Kosztolányi a Hídban

A Híd irodalmi, művészeti és társadalomtudományi folyóirat első száma 1934. májusában jelent meg. Ez év tavaszán ünnepeljük 70 éves jubileumát. A jubileum kísérő rendezvénye egy kiállítás lesz, amely a folyóirat történetét szándékozik bemutatni írott és képdokumentumokon keresztül. A kiállítás forgatókönyvét írva, kezembe kerültek a Híd tematikus számai, az írói jubileumokra készített megemlékezések, s ez adta az ötletet, hogy megnézzem mekkora figyelmet szentelt ez a folyóirat Kosztolányi Dezső életművének. A Forum Könyvkiadó egy Híd repertórium kiadását tervezi, amely nem az egész időtartam anyagát foglalja majd magába, csupán az elmúlt 25 év tartalmára tér ki. Erre az anyagra tehát nem támaszkodhattam, kézbe kellett venni a 70 év alatt megjelent számokat.

Átlapozva szinte valamennyi számot, képet kaptunk melyik időintervallumban és milyen terjedelemben volt jelen Kosztolányi a Hídban. A két világháború ideje alatt megjelent baloldali beállítottságú folyóirattal szemben nem lehetnek nagy elvárásaink, sem a 45 után megjelent folytatásával. A Híd 1934–1941-ig ,,a munkásmozgalom harcos szerve volt; ezt bizonyítja a folyóirat minden számának tartalma, ezt bizonyították életük feláldozásával a folyóirat szerkesztői és munkatársai, akik a tollat letéve elsőkként álltak az ellenállók soraiba 1941-ben” – olvashatjuk a jellemzést a háború előtti Híd repertóriumának fülszövegén.¹ A címének megfelelően a hídverés eszméjét hirdették ,,a keserű ma és az ígéretes holnap között”, a ,,régi és az új kultúra közé”, a magyar és a délszláv nép kultúrája közé”, ,,korok, életfelfogások, nemzetek – hidat ember és ember közé”.²

Nem csoda hát, hogy a polgári író Kosztolányi Dezső neve, akit olykor dekadensnek is neveztek nem jelent meg a folyóiratban. Nem emlékeztek meg 50. születésnapjáról sem, nem közöltek sem tőle, sem róla szövegeket. Még halálának hírét sem jelezték. (1936. november 3-án halt meg Kosztolányi a budapesti János Kórházban). Vajdaságban ebben az időben megjelent már a Kalangya c. irodalmi folyóiratunk (1932–1944), amely még az író életében Kosztolányi emlékszámot készült kiadni. El is készült a Kalangya Kosztolányi száma, amelynek a hasonmás kiadását 2003-ban mutatta be a Kosztolányi Napok tanácskozásán Bordás Győző, a Fórum Könyvkiadó igazgatója³, aki ismertette a tematikus szám irodalomtörténeti hátterét, megjelenésének körülményeit.

A Híd 1936. nov.–dec. (III. éf. 11–12.) számában egészen más témákkal foglalkozott. Arról írt, hogy a Híd mozgókönyvtárakat létesít, írt a főiskolai hallgatók helyzetéről, a túlnépesedésről és az éhségről, a természettudományok és a társadalomtudományok feladatáról. Arról, hogy miért áll a harc Spanyolországban, stb. Az írások szerzői között a hazaiak mellett (Mayer Ottmár, Atlasz János, Steinfeld Sándor, Lévay Endre, Hock Rezső, stb.) ott találhatjuk Veres Péter, Illyés Gyula, Gábor Andor, Ady Endre, Fábry Zoltán és mások nevét. Kosztolányi neve nem illett volna a névsorba... Nem hiszem, hogy szükséges magyarázni: miért?

