SZABADKA SZAB. KIR. VÁROS
:::POLGÁRMESTERÉNEK:::
VÉDELME.
SZABADKA,
KRAUSZ ÉS FISCHER KÖNYVNYOMDÁJA
1902
Farkas Zsigmond vizsgáló biztos úr kérdése.
A nagyméltóságu belügyminisztérium 45069/III fő számú rendeletében kijelenti, hogy a kormányszéki vizsgálatnak beterjesztett adataiból arról győződött meg, hogy a város ügy- és pénzkezelésében, egész közigazgatásában, de különösen a vagyon kezelésében megdöbbent rendetlenség uralkodik, mely a különböző hiányok, sulyosabb törvény- és szabályellenességek, sőt visszaélések nagy tömege következtében nagy arányu és mindegy hosszabb időn át meggyökeresedettnek mutatkozik:
elismeri-e mindezen terhelő ténykörülményeket fennforgóknak és valóknak, ha igen, azok létrejöttéért felelősnek és fegyelmileg vétkesnek érzi-e magát?
A hozzám intézett kérdésre válaszom általánosságban az, hogy egyáltalában nem ismerhetem el, miszerint a város ügy- és vagyonkezelésében, és az egész közigazgatásban és különösen a vagyonkezelésben megdöbbentő rendetlenség uralkodik. Nem ismerhetem el, hogy a különböző hiányok, sulyosabb törvény- és szabályellenességek, sőt visszaélések nagy arányuak és mintegy hosszabb időn át meggyökeresedetteknek mutatkoznak. Ezen általános váddal szemben hivatkozom mindenek előtt a számonkérőszék jegyzőkönyveire, amelyek az 1886: XXII. t.-cz. 57. §-ának B. a. pontja értelmében évenkint kétszer hivatalos vizsgálatok alkalmával felvétettek, és amelyek szerint ugy az ügy-, mint a vagyonkezelés mindig a legnagyobb rendben lévőnek találtatott. Ennek az igazolásául kérem a számonkérőszék jegyzőkönyveit beszerezni és ezen jegyzőkönyvhöz becsatolni. Hozzá teszem még, hogy ha egyes jelentéktelen hibák, mulasztások vagy szabályellenességek elő is fordultak, ezeknek oka nem bennem, hanem különösen abban a körülményben keresendő, hogy a rendelkezésemre álló segéd és kezelő személyzet jelentékeny része nem birt azzal a szakképzettséggel, amely a városi ügyek pontos, szakszerű kezelésének egyik föltételét képezi. Ennyit általánosságban előadva és fentartva magamnak, hogy ugy az általános, mint a részletes vádak megdöntésére bizonyitékaimat az egyes vádpontoknál előadhassam, kijelentem, hogy magamat fegyelmileg vétkesnek, vagy felelősnek nem érzem.
A 45609/III. fő szám alatti magas belügyminiszteri leirat rólam a következőket mondja: »Ami a polgármestert illeti, az ellene felmerülő sulyos vádak nagy része olyan, hogy azon esetre, ha rosszhiszeműség fenforgása állapittatnék meg, a büntető törvénykönyvbe ütköző cselekmények ismérvei mutatkoznak, ha pedig rosszhiszeműség ki volna zárva, annak a jelenségeit tárják föl, hogy a polgármester állásának betöltésére, a város közigazgatásának vezetésére képtelen és igy alapot szolgáltatnak annak feltehetésére, hogy a polgármesternek fegyelmi eljárást megelőző vizsgálat tartalma alatti hivatalos ténykedése az eddigi tapasztalat alapján a várost teljes romlás veszélyének teheti ki.«
Tekintetes fegyelmi választmány, tizennyolcz évi polgármesteri működésem ideje alatt, amely időszakban háromszor nyilatkozott meg irányomban a törvényhatósági bizottság bizalma, szerény tehetségemhez képest, de lelkem egész erejével és tudásával igyekeztem ugyan szülővárosom érdekeit szolgálni, de azzal, amit tettem, azzal, amit alkottam, soha sem dicsekedtem és munkálkodásom legszebb jutalmát öntudatomban, lelkiismeretemben és polgártársaim bizalmában találtam föl. Habár, amint kimutatni bátor leszek, ebből az elmaradt földművelő városból valódi kulturvárost csináltam; habár alkotásaimnak egész sorozata beszél arról, hogy mit tettem én Szabadka városért: távol volt tőlem mindig a dicsekvés.
Vagyonkezelés.
Kötelességemnek tartom, mielőtt a polgármesterségem alatti alkotások képét feltárnám, a városi vagyonkezelés és annak eredményét számadatokban feltüntetni.
Mindenek előtt helyesbitenem kell a nagyméltóságu m. kir. belügyminiszter urak Szabadka város közönségéhez 45609/III. fő szám alatt intézett leiratában foglalt azon kijelentését, amely szerint 1,575.082 kor. 49 fillért tenne ki a város azon tartozása, melynek fedezete nincs. Az idei a/1 és a/2 alatt csatolt hivatalos kimutatások szerint azon összeg, amely fedezetlen lévén, pótadó által volna fedezendő, összesen 713 019 kor. 61 fillért tesz ki. A magas belügyminiszteri rendelet által kitüntetett összeg tehát már több, mint a felére redukálódik ezen hivatalos összeállitás szerint, csakhogy ezen összeállitás illetve az abban foglalt javaslat, melyszerint a kitüntetett 713.019 kor. 61 fillérnyi összeg pótadó által fedezendő, a tényekben nem leli indoklását, mert ezen most emlitett összeg fedezésére a pótadó kivetése egyáltalában nem szükséges, mert az idei b/1, b/2, b/3, b/4, b/5, b/6, b/7, b/8, b/9, b/10 alatt csatolt hivatalos kimutatások szerint a várost megillető, 1901 év végén fenálló cselekvő hátralékos követelések 862.637 kor. 72 fillért tesznek ki, amelyek a fent kitüntetett összeget több, mint százezer koronával meghaladják és amelyeknek behajtása, tekintettel a folyó gazdasági év rendkivül kedvező bő termésére, semmi nehézségekbe nem fog ütközni. Ha ezeket a hivatalos kimutatáson alapuló számadatokat a tekintetes fegyelmi választmány mérlegelni fogja, ugy abban a helyzetben lesz, hogy a magas belügyminiszteri rendelet számadatának téves voltát kideritse.
Hogy a polgármesterségem alatti gazdálkodást leplezetlenül feltárjam, a következő adatokat terjesztem elő.
A város összes kölcsöntartozása:
1.
. . . . . . . . . . . . . . 2,800 000
2.
. . . . . . . . . . . . . . 2,200.000
3.
. . . . . . . . . . . . . . 1,100.000
Összesen. . . . . . . 6,100.000
korona, mely tartozásból azonban az időközi törlesztések folytán az 1900. évi zárszámadások szerint csak 5,745 067 korona 20 fillér áll fön.
Ezzel szemben a beruházások, amint később részletesen kifogom fejteni, összesen kitesznek . . . 5,699.785·72 fill.
Ehhez hozzá adva az 1,100.000 koronás kölcsönből a c/1. csatolt kimutatás szerint még rendelkezésre álló . . . 206.640·99 fill.
és a 2,200.000 koronás kölcsönből a d/1 alatt csatolt kimutatás szerint ugyancsak rendelkezésre álló . . . 239.218·23 fill,
a kölcsönökkel szemben a cselekvő állapot kitesz öszesen . . . 6,145.644·94 fillt
fennmarad tehát 45.644·94 korona, mint amely összeggel az épitkezési beruházás a kölcsönök összegét meghaladja.
Természetesen, a már kimutatott 713.019 korona 61 fillt kitevő azon tartozást, amely hátralékot képez, számitáson kívül hagytam, mivel ezen összeg, amint fentebb szintén kimutattam, a várost megillető 862·637 korona 72 fill. behajtható cselekvő követelésekben teljes bő fedezetet nyer. Ha tehát kimutatva van, hogy azok a kölcsönök, amelyeket a város beruházási czélokra fölvett, tényleg ezen beruházásokra fordittattak is és hogy a beruházások értéke, illetve az ezekre forditott összeg a kölcsönök összegét még meg is haladja, ugy be van igazolva, hogy a város vagyonának kezelése, különösen a kölcsönök fölvétele és hovaforditása azzal a gondossággal történt, amely a helyes és okszerü vagyon-kezelés elveinek, szabályainak minden tekintetben megfelel.
És ezen megczáfolhatatlan, hivatalos adatokkal támogatott tények mellett hol vannak a vagyoni romlásnak azon indiciumai, amelyeket a magas belügyminiszteri rendelet lát?
Vajjon a vagyoni romlásnak jelenségeit tárja-e föl a város vagyoni állapota általában? Erre nézve is előterjesztem a hivatalos adatokat. Az 1900. évi zárszámadás szerint a város összes cselekvő vagyonának értéke kitesz . . . 36,241.198 kor. 03 fill.
összes szenvedő állapota . . . 6,539.176 kor. 45 fill.
Marad tehát tiszta vagyon . . . 29,702.021 kor. 58 fil.
Kérem ezen vagyoni kimutatást a városnak 18 év előtti vagyonáról szóló kimutatással összehasonlitani és levonni a következtetést arra nézve, vajjon az én hivataloskodásom ideje alatt nem nőtt-e meg nagy arányokban a város vagyona?
Ha a nagymérvű és egytől egyig szükséges és czélszerű beruházások folytán a város összlakosságára háramló nagy előnyöket és hasznot, továbbá a város vagyonának jelentékeny emelkedését figyelmen kivül hagyva, tekintetbe veszszük azt, hogy a város lakossága más nagy városokhoz képest mennyire meg volt kimélve a pótadó és egyéb köztartozások tekintetében, hogy például összehasonlitást téve a szomszéd Szegeddel, ahol a város legelőin a fűbér kétszer annyit tesz, mint nálunk Szabadkán; hogy a város lakossága nálunk olyan rendkivüli adóktól, mint ebadó, házbér-krajczár, csatornázási és kővezési hozzájárulási költségektől meg van óva; hogy Szabadkán a helybeliek kövezetvámot egyáltalán nem fizetnek: ugy képet nyerhetünk arról, hogy hivataloskodásom ideje alatt milyen volt egyrészt a gazdálkodásnak és háztartásnak egész iránya, másrészt pedig mennyire meg volt kimélve emellett a város lakosságának közteherviselési képessége. Ezt az alapjában és gyökerében egészséges gazdálkodási rendszert meg nem czáfolhatják egyes hibák és szabálytalanságok, amelyek évtizedek folyama alatt kétségtelenül megtörténtek, de amelyek meg nem fosztják a városi gazdálkodást azon jellegétől, amelyet a számokban kimutatott eredmény hamisitatlanul, a maga valóságában feltüntet. A tekintetes fegyelmi választmány lesz hivatva ezen számadatok alapján elbirálni, hogy az a gazdálkodás, amely az én polgármesterségem alatt folytattatott a romlásnak, avagy pedig a czéltudatos, józan, egészséges gazdálkodásnak az iránya-e?
Figyelembe veendő e birálatnál még az is, hogy az adózó polgárok csak 37 fillér pótadóval vannak megterhelve.
Zárszámadások, felügyelet.
A teendők hosszu sorozata várt rám, amidőn 1884 október 30-dikán a polgármesteri hivatalt átvettem. – Rendetlenség uralkodott a közigazgatás minden ágazatában. El voltak hanyagolva a város kulturalis, humanitarius, egészségügyi intézményei. És én életfeladatomul tűztem ki nappalaimnak a munkásságát, éjjeimnek a gondját arra forditani, hogy ezt a várost arra a nivóra emeljem, amelyet lakósainak számaránya méltán és jogosan megkövetelhet.
A közigazgatásban legelső szabályomul tisztakezűséget és a becsületes szolgálat elvét állitottam föl.
Nehéz volt helyzetem, mert a város segéd és kezelő személyzetének az anyagát hirtelen megjavitani lehetetlen volt. Amit azonban tehettem, azt megtettem: lelkesitettem, buzditottam, munkára serkentettem, utba igazitottam tisztviselőimet amennyire időm csak engedte. És az eredmény nem is maradt el. Nagy baj és a rendes vagyonkezelési könyvelés nagy akadálya volt az a körülmény, hogy amidőn a hivatalt átvettem, tapasztaltam, hogy hivatali elődöm alatt tizenegy éven keresztül zárszámadások nem készittettek. Haladéktalanul hozzáfogtam ezen mulasztás pótlásához. Megbiztam Mucsi György volt főszámvevőt, hogy ezeket a zárszámadásokat készitse el. Hosszu három évet vett igénybe ez az óriási nagy munka, a mely végére 1887-ben elkészülve, megadta azt a lehetőséget, hogy a város vagyonkezelésében jövőre az a rendszer követtessék, amelyet a törvény, de a vagyonkezelés természete is előir. Ezek a zárszámadások 1887. felterjesztettek a magas magyar kir. belügyministeriumhoz, amely azokat 76534/IV. a. szám alatti leiratával tudomásul vette és helybenhagyta azzal a megjegyzéssel, hogy az előttem működő tanácsok a zárszámadások nélkül maradt tizenegy év alatt kerek összegben 812.000 kor. költöttek el minden meghatalmazás nélkül jogtalanul és szabálytalanul. Az én polgármesteri működésem egész ideje alatt egyetlen egyszer sem történt, hogy a zárszámadások el nem készültek volna és a közgyülésnek, ennek utján pedig a magas belügyminiszteriumnak föl nem terjesztettek volna. Ezeket a zárszámadásokat ugy a törvényhatósági bizottság, mint a magas belügyminiszterium mindig jóváhagyólag tudomásul vette.
Akik elfogulatlanul, szenvedélytől és indulattó mentesen birálják meg működésemet, ki fogják állitani nekem a bizonyitványt arról, hogy mit és mennyit tettem városunk elhanyagolt közigazgatásának rendezése és megjavitására. Konstatálom itt, hogy hivatali elődöm idejében a törvényhatósági bizottság azzal vélt szolgálatot tenni a város érdekeinek, hogy a tisztviselők fizetését 10%-kal leszálitotta. Tehát ugyanabban az időben, amidőn már megindult országszerte a mozgalom, hogy a tisztviselők anyagi és erkölcsi helyzetén segiteni kell, mert a becsületes munka egyedüli biztositékát a gondtalan megélhetés képezi, ugyanakkor Szabadka városa a külömben is csekély dotaczióval biró tisztviselőknek fizetését leszállitotta. Hogy ez által a tisztviselők általános qualitása egyrészt, másrészt munkakedve lényegesen szenvedett, ez természetes. Ehelyütt el nem mulaszthatom a Szabadka város közönségéhez intézett magas belügyminiszteri rendelet abbeli vádjára rövid észrevételt tenni, amely szerint »a létező bajok egyik oka a tisztikar általában csekély javadalmazásában keresendő, ez is azonban részben a polgármestert terheli, mert elmulasztotta a kezdeményező lépéseket megtenni.« Ezen váddal szemben hivatkozom arra a tényre, hogy az 1896. évben az én kezdeményezésem folytán felemeltetett a tisztviselők javadalmazása körülbelül 30–40%-kal. A korrupcziónak elejét venni, tisztviselőket munkára, szorgalomra és kötelességtudásra serkenteni, beléjük munkakedvet önteni és mint a város első tisztviselője elöljárni a munkában és kötelességteljesitésben, ez volt az elv, amely engem vezetett. Elhanyagoltam saját ügyeimet, saját vagyonom érdekeit és időmnek minden részét ott töltöttem a városházán, hogy éber szemmel figyelemmel kisérjek mindent, ami ott történik. Természetes, hogy a legéberebb és legkitartóbb figyelem mellett is történtek hibák és mulasztások; de mihelyt hibák vagy mulasztások nyomára jutottam, rögtön intézkedtem az orvoslásról. És ezen folytonos éber figyelemnek köszönhető, hogy hosszu tizennyolcz évi hivataloskodásom ideje alatt szorosan vett pénztári sikkasztás nem fordult elő. Tekintetes fegyelmi választmány, aki ismeri Szabadkán a viszonyokat, aki mérlegelni tudja azt, milyen emberfölötti munkát kellett kifejtenem és mennyi vasszorgalmat, mennyi önfeláldozást, mennyi gondosságot kellett érvényesiteni, hogy azzal a tisztviselői anyaggal, melyet én megnyirbált dotaczióval, lefokozott munkakedvvel vettem át, hogy a város közigazgatási gépezetét rendbe hozzam, az érteni fogja azt az elkeseredést, azt a fájdalmat, amelyet lelkemben előidézett a többször emlitett vád.
Kisajátitási napidijak.
Polgármesteri működésem jellemzésére a hivatkozott magas belügyminiszteri rendelet egy állitólagos tényt hoz föl, amelyre, tekintettel arra, hogy az valóság esetére polgármesteri működésem korrektségét támadná meg, védekezésem ezen általános részében ki kell terjeszkednem, hogy kimutassam annak tévességét.
Az állittatik ugyanyis rólam a hivatkozott magas rendeletben, mintha én, mint polgármester a város terhére ugy a magam részére, mint Szigeti József pénzügy tanácsnok és Vojnich Félix főjegyző részére pénzeket utaltam volna ki és hogy ezen pénzek kifizetése azon az álczimen, hogy a sertéshizlaldák ügyében Budapestre kiküldött bizottság utiköltségei és készkiadásai 390 koronát tesznek ki, történt meg. Ezzel szemben a való tényállás a következő:
Az 1891. évi május 12-dikén a város közt egyrészről és a sertéshizlalók közt másrészről kötött egyezség szerint Petrik (macskás) József és társai kötelezték magukat az összes kártalanitási összegek és kisajátitási költségek viselésére, amely czélra óvadék fejében a város házipénztárába 281/891 letét főkönyvi tételszám alatt 10700 forintot letétbe helyeztek. A Kovacsics Ágoston által a közigazgatási bizottsághoz intézett 742/892 szám alatti kérvényben erre az egyezségre hivatkozás történik. E dijjegyzék, valamint a kisajátitási bizottság többi tagjának 1894. június 1. kelt dijjegyzékét június elsején 682/893 elnöki szám alatt azzal terjesztettem be a tanácsnak, hogy az ezen jegyzékekben feltüntetett napok helyesek és hogy a dijjegyzékek kifizethetők. Ezen polgármesteri jelentés a tanács útján áttétetvén a számvevőséghez, itt azon hiba történt, hogy a dijjegyzékekben kitüntetett 390 korona kiutalványozása a kisajátitási bizottság Budapestre való utazásának költségei és készkiadása czimén véleményeztetett. Ugyanezen hiba becsúszott ezután az 1894 évi június hó 30-dikán tartott tanácsülésben 10458 szám alatt hozott határozatába is. Ezen tényállásból kifolyólag három fontos tény állapitható meg. Az első az, hogy a kisajátitási bizottság tagjai között én is jogosan számitottam föl a kisajátitási eljárás körüli dijakat, mert hiszen ezen dijak viselésére nem a város, hanem a sertéshizlalók voltak kötelezve, az idei e/1 alatt csatolt 1893. évi február hó 10-dikén tartott közgyűlésen 30/1329 – 1486. szám alatt hozott határozat szerint; másodszor, hogy ezen dijak megállapitása a tanács által történt; harmadszor, hogy az általam a tanácshoz adott jelentésben és dijjegyzékben budapesti utazás, vagy annak költségeiről szó sincs és nyilvánvaló, hogy a budapesti utazás költségei tévesen tévesen kerültek be ugy a számvevői jelentésbe, mint a tanácsi határozatba.
