Jász Attila


A világfalu városfalára


A nyelv, a régi város-

falunk falunkkal határos…

(P. Wittgenstein – Jász A.)

ALAPJÖVEDELEM

A csoda szinonimája. Hogyan lehet kijönni ennyi pénzből, amit a szakemberek alapjövedelemként emlegetnek. Számtanilag sehogy. Vagyis sehogyan se jön ki az élet működéséhez szükséges alapvető összeg. Arra a következtetésre jutottál, az ember félig valóban spirituális lény – nem egészében, mint a régiek gondolták –, szellemből is képes táplálkozni, ha nagyon muszáj. És általában muszáj.

ANTIGLOBALIZMUS

Megnyílt a TESCO, s te mégis a piacon vásárolsz, mindent külön. Az egyik őstermelőtől mézet, a másiktól angolszalonnát, a harmadiktól gyümölcsöt, zöldséget, házipálinkát meg ami éppen kell. Nemcsak a vásárlásnak van más íze, mint mikor mindent egy helyen, egyszerre szórsz bele a kosárba, az olcsóság álideológiájával felvértezve, abban a jóleső reményben, hogy most aztán „csak” te jártál jól. Hanem. A kistermelőktől vásárolt terméknek is más íze van, mint a multigyártók által génmanipulált tucattermékeknek. Egyáltalán, van íze.

ARNOLD

A világvége elmarad(t) ma is. Lágy napsütés, őszelő. A világ végét tehát másként kell értelmezned: jön A. Swarzenegger és helyretolja a kizökkent világot. A tűnődő, töprengő, tépelődő Hamletek ideje lejárt.

AZT GONDOLOD

Hogy azt gondolják rólad. Pedig nem. Egyáltalán. Nem is foglalkoznak veled.

BAKELIT

Visszamész „ifjúkorodba”, a garázsban amortizálódó régi lemezjátszót előszeded, megtisztítod, helyrepofozgatod. A régi lemezeket is előbányászod, kicsit penészszagúak már, porosak és karcosak, de szólnak. És elkezded hallgatni fiatalkorod zenéit, hogy szólnak most. Jól, furcsán jól, recsegnek egy kicsit, de egy idő után egészen tisztán. Más kérdés, hogy ma már egészen másfajta zenéket szeretsz, ami ijesztő is, mert az jut eszedbe, vajon a mai kedvencek is ilyen mulandóak-e. De. A zenehallgatástól mindenképpen visszafiatalodsz, érzed, mennyi fiatal őserő volt e „régi” rockzenékben. Ki is rohansz az előszobába, a nagy falitükörhöz, látod, ismét vállig ér a hajad, arcod meg visszakerekedett kissé, szemed fénye meg mintha kicsit tompább lenne. Visszamész a szobába, visszahív a régi zenék dübörgése, mely órákig áthatja a lakást. Amikor belefáradsz, csak ülsz, majd segítesz a tárcsának leállni, ne forogjon feleslegesen a lemez végén, mintha nem tudna véget érni az élmény. Aztán kimész a fürdőszobába, lecsonkolod a hajad, egy-két ráncot visszaillesztesz a szemed alá, a két párhuzamos árkot a szád fölé. Nem érdemes az időt visszaforgatni.

BARÁTOD ARCA

Fényképeket nézegettek vacsora közben. Barátod költő, és hát… nem fiatal már. (Hetvenöt év nagy idő még emberi mértékkel mérve is) Fiatalkori képek is előbukkannak, mondja, ez akkor volt, amikor pl. azt a verset írtam... Barátodat öreg korában ismerted meg, és nem tudod elképzelni, hogy valaha is lett volna másik arca. Mert a fényképeken rengeteg idegen arc látható, mely állítólag mind ő volt egykoron. A magad részéről ehhez, az általad ismert arcához kötöd eddig ismert összes versét. Nem engeded magad megzavarni a fényképek által. Bármilyen valóságot is közvetítsenek.