A második világháború után a Híd c. folyóiratot Steinfeld Sándor szerkesztette (1945–1948), s korábbi munkatársai mellett, akik életben maradtak a háború után újak is csatlakoztak a mozgalomhoz. Továbbra is ideológiai folyóirat maradt, s csak Majtényi Mihály szerkesztése idején  vált ismét irodalmi folyóirattá 1951–1955 között.⁴

Az első cikket, amely Kosztolányival kapcsolatos     Stadler Aurél írta: Kosztolányi címen ⁵ a költővel való találkozásának emlékét írta meg 1935-ből, majd 20 év távlatából. Ebből az írásból az embert ismerhetjük meg. „Magas volt, nyúlánk, gyermekiesen csodálkozó szemű. Férfias alak, de arckifejezése a kérdező fiúé. Pajkosság, finom gúnyor jellemezte. Ebben, és szemöldökének ívelésében volt valami clownos és luciferi.” Amikor Stadler Aurél felkereste budai házában, Kosztolányi felesége aggódva érdeklődött: csak nem hozott rossz híreket Szabadkáról? A további leírásból kiderült, hogy „a költő hosszú házikabátban, papucsban kényelmeskedett. Ez a ,,kényelem” nála megfeszített munkát jelentett. Nem ért rá öltözködni – az írás ihlete fogvatartotta.” Nem tudok átsiklani a szövegnek azon a részletén, ahogyan Kosztolányi könyvtárát mutatta be a szerző: ,,A mennyezetig érő álványokhoz kecses létra támaszkodott. Nagy hévvel és ragaszkodással sorolta fel legbecsesebb nyelvi könyveit. Kitűnő beszerzési forrásait hangoztatta és olcsóságukat, hogy bárki fillérekért megszerezheti ezeket a ,,kincseket”.

Dokumentumok

Kosztolányi ismeretlen verseit 6 évvel később közölte a Híd Dér Zoltán jóvoltából. Ezek közül legalább három 1905 előtt íródott és nem került a hátrahagyott versek kötetében. Ezen kívül két dal szöveg van köztük, továbbá az Egy lányról és Csáth Gézához írt két lapból álló levél második lapjára írt verse A költő téntásüvege (Elutazás előtt Josénak) címen:

Tisztelve nyúlj e picike üveghez,

Mert benne álmok vannak, álmok,

Ez az üveg él s bármily elhagyott most,

Mint egy fiatal anya áldott.

Még nem tudod mi nő majd ki belőle

De szent e tinta, mint a lelkem.

Alázatos tollal merítsd ki vérét

És áldd meg őt és áldj meg engem.”

(Feltehetően 1909-ben írta)

,,Nem csökkenti jelentőségüket az sem, hogy a versek közül kettő Kosztolányi diákkori alkotása, három dalszöveg és csupán kettő érettebb mű”⁶

Az ismeretlen versek közlését Kosztolányi ismeretlen önképzőköri bírálatának közzététele követte – ugyancsak Dér Zoltán jóvoltából.⁷ Az önképzőkör és a szereplés fontos volt Kosztolányi életében. 1901. november 17-én Grüner Andor nyolcadik osztályos tanuló ,,Vígasz a könnyekben” c. műfordításáról írt bírálatát olvasta fel Kosztolányi. A szabadkai Városi Könyvtárban őrzik a főgimnázium önképzőkörének érdemkönyvében található bírálatot. Ennek a teljes szövegét tette közzé Dévavári Zoltán. Azért is figyelemre méltó ez a szöveg, mert a 16 éves Kosztolányi, aki akkor mindössze hetedikes volt, ebben a szövegben kifejtette nézeteit a fordításról, műfordításról. Bori Imre kis monográfiájának megírásához felhasználva ezt a szöveget, elemezte, s értékelte az írást.⁸

A Híd Irodalmi múzeum rovatában újabb dokumentumokat közölt Kosztolányi önképzőköri éveiről 1996-ban, arról hogyan viselkedett egyik összejövetelen. Amikor azzal vádolták, hogy germanizmusokat használ, indulatosan felugrott a helyéről és azt mondta tanárának: ,,Soha sem használok germanismust, ha haszáltam, mutassa ki!” Ezután indulatosan kirohant.  Ezek a jegyzőkönyvek 1902 és 1903-ban készültek, és a fenti eset leírását, az önképzőkör zárt ülésének lefolyását és a végkifejleményt őrizte meg számunkra. ,,Az önképzőkör ezzel az 1902–1903-iki tanévben meg szűnt működni. Kelt Szabadkán, 1903 április 22. Révfy Zoltán s.k. vezető tanár. Kálnai Dezső s.k. jegyző, titkár helyettes” ⁹

