Pál Kata

A víz

Rozmár ma is hosszas előkészületeket tesz a parányi fürdőszobában. Négy hangfalat is beköt a folyosóra kitett zenetoronyba és óvatosan szétrakosgatja őket. Egyik a törölközőtartó szekrényke tetejére kerül, másik a küszöbre, egy újabb a páfrány cserepe mellé, az utolsó pedig a szennyes-tartón billeg. Rozmár nyelvét kidugva ügyel, nehogy bármelyikvezeték lelógjon a földre, bele a vízbe, a pocsétába. Azután bemászik a kádba és letusolja az alsó végtagjait, meg a hasaalját. Nem szereti, ha a földi kosz együtt ázik érzékeny részeivel. Bajszot nyír, fogat mos, hengergeti magán a tengeri szivacsot, majd mindezt leöblíti, végül szuszogva betömködi a lefolyót egy parafa dugóval és tökig nyitja a csapot. Elindítja a CD-t, amin a bálnák énekelnek és nyögve belezuttyan a vízbe. A mormogások, füttyögések és sípolások nem kizárólag bálnáktól származnak, van az énekesek közt mindenféle óceánlakó: elefántfóka, tengeri uborka és tengeri csillag, oroszlánfóka, elektromos rája és repülő hal, borjúfóka, talán még tengeri csikó is, de delfin biztosan. Rozmár egyik kedvence a kisdelfin megszületése, amikor a delfinmama és a többi delfinek hangtalanul siklanak, mintha repülnének, közben gügyögnek és böködik az újszülöttet. Ezeket a zörejeket senki ne is keresse a CD-n, úgysem hallaná, de Rozmárnak van füle hozzá. Ez a frekvencia, az infrahangoké, az ember számára hallhatatlan tartományban van, körülbelül ott, mint az elefántok hangja. Némelyek szerint olyan mély bődüléseket produkálnak, hogy az még az űrben is hallatszik, de a sztratoszférában biztosan. A bálnák helyzete annyival könnyebb, hogy az ő hangjukat még a víz is erősíti. Rozmár elszundít kicsikét a hideg vízben, feje oldalra billen a csempékre, testének alsó része ernyedten csöpögtet a kád peremén át a szőnyegre. Széles, kényelmes szikláról álmodik, ami sós permetben hever a napon, bajsza meg-megrezzen, halszagot érezhet fektében. Egyszer kipróbálta, hogy sót önt a kádba fürdés előtt, de a jód kimarta a bőrét és hetekig algakivonattal kellett borogatni a vöröslő sebeket. Máskor maga mellé öntötte a kádba az akvárium tartalmát, de a fertőtlenítőtől allergiás rohamot kapott és tüsszögés közben véletlenül agyonnyomta az aranyhalakat, amiért is elsírta magát és napokon át vigasztalanul pislogott a fürdőszoba ajtajára. Bemenni se mert, beosonni sem és csak akkor iszkolt újra gondtalanul lubickolni, amikor a legyilkolt akváriumba új lakó költözött, egy kis teknős. Rozmár szendereg. A kókadt páfrány hínárként simogatja a nyakát, és a véletlenül rápottyant gumikacsa akár egy másik rozmár álmos orra is lehetne. Hirtelen fenyegető bugyborékolás árad a hangszóróból, nagyon nagy bálna járhatott a mikrofon mellett. Rozmár felriad, ijedten csapdos körbe, a víz jó része kiloccsan, egymás hegyire hátára dőlnek a samponos flakonok, elgurulnak a kifésülő balzsamok, a hajhabok és az éjszakai krémek tubusai, összekoccannak az illatszeres üvegcsék és kibomlanak a törülközők halmai. Rozmár megadóan kimászik, búsan kihúzza a dugót annak a kevéske lének, ami a kádban maradt és sóhajtozva indul rendet rakni. Mire a pakolás végére jár, már nem bír magával, egyre sűrűbben pillog a csap felé. Halk surrogással vált a lemez, az esőerdő hangjai jönnek és Rozmár önfeledt rikoltással veti magát a zuhany alá, pacskol, lespricceli a mennyezetet, csöpögjön onnan is a víz!, sivalkodik, ugrál gyönyörűségében. Időben érkezem megdögönyözni a hátát, de szinte észre sem vesz, amikor rányitom az ajtót. Táncolva kacsint rám egyet, aztán tovább gurgulázik magafeledten a tukán madárral, röfög a tapírokkal, kacag a lantfarkúval és fecserészik a papagájokkal, miközben súrolom. Globalizáció! – sikkantja nevetve, a könnye kicsordul.