Viktorija Aladžić-Mirko Grlica-Gordana Prćić Vujnović

Egy utca – a globális falu

Szabadkáról, egy soknemzetiségű, sokvallású, sok... közösség toleranciájának fényes példájáról sokan, sokszor szóltak már. Általános megállapítások szintjén, valós élethelyzetek és emberek nélkül azonban ez mind jobban közelít a közhelyekhez. Arról, hogy milyen állapotok is uralkodtak tolerancia vonatkozásában a XIX. század második felében, megkíséreljük elmondani egy sor rövid történeten keresztül, amelyek egy szabadkai utca felében található házakról, az ezeket építtető, bennük élő emberekről szólnak.

Noha abban az időben a városban annak a népnek a képviselői éltek, akik az elmúlt időszakban jobbára eltűntek ebből a közösségből, a Bercsényi utcában, alig néhányszáz méterre a legszűkebb városközponttól akkoriban is épp olyan nemzeti, vallási, ... tarkaság uralkodott, mint ma. A gazdasági és társadalmi történésekhez közel lakni csak gazdasági alapokon volt lehetséges, és nem valamilyen más paraméterek segítségével. De hogy ne ragadjunk meg a már említett általános megállapításoknál, íme a bizonyítékok. A mai távlatokból nézett nemzeti hovatartozás szerint a Bercsényi utcának abban a részében volt zsidó, német, zsidó, zsidó, majd még egy zsidó, aztán bunyevác, két magyar, két szlovák, bunyevác, zsidó, magyar, két német, majd ismét egy magyar. Csupán az akkor kisszámú szerbek valamely képviselője hiányzik ebből az utcarészből, akik egyébként akkortájt a központban, vagy a piactéren illetve annak környékén, illetve a VII. és VIII. körben laktak, ahhoz, hogy teljes legyen a városi lakosság nemzetiségi szerkezete.

A történetek középpontjában álló házak tulajdonosainak foglalkozása a városközpontra jellemző módon a szokásos tarkaságot tükrözi. A Bercsényi utcának ebben a részében lakott kereskedő, vállalkozó, gyáros, adóbehajtó, kereskedő, római katolikus pap, hivatalnok, földbirtokos, bérlakás-tulajdonos, ügyvéd, kereskedő, építész és iparos. A lakosság akkoriban igen mozgékony volt, mindig is vonzódva a gazdaságilag fejlődőképes közösségekhez, s megállapítottuk, hogy az utcarész lakói közül hárman úgy települtek be Szabadkára. Nyugton állíthatjuk, hogy közösségeikből magukkal hozták szokásaik és hagyományaik egy részét, miáltal ők is beépítették a globális falut alkotó Szabadka sokszínűségébe a maguk kis tégláit.

Matija Gubec 2. – Milkó Mór háza

Valamikor ez az utca a település szélén állott. Még 1778-ban is, a mai utca nyugati oldalán temető helyezkedett el. Ami egyúttal Szabadka méreteit is jelzi, hiszen a temetők mindig is a települések peremén voltak megtalálhatók. Emiatt az utcát egyébként Temető utcának hívták.

Amikor a mai Bajai úti temető helyén kezdtek temetkezni, a mai Matija Gubec és Harambašić utcák közötti területet felparcellázták. A város 1838. évi kataszteri feltérképezésekor a mai Zombori út felé eső sarokparcella tulajdonosaként Kopunovics Ernő neve szerepel. Abban az időben a két utca közötti terület üres volt, a mai Gubec utca jobb oldalán pedig még egyetlenegy házat sem találunk.

A város 1878. évi feltérképezéséig az utcarész képe semmit sem változott.

Ezen a telken az első építmények Milkó Mór fakereskedő nevéhez fűződnek. Amikor 1876. május 25-én – a Szabadkai Zsidó Hitközség születési anyakönyvének adatai szerint – Mórnak és feleségének, Ernesztinának –

Nettinek (szül. Löbel) megszületett Andor nevű fiuk, még a mai Októberi forradalom téren laktak. Vilmos fiuk születésekor, 1878. február 20-án, Milkóék a IV. kör 113-as szám alatt laktak, akárcsak 1880. január 26-án, Sándor fiuk születésekor. Negyedik fiuk, Dezső 1881. május 29-én született, mégpedig az írásunk tárgyát képező házban, majd testvérei is, József (1883. jan. 21.), az egyetlen leánygyermek, Katica (1884. nov. 27.), azután Jenő (1886. nov. 6. – 1887. aug. 10.) és Lipót (1888. okt. 6.).

A parcella tulajdonosára vonatkozó következő adat 1906-ból származik. Aleksandar Malušev címtárában az áll, hogy a parcella és a rajta található épületek tulajdonosa Milkó Mór fakereskedő felesége, pontosabban özvegye, mivel férje 1903. előtt meghalt.

Milkó Ernesztina 1909-ben a városi elöljáróságtól engedélyt kért arra, hogy két szobát üzlethelyiséggé alakítson át. A szabadkai levéltárban nem őrizték meg a ház tervrajzát, de egyértelmű, hogy a telek szélén található létesítmények nem egy időben épültek.

A Milkóék szomszédságában építkező Nagy Mihály házának 1892. évi tervrajzán látható helyrajz szerint egyértelmű, hogy a telken három kis építmény¹ található. A sarki épület valószínűleg lakóház volt, a telek déli és nyugati szélén pedig két melléképület állt.

Ez a lakóépület ma megfelelne a parcellán található alacsonyabb házrésznek, amelyben a Rózsa Virágüzlet és a Fruška Gora Cipőbolt foglal helyet. A ház padlásterében megtalálhatók a kör alakú szellőzőnyílások, amelyek a romanticista építészeti stílust jellemezték.

Semmilyen adattal sem rendelkezünk azokról a bővítésekről, amelyek a sarki épületrésztől húzódnak déli irányba, de annyi bizonyos, hogy az akkori házacskákban – akárcsak ma – kiadó üzlethelyiségek voltak. A háztulajdonos, Milkó Mór mellett ebben a házban rendelkezett üzlethelyiséggel Matkovics Lajos divatszabó, Vogel Zsigmond bádogos, F. Freund felesége, akinek fakereskedése volt, valamint Urbán János. Ez utóbbinak a foglalkozása nincs feltüntetve, ezért elképzelhető, hogy a házak valamelyikében lakott.

A két világháború között Horvácki Máté (1860. körül – 1931. márc. 2.) temetkezési vállalkozó² volt a tulajdonos.

A sarki épület elveszítette eredeti külalakját, az épület középső része áll az eredetihez a legközelebb, azaz a XIX. század-végi állapotához. Három nagy árkádja van, két-két félkör ívben végződő kirakattal. Díszítőelemként oroszlánfejet használtak, amely karikát tart a szájában. Az árkádok közötti szögletes fali pillérek jón stílusú oszlopfejben végződnek, amelyek a párkány alatti frízt hordozzák a tetőzet alatti falikarokkal, ami egészen a 4-es szám alatti házig húzódik. Ez egy egységes épületre utal, amelyet csak későbbi beavatkozásokkal osztottak két különálló egészre.

A legnagyobb, újabb keletű átalakításokat az a rész szenvedte el, amelyre a mellette álló ház támaszkodik. Emiatt nem tudjuk, milyen lehetett eredetileg. A homlokzat egyes díszítőelemei megmaradtak ugyan mind a mai napig, az átalakítások különösen szembetűnők az ablakok esetében, amelyeket újakkal, korszerűbbekkel cseréltek fel.

Matija Gubec 3. – Franz Fimpl háza

A horvát parasztlázadás vezéréről, Gubec Mátéról elnevezett utca keleti oldala be van rajzolva arra a térképre, amelyet még 1778-ban készített Leopold Kovács Károly. Az a parcella, amelyen a 3-as számú ház áll, ugyancsak szerepel ezen a térképen. A parcella közepén egy kis falusi házacska állott, a telek északi szélénél egy vízfolyás húzódott. Ugyanezt a helyzetet ábrázolta a városközpontról készült 1799. évi térkép, valamint az 1838. évi is, amikor a feljegyzések szerint a parcella Szalai József bognár tulajdonát képezte.

Négy évvel a város 1838. évi feltérképezése után kidolgozták ennek a vízfolyásnak a szabályozási tervét, és föld alatti, falazott csatornába³ vezették. A dokumentumon szereplő adatokat olvasva azt látjuk, hogy a parcella továbbra is a már említett Szalai tulajdonát képezte.

Ezek voltak azok az évek, amikor Szabadkán tervezgették a Nagy Vendéglő megépítését, mert a régi Nagy Vendéglő már elavult, és nem felelt meg az akkori követelményeknek.

A Városi Tanácsban élénk vita folyt arról, hogy megvásárolják-e Rudich József vendéglőjét (a mai Strossmayer utca 8-as szám alatt), vagy építsenek újat, amely egyúttal színházépület is lenne. A Rudich-féle vendéglő megvásárlása mellett kardoskodó városatyák egyik legfőbb érve az volt, hogy a városnak nem áll módjában új vendéglőt építeni, mert a már említett csatorna megépítésével elhasználták a város többéves téglatermelését, emiatt több év kellene ahhoz, hogy előállítsák az új vendéglő megépítéséhez szükséges téglamennyiséget. Szerencsénkre a város az új létesítmény megépítése mellett döntött, így Szabadkán tízegynéhány évvel később megnyílt a Szálloda Pest városhoz (ma: Népszínház).