A dokumentumok között említem Bori Imre (BI) a Mostoha c. kötetről írt könyvismertetőjét, amelyhez a kísérő tanulmányt Dér Zoltán készítette. Bori Imre írásának címében jelölte, hogy ugyancsak Kosztolányi hagyatékából előkerült szövegek, ismeretlen dokumentumok kötetbe szerkesztésének méltatására vállalkozott.¹⁰

Könyvismertetések

Könyvismertetőt olvashatunk még a Fecskelány-ról szintén Regény és dokumentum megjelöléssel¹¹ A kötet szerzője ugyan nem Kosztolányi volt, hanem Dér Zoltán, de maga a mű Kosztolányi és Lányi Hedvig öt esztendeig tartó szerelméről ír. ,,Dér Zoltán Fecskelánya ritkaság a maga nemében. Mert úgy próbál regény lenni, hogy közben megtartja dokumentum jellegét is.”¹²- írta Toldi Éva, s megállapítja, hogy Dér Zoltán módosította Lányi Hedvig naplójának szövegét, hogy a történet szálai folyamatosan kapcsolódjonak. Regényesített tehát. Ennek ellenére stílustörténeti, művelődéstörténeti szempontból mindenképpen figyelemre méltó, e mellett ,,érdekes lélektani adalék”.

Szeli István Stílusról, nyelvről címen ismertette a 2. kiadásban megjelent Nyelv és lélek c. kiadványt és  azt tartja a klasszikusok titkának, hogy műveik minden új kiadása kevésbé ismert vonásukat emeli ki. Kosztolányi könyvét is klasszikusnak minősíti. A tartalmi elemzés után megállapította: ,,Azt azonban el kell fogadnunk, hogy a ,,nyelv egészséges fejlődésének” az is föltétele, hogy könyvek, írói hagyatékok, kultúrák sorsa ne legyen a politikai pragmatizmus prédája.”¹³

Harkai Vass Éva Hima Gabriella: Kosztolányi és az egzisztenciális regény. Kosztolányi regényeinek poétikai vizsgálata. (Irodalomtörténeti Füzetek, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1992.) c. könyvét ismertette, amelyben Hima Gabriella négy Kosztolányi regényt keletkezésük időrendje szerint ,,evoluciós sorban” szemléli. Ebben a folyamatban mutat rá az egyes regényszövegek egyediségére és összefüggésére. Meglátásai frissek, újszerűek. A folyamat A rossz orvossal kezdődött, amely még nem regény, de már drámai magot rejt. A Nero-regény ,,poétikai jegyeinek feltárásán túl azt a folyamatot kíséri figyelemmel, hogyan vált át e regény parabolából egzisztenciális regényre.” A Pacsírta a lélektani regény sémáját követi, a tudat alá szorult értelmek és indulatok kirobbanásának folyamatát tárja elénk. Az Aranysárkány világa eltér ugyan az előbbi regények világától, az izzó életvány mellett az izgatott halálkedvre hívja fel a figyelmet. A belső történések már a Pacsírtában is a külső fölé nőnek, s hangot kapnak a belső beszédszerű és gesztusszerű jelzések. Ez a jelenség az Édes Annában jut legjobban kifejezésre.  Harkai Vass Éva kifogásolja, hogy a kötet írója az újabb szakirodalomból kihagyta Bori Imre Kosztolányi monográfiáját¹⁴ és Király István Vita és vallomás című kötetét.

