J. Garai Béla

Indiánok

Színmű három felvonásban

Történik a huszadik század kilencvenes éveiben, egy vajdasági városban. Az egykor jobb napokat látott, a háborús körülmények között elszegényedett polgári család életét állandó pénzhiány, a kilátástalan várakozás, a behívótól való rettegés keseríti meg. A szülők arról ábrándoznak, hogy jobb körülményeket teremtenek felnőtt, munka nélkül tengődő gyermekeiknek. Csalók, szélhámosok bukkannak fel, minduntalan átverik és kifosztják őket, még az illúzióikat is lerombolják. A háború vesztese nem az egész életüket megnyomorító rezsim lesz, ahogyan az apa remélte, hanem ők maguk.

ZSÁMBÉKI     KÁROLY, a férj: ötvenen túli példás családapa, idő előtt nyugdíjba küldött középiskolai fizikatanár, szívelégtelenséggel küzd, kevéske pénze a bankban rekedt, nem találja helyét friss nyugdíjasként, szívből gyűlöli a diktatórikus rendszert, és arról álmodozik, hogy egyszer még előadásokat fog tartani fizikából. Tanárosan precízen, világos artikulációval beszél.

MANCIKA, a feleség: ötvenes, kissé naiv, meleg szívű, családjáért élő, apolitikus zenetanárnő, művészhajlamú, szívesen énekelget.

ZOLTÁN, a fiúk: huszonnyolc éves állás nélküli, vegyészmérnöki tanulmányait félbehagyta, hiábavalóan pályázgat, összeköttetést keres, állandóan retteg a behívástól, közben csempészéssel keresi kenyerét.

ZITA, kislányuk: huszonkét éves, nem tud sem rendes munkahelyet, sem férjet találni, ígérgetők, udvarlók, szélhámosok veszik körül.

DELIBLÁTY LÁSZLÓ, Budapestre áttetelepült vállalkozó, Zsámbéki unokaöccse: kétes üzletekkel foglalkozik, ígérgető, felületes, hencegő szoknyavadász.

FRANCISKA, a nagyi, Mancika édesanyja: nyolcvan éves, kissé szenilis, de sokszor fején találja a szöget.

MÁRKÓ, kávémérés-tulajdonos: a zavaros háborús időszak kispénzű és kisstílű vállalkozója, tipikus montenegrói szerencsevadász.

NEMENYA, patrióta jelmezbe öltözött veszélyes szélhámos, nyerészkedő.

ELSŐ FELVONÁS

SZÍN: szerény családi otthon nappalija, hátul balról az előszobára, jobbról a konyhára nyíló ajtó, baloldalt a fiú-, illetve leányszoba, jobbról a fürdőszoba, stb. Középen mindenes asztal, székek, a sarokban hintaszék a nagyinak, előtte kisebb méretű hordozható tévé (amit Zoltán belépésekor kikapcsol, majd félreteszi, lévén, hogy a készüléknek nincs több szerepe), elől a családfő karosszéke, mellette zsámolyon telefon. Valahol a falon nagy tükör. Mielőtt a függöny felmegy egy bekapcsolva felejtett tévé hangja szól, nem túl harsogóan: vadnyugati cowboy-film jellegzetes szövege, indiánkurjongatások, lódobogás, pisztolylövések hallatszanak. Függönynyitáskor a szín félhomályban, elől Zsámbéki a fotelben elmélyülten, rezzenéstelenül újságot olvas (az újság eltakarja arcát), hátrább, a másik sarokban Nagyi szundikál a karosszékben, orrára csúszott pápaszemmel, fején mulatságos, pántlikás sapkaszerűség, lába a zsámolyon, tarka pléddel letakarva, előtte (háttal a nézőtérnek) a kéken villódzó tévékészülék. Zoltán, a középkorú férfi a nézőtér felöl érkezik, csendben Nagyihoz megy, kikapcsolja, félreteszi a tévét, megigazítja a takarót. Apjához lép, beletekint az újságba, majd előre jön a fénybe. Monológja patetikamentes, szavait az emlékezés csendes öröme hatja át.)

ZOLTÁN    Ez volt a mi családi fészkünk. Az Epres utcai Zsámbéki-ház. Megkopott, ódon falak…, három nemzedéknek nyújtottak oltalmat az elmúlt félévszázad viharaiban. Emlékszem, tőlünk balra laktak Bollókék, jobbra a Swanderlich-család, lejjebb… a Futóék, Dánielék…, a Blazsekék, az öreg Kohn bácsi, amott, szemben a Deszpenics Gyúróék… Kertünk a katolikus temetőig ért, az utca végén az elhagyatott zsidótemető téglafala magasodott. Két utcával lejjebb húzódott a régi vasútállomás, idehallatszott a mozdonyok dohogása. Reggel hatkor két rövid füttyszó jelezte a szabadkai gyors indulását. Az az átkozott vasút! De sokan vágtak neki a nagyvilágnak az utcabeliek közül is! Önként vagy kényszerből. Hogy azután sohase térjenek vissza. A vasút hozta ránk a világháború alatt a szőnyegbombázást is. Szüleim mesélték, hogy óriási volt a pusztítás az egész környéken, de a mi utcánk, csodával határos módon, nem kapott találatot. Mintha egy kijelölt őrangyal őrködött volna az Epres utca házai felett… Csak a lakóira már nem futotta az erejéből. Azután újabb háború szakadt ránk…

(Zoltán el a színfalak mögé. A szín kivilágosodik, a szereplők életre kelnek. A konyhából behallatszik, amint Manci félhalkan, csak úgy magának nosztalgiázva énekelget, edénycsörgés kíséretében:

MANCI      Ott, túl a rácson virulnak a rózsák,

      Melyeknek kelyhe édes mézet ád...

Cccc... uff, majdnem odaégett! (edénycsörgés) A csoda vigye el! Ó, o, o…

   Ott túl a rácson van a menyország,

      Minőt nem látott soha senki még...

      La-la-la…     

MANCI      (kötényben, haja turbánba kötve, halkan dudolva konyhából be, tányérokat hoz, hóna alatt az asztalterítő) Jöhettek, kész az ebéd! (hangosabban) Mama, hallja? Eszünk! (Közelebb megy hozzá) Már megint alszik. Mama! Ébredjen, legyen szíves!

NAGYI (felriad, meglepődik, hogy a tévé nem szól. Öregesen, lassan beszél) Te kapcsoltad ki a tévét, Mancikám?

MANCI Én? Hozzá se nyúltam! Jöjjön, mama, ebédelünk. Hagyja most azt a vacak tévét!

