Bozsik Péter

A vidéki

A vidéki
csantavéri szóhasználatban
elsősorban a galambot jelenti
álltak udvarukon a galambászok
és hosszasan kémlelték az eget
a laikusnak úgy tűnhetett
ám a galambászok, mint nevük is mondja
a galambokat bámulták
(apám szerint azért nagy a galambászok
ádámcsutkája mert állandóan az eget bámulják
az állandó izommunkától nagy)
vagy a sajátjaikban gyönyörködtek
vagy a ,,vidékit” fixálták amelyet be akartak fogni
főleg ún. röptető- és nem postagalambokkal foglalkoztak
órákig tudtak fölfelé bámulni
kémlelni az eget
ha pedig meglátták a vidékit
és nem röptettek épp
akkor azt vagy becsalogatták a galambólba
(valamilyen gabonakeverékkel)
vagy hosszú négy-öt méteres rúdjaikkal
melyek végén nejlonzacskó fityegett
fölhajtották sajátjaikat
amelyhez a nyájösztönrol vezérelve csatlakozott a vidéki is
(jobbik esetben
most vegyük ezt a jobbik esetet)
aztán amikor tettek néhány kört
gazdájuk boldogan
a biztos trófea tudatában
visszahívta őket az udvarba
csávó sógor híres galambász volt a családunkban
ma csantavéren a galambászok klubja
a biliárdosokkal van egyhelyütt
a klubban már két biliárdasztal áll
egy százéves ferenc jóska korából¹ meg egy új
legutóbb zeke kenéz
(mióta megtudtam, hogy zeke nemesi származású
magamban így hívom)
legutóbb zeke kenéz szemlélte meg ezt az asztalt
csantavéren persze zeke is vidéki
és ha régebben megy oda
mondjuk ismeretlenül
akkor könnyen lehet
hogy tömegverekedés áldozata lesz
(a csantavéri éjszakában nem szeretik a vidékieket
mondhatni azt is: szeretik
verni)
én bennszülöttnek számítok még
pláne a klubban hisz minden gyerekkori barátom nagy
biliárdos
és szeretnek rajtam röhögni, amikor nagy ritkán dákót
fogok a kezembe
újvidéken magam is vidéki voltam
és lettem volna most is, ha lejutunk
livel és zekével
de nem jutottunk le
félnék is ott azt hiszem
mert sok arrafelé a knindzsa
ahogyan a knin környéki szerbeket nevezték
a hazafias képregényekben
amikor még azt gondolták életük végéig ott fognak élni
ahogyan én is valami hasonlókat forgattam fejemben
még ezerkilencszázkilencvenegy nyarán
tatán
de kiszorultam
ahogyan kiszorultak a vadgalambok is
elfogyott körülöttem a tér
balkáni gerlék mindenütt.

Egy hipochonder leveléből

Kedves M.!