Tanulmányok

Legtöbb tanulmányt Kosztolányiról Bori Imre tollából olvashatunk. 1975-ben Versek nyomában címen a Rádióiskolában elhangzott előadásai között Ady Endre (A kalota partján), Babits Mihály (Fekete ország) és Juhász Gyula (Tápai lagzi) egy egy versének elemzése után Kosztolányi Dezső: Őszi reggeli c. versét elemezte. Ezek az írások nem szaktanulmányok, hiszen elsősorban a középiskolai tanulók és tanáraik számára készültek, terjedelmüket a rádióadás időtartama korlátozta. Az elhangzott előadások szövegét azért közölte szerzőjuk a folyóiratban, mert az írott szó időállóbb, mint az elröppenő szó. Kosztolányi Dezső versét ,,a modern magyar költészet egyik legszebb lírai csendéleté”-nek minősítette, amelyet a harmincas években írt és a Számadás c. 1935-ben megjelent verseskönyvében olvasható, egy évvel a költő halála előtt. ,,Még nem búcsúverse, de a halál-tudat már ott van, melléje szegődött, amikor az Őszi reggelit és társait írja”¹⁵

A Kosztolányi centenárium évében Bori Imre több írása elemzi a költő versesköteteit¹⁶. Tanulmányainak címe: Az első kötet, Fanatikusa az eltűnt időnek, A modern költő és ideálja. Ezeknek a tanulmányoknak az elemzésére ezúttal nem térnék ki. A jubíleumi évben, (1985) a 10. számban közöltek legtöbb tanulmányt. Az alábbiakban ezt a számot mutatjuk be kissé bővebben, bár ugyancsak vázlatosan, mondhatni jelzésszerűen, hogy kik és miről írtak benne.

Kérdések és válaszok. Kosztolányi centenárium.

Tolnai Ottó: Kékbegy képében vers c. verse¹⁷ vezeti be az alkalmi írások rovatát. Kezdő sorai így hangzanak:

„100 éve született KOSZTOLÁNYI

a centenáriumi évre eldugtam magam elől

kedves könyveit el a szép rezeket el még

az ottlik válogatta puha sárga-fekete

boldogságot is...” – írta a vers kezdetén.

Bori Imre: Esti Kornél éneke  c. művét értékelte¹⁸ ebben a rovatban.

Petőfi S. Jánostól Szövegszerkezet és jelentés. Kosztolányi Akarsz-e játszani? című versének elemzését  olvashatjuk.¹⁹ A szöveg tagolása: Bevezető megjegyzések. A vers jelentése: első megközelítés. A vers szövegszerkezete. Referenciális jelentés. Értelmi jelentés. Kommunikatív jelentés. 4. A vers jelentése: második megközelítés. 5. Befejező megjegyzések. Irodalomjegyzék. Függelék (jelmagyarázat a rím ritmika, szintaxis). Érdemes és tanulságos elolvasni!

Danyi Magdolna: Egy Kosztolányi vers jelentésértelmezése (Késő ősz a ludasi pusztán)²⁰ c. írása konkrét példán igazolta az elméleti megközelítést.

Thomka Beáta: A bensőségesség tere, címen Kosztolányi Rilkéről írt tanulmányát elemzi, amely a  Nyugatban jelent meg.

Papp György: Pacsírta idegenben (1355–1362.) Egy Kosztolányi-regény szerbhorvát kiadásának fordítástörténeti tanulságait értelmezte. A Pacsírta 1958-ban Szarajevoban jelent meg Život u kavezu címen, így a mű a fordítás révén második születését érte meg, sorsára tekintve azt vizsgálta Papp György ,,mivé lesz egy regény a fordító kezén, hogyan hat rá az új nyelvi közeg „levegőváltozása”. Nem a fordításkritika hangnemében írta tanulmányát, hanem a fordítás történetében szemlélte, s megállapította végül, hogy nagy szükség lenne újabb, pontosabb fordításra, hiszen ez a mű megérdemelné. (Azóta elkészült az új fordítás – Marko Čudić munkája).

Fehér Katalin az Aranysárkány  regénydramatizációjáról írt kissé elmarasztalóan, mivel a rádió médiumába nem emeli át a regényt, a rendező kifosztja a művet, illetve azokat az elvárásokat, amelyeket egy dramatizációval szemben kialakítunk. Hiányolta, hogy nem használta ki a rendező a négy lehetséges akusztikai elemet (beszéd, zene, zörej, csend) és megállapította: ,,Kétféle technika: a regény- és a rádiódráma technikája ütközik és semmisíti meg egymást. A megoldás talán az lett volna, ha a rendező a Kosztolányi regény körültekintőbb elemzésével, az összefutó szálak megragadásával és a csomópontok kiemelésével teremtett volna autochton, nem csupán a beszédre épülő, több hangszerelésű, funkcióviselő elemekkel ellátott, csupán a mű eszmeiségét követő rádióregényt”. (Talán már el is felejtettük, a fiatalok nem is tudhatják, hogy az Újvidéki Rádió valamikor dramatizált rádiójátékokat is sugárzott, s köztük Kosztolányi szöveg is volt.) (u. o. 1420–1421)