A város 1878. évi kataszteri felmérésekor készült térképen a mai Matija Gubec utca egy része nehezen olvasható, de megállapítható, hogy az L alapú ház udvari szárnyát utólag meghosszabbították. A Szabadkai Történelmi Levéltárban sok irat található, amelyek részben fellebbenthetik a titok fátylát a parcella történetével kapcsolatos adatokról.

A tulajdonosváltás Franz Fimpl (Buda, 1837. – 1880.) nevéhez fűződik, aki az akkori vállalkozó réteg tipikus képviselője volt. Azé a rétegé, amely a XIX. század második felében megkísérelt eluralkodni a város gazdasági életén. Attól kezdve, hogy a város 1861- X. 20-án engedélyezte a letelepedést a budai ácsmester számára, egészen haláláig, nem csak saját szakmáját művelte, de sikerült megszereznie egy fatelepet, egy szárazmalmot és egy szeszgyárat. Az Ipari és Kereskedelmi Kamara tagja, a Szabadkai Kereskedelmi és Iparbank Rt. igazgató bizottságának tagja, de valószínűleg a felsoroltakon kívül sok minden más is volt még.

Arról nincs pontos adat, hogy ebbe a házba azonnal a letelepedésekor költözött-e be. Levéltári dokumentumok Fimplt a ház tulajdonosaként először 1871-ben említik⁴. Akkor kérelmezte ugyanis az udvari melléképület megépítését, amely a telek végében helyezkedne el. Mellette két lakás sorakozott, konyhával, szobával, éléskamrával. A kocsiszín és az istálló közöttük helyezkedett el. Fimplék szomszédjai a Radisicsok és Freudenbergék voltak.

Fimpl halála után, egészen 1912-ig a ház Júlia (szül. Kádár) asszony, azaz az özvegy tulajdonában volt, aki – a ház újjáépítése kapcsán beadott kérvények számából ítélve – teljes egészében örökölte férje vállalkozói kedvét. Több kérvényt nyújtott be a ház zsindelyezése⁵, utcai bejárat megnyitása⁶, a kerítés megépítése⁷, bolt megnyitása⁸, stb. céljából. Sajnos egyetlenegy tervrajz sem tartalmazza magának a háznak a kinézetét.

Az sem ismeretes, hogy a házat mikor bontották le, vagy mikor dőlt össze, mivel azon a vázlaton, amelyet az özvegy, Fimpl Júlia készíttetet a melléképület megépítéséhez, világosan látszik, hogy az L alapú földszintes polgári ház, amely az utca rendezési vonala mentén húzódott meg, már nem áll. Csak a parcella végében levő melléképület maradt meg a két egyszobás lakással. A parcella déli peremén ugyancsak elkészült egy épület, a parcella északi szélén pedig 1909-ben épült fel a melléképület.

Később a telket két kisebbre osztották: a korábban egységes parcella déli részén egyemeletes ház épült. Nem tudjuk, hogy a mai ott álló házat mikor építették. Ez az épület egyszerű, modern vonalvezetésű, nincs különösebb építészeti-esztétikai értéke.

Matija Gubec 4. – Hütter Árpád háza

Az egykori temető területén levő parcellák többségén a XIX. század első évtizedeiben épültek meg az oromzatukkal az utca felé fordult házak. Az első létesítmény, amelyet a Matija Gubec utca felöli részen megépítettek, egy melléképület volt ezen a parcellán, amelyet ezáltal két egyenlőtlen részre osztottak fel. Ez az épület fellelhető az 1838. évi kataszteri térképen, a IV. kör negyedik kataszteri egységében. Az akkori tulajdonos az a Szucsics Boldizsár volt, akit a magisztrátus 1816. évi megújításakor néptribunnak (tribunus plebis) választottak meg.

Szucsich Károly (? – Budapest, 1874. 5. 31.) a Magyar Legfelső Bíróság elnöke, udvari tanácsos volt a ház következő tulajdonosa. Mivel a városban még egy háza volt (Matko Vuković 4.), Szucsich 1845-ben ezt a parcellát eladta Spelletich Bódog ügyvédnek (1824. körül – 1890. 8. 25.). A legnagyobb szabadkai adókötelezettek listáján 1882-ben és 1883-ban a ház tulajdonosaként Spelletich Bódog feleségének testvére szerepel.

A legnagyobb adókötelezettek jegyzékéből megtudhatjuk azt is, hogy Nagy Mihály asztalos 1887-ben lett a ház tulajdonosa. Nagy 1892-ben kérvényt adott be a városi hatóságokhoz, hogy Macskovics Titusz tervei alapján földszintes házat építtethessen.

A ház L alapú volt, egy traktussal, s a ház összes helyiségét boltnak tervezték. Az utcai részen egy sorban 4 üzlethelyiség helyezkedett el észak-déli irányban, majd következett a szárazkapu bejárat, utána még egy bolt és raktárhelyiség a ház udvari részében. A ház homlokzata egyszerű, homlokzattéglából megépítve. A homlokzat oldalain két-két nyílás hangsúlyozottan előugró homlokzatrésszel, a középső részén a szárazkapu bejárat, majd ismét háromszor két-két nyílás, amelyek kettős alakzatban fonódtak össze, jón fali pillérekkel. A földszinti nyílások alakja a romanticizmus korára emlékeztetnek. Képzelet-dúsan kialakított eklektikus homlokzat lehetett, legalábbis ha a Levéltárban található tervekkel összhangban építették meg⁹. Mivel nincs róla fénykép, nem tudhatjuk, hogy milyen is volt valójában, így erre csak a tervrajzok alapján következtethetünk.

A ház feletti tulajdonjog 1897. után változott meg, amikor a dokumentumokban a Zálogház Rt. jelenik meg. A pénzintézet 1893-ban alakult meg és a legnevesebb szabadkai vállalkozók irányították: Đuro Manojlović, Sredoje Đorđević, Landaurer Adolf, dr. Heisler Jakab, Joó Dezső, Fürszt I. Jenő, Illés Antal, Sugár Béla, Richter József, Jovan Radić, Krecsi György és Kovács János.

A Zálogház Rt. számára 1900-ban Kocka Géza készíttetett tervet egy raktár meg egy udvari lakás felújítására és kibővítésére¹⁰. A boltok bérlőinek nevét Malušev 1906. évi címtárában találjuk meg: Heidl Nándor, Haris János, Káity Dezső asztalos, Lengyel Tamás, Vacki Sándor, Völgyi Margit.

A ma álló épületet Váci István 1922. évi tervei alapján emeltette Hütter Árpád¹¹, aki 1926-tól Szilasi Egmonddal együtt a Fakó Jugoszláv Harisnya és Kötöttárugyár igazgatója volt.

Hütter háza neoeklektikus elemekkel, rozettákkal, barázdált fali pillérekkel, nagy léptékű csigavonallal, amely a két világháború közötti építészetet jellemezte. A földszintet üzlethelyiségeknek szánták, az emeleti részt pedig lakhatásra. A hatszobás luxuslakás a tulajdonosé volt, akárcsak a földszint központi részében található legnagyobb üzlethelyiség. Az épület szimmetriáját épp ez a legnagyobb alapterületű helyiség bontotta meg, valamint az aszimmetrikusan elhelyezkedő kocsi- illetve gyalogbejárat, amelyek a két szélső, előreugró homlokzatrész között helyezkedtek el. Az üzlethelyiség kialakítása is eltért a többi földszinti kirakatétól. Az emeleti részt szimmetrikusan oldották meg, két oldalsó rizalittal, a tetőzet alatti részben félkörösen gömbölyített attikával. A központi részen egy elliptikus, zárt erkély volt, külön kis tetőzettel, míg felette, a tetőrészben háromszögletű attika emelkedik.

Az épület a mai napig megőrizte eredeti külsejét, állaga azonban igencsak leromlott.

Matija Gubec 5. – Silberger (Sziklai) Mór háza

Ezen a telken 1778-ban egy földszintes parasztház állt, oromzatával az utca felé fordulva. Hasonló volt a helyzet a XVIII. század utolsó előtti évében is.

Nem állapíthattuk meg, hogy ezt a házat mikor bontották le, de a város 1838. évi felmérésekor a parcella, amely Vince György özvegyének tulajdonát képezte, már üresen állott.

Közvetett történeti források alapján arra a megállapításra jutottunk, hogy a következő tulajdonos, Silberger Mór valamikor 1874. és 1877. között szerezte meg a telek tulajdonjogát. Amikor 1874. I. 6-án Mór és Mária (szül. Hirschler) házasságából megszületett a negyedik gyermek, Artúr, a Szabadkai Zsidó Hitközség születési anyakönyvébe azt jegyezték be, hogy a család a IV. körben lakik. Három évvel később a fejezet tárgyát képező telek már Silberger tulajdonában volt, hiszen engedélyt kért az utcai fal megbontására és utcai bejárat kialakítására¹². Ez a dokumentum a csatolt tervdokumentáció nélkül maradt fenn, amivel alátámaszthatnánk azt a feltételezésünket, hogy a mai ház már akkor is létezett. Noha az 1878. évi kataszteri térképen ez a rész rosszul látszik, a térkép mégis utal a mai építmény méreteire.