Az ellenem emelt vád tehát minden részében téves annál is inkább, mert ugy én, mint Szigeti József tanácsnok és Vojnich Félix főjegyző a kérdésben forgó dijakat nem mint a város tisztviselői, hanem mint a kisajátitási bizottság tagjai kaptuk meg olyan eljárás dijazásul, amely a hivatalos eljárás körébe nem tartozik.
Épitkezések és egyéb beruházások.
Áttérve most már azokra az alkotásokra, melyek hivatalos működésem alatt létesitettek, bátor leszek azokat minden kommentár nélkül felsorolni, hogy a fegyelmi biróság véleményt alkosson magának, vajjon megérdemeltem-e én az ellenem emelt sulyos vádakat.
Az f/1 alatt csatolt hivatalos kimutatás szerint 1885-ik évben a Szent Rókusról nevezett fogadalmi kápolna épittetett föl ujból . . . 10.000
Az 1886 és 87 évben a Szent-Teréz templom bővittetett ki és rekonstruáltatott. Ugyanezen évben épült ujra a Szent- Terézről nevezett plébánia lak . . . 160.000
Ugyancsak ezen évben épült a vágóhid . . . 135.000
Az 1891-ik évtől fogva 1902. év május haváig a következő épitkezések foganatositattak:
Belvárosi elemi iskola és tornacsarnok . . . 194.462
Sétatéri elemi iskola . . . 133.430
II. köri elemi iskola . . . 56.846
III. köri elemi iskola . . . 67.846
IV. köri elemi iskola . . . 56.296
Mária Valéria közkórház . . . 560.000
Uj szegényház . . . 130.000
Szent Rókus uj templom . . . 190.000
Szent György uj templom . . . 190.000
A tanyai iskolák közül ezen idő leforgása alatt épitettek:
Közép Tavankut . . . 6.000
Alsó Tavankut . . . 6.000
Mérges pusztai . . . 6.000
Kelebiai ráczsor . . . 6.000
Bajai szőlők . . . 6.000
Csikéria . . . 6.000
Radonovácz . . . 6.000
Verusicsi telekkel . . . 7.500
Palicsi iskola toldaléka . . . 2.400
Ludas bugyi iskola . . . 12.200
Györgyéni iskola telekkel . . . 7.500
Sebesics pusztai . . . 9.000
Suplyáki . . . 7.500
Tompa pusztai . . . 6.000
Nagyfényi iskola . . . 7.500
A földmüves iskolai összes épületek . . . 143.653
A VIII köri iskola kibővitése . . . 15.000
A régi gymnasiumi épület átalakitása . . . 10.000
Bajai-uti iskola kibővitése . . . 15.000
Vágóhid kibővitése . . . 120.000
Rókusi új plébánia lak telekkel . . . 35.000
Honvéd gyalogsági laktanya telekkel . . . 530.000
Új főgymnasium telekkel . . . 544.000
Szegedi-úti útkaparó ház . . . 2.000
Palicsi halászház . . . 7.000
Ludasi halászház . . . 1.350
Tűzoltó laktanya kibővitése . . . 25.000
I. köri ovoda . . . 24.000
II. köri ovoda . . . 22.000
III. köri ovoda . . . 22.000
IV. köri ovoda . . . 22.000
V. köri ovoda . . . 22.000
VI. köri ovoda . . . 22.000
VIII. köri ovoda . . . 22.000
Palicsi hidegvizgyógyintézet . . . 10.000
Palicsi melegfürdő kibővitése . . . 8.000
Palicsi czukrázda . . . 3.000
Palicsi veranda . . . 3.000
Palicsi hidegfürdő artézi medenczéje . . . 8.000
A régi tanítónőképezde átalakitása . . . 20.000
Honvédhuszárlaktanya . . . 740.000
Zomboi-uti vámház . . . 30.000
Halasi kapui vámház . . . 15.000
Bajai kapui vámház . . . 10.000
Sándori kapui vámház . . . 15.000
Zentai kapui vámház . . . 15.000
Tuki kapui vámház . . . 10.000
Majsai kapui vámház . . . 10.000
Rendőrlaktanya átalakitása . . . 4.000
Ludasi templom átalakitása . . . 4.000
Csantavéri plébánia átalakitása . . . 8.000
Katonai kocsiraktár . . . 20.000
Összessen 4,522.483
Az ide g/1 alatti tisztelettel csatolt kimutatások szerint az utczáknak kikövezésére 49.832 ? m. területen, koczka, hasitott kövekkel, makadammal . . . 398.656· –
koronát forditottunk hivataloskodásom ideje alatt.
Ezenkivül a járdaszabályzat értelmében az idei h/1 alatt csatolt kimutatás szerint az utczák, terek, az átjárók téglajárdákkal leendő ellátása és pedig 148 utczában, a városra eső ? illetve Ľ rész fejében elköltöttünk . . . 48.646·72
Sokkal nagyobb összeget forditottunk a város külterületi országutaira, melyeket az ide i/1 alatt csatolt kimutatás szerint huszonhárom kilometer hosszuságban részben makadámmal, részben kongótéglával burkoltattunk. E nagy munka költsége 600.000· –
Ugyancsak az f/1 alatt csatolt mérnöki kimutatással igazolom, hogy a város területén huszonhat ártézi kutat furattunk, melyeknek költségei kitesznek . . . 50.000· –
Nem hagyhatom ki a város tereinek, utczáinak háromszögelését, csatornázását és a szabályozási terv elkészitését sem, a melyekre kerek számban elköltöttünk . . . 80.000· –
Összesen 1,177.302·72
Ehhez hozzá adva az elősorolt épitkezések költségeit 4.522.483·–
Összesen 5.699.785·72
koronát forditottunk polgármesterségem ideje alatt hasznos befektetésekre.
Az 1890. évben készült a Mária-Terézia park, 1900-ban pedig a Szent-Teréz park. Polgármesterségem alatt a j/1 alatt csatolt kimutatás szerint a következő utczák fásitattak be: Katona, Bem, Kinizsi, Árpád, Vata, Hosszú, Gábor, Molnár, Töltés, Gazdag, Benedek, Hadnagy, Mária, Jenő, Juranics, Horváth, Mátyás, Király, Rákóczi utczák, Bajai-út, Bethlen, Péter, Biró, Barna, Kovács, Gréczi, Miklós, Vukovics, Mihály, Bognár, Erdő, Csernovics, Kazinczy, Virág, Jókai utczák, Zentai-út, Deák-utcza, Zombori-út, Vörösmarty, Pázmány utczák, Zimonyi-út, Magyar-utcza, és a vásár-terek. Ezeknek a befásitására, valamint a palicsi park szabályozására 6161 darab fa forditatott. A külterületi utak befásitására a k/1 alatt csatolt kimutatás szerint 10474 darab fa ültettetett el.
Azon intézmények közül, amelyek hivataloskodásom ideje alatt létesittettek, fölemlitem továbbá a következőket: 1890. évben szerveztetett a hivatalos tűzoltóság, évi 32.228 kor. költséggel; ugyanabban az időben az önkéntes tűzoltóság évi 5000 kor. költséggel. Az önkéntes tűzoltóság kebelében szerveztetett azután a mentőosztály, a legelső a vidéken, amelynek mintaszerű szervezetét a fővárosi mentőegyesület vezetői dicsérettel ismerték el. Bevezettük a város utczáinak és köztereinek gázzal való világitását. Villamos vasut szeli át városunk utczáit és emeli a város tulajdonát képező Palics fürdő értékét. Mindmegannyi jellenségek és bizonyitékai kulturális haladásunknak.
Közegészségügy
A közegészségügy ijesztő módon volt elhanyagolva hivatalos állásom elfoglalásakor. Kötetet lehetne tele irni, ami ezen a téren hivataloskodásom ideje alatt történt. A közegészségügy valósággal mostoha gyermeke volt a városnak. Figyelmem mindenre kiterjedt, ami ezen elhanyagolt közigazgatási ág terén szükséges javitások és intézkedések tekintetében kivánatos volt. Hirdettem mindazoknak, akiket érdekelt, hogy a város modern közegészségügyi intézmények nélkül tönkre megy, mig ellenben korszerű egészségügyi intézmények létesitése a város lakósságának a legelső és legsürgősebb érdekei közé tartozik.
A szabályozatlan utczák százaiban mocsarakká gyült össze az eső és a talajviz, amely elposhadva, a legkülönbözőbb betegségek és járványok csiráival töltötte meg a levegőt. Mindenek előtt tehát gondot forditottam arra, hogy az utczák szabályozása és nivellirozása által előkészitsem a város csatornázását, melyre vonatkozó tervek tényleg el is készültek. Amit ebben a tekintetben a rendelkezésre álló pénzeszközökkel tenni lehetett, minden megtörtént. Uj csatornák készültek, a létezők kibővittettek és a jövő egyik főmunkaprogrammját képezte volna a készen lévő csatornaterv keresztül vitele.
Midőn hivatalomat átvettem, a város egészségügy szolgálatát egy főorvos, két halottkém és egy kórházi orvos látta el, pedig akkor a város lakossága már elérte a hatvanezret. Alig pár évre állásom elfoglalása után öt körorvosi állás szerveztetett.
Az 1897. nyilt meg az ujkori igényeknek minden tekintetben megfelelő Mária Valéria kórház, amelyhez foghatót ugy a pavillon-épitkezés, mint a berendezés tekintetében, a fővárost kivéve, hazánkban nem találunk, egy igazgató főorvossal és három segédorvossal.
Szervezve lett ezenkivül husz uj bába állomás.
A városunkban gyakran előforduló trachoma betegségek ellensúlyozására és kiirtására úgy a város belterületén, mint külterületén két-két trachoma orvosi állást szerveztünk.
Hivatalos állásom elfoglalásakor, eltekintve az igen alkalmatlan helyen lévő városligettől, egyetlenegy parkja sem volt városunknak. Amit elődeink ebben a tekintetben elmulasztottak, azt én természetesen csak részben tehettem jóvá. Parkokra alkalmas tereket létesiteni csak nagy áldozatok árán lehet és igy ebben a tekintetben arra kellet szoritkoznom, amit nagy áldozatok nélkül létesiteni lehetett. Hivatkozom e részben a Mária Terézia parkra és a Szent Teréz parkra. Az az idegen, aki ma a vasuton megérkezve lép Szabadka város területére, egy modern, virágzó nagy város benyomását nyeri és aki összehasonlitja a városnak azon részét, amely a Mária Terézia park körül elterül, a régi várossal, annak el kell ismernie, hogy a városnak ez a legszebb része. Azok a paloták, amelyek a Lichtneckert féle háztól kezdve a Kossuth utcza végéig felépültek, csakis a város eme részén történt szabályozásnak és ezen szabályozás keretén belül elkészitett parkirozásnak köszönhetik létüket. Az a polgármester, akinek ilyen koncepcziói vannak az azután rászolgált-e arra, hogy a felsőbb felügyeleti hatóság működéséről azt a bizonyitványt állitsa ki, melyet a magas belűgyminiszteri leirat én rólam kiállitott?
Rendkivüli fontosságot tulajdonitottam, közegészségügyi szempontból, hivataloskodásom kezdetétől fogva a város kövezésének. Természetes dolog, hogy multban elkövetett mulasztások pótlására évtizedek szükségesek, mert a város kövezési költségei olyan óriási összegeket nyelnek el, hogy azoknak helyes buget szerinti beosztása a legnagyobb gondot és körültekintést igényli. Hiszen mindnyájan tudjuk, hogy körülbelül egynegyed évszázaddal ezelőtt ennek a nagyvárosnak egyetlenegy utczája sem volt kikövezve és alig volt néhány utcza, amely járdákkal, tudni illik rozoga, rothadt deszkapadlóval volt ellátva. Nem egyszer történt, hogy a főpiaczon, az egész hatóság szeme láttára elmerültek a kocsik és a lovak az ingoványban. Midőn én állásomat elfoglaltam, alig volt néhány fő utcza kikövezve. A csatolt kimutatások szerint polgármesterségem ideje alatt az utczáknak kikövezésére 49.832 ? m. területen, koczka, hasitott kövekkel és makadammal 398.656 kor. fordittatott. Ezenkivül pedig a kövezet jókarban tartására évenkint 40.000 kor. költetik el. Az utcza kövezésénél nem kisebb fontossággal birnak az utczai járdák, amelyekre vonatkozó kérdést úgy tartottam leghelyesebben megoldhatónak, ha az aszfalt burkolattal ellátandó járdák költségeit két méter szélességig a háztulajdonos, azontul pedig a város viseli. Ezen a czimen a város elköltött összesen az l/1 alatt csatolt hivatalos kimutatás szerint 386.995 kor. 94 fillért.
Ezen kikövezett és aszfalt járdákkal ellátott utczákban jobbra-balra szebbnél-szebb, új, modern házak emelkednek és ékesebben minden szónál hirdetik a város nagy, mondhatnám rohamos előhaladását minden tekintetben és minden téren; hirdetik a lakosság jólétének, gazdagodásának emelkedését, amire a lökést, az irányitást, a buzditást ki adhatta volna más, mint az, akinek folyton tartó gondját képezte a város emelése, fejlesztése és előbbrevitele. Ma már odáig jutottunk, hogy az utczák kikövezése és kitünő járdák alkalmazása által az a fojtó, a betegségnek ezer és ezer csiráit magába foglaló por, mely az ezelőtti időkben elöntötte nyáron a levegőt, a kikövezett utczákban ma már nem létezik, téli időben pedig a legnedvesebb időjárásban is az egészség koczkáztatása nélkül közlekedhetik a város lakossága az utczák legnagyobb részében. Nem kell immár a szabadkai embernek se Párizsba, se Budapestre utaznia, hogy bulevárdokat láthasson; amiről elődeink nem is álmodtak, azt alig két évtized alatt létesitettük., tudni illik a modern bulevárdok egész sorozatát nemcsak az előrehaladó kor izlése szerint, de egyuttal az egészségügyi követelményeknek megfelelően felépitve és megalkotva. Hogy tovább rajzoljam a képet, amely, midőn az ecsetet a kezemben tartom, büszkeséggel tölti el lelkemet, tekintsük meg a teljesen elhanyagolt állapotban volt szegedi utat, a vasúti aluljárótól kezdve végig Palics fürdőig. Ez azon út, amelynek láttára városunknak egyik illusztris vendége, József főherczeg Ő fensége, elragadtatással felkiáltott:
«Ilyen utat, ilyen gyönyörű fasorral, ilyen hosszuságban Magyarországon sehol, de még külföldön sem láttam.»
Hiszen a városnak ez a része most már nem csak gyönyörű séta és üdülő helyül szolgál a város lakosságának, de ott szebbnél szebb házak is keletkeztek és valószinű, egypár évtized alatt ott egy uj hatalmas város rész fog keletkezni, amire nézve a most felépült huszárlaktanya fogja csak megadni az igazi lökést.
Tovább fűzve hivataloskodásom alatt létesitett és a közegészségügy körébe vágó alkotásokat, beszélnem kell Palicsról, erről a kies fürdőhelyről, ahová nemcsak városunk lakóssága, de a környékből is számosan szivesen eljönnek, hogy ott üdülést és pihenést találjanak. Hasonlitsa össze bárki a mai Palicsot a két évtized előttivel és lehetetlen, hogy föl ne tünjék neki a gondozó kéz, amely ezt az elhanyagolt fürdőhelyet egy modern kor igényeinek megfelelő fürdőhelylyé változtatta át.
A betegségek és járványok legveszedelmesebb csiráját foglalja magába az ivóviz, melyet a város lakósága élvez. Ezt felismerve, kezdeményezésemre a város különböző pontjain 26 ártézi kutat furatott, amelyek egészséges, jó ivóvizzel látják el a város lakosságát.
Fölemlitem továbbá a közvágóhidat, a mely a modern kor igényeihez képest lett körülbelül tizenöt évvel ezelőtt felépitve, megjegyezvén, hogy az azelőtti időkben a marhák levágása közönséges fabódéban történt, melynek bűze, tisztátalansága, milliárd férgeknek és miasmaknak volt szülőanyja és terjesztette a környéken a betegségeket és járványokat.
Szóval állithatom, hogy hivataloskodásom ideje alatt az egészségügy terén oly alkotások létesittettek, hogy azok Szabadka városának csak diszére szolgálnak. Az egészségügy viszonyok ezek folytán lényegesen javultak, a halálozások száma pedig, ami különösen a gyermekeket illeti, tekintélyes százalékkal alább szállott.
Méltóztassék a tekintélyes fegyelmi választmánynak ezen most elősorolt és csak dióhéjba szoritott egészségügyi intézményekből következtetést levonni arra nézve, hogy mennyire szivemen viseltem a városnak egyik főfontosságu érdekét, amely az azelőtti hatóságnak, fájdalom, mostoha gyermeke volt, de amelyre nézve a modern felfogás az, amit már évezredekkel ezelőtt felismertek a rómaiak: mens sana in corpore sano. Méltóztassék a tekintélyes fegyelmi választmánynak dönteni afölött, vajjon az a polgármester, aki ilyen módon szivén viseli városának legvitálisabb érdekeit, megérdemli-e azt a vádat, hogy eljárása a város vezetése körűli ügyekben rosszhiszemü vagy képtelen ember eljárása?
Közbiztonság és szegényügy
A személy és vagyonbiztonság emeléséről hivataloskodásom ideje alatt a rendőrség, valamint a helybeli biróság aktái tesznek tanuságot. Alig hogy elfoglaltam a polgármesteri széket, az 1887. évben a rendőrök a régi, rossz és teljesen alkalmatlan gyutacsos puska helyett Kropacsek féle fegyverekkel látattak el. A rendőrök létszáma kétszeresre emeltetett, a rendőri alkapitányoké pedig ötre.
A szegényügy terén szabályoztatott a koldulási ügy. Felállitottuk 1896-ban 135.000 korona költséggel a szegények házát elaggott és munkaképtelen, szegény helybeli lakosok számára, háromszáz személy részére, amely apáczák vezetése alatt házilag kezeltetik.
Ezen humanitárius intézetek mintaszerü berendezése nem egy magyarországi városnak szolgált már például és mondhatom, hogy ugy a berendezés, mint a kezelés tekintetében egész hazánkban ugyszólván egyedül áll.
Erdősités, földművesiskola
A már elősorolt utczák befásitásán, valamint a palicsi park szabályozásán kivül, a külterületi utak befásitására 10474 darab fa lett felhasználva.
Mint különösen fontos tényt kell kiemelnem, hogy polgármesterségem ideje alatt a város területén 1978 hold erdősitett, amit az m/1 alatt csatolt erdőgondnoki kimutatással igazolok.
Az általam inicziált földmüves iskola, amelynek eszméjét már 1883. évben, mint országgyűlési képviselő, a képviselőházban a földmüvelésügyi miniszteri tárcza költségvetésének tárgyalása alkalmával megpenditettem, annak szükségességét és hasznosságát kimutatva, ma már Szabadka városának egyik legvirágzóbb kulturintézménye. Felismerve annak az elvnek az igazságát, hogy ezen tulnyomólag földmüveléssel foglalkozó város lakósságának jóléte parancsolólag követeli oly intézmények létesitését, amely az egész lakosságnak ne csak mintául szolgáljon arra nézve, miképen kell ezen Istentől megáldott föld termőképességét a legintenzivebb módon kihasználni és érvényre emelni, kezdeményeztem ezen iskolának felállitását, hogy ott tanuljanak meg gazdáink okosan, észszerüen, a modern kor előrehaladott felfogásának megfelelően gazdálkodni. Nem üres szólamok, mesterséges, erőltetett iparfejlesztési chimerákkal, hanem azokkal az eszmékkel foglalkoztam, amelyek városunk lakosságának természetes hajlamaiból, évszázados foglalkozásból kifolyólag szükségesnek mutatkoztak. Mennyi időt, mennyi gondot forditottam ezen kulturintézmény fejlesztésére és előbbre vitelére, ezt Szabadkán minden elfogulatlan ember tudja, valamint tudja mindenki azt is, hogy városunk földművelés ügyének emelésére milyen fontos tényezővé vált ezen intézmény.