Pozsvai Györgyi: A Kosztolányi- és Csáth novellák párhuzama címen a Csáth Géza évfordulójára készített számban, 1987. júniusában hosszabb tanulmányt írt, párhuzamba vonva a két szerző etikai, esztétikai és létről szóló tanítását, rövid prózájukra támaszkodva. Vizsgálta a fiatalkor világát, a kéj és vágy – kéj és undor; fájdalom és rút kapcsolatát. Az élethabzsoló, halálkutató mohóság és félelem jelenlétét bennük, az amoralizmust – erkölcsellenességet, a halálélményt és haláltudatot. A narráció objektív tisztaságáról írva Pozsvai Györgyi megállapította, hogy „Csáth novellisztikájának nóvuma a tárgyias közlésforma, melynek nem irodalmi, hanem zenei előzményeit kell szem előtt tartani. A megváltozott belső ritmus, a hangnem objektivitását tükrözi a szikár, keményveretű stílus.” Mellette ott van „A dallamos, a sokjelzős Kosztolányi, „aki szereti a félhomályt, a délutánt: akinek prózájában is ragyog az ősz, és mindig lobog az ősz, és mindig lobog a szél; aki csodában hisz, aki tudja, hogy elválaszthatatlan a bűn és a gyönyör, de csúnyaság és a kéj is; aki lázad, és a lehetetlennel játszik...”²¹

Nero, a véres költő c. Kosztolányi regénnyel két tanulmány is foglalkozott. Rajsli Ilona: A „semmi” birodalmából kirekesztve című írásában a bevezetőben jelezte szövegolvasásának pályáit, majd motívumrendszerét igyekezett kibontani, amelyek a szövegmélyben a lényeget hordozzák. Kosztolányit érdekelte Nero személyisége, kórképe, ars poeticája,a költő viszonyulása korához és világához, s az hogy hol a határ költészet és álköltészet között. „A csend alakjában megjelenő semmi állandóan visszatérő eleme a regénynek. Nero minden próbálkozása után visszazuhan önnön semmijébe, mely tartalmatlan lételem...” majd megállapítja: ,,De hiába  tulajdona Nerónak a minden, a semmi birodalma csak a fuvolásé, aki azért fuvolázik, mert ez jó, és ezért boldog, és Britannicusé, aki rejtélyesen szép, megfoghatatlan verseket ír, ő tudja, hogy ami nincs, az mind az övé. A semmi nem Neróé.”²²

Ugyan ebben a számban szintén a Nero motívumrendszeréről értekezett egy másik szerző is, Turi Márta²³. Tanulmányában helyet kapott az élet-halál- motívum, a márványmotívum, a csöndmotívum, a természetmotívum, a virág- és az állatképek, a színek motívuma, s azok jelentése. Ezeket elemezte. Különösen érdekes a színekkel kapcsolatos vizsgálódása. Megállapította, hogy Nerora jellemző fogalom az unalom is, amely végig megtalálható a regényben. Egész életében halálosan unatkozik, nem tud magával mit kezdeni. „Még a szerelem is az unalom jegyében keletkezett, s noha egy ideig lángolt – a gyilosságok, a vér olaj volt a tűzre –, később még csak nem is parázslott. Az unalom mint végleges, reménytelen állapot szétrombolja a szereplők, főleg Nero és Poppaea személyiségét, és a gyilkosságokig, illetve az „önbeszüntetésig” vezet.”²⁴

Színház

 