NAGYI (felkecmereg a hintaszékből, csoszog) Pedig most volt a legérdekesebb… Már dél van, gyerekek? Hogy elszaladt az idő!

KÁROLY (leteszi az újságot, előveszi zsebóráját) De még mennyire, hogy dél van, anyuka! Ennél délebb már nem is lehet.

MANCI    (Kedvesen a férjéhez) Kész az ebéd, Károly! Zitácska szólt, hogy kicsit később jön, őt nem kell várnunk.

NAGYI     Hát hogy milyen érdekes volt ez a film! Képzeljétek! Egy asszony beleszeretett egy indiánba... Egy úrinő egy olyan... tollas (mutatja az újjaival) törzsfőnökbe.

ZSÁMBÉKI  (ironikusan) Anyuka, ha sokat nézi azt a tévét, magának is kinőnek a tollai!

NAGYI      (nem is hallja a megjegyzést) Jaj, Mancikám, te csak főzöl, csak főzöl…

MANCI      Mit csináljak, mama, enni muszáj! Akkor is, ha háború van. (A fiú szobája felé) Zoli! Zolikám!

NAGYI      Előbb elmegyek a fürdőszobába.

MANCI      Jó, mama, de ne feledkezzen ott, kihül az étel.

NAGYI      Jövök mindjárt, csak… (fütyülgett)

ZSÁMBÉKI (segít az asztalt leteríteni, közben bekapcsolja a táskarádiót, a déli harangszó szól a pesti rádióból, szemrehányóan) Tán még mindig alszik az a gyerek?

MANCI      (terít) Már hogy lenne gyerek, huszonnyolc éves! Na és ha alszik? Szegénykém, hajnalban jött haza.

(Megszólal a telefon, Zsámbéki veszi fel)

ZSÁMBÉKI  Halló…, tessék! Dobar dán… Nem, nem. Nem, nem, nem. Téves. (ingerülten) Nem eladó, ha mondom!… Kérem. (leteszi) Volt szerencsém!

MANCI      Ki volt az, Károly?

ZSÁMBÉKI   Mit tudom én! Valaki már megint a ház iránt érdeklődött.

MANCI      Honnan szedik, hogy eladó?!

ZSÁMBÉKI   Fogalmam sincs… Nem is érdekel! Különben hallottam, amikor Zoli érkezett hajnalban.  Úgy bevágta az előszobaajtót, hogy azt hittem, hogy már bombáznak. (Csavargatja a rádiót, félhangosan, érthetetlenül, híreket mondanak.)

MANCI      Te is mindent meghallasz! Hiszen tele volt a keze csomagokkal. Tudhatod, hogy amikor kiutazásról érkezik, mindig rengeteg cuccot cipel.

ZSÁMBÉKI   Kiutazás! Ne röhögtess már! A szegedi ócskapiacon járt, a Cserepes soron. Kínai pacsnit meg toalettpapírt vásárolt, „Made in Hungary”! A fél ország rákapott a magyar vécépapírra…

MANCI      Ha jobb, mint a hazai.

ZSÁMBÉKI   Biztosan szárnyasbetétet is „importált”. Mert most ez a menő áru a nájlonpiacon. De az anyukájának ez „kiutazás”. Jó hogy azt nem mondod, hogy kiküldetésben járt!

MANCI      (rendezgeti a terítéket) Örülj neki, hogy feltalálja magát. Ülne itthon, és várná a jó szerencsét? Hogy majd felveszik valami rendes állásba? Majd ha Laci Pesten talál neki egy jó helyet, akkor nem fog csencselni. Hanem majd ő is úriember lesz. Jajistenem, az is csak ígérget, ígérget...

ZSÁMBÉKI   (füléhez emeli a rádiót) Csend… cscscsc… Már megint emlegetik a bombázást…

MANCI      (megáll a kezében a tányér) Jézusmária!

NAGYI      (érkezik a fürdőszobából, a vécéöblítő gurgulázása közepette) Mi történt, Károly? Mit mond a rádió?

ZSÁMBÉKI   Bombáznak, anyuka, bombáznak!

NAGYI      Hol bombáznak? Már megint Vietnámban?

MANCI      Dehogy Vietnámban! Itt, mama, itt nálunk fognak bombázni. Érti?

NAGYI      (értetlenül) Nálunk? Kik, az oroszok?

MANCI      Az amerikaiak, mama!

NAGYI      (hitetlenkedve) Az amerikaiak?! Ne beszélj!

MANCI      Bizony, mama, az amerikaiak. A NATO! (kimegy a konyhába)

ZSÁMBÉKI   Azért nem kell azonnal mellre szívni, anyuka! (Epésen) Nem magát fogják bombázni, ne féljen…

NAGYI      Hanem kit?

ZSÁMBÉKI   Azokat ott lent… A rezsimet. Azt fogják majd szépen kifüstölni.

NAGYI      Jó, csak nehogy mellétrefáljanak.

ZSÁMBÉKI   Az kéne ezeknek, egy jó kiadós bombázás!  Attól megjönne az eszük!

NAGYI      Na az... az biztos. A bombázástól, na, attól mindig meg szokott jönni.

ZSÁMBÉKI   De azok is csak fenyegetőznek. Jár a szájuk, aztán meg összeszarják magukat.

MANCI      (a konyhából) Miket beszélsz, Károly? Az hiányzik még, hogy bombázzanak! Még képesek a határt is lezárni, és akkor mihez kezd a Zolink?

ZSÁMBÉKI   (idegesen) Leendő vegyészmérnök és kínai pacsnikkal kereskedik. Csempész lett belőle, mit szépítsük a dolgot? Rémes! Az én időmben csak munkakerülők foglalkoztak ilyesmivel.

NAGYI      Mondjátok már, mit csinált a Zoli? (már nagyon várja az ételt, amint Manci leteszi a tálat, elkezdi kavargatni a szedőkanállal)

MANCI      (hozza a tálat, az asztalra teszi) Semmit, mama, semmit! Maga csak szedjen és egyen, ne várja a többieket! (Zsámbékihoz) Vagy akkor küldjük fel Pestre Lacihoz! Úgyis mindig hív bennünket, hogy adjunk itt el mindent, költözzünk át…

ZSÁMBÉKI   (kissé felemeli a hangját, érződik, hogy ez állandó téma a családban) Költözik a rosszsebb! Én futamodjak meg? Akinek még a dédapja is itt született, ebben a városban? Hogy jött-ment betolakodók költözzenek a házamba? Alig várják, hogy kitegyem a lábam. De abból nem esznek! Nem ám! Kivárom, amíg belebuknak a piszkos játékukba. Meg fogod látni, hogy elviszi őket az ördög!