BEFŐTT

Ülsz a kádban, nyakig érő vízben, duruzsol a kukoricacsutkóval fűtött vízmelegítő kályha, áztatod magad, az egész napos koszt és izzadtságot, s közben nagykanállal befőttet kanalazol. Nagyanyád némi értetlenséggel, de teljesítette kérésedet, egy egész üveget feláldozott, csak meg ne mondd nagyapádnak. És látod a tekintetén, nem sajnálja, csupán meglehetősen furcsállja a dolgot. Nem normális dolog ez. Te belesüllyedsz a habokba, csak néha hajolsz ki, az üveg csavaros tetejére köpni a magot. Ahogy ez alanyi költőknél természetes. Mondjuk, tíz éves, ha vagy.

CERUZA

Mindig van nálad, kezed ügyében néhány, a szoba legkülönbözőbb részeiben, ahol tartózkodni szoktál. Hogy kéznél legyen. Utazáskor, nyaraláskor is (ingek, zakók zsebében), hiszen ismered az ihlet természetét. Soha nem lehet tudni, mit hoz ki belőled pl. egy idegen hely okozta idegállapot. Jobb, ha ott is kéznél van minden eszköz.

DÍJ, KITÜNTETÉS

Nem arra figyelmeztet, például egy művészeti kitüntetés, milyen figyelmesek (kedvesek) ismerőseid (akikről eddig is tudtad), hanem valójában arra, pontosan kik is az irigyeid. (Vagyis, akik nem gratulálnak, pedig tudod, hogy tudják…)

ELVAN

Mondta feleséged. Elvan a gyerek. Játszik, homokozik a kertben. Este, locsoláskor veszed észre, mivel volt el olyan jól a gyerek. Félig szinte kihantolta kertben eltemetett, öreg kutyádat.

FELESLEGES FELHÍVÁS

Virág pollenjei egyesüljetek!

GÓLYATÁBOR

Kisvárosodban, vagyis világfalvadban, ipari övezet híján, a város vezetése igyekszik minden lehetőséget megragadni, meg lehessen élni a város adottságaiból. Igen jó adottságok. Tavak, sétányok, több száz éves fák. Két KISZ-tábor, egykoriak. Manapság ott tartják a gólyatáborokat. Nem olcsón, és minden évben fixen. Nyár végén jól nyomon követhető merre vonulnak a gólyák, a vasútállomástól a tóparti táborig. Ha esetleg süket lennél, vagy nem vagy otthon napközben, az elszórt sörös, boros és töményes dobozok, flakonok és üvegek jelzik az útirányt. Eltévedt gólya is könnyen odataláljon. Persze, odatalál anélkül is, hisz az állomáson várják az immár másodéves szervezők a vasúti szerelvényekről alászálló gólyákat, és artikulálatlanul (értsd, totál részegen) ordibálva adják tudtukra, mit kell tenniük. Libasorba állni, guggolva várni a következő vonatot stb. Katonás rendben tehát. Kertvárosi képviselőtök a helyi szájhagyomány szerint már fel is jelentette az egyetem dékánját, pereli, mondják. Igaz, az ígért játszótér egy éve sehol, csupán a szél porol. (De ő már perel.) Mondja a szomszéd. Kérded, kit. Hát a rektort. Aha, mondod, de ezek még be sem iratkoztak, nem egyetemisták. Ezen elgondolkozik, tényleg. A környékbeliek mondják, azért a JAK-tábor jobb volt, pedig azt hittük, a fiatal magyar íróknál rosszabb nem jöhet. De. Leendő magyar értelmiségiek.

HATÁSFOK

Mindent megjegyzel, rögzíted – ha kell, ha nem – amit látsz. Hanem a legkisebb elmozdulás, változás sem kerülheti el figyelmedet. Betegség ez, részvéttelen, derült. Vagyis lehet együtt élni vele. Mindent a helyére rakni vissza stb. Feleséged és gyerekeid, kutyád és a macskák rontják a mániákusság, a tökéletesség-mánia hatásfokát. Általuk, időnként, egészen emberi leszel.

HIBA

Nem biztos, hogy mindig csak a Te készülékedben van. De az se, hogy feltétlenül elégséges lenne a rendszerben magában, vagyis rendszeren belül keresni. Vagy megtalálni. Mindennek ellenére makacsul kell hinned benne, hogy az ember nem egy evolúciós vagy genetikai hiba (azaz véletlen) következménye, és hogy a vele született hiba (azaz csökevényesség) nem hiba. Így tökéletes. Mindezzel együtt.