Silberger Mór Sassinban született 1822-ben. Szabadkára 1861. előtt költözött, legidősebb fia, Jenő, ugyanis már itt született városunkban. Ezután valószínűleg családostól elhagyta Szabadkát, mivel következő fia, Hermann, 1863-ban Kiskőrösön született. Az adatok szerint azonban csak rövid ideig voltak távol Szabadkától, mivel Silbergerék harmadik fiának, Miksának a születése 1872-ben már Szabadkán érte a családot.

Akkortájt Silberger aa legtevékenyebb vállalkozók közé tartozott. A városi vágóhíd éves bérbeadására kiírt pályázaton 1876. 12. 10-én magasabb árast kínált fel, mint Emanuel Fürst¹³, aki a XIX. század második felében zajlott kapitalista térhódítás igazi bajnokának számított. Silberger képességeiről és a város határain túlra terjedő tekintélyéről tanúskodik, hogy azokban az években ő képviselte a budapesti Hirschler és Rosenfeld céget, amely bérelte a belvárosi italkimérés teljes éves adóját¹⁴. A nem magyar nevek akkori magyarosítása keretében Silberger Mór a maga és kiskorú fiai nevében 1880. 2. 23-án kérelemmel fordult a magyar Belügyminisztériumhoz, hogy engedélyezze számukra a családnév megváltoztatását¹⁵. Az év közepe táján kedvező válasz érkezett a fővárosból, és attól kezdve Silbergeréket Sziklainak¹⁶ hívták.

Az 1890-es évek elején a ház új tulajdonost kap Mark Freundenberg (Nyitra, 1831. körül – Szabadka, 1903. okt. 21.) tekintélyes kereskedő személyében. Flóra lánya 1895-ben férjhez ment a bajai Vécsei Sámuelhez (? – 1939. okt. 14.). Freundenberg halálát követően nekik jutott ez a ház, így Malušev kézikönyvében a ház tulajdonosaként Vécsei szerepel.

Amikor 1910-ben Franz Fimpl engedélyt kért parcelláján egy melléképület kiépítésére, a mellékelt helyrajzon, amelyet ma is őriznek a Szabadkai Történelmi Levéltárban, szépen kivehető egy L alaprajzú ház, amely a szomszéd telken állt. Később az udvari szárnyat a parcella belseje felé bővítették.

Az alacsony homlokzatmagasságú épületen nem látható ornamentika, eklektikus arányai vannak és a nyílások elhelyezése is a klasszikus módszereknek felel meg. A homlokzatot idővel teljesen lecsupaszították, az asztalosipari elemeket pedig kicserélték. A széles, kétszárnyas kapun sekély szecessziós kazetták találhatók, a legényszoba háromszárnyas ablakának pedig újak a méretei és a formája. Az ablakok megtartották eredeti beosztásukat, egy sorban három pár kétszárnyas ablak, a szélén kocsi- és gyalogbejárattal. Ma a kaput külön kiemeli a műköves keret és az aljazat.

Matija Gubec 6. Klein (Komora) Géza háza

A város 1838. évi feltérképezésekor ez a parcella is üres volt. Pék István kovács tulajdonában volt, aki a szabadkai polgárok körében tíz évvel később végzett népszámlálás adatai szerint 23 lánc szántófölddel, 20 lánc gyümölcsössel és – egy házzal rendelkezett, de a VI. körben¹⁷.

A telek következő tulajdonosa 1848-ban a szabadkai ügyész-helyettes, Simonyi Mihály volt, aki a már említett népszámláláskor még az I. körben lakott. A parcellán álló melléképület bővítésére kidolgozott tervek 1882-ből származnak, amikor a tulajdonos Max Löw kereskedő volt. A terveket Härtel Vilmos készítette, aki pontos helyrajzot készített a telekről, amelyből az is látszik, hogy két részre volt felosztva¹⁸. Az első részt, amely a mai Matija Gubec utcára nyílott, kertként használták, míg a telek belső részében leválasztott udvarban egy földszintes ház helyezkedett el a szükséges melléképületekkel. A kert és a déli szomszéd között út vezetett az udvar lakott részéhez.

Max Löw (1837. körül – 1897. júliusa) rövidáru-kereskedését az egyszemélyes gazdálkodók nyilvántartásába 1876. 7. 3-án jegyeztette be, vagyis az elsők között, ami alapján feltételezhető, hogy a városban ez a kereskedés működött már a bejegyeztetés előtti időkben is. A Szabadkai Zsidó Hitközség születési anyakönyvének adatai szerint Sali (szül. Klein) és Max házasságából hét gyermek született: József (1869. aug. 24.), Géza (1871. okt. 19.), Rudolf (1873. nov. 7.), Teréz (1875. máj. 6.), Dezső (1878. nov. 21.), Zsigmond (1880. nov. 23.) és Gizella (1883. júl. 20.).

Csak a már említett ház megvásárlását követően, vagyis 1883-tól jelenik meg Max Löw¹⁹ neve a legnagyobb adókötelezettek listáján, de az is igaz, hogy mindig az adók nagyon szerény összegével. Az említett évben még mindig az V. körben laktak. A következő évtől kezdve neve mellett a IV. kör 5. címet tüntették fel.

Teréz lánya a XIX. század végén az emancipálódó nők és a feminista mozgalom legjobb hagyományai jegyében már 1894-ben üzletet nyitott, de néhány hónapra rá elhunyt. Az apa halála előtt, 1896. febr. 15-én a családi bolt vezetését József vette át, de a nyilvántartás szerint 1900. nyarán a cég megszűnt létezni.

A parcella új tulajdonosa Klein Géza fűszerkereskedő (1867. – Auswitz, 1944.) volt, aki 1892-ben nyitotta meg kereskedését, aki sikeres vállalkozóként 1906-tól, azaz megalapításától kezdve tagja volt a Délvidéki Kereskedelmi Rt.-nek.

Még a vásárlás évében kérvényt nyújtott be egy emeletes bérház építésére a budapesti Kriegler Sándor építész tervei alapján. Az emeleten két lakás helyezkedett el, egy egyszobás és egy ötszobás, amely valószínűleg a tulajdonos lakása volt. A ház földszintjén kiadó üzlethelyiségek voltak, a pince pedig raktárul szolgált.

Ez az épület az akkori idők jellegzetes bérháza volt. Homlokzatát szecessziós stílusban vitelezték ki. Az itt alkalmazott díszítés, valamint a homlokzat megkomponálása, a két oldalsó előre ugró homlokzatrésszel együtt olyan megoldást nyújtott, amelyet nagy előszeretettel használtak a két háború közötti építészetben is.

A Magyar Belügyminisztérium 1911. évi végzésével Klein Géza, valamint Gyula, Ernő és Magdolna, a Schessler Matilddal (1873. – Auswitz, 1944.) kötött házasságából származó gyermekek vezetéknevét Komor-ra változtatták. Sajnos ez sem mentette meg őket a későbbi borzalmaktól, a szerencsétlen szülők mellett Ernő is a nácik haláltáborában, Dornauban végezte, 1945. április 15-én.

Matija Gubec 7. – Pajo Kujundžić háza

Akárcsak az utca bal oldalán található többi parcellán, 1778-ban ezen is földszintes parasztház állott, oromzatával az utca felé fordulva. Ugyanezt a házat látjuk az 1799-ben készült térképen is.

Változatlan volt a helyzet 1838-ban, amikor az adatok szerint Pukkel István birtokában volt a telek. Tíz évvel később, amikor elkészült a szabadkai polgárok népszámlálása, Pukkel szűcs egyúttal 70 lánc szántóföld és 62 lánc szőlő, valamint a már említett ház tulajdonosa volt.

Azt csupán feltételezhetjük, hogy a ház mikor került Pajo Kujundžić római katolikus pap (1859. máj. 12. – 1915. okt. 10.) tulajdonába. Az igazsághoz talán az 1885. év áll a legközelebb, amikor a városi hatóságok őt nevezték ki a szabadkai gimnázium hittantanárává. Előtte a fiatal pap Bikicsen és Monostorszegen volt segédlelkész.

Szülővárosában hivatásának gyakorlása mellett Kujundžić az I. világháború előtti időszak egyik legkiemelkedőbb politikusává, a bunyevácok nemzeti mozgalmának egyik vezéregyéniségévé lett. Számos lapban, folyóiratban jelentek meg írása: Neven, Danica, Naše novine, ezzel egyidejűleg pedig tagja volt a Nemzeti Kaszinónak, a Városi Olvasókörnek és a Pucska Kaszinónak. Tagja volt a Magyarországi Római Katolikus Hitoktatók Közössége vezetőségének, valamint a zágrábi Szent Jeromos Irodalmi Társaságnak. Ő volt a Szent János Temetkezési Egylet egyik alapítója. Mamuzsich Mátyás halála után a Katolikus Kör elnöke lett, de mivel a nyilvánosság részéről sok bírálat érte a Kör táncmulatságain előfordult részegeskedésekért és verekedésekért, lemondott elnöki tisztjéről. Hosszú ideig tagja volt a városi bizottságnak, valamint az Iskolaszéknek. Részt vett a Polgári Gazdabank Rt. és a Földműves Takarékpénztár megalakításában.