MANCI      (leül az asztalhoz) Csak nehogy minket vigyen el az ördög! Mások meg közben boldogulnak. Odaát.

ZSÁMBÉKI    Felőlem boldogulhatnak. Sok szerencsét!

MANCI      Laci már a második üzletet nyitja. Drága autójuk van. Nagyon megindult neki! Képzelem, hogy Jolánka hogy rázza a rongyot!

ZSÁMBÉKI    (lehiggad, ő is helyet foglal) Hadd rázza, miért fáj az neked, ha Deliblátyné Pesten divatozik?

MANCI      Nem fáj... (sóhajt), csak mondom. Már lakást is vettek, nem is akárhol! Képzeld, a parlament mellett kaptak egy gyönyörű, négyszobás lakást! Hatalmas nappali, két gyerekszoba, háló…

ZSÁMBÉKI    Be is kell ám azt télen fűteni!

MANCI      Ne viccelj, ott minden házban központi fűtés van!

ZSÁMBÉKI    Na pláne, azt kifizetni!

MANCI      Itt eladták azt a kétszobásat, amit Laci kapott az intézettől. Persze, ingyen, mert ő akkor is feltalálta magát…, mert ő akkor is tudta, hogy melyik oldalra kell állni, hogy lakást kapjon az ember…

ZSÁMBÉKI   Jól van, ha tudta. Nekem, hálisten nem kell a lakás, van sajátom…

MANCI      Igen, van sajátunk… Ezért gürcölünk egész életen át. De a Laciék az ingyen lakás árán most négyszobás luxuslakást tudtak venni! Budapesten!

ZSÁMBÉKI   Nem érdekelnek az ilyen kisstílű ügyeskedők. Nekem itt van az én házam. Az én házam, az én váram! Ezt legalább becsületesen szereztem. Senki előtt nem kell szégyenkeznem érte.

MANCI      (sóhajt) Az ablakukból látszik a Duna meg a gyönyörű halászbástya... Mi meg...  

NAGYI      Melyik Laciról beszéltek? A Blazsekról? A Lajos fiáról?

MANCI      (lekezelően) Dehogy a Blazsek! A Delibláty Laci. Maga nem ismeri, mama. A Karcsi unokaöccse.

NAGYI      Ja, mert a Blazsek Laci, úgy tudom, németben van.

ZSÁMBÉKI   Persze, én majd beállok hozzá, a Delibláty László bolttulajdonos úrhoz segédnek, a pult mögé. A fizikatanári diplomámmal! Ahelyett, hogy itthon áldozhatnék a hívatásomnak.

NAGYI      A Blazsekék is eladták a házat. Már nem is járnak haza. Istenem, már alig maradt valaki az ösmerősök közül, meg a rokonságból...

ZSÁMBÉKI   És majd jönnek hozzám vásárolni a volt diákjaim, akik már mind befutottak Pesten. (Feláll, széles gesztussal utánozza a kuncsaftokat) Jó napot, Zsámbéki tanár úr! Milyen jól áll önnek ez a szép citromsárga overáll! És tessék mondani, tanár úr, nem hiányzik önnek néha a fizikalabor? A homogén mágneses tér, amiről nekünk tetszett szavalni a gimiben?  Kérek egy liter firnajszot, ha meg nem sértem! (leül, kis szünet után) És csókoltatom az Albert Einsteint az okos teoriájával!

MANCI      Nincs abban semmi szégyen, ha az ember dolgozik. Ki ismer minket Pesten?

ZSÁMBÉKI   Azért akadnak...

MANCI      Eljárhatnánk színházba. Az operába. (sóhajt, elábrándozik) Száz éve nem voltam operában!

ZSÁMBÉKI   Nem az operába ülnél te be, anyukám, hanem a pénztárba! Te lennél a csinoska kaszírnő…(feláll, utánozza a finomkodó pesti vásárlókat) „Csókolom a kisztihandját, drága Mancika... Puszi-puszi-puszi…De csinosnak tetszik lenni itt, a szadolinok között!... És ez a turbán! Nahát, fantasztikus!”

MANCI      (kapcsol, leveszi a törülközőt a fejéről, megigazítja a haját) Csak ne epéskedj, jó?!

ZSÁMBÉKI   Neked még imponálna is az ilyen szöveg! Lehet, hogy el is énekelnéd nekik az Iluska belépőjét... a Kukorica Jancsiból.

MANCI      Nekem az imponálna, ha a gyerekek rendes állást kapnának. Laci nagyon megígérte, hogy elhelyezi őket. Zolit egy vegyüzembe, ahol gyakorlatot szerez a leendő mérnöki diplomájához. Zitánkat pedig maga mellé veszi, titkárnőnek.

ZSÁMBÉKI   Azt lesheted! Fél éve nem is jelentkezett.

MANCI      Dehogynem! Nem emlékszel, a múltkor is telefonált? Mondta is, hogy hamarosan minket is felkeres! (Felkel, Zoli szobája elé megy, beszól)  Zoli, Zolikám, kész az ebéd! (Könyörögve) Gyere már, ne várjunk rád! Ki fog hülni a finom leves!

ZSÁMBÉKI   (idegesen) Nem fogunk senkire várni! Ha kihül, hát kihül.

NAGYI      A Kálmánom volt ilyen, mint a Zoltán. Ilyen álomszuszék! Hát (kuncog), az aztán sohasem tudott felkelni! Mindig elkésett az oskolából.

MANCI      Jaj, mama, ezt már mesélte százszor…

NAGYI      Aztán mégis leérettségizett a Kálmánom, hálistennek. Derék ember lett belőle. Sokra vitte Amerikában! Emeletes háza van…

ZSÁMBÉKI   (epésen) Anyuka, Amerikában mindenkinek emeletes háza van. A mienk viszont emelt földszintes! Mégsem dicsekszünk vele. Akkor épült, amikor az amerikai cowboyok még a marháikat terelgették a Vadnyugaton! Mint a maga kedvenc filmjeiben, anyuka. És hatlövetű coltokkal üldözték  a szerencsétlen indián őslakókat. Az ottani kisebbséget. Néha már én is indiánnak képzelem magam. Csak nyilam nincs, hogy visszalőjek a betolakodó telepesekre.