HOLDTÖLTE

A feleséged és gyerekeid érzékenyek a holdtöltére, nem tudnak aludni, illetve nagyon rosszul alszanak. Tulajdonképpen te is így vagy vele, viszont te nemcsak teliholdkor, hanem amikor nem fáradsz el fizikálisan és szellemileg rendesen, mindig. Ha túlhajtod magad, akkor is. Vagyis, az a csoda, ha rendesen alszol, álmodsz. (Vagy az lenne a baj, hogy az álmodozás a szakmád?)

I

Talán a porréteg mennyisége a könyvespolcokon. Netán az évek óta kinyitatlan könyvek lapjai közt megbújó, összesimuló és sokasodó boldog porszemecskék álma.

IRODALMI SIKER

Iszonyatos fizikai, anyagi stb. erőfeszítés révén kb. száz ember ismerni fogja a neved. (No, nem, olvasni azt nem, az drága és sok idő, energia, egyebek, de legalább hallott már rólad). Igazán irigylésre méltó helyzet.

JOGÁLLAMISÁG

Barátod rendkívül eleven fia (4,5 éves) többszöri figyelmeztetés után sem hagyta abba az apja által tiltott tevékenységet, így az ötödik felszólítás után az apa a megtorlás eszközéhez folyamodott, rácsapott egyet a fenekére és bezavarta a gyereket a szobájába. A gyerek hüppögve elvonult, és hívta maga után kétéves kishúgát, miközben a szülők kintről hallgatták, mit akar testvérétől a kisfiuk. Ő pedig könnyeit nyeldekelve utasította kisebbik gyereket: Emőke, hívd a rendőrséget.

KINCS HELYETT

Mi mást is remélhetnének a gyerekek egy kiapadóban lévő kút (és erdő) mélyén heverő, láthatólag degeszre tömött táskában, mint kincset. Apuka lemászik érte, és felhozza nekik, miközben ő is legalább úgy izgul, mint ők, mi is lehet benne. Kincs helyett kövek, természetesen, irattárca, jogosítvánnyal, útlevéllel, és üres pénztárcával. Valaki ellopta, és a kiserdő vasúthoz közeli magányos, kővel kirakott víztárolójába hajította, abban a reményben, hogy úgysem találja meg soha senki. Nem számolt azonban az évek óta tartó aszállyal, no meg a mesékben változatlanul hívő apukával és gyerekeivel.

KI TUDHATJA

Egy éjszaka, rendkívülinek nem nevezhető körülmények között megismerkedtél és összebarátkoztál Bodrogi Gyulával. Egymás mellett álltatok a sorban, valami boltban. Beszélgetésbe bonyolódtatok, jobb híján, és persze udvariasan. Majd valamiért, érthetetlen okból a fiatal írók műveit kezdte hiányolni, hogy hol vannak, vannak-e egyáltalán. Mert ő nem ismeri őket, egyet se, pedig nagyon is kíváncsi lenne... Na, akkor bemutatkoztál, hogy eggyel máris sikerült megismerkednie. Ez után remekül elcseverésztetek az ismert színésszel, szellemi dolgokról, mert kiderült, mennyire művelt, tájékozott. Épp a legérdekfeszítőbb résznél váratlanul a pénztárnál találtátok magatokat. Arra, hogy milyen bolt volt, nem emlékszel, reggelre elmosódott. Csak annyi maradt, hosszan és bensőségesen búcsúzkodtatok a bolt előtt, hogy ezt még folytatni kéne satöbbi. Mintha egy éjszakai pályaudvaron ácsorogtatok volna. Úgy érezted, halálig tartó barátság szövődése kezdődött el, akkor, ott. Pedig mindig is kissé ripacsnak tartottad, ám ez után az álom után, ha feltűnt a képernyőn, az jutott eszedbe, végül is, ki tudhatja…

MARSZÜASZ

Az írás, mint az élvenyúzás mestersége (sic: művészete). Kérdés, hogy a lenyúzott bőr, vagy a csupaszon maradt hús lenne-e maga a mű. Az apollói opus.