Hosszú ideig dolgozott tanárként a gimnáziumban, majd 1909-ben kinevezték a szabadkai Szent György plébánia plébánosává. Hogy milyen tekintéllyel bírt, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy 1910. augusztus 20-án őt érte az a megtiszteltetés, hogy megszentelhette az új városháza aranyozott keresztjét, mielőtt az a helyére került volna.

Pajo Kujundžić 1903-ban a városi hatóságoktól engedélyt kért egy emeletes ház építésére a tulajdonában levő telken. A házat Kocka Géza²⁰ tervezte. Az épületnek volt pincéje, egy-egy lakás pedig a földszinten illetve az emeleten helyezkedett el. A földszinti lakás háromszobás volt, konyhával, külön illemhellyel a közös lépcsőház mellett. Az emeleti lakás ötszobás volt, amelyek közül a középső, a legnagyobb a Matija Gubec utcára nézett és valószínűleg szalonként szolgált. A ház Kocka Géza szerényebb tervei alapján készült. A homlokzat díszítése igen egyszerű és kilép a neoreneszánsz stílus keretei közül, ami egyébként Kocka kedvelt stílusa volt. A tervrajzon látható díszítés az építész azon kísérletét szemlélteti, hogy eltérjen a neoreneszánsz stílustól, és közelítsen a XX. század elején tapasztalt modernebb díszítési irányzatokhoz, de nyugton állíthatjuk? ez a kísérlete sikertelennek bizonyult. A ház valamely lakását valószínűleg bérlakásnak szánták.       

Kujundžić házában az első napoktól kezdve, 1911. májusától működött a Földműves Bank Rt. Mindaddig itt is maradt, amíg be nem olvadt az eszéki Horvát Országos Bank Rt.-be. Az épület egy ideig fiúinternátusként működött, majd pedig rendőrállomást helyeztek el benne.

Idővel a házról teljesen lekopott a díszítés, illetve elveszítette eredeti alakját a XX. század elejéről. Az utolsó felújítással ez az emeletes épület és a mellette levő földszintes ház (Matija Gubec 5.) azonos homlokzati elemeket kapott. Minden díszítőelemet eltávolítottak, műkőből magas aljazatot készítettek, míg a kocsi- és gyalogkapu egyszerű szegélyt kapott ugyanolyan műkőből. A homlokzatot négy egyenlő mezőre osztották, amelyek közül kettőben ablaksorok találhatók. Ezeket a vízszintes csíkokat eltérő, zöld-sárga kombinációjú színezéssel hangsúlyozták. Az aljazat, a kiemelt bejárat, a vízszintes csíkok, a színezés és az anyagok mindkét épületnél azonosak. Míg a szomszédos földszintes ház ma is jó állapotban van, az emeletes ház állaga igencsak leromlott.

Matija Gubec 8. és 10. – Prokes Mihály kaszárnyája

Az 1838. évi kataszteri felméréskor a IV. kör 7. és 8. szám alatt besorolt parcellájának tulajdonosa Redl Imre báró, udvari tanácsos és Šime Skenderović volt.

A XIX. század utolsó előtti évtizedében mindkét parclla tulajdonosaként Prokes Mihályt, az akkori idők egyik legjelentősebb szabadkai vállalkozóját említik. Néhány tényt sorolunk fel ennek alátámasztására. Élete során ő építtette a városban a legtöbb bérházat. Az 1883. és 1908. közötti időszakban 21 építési engedélyt kérelmezett. Ezekben 7 ház és 7 melléképület építésének engedélyezését kérte, 5 ajtómegnyitást boltok számára és egy házfelújítást,. A kérvényekhez csatolt tervrajzok nem komplettek, így nem tekinthetjük át Prokes hatását a szabadkai építészet fejlődésére, de a legfontosabbak egyike-másika fennmaradt, köztük a két egyemeletes bérházé, amelyek az akkori Bercsényi utca 6. és 7. szám (ma: Matija Gubec 8. és 10.) alatt épültek.

Prokes Mihály a két bérház megépítése előtt már foglalkozott lakáskiadással a katonaság számára. A város a feleségével, Etelkával (szül. Birkás) 1880-ban és 1881-ben szerződést kötött. A szerződések értelmében Prokesék évi 800 forint lakbérért házat adtak ki a IV. körben. A házban öt szoba volt, továbbá konyha, pince és istálló²¹. A levéltári dokumentumokban nem találtunk ugyan szerződéseket a következő évekre a ház kiadásáról, de ezt a tevékenységet tovább folytatták. Erre abból az építési engedélyből következtetünk, amelyet Prokes 1883-ban kapott meg, hogy a Damjanich utca 12-es (ma: Makszim Gorkij 34.) szám alatti földszintes ház udvarában a katonaság szükségleteire szobákat és irodát építhessen²². A Bercsényi utcai két házat 1886-ban építették, ugyancsak a katonaság számára²³. Ezeket a házakat, akárcsak a későbbieket, amelyek építését Prokes pénzelte, Kocka Géza tervezte. Prokes abban az időben a városi közigazgatás befolyásos tisztségviselője volt, és a katonaság elszállásolásával és szállításával kapcsolatos ügyeket intézte. Miután szemben találta magát a tisztek elszállásolási gondjaival, de felfigyelt a tiszti lakások bérbeadásával járó haszonra is, hiszen a lakbért rendszeresen kifizették a városi pénztárból, úgy döntött, hogy vagyonának egy részét e két ház építésébe fekteti²⁴.

Prokes bérházai L alapúak voltak, a két szomszédos parcellán helyezkedtek el és szinte teljesen egyformák voltak, úgy megépítve, mintha egymás tükörképe lettek volna. Nem egészen érthető, hogy miért nem egységes létesítményként lettek megtervezve, hanem utólag, a két homlokzat találkozásánál hozzáadtak egy központi elemet, falmélyedést, amely a rusztikusan megmunkált homlokzatfelületen szinte elveszik és alig nyújt magyarázatot a két azonos, az oldalakon kiugró homlokzatrészekkel ellátott homlokzatra.

Mindkét ház alatt pince volt, a földszinten két-két lakás, az emeleten pedig egy-egy. Prokes összes többi bérházához hasonlóan ezek is neoreneszánsz stílusban készültek, a földszinti részen hangsúlyozott rusztikával, ívelt ablakokkal. Az emeleti homlokzatot vízszintes bordák és a szögletes ablakok szabályos elosztása jellemezte.

Kocka Géza 1886-ban a telek végében, ahol két bérház állott, s amelyeket már akkor kaszárnyának neveztek, egy nagy istálló tervét készítette el 87 ló²⁵ elhelyezésére.

Prokesnak az az elképzelése, hogy a katonaság számára történő lakáskiadással tovább gyarapítja vagyonát, túlzottnak bizonyult. Az elkövetkező években a város határozatot hozott arról, hogy a Szegedi úton új kaszárnyákat épít. Épp ezért Prokes kaszárnyája, miután felépült, nagyon gyorsan megváltoztatta rendeltetését. Így azután 1896. elején a következőket olvashatjuk: „A Katolikus Kör a régi báránypiacon, az egykori Prokes-kaszárnyában talált otthonra.”²⁶ Ez az egyesület valamivel több mint három évet tartózkodott a Prokes házban, mígnem 1899. ápr. 30-án a Katolikus Kör beköltözött a Szent Teréz Székesegyház melletti otthonába²⁷.

Az épületben – egyebek mellett – a két világháború közötti időszakban a Járási Pénzügyi Igazgatóság.

Ez a markán épület ma előzetes védelem alatt álló műemlék²⁸.

Matija Gubec 9. és 9. a – Körtvélyesi Imre háza

Az 1778. és 1799. évi várostérképeken látható helyzet szerint ezen a telken egy földszintes ház állt, oromzatával az utca felé fordulva.

A parcellát az 1838. évi kataszteri felméréskor az I kör 73. száma alá sorolták be, tulajdonosként pedig Luka Tumbas szűcs özvegye volt feltüntetve. A parcellán ekkor egy L alapú ház volt látható, amely a parcella utca felöli részének alig a felét foglalta el.

Ugyanezt az épületet láthatjuk a mai Matija Gubec és a Petar Drapšin utcák szabályozási tervén, amelyet Verner János mérnök (Eszék, 1810. körül – Szabadka, 1890.)²⁹ készített. Nem tudjuk, hogy akkoriban ki volt a ház tulajdonosa, és csak a város legnagyobb adókötelezetteinek névsorából világlik ki, hogy 1887-től a ház Körtvélyesi Imre földbirtokos tulajdonát képezte. Az említett névjegyzékben az ő neve 1894-ben fordult elő utoljára, utána már tulajdonosként özvegye, Apollónia (szül. Veszelka) szerepel, aki a házat még 1906-ban is birtokolta, amit Aleksandar Malušev útikalauzának adatai is bizonyítanak.