Színházi bemutatókról Gerold László írt. Az Újvidéki Színház: Édes Anna előadását elemezte²⁵ 1984-ben, majd a szabadkai Kosztolányi Dezső Színpad Fecskelány c. előadásáról írt 1995-ben. Az Édes Anna dramatizált változata Harag György rendezésében került színre.  A kritikus szerint ,,Harag György Édes Anna olvasata pontos, színpadi szenzibilitást és nagyfokú tudatosságot mutat az előadás, hogy mégsem függetleníthető a színpadi változat a regénytől, az azon múlik, hogy a rendezői alapgondolat elképzelést nem igazolják vissza... az előadás egyes jelenetei.”  Később azt mondja: ,,A regény és a színpadi átdolgozás közötti legszembetűnőbb... különbség, hogy Kosztolányinál Vizyné után Édes Anna Vizyt is megöli” – Haragnál hiányzik a második gyilkosság. Azok a nézők, akik a regényszerűséget keresik a drámában, csalódnak. A hosszú tanulmány természetesen elemzi a színészek játékát, az alakok megjelenítését, a rendezést és egészében a drámát.

U.ő írt a Fecskelány szabadkai előadásáról, amelyet a Kosztolányi Dezső Színház Zsebszínpadának első bemutatójaként hoztak színre. ,,Szerencsés választás, nemcsak azért, mert a színház névadójáról szóló történet kapott színpadi formát, s mert a helyhez is illik, hanem mert Hedda szerepére aligha lehet itt alkalmasabbat találni... Korhecz Imolánál, aki történetesen szinte egyidős a költő rajongásában fecskelánynak... nevezett, szeretett teremtéssel.”²⁶

Összegzésként megállapíthatjuk, hogy a Hídban csak az ötvenes évek elejétől találunk adalékokat Kosztolányi életművének megismeréséhez. A Kosztolányi szövegek, dokumentumok mellett kommentárokat, méltatásokat, elemzéseket, színházi és könyvismertetéseket olvashatunk. 1971-ben, amikor az Üzenet c. folyóirat megindult, a dokumentumokat már nem a Hídban közölte Dévavári Zoltán, hanem a szabadkai folyóiratban. A Kosztolányi kultusz itt vert gyökeret, ami természetes is, hiszen a város szülötte volt, Szabadkán rendezik meg a Kosztolányi Napokat (1991-től), s külön Kosztolányi emlékszámokat jelentet meg az Üzenet. A Híd csupán a centenárium évében 1985-ben közölt több elemzést Kosztolányi műveiről, a későbbi számokban csak a Krónika c. rovatban olvashatunk a szabadkai rendezvényről. Erre az anyagra már nincs  szándékom kitérni.

Mindamellett, hogy nem túl sokat foglalkozott a Híd Kosztolányi Dezső életművével, a jubíleumi éve Kosztolányi jegyében indult. A 70-es számmal díszített fedőlapon, vagy a szövegek közé beékelve egyes rovatok között Kosztolányi Dezső sorait találjuk – a főszerkesztő kijelentése alapján – egész éven át minden számban. Ezt az, elgondolkodtató szentenciát olvashatjuk: ,,Gyakran jut eszembe Péterfí Jenő kijelentése. Mindenki, aki magyarnak született s így akarva, nem akarva vállalja szenvedésünket, kárpótlást kap azáltal, hogy Arany Jánost eredetiben olvashatja.” Hozzáteszem még: és Kosztolányit...

 

Újvidék, 2004. 03. 31.                                            Csáky S. Piroska

 

Stadler Aurél: Kosztolányi = 1953. 6-7. 451–452. – (Őrtűz fényénél)

Dér Zoltán: Hét ismeretlen Kosztolányi-vers = 1959. 11. 939–945.

Dér Zoltán: Kosztolányi egy ismeretlen önképzőköri bírálata = 1960. 6. 478–486.

(BI) /Bori Imre/ Kosztolányi Fezső hagyatékából. Kosztolányi Dezső: Mostoha. Forum, 1965. = 1966. 5. 611–612.

Dévavári Zoltán: Az első műhely, 1968. 9, 10, 11.

Bori Imre: Versek nyomában = 1975. 3. 369–392. (Az őszi reggel c. vers elemzése)

Gerold László: Színház. Bemutató.Édes Anna. – 1984. 2. 236–245.

Bori Imre: Az első kötet. Kosztolányi-centenárium = 1985. 4. 470–479.