ZOLTÁN    (megjelenik az ajtóban, borostás, kialvatlan, farmerben és pizsama felsőben, ásítva). Helló… (ásításból indiánkiáltásba megy át) Ááááá… iiiii… óóóó! Felkelt a Winettou… A Nagy Lusta Sólyom!

NAGYI      Szerbusz, Zolikám!

ZOLI Szia, nagyi, sziasztok ősök! Min keseregsz már megint, öreg dakota törzsfőnök? (átöleli apja vállát, megrázza)

MANCI      Gyorsan mosdjál meg, kisfiam, és ebédelünk! Apádra rájött a dohogás. Azelőtt ilyenkor volt a megbeszélés a tanáriban, most meg itthon emészti magát.

ZOLTÁN    Oá… (nyújtózkodik, megpökdösi ujjait, kitöröli a szemét, képzeletbeli dezodorral befújja a hónaalját) Megmosdottam! Jaj, de álmos vagyok... (ásít)

ZSÁMBÉKI   (előveszi óráját) Hogy valaki délben legyen álmos!

ZOLTÁN    Képzeljétek, öt órát ácsorogtam az éjjel a határon. Oáá! Mi van kajálni, muter?

ZSÁMBÉKI   Ami van, az van. Ebben a házban nincs válogatás. Jól néznénk ki, ha még válogatnánk is!

MANCI      Finom leves, krumlistészta… Öt órát vártál? Hát ez szörnyű! És nem fáztál meg? De mi történt, Zolikám?

ZOLTÁN       Csak a szokásos. Rájött a leltározhatnék a testvérekre. (Utálatos hangon utánozza a magyar vámosokat) ,,Ezt tessék kicsomagolni... Hogy tetszik képzelni, ennyi pacsnit kivinni az országból?! Nem tudja, kérem, hogy ez tilos?! Mégis, mit képzelnek maguk, mi vagyunk mi, meseország? Számla van?" Kiszedette velem az összes cuccot. Csak akkor hagyta abba, amikor odadugtam neki egy stek cigit.

ZSÁMBÉKI   Mindenfelé a korrupció! Odaát is!

ZOLTÁN       (belenéz a tálba) Már megint tészta… Mondjátok, mi van ma?

ZSÁMBÉKI    Péntek. Tésztanap!

ZOLTÁN       (helyet foglal az asztalnál) Már szerdán is az volt! Most már nálunk a szerda is tésztás, meg a péntek is? Tésztapéntek, tésztaszerda... Krumplis tészta, mákos tészta, túrós tészta…Az egész élet egy nagy túró, tésztával.

ZSÁMBÉKI    (kioktatóan) Nagyon is finom! Jó étvágyat!

TÖBBIEK Jó étvágyat!

(Néhány másodpercig némán kanalazzák a levest. Nagyi kitartóan a már üres tányért is kanalazgatja.)

NAGYI      (ábrándozva) A Kálmánom imádta a káposztás cvekedlit, de cukrosan!

ZOLTÁN    (neveti, közben megragadja a merőkanalat) Cvekedli! Mondd, nagyi, az valami kajaféle a cvekedli? Én csak a cvekkerről meg a cvikipusziról hallottam.

MANCI      Előbb tán az apád, nem?

ZOLTÁN    Na, szedjél, fater.

KÁROLY (szertartásosan szed)

NAGYI      Emlékszel, Manci? Istenem! Mindig azt írja a levelében a Kálmán (elérzékenyül), hogy ha még egyszer ehetne az én káposztás cvekedlimből... (szipog)... Ott ültünk, kint a gangon... a diófa alatt!

MANCI      (hűvösen) Emlékszem, mama. Nem is volt soha diófánk.

NAGYI      Hát akkor milyen fánk volt?

MANCI      Mit tudom én! Lehet, hogy akác! (Zoltánhoz, más hangon) Nem jött a nyugdíj, kisfiam. Mára ígérték, lessük a postást reggel óta. Holnap lesz pénzünk, veszek a piacon csirkét, lesz finom pipileves, jó lesz? (megsímogatja fia fejét).

ZOLTÁN    Jó lesz, anyukám, de egyre kérlek: ha lehet, tészta nélkül. Mondjátok,  Nemanja nem telefonált?

MANCI      Nem, még nem.

NAGYI      Nem, biztos nem volt akác. Dehogy! Inkább dió. (senki se figyel rá)

ZOLTÁN    Aztán ha jön a Nemanya, vigyázzatok, mit beszéltek előtte! A bátyja nagy kutya Belgrádban. Valami miniszter, vagy tábornok. Nem kell okvetlenul előhozakodni a visszaélésekkel meg a disznóságokkal, fater. Szidni a rezsimet!

ZSÁMBÉKI  Majd odaállok dicsérni őket, mert ennek a Nyemanyának, vagy hogy hívják, miniszter a pereputtya!

ZOLTÁN    Kérlek, ha nem esne nehezedre. Amíg el nem intézi, hogy felmentsenek a katonaságnál. Semmi kedvem lövészárkot ásni a szlavón fronton. És lesni az agresszort!

MANCI      Jézusmária, csak azt ne!

ZOLTÁN    De ez a Nemanya el tudja intézni a dolgot a bátyja révén. Csak azért mondom, mert irtó nagy patrióta a pasas…Pártkáder! Előtte nem lehet szapulni a rezsimet, mert akkor lőttek a felmentésnek.  Utána, majd ha elintézte, akkor mondhatod, fater!

ZSÁMBÉKI   Szóval hallgassak…, fogjam be a szám. Már a fiam is leint!

MANCI      Nem szeretem, ha az asztalnál politizáltok!

ZOLTÁN   (halkabbra fogja) Van egy szerencsétlen évfolyamtársam, a Kollár. Aki végigszenvedte Vukovár ostromát. Sorkatonaként odavezényelték. Azt hallanátok, hogy miket mesél! (suttogóra vált) Ott volt, amikor a nehéztűzérség a bácskai oldalról rommá lőtte az egész belvárost. És amikor a „győztes hadak felszabadították” a horvát szeparatisták fellegvárát…, ahogy az itteni propaganda szajkózta. Látta a halálfejes zászló alatt vonuló martalócokat…A megtorlásokat, a fosztogatást. A kórházból elhurcolt fegyvertelen embereket. A megcsonkított hullákat…Mit mondjak, idegenroncsként jött haza a Feri. És most mégis kéthavonta berángatják tartalékosnak!

MANCI      Szegény gyerek! Szegény, szegény fiú!

ZSÁMBÉKI   Egyszer úgy is eljön a számonkérés órája! Senki nem kerülheti el!

