga – akkor közkedvelt stílusú – romantikus ékesszólásával üdvözölte Mamusich Lázár kiállását: A mi dicső Szabadkánk egén felfénylett a hajnal... Ami nem volt már 30 nyara, felállt a bunyevác szülők gyermeke, és bátran kiállt a bajvívásra, és egy nyilvános lapban kijelentette, hogy ő bunyevác...⁶

Ezután Mamusich életrajzában villámgyorsan követték egymást az események, az ügyvédi vizsga után, vagyis 1876. február 1-jétől megkezdte ügyvédi praxisát,  1878. első felében angazsálták a Bunyevác kaszinó alapításával és bejegyeztetésével kapcsolatos hosszantartó eljárásban,  amely az év végén kapja meg a működési engedélyt és kezdi meg munkáját, de Pucska kaszinó név alatt. Már 1878. második felében osztrák-magyar hadnagyként a 87. gospići honvéd zászlóalj tagjaként részt vett Bosznia és Hercegovina megszállásában⁷, hogy azután 1879. februárjának elején Marin napján, Stipan Antunovićtyal (1827. körül – 1905) és Augustin Mamužićtyal az urak közül csupán ő vett részt a Pucska kaszinónak, a középbirtokosok és gazdák egyesületének nagy bálján. A triumvirátus tagjai: Augustin Mamužić, Mamusich Lázár és Mate Antunović (1828–1913) a Pucska kaszinó tagjait a városi tanácsban saját szavazógépezetükké alakítják. A párt másik bázisa a Polgári Olvasókörben volt, amelyen keresztül magukhoz vonzották a polgárságot és a lakosság nem bunyevác részét.

Képviselőség

Mamusich életrajzának új fejezete 1881-ben kezdődik. Akkor a Szabadelvű Párt Horvát Mórral (1844. körül – 1896) együtt szabadkai képviselőnek jelölte a magyar Országgyűlésbe. Az ő feladatuk lett volna megtörni a baloldali Mukics Ernő (1826–1905) és Varga Károly (1838–1908) dominanciáját, akik 1869. márciusa óta képviselték a várost. A választások iránt nagy érdeklődés nyilvánult meg, amiről a sajtó mindenképpen túlzó becslése szerint az is tanúskodik, hogy a Szabadelvű Párt nagygyűlésén, amelyet 1881. június elején tartottak meg a ferencesek temploma előtti téren, mintegy 10.000 ember vett részt.⁸ Mamusich Lázár népszerűsége gyümölcsözőnek bizonyult: a június 28-án megtartott választásokon kiszorította a képviselői székből Varga Károlyt és ezzel kikezdte a baloldaliak dominanciáját a város politikai életében. A budapesti Országgyűlés padsoraiban három évig maradt, azaz 1884. közepéig.

Polgármester a liberális erőfölény korában

Még 1884. januárjának elején, második hatéves megbízatási idejének utolsó évében, a bunyevácok anyanyelvén történő oktatásának akadályoztatása, de a helyi hatalom pazarlása miatti kritikák nyomására benyújtotta lemondását Mukics János (1814. körül – 1887.), az elaggott polgármester. A következő polgármester megválasztásáig a polgármesteri posztot Mihailo Prčić (1840–1906.) töltötte be, aki hosszú ideig volt a rendőrség főnöke.

Miután Mukics János visszavonult a politikai életből, a baloldali igazi polgármesterjelölt nélkül maradt. A választások első napján, amelyet Jankovics Aurél főispán (1839. körül – 1898.)  vezetett, a három jelölt közül fölényesen Mamusich Lázárt választották meg polgármesternek. A városi közgyűlésben 155 szavazatot kapott, a baloldal képviselőjére 87-en szavaztak, míg Konrád Sándor jelöltsége nem hozott egyetlenegy szavazatot sem.⁹

Mivel a szavazatok aránya a közgyűlésen belüli politikai viszonyok reális tükörképe volt, a városi közigazgatás főbb tisztségviselőinek megválasztása csupán technika kérdése lett. Az árvaszéki elnök Mihailo Prčić lett, a főkapitány Varga Nagy István, tanácsnokok: Kertész Nándor (1829-), Sredoje Ðorđević (1843–1914), Lévay Simon (1843–1900) és Hevér Géza (1850–1892), főjegyzőnek Kuluncsics József (–1889), a főügyész Lénárd István (1845. körül – 1886), főszámvevő Mucsi György (1849-), a főorvos Antunovics József (1852–1942), főmérnök Macskovics Titusz (1851–1919)... A város legnagyobb szállójában 500 vendég részvételével tartottak mulatságot, ami után Mamusich Lázár elfoglalta polgármesteri hivatalát és olyan hosszú ideig töltötte be ezt a posztot, mint soha egyetlen szabadkai sem...

