Varga István

Feloldhatatlan szorításban

Gulyás József: Volt idő.

Grafoprodukt, Szabadka 2002.

Gulyás József mindössze huszonkét éves volt, amikor 1959-ben megjelent első verseskötete. Az utána következő huszonkét év alatt újabb öt könyve került kiadásra. Ezt követően tizenöt éven át nem jelent meg kötete, most pedig az utóbbi hat év folyamán három könyvvel ajándékozott meg bennünket. A Vers – 1980 volt az igazi ,,visszatérés", hiszen szerzője talán annak köszönhette azt, hogy 1997-ben megkapta a Híd Irodalmi Díjat. Ezt a kötetet a Mi lesz holnap? című követte 2000-ben. Most pedig előttünk legújabb gyűjteményes kötete, címe Volt idő, amely 2002-ben látott napvilágot és ,,kötetből kimaradt és más verseket" tartalmaz. A versek keletkezési időpontját is megadja a szerző: 1956 és 1980 között íródtak. Ez az ismertető nem feszegeti azt a kérdést, hogy miért csak most kerültek ezek a versek kiadásra, mivel szerzője nem rendelkezik bepillantással a kiadáspolitikába és végeredményben ez nem is fontos. Mert a lényeg azon van, hogy milyen művészi érékekkel rendelkeznek ezek a versek. Ugyanakkor sok szempontból kordokumentumok is ők, illetve kiegészíthetik ismereteinket a költőről, akiről, épp hála legutóbbi három kötetének, kiderül, hogy nem csak ,,helyi költőnk", hanem attól jóval több: a kortárs magyar költészet magányos és eredetiségében megragadó alakja.

A Volt idő, amely már a címével is utal arra, hogy múltidéző költeményekről van szó, összesen százhuszonnyolc verset tartalmaz. Mivel a kötet kétszázegy oldalas, könnyen kiszámítható, hogy a versek óriási többsége rövid, egyik sem a a számvetés igényével készült ,,óriásvers", mint amilyenek vannak az előző két könyvben. Ez alkalommal elmaradt a tudatos szerkesztés, azaz a versek valamilyen elképzelés alapján ciklusokban történő csoportosítása. Az író ez alkalommal, elszámítva a mottóként szereplő első négysorost, egyszerűen a versek megírásának időpontját alapul véve azokat időrendi sorrendben ömleszti elénk. Ez bizonyos szempontból megkönnyíti a vizsgálódást, mivel alkalom arra, hogy kibontakoztassunk valamilyen fejlődési vonalat, milyen szakaszokon esett át a költő, honnan indult el és hova jutott.

Gulyás József költészetének központjában, legalábbis legfrissebb három könyve alapján, szerzőjük a valós valósághoz való viszonyulásának költői megfogalmazása áll. A költő a valós valóságot mély intenzitással éli meg, de ez még nem jelenti azt, hogy ettől valaki jó költő lesz. Csak lehet. Jó költővé, azaz versei esztétikai mércékkel kimutatható érékeket tartalmaznak, akkor válik, ha olyan adottságokkal rendelkezik, amelyek a valós valósággal kapcsolatos élményanyagot költői módon képesek artikulálni. Ez az alkotáslélektan olyan területe, amely felderíthetetlen, mert egyedi jelenség és semmilyen törvényszerűségek nem léteznek kutatásakor. Már a könyv mottójaként értelmezhető négysoros vers, amely egyébként a Pietá című versében is előfordul, utal Gulyás József alapállására a valós valóságot illetően. Költőnk a valós valósággal szemben rácsodálkozva, kiábrándulva és érthetetlenül áll. Ez számos verséből kiolvasható, sőt: nem is kell ,,kihámozni", mert a költő maga mondja ki egyértelműen és félreérthetetlenül, hiszen, ahogyan közli, ,,verseket írsz / (nem is vers lesz az: élet)". Természetesen a költő képtelen a valós életet versbe foglalni, amit leír, az már a versbéli valóság, ahogyan ő a valós valóságot megéli. Számára a valós valóság megismerése keserű élményt jelentett, ahogyan írja: ,,jaj annak, aki a világra ismer". Milyennek látja a valós valóságot? Érdekes módon a költő keveset ír a valós valóságról, de amikor kitér rá, akkor csak szinte az elutasítás hangján ír róla. ,,Megrendített a valóság", írja egy versében. Máskor úgy látja, hogy ,,társadalmak égnek", eluralkodott az álkultúra, amely alatt az anyagi jólétet érti, ,,az emberek aljasak, alattomosak és kegyetlenek" a gazdagodás útját járva. Gulyás József nem vesz részt ebben a javakért folyó versenyfutásban, talán azért mert alkalmatlan rá vagy pedig tudatosan elveti. Ebben a kötetében egy központi téma dominál: a költő viszonyulása a valós valósághoz, más szóval: hol az ő helye a világban.