Látom, az egyszer volt országban terjed a pletyka, s nagy titkom, hipochondriám az Ön tudomására jutott!
De, ó, nem kedvesem, az én hipohcondriám egészen más jellegű. Mondhatni kozmikus méretű és természetű. Nem mondom, rettegek a tüdőráktól (most, hogy visszaszoktam a cigarettára különösen, de előtte, míg pipáztam, a gégeráktól voltam, hogy is mondjam csak, betojva), az infarktustól (sokszor érzek szúró fájdalmat a mellkasomban és a kisujjamban), végbélráktól (ettől különösen, mély meggyőződésem ui. hogy a legocsmányabb betegségben fogok elpatkolni, és ezt tartom, ki tudja miért, a legborzasztóbbnak), az agyvérzéstől (ettől a legkevésbé, mer' aszonta a Csillagdoki, aki a weissbrunni belgyógyászat vezetője, hogy te ugye iszol vörösbort, és amikor azt mondtam, igen, megnyugtatott, hogy az jó agyvérzés ellen, ugyanakkor sosem lehet tudni, lehet, hogy épp én vagyok a kivétel), a megvakulástól (sűrűn begyullad a szemem, műtöttek jégárpával) és más apróbb-cseprőbb betegségetől, most épp a húgyhólyagráktól fosok, mer’ égő fájdalmat érzek a húgycsövemben vizelés után, tegnap éjszaka fölébresztett a vizelési inger, és azóta van ez az égő fájdalom, mintha tűzspirált hugyoznék, már elnézést a kifejezésért. Az is lehet, hogy tripperem van, bár nemigen élek nemi életet (igen időigényes a nőkkel való foglalkozás, és nekem időből van a legkevesebb), ám ezeknél a mai baktériumoknál sosem lehet tudni, jön egy mutáns, és kézfogással terjed a tripper vagy szájon keresztül, mint bizonyos bélférgek. Be is vezettem a szakaszos pisálás elméletét a gyakorlatomban, bár ez még csak a jövő zenéje, úgy gondolom. Tudniillik arról van szó, hogy az emberiség életében eljön az az időszak, amikor majd szakaszosan kell vizelniük az embereknek, mert ha nem így cselekszenek, pillanatok alat fölkúszik valami vírus vagy baktérium a húgysugáron, és menten megbetegszenek.
De mindez eltörpül ahhoz képest, amikor elképzelem, hogy atomtámadás éri a hely környékét, ahol épp vagyok, és valami szörnyű mutánsként kell élnem tovább, vagy a fejemre esik egy meteorit netán egy jégcsap (ez utóbbinak ráadásul Weissbrunnban reális veszélye van), ne adj’ isten egy tégla (a kőművesmunkálatoktól teljes szívemből undorodok).Hogy a repülőgépekről, amelyek mind engem céloznak meg (csak ki tudja, mi okból, mindig elvétik a célt), ne is beszéljek. Bár ha látnám, hogy egy gép éppen felém repül, én, mire elérne, bizonyosan kívülről szemlélném, mit csinál a testemmel.
Nem a halál tényétől rettegek, hanem a folyamatától, szkeptikus természetemből kifolyólag, nem hiszem el az orvosoknak, hogy a halál csak pillanat műve. Azt gondolom, hogy az egy nagyon is lassú folyamat, a halál folyamatában megváltozik az idő vagy annak érzékelése. Nincs hirtelen halál! Az idő relativitását legelőször gyerekkoromban ismertem meg, és ez az élményem őrségen (az egyszer volt országban, ahol védtem házat és hazát) csak fokozódott. Ha nézed az óra mutatóját, szinte megáll. Az idő. Na most a halálban ugyanez történik, csak akkor még lepereg előtted életed filmje, és bizony elválik a jó a rossztól, ez sem aggaszt annyira, vétek és vétettem ugyan a tízparancsolat ellen, de halálos bűnt (tudtommal) nem követtem el. De ez az ismeretlen folyamat, ez aggaszt. Amikor szépen lassan leáll az agy, mint abban a filmben, amikor kikapcsolták a számítógépet, aki/amely előbb megtermékenyítette (megerőszakolta) a gazdasszonyát (vagy kit), és aki/amely folyton panaszkodik, milyen rossz érzés nekije, ahogy állítódnak le az áramkörei. Igyekszem is húzni, halasztani ezt az időpontot.
A zsíros ételekhez bort iszom, mert a bor oldja a koleszterint, előtte pálinkát, mert az jó a fekélyre, szívre, tágítja az ereket (kis mértékben gyógyszer, nagy mértékben orvosság, de ezt pont Önnek mondom, az okleveles gyógyszerésznek?), ha egy kicsit többet találok inni, gyorsan elszívok néhány cigarettát, nehogy túlságosan kitáguljanak a véredényeim, és eközben vérnyomáscsökkenés álljon be, ami tudvalevőleg káros a szívre és az érfalakra. Ha pedig nem találom meg a kellő egyensúlyt (de ezt végső esetben, csak akkor, ha fizikai fájdalmaim vannak, amelyeket, ez nyílt titok, nehezen viselek, mit tegyek, kicsi a fájdalomküszöböm, na!), bedobok egy kafetint, aszpirint, oldont, analgeticát, demalgont stb. (vagy mindet együtt).
Hát ha már így kitudódott, most elmondtam, hogyan élek én hipochondriámban, semmi gyógyszert nem igénylek, egészen jól elvagyok, hozzá lehet szokni, mint a a nagyon lassan rákosodó aranyérhez.
A vissazvonulás kertjében szeretnék élni szüntelen.