Az az idő, amíg Mamusich kényelmesen irányította a várost, néhány évvel haladja meg azt az időszakot, amit Magyarországon boldog békeidőnek szoktak nevezni, és amely egybeesik Tisza Kálmán kormányának végével. A városi közgyűlésben kivívott kényelmes többség, a budapesti pártkollégák hatalma Mamusich számára lehetővé tették, hogy tevékenységének jórészét protokolláris,  félhivatalos és hivatalos utazgatásokkal töltse ki, amelyeket csak időnként szakított meg, hogy a választásokon egyéni győzelmeket arasson, vagy hogy pártjának szerezzen dicsőséget.

Így például 1885. szeptemberében egy 560 főből álló szabadkai csoportot vezetett a budapesti kiállításra. A sajtó 1886. folyamán nem jegyezte Mamusich utazásait, talán mert fel kellett készülnie a városi közgyűlés tagjainak megválasztására. Ezen az ellenzéket alaposan elporolták, hiszen az csupán az I. és a VIII. körben győzött a nyolc kör közül.¹⁰ Az 1887. évi országgyűlési választásokon Mamusich szavazóbázisa lehetővé tette, hogy Horváth Mór és Ivánka Imre két biztos mandátumot szerezzen a Szabadelvű Párt számára.

A biztos választási győzelmet az év őszén Mihailo Prčić és Augustin Kovačić társaságában ünnepelte meg Budapesten Deák Ferenc emlékművének leleplezésekor. Az újvidéki főispán, Parcsetics Félix, továbbá Vojnics István, Augustin Kovačić és Mamusich Lázár Szerbiába utaztak, hogy meglátogassák a Belgrád-környéki szerzeteseket. Hazaérkezésük után, szinte azonnal, egyhónapos szabadságra utazott Franciaországba, ahonnan egészségben tért haza.¹¹

A helyi parlament egy negyedének 1889. október 6-án megtartott választásokon az ellenzék csupán 7 képviselői helyet szerzett.¹² Első polgármesteri megbízatásának utolsó évében, 1890. januárját Mamusich Lázár meghűlés miatt ágyban töltötte. Áprilisban a szabadkai vasútállomáson egy órás beszélgetést folytatott Viktor Emanuel olasz trónörökössel, aki átutazóban járt erre, júniusban Sredoje Ðorđevićtyal részt vett Ðorđe Branković szerb pátriárka beiktatásán, október elején Antunovics Mátyással és Malahovszki Lászlóval részt vett az 1849-ben kivégzett aradi vértanúk emlékművének leleplezésén, december 3-án és 4-én pedig másodszor is megválasztották polgármesternek, harmadik alkalommal is fölényesen megverte Varga Károlyt. Az árvaszék elnöke maradt Mihailo Pršić, tanácsnokok lettek Ðorđević Sredoje, Szigeti József (1844-), Szalai Mátyás (1861-), Vince György (1850-), a főjegyző Veco Vojnić Zelić (1852–1895), adófőnök (főügyész) ifj. Vojnics Máté (1845-). A többi tisztséget is a Mamusich – Antunovics kormány tagjai foglalták el.¹³

Első pillantásra minden békésnek és szilárdnak tűnt, noha Budapesten még márciusban benyújtotta lemondását Tisza Kálmán, a magyar politikai élet liberális dominanciájának letéteményese. Mamusich polgármester 1891. május 3-án számos meghívott vendég jelenlétében megnyitotta az újabb palicsi fürdőidényt, 1892. elején a Szabadelvű Párt jelöltjeit, Antunovics Józsefet és Vermes Bélát (1864-) megválasztották az állam Országgyűlésébe, júniusban pedig már Budapesten volt Mihailo Prčićtyel, Vojnics Lukáccsal (1825–1892), Antunovics Lajossal (1831–1905), Augustin Kovaèiætyal és Vermes Bélával azon az ünnepségen, amelyet I. Ferenc József magyar királlyá történő koronázásának 25. évfordulója alkalmából rendeztek. Mamusich karrierje fölé viszont épp a magyar fővárosból kezdtek gyülekezni a fekete fellegek. A liberális Wekerle kormányának szándéka, hogy törvényesítse a polgári házasságot, bevezesse az újszülöttek, házasságok és elhunytak állami nyilvántartását, szavatolja a vallásgyakorlás szabadságát (mindenekelőtt a zsidó vallást a többiekkel együtt),  Mamusichot nehéz válaszút elé állítja: a párthűség, avagy a szabadkai konzervatív választótestület többségének álláspontja vezérelje-e, hiszen ez utóbbi még álmában sem lenne hajlandó megszavazni a római katolikus egyház érdekeit sértő bármilyen törvényt. Mamusich ezúttal először nem találta meg a pragmatikus megoldást, hanem a legrosszabb utat választotta: struccként a homokba dugta a fejét. Noha a polgári házasságokról a városi közgyűlésben megtartott szavazás után még csaknem egy évtizedig volt polgármester, nyoma sem maradt az addigi békés időknek. Minden másmilyen lett.