ZOLTÁN    Egyszer talán tényleg eljön, apám. De félek, hogy addig még sok víz fog lefolyni a Dunán. És nagyon-nagyon sok disznóság megy végbe addig. Csak én nem akarom, nem akarom, értitetek? Nem akarom, hogy közöm legyen hozzá! Nem akarom, hogy belekényszerítsenek ezekbe az aljasságokba!  Még söprögető, mosogató tartalékosként se!

MANCI      Jó van, kisfiam…, nyugodjál meg! Majd elintézzük valahogy… 

ZSÁMBÉKI   Valamikor voltak befolyásos barátaim, de sajnos, azoknak már nincs szavuk.

ZOLTÁN    Csak ezt az évet, ezt az egy évet ússzam meg, amíg lediplomálok. Aztán…

MANCI      Hátha addig a Laci talál neked egy állást Pesten!

ZSÁMBÉKI  (sóhajt) A Laci… (legyint)

ZOLTÁN    Pest, vagy Bécs, vagy Frankfurt, mindegy, csak minél messzebb ettől a  posványtól!

(Rövid döbbent csend)

MANCI      (sóhajt) Szedjetek, szedjetek, kihül az étel! Miért nem szedtek? Karcsi, bevetted a gyógyszeredet? Mama, maga se vette be a vérnyomás elleni tablettát.

NAGYI      A pirosat? Azt bevettem. De várjál, lányom... (kotorász a zsebében, az asztalra borít egy csomó tablettát) Csak arra nem emlékszem, hogy máma vettem be vagy tegnap? (bekap néhányat)

MANCI      És te, Károly?

ZSÁMBÉKI   Nem vettem be, meggyógyultam. Olyan egészséges vagyok, mint a makk! Úgy ketyeg a pumpa, mint a svájci óra!… Csak néha kicsit megáll gondolkodni, hogy érdemes-e folytatni.

MANCI      Miket beszélsz, Károly?! Tán elfogyott a szívgyógyszered?

ZSÁMBÉKI   Már három napja. De nem baj, mert három nap alatt a szívgyógyszeren megspóroltam egy kínai pacsni árát. Majd veszek is egyet a fiamtól. És reggelente kijárok futkosni a ház körül.  Állítólag a sziveseknek direkt jót tesz.

(Kintről ajtónyikorgás, lábdobogás  hallatszik, a család összerezzen, csendben fülelnek)

MANCI      Cccss! Csend! Lehet, hogy a postás a nyugdíjjal! (Észbe kap, öszecsapja kezét) Jézusmáriaszentantal!(keresztet vet, suttogva) Csak nehogy a behívót hozza! (idegesen) Menj be a szobádba, Zoli! Siess! Zárd be, kisfiam, az ajtót!

ZOLTÁN    (besiet) Ne izguljatok, lehet hogy csak  Nemanya.

NAGYI      (nem érti a szituációt) Azt írta a Kálmán, hogy…

MANCI      Hallgasson, mama, jön a postás!

NAGYI      Miért kell nekem, fiam, mindig hallgatni, ha jön a postás?

MANCI      (erélyesen súgja Nagyinak) Figyeljen ide, mama: nincs itthon a Zoli. Érti? El-köl-tö-zött. Nem tudjuk, hol van. Lehet, hogy kül-föld-re ment.

NAGYI      Most ment be a szobába.

MANCI      Jó, tudom..., de ha keresik a behívóval, akkor kell letagadni!

NAGYI      És ha a nyugdíjat hozza, akkor mit mondjak?

MANCI      Akkor ne mondjon semmit.

ZSÁMBÉKI  (közben óvatosan, lábújjhegyen az ajtóhoz megy, hallgatózik, majd résnyire kinyitja, és kiles. Majd legyint, és hirtelen kitárja az ajtót: a küszöbön Zita és Márkó enyeleg) Itt van nektek a postás….kisasszony!

ZITA (nem jön zavarba, vidáman, kézen fogva bevezeti Márkót) Sziasztok…, szia, apu, szia, anyu! Bemutatom nektek Márkót! A barátom!

MANCI      Szerbusz, kislányom!

MÁRKÓ    (hóna alatt irattáska, övében maroktelefon, fontoskodva mindenkivel lekezel) Márkó vagyok…

ZITA (bemutatja az apját) Ő az Apu! Fizikazseni! Szokott előadásokat tartani a gravitációról meg a mágnesességről… Néha leskelődik... (pajkosan megpuszilja apját)

MÁRKÓ    (tettetett csodálattal) Valóban?

ZSÁMBÉKI   Ugyan, kislányom, régen volt az!

ZITA Ő pedig az én drága anyukám... Zenetanárnő, és gyönyörűen énekel. Neki van a legszebb hangja az egész városban! (Ironikusan) Sokkal szebben énekel, mint a te kedvenced, a Cécó…

MÁRKÓ    Tényleg?

ZITA Majdnem operaénekes lett belőle! Csak akkor megjelent egy csúnya fizikus… (bohókásan az apjára mutat), és elcsábította! ... De remekül tud főzni is...

MANCI      (megigazítja a haját, ledobja a kötényt, igyekszik szépnek látszani, mélyre váltott hangon) Örvendek, Zsámbékiné...

MÁRKÓ    (a feleség kezét is jól megrázza) Márkó…

ZITA Ő pedig a nagyi…

MÁRKÓ    (Nagyinak) Csókolom…Márkó vagyok!

NAGYI      Én meg özvegy Breznyák Jánosné, vagyis Franciska. Ő a vejem, Károly, ő meg a lányom, Manci. Zitácska pedig az unokám. De a Zoltán unokámat ne kérdezze…, mert nem tudjuk, hogy hol van.

MANCI      (integet a vendég háta mögött)

NAGYI      El-köl-tö-zött!

MÁRKÓ    (értetlenül bámul)

MANCI      Mama! Most már nem kell titkolózni.

NAGYI      (nem vesz tudomást Manciról) Az is lehet, hogy kül-föld-re ment.

MANCI      Dehogy ment külföldre!

NAGYI      Ja..., visszajött? Nem mondtátok. De van ám nekem még négy másik unokám is! Azok tényleg külföldön vannak!

MANCI      Maga inkább csak egyen, mama… Nem mindenkit érdekelnek az unokák! Tessék helyet foglalni, Márkó! (összeszedi a leveses tányérokat)

ZSÁMBÉKI  (udvariasan) Üljön le, fiatalember!