NYARALÁS, OLVASÁS

Rettegsz attól, hogy nyaralásra unalmas könyvet viszel. (Otthon, csak leteszi az ember, mondod, és keres másikat. De idegenben?) Általában egy könyvet viszel, regényt, persze, olyan szerzőtől, akinek már a neve is garancia számodra. Bár előre tudod, hogy az olvasás azt jelenti majd, hogy ebéd után vagy este/éjjel, miután a gyerekek elnyugodtak már, néhány oldal után beleájulhatsz a könyv lapjaiba. Mégis, könyv nélkül olyan (nagyon) védtelennek érzed magad.

OPTIMISTA

A helyi gimnáziumban előadást tart egy fiatal férfi, optimista klubot szervez. Első, kiáltványszerű mondata, legyünk optimisták. Majd közli, hogy aki itt van (a teremben) már az, ugyanis eljött. Néhány nap múlva elüti egy autó, áthajtva a vaskorláton, s az egyébként teljesen üres hídon éppen őt kuglizza el. Kíváncsi vagy, ha felépül, folytatja-e a „szervezkedést”.

PERIFÉRIA

„Én csak a periférián vagyok”, mondja a sikertelen, frusztrált és álszerény irodalmár. Az irodalomnak nincs perifériája, az irodalom maga a periféria. Értsd meg, senkit nem érdekel, öreg!

PETI

Ez még egy Atlantisz idejéből való történet, a kisváros postását hívták így. Petinek. Senki se tudta az igazi nevét, mindenki csak Petinek hívta, pedig a postássapka alól kikandikáló hajtincsek régóta hószínűek voltak már, s ha a nagy melegben, a domb tetején megállt, levette sapkáját, hogy letörölhesse a fényesen csillogó izzadtságcseppeket a homlokáról, jól látszott fején a csupasz kor. Petihez természetesen órát lehetett igazítani, az elköltözött lakók új címét mindig elkérte, utánuk küldte a leveleiket, pontosan hozta a nyugdíjat, a honoráriumot, ha nem találta otthon az író urat (vagy nem nyitott ajtót, alkotott) másnap újra visszahozta, ne kelljen érte bemennie a postára. És noha Peti csak egy szimpla postás volt, tudta, hogy az emberek szeretik, és hogy még az író úr is nagyra becsüli szolgálatait. (Különösen, ha váratlan pénzzel kopogtatott.) De Peti az aktuális Atlantiszokkal együtt eltűnt, elmerült a feledés vizében, évről évre jobban halványodott alakja. Mára csak egy kis szürke, bizonytalan, féloldalnyi mítosz maradt belőle. Az újabb postás-nemzedékek pedig megkísérlik ezt is módszeresen eltüntetni közös emlékezetünkből.

PETŐFI SÁNDOR

Fested a kerítést, talpadtól a fejed búbjáig festékes vagy, miközben megjelenik a bolond nő (aki általában Kuka Zsuzsi becenévre hallgat), és persze, mint mindig, mondja magában a magáét. Megáll, rád néz, és azt mondja, csak azért tisztel meg azzal, hogy beszél hozzád, mert annyira hasonlítasz Petőfi Sándorra. Valahogy egész jó kedved lesz ettől az autentikus kinyilatkoztatástól, lendületesen festesz tovább, a nagyja még hátravan. Akárha Petőfi Sándor festené, gondolod. Egy idő után azonban, ki tudja miért, miért nem, Tom Szójer jut eszedbe. És olyan élvezettel próbálod csinálni, hátha valamely járókelő kedvet kapna hozzá, és elkérné az ecsetedet…

PISZOÁRTABLETTA

Asztalos barátod, a Jani, aki valaha bokszoló volt, most a környékbeli faluban lakik, azt mondja a kerti pad tervezése közben, látva a vakondtúrásokat, hogy piszoártabletta. Az kell neki, nyomd bele a túrásba, locsold meg, és holnaptól két házzal arrébb túrnak. Évek óta küszködsz velük, füvesíted újra a kitúrt darabokat, üres üvegeket dugdosol le stb. – közben ilyen egyszerű lenne... Akkor mér’ nem rohansz azonnal a háztartási boltba tablettát venni?