Polgármester a pártviszálykodás idején

Mielőtt még a liberális törvényekről döntött volna a magyar Országgyűlés, ezekről állást kellett foglalniuk az alacsonyabb szintű hatalmi testületeknek. A szabadkai közgyűlés ezt az 1893. március 23-án megtartott rendkívüli ülésen tette meg, amelyen Mamusich helyettese, Ðorđević Sredoje elnökölt, és meggyőző többséggel (35:114) arányban elvetette a kormány által benyújtott törvényjavaslatokat. Ismerve választótestületének hangulatát, de a budapesti pártközpont iránti, ezzel homlokegyenest ütköző kötelezettségeit,  a polgármester úgy döntött, hogy nem lesz jelen. Azért, hogy senki se kételkedhessen (Nehogy a hatalomnak eszébe jusson), még február 19-én elutazott a divatos arkói üdülőhelyre, és ott maradt mindaddig, amíg Szabadkán le nem csitultak a kedélyek, azaz csaknem két hónapot. Nyilvánvalóan jól informálódott még Szabadkától távol is, és így tért vissza a városba április 18-án, két nappal a nagy ünneplés és Vojnics Sándor főispán (1865-) beiktatása előtt.

Az összetűzés azonban elkerülhetetlen volt. Először Horváth Mór rágalmazta meg Mamusichot, hogy meghamisította az országos parlamenti választásokra készült választói névjegyzéket, amire a polgármester ellenvádaskodással válaszolt. A következő támadás 1893. őszén pártbeli kollégájától, addigi harcostársától és távoli rokonától, Augustin Mamužićtól érkezett. A közgyűlési vita kellős közepén, utalva az ésszerűtlen költekezésre, odakiáltott: Lázó, Lázó, hol vannak az ezreseink? Vojnics főispán Augustin Mamužićot megrótta bunyevác beszéde¹⁴ miatt. Az Iskolaszék új tagjainak megválasztásakor nyílt összetűzésre került sor, és leszavazásra került sor Lázár hívei és a Pucska kaszinó Augustin Mamužić vezette tagjai között. Ez utóbbiak az elkövetkező években konzervatív, keresztény-szocialista alapokon szerveződnek. Az új körülmények között kiterjesztve a szavazási alapot, a polgármester javasolta, hogy az Iskolaszékbe kerüljön be Gálfi György (1844–1925) is, amire a Pucska kaszinó nagyobb része nem volt hajlandó ráállni. A polgármester megtalálta a módját, hogy kiszavaztassa javaslatait, de az addigi pártbeli kollegákkal kialakult viszály csak még jobban elmélyült.

Mamusich Lázár polgármesterkedése egy évtizedének megünneplése alkalmat kínált a számvetésre. A Neven hasábjain, amely korábban maradéktalanul támogatta Mamusichot, most már ilyen szövegek voltak olvashatók: „Mi kedvesek és illedelmesek leszünk Lázó polgármester iránt és nem fogjuk azt mondani, hogy ő a hibás amiért az egész tanács – Ðeno Dulićot kivéve – idegen kezekbe került... ami pedig az iskolakérdést illeti, nos, ebben ott tartunk, ahol Mukics hatalma idején."¹⁵ Abban a helyzetben, amelyben az egykori liberális képviselő, Antunovics József az Országgyűlésben a liberális törvények ellen szavazott, kikezdve ezzel a Mamusich hatalmát tartó oszlopok egyikét, ő megkísérelte kitapogatni a Pucska kaszinó hangulatát, hiszen korábban ott gyűlt össze szavazóbázisának többsége. A Neven újságírója érdekes módon írta le Lázár cár (ahogyan becézni szokták) pragmatizmusát, amikor belátta, hogy jelöltje nem kapja meg a támogatást: „De miként remélni mertük, s miként az valóra is vált, Lázó józanabb politikus, minthogy ő a polgári házasság miatt kitenné magát az esetleges bukásnak, mi könnyen megtörténhetett volna egy olyan közösségben, ahol a polgárság annyira független, mint Szabadkán. Lazo Mamužić, Szabadka elöljárója alkotmányos elveitől vezérelve a Pucska kaszinó vezetői elé tárta ezt a kérdést, pártja kiváló férfijainak gyűlése elé, és amidőn látta, hogy a nép mennyire elszánt a képviselő megválasztásának kérdésében, kijelentette, hogy képviselőnek fogadja el azt, kit a nép kiválaszt."¹⁶