Gulyás József legkorábbi verseiben egyértelműen kifejezi hitét az észben (,,az örök mester, az ész… siessünk gondolkozni…a nyelv a tiéd / tiéd az ész is...Ez a rend az agyban, ez a világosodás. Milyen világos előttem minden"). A dolgokhoz szinte gyermeki naivitással közelít (,,természetes ősi egyszerűség / túl minden cifraságon"). Költészete elsősorban és mindenek előtt arról szól, hogyan próbálja meg ez az okos és naiv, a rációra támaszkodó ember a beilleszkedést a valós valóságba. Úgy tűnik, ez a szocializációs folyamat tulajdonképpen életének tartalma, annak elsősorban kínja. De a folyamat közben, mintegy saját énjétől elrugaszkodva, gyakran az általános emberibe merészkedik. Egyszer úgy érzi, az élet menekül előle, máskor magányosnak érzi magát, mint költőtársa Dóró Sándor, és sorolhatnánk az idézeteket Gulyás József világérzetéről: ,,csak azért élek, mert nagyon akarok… ki érti meg, hogy mit kívánok? / sehol sincs helyem… élni kell, bár nem lehet, / mindig, mindenütt, mindenekfelett… sohase tudtam vigyázni magamra… Azt mondják, nem tudok semmi újat… senki sem ért és / szavam sincs, hogy megmagyarázzam… nem hiszek az emberekben… Tegnap még elfogadtam az életet… Rosszul végződik ez az iram, / amit életként kezdtem… én nem vagyok idevalósi, / csak ide kényszerített az élet… Hova meneküljek, / hogy ne legyen idegesítő, / kibírhatatlan minden, / a szomszéd, a barát, a rokon?… Szívem rejtegeti már a halált… az életet ki kell pihennem / vagy rögtön belehalok… otthonom: út / életem: futás… életem véres öltöny / miért nem tudom levetni? …Megpróbáltam ezt is, azt is, / de mindenre alkalmatlan vagyok, / mindenhez szerencsétlen / és semmi se lettem, / magamhoz és jövőmhöz híven…Hogy éljek, hazudtam /magamnak / hazudtam mindenkinek… Nehéz vagy Jóska, / reggel huszonöt, este ezeréves… irtózok magamtól, irtózok mindenkitől… Megőrülök / az élet szomszédságában, egyedül, semmit sem akarok, / nincs kedvem igazolni, hogy élek… miért vagyok itt / honnan miért / nem tudom kivagyok… hány éve utazok magam és az emberek felé… Írok: lyukas vödörben / vizet hordok egy házra, / amely lángokban… én rettentő ember vagyok". Még számos idézettel bizonyíthatnánk Gulyás József egy életen át tartó küzdelmét a valós valósággal és önmagával. Ez a harc költészetének szinte egyedüli motívuma. Versei olyanok, mint Antonio Vivaldi művei, amelyekre rossz nyelvek azt mondják, hogy tulajdonképpen egyetlen motívum számtalan változata. A költő művészete és titka abban van, hogy ugyanazt a témát legkülönbözőbb módozatokban bontakoztatja ki amikor is egyedüli eszköze a nyelv. Csak csodálhatjuk variáló képességét, természetes szókimondóságát, nyelvi leleményességét, eredetiségét, de verseinek folyamatos és állandó olvasása némi montóniaérzetet válthat ki az olvasóban. Hiszen ugyanazon eszközökkel, ugyanarról ír, de viszont ennek az írásmódnak aprólékos, a végsőkig mesteri variálása ugyanakkor csodálatos teljesítmény.