Ezen párját ritkitó iskola, a maga mintaszerü berendezésével, jószágállományával kétségtelenül az országnak e terén első rendü intézete. A n/1 alatt csatolt kimutatás szerint a 375 k. hold földön kivül, amely gabonanemüek termelésére van szánva, immár 70 k. hold terület kitünő fajszőlőkkel, 40 k. hold pedig gyümölcsfákkal van beültetve, amely utóbbi terület egyuttal gyümölcsfa-iskola is, ugy, hogy a város lakossága olcsó áron kap nem csak kitünő szőlővesszőket, hanem gyümölcsfa csemetéket is. Akik a tizenhat holdnyi területen elnyuló Erzsébet királyné utját meglátják, csak elragadtatással beszélnek annak konczepcziójáról.
Hitélet
Általános elvül az lebegett mindig a szemem előtt, hogy a városunkban élő összes hitfelekezetek között a béke és egyetértés, mint az előremenetel, a haladás főbiztositéka meg ne zavartassék, meg ne bolygattassék, továbbá, hogy a hitfelekezeteknek a törvény által biztositott jogai soha semmiféle alkalomból meg ne csorbitassanak. És valahányszor csupán csiráját láttam ezen béke megzavarására irányuló törekvésnek, rögtön ott termettem annak elfojtására és büszkeséggel hivatkozhatom arra az általánosan elismert tényre, hogy hivataloskodásom egész ideje alatt hitfelekezeti villongás városunkban egyetlen egyszer sem ütötte föl fejét, daczára annak, hogy mindig akadtak emberek, akik akár a sajtóban, akár a társadalmi uton igyekeztek városunk immunis területére a koranyagot elpalántálni. Felépitettük a Deák-utczában a bár kicsi, de stylszerü szent Rókus fogadalmi kápolnát; átalakitottuk és kibővitettük a Szent-Terézia főtemplomot; teljesen átalakitottuk, mondhatnám ujra stylszerüen felépitettük a Szent-Terézia plébánia lakot; felépitettük a szent rókusi és szent györgyi kath. templomokat; nagy költséggel emeltük a szent Rókus külvárosban az uj plébánia lakot. A hitélet emelésére szerveztünk hivataloskodásom alatt 7 róm. kath. hitoktatói állást az elemi iskolában és két róm. kath. hittanári állást a városi gymnasiumban, amelyben a tanuló ifjuság részére kápolnát is emeltünk.
Templom épitési segély czimén kaptak a görög nem egyesült hitfelekezet és az izraeliták egyenkint 20.000 koronát, a két protestáns hitfelekezet pedig egyenkint 5000 – 5000 koronát, amely segélyezések folytán a protestánsok számuknak megfelelő templomokat, az izraeliták pedig diszes zsinagógát és paplakot épitettek városunk legszebb pontjaira.
Minden hitfelekezet hitoktatója a város pénztárából külön dotacziót nyert polgármesterségem alatt.
Oly városban, ahol a minden erkölcs alapját képező hitélet fejlesztéséről, eképen gondoskodik a hatóság, lehet-e annak vezetőjéről, a közszellem irányitójáról úgy nyilatkozni, amiként azt a többször hivatkozott miniszteri rendelet velem szemben teszi.
Közoktatásügy
Hogy mi történt hivataloskodásom ideje alatt a tanügy terén, erről beszélhetnek a statisztikai adatok, de beszélhetnek azok a paloták is, amelyek iskolák czéljaira emeltettek. Nem volt könnyű feladat olyan törvényhatósági bizottsággal, melynek körülbelül háromnegyed része földművelő gazdákból áll, milliókat megszavaztatni tanügyi czélokra. És csakis, mert polgártársaim át voltak hatva azon tudattól és meggyőződéstől, hogy minden tényemben, minden kezdeményezésemben a város érdekét tartom szem előtt, nyugodt lélekkel szavazták meg az oktatásügy czéljaira kért jelentékeny összegeket. És ha figyelembe vesszük azt a jellegzetes körülményt, hogy a polgármesterségem előtti időben városunk lakosságában az analfabeták száma körülbelül 80% volt, daczára a kötelező népoktatásnak és hogy a számarány ezidő szerint 40%-kal javult, körülbelül képet alkothatunk magunknak arról, mi történt Szabadkán az utóbbi 18 esztendő alatt a népoktatás terén. Felállitottunk a város belterületén öt új elemi iskolát, melyeknek részére öt palotaszerű épületet emeltünk; a külterületen pedig tizenhét új iskolát állitottunk föl. Felállitottunk egy négy osztályú polgári fiúiskolát. És mindezen tanintézeteknek berendezése mintaszerű, tanerői kiválóak. Felépitettünk a város különböző pontjain hét új ovodát. Végre felépitettük az új főgymnasiumot, amelyben évenkint hatszáz tanuló nyer kiképzést. Hivataloskodásom ideje alatt nyert szervezetet a városi zenede, ahol a csekély dijfizetés ellenében gyermekeink alapos oktatást nyernek a zenében és örvendetes számban gyarapodik azoknak a növendékeknek a száma, akik ezt az országoshirű zenemesterünk kitűnő vezetése alatt álló iskolát látogatják.
Laktanyák
Felépitettünk két honvéd laktanyát a gyalogság és a huszárság részére, ami által nem csak a lakosság anyagi érdekei, de egyuttal a szellemi és társadalmi élet élénkitése is szemeim előtt lebegett.
Szőlőültetés
Azon impulzuson kivül, melyet a földműves iskola gazdálkodással foglalkozó lakosságunknak általánosságban adott, felemlitendőnek tartom, hogy a régi szőlőterületek felujitása és uj területeknek szőlővel való beültetése által sok százezer koronával gyarapodott a közvagyon, mert körülbelül 2000 holdat tesz ki az a terület, amelyet a város előnyös fizetési feltételek mellett szegényebb sorsu polgárainak eladott a czélból, hogy szőlőfölddé átalakitsák.
Ipar és kereskedelem
Ami az ipart és kereskedelmet illeti, az utolsó két évtized haladása szembeszökő. És habár városunk lakosságának természetes hajlamai, de ezenkivül városunk földrajzi fekvése sem alkalmas nagyobb szabásu ipar és kereskedelem megteremtésére, mégis, amit viszonyaink között tehettem, mindent megtettem. Felállittatott egy iskola kereskedő és iparos tanonczok kiképzésére. Aki hozzám fordult szivesen láttam el tanácscsal, utbaigazitással és egyetlen egy kinálkozó alkalmat sem mulasztottam el, hogy valamely ipar vagy kereskedelmi kérdés felmerülésekor megtegyem azt, amit czélszerűnek, hasznosnak találtam. Ezen a téren is, mint mindenütt, serkentőleg, buzditólag jártam el minden kérdésben és mindenkivel szemben.
Erkölcsi elismerés
Hogy minő véleménnyel volt képességemről, ténykedésemről és polgármesteri működésemről Szabadka város törvényhatósági bizottsága, erre nézve nem hivalkodásból, de polgármesteri reputaczióm megvédése érdekében szükségesnek tartom felhozni a következőket. Az 1894 évben, polgármesteri működésem tizedik évfordulója alkalmából, a törvényhatósági bizottság, november havi rendes közgyűlésén, idősb Gálfy György inditványára az ide o/1 alatt csatolt másolat szerint, a következő egyhangu határozatot hozta:
«A törvényhatósági bizottság Gálfy György bizottsági tagnak inditványa folytán azon alkalomból, hogy Mamusich Lázár polgármester polgármesterségének 10-dik évét betöltötte, az ezen idő alatt a város kulturális és anyagi érdekeinek előmozditása körül kifejtett kiváló érdemeinek elismeréséül jegyzőkönyvi köszönetet szavaz és ezt egyhangulag, lelkesedéssel jegyzőkönyvbe iktatja.»
A közvélemény illusztrálása végett bátor vagyok felhozni, hogy idb Frank István nyugalmazott főgymnasiumi igazgató és a Ferencz József rend lovagja, «Szabadka szab. kir. város ismertetése» czimű munkájában, melyet p/1 alatt tisztelettel csatolok, miképen nyilatkozik. Beszélve azon törekvésről, mely oda irányul, hogy Szabadka a Duna Tisza köze déli részének kulturális és társadalmi központjává emeltessék, igy folytatja:
«E törekvésnek mai vezérei: Schmausz Endre főispán és Mamusich Lázár polgármester! A magyarok istene áldja meg egyetértő munkájukat s Szabadkának velök együtt munkálkodó hű fiait.» (23. lap).
Majd a földműves iskolát ismertetve, a 152. lapon igy ir: «E fontos és szép alkotás mindig fényt fog vetni Schmausz Endre főispán és Mamusich Lázár polgármester neveire. Az ő magasan a jövőbe néző munkájuk emléke lesz ez az iskola Szabadka mezőgazdasági történetében.»
A történeti igazság és hűségre hivatkozva s a város általános fellendülését jellemezve, igy ir Frankl István emlitett művének 198 és 199. lapjain:
«Közművelődési, közgazdasági és egészségügyi intézményeink. . . . . . . tovább bővülésüket a főgymnasium és állami tanitónőképző felépitésével, a földműves iskola felállitásával, a városi szegényház és honvéd-laktanya emelésével, a tűzoltó-laktanya átalakitásával, a közkórház berendezése és felszerelésével s az emlékszerű két templom épitésének befejezésével, Schmausz Endre főispán hazafias, városszerető s Mamusich Lázár 15 évi polgármesteri küzdelmes és czéltudatos munkájával érték el, ki mint a város első tisztviselője, a hatóság hazafias többségének figyelmét állandóan mindig oda irányzá, hogy áldozatkészségének gyümölcseiből Szabadka intézményei által kulturális értelemben is az ország harmadik városa legyen; közoktatása magyar nemzeti alapon nyugodjék; köz- és mezőgazdasági viszonyainak felvirágzásával közművelődése is felvirágozzék, emberbaráti és jótékony intézetei által pedig a közjólét a lakosság minden rétegének biztosittassék.»
Faji politika
De most egy igen fontos kérdésre nézve tartom kötelességemnek nyilatkozni: ez a nemzetiségi kérdés városunkban. Ha valaki Szabadkán panszlavizmusról beszél, az nem ismeri a helyi viszonyokat. Nem csak azt nem ismerem el, hogy Szabadkán a panszlavizmus réme kisért, de a szoros értelemben vett nemzetiségi aspiracziók létezését is tagadom. Bunyeváczainknak soha eszébe sem jutott, még azoknak sem, akik magyarul egy szót sem tudnak, hogy ők nem magyarok. Bunyeváczaink nem kivánnak egyebet, csak azt, hogy hagyják meg faji szokásaikat és nyelvüket. A magyar hazáért készek mindig tűzbe menni, amint azt a 48 – 49-diki napnál fényesebben igazolják.
Az én programmom tehát nyilvános működésem kezdetétől fogva nem lehetett más, csak az, hogy a magyar állameszme iránti ragaszkodás alapvető gondolatát összeegyeztessem a nyelv és faji szokások iránti tolerancziával. És épen ezért a magyar állameszmének az által tettem szolgálatot, hogy soha egyetlenegy alkalmat sem mulasztottam el, akár nyilvános szerepléskor, akár társadalmi uton, akár a családi érintkezésben, hogy fajbelieimet a haza és a nemzet iránt tartozó kőtelességekre ne figyelmeztettem volna, hogy meg nem iparkodtam volna erősiteni bennük az őseiktől örökölt hazaszeretetet, a tudatot, azt a szent meggyőződést, hogy habár más fajnak a gyermekei és más nyelvet beszélnek, ők ennek, csakis ennek a nemzetnek a fiai, ennek az anyaföldnek a gyermekei, amely iránt kötelességtudásban, áldozatkészségben, ragaszkodásban és szeretetben kell összpontosulni lelkük minden gondolatának. De másrészt hibát követtem volna el és koczkáztattam volna a magyar hazafiság folytonos ébrentartásának és fejlesztésének vezérlő gondolatát, ha bele nyulva oda, ahova belenyulnom tiltotta a magyarságnak jól felfogott érdeke és a politikai eszélyesség, megbolygattam volna a bunyeváczok patriarchalis szokásait, reájuk akartam volna erőszakolni hogy otthon, családi tüzhelyeik körül felejtsék el apáik nyelvét és azt a politikát követtem volna, hogy ahhoz a gyermekhez, aki az iskolába lépve mást, mint bunyevácz anyanyelvét nem tudja, a tanitó csak magyarul beszéljen és kényszerutján erőszakolja reá a magyar nyelvet. Hiszen igy csak azt a czélt érhettem volna el, hogy a bunyevácz gyermekek elidegenittettek volna a magyar nyelvtől, de sőt magától az iskolától is. Nem, ilyen politikát én nem követhettem, mert ilyen politikát teljesen elhibázottnak és a békés asszimilaczió ellenségének tartok. Hanem igenis megköveteltem azt, hogy a tanitó a paedagogia elfogadott elvei szerint tanitsa a bunyevácz gyermekeket a magyar nyelvre, hogy a gyermek bunyevácz anyanyelvét a paedagogia kötelességszerü tolerancziájával használja fel a gyermekekkel szemben a magyar nyelv megtanitása végett. Ezt követeli meg a helyesen felfogott magyar tanügyi politika. De azért arra törekedtem, hogy az elemi iskolákban a tanitási nyelv kizárólag magyar legyen s csak azon elemi iskolák első és második osztályában használtassék kisegitő nyelvül, – ismétlem, a paedagogia tanitása szerint, – a bunyevácz nyelv, amely iskolákban tulnyomóan bunyevácz gyermekek járnak, mert hiszen a dolog természetéből kifolyólag a bunyevácz gyermeket máskép a magyar nyelvre megtanitani nem lehet. És hogy e tekintetben követett eljárásom czéltudatosságát fajommal is meg birtam értetni, megjegyzem itt a következőt. Az utóbbi időkben a városi iskolaszékhez kérvény jutatott be aziránt, hogy az elemi iskolák első és második osztályában bunyevácz olvasmányok vezettesenek be kisegitő tantárgyakul. Daczára azonban annak, hogy az iskolaszék többsége bunyeváczokból áll, e kérvény elutasittatott. Ez a körülmény tehát bizonyitéka annak, hogy a bunyeváczok már helyeslik a jelenlegi tanitási rendszert; pedig, mielőtt hivatalos állásomat elfoglaltam, az volt az állapot, hogy azokban az iskolákban, amelyekbe tulnyomólag bunyevácz gyermekek jártak, a tannyelv bunyevácz volt. A fent vázolt, s polgármesterségem alatt elfogadott tanitási módszer eredményezte azután, hogy bunyevácz gyermekeink, elhagyva az iskolát, tökéletesen beszélnek magyarul. Ezen eredmény biztosabb elérése végett konczipiálták annak idején méltóságos nagykállói Kállay Albert főispán urral azt az eszmét, hogy két beltéri elemi iskolát állitsunk föl, egyenként 14 osztálylyal, melyek befogadják a bunyevácz kerületekben lakó bunyevácz gyermekeknek legalább felét, hogy igy ezek magyar tanulótársaikkal érintkezve, gyorsabban megtanulják a magyar nyelvet. Ennek a tanügyi politikának lehet ma köszönni azt, hogy sok ezer családban, ahol ezelőtt alig lehetett magyarul hallani, ugyszólván otthonossá lett téve a zengetes magyar nyelv.
De hogy mily készséggel áldozott polgármesterségem alatt a bunyeváczság a magyar kulturára, fel kell emlitenem, hogy az r, r/1, r/2, r/3, r/4 alatt csatolt kimutatásokban foglalt kulturális intézmények fentartására tizennyolcz év alatt 4,845.437 kor. 75 fillér forditattott, amelynek 7/10 része a bunyevácz polgárságot terhelte, de a mely terhet ez a bunyeváczság polgármesterségem alatt mindig örömmel viselte.
Ismerve a bunyevácz faj mély vallásosságát, melyet sérteni és megbolygatni a legnagyobb bűnnek tartottam volna, semmi kifogást sem emeltem az ellen, hogy a Szent- Terézia templomban a bunyevácz hiveknek bunyevácz nyelven hirdessék az Isten igéjét és hogy ott bunyevácz zsolozsmák is hangozzanak el. De azért itt is érvényre jutattam a magyar haza szeretetének ápolását. Ennek bebizonyitására emlitem föl a következőt. Amidőn néhai Mamusich Mátyás prépost plébános 1892-ben a Hymnust kitiltotta a templomból azon indoklással, hogy az egyházi éneknek elismerve nincs s igy annak a kath. templomban helye nem lehet, a törvényhatósági bizottság elfogadta Farkas Zsigmond törvényhatósági bizottsági tagnak az ide s/1 alatt másolatban csatolt következő inditványát;
«A törvényhatósági bizottság sajnálattal veszi tudomásul, hogy főtisztelendő Mamusich Mátyás prépost plébános Ő-felsége a királynak koronázási jubileuma alkalmával a Szent- Teréz egyházban megtartott ünnepélyes isteni tiszteleten a magyar nép hymnusának eléneklését a helybeli daltársulatnak meg nem engedte, miután azonban a közgyűlés nem felettes hatósága a Szent- Teréz egyház plébánosának, s igy ezen inditványban illetékesség hiányában határozatot nem hozhat, utasitja a tanácsot, ezen esetet a felettes egyházi hatóságnak hozza tudomására azon kérelemmel, hogy a magyar nép hymnusának eléneklését a város kegyurasága alatt álló templomokban nemzeti jellegü kiválóbb ünnepélyes isteni tiszteletek alkalmával megengedni méltóztassék.»
Jellemző mindenesetre, miszerint daczára annak, hogy a törvényhatósági bizottság többsége bunyeváczokból áll, ezen bunyevácz bizottsági tagok is át voltak hatva a magyar nemzet imája iránti szent érzettől és majdnem egyhangulag hozzájárultak az inditvány elfogadásához. A küldöttség felkereste nagyméltóságu Császka György érsek urat otthonában. Én voltam a küldöttség vezetője, én adtam elő Szabadka város lakosságának hazafias óhajtását. És az érsek a törvényhatósági bizottság óhajtásának annyiban eleget is tett, hogy felhivta a prépostot engedje meg, miszerint a szentmise végeztével a Hymnusz a főtemplomban énekeltessék, amibe azután a prépost-plébános is belenyugodott.
És ha kulturális téren törekvésem kezdettől fogva az volt, hogy a bunyevácz fajnak nyelvét és faji szokásait érintetlenül hagyva a családi otthonban és a templomban, bennük azért a magyar nemzeti eszmét folyton ápoljam, ugy hivatalos téren azt a meggyőződést iparkodtam bennük kelteni, hogy itt a magyar állam souverenitása kell, hogy mindenek fölött kifejezést nyerjen és érvényesüljön. Nem erőszakkal, nem ráparancsolással, hanem csupán erkölcsi tényezők közreműködését véve igénybe, keresztül vittem azt, hogy hivataloskodásom egész ideje alatt a törvényhatósági bizottság közgyülési termében egyetlen egy bunyevácz nyelvű felszólamlás sem történt, holott elődeim alatt igenis gyakran volt eset, hogy egyes bizottsági tagok bunyevácz nyelven szólaltak föl, sőt az ugynevezett gazdasági tanácsülésen bunyevácz nyelven folyt a tárgyalás.