A katolikus klérus és támogatóik politikai szerveződését a Pucska kaszinó keretében az államhatalom és az egyház viszonyában tapasztalható küzdelem váltotta ki. A párt a katolikusok önszerveződésének szükségességét hirdette, a kisebbségi jogok védelmezőjeként lépett fel, s ezzel soraiba sok bunyevácot és szerbet vonzott. A párt élére a Szent Teréz Székesegyház agilis plébánosa, Matija Mamužić (1847–1900) állt. Az állam biztos hanyatlását a párt szerint csak a keresztény értékekhez, az országhoz és a családhoz való visszatéréssel lehet elkerülni. Nagyon gyorsan a liberálisok ellenfelei között vezető helyet foglaltak el, s ezt be kellett bizonyítani 1896. októberében, a parlamenti választások eredményeivel. A Néppárthoz csatlakoztak a gyengécske Nemzeti Párt tagjai, valamint a szocialisták is, akik úgyszintén nem mertek egyedül indulni a választásokon. A bunyevácok körében felütötte fejét a politikai széthúzás és a megosztottság, ami súlyos következményekkel járt a nemzeti kérdés terén. Mamusich Lázár polgármesterkedésének csupán a tizenkettedik évében, azaz 1896. elején került az Iskolaszék napirendjére a nemzetiségek nyelvén történő oktatás kérdése azokban az iskolákban, ahol a bunyevácok alkották a lakosság többségét. Sem ekkor, sem később nem szavazták meg azt, amit a törvény már 1868-ban szavatolt. Ennek okait az eltérő politikai érdekekben kell keresni, ami mindenen eluralkodott. A javaslatot támogatta Pajo Kujundžić (1859–1915), Matija Mamužić és Veco Mamužić (1847–1910) plébánosok, a jogászok, Augustin Mamužić és Veco Mamužić (1857–), a földbirtokosok közül pedig Grgo Baić, Marko Crnković és Marko Skenderović. A bunyevácok közül ellene volt Mijo Beniš, Alojzija Gabrić, Antun Malagurski, Lošo Malagurski, Toko Temunović és Ivan Stantić, a Pucska kaszinó elnöke. Mate Zelić és Albe Pršić (–1905) tartózkodott. Mamusich Lázár ezúttal sem volt jelen, akárcsak a négy szerb nemzetiségű tag.¹⁷ Az akadémiai képzettségű bunyevác fiatalok megjelenésére, akik az Ifjúsági Körben gyülekeztek, Mamusich a sétaerdei nyári rendezvények gettósításával válaszolt: szolgálatvesztés terhe mellett megtiltotta a városi hivatal összes tisztviselőjének, hogy részt vegyen ezeken a mulatságokon. Mindez tovább növelte Mamusich ellenlábasainak a számát.Ebben a helyzetben kísérletet tett szimpatizánsainak a visszaszerzésére. Az 1899. évi Húsvéton gálaebédet szervezett a főispán, a két országgyűlési képviselő és a városi közigazgatás 25 legfontosabb tisztségviselője számára. A menü nem akármilyen volt: barna leves, tokhal, süllő,  fenyőerdei madarak, vadsültek csipkebogyóval, töltött pulyka és kacsa, sertéssült zöldsalátával, ezután biszkvit, fagylalt, édesség, fehérbor, siller, vörösbor és pezsgő.¹⁸ Alig néhány napra rá Mamusichék otthonában még egy lucullusi lakomát rendeztek, az ebéd után koncertet adott Gál Ferenc (1860–1906), mégpedig Császár Géza felesége, Lénárd Málika valamint Piller Artúr segítségével. Magyar nóták szerepeltek a műsoron, énekelt ifj. Frankl István felesége, és Schmaus Endre (1840 - ) főispán, mégpedig olyan hanggal, mint amilyen Mihályi tenorénekesé.¹⁹ Minden bizonnyal a megingott népszerűség helyreállítására tett kísérletnek tekinthetjük a polgármesternek azt a kezdeményezést, hogy dolgoztassák ki a polgármester és négy elődjének életnagyságú olajképét, amit a közgyűlés 1899. április 20-án el is fogadott.²⁰ Az események menete, ami a Mamusich számára hátrányos dolgokat juttatta előtérbe, megállíthatatlannak bizonyult. A Terbe Vince újságíróval folytatott párbajban való részvétele miatt 1900. tavaszán három nap börtönre ítélték. A következő évben sikertelenül perelte a tekintélyes Tadija Bešlićet Bajmokról, aki a Pucska kaszinóban kijelentette,  hogy Mamusichnak meg lesz kötve a keze, ha nem polgármester. A most már szemmel láthatóan lobbanékony polgármester 1901. májusában újabb öt napot töltött el a váci börtönben – párbaj miatt.