Némi eltérést jelent Gulyás József ,,szerelmi" költészete. Az idézőjelek alkalmazása a szerelmi szó esetében jogosnak mondható, mivel a szerelem költőnk esetében a fentiek ismeretében nem egyéb, mint a valós valóság a fentiekben kifejtett módon megélt egyik élményforrása. A szerelmi kapcsolat Gulyás József számára a szocializáció egy újabb próbaköve. Előző két kötetében több ilyen verse szerepel és már azokból tudjuk, hogy ez a folyamat is megpróbáltatásokkal járt a költő számára. A Volt időben megjelentek ezt csak alátámasztják. Egyszer úgy találja, hogy kapcsolata egy nőhöz hazugságokon alapul, máskor megnevezi Máriát, akihez visszatér, mert ,,fájdalmamban rögtön belehalok". Találkozását egy másik nővel ,,szép hiábavalóságnak" tartja, Mária később már csak ,,szép és unalmas", Edit is már csak emlék. Szerelmes versei mintha mindig egy kapcsolat megszakítása után íródtak volna és kiégettség érződik bennük. A boldog szakaszról, mert ilyen is volt biztos szinte nincs írásos nyom. Ugyanakkor valamilyen fáradt fatalizmus is árad belőlük, a kapcsolat végeredményben nem is alakulhatott másképpen, mint ahogyan.

A természet, természeti képek és a természettel kapcsolatos metaforák jelen voltak Gulyás József előző két kötetében is, de a Volt idő bizonyítja, hogy azok már a kezdettől költészetének egyik alapelemét képezik. Mondhatnánk, hogy a természet a valós valósághoz való viszonyulásának egyik kifejezője, azaz ahogyan az emberekhez, úgy viszonyul a természethez is. Az esetek óriási többségében a természet valamilyen titkos veszély forrása számára vagy pedig valami szomorú és lehangoló. A növények levelei szinte mindig sárgák, a szirmok lehullanak, a rózsák hervatagok. A múló természet részének érzi magát (,,Féreg vagyok én is, / akit gondok és siralmas őszök szaporítnak"). Magányos szárcsa jajgat, a fák sírnak, akár a messzire induló madarak, s hiába van tavasz, ő őszt akar. Gyakori szereplője verseinek a szél, amely ,,égett varjakat hoz" és őt is összetöri, mint a nádat. Máskor ,,örvénylő, viharos őszi éjszaka a fejem", sikerült természettel kapcsolatos metaforák a ,,szomorú, szép virágszál a kezed" vagy a ,,Fa vagyok, melyből a madarak kirepültek". Ritka az a pillanat, amikor a város forgatagából menekülve az érintetlen tájat keresi fel, hol ,,kis békés bokrok a házak", vagy felfedezi ,,hogy harsognak már az apró éledő rügyek". Talán a legsikerültebb kép az ,,Először a kezem lankad el, / először a kezem, / e virágtalan gally, /e magtalan kalász". Talán egyedül az Esti tájkép (pasztell) című verse képez kivételt, mivel abból mintegy kizárja önmagát és arra törekszik, hogy tárgyilagosan, szavakkal megfesse Török István egy képét. A festmény tárgyát képező tájjal az azonosulás kiválóan sikerült és mondhatni tökéletesen tükrözi a kép hangulatát.