A ház tervrajza, mivel még 1838. előtt épült, valószínűleg nem kerül elő a Szabadkai Történelmi Levéltárban. A ház bizonyosan számos átalakításon esett át, ezért ma, méreteit kivéve semmit sem árul el arról, hogy eredetileg miként is nézett ki. Nyilvánvalóan a szárazkapu bejárat azon a helyen volt, ahol ma is, és valószínűleg két utcai szobája volt. A többi helyiség a ház udvari szárnyát foglalta el.

Az alacsony ház, a magas tetőszerkezet, a kis, magasan elhelyezkedő ablakok azt bizonyítják, hogy a ház a városépítés kezdeti időszakából származik, magán viselve a vidéki barokk stíluselemeit.

A melléképület terve, amelyet Körtvélyesi Imre számára dolgozott ki Verner János, tartalmazza azt is, hogy a ház udvari szárnyának helyiségsorát egy újabbal toldják meg.³⁰ A telek ekkor már az I. kör 74. számot viselte.

Kocka Géza építész 1895-ben elkészítette egy L alapú ház tervrajzát, amelyet a telek déli felében helyezett el ugyanazon tulajdonos számára. A tervek szerint egységes egészet kellett képeznie a már meglévő házzal³¹. Az új ház megépítése után a telek teljes utca felöli részét lezárták. Akkor ugyan úgy tervezték, hogy a z első házat meghosszabbítják, és hogy a szárazkapu bejáratot szobává alakítják, a közös szárazkaput pedig az új házon alakítják ki, elálltak ettől a változattól. Az új ház különálló épületként készült el, magasabb volt, összhangban az új építkezési szabályokkal. Nem volt külön bejárata, hanem a meglevőt használták mindkét ház számára. Emiatt a homlokzati rész sem az eredeti tervek szerint készült el. Az ablakok, négy egy sorban, amelyek között csupán négyszögletes oszlopokat irányozott elő a terv, főgerenda-utánzattal, felül háromszögletű díszes timpanonnal voltak ellátva.

A homlokzat új magassága lehetővé tette ennek a dísznek az elhelyezését, A régebbi ház homlokzaton valószínűleg ekkor végeztek felújítást Kocka tervei alapján. Erre a ma is látható, de abból a korból származó ablakok formája és méretei alapján lehet következtetni. A homlokzatról azóta eltávolítottak minden díszítőelemet. Az újabb épület bal sarkánál utólag, az ablak helyén kisebb ajtónyílást vágtak, geometrikus beosztással.

A régebbi ház ma jó állapotban van, a ház másik része pedig – a szűk bejárat helyett – egy nagy kocsi- és gyalogbejáratot kapott. A homlokzatról leverték a vakolatot egészen a tégláig, a tetőrészre pedig egy oda nem illó tetőablakot nyitottak. Egyelőre állnak a munkálatok. A munkálatok folytatása nem vezethet az építmény, ezzel együtt az egész házsor további lepusztulásához.

Matija Gubec 11. – Roza és Etela Jandek háza

A XVIII. század végén az utcai fronton egy földszintes ház állott, oromzatával az utca felé fordulva. Az akkori utcai front a telek mai szélétől néhány méterre beljebb húzódott, így az utca szabályzásakor, amire az 1838. évi kataszteri felmérés előtt került sor, a ház a parcella középső részére kerül I. kör 74. szám alatt. Már akkor a parcella egy része kinyúlt a Kazinczy (ma: Petar Drapšin) utcára.

Az akkori tulajdonos Saghmeister Simon szűcsmester, a szabadkai szűcsök és cipészek céhének tagja volt. A céh könyvébe, amelyben a kezdetektől, azaz 1764-től vezették a tömörülés szempontjából jelentős adatokat, bejegyezték azokat az új tagokat, akiket 1820-ban vettek fel: Berkes János, Libényi János, Mihailo Josimović, Bodolszki Ferenc, Danka András, Antun Golubović és Saghmeister Simon³². Nem tudjuk, hogy Saghmeister mikor lett a ház tulajdonosa, de azt biztos, hogy 1848-ban még ő birtokolta a házat. A szabadkai polgárok összeírásakor, amelyet abban az évben végeztek, neve mellett az szerepel, hogy egy ház, 45 lánc szántóföld és 16 lánc szőlő volt a tulajdonában, amiért 16 forint adót vetettek ki rá³³.

Nem sikerült megállapítanunk, hogy a következő évtizedekben ki volt a ház tulajdonosa. A Bercsényi és a Kazinczy utca 1881-ből származó szabályozási tervén a parcella és a ház tulajdonosaként már Bende János özvegye³⁴ szerepel.

Az 1890-es évek elején a telek a 75. számot viselte, a két tulajdonos pedig Roza és Etela Jandek. Akkor a telek Kazinczy utca felé eső részén hosszában egy ház állott.

A tulajdonosok 1893-ban a városi hatóságoktól kérték, hogy engedélyezzék számukra egy U alapú polgári ikerház megépítését, amelynek a közepén lenne a szárazkapu bejárat³⁵. A terveket Vágner Nándor készítette. Akárcsak ma, annak idején is, a szárazkapu bejárat mindkét oldalán négy-négy ablak nyílt és az épület megőrizte eredeti neoreneszánsz külsejét.

A XIX. század utolsó évtizedének közepe táján az a parcella-rész, amely a Kazinczy utcára nyílt, új tulajdonosokat kapott, Meznerits István és felesége, Ilona (szül. Bokor) személyében.

Aleksandar Malušev 1906. évi útikalauzának adatai szerint a Jandek nővérek voltak a ház tulajdonosai. Valószínűleg szobafelesleggel küszködtek, mert az útikalauz szerint a házban élt, és valószínűleg építészeti tervezőirodát is működtetett Pavle Mamužić, aki 1901-ben kezdte meg tevékenységét egy Halasi úti házban. Valószínűleg a munkája iránti igények szükségessé tették, hogy a központhoz közelebb legyen az irodája, ezért azután átköltözött Jandekék házába.

Ez a családi ház ma már eléggé lepusztult állapotban van. Középső tengelye mentén két lakásra oszlik szimmetrikusan elhelyezett ablakokkal, és nagy központi kapuval. Az alacsony aljazat felett magas ablakok helyezkednek el, nem tipikus falikarokkal, amelyek állatformákat ábrázolnak, domborműszerű női fejjel, amelyek háromszögletes timpanont hordoznak. A magas, kétszárnyas fakapu egyszerű kazettás kivitelben készült, díszítése ugyanaz, csupán sima főgerendája van, timpanon nélkül.

Matija Gubec 12. – dr. Vranje Sudarević háza

A város 1838. évi kataszteri felmérésekor a Matija Gubec utca 12. és 14. számú parcellái a IV. kör 6. szám alatt egységes telekként voltak vezetve. A dokumentumokban az állt, hogy a telek Markovits Zsigmond tulajdonát képezte.

A négy évtizeddel később elvégzett kataszteri feltérképezés adatai szerint a korábbi telket két részre osztották, azt a parcellát pedig, amelyen ma a 12-es számot viselő ház áll, a Bercsényi utca 12. alá sorolták be.

Az 1886-ban Baki Gedeon számára a szomszédos telekre kiadott építési engedélyből megtudjuk, hogy az akkori tulajdonos neve Wilheim volt, aki nem volt más, mint dr. Adolf Wilheim szemorvos (Szeged, 1853. aug. 8. – Szabadka, 1933. szept. 11.). Ő 1877. közepére fejezte be orvosi tanulmányait Bécsben, majd néhány évig körzeti orvosként dolgozott Szegváron és a bécsi klinikákon. Az adatok szerint 1882. végén érkezett Szabadkára és megnyitotta magánrendelőjét. Feltételezéseink szerint ebben az időben szerzett tulajdonjogot a ház felett. Magánorvosi gyakorlatát alig három év után beszüntette, mert 1885-ben megválasztották a város főorvosi posztjára, amelyet egészen 1919. novemberéig töltött be, majd ismét magánpraxist nyitott.

Ebben a házban születtek Adolf és Etel (szül. Hirschenhauser, Zenta, 1865. – Auswitz, 1944. júl. 28.) gyermekei: Jenő (1887. szept. 22. - ) és Mari (1892. márc. 30. - ).

A Szabadkai Történelmi Levéltárban fennmaradt két építési engedély további munkálatokról vall. Az egyik kérelmet Reinitz Mór kereskedő (1846. körül – 1927. febr. 14.) adta be, hogy a házon ajtót vághasson a bolt számára³⁶. Feltételezzük, hogy ő csak bérelte a földszinti üzlethelyiséget.

Miután nem sikerült fellelnünk a ház eredeti tervrajzát, viszont abból, hogy dr. Wilheim üzlethelyiséget adott ki bérbe abban a házban, amelyben családjával élt, arra következtetünk, hogy ez egy emeletes ház volt.

A következő kérvényt építési engedély kiadására ugyancsak egy orvos, dr. Vranje Sudarević (1868. szept. 19. – 1924. máj. 14.) nyújtotta be 1905-ben. Szerette volna felújítani a meglevő házat, de a kérvény mellett nem szerepel a tervrajz, ezért nem rendelkezünk semmilyen adattal sem az épület akkori külsejéről³⁷.