A védekezés és az utolsó napok

A város ellenzéki színterén a XIX. század utolsó éveiben megjelent a Nemzeti Párt az agrárprogrammal, Bíró Károly (1846–1952) vezetésével és a Függetlenségi Párt Mukics Simonnal (1861-) az élén. A polgármester és a trónkövetelők erőpróbájára az 1901. októberi országgyűlési választásokon került sor. A Nemzeti Párt és a liberálisok országos szintén bekövetkezett fúziója alapján feltételezni lehetett, hogy Bíró és Mamusich együttműködnek majd a választásokon, Bíró azonban megállapodott Mukiccsal a leghosszabb ideig polgármesterkedő Mamusich megbuktatásában és a későbbi hatalommegosztásban. A megállapodás értelmében mindkét párt híveinek támogatniuk kell Mukicsot, hogy megszerezze az országgyűlési képviselőséget, illetve Bírót, hogy beülhessen a polgármesteri székbe.²¹ A közös fellépés alapjait együttesen fogalmazták meg 1901. tavaszán a konzervatív bunyevác középbirtokosi réteget képviselő Augustin Mamužić és Mukics Simon. A szabadkai ellenzékiek hét fős csoportja május közepén a fővárosba utazott, hogy Széll Kálmán kormányfőnél panaszt tegyen a városvezetéssel kapcsolatban. Az utolsó felvonás június végén játszódott le a városi közgyűlésben, amikor Augustin Mamužić – már súlyos betegen, amikor már csak néhány nap választotta el betegágyától – ismertette a polgármester visszaéléseinek egész sorát. Ezzel elindította az a lavinát, amely egykori harcostársa és távoli rokona megbuktatásához vezetett... Szinte attól a naptól kezdve, gyakorlatilag a mai napig tart a bunyevác (horvát) népesség megosztottsága a városban, aminek tragikus következményei voltak a nemzeti identitás kialakítása szempontjából, de más téren is az akkor többségi részt alkotó szabadkai lakosság körében.A polgármester több, mint kirívóan igyekezett a közvéleményben azt a látszatot kelteni, hogy minden rendben van. Július közepén Krajnicseán Mihály bíróval együtt tekintette meg Jelena Čovićnak (1879–1951), a szabadkai festészet nagy reménységének kiállítását²², egy hónappal később pedig fogadta a búrok kéttagú küldöttségét és szívélyes beszélgetés keretében ismerkedett meg harcuk céljaival.²³ Az ellenzék támadásaival szembeni legerőteljesebb kísérletét a Vörös ökör elemi iskola tornatermében megtartott választási kampánygyűlésen tette Mamusich Lázár. Mintegy 300 polgár előtt jelentést tett arról a 18 évről, amennyit a városi adminisztráció élén töltött. A városban megépített, vagy felújított létesítmények felsorolásával kezdte: Szent Rókus kápolna, templom és plébánia a szent Teréz plébánián, két elemi iskola a városközpontban valamint a II., III. és IV. körben, a III., V. és VIII. köri elemi iskolák épületeinek felújítása, hét óvoda megépítése, a Szent György és a Szent Rókus templomok megépítése, a hét vámkapu. A hosszú listán következett a kórházi épületegyüttes és az árvaház épülete, a honvéd és a honvéd-huszárlaktanya megépítése, a városi Gimnázium és a Tanítóképző, az Ítélőszék épülete. A jelentősebb munkálatok közé sorolta a Mária Terézia tér és a Terézia-park megépítését, az utcai fasorok telepítését, a 24 artézi kút fúrását, a központban megépített aszfaltjárdákat, a külvárosokban pedig a téglajárdákat. Szabályozták és burkolattal látták el az Eötvös, a Bercsényi, a Deák és a Damjanich utcákat. Útburkolatot kapott a Zentai út, a Bem, a Virág, a Kazinczy, a Batthyány és a Mihály utca, továbbá a Széchenyi sétány és a Mária Terézia park. A külvárosban 25 kilométernyi járda és fasor készült, Rendezték és megépítették a palicsi parkot, 3.000 kataszteri hold homokot ültettek be akácfával, 2.200 kat. holdon szőlőt telepítettek. A városban beindult a villamos és az áramellátás, megépült a tűzoltólaktanya, a halottasház a Szent Rókus és a Szent György temetőkben, a vajgyár...²⁴ Az utolsó kísérletet a fölény megszerzésére a Pucska kaszinóban tette,  ott, ahonnan szavazóinak legnagyobb száma származott. Egy vacsorán Mamusich Lázár kidülledt szemekkel kiáltozta a bunyevácoknak, hogy csak neki köszönhetik a bunyevácok azt, hogy ma is szabadon használhatják anyanyelvüket. A Neven újságírója, aki meg volt győződve a polgármester bukásáról, nem kis kárörömmel állapította meg, hogy előtte az I. köri értelmiségiekkel tartott megbeszélésen Mamusich azt mondta: polgármesterkedése idején a magyarosítás jobban haladt, mint Mukics ideje alatt.