MÁRKÓ    (zavartan keresi a helyet)

NAGYI      (nem is hallja a megjegyzést)… Négy unokám van Amerikában! … Jaj, de már dédunokám is van, képzelje, az is Amerikában! Egy aranyos kislány! Úgy hívják, hogy... jaj, mindig kimegy a fejemből! Na hogy is?… Mancikám, segíts már! Valami légiriadóval kapcsolatos... Ja, Sziréna!

ZITA Dehogy sziréna, Nagyi! Szeréna.

NAGYI      (csodálkozik, mintha most hallaná először) Szeréna? (próbálgatja) Sze… Szeréna. Á, ezek az idegen nevek! (legyint) Tudja, Mirkó…

MÁRKÓ    Márkó…

NAGYI      Márkó? Én meg Franciska vagyok…Tudja, Márkó, nagyon jól megy a Kálmánomnak Amerikában. Ő a fiam. Derék ember. Nem úgy élnek ám, mint mi itten. Á! Saját emeletes házuk van.

ZSÁMBÉKI  (kimegy széket hozni) Felhőkarcoló, anyuka, felfőkarcolójuk van a Kálmánéknak.

NAGYI      Mit tudom én! Lehet, hogy felhőkarcoló is. De képzelje, Márkó, a szomszédjuk egy néger…. Egy olyan igazi fekete néger!

MÁRKÓ    Hát ez tényleg fantasztikus!   

ZSÁMBÉKI  Nem indián, anyuka?

ZITA Hagyd ezt most, Nagyiii… Anyu, a Márkó üzletember!

MÁRKÓ    (tettetett szerénységgel): Csak kezdő… van egy kis kávépörköldém… (büszkén) „Kávémárkó”. Ez a neve a cégemnek!

ZITA (átszellemülten, az asztalt körüljárva skandálja): Kávémárkó! „Kávémárkó jár az élen, ezt fogyassza nyáron, télen!”… ,,Kávémárkó jár az élen... " Mit szóltok a szlogenjéhez?

ZSÁMBÉKI  (epésen) Majdnem irodalmi... (jambikus hangsúllyal) ,,Ezt fo-gyassza nyáron-télen... " Olyan, mintha Arany János írta volna. (Márkóhoz) Vagy  Njegos?

MÁRKÓ    Nem, nem a Nyegos írta. (büszkén) Hanem én! Én írtam, személyesen!

MANCI      Nagyon szép!

ZITA Most akarja bővíteni a céget. (apjához) Lehet, hogy engem is felvesz…(fontoskodva) A csomagolóba!

ZSÁMBÉKI  (megdöbbenve) A csomagolóba?!

MANCI      Csomagolóba? Adná isten…

NAGYI      (Mancihoz) El akarja venni a Zitust?

MANCI      Jaj, mama…(igyekszik másra terelni a szót) Szóval a csomagolóban lenne hely a kislányunknak?

MÁRKÓ    (feláll, fontoskodva járkál): Khm..Építenék egy… mellékszárnyat, nem nagyot, csak egy… ööö..., egyelőre csak egy olyan… negyven,… hatvan négyzetmétereset, és ott lenne a csomagoló osztály.

MANCI      Nagyon szép!

MÁRKÓ    És akkor felveszek majd valakit, aki megfelel, aki ugye, megállja a helyét a kávéiparban, tud csomagolni…

MANCI      Hát hogyne tudna! Az én kislányom? Nahát hogyne tudna! Nagyon ügyes keze van, majd meglátja! Úgy tud az csomagolni, mint egy…, mint egy... csomagoló automata!

ZSÁMBÉKI  Mikor tanult csomagolni?

MANCI      Nem tanult, de tud, magától tud. Mert ilyen inteligens… (zavartan nevet) De tessék inkább szedni, Márkó (tányért tesz eléjük)!

MÁRKÓ    Igazán restellem… Mindjárt megyek is…

ZITA (leülteti a székre) Nem mész sehová! Csak ülj le szépen. Ne félj, nem harapnak az én drága szüleim!

ZSÁMBÉKI  Tessék csak szedni!

MANCI      A Nagyi már úgyis befejezte (integet neki, hogy vonuljon félre)

NAGYI      Azt mondtátok, hogy lesz kompót is…

MANCI      Majd délután lesz kompót! (rámosolyog Márkóra, közben segít felállni a mamának, aki visszaül a hintaszékbe, kötést vesz elő, de figyel a beszélgetésre)  

ZITA (Márkóhoz) Tessék, szedjél!

MÁRKÓ    Köszönöm, igazán kedvesek! De csak egy nagyon keveset…Éppen, hogy meg ne sértsem a háziasszonyt.

ZSÁMBÉKI  Ma csak ilyen szerény ebéd van nálunk…Tudja, pénteken mindig tésztanapot tartunk. Ez családi hagyomány nálunk. Ha péntek, akkor tészta!

ZITA (kedvesen utánozza apját) Ha péntek, akkor tészta, tudod, Márkó?

MÁRKÓ    Á, a tradíció! A mi családunkban is nagyra tartjuk a tradíciót. Ha péntek, akkor nálunk: kecskesajt! (nevet a saját viccén) Igaz, a többi napon is főleg ez kerül az asztalra. Mert a mi fekete hegyeink között jobbára csak a kecske él meg. Meg az a néhány szegény állattenyésző, aki még nem szökött el onnan. Mint az én drága szüleim.

NAGYI      (közbeszól) Nálunk sokszor volt káposztás cvekedli pénteken. (Lassan kicsoszog a fürdőszobába).

ZSÁMBÉKI  A sok zsíros étel után nem árt egy kis könnyítés a gyomornak!

(A fördőszobából a vécéöblító hangja hallatszik, de Nagyi azért ott marad)

ZOLTÁN    (felöltözve visszajött a szobájából, elmenni készül) Az bizony nem árt! A sok zsíros falat után a könnyű tészta! (Márkóhoz) Szia, Zoltán vagyok! (lekezelnek).

ZITA Ő a bátyuskám!

MÁRKÓ    Szerbusz, Márkó!

ZSÁMBÉKI  Az emésztés nem köti le feleslegesen az energiát. Erre bizony ügyelni kell... Ha az ember szellemi munkát végez.

ZITA Tudod, Márkó, az apu örökké a szakkönyveket bújja. Én még nem is láttam ilyen könyvmolyt, mint az apu!

MANCI      Igazi tudós!