Ez volt, tekintetes fegyelmi választmány, az én politikám bunyevácz testvéreimmel szemben kezdettől fogva, s ettől el nem tértem soha sem jobbra, sem balra; becsületes szándékomtól el nem tántorodtam bárhonnan és bárki részéről jövő gyanusitás vagy megtámadással szemben sem. Nyugodtan, öntudatosan haladtam az előttem lebegő czél felé, mely nem lehetett más, minthogy a fajom lelkében megszilárditsam a magyar állameszme iránti lelkesedést, megkedveltessem vele a magyar kulturát, s igy vezessem lassan de biztosan az asszimiláczió békés utján előre. És önérzettel mondhatom, hogy munkám, törekvésem, ambiczióm, lelkesedésem megteremte a maga gyümölcseit.
A magyar kormányok, melyek mindig figyelemmel kisérték városunk közügyeit és közszellemét, mind elismeréssel adóztak törekvéseimnek, s az azok által elért eredményeknek s bár kevesen tudják a városban, mert szerénységem tiltotta hiresztelését, ehelyütt, amidőn a legnagyobb és legelkeseritőbb vádak ellen kell védekeznem, fel kell emlitenem a következő esetet. A nyolczvanas évek vége felé történt, hogy néhai Ivánka Imre, Szabadka város első kerületének országgyűlési képviselője arról értesitett, hogy Tisza Kálmán, hazánk providencziális miniszterelnöke, engem kitüntetés végett fogadni kiván. Én a kapott felhivás folytán meg is jelentem a nagy miniszter előtt, aki a következő szavakkal fogadott:
«Én önnek nem csak szóbelileg jelentem ki megelégedésemet azon hazafias működéseért, melylyel bunyeváczait a magyar állam eszmének szolgálatába vezette, láthatólag is óhajtanám érdemeit jutalmazni; felajánlom önnek a királyi tanácsosi czimet.»
A nagyemlékezetű kormányelnök szavaira a következőket feleltem:
«Kegyelmes uram, kegyelmességed elismerése felér minden más jutalommal és én nem azért szolgálom a magyar hazát és szeretett szülővárosomat, hogy magamnak kitűntetéseket szerezzek. Vannak azonban Szabadkán kitűntetésre méltó férfiuk: Guln György dr., idb. Vojnich Lukács, Antunovich Mátyás és Kovacsich Ágoston. Én már csak azért sem fogadhatnék el kitűntetést, nehogy bárki is találkozhassék fajomból, aki esetleg szememre vetné, hogy a magyar állameszmét, a magyar kulturát a kitűntetés kedvéért szolgálom csupán.»
Erre a kegyelmes úr a következő megjegyzést tette:
«Polgármester úr, gratulálok önnek ezen kijelentéseért.»
Soha sem dicsekedtem, nem kérkedtem érdemeimmel, de azt nyugodt lelkiismerettel, férfiui önérzettel mondhatom el, hogy ebben a tulnyomólag bunyevácz lakta városban a város anyagi és szellemi előrehaladásának, a lakosság közötti jó egyetértés és békének megóvásával a magyar szuverenitás megszilárditása végett más politikát, mint amelyet tizennyolcz éven át én követtem, követni nem lehet. Tekintetes fegyelmi választmány, megengedem én azt, hogy tizennyolcz hosszu év alatt a közigazgatás sok mindenféle ágazatában történtek egyes hibák és szabálytalanságok. Megtörténik ez mindenütt és megtörtént hazánk minden városában, aminthogy meg fog történni ezentul is mindaddig, amig emberek fogják végezni a közigazgatási teendőket. De hogy engemet, a város polgármesterét, tegyenek felelőssé ezekért a hibákért és szabálytalanságokért, ezt a gondolatot lelkem nem tudja elviselni. Egy polgármester, aki hivatását nem csak abban vélte teljesithetni, hogy magát a bürokratizmus fojtó levegőjével körülvéve, ne lássa és ne hallja azt, ami a hivatalokon kívül történik, hanem arra törekedett, hogy vezetője, irányitója, ébresztője legyen a lakosság törekvéseinek és ambiczióinak, aki feladatát magasabb, idealisabb szempontból fogva föl mindig jót, nemeset czélozta szavaiban, tetteiben és minden lépésében egyaránt, azt a polgármestert, akit azon polgártársai, kiknek itélőképességét nem vakitotta el a szenvedély, számtalanszor megnyilatkozó rajongó szeretettel és bizalommal vettek körül és akinek e szeretet és bizalom volt legerősebb és legbiztosabb eszköze a jónak és nemesnek keresztül vitelére, azt a polgármestert, akit, mint előadni szerencsém volt, e város összes intézményei körül mindig magasabb koncepciók vezéreltek, áldozatul lehet ugyan adni ádáz ellenfeleinek, s mindaddig, mig védelmét elő nem terjeszti, különböző egyoldalú vádakkal is lehet terhelni, de azok, akik az «adiatur et altera pars» elvét nem tévesztik el szem elől, nem dobhatnak rá követ, hiszen ha hibázott is, hibáinak nem a rosszhiszeműség vagy a tájékozatlanság volt rugója, hanem csupán és kizárólag az emberi gyarlóság, amely a tökéletességet nem ismeri, s amely nem engedi meg, hogy az eredmény és a kivitel módja mindenkinek tetszésével találkozhasson. Nyugodtan bizom ennélfogva igazságos ügyemet a fegyelmi hatóságok itélkezése alá, meg levén győződve arról, hogy itéletük alapját nem a gyűlölet vagy elfogultság, hanem csakis a tények és cselekedetek igazságos megvizsgálása fogja képezni.
Védelem a tizenkilencz vádpont ellen
1. 1303/901 eln. sz. a. ifj. Vojnich Máté tiszti főügyésznek, mint a törvényhatósági bizottsági tagválasztásnál a VIII. kör választási elnökének utasitást adott, hogy a vasuti altiszteket mely esetben bocsássa, mely esetben ne bocsássa leszavazásra (VIII. jkv. 1902. január 6-án felvett része.)
Amiként a miniszteri kiküldöttek által megejtett vizsgálat alkalmával már volt szerencsém előadni, engem azon tényemben, hogy a m. államvasutak helybeli főnökéhez az 1303/901 elnöki szám alatt átiratot intéztem, egyes egyedül az a szándék vezérelt, hogy a törvényhatósági bizottsági tagok választása akkép folyjon le, amiképen azt a törvény és a tiszta választások érdeke magával hozza. Ugy ezen átiratomnak, valamint a Vojnich Máté főügyészhez mint VIII. köri választási elnökhöz ugyancsak a fent hivatkozott szám alatt intézett felhivásomnak minden egyes szava, minden egyes betűje ezen intencziót árulja el. Hogy ezen intézkedésem nem csak hogy nem foglal magában semmiféle törvényellenességet, vagy bármiféle hátsó gondolatot, hogy annak egyes-egyedüli czélja az volt, hogy az államvasuti alkalmazottak személyazonossága arra hivatott egyének által állapitassék meg, ez kitünik a két felhivás egyszerü összehasonlitásából amely felhivások legelrejtettebb betüje sem foglal magában mást, mint a helyesen, törvényszerüen keresztülviendő választásokra vonatkozó becsületes és őszinte szándékot. Az a polgármester, aki a kezében lévő hatalommal visszaélni kiván, az nem jár el ily nyiltan és ily leplezetlen őszinteséggel. Ha befolyásolni akartam volna a törvényhatósági bizottsági tagok választását, módomban állott volna azt a rendelkezésemre álló száz meg száz eszköz alkalmazásával érvényre juttatni és lelkem mélyéből fájlalom, hogy akkor, amidőn a tisztaválasztások magasztos elvének érvényrejuttatására a legtermészetesebb és legkézzelfoghatóbb módozatot választottam, hogy a midőn a választó polgárok meggyőződésének minden tekintetben szabad lefolyást engedtem, hogy ebből ellenem vád emeltetik. Pedig mindenki, aki a választási eljárás ezerféle apró részleteivel a gyakorlatban megismerkedett, az én alázatos és benső meggyőződésem szerint az én eljárásomból csak követendő példát merithet, mert lehetetlenségnek tartom 250 vasuti alkalmazottnak, – akiket a dolog természeténél fogva sem a választási elnök, sem a hatóságnak az azonosság ellenőrzése végett kirendelt közegei nem ismernek, mert hiszen ezek az emberek tulnyomó részben kalauzok és mozdonyvezetők lévén, idejüknek legnagyobb részét nem is a városban hanem a nyilt pályán töltik el, – azonosságát máskép megállapitani, mint a közvetlen felebbvalónak a választási helyiségbe leendő meghivása által. Hogy engem semmiféle más, mint a választás törvényes és korrekt keresztülvitele iránti szándék nem vezérelt, a többször hivatkozott felhivások világos szövegén és a fent elmondottakon kivül bizonyitja még az a körülmény, hogy a személyazonosságra vonatkozó fenti intézkedést csupán a VIII. körre nézve tettem meg, mint ahova – tudni illik a szegedi szőlőkbe, – a vasuti alkalmazottak tartoznak.
Az 1886. XXI. Törvény czik 38 §-ának 3. bekezdése világosan parancsolja, hogy a választásnál a hatósági közegek hivatalból jelenlenni és a szavazók azonosságára felügyelni kötelesek. Előterjesztem, hogy az általam kirendelt hatósági közegek megkérdeztetvén, kijelentették előttem, hogy ők arra, miszerint vasuti alkalmazottak személyazonosságát igazolják, nem képesek, mert ők azokat, egy-kettő kivételével nem ismerik. Már most én, mint a város polgármestere, akit a törvényhatósági bizottság a bizottsági tagok választásának keresztülvitelével megbizott 389/17820 901. k. gy. számu határozatával, kerestem azt a módot, hogy miként lehessen a vasuti alkalmazottakat abba a helyzetbe juttatni, hogy polgári jogaikat a választásnál zavartalanul érvenyesitsék. Ha mi intézkedést sem teszek ebben az irányban, ugy tág ajtó nyittatott volna az esetleges visszaéléseknek akár a választási elnök, akár a szavazásra jelentkezők részéről, amennyiben személyazonossági ellenőrzés hiányában olyanok jelentek volna meg az úrnánál, akiknek választójoguk esetleg nincs. Ezen visszaélések meggátlása végett kerestem és találtam azt a módot, hogy a személyazonosság tekintetében az általam kirendelt közegek, első sorban maga a választási elnök, támogatást nyerjenek a vasuti hivatali főnök által e czélból kirendelt vasuti közegek által. És én azt hiszem, ha ezt nem tettem volna és nem gondoskodtam volna oly módról, hogy miképen kell egyrészt a visszaéléseket meggátolni, másrészt pedig a tényleges jogokat biztositani, sulyos mulasztást és kötelességsértést követtem volna el.
2. A főkönyvek rendbehozására utasitott, de azt rosszul, vagyis nem teljesitett számvevőségi tisztviselőknek fizetési előlegeket azon czélzattal utalványoztatott, hogy azt az illetőknek jutalomként fogja megszavaztatni és szóbelileg elrendelte, hogy ezen előlegek ne vonassanak le. (II/c. jkv. 8. lap)
Ez a dolog a következőképen áll. A városi főkönyvek rendbehozására és a számvevőségi irattár rendezésére a napi munkát teljesen igénybe vevő hivatalos órák elégtelennek mutatkozván, hivatali kötelességemnek tartottam erre nézve a szükséges intézkedéseket megtenni. A tanács tagjaival előzetes szóbeli uton történt megállapodás után azt a módot találtam legczélszerübbnek, hogy a rendelkezésemre álló legszorgalmasabb városi tisztviselőket, névszerint: Dely Ferencz, Martyn Albert, Milassin Ignácz, Schneider Miklós, Balázs Piri Kálmán, Létmányi Miklós, Krnyajszki Bogdán és Tillmann Zoltánt felhivtam, hogy vállalkozzanak a városi főkönyvek és a számvevőségi irattár gyökeres rendezésére, biztositva őket arról, hogy mint polgármester gondoskodni fogok munkájuk kellő megjutalmazásáról, meg lévén győződve arról, hogy ezen munka, hogy alaposan elkészüljön, legalább 6 – 8 hónapot fog igénybe venni. Azzal, hogy ezen rendkivüli munkával megbizott számvevőségi közegeknek, munkakedvök fokozására, jutalmat helyeztem kilátásba, úgy hiszem hibát nem követtem el, mert hiszen ezt, mint bonus pater familias tettem a rend és igy a város érdekében. Mikor aztán az ezen munkában részt vett tisztviselők, illetve számvevőségi közegek a tanácshoz fizetési előlegekért folyamodtak és én a tanácsban előterjesztettem, hogy a folyamodók a reájuk bizott munkát sikeresen folytatják, rendkivüli munkájuk teljesitéseért jutalmaztatásukról kellend gondoskodni, a tanács azt az expidienst találta, hogy a kért előlegeket megszavazta, olyképen azonban, hogy az erre vonatkozó határozataiban az előlegek visszafizetésének módozatáról nem gondoskodott, eltérően a rendes fizetési előleg megszavazásától, amely mindig az előleg visszafizetési módját is tartalmazta. Tény tehát az, hogy a tanácsot azon szándék vezérelte ezen előlegek megszavazásánál, hogy azoknak jutalmakként leendő megszavazását fogja a törvényhatósági bizottság előtt javaslatba hozni. Ez volt a tanács álláspontja ismerve azt az óriási nagy munkát, amelyet a fent emlitett tisztviselők, illetve számvevőségi közegek teljesitenek. Téves tehát az igen tisztelt magas belügyminiszteri leirat 2-dik pontjában foglalt azon kijelentés, hogy én utalványoztattam a számvevőségi tisztviselőknek fizetési előlegeket, valamint, hogy én szóbelileg elrendeltem, miszerint ezen előlegek levonásba ne hozassanak. Én e tárgyban, tudni illik az előlegek utalványozása tekintetében, a magam személyében mi intézkedést sem tettem, és annak igazolására, hogy a kérdésben forgó előlegek a tanács által utalványoztattak a folyamodók részére, hivatkozom az 1900 évi 3526, 3521, 3532, 3517, 3708, 3773, és 13606 számu tanácsi határozatokra.
3. A javadalmi hivatal kezelésénél való közreműködésért a számvevőség részére megállapitott 1200 korona évi járulékkal szemben 1900 évben 1800 utalványozott; a midőn pedig tudomást szerzett arról, hogy a főszámvevő javaslatai alapján ezen helytelenség megtörtént, a szervezési szabályrendelet 41 §-a 16. pontja ellenére, nemcsak hogy megtorló intézkedést nem tett, hanem a főispánhoz intézett 124/901 sz. jelentésében a főszámvevőnek ezen kérdésben követett eljárását elfogadható tévedésnek tüntette fel, s ugyanekkor a szintén vizsgálat tárgyává tett korcsmai verekedést, a melyben az egész számvevőség jelenlétében két számvevőségi alkalmazott vett részt, mentegette. Ugyanez alkalomból a főispánnak azt jelentette, hogy az 1200 koronának utólagos negyedévi részletekben való folyósitása iránti meghagyását foganatositotta, holott ezt nem tette. (II/d. jkv. 3. 4. és 22 lap.)
Ami a javadalmi hivatal kezelésénél való közreműködésért a számvevőség részére megállapitott 1200 korona évi járulékot, illetve az 1900. évben kiutalt 600 kor. többletet illeti, előrebocsátva, hogy ezen többletből 300 koronát dr. Gyorgyevich Szredoje helyettes polgármester utalt ki 1900 évi szeptember 1-én és hogy a kiutalás mindig számvevőségi javaslat alapján történt, bátor vagyok előterjeszteni, hogy alázatos nézetem szerint a városi szabályrendelet 41. §-ának 16. pontjába ütköző mulasztás vádja engem nem terhelhet, mert megtorló intézkedés szükségessége csak akkor forog fenn, amidőn valamely pénzkezelés, vagy pénzbeli kiutalványozás körül rosszhiszeműség állapitható meg. Én az e tárgyban meginditott, szabályszerüen lefolytatott vizsgálatból azon meggyőződést meritettem, hogy a 600 koronát kitevő többlet kiutalványozása tévedésből, tehát nem rosszhiszemüleg történt. Ez lévén meggyőződésem, megtorló intézkedésnek részemről helye nem volt és nem is lehetett. Ezen meggyőződésemet osztotta maga a főispán ur ő-méltósága is, aki erre vonatkozólag 1901. évi február 16-dikán 124/eln. szám alatt tett jelentésemet tudomásul vette és nem kivánta, hogy azon tisztviselők ellen, akik a kérdésben forgó 600 korona kiutalványozását eszközölték, fegyelmi vizsgálat meginditassék. Hogy a számvevőségi tisztviselők eljárásában rosszhiszemüséget nem láttam, ennek indoka az, hogy az utalványozási tervezet készitése hol a főszámvevő, hol az alszámvevő, hol pedig egyik vagy másik számvevőségi tiszt részéről történt, akik ennek folytán a megszavazott összeg kimerüléséről nem tudtak. A számvevőségi tisztviselők részéről az utalványozási tervezet elkészitésénél elkövetett abbeli hanyagság mérlegelésénél, hogy az utalványozási tervezet elbocsájtása előtt a könyvekből nem szereztek maguknak meggyőződést, hogy a megszavazott összeg nincs e kimeritve, figyelembe vettem az összeg csekélységét, az illető tisztviselők munkásságát és szorgalmát, általában azt a körülményt, hogy ilyen óriási vagyon kezelésénél, mint amilyent a számvevőség végez, hasonló kisebb hiba megbocsájtható, amely felfogásomat kétségtelenül elfogadta és osztotta maga a főispán ur ő-méltósága is, aki az esetet a hozzá intézett jelentésemből alaposan és minden részleteiben ismerte.
Ami a vádpontot illeti, hogy én a főispán úr ő-méltóságának azt jelentettem, hogy az 1200 koronának utólagos negyedévi részletekben való folyósitása iránt meghagyását foganatositottam, holott azt nem tettem, előterjesztem mindenekelőtt, hogy habár én a főispáni meghagyásnak tényleg eleget tettem és igenis utasitottam szóbelileg a számvevőséget, hogy a kérdésben forgó 1200 korona kiutalása utólagos negyedévi részletekben eszközöltessék, ezen pont alapján ellenem vád már csak azért sem emelhető, mert a törvényhatósági bizottság által megszavazott összegeknek mikénti kifizetése, egyszóval az erre vonatkozó határozatnak végrehajtása a tanács hatáskörébe tartozik és a főispánt megillető felügyeleti jog nem foglalhatja magában azt a jogot, hogy utasitást adjon akár a tanácsnak, akár a polgármesternek arra, hogy a megszavazott összegek mily részletekben, előlegesen vagy utólagosan fitettessenek-e ki? Amiből az következik, hogy semmiféle bűnt, hibát avagy mulasztást nem követtem volna el akkor, ha a főispáni meghagyásnak nem tettem volna eleget. Nem követtem el azonban semmi esetre sem kötelességmulasztást az által, hogy a kérdésben forgó meghagyást nem irásban, hanem szóval tettem meg, s hogy ez tényleg megtörtént, erre nézve hivatkozom dr. Bolits József tb. főjegyzőre, aki különben már a miniszteri kiküldöttek előtt az általuk 1902. évi január 22-dikén felvett jegyzőkönyv utolsó lapján kijelentette, hogy igenis megtörtént részemről a főispáni utasitásnak megfelelő utasitás.