²⁵ Közvetlenül az országgyűlési választások előtt, Mamusich elvtelen dicsekvésére ki más válaszolt volna, mint a legalább annyira elvtelen Neven, amely a polgármesternek azt is felrótta, amiért ő nem volt felelős: „Az utóbbi 18 évben a domesztikáció 22 százalékkal nőtt. Mamusich Lázár 19 százalékot vett át, ma az már 41. Az ennyire megnőtt domesztikáció mellett bevezette a városi adót. Most, ha 1.000 koronáért földet veszel, a császári adó mellett még a városnak is fizetned kell 10 koronát... Az utakra is be lett vezetve a porció és külön könyvecske alapján kell fizetni... A város ma minden eladott liter bor után 1 krajcárt gyűjt be... A szikvízre és a kristályvízre városi porciót vetett ki. Megemelte a piaci helypénzt, stb. Ha mindent összeszámolnánk, akkor ez olyan 60-70 százalék lenne. A polgári iskolákban bevezette az évi 2 korona tandíjat. A Gimnáziumban a régi 5 forint helyett most 50 koronát kell fizetni, a vidéki diákoknak pedig 70-et. A Gimnáziumban több, mint 500 diák van. Kórházat épített (kölcsönből), gimnáziumot, polgári iskolákat, földműves-iskolákat, kaszárnyát, tanítóképzőt – mindent kölcsönből... Mukics utolsó évében a tanárokkal és a hivatalnokokkal uralkodott, nép nélkül... Mamusich Lázár is most nép nélkül uralkodik.²⁶ A liberálisok több mint két évtizedes erőfölénye után az 1901. októberében megtartott parlamenti választásokon a választók először értek el „feles” eredményt. Mukics Simon csekély többséggel (893:752) nyert a második választókerületben Vermes Béla ellen, míg az első kerületben Vojnich Sándor még kisebb többséggel (863:841) nyert az ellenzéki Bíró Károllyal szemben. Rendkívül feszült légkörben, 1901. december elején került sor a városi közgyűlés tagjainak a megválasztására. A hangulatot mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Stipan Matijevićet (1872–1939) a katonaság kísérte el a Városházára, „nehogy a feldühödött nép megölje.” A folytatásban a kárörvendő Neven cikke így zárult: „Óhajunk a következő: Ments meg Uram minket barátunktól, Mamusich Lázótól. Az ellenségeinkkel mi könnyen dűlőre jutunk.”²⁷ Az állítólagos választási erőszakra hivatkozva a Hungária Szállodában tiltakozó gyűlést tartottak, amelyen Bíró Károly és Lazar Lipozenšić (1867–1931) beszélt. Mintegy 200 pártfogójuk Budapestre utazott, hogy panaszt tegyen Széll miniszterelnöknél. Egy nappal korábban(!) Szabadkára érkezett két miniszteri biztos, hogy kivizsgálják a városvezetéssel kapcsolatos dolgokat.Ezeket a történéseket a budapesti politikai erőátrendeződés idézte elő. Amikor az agrárosok eluralkodtak a Liberális Pártban, Széll Kálmán miniszterelnök hozzájuk csatlakozott, hogy megőrizze posztját, és ezzel megpecsételte Mamusich Lázár sorsát. Bíró hívei kieszközölték Mamusich felfüggesztését azzal a kifogással, hogy elsikkasztotta az adót. Vele együtt függesztették fel Tilman számvevőt és még öt magas rangú tisztviselőt. Sredoje Ðorđević alpolgármester nyugdíjba vonult. Az új alpolgármester megválasztásáig 1902. közepén – életében másodszor – erre a posztra Mihailo Prćić lett kinevezve. Még mielőtt befejeződött volna a vizsgálat, Mamusich Lázár számára világossá vált az eljárás lényege, így írásban fordult a nyilvánossághoz Védelem címmel. Meg volt győződve az ártatlanságáról és Dubrovnikba utazott nyaralni. A Neven, amely a Mamusich elleni uszító hadjárat egyik vezetője volt, megállapította, hogy azért utazott el, hogy Ivo Gundulić emlékműve alatt gondolkodjon A tékozló fiúról, arról a költeményről, amelyet Ivo egészen biztosan Mamusichnak írt.²⁸ Mivel nem volt igazi ellenlábasa, 1902. decemberében Bíró Károlyt választották meg az új polgármesternek. Mamusich még egyszer megkísérelt visszatérni a politikai szintérre, mégpedig a helyi közgyűlésre kiírt választások alkalmával, 1904. őszén. Legközelebbi munkatársaival, Mihail Prćićtyel, Stipan Matijevićtyel valamint Luka Pleskovićtyal (1871-) megalapította a Demokrata Pártot. Az alapító közgyűlésen hangsúlyozták, hogy az új párt Tisza zászlaja alatt a választójog kiterjesztéséért, a virilizmus intézményének eltörléséért, a bunyevácok hazafiasságának erősítéséért, új templomok építéséért szállnak síkra, valamint hogy a gimnázium visszanyerje katolikus jellegét. A sajtó gúnyosan jegyezte meg, hogy Mamusich új elképzelései teljesen ellentétesek azokkal, amelyekért polgármesterkedése idején küzdött.²⁹ Azzal a szándékkal, hogy még jobban befeketítse régi-új ellenfelét és alakulóban levő pártját, a polgármester az akkori politikai paletta legradikálisabb politikájával, a szocializmussal való azonosulással vádolta meg, amitől egyébként Mamusich legalább annyira tartott, mint maga Bíró.³⁰ A még le nem zárult vizsgálat terhével, a választási kampányba való késedelmes bekapcsolódásával Mamusich Lázár politikai programjával nem tudott nagyobb számú polgárt megnyerni, s emiatt végleg lemondott a további politikai karrierről. Társadalmi szerepe arra szorítkozott, hogy rendszeresen eljárt az Otthonhoz (később Fehér Hajóhoz) címzett kávéházba és  ürítgette a söröskorsókat.³¹ Feltételezzük, hogy törzsasztalától jó kilátás nyílt a Városházára, mely csaknem két évtizedig volt a munkahelye.

