Joso Šokčić
Subotica pre i posle oslobođenja
(Szabadka a felszabadulás előtt és után, Szabadka, 1934.)
- Részlet –
Délutánra (XI. 2.) a helyzet nagyban megváltozott: a magyarok mind pesszimistábbá váltak. Magyarország bukása sokak számára nyilvánvaló volt. A magyar pártok vezetői, különösen pedig a Magyar Nemzeti Tanács vezetői viszont nagy bizalommal beszéltek az önálló Magyarország jövőjéről. A kávéházakban és az utcán kisebb gyülekezeteknek tartottak rövid beszédeket, hogy megakadályozzák az elkerülhetetlen összeomlást.
Szabadka polgármestere, az utolsó magyar vezetője ennek a büszke szláv városnak, dr. Bíró Károly, aki 1902. december 21-e óta volt polgármester, lemondott. Ez okozta a legnagyobb szenzációt a városban. Lemondása előtt a polgármester engedélyezte a lakosok számára, hogy megtartsák fegyvereiket, sőt, egy kis protekcióval bárki puskához vagy revolverhez juthatott. A városi raktárban és a városháza udvarában nagy lőszer- és fegyvertartalékok halmozódtak fel, amit a Szabadkán átutazó katonáktól konfiskáltak. Dr. Bíró szavai a következők voltak:
– Itt a fegyver! Védjétek meg Szabadkát!
A tömeg dühödten lövöldözött az utcákon... Egész Szabadka rengett a puska- és revolverlövésektől... Eközben azonban vigyáztak arra, hogy a bunyevácok és a szerbek ne kapjanak fegyvert. Andrija Mazićnak mégis sikerült felfegyvereznie a saját „gátijait”, mintegy 100 bunyevác fiatalembert a IV. körből, és fegyelmezetten tartotta őket, mint a rendes katonaságot. Ő maga sem tudta, hogy mire használhatja fel ezt a kis sereget. A vidám fiataloknak ez a csoportja, akik fegyvereiket házaikban rejtették el, képezte a bunyevácok és szerbek későbbi népi gárdájának az alapját. Ebben a munkában Andrija Mazićnak Gavro Čović, Andrija Ćakić, Vinko Orčić, Laza I. Ivandekić, Stipan Vidaković, Andrija Kujundžić, Lajčo Vidaković, Geza Perčić és mások segítettek. Ennek a kis seregnek még géppuskája is volt, minden eshetőségre készen. Erről azonban a megbízható és beavatott személyeken kívül más nem tudott.
A katonaruhába öltözött ismeretlen fegyveresek fosztogatásairól szóló hírek nem csitultak. Azok a katonák, akik a hadszíntereken megtanulták, hogy „ellássák” magukat minden szükségessel, különböző fosztogatásokat hajtottak végre, nem nézve mindig arra, hogy kitől vesznek el.
Ma az úgynevezett Vörös gárda, azaz a munkásőrség megalapításán munkálkodtak, amelynek vezetője Kalmár Jenő volt. A gárdába az egykori katonákat vették be, de olyan fiatalokat is, akiknek még nem volt puska a kezében. A gárda székhelye a Pašić utcában volt, azon a helyen, ahol ma a téli zsinagóga áll.
Az egész várost eluralta a nyugtalanság. Egész nap érkeztek az emberek a tanyákról, hogy meghallják a híreket. Mindenki tudott valami újat, valami fantasztikusat, és mindenki a maga módján kommentálta a híreket. Mindenki valami újra várt. Senki semmit nem tud a nagy változásokról, amit érez ugyan, de nem tud kifejezni.
Vajon mi lesz holnap?