Ami ezen vádpont alatt foglalt korcsmai verekedést illeti, egész polgármesteri működésem alatt az a vezető eszme lebegett szemeim előtt, hogy nekem, mint a város első tisztviselőjének a tisztviselői személyzet ügyes-bajos dolgaival mindaddig, mig azok közbotrány jellegével nem birnak, bele avatkoznom nem helyes és nem szabad; mert hiszen ilyen nagyszámu tisztviselői karban a dolog természete szerint előfordulnak kisebb-nagyobb számban apróbb jelentőségű perpatvarkodások, kellemetlenkedések és én mindig legczélszerűbbnek tartottam azokról tudomást sem szerezni. Amidőn a kérdésben forgó korcsmai dolog tudomásomra jutott, azt el nem tussoltam, hiszen erre semmi néven nevezendő érdekem nem is volt, hanem rögtön meginditottam a vizsgálatot, azt a legnagyobb szigorral és erélylyel keresztül vittem és a vizsgálati iratok bemutatása mellett 124/901. eln. szám alatt megtettem hű és részletes jelentésemet a méltóságos főispán úrnak.
Végül ezen pontra nézve hivatkozom, ugy 600 korona többlet, mint a Hevér-féle korcsmában történt verekedés tárgyában a főispán ur őméltóságához intézett jelenésem végső passzusára, amelyben kijelentem a főispán úrnak, hogy amennyiben az ezen ügyre vonatkozó nézetemet nem osztaná, ez esetben kérek utasitást a további teendőkre nézve, amiből világos, hogy én sem mentegetni, sem eltakarni nem akartam semmiféle hibát vagy mulasztást; nézetemet elmondtam a méltóságos főispán urnak, azzal a kijelentéssel, hogy azt ha nem osztaná, adjon ellenkező utasitást. Ilyent nem adott, tehát nézetemet egész terjedelmében elfogadta, magát azzal azonositotta. Hol van itt mulasztás?
4. A kiadatásokat a szervezési szabályrendelet 41. §. 11. pontja világos rendelete ellenére gyakran elnökileg utalványozta akkor is, ha sürgősség nem volt. (III. jkv. 5. pont).
A szabályrendelet 41. §-ának 11. pontja felhatalmazza a polgármestert, hogy rendkivüli sürgős esetekben 500 frt erejéig utalványozhasson. Hogy mily esetben forog fön a sürgős szükségesség, azt a dolog természetéből maga a polgármester, aki a kiutalványozást eszközli, birálhatja csak el. Ekörül, természetes dolog, a felelősség is őtet terheli. A tanácsnak a dolga azután felülbirálni, hogy vajjon a polgármester, utalványozási jogának gyakorlása körül, nem lépte-e tul azt a határt, melyet a szabályrendelet hivatkozott szakasza eléje szab. És a mint egyrészről a polgármestert terheli a felelősség a kiutalványozás körül, épen ugy terheli a felelősség abban a tekintetben is, hogy ha olyan esetekben, amidőn sürgős intézkedés szüksége fönforog, ezt elmulasztja. Megállapitom, hogy az általam hivatkozott szabályrendelet 41. §. Alapján eszközölt utalványozás helyességét, implicite tehát azoknak sürgősséget, a tanács mindig elfogadta, jóváhagyta és nem fordult elő egyetlenegy eset sem, amidőn a tanács ebbeli eljárásomat desavuálta volna. Mély sajnálatomra, a hivatkozott vádpont nem hozza föl azokat az eseteket, ahol utalványozásokat eszközöltem volna sürgős szükségesség nélkül, és igy az egyes esetekre nézve nem nyilatkozhatom, azokra nézve a sürgős szükségességet nem igazolhatom és csak arra szoritkozhatom, hogy általánosságban kijelentsem, miszerint hivataloskodásom egész ideje alatt egetlen egyszer sem fordult elő az, hogy én, utalványozási jogkörömet tullépve, utalványozást eszközöltem volna a nélkül, hogy arra sürgős szükség ne lett volna. De hiszen mi okom is lett volna erre, jól tudva azt, hogy mindazon utalványozásokra nézve, amelyeket ekként eszközölök, nem csak hivatali, de egyuttal az anyagi felelősség is engem terhel.
5. A földmives iskola használatába minden felhatalmazás nélkül bocsátotta át a város tulajdonát képző földterületek egy részét és pedig több száz holdat. (VII. jkv 17., 18., 20. lap).
Ezen vád szerint én minden felhatalmazás nélkül, a város tulajdonát képző földterület egyrészét és pedig több száz holdat, bocsátottam a földműves iskola használatába. Határozottan állitom, hogy én a legcsekélyebb részben sem müködtem közre abban, hogy a földműves iskola részére egy talpalatnyi terület is kiadassék, amely azt meg nem illette. A földműves iskola körüli teendők a gazdasági tanácsnok, mint a város közgazdaságának rendszeres kezelése körüli összes teendők teljesitésére hivatott tanácstag hatáskörébe tartozván, csak is ő tudja, mennyi terület az, amelyet a földműves iskola kapott. Azon körülmény, hogy a földműves iskola részére egy külön felügyelőbizottságot küldött ki a törvényhatósági bizottság és hogy annak elnöke én voltam, a felelősséget arra nézve, hogy a földműves iskola nem foglalt-e el nagyobb területet, mint amennyi megillette, sem ellenem, sem a felügyelő bizottság ellen meg nem állapithatja. Hiszen ezen bizottságnak feladata nem lehet, de eszébe sem juthat, földméréseket eszközölni azért, hogy megállapitsa, vajjon az iskola nem kezel-e több földet, mint amennyi azt megilleti. Egyébként azokat az adatokat, amelyeket a földműves iskola igazgatósága összeállitott és amelyekből a kérdéses vádpont meritve van, absolute megbizhatatlannak tartom. Ez az összeállitás nem képez hivatalos okmányt és abból azt a körülményt, hogy az abban foglalt adatok a valóságnak megfelelnek, megállapitani nem lehet, mert ilyen összeállitás megbizható hivatalos okmányt csak abban az esetben képezne, ha azt a város, mint tulajdonos, vagy a felügyelő bizottság adná ki. Egyébként az egész dolog már csak azért sem birhat fontossággal és nem képezhet ellenem semmiféle tekintetben sem megrovandó valamit, mert a földműves iskola a város tulajdonát képezi és azokat a földterületeket, amelyek a földműves iskola által kezeltetnek, a városnak hajtanak jövedelmet csak ugy, mint a város egyéb ingatlanai. Ha esetleg tudtom és hozzájárulásom nélkül meg is történt, hogy a földműves iskola nagyobb területű földet kezel, mint amennyi részére a törvényhatósági bizottság által kiadatni rendeltetett, ebből nem csak nem háramlik a városra kár, de sőt ellenkezőleg kétségtelen, hogy a földműves iskola, mint gazdasági mintaintézet által kezelt földek nagyobb hasznot és jövedelmet hajtanak a városnak, mint amennyi azoknak haszonbérbe adása által keletkezett volna. A földműves iskola földterületei legnagyobb részt futóhomokból állnak, melyek vajmi csekély, holdankint 10–20 koronát jövedelmeztek haszonbér czimén. És ezek a földek trágyázás és okszerű kezelés által megtermékenyittettek, ugy hogy a folyó gazdasági évben holdankint átlag 11 mm. buzát és rozst termettek.
Tekintetes fegyelmi választmány, ezeket csak azért tartottam szükségesnek előadni, hogy kimutassam, miszerint a földműves iskolának kezelése csak haszonnal jár a városra nézve és hogy ezen esetleges többlet-földekből vád sem ellenem, sem a felügyelő bizottság ellen nem emelhető.
Hogy a miniszteri küldöttek által a VII. számu jegyzőkönyvben emlitett kimutatás milyen megbizhatatlan adatokat tartalmaz, erre nézve a következőket vagyok bátor előadni. Ezen kimutatás fölemlit 20 hold 1300 n. öl utakat és 42 hold 1145 n. öl terméketlen földet. Ezek a földműves iskola kezelése alá csak nem tartozhattak, mert hiszen utakat és terméketlen földet kezelni nem kell, de nem is lehet. A 125 hold területtel föltüntetett kőrösi kaszálót a földműves iskola haszonbérben tartja, és ennek folytán ez a földterület nem tekinthető a földműves iskola állagához tartozónak. A 65 hold 1284 n. öl területtel kitüntetett nagyréti kaszálóra nézve a dolog ugy áll, hogy arra való tekintettel, miszerint a város tulajdonát képező 17 bika, amelyek nyáron a gulyákban járnak és azelőtt a városi raktárban teleltek, most pedig a földműves iskola istállóiban teletek és illetve telelnek, trágya termelés végett, a városi tanács megengedte a földműves iskolának, hogy ezen bikák eltartása végett a kérdésben forgó kaszálóról a füvet lekaszálhassa. De már a folyó gazdasági évben a füvet maga a város kaszáltatta le és adta át a földműves iskolának. Szó sem lehet tehát arról, hogy ez a kaszáló a földműves iskola ingatlanainak állagához csatoltatott volna.
A 770 hold terület erdei legelő szintén nem csatoltatott a földműves iskola állományához, ami különben az erdő törvény értelmében sem lehetséges és különösen nem lehetséges még azért sem, mert a városi erdők állami kezelés alatt állnak. A tanács, mely a városi legelőkön eltartott gulyák részére a szükség esetén pótlegelőkről gondoskodik, kijelöli azokat az erdőket, amelyek az erdőgondnok véleményének meghallgatása mellett, pótlegelőkül használhatók. Igy történt azután, hogy a kérdésben forgó 770 hold erdőre nézve a földműves iskolának megengedtetett a legeltetés az erdő üzem betartásával.
6. Az 1900. évi zárrszámadás szerint a költségvetési 10,000 korona hitelen felül még 9175 korona fizetési előleg utalványoztatott előzetes közgyűlési határozat és miniszteri jóváhagyás nélkűl; általában a költségvetési hitelek betartva nem lettek; a túllépésekhez pedig felhatalmazás rendszerint ki nem eszközöltetett. (II jkv 9. pont, II/c. jkv. III. jkv 3 és 16 pont.)
Ezen előleg utalványozásokra nézve engem semmi néven nevezendő felelősség nem terhel. A kérdésben forgó 9175 kort kitevő előleget nem én, hanem a tanács utalványozta ki és megállapitom, azon tanácsüléseken, amelyekből kifolyólag előlegek utalványoztattak, az idei x és y alatt csatolt kimutatás szerint csak részben elnököltem, a másik részben dr. Gyorgyevich Szredoje h. polgármester, és igy nagyon különösnek tartom, hogy én reám rovatik a felelősség ezen kérdésre nézve, jól lehet az utalványozó ülések egy jelentékeny részén nem is elnököltem, az utalványozások egy részéről tudomásom nem is volt, s igy ebből kifolyólag felelősségre egyáltalában nem is vagyok vonható. Az 1886 évi XXI. törv. cz. 74 §-a szerint utalványozások eszközlése a tanács hatáskörébe tartozik, ugyanazon törvényczikk 73 §-ának á pontja pedig csupán arra nézve tartalmaz intézkedést, hogy a polgármester a tanács elnöke, de teljes felforgatása volna a hatáskörökből kifolyó felelősségi rendszernek az, hogy kollektiv módon hozott határozatokért egy ember vonassék felelősségre. Hova vezetne ez, tekintetes fegyelmi választmány? És kérdem, vajjon a polgármester, mint a tanács elnöke, ennek határozataira nézve akkor is tarozik e felelősséggel, hogyha azok az ő nézeteivel ellenkeznek? És vajjon a polgármester, a kinek a kezében a vezetés alatt álló közigazgatás ezerféle szálai futnak össze, évek elmulta után emlékezhetik-e minden egyes esetre, midőn az elnöklete alatt álló tanács nézetével ellenkező határozatot hozott? A felelősség elvének egyik alapvető tétele az, hogy mindenki csak a saját tényeire nézve tartozik felelősséggel.
Hogy az én egyéni felfogásom milyen szigoru volt ezen előlegek tárgyában, másrészt hogy kimutassam, miszerint éppen ebben a tárgyban a tanács az én javaaslatom elvetésével, enyhébb és engedékenyebb álláspontot foglalt el az előlegek visszafizetése tárgyában, erre nézve előterjesztem a következőt: f. évi január 2-kán a városi számvevőséghez 68/902 elnöki szám alatt meghagyást intéztem, amelyben követelem, hogy a tisztviselőknek engedélyezett összes fizetési előlegek f. évi február hó elsejétől kezdődőleg akkép vonassanak le, hogy az év végéig minden előleg törlesztve legyen. A számvevőség ezen meghagyásomra azt jelentette vissza a tanácsnak, hogy az eddigi előlegeknek 10 hó alatti visszafizetése nem lenne fentartandó azért, mert az oly sulyosan nehezednék az előleget nyert tisztviselőkre, hogy azokat csak ujabb adósággokba verné és javasolja, hogy a kérdésben forgó előlegek két év alatt volnának visszafizetendők. A számvevőség ezen jelentése a tanácsban tárgyaltatván, a tanács az én javaslatom mellőzésével 4255/902 tan. szám alatti határozatával, a számvevőség előterjesztéséhez képest az előlegek visszafizetését két évre állapitotta meg. Már most hogyan lehetne engem ezen tanácsi határozatból kifolyólag felelőssé tenni?
Egyébként bátor vagyok hangsulyozni, hogy a tanács az 1886 évi XXI. törv. czikk 74 §-ának második bekezdésében foglalt abbeli hatáskörével szemben, amely szerint «utalványoz a házipénztárra a számvevőség meghallgatása mellett a költség előirányzat korlátai között», a mulasztást nem követtem el, hiszen ezen fizetési előlegek a költségvetést nem érintették, amennyiben azok csak átfutó tételt képeztek és a tanács által meghatározott időben a városi pénztárnak visszafizettetnek. Ezen előlegekből kifolyólag tehát a város részére semmiféle kár nem háromlik és nem is háromolhat.
Ami ezen vádpont második részét illeti, mely szerint a költségvetési hitelek betartva nem lettek és hogy a tullépésekhez felhatalmazás rendszerint nem eszközöltetett, erre nézve csak azt adom elő, hogy az egyes utalványozások mindig a számvevőség javaslata és a pénzügyi tanácsok referádája alapján történtek a tanácsülésekben. Az elnöklő polgármesternek az ellenőrzés szempontjából kötelessége nem lehet más, mint arra ügyelni, hogy a referens előadásához föltétlenül szükséges számvevőségi javaslat tényleg meg van-e vagy nincs; de azt, hogy az elnöklő polgármester minden egyes utalványozás alkalmával meggyőződést szerezzen magának arról, hogy a számvevőség tervezete és az előadó javaslata tényleg helyes-e, ez lehetetlenség. És ennek folytán oly esetekből kifolyólag, amidőn költségvetési hitelek be nem tarattak, a felelősség csak azt terhelheti, aki esetleg a tanácsot, habár jó hiszeműleg is, a tényeknek meg nem felelő módon informálta.
7. Vukovics Simon elhalt péztári tiszt után elszámolatlanul maradt 16117 korona 47 fillér katonai szálláspénz elszámolása körül a felügyelet és ellenőrzés elmulasztatott. (II. jkv 17. pont).
Erre nézve bátor vagyok előterjeszteni, hogy engem ekörül semmiféle mulasztás nem terhel, mert amint a miniszteri kiküldöttek által felvett jegyzőkönyvben (lásd 10-dik vádpont) el van ismerve, nyolcz év alatt három izben szorgalmaztam a számadások beterjesztését és konstatálom, hogy valahányszor a számvevőség részéről jelentés tétetett arról, hogy Vukovics Simon az előlegekkel le nem számolt, mindig szigoru utasitást kapott tőlem a számadás kérésére. Én ennél egyebet, ennél többet nem tehettem; a dolognak nyilvántartása a szervezeti szabályzat 183., 184. és 163. §§. értelmében a számvevőségnek és a pénzügyi tanácsnoknak a kötelessége. Egyébiránt a városnak ezekből a szálláspénzekből kifolyólag semmiféle kára nem származik. Vukovics Simon a kérdésben forgó összegeket azon czélból kapta kézhez, hogy azokkal azokat a magánfeleket, akiknél katonák elszállásoltattak és akiknek a szervezeti szabályzat 281. §. 3-ik pontja értelmében elszállásolási jegyük van kifizesse, s amint később ki fogom mutatni, a felvett pénzeket tényleg e czélra forditotta. Ugyanis a tanács 1899. évi 10307. számu határozatával meghagyta a számvevőségnek, hogy Vukovics Simonnal ejtse meg a végelszámolást. Az 1900. évi január 15-dikén felvett jegyzőkönyv tanusága szerint Vukovics Simonné megjelenvén a számvevőség előtt, kijelentette, hogy férje hosszabb idő óta ágyban fekvő beteg lévén, meg nem jelenhet, kijelentette azonban férje nevében, hogy a katonai szálláspénzeket férje az illető feleknek kiadta, s azt a kérelmet terjeszthette elő, intéztessék felhivás a közönséghez – ami falragaszokon és hirlapokban meg is történt – hogy amennyiben egyik vagy másik félnek mégis követelése volna, jelentkezzék. Egyuttal kijelentette azt is, hogy amennyiben ilyen találkoznék, valamelyes követelés bejelentetnék, az a férje ovadékából fedeztessék. A felhivás közrebocsátattván, két fél összesen 11 kor. 20 fill. követelést jelentett be szálláspénzek czimén, amely összeg Vukovics Simon ovadékának terhére kiutalványoztatott. Abból a tényből tehát, hogy a közönség részéről más, mint a most emlitett két fél, nem jelentkezett, azt a jogos következtetést kell levonni, hogy Vukovics Simon a kezeihez kapott előlegeket az illető felek részére tényleg kifizette.
Egyébiránt előterjesztem, hogy Vukovics Simon 1897. október hó elsején 17602/97. tan. szám alatt nyugdijaztatott és tekintettel arra, hogy nagy beteg volt, Martyn Albert pénztártisztet több izben utasitottam, hogy Vukovics Simont számadásainak beterjesztésére hivja föl, illetve őt e czélból felkeresse. Erre nézve kérem Martyn Albertet kihallgatni, aki az általam előadottakat bizonyitani fogja.
8. A főkönyvek rendetlensége nagymérvű s e részben úgy a multra nézve, mint a rendbehozásuk iránt 1899. április 26-án 7163. sz. a. tett tanácsi intézkedés végrehajtása tekintetében a felügyelet elmulasztatott. (II. jkv 29. és 30. lap, II/c. jkv 6. lap, II/f. jkv III. jkv).