Bori Imre:  1985. 6.

Bori Imre: Kérdések és válaszok. A modern költő és ideálja (tanulmány) Kosztolányi-centenárium. = 1985.7–8. 972–984. A modern költők c. antológiáról – V.i. az 1900-as évek végén írott világirodalmi tanulmányait összegezte. 1913-ban K. esztérikai, irodalomtörténeti tapasztalatait, költői kísérleteinek eredményeit, a szimbolizmus záróköve amagyar irodalomban (Rába György) A francia és osztrák, orosz és olasz költők – mint a szimbolizmus követői. (974). 17 örszág 102 költőjének 241versét. Műfordítói elveit is ebben a kötetben dolgozta ki. „Valódi jelentősége az antológiának elsősorban K. költői alakulástörténetében, valamint a magyar líra huszadik századi modern öntudatának megerősödésében játszott szerepében van, fegyver volt (már részleteiben az „új líráért” folytatott klüzdelemben. (976–977)

 

Kérdések és válaszok. Kosztolányi centenárium.

 

Tolnai Ottó: Kékbegy képében (vers) = 1985. 10. 1303.

„100 éve született KOSZTOLÁNYI

a centenáriumi évre eldugtam magam elől

 kedves könyveit el a szép rezeket el még

az ottlik válogatta puha sárga-fekete

boldogságot is...”

Bori Imre: Esti Kornél éneke = 1985. 10. 1304–1312.

Petőfi S. János: Szövegszerkezet és jelentés. Kosztolányi Akarsz-e játszani? című versének elemzése = 1985.10. 1313–1329. Bevezető megjegyzések. A vers jelentése: első megközelítés. A vers szövegszerkezete. Referenciális jelentés. Értelmi jelentés. Kommunikatív jelentés. 4. A vers jelentése: második megközelítés. 5. Befejező megjegyzések. Irodalomjegyzék. Függelék (jelmagyarázat a rím ritmika, szintaxis)

Danyi Magdolna: Egy Kosztolányi vers jelentésértelmezése. Késő ősz a ludasi pusztán 1985. 10. 11301336.

Thomka Beáta

Papp György: Pacsírta idegenben = 1985. 10. 1355–1362.

Bori Imre: Fanatikusa az eltűnt időnek. Kosztolányi-centenárium =  1985. 6. 851-859

Bori Imre: A modern költő és ideálja. Kosztolányi-centenárium = 1985. 7-8. 972–984.

Pozsvai Györgyi: A Kosztolányi- és Csáth novellák párhuzama = 1987. 6. 839-857. (Csáth Géza évfordulójára) – tematikus szám

Kosztolányi versei szerbül = 1987. 1.

Rajsli Ilona: A „semmi” birodalmából kirekesztve. Kosztolányi Dezső: Nero, a véres költő = 1989. 5. 590–605.

Turi Márta: Kosztolányi Nero, a véres költő című regényének motívumrendszere =  1989. 5. 606–626.

Szeli István: Stílusról, nyelvről. Kosztolányi Dezső: Nyelv és lélek, 2. bőv. kiad.1990. = 1990. 11. 1151–1154

Harkai Vass Éva: A lét káoszában (Hima Gabriella: Kosztolányi és az egzisztenciális regény. Kosztolányi regényeinek poétikai vizsgálata. Irodalomtörténeti Füzetek, AK, Bpest, 1992.(Könyvismertető) = 1992. 9. 693–697.

G/erold/ L/ászló/: Színház: Fecskelány = 1995. 1-2. 147–148.

Kosztolányi Dezső az önképzőkörben =  1996. 11. 944–952. – (Irodalmi Múzeum)

Bori Imre: Bajcsy-Zsilinszky – Kosztolányi – Mann = 1996. 10. 780–788.

Bordás Győző: A legjobbat akarta. Adalék a Kalangya Kosztolányi-számának hasonmás kiadásához = 2003. 3-4. 400–405.

Bori Imre: Dér Zoltán kis leveleskönyvei (Dér Zoltán: Romlás és boldogság.

Tanulmányok. Életjel, Szabadka, 2002.) (Könyvek) = 2004. 1. 125–130.