PISZTOLY

A színház egyik díszletmunkása gondol egy merészet. A darab, melyben a közönség döntheti el, ki volt/legyen a gyilkos, elhiteti vele, van esélye. A darab már lekerül a műsorról, mire megérik benne az elhatározás. Nyilván többszörösen oszt-szoroz. Évtizedek néhány perc ellenében. A néhány percet választja, ellopja a kelléktárból a kellékpisztolyt, amely megszólalásig hasonlít egy igazira. (Mindenesetre, több mint egy fegyvernek látszó tárgy.) És kirabol vele egy bankot. Talán túl könnyűnek tűnik a dolog, óvatlan lesz, és villámgyorsan elkapják. Maga se érti, hogyan. És egy idő után egyre kevésbé érti azt is, miért csinálta. Jó állása volt, szerette, élvezte, keresett is valamennyit. Mintha valaki mással történt volna mindez, és ő csak véletlenül, tévedésből került volna a helyébe. A színházigazgatót szóban megdorgálja a rendőrség, nem vigyáz eléggé a kellékeire. Vigyázzon jobban, figyelmeztetik.

POSZTMODERN ÉLETÉRZÉS

A világfalu-fíling tudományos elnevezése.

SZABADON

Alkonyodik. Viharfelhők szaladgálnak az égen. (De ez a bejegyzés nem a megázásról szól.) A debreceni állatkert fényviszonyairól inkább, hogy az öreg, árnyas fák alatt ilyenkorra rendesen megritkul a fény. Az elkerített, nagyobb területen, ahová egy falépcsőn lehet be- és lejutni, olyan állatok tartózkodnak, melyekhez szabadon be lehet menni. Általában állatsimogatónak hívják az ilyet. Sehol egy gondozó, lányod és fiad mégis úgy gondolja, meg kéne őket nézni közelebbről. A pénztárnál vásárolt eleséges zacskót szorongatva bejuttok, ahol kedvesen, először egy szamár érdeklődik. Nedves orrát nyomogatja kezedben lévő fiadhoz (persze, a zacskó is ott van), és követeli, ami neki jár. Örömmel etetitek, és kíváncsian figyelitek, ahogy a többiek is (póninak mondott lovak, melyeknek a fejük a tiéddel voltak egy magasságban, s te még mindig 1.86-nak érzed magad), szóval, ahogy a többiek is óvatosan odagyűlnek, köröznek körülöttetek. Győzitek a dolgot, adtok ennek is, annak is, mígnem teljesen beszorítanak, mozdulni sem tudtok, miközben nagy buta fejeiket egyre csak nyomják nektek, és hol a zacskót, hol a kezeteket csipkedik. A félhomályban egymáshoz szorulva lányoddal, kezeden fiaddal meg kéne próbálni óvatosan a kerítés felé araszolni, hátha sikerül megszabadulni végre a szabadon megközelíthető háziállatok rémálomszerűségétől.

SZAMURÁJKARD

Pontosan olyan, mint amilyet olvasmányélményeid alapján el tudsz képzelni. Amilyenről a híres japán író, kedvenced, oly sokat és áhítattal írt. Kell hozzá egy szükséges alkoholszint, hogy muzeológus barátod a szolgálati lakás mellőli raktárból áthozza. Hogy az ember, miként egy álomban érezze, milyen pontosan simul a tenyerébe, milyen kellemes a fogása. Suhint néhányat, vigyázni kell, ha túl magas az alkoholszint a vérben, az ember már nem éri be néhány suhintással, makacsul ki akarja próbálni a penge élét. Ilyenkor a penge raktár-hűvössége csak fokozza a nyugtalanságot, ahelyett, hogy csillapítaná.