Ezen vádpont két részből áll. Az egyik rész az 1899. év előtti, a másik pedig az ezen év utáni időkről szól. Előre kell bocsátanom, hogy a könyvvezetés körüli felelősség a szervezeti szabályzat 188. §. 14. pontja értelmében első sorban a számvevőség, másodsorban pedig a szervezeti szabályok 184. §-a értelmében a számvizsgálókat illeti. A városi szervezés szabályrendelet 41. §-ának 16. pontja alapján egyes tisztviselők kötelességmulasztásáért a polgármestert csak akkor felelős, ha a mulasztás tudomására jutott és a felelősségre vonás iránt tüstént nem intézkedett. A miniszteri kiküldöttek által felvett II. jegyzőkönyv 29 és 30. pontjában feltüntetett rendetlenségekről, hibás elkönyvelésekről nekem tudomásom nem volt, de nem is lehetett, mert a polgármester hatáskörébe utalt számtalan teendők mellett még csak fizikai idővel sem rendelkezhetik arra nézve, hogy a város vagyonkezeléséről vezetett könyveket átvizsgálja, az egyes hibákat konstatálja és azokat helyesbitse. Ez abszolut lehetetlenség. Hogy a tekintetes fegyelmi választmány képet alkothasson magának, mennyire lehetséges az, hogy a polgármester a könyvvezetés technikáját figyelemmel kisérje, azt ellenőrizze és az esetleges könyvvezetőségi hibákat korrigálja, bátor vagyok a tekintetes fegyelmi választmány figyelmét felhivni arra, hogy a polgármester ideje az ő szorosan vett hivatali teendői által a szó legteljesebb értelmében ki van meritve. És hogy a tekintetes fegyelmi választmány ezen teendők nagy halmazáról némi fogalmat alkothasson magának, idézem az 1901. évi 12935. és 1902. évi 7727. tanácsi szám alatt igtatott számonkérőszéki jegyzőkönyvek következő adatait. Az 1901. évben tartott 12 rendes 5 rendkivüli közgyűlés, 12 rendes és 2 rendkivüli közigazgatási bizottsági ülés, 17 előkészitő és 119 rendes tanács ülés, 8 kórházügyi bizottsági ülés, 2 számvizsgáló bizottsági ülés, 8 földműves iskolai felügyelői bizottsági ülés és 6 központi választmányi ülés, tehát összesen 189 ülés. Ha mindezekhez hozzávesszük még, hogy a városi szervezési szabályrendelet 121. §-ában elősorolt szakbizottságokban a 122. §. szerint a polgármester, valahányszor szükségesnek tartja átveheti az elnöklést és hogy legtöbb esetben ezen jogommal, a város érdekében éltem is, könnyen megállapitható, hogy milyen óriási időt kellett szentelni a polgármesternek a fenthivatkozott üléseken való részvételre. A fent hivatkozott számonkérőszéki jegyzőkönyv szerint ugyancsak 1901. évben 2452 elnöki és 21683 tanácsi ügydarab nyert elintézést és pedig 507 darab közgyűlésen, 9925 darab tanácsülésen, 10895 pedig tanácsülésen kívül. És mindezek elbocsátása és aláirása szintén a polgármesteri teendők közé tartozik. Ezen hivatali teendőkön kivül, ugy fogván föl hivatásomat, hogy a polgármester minden embert, aki panaszszal vagy kérelemmel fordul hozzá, meghallgatni köteles, ilyen kihallgatásokra naponkint legalább két órát kellett szentelnem. Már most a tekintetes fegyelmi választmány bölcseségére bizom annak a megállapitását, hogy a teendőknek ilyen nagy sokasága mellett maradhatott-e részemre fizikai idő, hogy privata diligentiaból is, mert kötelességemben ez nem állott, még a városi könyvek vezetését is én vegyem munkába. Azonban, ha csak időt szakithattam magamnak, valamint megjelentem az összes hivatalokban és megleptem a tisztviselőket munkájuk közben, ugy megjelentem a számvevőségi hivatalban is, s amint alább ki is mutatom, egyszer-másszor rá is jöttem kisebb hibákra és tévedésekre, amelyekre nézve azután rögtön intézkedtem csak ugy, mintha valamely szabálytalanság panasz vagy feljelentés folytán esett tudomásomra. Tekintetes fegyelmi választmány, konstatálom azt, hogy mihelyt megtudtam, hogy a könyvek rendetlenül vezettetnek, nyomban megtettem kötelességszerűen a szükséges intézkedést. Igy 1897-ben szóbelileg azon véleményemnek adtam kifejezést Schmausz Endre főispán ur ő-méltósága előtt, miszerint arra való tekintettel, hogy a meghalt Ivanics István főszámvevő helyébe itt Szabadkán alig volna található alkalmas egyén, legczélszerűbb lenne magát a nagyméltóságu belügyminiszteriumot felkérni, hogy a maga kebeléből küldjön a városnak alkalmas egyént a főszámvevői állás betöltésére. Ezen szóbeli előterjesztésemre a főispán ur ő-méltósága 218/96. alatti intézvényben értesitett engem, hogy a m. kir. nyagymétóságu belügyminiszterek 2096/897. szám alatti engedélye folytán Tillmann Zoltán m. kir. belügyminiszteri számellenőrt helyettesitette a főszámvevői állásra. Amidőn Tillmann Zoltán, aki később ezen állásában véglegesittetett, hivatalát elfoglalta, tőlem nyerte a szükséges utasitásokat arra nézve, hogy a könyvvezetés körül a legnagyobb szigort és pontosságot tartsa szem előtt. Később, 1899. április 14-dikén 823. elnöki szám alatt Tillmann Zoltán főszámvevőnek tudtára adtam, hogy az ugyanazon napon tartott hivatali vizsgálat alapján rájöttem arra, hogy az 1899. évre megállapitott főkönyvekben, nevezetesen az ingatlanság eladási, a szántóföldek, az aszfaltjárda költség, az alapok főkönyveiben, a birtokváltozási illeték, dologi kiadások és bevételekre nézve semmi előirás sem történt és felhivtam a főszámvevőt, hogy ezen tételek előirásáról haladéktalanul gondoskodjék, illetve annak foganatositását szigoruan elrendeltem és egyuttal mindaddig, mig a szabályszerű főkönyvi előirások foganatositva nem lesznek, a hivatalos munkaidőt a szervezési szabályrendelet 304. §. értelmében meghosszabbitottam. Megállapitom, hogy ezen intézkedésemmel a miniszteri leirat 8-dik pontjában emlitett 7163. tan. szám alatti inézkedést majdnem két héttel megelőztem. A most hivatkozott tanácsi intézkedés valamint az én utasitásom és intézkedésem folytán a hivatalos óráknak meghosszabbitássa foganatositva lett és én meggyőződtem naponként arról, hogy ugy a fent hivatkozott meghagyásomban, mint a tanácsi intézkedésben foglalt utasitás végrehajtása folyamatban van. Oly nagy sulyt fektettem a könyvek rendbehozatalára, hogy – ha csak nagy számu hivatalos teendőim megengedték – naponta megjelentem a számvevőségi hivatalokban, részint, hogy a tisztviselőket a szorgos munkára serkentsem, részint, hogy meggyőződjem a munka folyamatáról. Igaz ugyan, hogy a számvevőségi hivatal az elrendelt munka foganatositásának folyamatba tételéről a tanácsnak hivatalos jelentést nem tett, de hiszen erre szükség sem volt, mert magam, személyes tapasztalat alapján győződtem meg arról, hogy a munka folyik, de ezenkivül az ugyanazon évi számonkérőszék is megállapitotta, hogy a főkönyvek rendbehozásának munkája foganatositatott.
Annak az igazolására, hogy igenis a legszigorubb ellenőrzést és felügyeletet gyakoroltam az általam és a tanács által elrendelt főkönyvi munkálatok gyors és lelkiismeretes teljesitésére, hivatkozom arra a ténykörülményre, hogy a legnagyobb szigorral jártam el, valahányszor nyomára jutottam valamely szabálytalanságnak, hivatkozom különösen arra, hogy tisztviselők, illetve számvevőségi közegek ellen fegyelmi eljárást inditottam, illetve őket rendbirsággal büntettem. Az erre vonatkozó adatokat a 15. vádpontba adandó feleletemben fogom előterjeszteni.
9. A régi hátralékok behajtása és ezek közül 642019 korona 04 fillér liquidatioja körüli felügyelet és ellenőrzés el lett mulasztva. (II. jkv 6. pont és II/a jkv).
Mindenekelőtt az ezen pontban kitüntetett 642019 korona 04 fillér helyességét, a z alatt másolatban csatolt és a liquidáczióról felvett jegyzőkönyv alapján kifogásolaom, mert ezen összegből leütendő azon 133.163 kor. 26 fill. kitevő összeg, amely a belügyminiszteri rendelet által hivatkozott 1899. évi szeptember hó 14-dikén megjelent liquidáczió alkalmával, mint a várost terhelő tartozás lett leirva és igy mint cselekvő követelés egyáltalában nem szerepelhet. Az ekként fenmaradó 508.855 kor. 78 fill. kitevő összegre nézve a való tényállás a következő. A polgármesterségem előtti időre esik a liquidált követelésekből . . . 115.530 k. 63 f.
Az ide n. b. alatt csatolt kimutatás 5-dik tétel száma alatt magánkötvények utáni kamatok 1883 – 1895-ig évről-évre tovább vezettetvén, az ekként felszaporodott kamatok 1895. év végén kitettek . . . 81.201 k. 04 f.
Az ugyanazon kimutatás 7-dik tétel száma alatt kitűntetett malomüzleti jog jövedelme ugyanazon időben hasonlóképpen a könyvekben tovább vezettetvén, az ekként származott összeg 1895. év végén kitett . . . 22.053 k. 98 f.
Ez összesen 218.785 k. 65 f.
kitevő összegek a polgármesterségem előtti időkből származván, kétségtelen, hogy ezekből kifolyólag az én hivataloskodásomat semmiféle felelősség nem terheli.
Előadom továbbá, hogy a fent hivatkozott liquidáczió alkalmával azon összeg, amely a készpénzben visszafizetendő előlegek számlájánál a javadalmi pénztár által visszatéritendőleg 1891–1892. években igénybe vétetett és mint cselekvő követelés a házipénztár javára iratott elő, azonban tényleg nem képez követelést, hanem a városnak a fogyasztási adóbérletéből származó veszteségét képezte . . . 118.626 k. 20 f. tesz ki.
Számadás melletti előlegek czimén a liquidálás alkalmával leiratott . . . 119.796 k. – f. azon indoklással, hogy ezen előlegek annak idején szabályszerűen elszámoltattak, azonban az elszámolásnak a főkönyvekben való keresztülvitele elmaradt.
A liquidatio alkalmával megállapittatott, hogy azon összegek, amelyekre nézve a város birói itélet folytán pervesztes lett, s amelyeknek leirása ez okból történt, kitesz . . . 13.710 k. 94 f.
Téves kivetés, illetve helytelen rovatokban történt elszámolás folytán leiratott . . . 30.364 k. 87 f.
Behajthatatlanság czimén leiratott . . . 7572 k. 42 f.
Ezen számadatokból, a melyeknek helyességét ugy a többször hivatkozott liquidacionális jegyzőkönyv, mint az ide n b/1 n b/2 alatt csatolt kimutatások bizonyitják, kiderül, hogy azon összeg, amely behajthatatlanság miatt iratott le 7572 kor. 42 fillért tesz ki. Erre a csekélységre redukálódik azon összeg, mely a 9. alatti vádpontban annak a kitüntetése végett van felemlitve, hogy én a várost megillető cselekvő követelés behajtása körül bűnös mulasztást követtem el. Tekintetes fegyelmi választmány, ezek a számadatok hangosabban beszélnek, mint minden más védelem.
10. Mindössze három izben szorgalmazta nyolcz év alatt a számadás melletti előlegek elszámolását, s akkor sem ellenőrizte kellően intézkedésének mikénti foganatositását. (II. jkv 7. pont és II/b jkv).
Sem az 1886. évi XXI. törv. czikk, sem pedig a városi szervezési szabályrendelet nem teszi a polgármester kötelességévé, hogy az egyes tisztviselőknek adott előlegek visszafizetését nyilvántartsa vagy szorgalmazza. Ez nyilvánvalólag a szervezési szabályzat 183. §. 184 §. és 42. §-a valamint az 1886. törv. 74. §-a értelmében a számvevőség és illetve a tanács dolga. Hogy mégis, amiként ezt a hivatkozott vádpont is beismeri, 8 év alatt három izben szorgalmaztam a számadás melletti előlegek elszámolását, ebből csak az következik, hogy gondoskodásom tárgyát oly ügyek is képezték, amelyek törvény szerint nem tartoznak az én feladataimhoz. Hozzá teszem még azt, hogy 45/902. elnöki szám alatt ujra, tehát negyedszer felhivtam az illető tisztviselőket a kapott előlegek elszámolására, amely felhivásom folytán, dr. Schnier György 3196/902., dr. Kertész Sándor főorvos 7724/902., Antunovics Mátyás 4194/902., Opolczer Ádám 782/902., Birkás Lajos 3463, 3464, 3465, 3698, 3699, 3700/902., Sziebenburger Károly 3284/902., Horváth Ödön 8398/902., Frankl István főmérnök 3024/902. és 10747/902. számok alatt elszámolásukat be is terjesztették. A nagyméltóságu m. kir. belügyminiszterium a II. jegyzőkönyvben felemlitett és elszámolással tartozó tisztviselők ellen a fegyelmi eljárás meginditását nem rendelte el, nyilvánvalóan azért, mert az elszámolás elmulasztásában fegyelmi vétséget nem látott. Ez okból tehát engem felelősségre vonni nem lehet.
11. Nem ellenőrizte a fizetési előlegek levonását; ujabb előlegeket utalványoztatott a tanács által oly tisztviselők számára, akik egy vagy több, régibb fizetési előleg után még hátralékban voltak. (II/c jkv. 3–9 lap.)
Ezen vádpontra nézve a miniszteri rendelet második és hatodik pontjában foglaltakra előterjesztett védekezésemre utalok, ahol a tényállás kimeritően és részletesen elő van adva.
12. A kiadások nem a természetüknek megfelelő rovatba utalványoztattak, illetőleg az által, hogy azok más rovatokon számoltattak át, leplezett hitelátruházások önkényüleg gyakoroltattak. (III. jkv. 9. pont.)
Előre bocsátom, hogy amiként már az előbbiekben is, különösen a hatodik pont alatti védekezésemben kifejtettem, a kiadások utalványozása nem az én, hanem a szervezeti szabályzat 42 §. és az 1886 évi XXI. t. cz. 74 §-a értelmében a tanács hatáskörébe tartozván, esetleges szabálytalanságokból kifolyólag én felelősségre vonható nem vagyok. Nem háritható rám a felelősség abból a tényből kifolyólag sem, hogy a tanács elnöke én vagyok, mert eltekintve attól, hogy számtalan esetben vagy elfoglaltságom vagy más oknál fogva nem én elnököltem a tanács ülésekben, az utalványozás a tanács részéről mindig számvevőségi javaslat alapján történt. Teljesen megakadna a közigazgatás gépezete, ha minden egyes utalványozás alkalmával a tanács, illetve annak elnöke, a polgármester kutatást eszközölne az iránt, hogy vajjon a számvevőségi javaslat helyes-e? Ha ebben a tekintetben valakire kötelesség hárul, az csak a pénzügyi tanácsnok lehet, mint az ügynek előadója. A polgármester kötelessége nem lehet más, mint az, űgyeljen afölött, hogy az ilyen kiadások utalványozása a törvény és szabályrendelet által előirt törvényes formaságok megtartása mellett történjék. Ha akár a számvevőség, akár a pénzügyi tanácsnok, mint előadó egyik másik esetben tévedett, ezért a tanácsot, de legkevésbé engem, mint annak elnökét felelősségre vonni nem lehet.
Ezen vádpontban az is emlittetik, hogy leplezett hitelátruházások önkényileg gyakoroltattak.
Ezekre nézve a következőkben adom elő észrevételeimet. 13090/901 tanácsi számu határozattal Venczel Lajos önkéntes tüzoltó parancsnok részére a hivatalos tüzoltó parancsnok helyettesitéseért számvevő javaslat alapján 179 kor. 68 fillért, valamint 2317/901 és 5150 szám alatt 80 – 80 koronát a tüzoltó személyzet fizetésének számlájánál 34 tétel alatt e czélra előirányzott 1000 koronából helyesen utalta ki a tanács és helyesen számoltatott el a tűzoltó szerek rovatában, mert a költségvetés ezen czime (tüzoltó szerek és eszközök) alá, mint a költségvetésből kitünik, tartoznak a tüzoltóság körébe vágó összes ugy rendes, mint rendkivüli személyi járandóságok és dologi kiadások egyaránt.
Az 1899 évi 10407 tanácsi szám alatt történt már intézkedés az iránt, hogy az előre nem látottak számlájánál az önkéntes tüzoltóegylet számára megállapitott 1200 kor. a fuvarozás számlájára vitassék át. A számvevőség ezen tanácsi meghagyásnak eleget is tett, amennyiben a reá következő évben, vagyis 1900-ban elkészitett 1901. évi költségvetési előirányzatban a kérdésben forgó 1200 korona már nem az előre nem láthatók kiadási rovata, hanem a közszolgálati fogatok számlája rovatában van felvéve. A számvevőség azonban ezt a helyesbitést a könyvekben keresztül nem vitte rögtön és igy történt, hogy a kérdésben forgó összeg daczára annak, hogy a költségvetésben helyes rovat alatt lett kitüntetve, a könyvekben mégis az előre nem látható kiadások rovatán lett tovább vezetve. Ezen hiba a számvevőség által észrevétetvén 1902 év elején lett helyesbítve, a miről a számvevöség 1902 január 28-án 2011 szám alatt jelentést is tett a városi tanácshoz.
Az önkéntes mentő egyesület részére utalványoztatni szokott 2400 korona pedig, miután ezen költségek mindenkor az előre nem látottak számlájánál nyertek költségvetési előirányzatot, mint azt 1896-ban 1492 szám alatt adott számvevőségi vélemény és tanácsi intézkedés is igazolja , másként, mint az előre nem láthatók számláján utalványozható és elszámolható nem volt.
Továbbá ezen vádpont beszél még halmagvak beszerzése, laktanya épitési bizottság ellátási költségei és a többiről. Én abban a véleményben vagyok, hogy az olyan kiadások, amelyek a költségvetési előirányzatban felvéve nincsenek és igy abban fedezetet nem nyernek, bármily czimüek is legyenek azok, az előre nem látható kiadások számlájára tartoznak és ugy tudom, hogy ez a rovat épen az ilyen vegyes természetü kiadások részére szolgál minden háztartásnál. Hogy a számvevői hivatal, mint szakközeg, szintén ebben a véleményben volt, amely véleményt a tanács maga is elfogadta az egyes rovat alá tartozó kiadások utalványozásánál, ez azt mutatja, hogy az elkönyvelésnek ezen módja a költségvetési tételeknek megfelelőleg helyes.
13. az egyes alapok fizetőképessé tételéről kellő időben gondoskodás nem történt, hanem a kiadások az illető alapok állagának figyelmen kivül hagyásával utalványoztattak, mi által egyes alapok vagyona minden felhatalmazás nélkül más alapok czéljaira elköltetett. 1902. február hó 24-én 213.550 18 fillér volt a túlkiadás, végén pedig 208.752 korona 79 fillér. (III. jkv. 16 és 18 pont.)
Ezen pontra nézve is előre kell bocsátanom azt, hogy az egyes alapoknak kezelése az egyes alapok javára és terhére történt utalványozások számvevőségi javaslat alapján a tanács által történnek. A felelősség itt ismét nem engem terhel, ami pedig magát a dolog lényegét illeti, nem tagadom, hogy igenis tudomásommal történt az, ha egyes alapok terhére évközben túlkiadások történtek, de nem csak elődeim alatt folytatott, hanem a városoknál és községeknél napi renden lévő gyakorlat szerint a városi vagyonnak és alapoknak kumulativ kezelése mellett mindig megtörténik és megtörtént, hogy az év folyamán a folyó kiadások fedezésére egyes alapok terhére kiadások utalványoztatnak és eszközöltetnek, és az év végén a befolyt jövedelmek folytán a könyvek lezárásakor a tulkiadások ismét kiegyenlitődnek ugy, hogy a zárlat ezen tulkiadásokat teljesen kiegyenliti, a mint ez az 1901. év végén is megtörtént. Hiszen ez nem is képzelhető másképen. Ugyanis a város főjövedelmeit képzik első sorban az ingatlanok utáni jövedelem, másodsorban a városi pótadó. Az évnek bizonyos szakaszában ezek a jövedelmek csak gyéren folynak be, – igy például az év első felében. – azonban a hiánylat ősszel ismét pótolva lesz, a mikor a városi házi pénztárba a termelés learatásakor úgy a haszonbérlet, mint a pótadó czimen a költségvetésileg előirányzott összegek rendszerint befolynak. Nagyon természetes tehát, hogy azon hónapokban, amidőn a bevétel kevesebb, a túlkiadásokat a meglévő pénztári készletekből kell fedezni. Ez csak kisegitési mód, amely semmiféle szabálytalanságot nem képez, mert hiszen az egyes alapok ezáltal meg nem kárositatnak, meg nem röviditetnek, ezáltal csak az éretik el, hogy egyik alap a másikat ideiglenesen kisegiti és az év végén a mérleg ismét helyre áll. A czél pedig az, hogy a város abban a helyzetben legyen, hogy szükséges folyó kiadásait zavartalanul teljesithesse.