ZSÁMBÉKI  Hát csak belenézegetek a jegyzeteimbe, nem akarok kijönni a formából…

ZOLTÁN    (egy nagy szatyrot rendez) Ennyi erővel kiállhatna a piacra is…

MÁRKÓ    Én nagyon tisztelem a tudományt! Talán azért is, mert nekem nem sikerült... lediplomálnom.

ZSÁMBÉKI  (érdeklődve) Milyen szakra járt, fiatalember?

MÁRKÓ    Hát…, az igazat megvallva, nem jutottam el odáig, hogy szakot válasszak… Tudniillik elakadtam a középiskolában. De hát a fizikát én is imádtam! Hogy is mondjam, az olyan…, olyan okos tudomány! Mindenre talál magyarázatot. Hogy azt mondja: minden test annyi vizet szorít ki…

ZSÁMBÉKI  (kiigazítja, tanárosan) Min-den vízbe mártott test any-nyit veszít tömegéből, mint amennyi…

MÁRKÓ ÉS ZOLTÁN (kórúsban): … mint amennyi az általa kiszorított víz súlya!

ZSÁMBÉKI  (átszellemülten) Nagyszerű! És ki volt a fizikatanára, fiatalember?

MÁRKÓ    Sajnos, már nem emlékszem a nevére… Azt tudom, hogy később felcsapott önkéntesnek, és átment Boszniába harcolni. A hazáért! Vagyis hát… (kuncog), fosztogatni. Gyűjtögetni magának… Minden hétvégén megpakolt autóval jött haza, hozta a szajrét: a frizsidert, a színes tévét… (nevetve) Csupa olyasmit, ami összefüggött a fizikával… De én inkább a kereskedelmi pályát választottam.

ZOLTÁN    (Márkóhoz, kezet nyújt) Szia, nagyon örültem! Nekem, sajnos mennem kell…(iróniával) Vár a sofőr meg a szolgálati kocsi.

MANCI      (büszkén) A mi Zolink vegyészmérnök! Vagyis most készül diplomálni…

FRÉJ          Addig is szolgálati kocsin jár a piacra.

ZOLTÁN    Sziasztok, nem tudom, mikor érek haza... a kiküldetésből!

MANCI      (feláll, kikíséri fiát, kezével lesepri a pelyheket a válláról) Aztán vigyázz magadra, kisfiam!

ZOLI Vigyázok, ne féljetek! Gondoskodik rólam a titkárnőm!(el)

ZITA (odamegy apjához, átöleli) Apu..., mondhatok valamit?...

ZSÁMBÉKI  (elérzékenyülve) Hát persze, kislányom!

ZITA De nem haragszol meg?

ZSÁMBÉKI  Én, terád, csillagom!? Miért haragudnék meg?

ZITA Azért, mert a Márkó...

MANCI és ZAMBÉKI  (egyszerre, elhülve) A Márkó?

ZITA Mert a Márkó...

MANCI      A Márkó?

ZITA Mert a Márkó... nagyon rendes fiú!

MÁRKÓ    (idegesen krákog, torkát köszörüli, közben gyors tempóban falja a tésztát)

MANCI      Igeeen, rendes..., és?

ZITA És... (gyerekesen) a Márkónak szüksége lenne...

MANCI      Mi... mire lenne szüksége, kislányom?

ZITA Szüksége lenne... egy kis tőkére! A befektetéshez.

MÁRKÓ    (félrenyel, elkezd csuklani. Leszórja a tésztát a nadrágjára)

MANCI      (pohárba vizet tölt a kancsóból, Márkó kezébe adja) Jajistenem, meg ne fulladjon! Hozok egy törülközőt. (A fürdőszobához siet, az ajtó zárva, bekopog) Mama, mit csinál ilyen sokáig a fürdőszobában? Jöjjön már ki!

NAGYI      (bentről) Pisilek!

MÁRKÓ    (tovább csuklik)

ZITA (hátbaveri a fiút, akinek rögtön eláll a csuklása) Na, ez mindjárt segített. Hagyjad, anyu már rendben van. (letisztítja a fiú nadrágját) Szóval a Márkónak szüksége lenne egy kis pénzre, hogy kibővítse az üzemet...

MÁRKÓ    (nagyokat szuszog)

MANCI      (kissé megnyugodott, de még tart a kellemetlen meglepetéstől) Ez nagyon szép! Amikor egy fiatalember törekvő!

ZITA És azt mondtam neki, a Márkónak... Azt mondtam neki, lehet, hogy az apu...

MANCI      Hogy az apu... ?

ZSÁMBÉKI  Már mint én?

ZITA ... hogy az apu tudna neki kölcsönözni… egy kis devizát!

(Döbbent csend támad)

MÁRKÓ    (kiesik a villa a kezéből, lebújik az asztal alá, keresni, Zita segít neki)

ZSÁMBÉKI   (óriási meglepetéssel felpattan) Még hogy én?

MANCI      De kislányom... , tudod jól, hogy nekünk nincs devízánk!

ZSÁMBÉKI  (zavartan) Na nem... Az... az... tényleg nincs, devízánk aztán... a legkevésbé... Csak volt, amíg dolgozhattam. Addig volt. Amíg ki nem rúgtak a gimnáziumból. El nem küldtek idő előtt nyugdíjba! Én voltam a gyanús elem. No, mindegy, elmúlt. De kivárjuk a végét! Lesz ez még másképp is!

ZITA Ne izgulj, apu! Persze, hogy lesz másként is!

MANCI      Jaj, ne izgasd fel magad, apukám! Vigyázz a szívedre. Nem éri meg.

MÁRKÓ    (tettetett felháborodással) Így volt nálunk is! Aki ért valamit, azt kirugták. Az mindig gyanús, aki érti a szakmáját! Aki tud valamit!

ZSÁMBÉKI  (lecsendesedve) Amíg dolgoztam, addig, ugye, félre tudtunk tenni valamennyit. Csak  akkor jött ez a…, ez a rohadt rezsim, és rátette a kezét a pénzünkre!

MANCI      (kínosan mentegetőzve a vendég előtt, közben összeszedi a tányérokat) Vagyis a bank tette rá a kezét a pénzünkre, hehehe... Tudja, Márkó, bent rekedt a kevéske megtakarított pénzünk a bankban. Ki tudja, hozzájuthatunk-e valaha is?