Attól függetlenül, hogy valószínűleg életének és, egész biztosan, költészetének központi témája a szocializáció nehézségei, Gulyás József igenis érdeklődik más emberek sorsa és igaza iránt. Az általános emberitől (,,sokszor elgondolkozol rajta / mi is az lenni…miért vagyok itt /honnan miért /nem tudom, ki vagyok") indul el és legtöbbször ott is marad. Világnézeti ismereti közvetlen élményanyagából és két könyvből alakulnak ki. Van egy megváltó könyve, amelyet alapul vesz, és van egy másik, amelyre esküszik és épít, szó szerint vesz, ,,és mások igazát védem", hangsúlyozza ki. Verseiből nem tudjuk meg, csak sejthetjük, melyik ez a két könyv, bár világérzete megértéséhez ez kulcsfontosságú lenne. Elve, hogy a ,,bűnt szóvá kell tenni", de az ötvenes évek végén válságban lehetett, mert rájön arra, hogy jómaga nem hisz abban, amit hirdet (,,hinni hihetetlen elveket / és hirdetni buzgón a megváltást, / amit magam sem hiszek"). Élete folyamán szobrokat döntött le és épített fel magában (,,az élet sorra megdönti elveidet"), joggal mondhatja, hogy ,,magamat én csináltam". Volt, amikor úgy érezte, hogy minden válsága ellenére autonóm lény (,,milyen megközelíthetetlenül fönt vagyok! …nem völgyben / a horizont hegyén élek"). 1976-ban kritikusaihoz fordul Most és mindig című versével, amelyben nyíltan kimondja és vállalja az emberi társadalomról önmaga által kialakított nézeteit. Úgy véli ,,nem ismernek / és nem értenek engem", majd többször is kiemeli, hogy ő szocialistának, sőt kommunistának tartja magát. Ezzel magyarázható költészete, ,,a szocializmusért / s arról írok húsz éve óta egyfolytában". Ki kell azonban hangsúlyozni, hogy Gulyás József szocializmusértelmezése nem esett egybe a hivatalos pártszocializmussal, ő kialakította saját szocializmusképét, amelyet ugyanakkor nem tár fel egy versében sem. Értelmezésében a szocializmus az egyszerű ember iránt érzett rokonszenv és szeretet, az egyszerű és őszinte életmód szeretete, tehát az általános emberiben jut kifejezésre. Így kell értelmezni Gulyás József szocializmusképét, mert erről van szó, nem pedig a ,,hivatalos" és tudományos szocialista világnézetről. Egyébként is egy olyan végsőkig autonóm alkatot, mint költőnk lehetetlen elképzelni valamely párt egyéniségét vesztette szócsövének, közkatonájának. Hamarább egy olyan párt bírálójának.

A Volt időben megjelent versek nem jelentenek újszerűt Gulyás József írásmódjában. Egyik versében közli, hogy a szavakkal ,,kísérleteztem életre / halálra". Még 1957-ben arról elmélkedett, mit ér költészete, vajon lesz-e hatása az emberekre, most azonnal vagy csak ,,nagy leforgások", tehát évek vagy esetleg évtizedek villantják fel fényüket? Később kétségek fogják el ,,krétarajzok csupán e versek / homokban körök / vízben hullámok", máskor már egyenesen haszontalanságnak találja a versírást: ,,verseim öklök / hiába zörgetek". Az idők múltán úgy érzi, az írás értelmetlenség: ,,Írok: lyukas vödörben / vizet hordok egy házra / amely lángokban". De ugyanakkor az írás számára nem csak belső kényszer, hanem életszükséglet: ,,nincs más hátra csak a papír / mert meghalok szótlan".

Gulyás József igazi költő: csak írni tud. Arról, hogy milyen nehéz egy igazi költő élete. Öntörvényű, saját mércéi vannak, ezeket – ha nem máshol, akkor verseiben – nem hajlandó feladni. Verseiben nem hajlandó a kompromisszumokra a valós valósággal.