14. A házipénztárt terhelő tartozások után a törlesztési részletek hosszabb időn át nem fizettetvén, az e czélra rendelt összegek más czélra elköltettek és 1902. évi február végén 294.043 korona 38 fillér volt a hátralék, melynek fedezése iránt intézkedés nem történt, minek folytán a város kűlömböző költségeket tartozik fizetni, esetleg árverésnek is van kitéve s több izben a hanyag fizetés miatt birságok is kirovattak. (IX. jkv. 19 lap.)
Hogy a 2.800.000 koronás kölcsön után törlesztési részletek fizetése 1893. 1894 és 1895-ben elmulasztatott, ebből kifolyólag engem felelősség nem terhel. A dolog ugyanis a következőképen áll. Amiként az 1894-dik évi zárszámadások 54 és 55. lapján kitüntetett tételekből kiderül, az 1893. évi előirányzatban népiskolák épitési költségeire és kórházépitési költségekre mi összeg sem volt előirányozva. Daczára ennek 61. b tétel alatt népiskolák épitési költségeire 45.589 kor. 74 fill. kórház épitési költségekre 61-c. alatt 246.796 kor. 95 fill. adatott ki. Az indoklásban meg van jegyezve hogy a 61 b. és 61 c. túlkiadások a 2.800.000 koronás kölcsönben találják fedezetüket. Már most, ha tény is az, hogy a törlesztéses kölcsön annuitására előirányzott összegek más czélokra költettek, az is elvitázhatatlan tény, hogy ez a szükség kényszeritő hatása alatt történt. De, engedelmet kérek, tekintetes fegyelmi választmány, ez nem az én tényem, hanem azoknak a tényezőknek a ténye, akiket a városi gazdálkodás megillet. És ez a ténykörülmény eltitkolva nem lett; kifejezést nyert és indokolva lett azóta az évi zárszámadásokban, amely zárszámadások a törvényhatósági bizottság közgyűlésének évenkint bemutattattak és a nagyméltóságu m. kir. belügyminiszterium által megjegyzés nélkül jóváhagyattak. Az én alázatos felfogásom szerint, tekintetes fegyelmi választmány, ezen tényből kifolyólag ellenem vád csak azon esetben volna emelhető, ha én hozzájárultam volna ahhoz, hogy a kérdésben forgó összegnek más czélokra való forditása akár a törvényhatósági bizottság, akár a nagyméltóságu m. kir. belügyminiszterium előtt elpalástoltassék. Engem az a szándék vezérelt, hogy ezek a hátralékok a várost megillető kinlévő követelésekből fedeztessenek; az a szándék vezérelt, hogy ezeknek a kifizetése végett a város lakossága pótadóval ne terheltessék, mert mindig az a czél lebegett szemem előtt, hogy a város lakosságának adófizetőképességét, amennyire csak lehet, kiméljük és azt a város kulturális intézményeinek kiépitése végett tartsuk fenn. Engemet tehát a legjobb akarat, a legszentebb czél vezérelt ugy ebben, mint a várost megillető minden más kérdésben is. És igy annál fájdalmasabban esik nekem a vád, minél inkább érzem azt, hogy azzal városom érdekei iránti őszinte, soha nem leplezett, nyilt és becsületes eljárásomnak diszkreditálása, szándékomnak teljes félreismerése van dokumentálva. Hiszen ha akár a törvényhatósági bizottság akár a nagyméltóságu m. kir. belügyminiszterium oly nagy kriment látott ebben a dologban, mért nem utasitotta a várost, illetve a tanácsot, hogy ezen összegeknek haladéktalan kifizetése végett fedezetről gondoskodjék? És ha feltéve, de meg nem engedve, mulasztás vagy hiba, vagy szabálytalanság történt, mért egyesegyedül én vagyok az, akit előrántanak azzal, hogy hát tessék ezért megfelelni. Ez ellenkezik az igazsággal és ellenkezik alázatos felfogásom szerint a felelősség elvének alapvető tételeivel.
Meg kell még jegyeznem, hogy a miniszteri kiküldöttek által fölvett jegyzőkönyv és illetve a miniszteri leirat 14-dik vádpontjában az a tévedés foglaltatik, hogy az 1,100.000 koronás kölcsön után 1901. évi október hóban, valamint a 2,200.000 koronás kölcsön után 1902. évi február elsején esedékessé vált 26 675 kor. és 53.350 kor. megtéritése iránt intézkedés nem történt volna. Tévedés ez azért, mert az először emlitett kölcsön után a 26.675kor. 1901. évi október hó 2-dikán 10325. napló czikk alatt, tehát a miniszteri vizsgálatot két hónappal megelőzőleg már kifizettetett; az utóbbi után esedékessé vált 53.350 kor. a vizsgálat után folyó évi 6642. napló czikk alatt nyert kiegyenlitést ugy, hogy a város ezen kölcsönök után semmiféle törlesztési részlettel hátralékban nincs. Meg kell még jegyeznem azt is, hogy a 2,800.000 koronás kölcsön után hátralékos törlesztési részlet jelenleg már nem 214.018 kor. 38 fill., hanem az időközi kamatok hozzászámitásával csak 204.798 kor. 85 fillér, mert 10.494 kor. 70 fill. a f. évben törlesztetett.
Ami ezen elmaradt törlesztési részletek utána városra háramlott kamatfizetési kötelezettséget illeti, igaz ugyan, hogy a magyar földhitelintézet ezeket a kamatokat joggal követelheti a várostól, ebből azonban a városra nézve kár nem háramlik, mert ezek a kamatok megtérülnek azokból a kamatokból, amelyek a várost megillető és az általános részben általam előadottak kapcsán bemutatott kimutatásokban kitüntetett cselekvő követelések után megilletik.
Birság ezen elmaradt törlesztési részletek után a város ellen behajtva nem lett.
15. Az általa tartott hivatalvizsgálatokról jegyzőkönyvek felvételét elmulasztotta; fegyelmi birságpénzekről és rendbirságokról nyilvántartást nem vezettetett; a törvényhatósági bizottság tagjairól sincs nyilvántartás. (V. jkv 6. és 7. lap.)
A szervezési szabályrendelet 41. §-ának 14. pontja kötelességévé teszi a polgármesternek, hogy évenként legalább kétszer hivatali vizsgálatot tartson; azonban ezen hivatali vizsgálatnak a módja körülirva nincs és ez teljesen a polgármester belátására van bizva. Én ezen kötelességemnek a leglelkiismeretesebben és a legszigorubb módon tettem eleget, amennyiben évenkint nem csak két izben, de oly gyakran, amint hivatalos elfoglaltságom csak megengedte, tartottam hivatali vizsgálatot. Jegyzőkönyv felvétele hivatali vizsgálatok alkalmával városunknál soha szokásban nem volt, csupán a számonkérőszék eljárásáról kell a törvény értelmében jegyzőkönyvet felvenni. Jegyzőkönyv felvételét szükségesnek már csak azért sem tartottam, mert hiszen, ha hibát, vagy szabálytalanságot nem tapasztaltam, jegyzőkönyv felvételére szükség nem volt, ha pedig hibát, mulasztást vagy szabálytalanságot tapasztaltam, ezekről nyomban felvettem a jegyzőkönyvet és inditottam meg ennek alapján az eljárást. Hivatkozom e részben az ilyen esetekre vonatkozó aktákra, amelyeknek számait tisztelettel itt közlöm. Az 1890-dik év óta a következő akták bizonyitanak mellettem: 110/93., 396/92. és 339/94. eln., 2049/99. eln., 1209/98 eln., 342/93. kb. sz., 1403/94. eln., 2095/99. eln., 240 és 811/94. eln., 1625/95. eln., és 530, 531, 537/kb., 109/94. eln., 1403/94. eln., 523/97. eln., 719/93. kb., 635/901. eln., 339/900. eln., 634/891. eln., 523/97. eln., 396/92. főis., 20/901. eln., 274/96. eln., 380/96. kb., 1157/99. eln., 113/900. eln., 359/900. eln., 89/93. eln., 136/91. kb., 570/91. eln., 830/94. főisp., 1025/96. eln., 74/98. eln., 284/96. eln., 84/93. eln., 342/93. kb., 1025/96. eln., 78/893., 267/893., 551/893., 693/93., 2040/96., 111/91., 73/93., 693/93. és 212/94., 113/92., 194/891., 97/891., 152/891., 645/891., 77/93., 580/93., 1369/94., 174/91., 518/91., 610/91., 71/43., 1180/94., 730/95., 207/901., 161/891., 1609/94., 194/91., 206/94., 74/93., 749/93., 580/94., 1462/94., 759/94., 439/91., 1618/94., 2040/96., 2199/99., 531/91., 117/92., 374/96., 1077/96., 749/93., 113/92., 83/93., 749/93., 227/91., 72/93., 693/93., 208/94., 70/93., 208/94., 69/93., 90/93., 693/93., 2198/99., 1645/94., 44/95., 152/91., 174/91., 189/91., 138/91., 174/91., 75/93., 76/93., 206/894., 208/894., 1180/94., 1448/98., 1609/94., 823/99., 1075/99., 1210/99., 1395/99., 359/900., 19/901., 1396/899., 1299/99. stb.
Ezen vádpont második része azzal vádol, hogy a fegyelmi birság pénzekről és rendbirságokról nyilvántartást nem vezettem. Sem a szervezeti szabályzat, sem pedig a törvény nem irja elő, hogy a polgármester tartozik a fegyelmi- és rendbirságokról nyilvántartást vezetni. Erre nézve előterjesztem, hogy a fegyelmi birságpénzek és rendbirságok nyilvántartása akként történt, hogy a törzskönyvben, mely az elnöki osztályban vezettetik, a kiszabott birság összegek az illető tisztviselő lapján feljegyeztettek. Hogy a tanács a külön nyilvántartási napló vezetését a számvevőségnek meghagyta-e, vagy nem, erre nézve nem nyilatkozhatom, mert erről tudomásom nincs. Én részemről elégségesnek tartom a fegyelmi- és a rendbirságoknak fent előadott módon való nyilvántartását. Megjegyzem, hogy mindenegyes birság vagy rendbüntetés kiszabásánál annak jogerőre emelkedése után azonnal értesitettem a főispán ur ő-méltóságát és hogy az egyes birságok és rendbüntetések nyilvántartása körül soha hiba vagy mulasztás elő nem fordult; hangsulyozom egyébként, hogy az 1887. évi junius hó 3-dikán 179/890. szám alatti szabályrendelet 2. szakaszában előirt nyilvántartási jegyzék vezetése nem engem, hanem a tanácsot illetve a számvevőséget terheli.
Ezen vádpont harmadik része végre abban áll, hogy a törvényhatósági bizottság tagjairól nincs nyilvántartás. Eltekintve attól, hogy ilyen nyilvántartás vezetését sem a szabályrendelet, sem a törvény nem rendeli, erre vonatkozólag van szerencsém előadni, hogy ilyen nyilvántartás igenis létezik. Ugyanis a főjegyző minden évben elkészit egy összeállitást, melyben az összes városi tisztviselők, kezelőszemélyzet, az egyes bizottságok tagjai, valamint a törvényhatósági bizottság virilis és választott tagjainak névjegyzéke ki van tüntetve. Ezen jegyzék, mint emlitém, minden évben ujra összeállittatik és a törvényhatósági bizottság tagjai között kiosztatik. Ezen névjegyzéknek több példányát évente visszamenőleg, van szerencsém csatolni. A folyó évre szóló kimutatás azért nem készülhetett el, mert négy kerületben a bizottsági tagok választása igazolva nincs.
16. Elmulasztotta a katonai szállásbérek be nem szolgáltatása és késedelmes beszolgáltatása miatt az azokat beszedő Prokesch Mihály szállásbiztost felelősségre vonni s ellene már 1897-ben saját kérelme daczára sem rendelte el a fegyelmi eljárást megelőző vizsgálatot és azt sem ellenőrizte, hogy Prokesch 1898-ban az elszámolásra adott 30 napi határidőt megtartsa; sőt akkor sem alkalmazta a megtorlást, midőn Prokesch csak 1901. október havában fizetett az általa régen beszedett városi követelésekből mintegy 30.000 koronát. (I. a Prokesch Mihály ellen folyamatban lévő fegyelmi ügy alapjául a 65/902. számu főispáni intézkedéssel kiadott jegyzőkönyv).
Előre bocsátom ezen vádpontra nézve azt, hogy a szervezési szabályrendelet 281 §-ának első pontja szerint a katona elszállásolási és fuvarbiztos a katonaügyi előadó tanácsnok közvetlen felügyelete alatt áll. Azért tehát, hogy Prokesch Mihály katona elszállásolási biztos a katonai kincstártól beszedett szálláspénzeket pontosan be nem szolgáltatta és hogy ebbeli mulasztások folytán a biztos ellen az eljárás folyamatba nem tétetett, mindenekelőtt a katonaügyi tanácsnok, akinek minden gyanu fölött álló puritán jelleme előtt egyébként tisztelettel meghajlok, felelős annál is inkább, mert a katona elszállásolásra vonatkozó minden intézkedés az ő kezén keresztül kell hogy menjen és ebből kifolyólag csakis ő van abban a helyzetben, hogy gondoskodják arról, miszerint a várost megillető szálláspénzek evidencziában tartassanak és azoknak pontos befizetése eszközöltessék.
Midőn 1897 márczius 10-dikén a számvevőség a tanácshoz Prokesch Mihálytól beszedendő katona elszállásolási pénzekre vonatkozólag a jelentést megtette én ezt azonnal jel alatt kiadtam Lyubibratics Kelemen tanácsnoknak elintéztetés végett. A tanács e jelentést ugyanazon év márczius 13-dikán tartott ülésén tágyalta és hozott határozatában elrendelte a Prokesch Mihálynál lévő szálláspénzek azonnali beszedését, egyben felhivatván Prokesch Mihályt, hogy ezen mulasztásra nézve tizenöt nap alatt igazoló jelentést tegyen. A tanács a fennforgó körülményekre való tekintettel nem érezte magát indittatva, hogy a nevezett szállásbitos ellen szigorúbb és erélyesebb eljárást tegyen folyamatba, és pedig azért nem, mert a szállásbiztosnak nagyértékü vagyonában, melyet egymillió koronára becsülnek, közbecsülésben álló személyében, nyugalmazott honvédtiszti becsületében és abban a körülményben, hogy az összes helybeli pénzintézeteknél részint igazgatósági, részint választmányi és felügyelő bizottsági tag, a zálogház részvénytársaságnak utóbb elnökigazgatója volt, teljes garancziát látott arra nézve, hogy az ő sáfárkodásából a városra egy fillér kár sem fog háromolni; de másrészt elszámolási viszony is forogván fön a város és a szállásbiztos között a város által tőle bérben birt többrendbeli épületből kifolyólag, a tanács azon az állásponton volt, hogy a szálláspénzeknek be nem szolgáltatása a szállásbiztos ellenkövetelése czimén történt és alkalmat akart adni a szállásbiztosnak, hogy a beszedett szálláspénzekről rendszeres elszámolást adjon be. A 4801/97 számu tanácsi határozat Prokesch Mihálynak két nappal utánna, vagyis márczius hó 15-dikén kézbesittetett. Prokesch Mihály jelentését 1897 márczius 21-én a tanácshoz be is adta, egyuttal befizetett 3580 frt. 91 krt. A tanács e jelentést 5513/1897 számu határozatában akként intézte el, hogy a jelentést az iratok kapcsán kiadta a számvevőségnek azzal, hogy az ezideig el nem számolt előlegekről, valamint a katonai kincstár által a szállásbiztos kezeihez kifizetett összegekről a kimutatást három hó alatt készitse el, s azt jelentés tétel mellett a tanácsnak terjessze be. A számvevőség ezen utasitásnak eleget is tett és jelentését a vonatkozó főkönyvi kivonat kapcsán 1898 január hó 7-én 393 szám alatt a tanácshoz beadta, amely jelentés Lyubibratics Kelemen tanácsnoknak lett kiosztva. A tanács január hó 12 napján a számvevőség jelentését és az ahhoz csatolt főkönyvi kivonatot azzal a felhivással adta ki Prokesch Mihály szállásbiztosnak, hogy a kimutatásban kitüntetett kincstári tartozásokról harmincz nap alatt számoljon el, illetve arra vonatkozó észrevételeit adja be. Sajnos, itt aztán a dolog megfeneklett. Lyubibratics Kelemen tanácsnok, mint az ügy előadója, bizonyára elnézésből, mert semmi okom sincs jóhiszemüségében kételkedni, elmulasztotta a tanácsi határozatra a »nyilvántartandó« szót reá vezetni és ezért a levéltári hivatal a kérdéses határozatot nyilvántartásba nem vezette be, és igy történt aztán hogy daczára annak, miszerint a szállásbiztos a tanács felhivásának eleget nem tett, ellene semmi intézkedés sem történt. Az ügyiratok pedig 5513/97 számu határozattal a számvevőségnek adattak ki a hol – a miniszteri vizsgálat megkezdéséig – elfeküdtek. De úgy látszik hogy a számonkérőszék rendszere nem tökéletes, mivel nem derült ki, hogy ennek hivatali vizsgálata alkalmával elintézetlen ügydarab van a megvizsgált hivatalnál.
Igaz ugyan, hogy Prokesch Mihály fent hivatkozott beadványában kérte maga ellen a fegyelmi eljárás meginditását. A tanács az ügyet tárgyalván, a felett határozott, milyen eljárás vétessék foganatba Prokesch Mihálylyal szemben. A tanács dolga volt megbirálni, forognak-e fenn fegyelmi a vétség jelenségei, és ha ő ilyeneket látott, kötelessége lett volna engem a fegyelmi eljárás meginditása végett megkeresni. Ha tehát ez irányban mulasztás történt, ez nem engem, hanem a tanácsot terheli. A szervezési szabályrendelet 41. §-ának 16. pontja előirja, hogy egyes tisztviselők kötelsségmulasztásáért is a polgármester a felelős, ha a mulasztás a tudomására jutott és a felelősségre vonás iránt tüstént nem intézkedett, de ami engem illet, a felelősségre vonás iránt én rögtön intézkedtem, mert amint fentebb is előadtam, az illető aktán (4801/97.) az «azonnal» saját kezűleg jel alatt kitüntettem a sürgősséget, az ügy tárgyalása végett a tanácsot sürgősen összehivtam, szóval a magam részéről megtettem azokat az intézkedéseket, amelyeket reám ugy a törvény, mint a szervezési szabályrendelet hárit. Az ügynek nyilvántartása már nem az én dolgom, nem az én feladatom volt és ha figyelembe vétetik azon körülmény, hogy a törvény és a szervezési szabályrendelet milyen óriási halmazát a teendőknek, ezekkel kapcsolatban mennyi felelősséget hárit a város polgármesterére, könnyen megérthető, hogy amit elhibázott és elmulasztott a szakelőadó, azt én pótolni és javitani óriási elfoglaltságom mellett képes nem voltam.