Magánélete

A 29 éves Mamusich Lázár 1876. június 5-én az Avilai Szent Teréz templomban vette nőül a nála húsz évvel fiatalabb Jelisavetát (szül. Jakopšić, 1858. körül – 1930). Nővére Ágnes, húga Teréz és öccse Titusz mellett ő volt a Szabadkai Takarékpénztár és Népbank Rt. igazgatóhelyettesének, a vállalkozó Imrének a második lánygyermeke a Csernetics Terézzel kötött házasságából. Az esküvői szertartáson, amelyen az esketést Ivan Probojèeviæ (-1885) prépost ejtette meg, a fiatal pár tanúi Vojnics Géza és Joó Ferenc voltak. A hozomány, amellyel Jelisaveta belépett ebbe a házasságba, alaposan megemelte Mamusich helyezését a legnagyobb adófizetők jegyzékén, de még ennek ellenére is, első polgármesterré választásának évében csupán a 63. helyen állt. Azzal a 140 kataszteri hold vámteleki szántóval, amit Jelisaveta és húga, Teréz, Lichtneckert János felesége örökölt és osztott meg egymással, még inkább javult Mamusich helyzete. Mamusichéknek nem született gyermekük, ezért úgy döntöttek, hogy örökbe fogadják Jelisaveta Malagurski Čurčićot, Lázár édesanyjának családjából. Tizenhét éves korában, azaz 1890. elején jegyezték el Jelisavetát, majd még az év február 17-én feleségül adták Kliment Ljubibratićhoz (1857–1931), akkor Mamusich adminisztrációjának hivatalnokához, vagyis az árvaszék jegyzőjéhez. Noha a vőlegény pravoszláv vallású volt, az esküvőt az Avilai Szent Teréz templomban tartották. Tekintélyes tanúk, Dušan Radić és Vojnics Lukács jelenlétében adta össze az ifjú párt Matija Mamužić, Lázár távolabbi rokona. Ez a házasság azonban csupán négy évig tartott, mivel Jelisaveta 1894. november 12-én, alig 22 éves korában váratlanul elhunyt. Azt csak elképzelni lehet, hogy ez az esemény mekkora bánatot okozott Mamusich Lázár és Jelisaveta otthonába.Mamusichék háza egyébként nagyon szerény lak volt. Egészen 1891-ig viszonylag távol laktak a központtól és a városi történésektől, abban a családi házban, amely a Zombori út 16-os (V. kör 5-ös szám) alatt volt. Egy egyszerű polgári ház, három utcai szobával. Nehéz elképzelni, hogy a városi adminisztráció első embere polgármesterkedésének első hét évét egy ilyen szerény épületben töltötte.A Rogina bara rendezett, homokkal feltöltött területén (ma: a Ðuro Ðaković és a Lenin park sarka) Mamusich Lázár 1891-ben Macskovics Titusz tervei alapján új lakóépületet emeltetett, a városban az első olyan építmények egyikét, amelyet mai mércék alapján is palotának lehet nevezni. A földszinten két kiadó lakás volt, amelyeket a kapualj választotta el egymástól. Az egész emeletet a polgármester lakása foglalta el: a sarkon volt a szalon, a vasútállomás felé nyúló szárnyban volt az ebédlő és kész szoba. Az udvari traktusnak ebben a szárnyában egy szoba, illemhely, éléskamra és segédkonyha volt található. Az épület másik szárnyában volt a nappali szoba, az úri szoba, hálószoba, az udvari traktusban pedig fürdőszoba, éléskamra, konyha, személyzeti szoba és az előszoba közelében külön illemhely. A hálószoba közvetlenül volt összekötve a fürdőszobával. Az udvari homlokzat teljes hosszában erkély húzódott, a háromágú főlépcső mellett, az udvari szárnyban, a Ðuro Ðaković utcában egy elliptikus segédlépcső és külön vizesgóc volt található. A díszes homlokzat, a bejárat, a festett lépcsőház összhangban volt az emeleti lakás helyiségeinek méreteivel és funkcionális sokrétűségével. A lakásnak két bejárata volt: a főbejárat és a mellékbejárat, és mindkét bejárati zónában volt még egy-egy külön illemhely. A társadalmi értékek akkor ranglétráján elfoglalt helye alapján a város első asszonyának illett a nyilvánosság előtt humanitárius tevékenységet folytatni. Mamusich Jelisaveta tartotta is ehhez magát. A Fehér Kereszt szabadkai tagozatának alakuló közgyűlésén, amely a fővárosi után elsőnek alakult meg, 1899. április 16-án alelnöknek választották meg. A Fehér Kereszt másik alelnökével, Morvai szül Szép Blankával együtt Mamusich asszony a városi árvaház egyik szárnyában népkonyhát nyitott, ahol jelképes összegért minden nap tisztességes adag ételt kaphatott száz szegény sorsú szabadkai.A földbirtokból megvalósított jövedelemből és a polgármesteri fizetésből származó tőkéjét Mamusich a város egyik legjelentősebb ipari létesítményébe, a Szabadkai Villamos Vasút és Világítási Rt-be fektette és ennek a részvénytársaságnak az igazgató bizottságában ólt 1899-től egészen haláláig. Amíg polgármester volt, nem volt tagja egyetlenegy szabadkai banknak az igazgató bizottságában sem, pedig ezekből már több mint tíz működött a városban. Alig egy évvel azután, hogy távozott a politika színpadáról,  tagja lett a Szabadka Kereskedelmi és Iparbank Rt-nek. A szabadkai polgárok körében oly népszerűnek tartott tőkefelhasználást tekintélyéhez és társadalmi rangjához méltatlannak tartotta.