Dr. Sudarević orvosi tanulmányait 1899-ben végezte el, amit a sajtó úgy könyvelt el, mint „az egyetlen bunyevác orvos”³⁸. Először a kéri részen levő házában nyitott rendelőt, nem messze Nepomuki Szent János szobrától. Amikor 1902-ben feleségül vette Mandát (szül. Dulić), az esküvőről szóló tudósítás mellett az újság azt is megírta, hogy „a III körből átköltözött házába (IV. kör 8.) Prokesék háza és a stájer iroda mellé, abba az utcába, ahol a dézsákat árusítják.”³⁹ Néhány hónappal később ugyanabban a lapban ismét felfedezhető Sudarević neve, aki egyike a Földműves Takarékpénztár Rt. megalapítását kezdeményezőknek. A bank alapító közgyűlését 1904. jan. 14-én tartották, amikor pedig megkezdte tevékenységét, pünkösd harmadik napján, a sajtó arról számolt be, hogy a bank Vranje Sudarevićnek, a bank ügyvezető igazgatójának a házában, a Bercsényi utca 8-as szám alatt működik. A bank egészen 1911-ig működött ebben az épületben, amikor átköltözött az utca másik oldalára, Pajo Kujundžić házába⁴⁰.

A XX. század első évtizedének politikai viharaiban dr. Sudarević, a Pucska kaszinó és az Ifjúsági Kör egyik vezéregyénisége látta otthonában azokat, akik megkísérelték létrehozni a szabadkai bunyevácok politikai pártját. Dr. Sudarević társadalmi és politikai tevékenységét folytatta az I. világháború után, amikor Újvidéken tagja volt a Népképviselőház Népi Tanácsának, képviselő volt a belgrádi Alkotmányozó Nemzetgyűlésben és az első jugoszláv parlamentben, a szabadkai Szokol Egyesület egyik vezetője, 1920-ban pedig, néhány hónapig Szabadka polgármesteri tisztjét töltötte be.

Az épület homlokzata a mai napig megtartotta a szecesszió elemeit, amelyekkel valószínűleg az 1905-ben végzett felújításkor ruházták fel. Az épület bútorasztalos elemei szecessziósak, kivéve a nagyon szép, kétszárnyas bejárati kaput, amelynek stílusa elüt a geometrikus szecessziótól. A földszinten két szecessziós kirakat található, a központi részen egy kicsit behúzott bejárattal az üzletbe, amelybe három lépcsőn keresztül lehet bejutni. A falfelületen nincs periférikus plasztika, az emeleti részen négy ablak van, amelyek a földszinti nyílások tengelyét követik. Az épület központi rész felett hullámvonalas attika helyezkedik el egy oromzat formájában, amely egy kör alakú és három szalagos szellőztetőnyílással van ellátva. Az attika mindkét oldalán, a tetőszerkezet szélén díszkorlát húzódik.

A ház maga szokatlan, szemmel láthatóan az idők folyamán bizonyos változtatásokon esett át. Épp emiatt kellene további vizsgálatokat elvégezni magán az épületen is, hogy tovább gyarapítsuk ismereteinket erről a nem mindennapi építményről.

Matija Gubec 13. – Schreier Zsigmond háza

A mai Matija Gubec és Petar Drapšin utcák sarkán a XVIII. század végén egy földszintes ház állt, oromzatával a Matija Gubec utca felé fordulva.

A város 1838. évi kataszteri feltérképezésekor ezen a telken három épület állt: egy földszintes, L alapú polgári ház, amely a Gubec utca 11-es szám alatti telekre támaszkodott, továbbá két kisebb építmény, valószínűleg melléképület. A ház tulajdonosa Antonije (Antun) Bogojević iparos volt, s az ő tulajdonában volt mindez tíz évvel később is. A szabadkai polgárság összeírásakor azt írták róla, hogy kalaposmester, és hogy a már említett ház mellett két lánc szőlő volt a tulajdonában, ami után szerény, évi 3,5 forint adót fizetett.⁴¹

A Kazinczy és a Bercsényi utcák sarkának rendezési tervén, amelyet Werner János dolgozott ki 1881-ben, fel van tüntetve a parcella, a rajta álló ház és a raktár új tulajdonosának neve: Schreier Zsigmond (? – 1913. dec. 26.) gabonakereskedő.⁴² A parcelláról készült rajzon jól látható mindhárom építmény abból az időből, amikor még Bogojević volt a tulajdonos, de be van rajzolva a sarki épület egy része is, amely egyik szárnyával a régi, L alapú házra támaszkodott, a másik szárnya pedig a mai Drapšin utcába nyúlt. Ez a sarokház az egyetlen, amelyet nem árnyékoltak be ezen a szabályozási terven, ezért megállapíthatjuk, hogy az 1881. táján még épülőfélben volt. Erre az épület, illetve a tetőszerkezet magassága alapján következtetünk, de erre vonatkozóan nem rendelkezünk megbízható adatokkal. Nem mondhatunk sokat eredeti külalakjáról sem, mivel azt a számos átépítés során többször is megváltoztatták. Egy egészen biztos: egyidejűleg szolgált lakhatási célokat, de bizonyos részeit üzlethelyiségeknek szánták.

Schreier az elsők között, vagyis még 1876. febr. 28-án bejegyeztette kereskedését az akkor létrehozott cégnyilvántartásba, ezért feltételezhetően már korábban is kereskedő volt. Az első üzleti melléfogások jelei már 1883-ban kiütköznek, amikor cége ellen megindították a csődeljárást.⁴³

A legnagyobb adófizetők jegyzékén Schreier csak 1883-ban és 1884-ben szerepel, de mindkét esetben a 300. hely alatt. Az egyénileg dolgozó cégek nyilvántartásában 1888. aug. 23-án jegyezték be a kereskedés megszűnését.

Schreier háza Seffer Mór (1843 – 1904. márc. 24.) ügyvéd és földbirtokos személyében 1887-ben kapott új tulajdonost. A városi bizottság sokéves harcias tagja, az elit Nemzeti kaszinó vezetőségének tagja, dr. Seffer ebben a házban lakott élete végéig.

Özvegye, Malvin (szül. Herzfeld) asszony utána még néhány évig a házban élt, de azt biztosan tudjuk, hogy 1907-től a ház Vogel Zsigmond bádogos tulajdonába ment át. Az építési engedély kiadására benyújtott három kérvény közül a Szabadkai Történelmi Levéltárban csupán az az 1910-ből származó tervrajz maradt meg, amely a háznak egy bádogosműhellyel történő kibővítését tartalmazza a Kazinczy utca (Petar Drapšin 16 b.) irányába.⁴⁴ A kibővített ház L alapú volt, homlokzata pedig nem a terveknek megfelelően lett kialakítva. Az eredeti tervekben szereplő 3 háromszárnyas ablak helyett négy két-kétszárnyas ablakot építettek be. A szecessziós dekoráció is más volt, mint amilyen a tervekben szerepelt. A ház alagsorában helyezkedett el a bádogosműhely, a földszinten pedig az utca felé három szoba. Az udvar irányában volt a konyha, az éléskamra, a fürdőszoba és a csukott tornác. A ház terveit Gombos Lajos készítette.

A ház Matija Gubec utca felöli része megtartotta barokkos körvonalait és XIX. század-eleji arányait, noha az ablakokat később kicserélték, akárcsak a tetőborítást, a fali plasztikákat pedig teljesen lecsupaszították. A ház többi része nem őrizte meg egységes voltát. A sarokrész, a lemetszett sarokkal, lépcsőzetes attikával a XIX. század végén végrehajtott beavatkozást tükrözi, míg a fából készült kirakatok újabb keletűek. A Drapšin utca felöli részen a kis kétszárnyas ablakok és a kirakatok váltakoznak, a háznak a végén pedig egy kétszárnyas fakapu található, amely az udvarba vezet.

A ház ma már igencsak lepusztult állapotban van, az egyenetlenül megoldott nyílásokkal nem képez esztétikai egészet.

Napjainkra csupán még egy ilyen típusú sarokház maradt fenn a város központjában, mégpedig a Petőfi Sándor utca és az Októberi forradalom tér sarkán. A két ház egyikét restaurálni kellene és úgy megőrizni a jövő számára.

Matija Gubec 14. – Baky Gedeon háza

Annak a parcellának a második része, amely 1838-ban Markovits Zsigmond tulajdonában volt 1838-ban, 1880. előtt került Baky Gedeon tulajdonába, aki földbirtokos és bíró, később ügyvéd is volt. Ő abban az évben nyújtott be kérelmet, hogy a telket házat építhessen. A kérvénnyel együtt nem maradt fenn a tervrajz, ezért lehetetlen teljes bizonyossággal megállapítani, hogy a házat a kérvénynek megfelelően építették-e fel.

A telken ekkor már állt egy hosszabb építmény, amely hosszabb oldalával az utca szabályozási vonalára épült és teljes hosszában lezárta a parcellát. Ezt megerősíti az 1878. évi kataszteri térkép, de azt a feltételezést nem, hogy ez már akkor emeletes ház lett volna.