Ami pedig a vádnak azt a részét illeti, hogy akkor sem alkalmaztam a megtorlást, amidőn Prokesch Mihály 1901. évi október hóban fizetett az általa beszedett városi követelésekből mintegy 30.000 koronát, előterjesztem, hogy nekem arról, hogy nevezett szallásbiztos ezt az összeget lefizette, tudomásom nem volt, erről nekem hivatalos jelentést a sem a számvevőség könyvelő osztálya, sem a pénztárnok, sem az ellenőr jelentést nem tett, és biztositom a tekintetes fegyelmi választmányt, hogy ha erről tudomást nyertem volna, egy perczig sem haboztam volna Prokesch Mihály ellen a fegyelmi eljárást a legsürgősebben és legszigorubban folyamatba tenni. Az egész ügyről, tudni illik arról, hogy Prokesch Mihály jogtalanul tartott vissza szálláspénzeket és hogy e czimen 30.000 koronát a város pénztárába be is fizetett, csak is akkor nyertem tudomást, amikor a miniszteri kiküldöttek ebben az ügyben a vizsgálatot megejtették. A városunknak ezen szálláspénzekből kifolyólag kára nem származhatik, mert a város követelése Prokesch Mihály ingatlan vagyonára, biztositási végrehajtás utján biztosittatott.
17. Az 1900. évi zárszámadás minden igazolás nélkül nem lett törvényes időben felterjesztve, hanem csak 1902. április hava táján. (VII. jkv 4. és 5. lap.)
A zárszámadások késedelmes felterjesztése miatt engem semmiféle felelősség nem terhel. Részemről mindig sulyt fektettem arra, hogy az, ami a város közigazgatásában a legfontosabb, tudni illik a költségvetésre és a zárszámadásokra vonatkozó munkálatok a kellő időben elkészüljenek és ugy a törvényhatósági bizottság, mint a magas belügyi kormányhoz be és illetve felterjesztessenek. Az 1900. évre vonatkozó zárszámadások körül sem mulasztottam el a nyilvántartást, a felterjesztést azonban, miután az ezen zárszámadások ellen Mamusich Ágoston és társai, valamint Biró Károly és társai által beadott terjedelmes felterjesztésekben előadott kifogások és panasz-pontokra nézve a felterjesztésben okvetlenül kiterjeszkedni kellett anélkül, hogy a számvevőség az erre vonatkozó munkálatokat el ne készitse, a felterjesztés eszközölhető nem volt. De nem vádolhatom magát a számvevőséget sem azzal, hogy a felterjesztés körül hanyagul járt el. Ugyanis az 1900. évre szóló zárszámadás az 1901. évi junius hó 28-dikán tartott törvényhatósági bizottsági ülésen tárgyaltatott és fogadtatott el. Miután a fent emlitett felebbezésekben előadottakra vonatkozó felvilágositó munkálatok el nem készülhettek nyomban, mert a főszámvevő a juniusi közgyűlésen a főispán ur őméltóságától hat heti szabadságot kapott s csak augusztus 10-dike körül érkezett ismét vissza, a felterjesztésre vonatkozó intézkedések ez ideig megtehetők nem voltak. Mikor a főszámvevő szabadságáról visszatért, fent emlitett bizottsági tagok által a 2 800,000, az 1.100,000 és 2.200,000 koronás kölcsönök elszámalására vonatkozó közgyülési határozatok ellen beadott felebbezésekre vonatkozó munkálatokon dolgozott, amely munkálatok elhuzódtak egész szeptemberig, amidőn a számvevőségnek ismét az 1902, évre szóló költségvetési munkálatba kellet belefogni, amely a számvevőséget egész október hó végéig lekötötte. November hóban a számvevőség az állami italmérési jogra vonatkozó munkálatokkal, tudni illik az egyezkedésre jelentkező vendéglősök és magánfelek meghallgatásával és ajánlataiknak irásba foglalásával volt elfoglalva egészen addig, mig a miniszteri biztosok a vizsgálat megejtése végett Szabadkára érkeztek.
Amidőn azután a miniszteri biztosok a vizsgálat megejtése körüli munkálatokat megkezdették, a zárszámadások felterjesztése elmaradt, mivel az arra vonatkozó anyagra a vizsgálatnak feltétlen szüksége volt. Azt hiszem, hogy eléggé kimutattam, hogy részemről nem történt semmi néven nevezendő mulasztás és hogy a számadásnak késedelmes felterjesztése e körülményekben leli magyarázatát.
18. Az ingatlanok (homokföldek) eladásából befolyt összegek nem tőkésittettek rendesen s azok árából 351.469 korona 99 fillér a város kiadásaira igazolatlanul felhasználtatott (VII. jkv. 11 lap.)
Tény az, hogy a homok-földekből befolyt összegek csak részben tőkésittettek, a másik része pedig a város folyó kiadásainak fedezésére fordittatott, azonban ugy az 1886. XXI. törvényczikk 74. §., mint a szervezeti szabályrendelet 42. §-ának első bekezdése szerint a város közvagyonának és jövedelmének fenntartásáról a városi pénztárak, valamint a város törvényhatóságának felügyelete alatt álló alapok szabályszerü kezeléséről az ezekre vonatkozó számadások elkészitéséről a tanács tartozik gondoskodni, másrészről az idézett törvényczikk 73. §-ában a polgármester hatáskörébe tarozó és taxative felsorolt teendők között egy szóval sincs emlités téve arról, hogy a polgármester a maga személyében a városi közvagyon körül intézkedni tartozik. – Ebből természetszerüen folyik az, hogy a homokföldek eladásából származott bevételek tőkésitésének részbeni elmaradásából kifolyólag a felelősség az egész tanácsot terheli.
Az ide NB/3 a. csatolt kimutatás és a zárszámadások 1891/48 f., 1892/47 c., 1893/47 c., 1894/46 c., 1895/47 c., 1896/48, 1897/50, 1898/53, 1899/62, 1900/59 tétel számai igazolják a zárszámadásokban évenkint ki lett mutatva, hogy a homokföldek után évenkint mily jövedelmek folytak be és ezekből mennyi lett tőkésitve. A zárszámadások 1894 évtől kezdve 1900 végéig minden évben a törvényes határidőben a törvényhatósági bizottsághoz beterjesztettek és ott elfogadva aztán a nagyméltóságu m. kir. belügyministeriumhoz jóváhagyás végett felterjesztettek. Ezen zárszámadások mindegyike a magas belügyminiszterium által jóvá lett hagyva, és a homokföldek után befolyt jövedelemnek hiányos tőkésitése a legcsekélyebb kifogás vagy észrevétel sem tétetett – Igy tehát minden, ami ezen ügyben történt, a közgyűlés és a magas belügyministerium tudtával és helybenhagyásával történt.
A fenti zárszámadási adatokkal bizonyitva van, hogy ugy én, mint a tanács minden intézkedést megtettünk a törzsvagyon tőkésitésére, s illetve fentartására, de ez teljesen nem sikerült, mivel városunk, a mely a Budapest-zimonyi vasút kiépitése következtében nagy fellendülésnek indult, az ezzel járó kiadásokat az előirányzott közjövedelmekből fedezni képes nem volt. – A beállott közgazdasági válság folytán a város földmivelő lakossága oly nyomasztó vagyoni helyzetbe jutott, hogy a pótadó felemelése azt teljesen tönkretette volna. – Felemlitem különösen azt a sertésvészt, a mely a takarékos és szorgalmas lakosságunknak milliókra menő kárt okozott. – Ezért érezte magát indittatva a tanács a körülmények kényszere alatt a hasznos beruházások egy részét a törzsvagyonból fedezni, bizva abban, hogy mihelyt a közgazdasági viszonyok jobbra fordulnak, a befolyandó biztos követelésekből a megcsonkitott közvagyon bőven pótolható lesz.
Ez a várva várt idő megérkezett; az idei bő termés által úgy a hátralékban lévő pótadó, mint a város egyéb kinlevő követelései minden nehézség nélkül be fognak folyni, úgy hogy már ez évben a törzsvagyon ha nem is egészben, de bizonyára túlnyomó részben helyre lesz állitva, És e mellet a város hatósága abban a helyzetben van, hogy minden kötelezettségének eleget tehet, és a reá váró nagy feladatokat sikeresen megoldhatja.
19. A 160.000 koronás nyilt hitelkölcsön általában ministeri jóváhagyás, sőt részben a közgyülési határozat felebbezési határidejének lejárta előtt lett igénybe véve; az igénybe vétel a közgyülésnek nem lett bejelentve s nem csak a részleges kölcsönvétel, de a nyilt hitel kimeritése is, két adott alkalom daczára a belügyminiszterium előtt elhalgattatott, sőt ugyszólván lepleztetett; a kölcsön hiányosan és helytelenül számoltatott el; a kamatfizetések e kölcsön után elhanyagoltattak; továbbá midőn, 48285/98 sz. leiratommal a nyilt hitel kölcsön felvételétől a jóváhagyást ennek tárgytalannak való kijelentése által megtagadtam és 48286/898 sz. leiratommal az 1.100.000 frtos (2.200.000 korona) kölcsönben 80.000 frtot (160.000 korona) tartalékalap czéljára kijelöltem elmulasztatott az az iránti intézkedés is, hogy a 160 000 koronás nyilt hitel kölcsön a tartalékalapra engedélyezett 1600.000 koronából egyenlitessék ki. (IX. jkv)
Megjegyzem, hogy a kérdésben forgó 160,000 korona a következő tanácsülésekben lett részletekben kiutalva: 1897. szeptember 27-dikén 16,902/97. szám alatt, amidőn jelen voltak: Mamusich Lázár polgármester, Gyorgyevich Szredoje dr. helyettes-polgármester, Lyubibratics Kelemen, Birkáss Lajos, Jakobcsics Gyula tanácsnokok, Dulich Jenő főjegyző és Vojnich Máté tiszti főügyész. Ugyanazon évi deczenber 28-dikán 22,986/97. számu határozattal, melynek meghozatalánál ugyanazok voltak jelen; majd 1898. február 15-dikén 733/98. számu határozattal, amely tanácsülésen ugyancsak a fentiek voltak jelen. Végre 1898. márczius 2-dikán 4160/98 számu tanácsi határozattal, melynek meghozatalánál jelen voltak Gyorgyevich Szredoje dr. helyettes-polgármester, mint elnök, Lyubibratich Kelemen, Birkáss Lajos tanácsnokok és Vojnich Máté tiszti főügyész. Ezen összeállitásból kitünik, hogy az első, második és harmadik kiutalás a tanács teljes ülésében vagyis az összes tanácstagok, valamint magának a tiszti főügyésznek jelenlétében és hozzájárulásával történt és hogy a negyedik kiutalásnál már nem is én, hanem dr. Gyorgyevich Szredoje helettes-polgármester elnökölt a tanácsülésben. Már most a tekintetes fegyelmi választmány bölcsességére bizom annak elbirálását, vajjon egyrészt a fenti tényállásra való tekintettel, mely szerint a kérdésben forgó 160,000 koronát a város halasztást nem türő szükségleteinek fedezésére rögtön kellett előteremteni és hogy teljes lehetetlenség volt a kölcsönre vonatkozólag a miniszteri jóváhagyást bevárni és tekinetettel másrészt azon körülményre, hogy ezen összegnek kiutalása az egész tanács és a tiszti főügyész, mint az 1886. évi XXI. törvényczikk 70. §-a 3. bekezdése értelmében a törvény őrének és legilletékesebb magyarázójának hozzájárulásával történt és tekintettel arra, hogy a negyedik tanácsülésben már nem is én elnököltem és abban részt sem vettem, ezen 160,000 korona kiutalása körül terhel-e engem oly mérvü felelősség, amely fegyelmi vétséget foglal magában? A tanács és én magam is abban a nézetben voltunk, hogy oly esetben, amidőn a várost nagyobb kártól, meghurczoltatástól vagy anyagi zavartól meg kell menteni, a tanács tartozván gondoskodni arról, hogy az imminens veszély elhárittassék, azon reményben, hogy a kölcsön felvételének utólagos belügyminiszteri jóváhagyása a már megtörtént felterjesztés alapján biztosan be fog következni, a kölcsön felvételt foganatositotta. A tanácsülésben jelen lévő tiszti főügyész maga is átlátta, hogy a helyzet kényszere alatt a tanács másképpen nem cselekedhetik, hozzájárult ahhoz a határozathoz és igy történt teljes jóhiszemüséggel a város érdekének megóvása, nagyobb baj elháritása és a miniszteri jóváhagyás biztos reményében a kölcsönnek kiutalása.
A Magyar földhitelintézet 1897. évben közvetlenül a m. kir. magas belügymiszteriumhoz azon panaszt adta be, hogy a város közönsége az intézetnél fenálló 2,800.000 koronás kölcsön után három hetvenezer koronás részlettel vagyis 210.000 koronával maradt hátralékban, miért is a további halasztást megadni nem hajlandó, hanem az 1889, évi XXX. t-cz. 1-ső §. a per és végrehajtás mellőzésével az árverés kitűzését fogja kérelmezni.
Ezen panaszt a nagyméltóságu m. kir. belügymiszterium 1897. évi julius hó 30-án 71081 szám alatt igazoló jelentés tétel végett leküldvén, a város tanácsa 1436/98. szám alatt kelt felterjesztésével azon jelentést tette, hogy az elmaradt hátralékok első izben még 1893, másod izben pedig 1895. évben maradtak el, és daczára annak, hogy 1896. évben 224.000 korona forditattott törlesztésre, 1896. év végén mégis három törlesztési részlet azaz 210.000 korona maradt hátralékban.
Ezen kényszer helyzetben, nehogy a város közönségét az árverésnek tényleges bekövetkezése esetén nagyobb anyagi kár érje és hitele veszélyeztessék, a városi számvevőség 1897 évi szeptember hó 17-én 16563 szám alatt igtatott jelentésében oly értelmü előterjesztést tett, hogy a rendes időre be nem folyt jövedelmek által okozott pénzzavarok és következményei meggátlása végett nyilt hitel alakjában egy tartalékalap létesitessék.
A számvevőség ezen előterjesztésére a tanács a törvényhatósági bizottság elé azt a javaslatát terjesztette be, hogy a lehető legolcsóbb kamatlábra, valamely helybeli pénzintézetnél 160.000 korona nyilt hitelt eszközöltessék ki, amely javaslatot a törvényhatósági bizottság 1897. évi szeptember hó 27-dikén tartott rendes havi közgyülésében tárgyalván, azt 446/15653 szám alatt hozott határozatával egyhangulag elfogadta.
Ezen közgyülési határozat alapján és a már fentebb emlitett kényszer helyzetből kifolyólag a tanács 1897. évi szeptember hó 27-én 16902 szám alatt kelt határozatával a helybeli Takarékpénztár és Népbanknak a kölcsönre vonatkozó 6% ajánlatát, mint legjutányosabbat elfogadván, megkereste a nevezett pénzintézetet, hogy a magyar földhitelintézet részére 75706 kor. 98 fillért, a magyar kereskedelmi bank részére pedig 17873 kor. 70 fillért, összesen 93560 kor. 68 fillért haladéktalanul küldjön el, ami meg is történt.
Ezzel egyidejüleg 1897. évi november hó 19-én a nyilt hitelt megszavazó 446/15653 számu közgyülési határozat a nagyméltóságu m. kir. belügymiszteriumhoz fölterjeszetvén, 1897 évi deczember hó 3-án 133325 szám alatt kelt leirattal azon kérdés intéztetett a város közönségéhez, hogy a felveendő kölcsön mely pénzintézetnél és mily kamatláb mellett szándékoltatik felvétetni, amire a válasz nyomban deczember hó 18-án 21748 számu felterjesztéssel meg is adatott.
A nagyméltóságu m. kir. belügymiszterium a törvényhatósági bizottság által hozott és a nyilt hitel kérdésére vonatkozó 446/97 számu határozatot 48284/93 számu magas leirattal jóváhagyta ugyan, de a 160.000 korona tartalék alapot a 2.200,000 koronás kölcsön keretébe illesztvén be, a nyilt hitel kérdését tárgytalannak mondotta ki – elrendelvén egyuttal, hogy az ekként létesitett tartalékalap mikénti kezelésére és felhasználására nézve szabályrendelet készitessék, ami megtörténvén, kormányhatóságilag jóváhagyva is lett.
Ámde azon időközben, amig ezen iratok felsőbb elbirálás alatt állottak, és amint ez mát fentebb is jelezve van, a már ismert kényszerhelyzet folytán a tanács a nyilt hitelt igénybe vette és a helybeli Takarékpénztár és Népbanktól folytatólag 1897. évi deczember 28-án 22906/97 számu határozattal 32.000 koronát és 1898. évi februar hó 14-dikén 733. számu határozatával 20.000 koronát és ugyanazon év márczius hó 2-án 4160 szám alatt kelt határozatával 14.000 koronát vett igénybe, mely ekként felvett összeg, ide értve a már előző alkalommal felvett 93560 kor. 68 fillért is, a 14.000 korona kivételével a magyar földhitelintézet és a pesti magyar Kereskedelmi banknál fenálló törlesztési hátralékok fedezésére forditatott, ami által a város közönsége a további zaklatás és a kilátásba helyezett árverés kellemetlenségeitől, valamint az ezzel járó károsodástól megkiméltetvén, annak szüksége, hogy a miniszterileg engedélyezett és tulajdonképen ezen czélból kérelmezett tartalék alaphoz hozzá nyulni kelljen, ez idő szerint nem merült föl és ezen tartalékalap teljesen érintetlenül hagyatott. Mindezek előadása után nyilvánvalóan ki van mutatva, hogy a helybeli takarékpénztár és népbanktól felvett nyilt hitelből 145.560 kor. lett a város kölcsönei tőke és kamatának törlesztésére forditva, mely összegből 75.706 kor. 98 fillér az 1897. évi házipénztári, 17853 kor. 79 fillér pedig ugyanazon évi utadó zárszámadásában nyert elszámolást, az 1898. évben felvett 66.000 koronából pedig 34.000 korona az 1898. zárszámadás során számoltatott el, a különbözetet tevő 32.000 korona az 1901 évi zárszámadás során fog elszámolást nyerni, megjegyezvén hogy a fennebbi zárszámadások már kormányhatósági jóváhagyást is nyertek.
Az 1897. évi szeptember hó 27-én igénybe vett 93560 kor. 68 fillér felvétele 1897 október hó 28-ik napján lett a közgyülésnek a polgármester havi jelentése kapcsán bejelentve.
A városi tanácsot ezen nyilt hitel igénybe vételénél a már többször hangoztatott kényszerhelyzeten és az egyhangulag hozott határozaton kivül még az a körülmény is vezérelte, hogy a nagyméltóságu m. kir. belügymiszterium az ez ügyben tett első felterjesztésünkre oly értelmü leiratot intézett a város közönségéhez, amelyben minden nehézmenyezés hangsulyozása nélkül, csupán csak arra hivta fel a város közönségét, hogy jelentést tegyen arra nézve, vajjon a közgyülési határozattal engedélyezett nyilt hitelt melyik pénzintézetnél és mily kamatláb mellett szándékozik fölvenni. Ezen leiratnak szelleméből következtetni lehetett, hogy e nyilt hitel igénybe vétele engedélyeztetni fog, – sőt valószinü, engedélyezetett is volna, ha a 2.200.000 koronás kölcsönbe a tartalék alap be nem illesztetik. A város tanácsa tehát a legteljesebb jóhiszemüséggel, a város érdekeinek megóvása és esetleges károsodásának elháritása czéljából, csakis a kényszerhelyzetben nyult ezen nyilt hitelhez, mint egyedüli megoldási módhoz. Mivel pedig a kölcsönök leszámolása azon időben már annyira haladt, miszerint megá(…) volt, hogy ezen uton a házipénztár mintegy (…) koronánál nyagyobb megtéritésre tarthat igényt, a tanács azon reményben, hogy ezen megtérités, valamint a cselekvő hátralékok behajtásából ezen kölcsön teljesen visszafizethető, külön javaslatot nem tett.