Epilógus

A sajtó 1906-ban azt jelentette, hogy Luka Pleskovićtyal és Purgli Sándorral együtt szalámigyár megnyitását tervezi.³² A termelési technológia megismerése végett Olaszországba utazott, de nem maradtak fenn adatok arról, hogy utazásának tapasztalatait felhasználták volna a gyár megvalósítására.

Egészen 1907-ig húzódott a vizsgálat és csak az év tavaszán érkezett a jelentés a fővárosból, hogy az egykori szabadkai polgármestert hamisan vádolták és hogy semmilyen valós bizonyítékot nem találtak ahhoz, hogy elítéljék.³³ Hogy milyen mély nyomot hagyott Szabadka politikai életében, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy nem sokkal a hír vétele után hívei a városközpontban hat évig fáklyásmenetet tartottak. A Neven ezúttal sem mellőzte a gúnyt, és megállapította, hogy a Mamusich-pártiak bizottsága csupa magyarból áll.³⁴ Még a Neven Mamusich iránti keményvonalas viszonyulása is megváltozott az 1913. évi városi közgyűlési választások előtt. Akkor a legrégebb óta megjelenő szerbhorvát nyelvű városi lap hasábjain azt lehetett olvasni, hogy az akkori polgármester, Bíró évi fizetése 12.400 korona volt, mellé pedig még 3.000 korona járt reprezentációs célokra, míg Mamusich fizetése annak idején 3.600 korona volt.Valaki, aki kevesebb tapasztalattal és ismerettel rendelkezett a politikai élet rejtelmeiről, arra gondolhatott volna, hogy ez esély a színpadra való visszatérésre. Mamusich Lázár bizonyosan tudta, hogy az ő politikai ideje lejárt, mint ahogyan lassan lejárt biológiai órája is. Hiszen mind közelebb került ahhoz az 1906. július 25-ei naphoz, amikor véget ért Mamusich Lázár életútja, a Szabadkán valaha is élt egyik legjelentősebb politikai személyiségé, aki a város történetében a leghosszabb ideig ült a polgármesteri székben.

(Fordította: Mácsai Tibor)