Csak a felújításra és bővítésre beadott kérvény, amelyet hat évvel később nyújtottak be, igazolja az iménti feltételezés helytállóságát. Baky Gedeon egyemeletes házának belsejét alig bántotta, a homlokzatot viszont az akkor divatos eklektikus stílusban készíttette el, bizonyos neoreneszánsz elemekkel. Macskovics Titusz ezzel a homlokzattal is bizonyította hírnevét, és kiérdemelte a megrendelő bizalmát.⁴⁵

Mivel a parcella úgy alakult ki, hogy egy nagyobb telket elosztottak, sgy viszonylag keskeny ház építését tette lehetővé, de ez nem zavarta a tervezőt, hogy a ház homlokzatát egy fényűző palotáéhoz hasonlóra tervezze. A gazdag díszítés, a két kariatida pilaszterek helyett, a központi, emeleti ablak oldalainál nem készült el. A homlokzat díszítését leegyszerűsítették, mégis, az emeletes szabadkai polgári házak egyik szép példája, amelynek tervezőjét különböző stílusok ihlették, főként a reneszánsz. Ez egyike azoknak a kevés házaknak, amelyekben egyetlenegy helyiséget sem szántak bérleménynek. A ház tervrajzán nincs feltüntetve az egyes helyiségek rendeltetése, de részletesebb elemzéssel következtetni lehet a helyiségek funkciójára.

A terület megtervezése szempontjából érdekes a ház, hiszen valamelyest angol mintákra támaszkodik. Az angol házak jellegzetessége többek között, hogy szintenként elkülöníti az egyes helyiségek funkcióit. Így a pincében volt a konyha, a földszinten a háztulajdonos helyiségei, köztük a könyvtár és az öltözőszoba. Az első emelet, ahol a vendégek fogadására szolgáló szoba és a kis női szalon volt található, a háziasszony fennhatósága alá tartozott, míg a következő emeleten a hálószoba és a gyermekszoba, de a gyermekszoba is a hálószoba feletti szinten volt, és mindenek felett a szolgálólányok helyiségei. Az emeleteket összekötő lépcső az épület hátsó részében helyezkedett el. A család csak ritkán töltötte együtt az időt, a gyermekek csak akkor jöttek le szüleikhez, ha azok hívták őket, egyébként a dajka gondoskodott róluk. A ház asszonya nem foglalkozott konyhai munkákkal, a családtagok és a személyzet kommunikációja elkülönült egymástól.

Baky Gedeon házának nem volt ugyan ennyi szintje, mégis a rendeltetést tekintve több, egymástól különálló részre volt felosztva. Az ügyvédi iroda a földszinten helyezkedett el és a váróteremmel együtt két utcai helyiséget foglalt el. Egy kisebb átjáró kötötte össze a folyosóval, amely a ház hátsó traktusában kapott helyet. Az iroda mögött volt a konyha, amelyből fel lehetett szolgálni az irodában is, amihez egy kis átjáró szobát kellett igénybe venni, de a belső lépcsőn az emeleti ebédlőbe is innen lehetett feljutni.

A házban két lépcsőfeljáró volt. A kisebb, rejtett lépcső a belső folyosón, amely a lakók és a személyzet láthatatlan értekezésére szolgált, és a nagy, amelyet a vendégek fogadásakor használtak, illetve amikor az egész család egyszerre indult sétálni. A ház udvari szárnyában, amelyet 1886-ban építettek hozzá, még két helyiség volt, az egyik biztosan a személyzeté, a másik pedig az éléskamráé. Az emeleten zajlott a házbeliek családi élete. A középső szobát, amelyről három ablak nyílt, nagy bizonyossággal szalonként szolgált. Ez mellett a szoba mellett két kisebb oldalszoba állt, ebből az egyik a gyermekszoba, a másik pedig a nappali szoba, a folytatásában pedig alvásra szolgáló fali fülkével. A központi részt valószínűleg ebédlőnek használták, az udvari szárny helyiségei pedig minden bizonnyal a személyzet szükségleteit szolgálták.

Baky Gedeon 1892-ben kérvényezte, hogy az udvarban, a ház már meglevő udvari szárnyának folytatásában megépítsen egy emeletes, egytraktusú szárnyat, amelyben két lakás lenne, a szárny végében lépcsővel, mégpedig Macskovics Titusz tervei alapján⁴⁶. Ez a terv nem valósult meg.

Tizenhat évvel később Baky ismét kérvényt nyújtott be, hogy építkezhessen az udvarban, és ez a ház már meg is épült Farkas János kiskunhalasi kőművesmester⁴⁷ tervei alapján. Már ezen a tervrajzon látható az udvar mélyén egy kisebb, különálló épület, amolyan fatornácos villa formájú.

Baky háza nem sokkal ezelőttig eredeti állapotában maradt meg. A XX. század kilencvenes éveinek közepén a földszinti ablakokat kirakatokká és bejáratokká alakították át. A polgárokon múlik annak eldöntése, hogy épp ez-e az, ami a fejlődést magával hozza, hogy vajon az ilyen beavatkozások szükségesek-e a régi városi palotákon, hogy vajon ez lesz-e minden régi építmény sorsa, vagy az ilyen irányzatokat úgy kell irányítani, hogy megőrizzük a várost, amelyre büszkék vagyunk, ám hogy ezáltal mégse fékezzük az előrehaladást.

Matija Gubec 15. – Werner János háza

A város első kataszteri feltérképezésekor, 1838-ban ez a parcella egy egészet alkotott azzal a telekkel, amelyen ma a 17-es számú ház áll. Annak idején a parcella Barci József iparos tulajdonában állt.

Később a parcellát két részre osztották, az egyik a mai Makszim Gorkij utca felé esett, a másik pedig a Matija Gubec utcára. Ez látható a telek szabályozására 1881-ben készült vázlaton, amelyet Werner János építész készített.⁴⁸ A másik, akkor még üresen álló telek Werner Mária (szül. Speidl), az építész felesége volt. Werner asszonyság szomszédja, a mai Petar Drapšin utcáról ugyancsak egy iparos, Mihálkó Antal gombkészítő volt.

A Szabadkai Történelmi Levéltárban megőrizték annak a sarki épületnek a tervrajzát, amelyet Werner asszony szeretett volna felépíteni a telkén 1883-ban.⁴⁹ Az új szabályozással azt szerették volna elérni, hogy az utcának ezt a részét is egy vonalba hozzák a az egész házsorral. A házat az új szabályozási vonalra kellett volna megépíteni, amivel az egész parcella jelentős mértékben megnagyobbodna – a ház teljes szélességével. Úgy látszik, hogy gombkészítő szomszédjától szerette volna megvenni a parcella egy részét, hogy a házak megépítésekor a két épület ne találkozzon a két utca sarkán. Ennek a háznak a tervrajzát úgy is készítették el, azaz a rajzon részben elfoglalta a szomszéd parcelláját is.

Úgy tűnik, Mihálkó nem akarta eladni a parcellának ezt a részét, ezért Wernerék csak a tervezett ház egy részét építették meg, szárazkapu bejárat és sarki bolt nélkül. A bejáratot áthelyezték az épület másik végébe, a másik szomszéd, Barci József özvegyének sarkához. A terveket ezúttal is Werner János készítette.

Mivel Wernerék háza nem az eredeti terveknek megfelelően épült meg, nem állíthatjuk teljes bizonyossággal, milyennek is nézett ki, hogy ugyanúgy két bolt működött benne, akárcsak ma, vagy két szoba helyezkedett-e el benne a tervrajzzal összhangban.

Werner Jánosról (Eszék, 1810. körül – Szabadka, 1890.) tudjuk, hogy a XIX. század hetvenes éveinek kezdetétől élt Szabadkán. Személyes közlése szerint korábban Baja körzetének állami megbízatású mérnöke volt.⁵⁰ A szolgálatban öreg napjaiig tevékenyen dolgozott, mivel a házterveivel, illetve a városi mérnökként tett beavatkozásaival kapcsolatos adatok még az 1890-es évekből is ránk maradtak. Még egy ház volt a tulajdonában, az I. kör 147-es szám alatt. A levéltári források szerint 1880-ban kiadta ezt a házat évi 250 forintért.⁵¹

Aleksandar Malušev 1906. évi útikalauzának adatai ugyan a ház tulajdonosaként még mindig Werner özvegyét tünteti fel, a szabadkai sajtóban fellelhető adatok másról vallanak. Az arról szóló hír mellett, hogy június 13-án néhány bunyevác értelmiségi saját párt alapítását határozta el, a Neven júliusi száma a következőket írja: Dr. Babijan Malagurski Ćurčićev ügyvédi irnoki irodát nyit a Bercsényi utcában, Mukics Simonnal szemben, amely egykor Werner háza volt.”⁵² Malagurski 1910-ben eltávolította a nádtetőt és az épületet bezsindelyeztette.⁵³

Babijan (Fabijan) Malagurski a kalocsai gimnáziumban érettségizett (1897.), az Ifjúsági Kör és a Pucska kaszinó tagja, a Földműves Takarékpénztár Rt. (1903.), és a Horvát Országos Bank Rt. szabadkai fiókjának (1909.) alapítója, a jogtudományok doktora (1904.) és ügyvéd (1906.). A főispán, élve felhatalmazásaival, 1910-ben Szabadka tiszteletbeli főügyvédjévé nyilvánította.⁵⁴

Ez a ház nem olyan régen még nagyon leromlott állapotban volt, de a XX. század vége felé elvégezték a felújítását. Az akkor végrehajtott számos változtatás mellett betekintést nyerhetünk valamikori formájába és szépségeibe. Eredeti méretei, a kétszárnyas bejárati kapu, a mellette levő kétszárnyas ablak, a tetőrész alatti koszorú a dekoratív szellőztetőnyílásokkal háttérbe szorult ugyan az újabb kori beavatkozásokkal, amelyek az épület két harmadára terjedtek ki, de sokak számára a háznak ez az egy harmada még mindig szebb, mint a felújított része.

