A végső dolgok (I.)

 

Nem volt semmi, ami több lett volna,

mint az elmúlt napok hordaléka,

mit a szél gyűjtött az udvar szögletébe,

mígnem kijött a Fány néni, és elsöpörte,

 

és beszólt még a földszinti lakásba,

hogy „jó reggelt!”, és „mi lesz ma ebédre?”

Aztán a nap sütött. Galambok szálltak

a házereszre. S látszott a beton minden rücske,

 

külön-külön és mindörökre. Tavasz volt.

A spaletták behajtva, a redőnyök leeresztve.

S az ablak, hogy résre nyitva volt, az különös,

de mégse annyira. Aztán mindenki kereste

 

okát a furcsa szagnak. Így lett megint este

és reggel. Harmadik nap. De a földszinti

lakókat, idős házaspár, senki sem kereste.

A nyomozók unottak. Őket nem érinti

 

meg semmi már. Részegen érkeztek, és a

szomszéd büfében rátöltöttek. A hullákat

Húsvét miatt gyorsan eltemették. Az ügyet

ad acta tették. És nem kapcsolták be a Dies iraet.