SZOBORDÖNTÉS

Nem a szobor döntött úgy a meleg napok hatására, hogy nem bírja tovább a napon állást és hanyatt dől végre a hajnali, harmatos, tóparti fűbe. A vidékre leruccant RTL-es ródsó közönsége döntött így, nyílván nem szabad akaratából, nem is politikai okoktól, hanem némi alkoholos befolyásoltságtól vezéreltetve, ami nem menti őket. Szerencsétlen Öveges professzor szobra meg csak fekszik ott, hanyatt döntve, pedig már amúgy sem tudja – jó ideje, hisz szoborrá vált – a gyerekekre kacsintva a szódásüveg mögül elvakkantani, „Heki gyere ki!” Se Heki, se szobor, se tisztelet. És a hajnali hűsítő harmat is hol van már!

SZONETT ÉS HAIKU

Reggel korán mész ki a kutyával, mint mindig, de most nagy havazás után. A mező mint egy íratlan, fehér papírlap terül el. Ha a kutyád majd egy ciklusnyi szonettet hagy maga után, te igyekszel legalább egy haikunyi lábnyomot elszórni a mezőn. Ennyit a reggeli ihletről!

SZÖRNY

Egyszer volt, hol nem volt, valahol a Kárpát-medence közepén. Egy grafikus, aki nagyon szeretett szörnyeket rajzolni, és mivel kitűnő rajzoló volt, ezek elég élethűre, vagyis elég szörnyűre sikerültek. Örült neki, ahogy kiállításain látta az emberek csodálattal átitatott szörnyülködését. Aztán az emberek egy idő után elunták a szörnyeket, nem látogatták többet a kitűnő rajztehetségű művész kiállításait. Ő nem tudta mire vélni a dolgot, irigységet sejtett, érthetetlen érdektelenséget vagy „valami nem is tudom mit” az ügy mögött. Mindenesetre nem adta fel egykönnyen a szörnyesdit, rajzolta őket tovább rendületlenül a műterében, a falak csak úgy roskadoztak a sok szörny-ábrázolástól. Egy nap, mikor szintén a műtermében dolgozott, az ablakon bekukkantott a tó víziszörnye. Akit tulajdonképpen mindig is imitált. A szörny nagyon megörült, azt gondolta, eddig nem nagyon mutatkozott senkinek, de most itt van valaki, aki tényleg kíváncsi lenne rá. Még akár… Bekopogott hát, mire a művész kijött és halálra rémült a szörny láttán, majd elájult. A szörny nagy szomorúan sóhajtott egyet az ájultan heverő grafikus láttán, majd dünnyögve hozzátette: „Látod, a jó műnek mindig valóságos élményből kellene táplálkoznia.” A művész ugyan ezt nem hallhatta, ám ettől fogva soha többet nem rajzolt szörnyet, csupán lovat, kutyát, macskát és egyebeket.

VÉDTELENSÉG

Hogy az istenbe kerülhetett az álmodba, épp a tiédbe, aki nem is szereted, sőt kimondottan – de kimondatlanul legalábbis – rühelled tenyérbemászó képét, álnyitott, okoskodó-vicceskedő, jópofa mentalitását. Ha az álmok mechanikája engedné, felszólítanád, távozzon, amilyen sürgősen csak lehet. De nem megy, nem lehet. Ott marad egészen addig, míg izzadtan, csatakosan fel nem riadsz, mi az istent keres Havas Henrik az álmodban. Akár a legrosszabb rémálom után, zihálsz, fekszel az ágyon, és azon gondolkozol, honnan kerülhetett oda. Persze, nem jössz rá. Csak napok múlva, amikor újra azon az útvonalon mész dolgozni, és a könyvesbolt kirakatában meglátod tenyérbemászó (satöbbi) fejét egy könyv borítóján. Rájössz, bizonyos dolgokkal szemben teljesen védtelen vagy.

VILÁGFALU

A hely, ahol élsz. Egy héten belül, például, egy lakótelepi pedofil videohálózat bukik le, majd gimnazisták kísérelik meg egyik gazdag osztálytársuk édesanyját elrabolni, váltságdíj reményében, természetesen sikertelenül. Világfalu, tehát nagy dolgok történnek itten, és mivel világfalu, el is buknak, mintha sosem lettek volna. Megy tovább az élet, senki sem emlékszik már rá, mi történt a múlt héten (pedofilek, túszejtő gimnazisták, kit érdekel?), de várják, hogy történjen már valami ebben a porfészekben, akár a filmeken, valami izgalmas, végre.