A felújítás során az ablakok helyén két bejáratot vágtak, egyszárnyas ajtókkal és két kirakatot alakítottak ki. A ház új színezetet kapott: fehérre festették. Ezáltal az épület új funkciót kapott, meghosszabbították élettartamát, de elveszített valamit, ami legalább olyan értékes: eredetiségét, ezzel együtt pedig arányainak szépségét.

Matija Gubec 16. – Höbl Gábor háza

Az 1838. évi kataszteri térkép készítésekor a 9-es számmal jelölt parcella akkor Stipan Meznerić kötélverő tulajdonát képezte. A telken akkor két épület volt: egy falusi ház oromzatával a mai Makszim Gorkij utca felé fordulva és egy kisebb melléképület az udvar belsejében. A mai 4-es szám alatt parcellán akkoriban egy épület volt, Meznerić telkén pedig kettő – ezek voltak az utca jobb oldalának ezen a részén az egyetlen építmények.

Ezt a telket később három részre osztották. Az 1878. évi kataszteri térképen 10-es számmal jelölt részen található a mai 16-os szám alatti ház. Már az akkori térképen szerepel egy latin „L” alakú ház, amely alaprajzi méreteit szinte teljes egészében megtartotta mind a mai napig.

E parcellarész tulajdonosaként 1894-ben szerepel először Höbl Gábor, aki abban az évben nyújtott be kérvényt a korábban már ott állott földszintes ház bővítésére és felújítására. A felújítási munkálatokat a kérvényhez csatolt tervek alapján végezték el, amely azonban nem tartalmazza az építész-tervező aláírását.⁵⁵ A ház neobarokk dekorációt kapott, a legérdekesebb részévé pedig kétségkívül a kapu vált. Külön említést érdemel a kapu feletti homlokzatrész, ugyancsak fával bevonva, amely a kapuval együtt kivételes dekoratív egységet képez.

Szabadkán csupán még egy így kivitelezett kapura van példa: a mai Mirko Bogović utca 17-es szám alatt, de ennek a háznak a tervei sincsenek aláírva, így nem lehet megállapítani, hogy ki készítette ezeket az egyedülálló és érdekes kapukat.

Höbl Gábor házának gyönyörű, masszív fakapuja, a keskeny, nyújtott üvegablakokkal és kovácsoltvas díszráccsal tartalmazza a tulajdonos HG monogramját.

A kapu feletti elágazás formájában ívelt ablakok találhatók a személyzeti (legény) szobán, ami a tervrajzon nem szerepel. A tervben ugyanis csupán az udvari szárny kibővítése, valamint a ház homlokzatának a felújítása szerepelt.

Ennek az egyedülálló, neobarokk háznak a kapu melletti homlokzatmezejében négy ablak található. Az ablak körüli szegély az ablak felett gazdag plasztikába megy át, konzolokon fekvő főgerendával és behasított, ívelt timpanonnal, egy finoman kidogozott férfi fejjel. Az ablak feletti mező közepében egy női fej található, oldalán súlyos füzérekkel.

A kettesével csoportosított ablakok közötti részen egy nagy domborműves mező található, az épület különlegesen hangsúlyos része. Féldomborműként van kidolgozva, vékony fonatokkal, növényi ornamentikával. A közepén a „bőség kosara” foglal helyet, a felső részeken két galamb, alul pedig egy stilizált antik váza gyönyörű fonatokkal, füzérekkel és szalagokkal – igazi mestermunka.⁵⁶ 

Csupán a műkőből később készült aljazat nem felel meg az 1894. évi állapotnak.

Néhány évvel a már említett felújítás után a ház tulajdonosává Höbl Ferencet és feleségét, Irmát (szül. Váli) tüntették fel. Höbl Ferencet említik tulajdonosként 1906-ban is, amikor megjelent Aleksandar Malušev útikalauza.

Matija Gubec 17. – Barczi József háza

A XVIII. század végén a később Kazinczy (ma: Makszim Gorkij) és a Becsényi (ma: Matija Gubec) nevét viselő utcák sarkán még nem állt semmilyen épület sem. Azt 1838. előtt emeltették, mivel az akkori kataszteri felméréskor azt jegyezték be, hogy a telek sarkán egy földszintes, L alapú polgári ház található. Az akkori tulajdonos Barczi József csizmadia. Róla a szabadkai polgárok összeírásakor azt jegyezték fel, hogy 13 lánc szántóföldje és 9 lánc szőleje van. Ezek alapján, valamint a ház és iparosi bevételei alapján valamivel több, mint 10 forint éves adót fizetett. Az összeíráskor feljegyezték Barczi fiának, Mihálynak a nevét is, aki akkor már szinte biztosan nagykorú volt, és bőrfeldolgozással foglalkozott.⁵⁷

A házat 1848-ban a ház tulajdonjoga Mihályra szállt: „általadta fiának 1846.9.13.”

Amikor Werner János mérnök 1881-ben kidolgozta a Bercsényi utca szabályozási tervét, Barczi özvegye volt még mindig a két utca sarkán álló ház tulajdonosa. A ház akkori formája mind a mai napig háborítatlanul fennmaradt, így ma is kissé beljebb van a telken, mint ahogyan az utca szabályozási vonala húzódik, amelyet még 1881-ben vont meg Werner János.

A XIX. század utolsó évtizedének kezdetén a ház még mindig ugyanennek a családnak a birtokában volt, hiszen tulajdonosként a kiskorú Barczi Ferenc van feltüntetve.⁵⁸

Az idősebb szabadkaiak a házat a későbbi tulajdonossal, Neuchek Géza kereskedővel azonosítja. Vezetéknevéből keletkezett egy sajátos városrendezési elnevezés, amely két utca sarkát jelölte. Feltételezzük, hogy a kereskedő 1897-ben lett a ház tulajdonosa. Az egyszemélyes cégek szabadkai nyilvántartásába az van bejegyezve, hogy kiskereskedését az év augusztus 19-én nyitotta meg.

Az új tulajdonos 1901-ben kérvényt nyújtott be, hogy a házon egy kirakatot nyithasson.⁵⁹ Nem sikerült megállapítanunk, hogy a házat mikor bővítették ki a parcella belseje felé, miáltal a ház „U” alakot kapott. A tulajdonos 1910-ben beadott még egy kérvényt, hogy megépíthessen egy melléképületet, és hogy az „U” alaprajzú házát összeköthesse az „L” alaprajzú melléképülettel, amely az udvar mélyén található.⁶⁰ A melléképület fészerből és éléskamrából állt. A következő évben benyújtott kérvényében ismét engedélyt kért, hogy az üzletbe ajtót és ablakot vághasson, míg az épületen más beavatkozásokat nem engedélyeztek.⁶¹ Ugyanezzel a kérelemmel jelentkezett két évvel később is, amikor megépült a ház előtti kerítés a Becsényi utcában.⁶²

A kereskedő és felesége, Etel (szül. 1886. nov. 11-én), aki foglalkozását tekintve tanítónő volt, ebben a házban éltek egészen a II. világháború végéig. Az akkor már 70 év körüli kereskedőt és feleségét a partizán hatóságok 1944. őszén a Zentai úti temetőben kivégeztették.

A ház tehát még 1838. előtt épült. Azóta sok felújítást élt meg. Tervrajzát még mindig nem sikerült felkutatni a Szabadkai Történelmi Levéltárban, ezért eredeti külalakjáról vajmi keveset mondhatunk, ennek ellenére mégis állíthatjuk, hogy az elmúlt évtizedekben nem sokat változott. Alaprajzi méretei mindkét utca irányában azonosak változatlanok maradtak.

A kis ablakok a szárnyak keresztes beosztásukkal végighúzódnak mindkét homlokzaton, a bejárat pedig a Matija Gubec utcáról nyílik. Az egyetlen dísz egy szegély, amely végigfolyik a homlokzaton az ablakok felett, azok formáját követve feljebb kúszik, majd ismét le.

A ház a régi szabályozási vonalon maradt, a falazott aljazaton húzódó egyszerű vonalvezetésű kovácsoltvas kerítés már az utca új vonalát jelzi. A lakórész előtt – a járdáig – virágoskert található.

Az alacsony homlokzatméretű, arányos házat a szabadkai Községközi Műemlékvédelmi Intézet feltételeivel és felügyeletével restaurálták.

Fordította: Mácsai Tibor

---