MÁRKÓ    (megjátszott indulattal) Bizony rátette, azt a mocskos, ronda kezét! Rá, a mi pénzünkre rátette a mocskos kezét! Tudom! Én? Én nagyon is tudom! Á, hogy én hogy utálom ezt a rezsimet! Sötét gengszter banda! Mind kinyirnám őket, majku im... pfuj! Fognám a pisztolyt, és pang, pang… Nem, inkább egy kalasnyikot! Ratata…

ZSÁMBÉKI  gyanúsan mérlegeli Márkót

ZITA (lefogja a hadonászó fiút) Csillapodjál te is! De anyuuu… De apuuu... (suttogóra fogva a szót) Én a dugesz pénzre gondoltam.

MANCI      (némi vonakodás után) Jaj, kislányom… Hát mit is mondjak… De az az utolsó tartalékunk. Te is tudod, hogy  kell  gyógyszerekre, az apád szívgyógyszerére... Meg ami nagyon-nagyon szükséges. Mindig előadódhat valami (diszkréten Nagyi felé int).

ZITA De csak egészen rövid időről lenne szó, anyukám!

ZSÁMBÉKI  Sajnos, a nyugdíj rendszertelenül érkezik, meg különben is, éppen csak hogy kijövünk belőle. (idegesen) Ezek meg közben gazdálkodnak a megtakarított devízánkkal. Az én keservesen megkeresett pénzemmel! Kellett nekik fegyverekre, hogy küldjék a határon túlra... Azoknak a fasisz ...

MANCI      (meglöki a könyökével a férjét) Mit tudod te, hogy mire kell az államnak az a devíza? Hogy tudnánk azt mi, mi, a kisemberek, hogy mire kell egy kormánynak a pénzünk, nem igaz?

ZSÁMBÉKI  Hogyne tudnám! Aknavetőre meg géppisztolyra!

MANCI      Hát ezt csak így mondják…

ZSÁMBÉKI  Ez így is van!

ZITA De apu, nem olyan sok pénz kell a Márkónak…, csak négy-öt ezer márka…

MANCI      Ötezer márka! Te jóságos ég!

ZITA …Mindössze néhány hónapra… És akkor felépülne a csomagolórészleg, ahol én is dolgozhatnék! Úgy szeretnék már én is kereső lenni!

MANCI      Ötezer márka, az rengeteg pénz, kislányom.

MÁRKÓ    (okoskodóan, megjátszott magabiztossággal) Úgy számolom, hogy öt…, hétezerből ki lehetne hozni az objektumot. Kétezret tudniillik már sikerült felhajtanom. (Táskájából prospektusokat vesz ki, kiteregeti az asztalra.) Itt vannak már a tervrajzok, az elképzelések... A kávéiparba mindenképpen érdemes beruházni… Vagyis hát más iparágba most tényleg nem érdemes. Mert, ugye, olyan időket élünk, hogy csak a kávéipar virágzik.

ZSÁMBÉKI  Meg a hadiipar. Hát elég ronda időket élünk!

MÁRKÓ    (okoskodva, járkálva magyaráz) Tetszik tudni, nekem az az üzleti elvem, hogy az ember a mai világban, mit mondjak, mosógépet,  ventilátort..., ööö..., gramofont..., na meg pláne könyvet! Lehet, hogy vesz, de inkább nem vesz. Hát én legalábbis biztos nem! Mert minden a materiális helyzettől függ. Az pedig, ugye, nem nagyon rózsás!

ZSÁMBÉKI   Hát rózsásnak aztán tényleg nem mondható.

MANCI      Nagyon okos... nagyon, nagyon!

ZITA Ugye? Ugye, milyen okos? (megsimogja a fiú fejét)

ZSÁMBÉKI  (fenntartással méregeti Márkót, szemüveget vesz elő, vizsgálgatja a prospektust)

MÁRKÓ    Engem pedig, bevallom, csak ez érdekel, vagyis a materiális érvényesülés. A politika (fejét forgatja)... az nem! Meg hogy ki milyen nációhoz tartozik? Miért lenne az fontos? Engem az egyáltalán nem érdekel. Aki igazi bizniszmen, az ilyesmivel nem törődik. A politikával foglalkozzanak a politikusok, nem igaz?

ZSÁMBÉKI   Nana!

MÁRKÓ    Azért fizetjük őket, hehehe! Én izgassam magam, hogy hol lesz az országhatár? Meg hogy mi történik a határon túl? Semmi közöm hozzá! Intézzék el a politikusok egymás között. Minket pedig hagyjanak békén!

MANCI      (bólogat) Bizony, az lenne a legjobb! Ha békesség lenne.

MÁRKÓ    Olyan sok mindent mesélnek az emberek, hogy így, meg úgy, meg hogy a mieink miket csináltak odaát... A határon túl. Meg hogy azok miket követnek el a mieinkkel szemben. Ki tudja, mi az igazság? Én nem láttam. Én a kávéval foglakozom, és pont. Mert a kávé az kávé!

MANCI      Nagyon is így van!

MÁRKÓ    Azt nálunk nem lehet kihagyni. A kávé nálunk nemzeti ital. Olyan, mint a… szilvapálinka. A slyivovica. Csakhogy az lehúz, a pálinka, ellenben kávé az, ugye, felemel. A kávé az, ami…, ami előre visz…, ami pozitív. Ami ébren tart. A kávé a jövő itala!

MANCI      Az, az, tényleg az! Én se tudok meglenni nélküle.

MÁRKÓ    Itt akkor is kávéznak az emberek, ha kenyérre sincs pénzük. Ezért a kávéra lehet építeni! Oda érdemes beruházni.

MANCI      Nahát, még nem is hallottam egy fiatalember szájából, hogy ilyen okosan érvelt volna! Mit szólsz, Károly? Hát nincs igaza?

ZSÁMBÉKI  (elengedi füle mellett, a prospektust nézegeti)

ZITA A kávét pedig csomagolni kell! A jövő italát! Na, apu, mit szólsz a Márkó terveihez?

ZSÁMBÉKI  Mit szóljak, kislányom? Nyakig vagyunk a háborúban. Minden nap várjuk a bombázást. Ilyenkor nem szoktak beruházni.

ZITA Jaj, ne legyél ilyen pesszimista, apukám! Meglátjátok, nem lesz semmi abból a bombázásból. Márkó nagyon rendes, még kamatot is fizetne…

ZSÁMBÉKI   (legyint): Nem az a lényeg…, vagyis hát még nem döntöttünk.

MÁRKÓ    Havi tíz százalék... És garanciát is vállalok!

ZITA Látjátok, milyen rendes? Még keresnétek is rajta!

ZSÁMBÉKI   Nem akarunk mi senkin sem keresni.

ZITA (boldogan sóhajt): Látod, milyen ember az apu! Arany szíve van!

FELESÉG (sört, poharakat tesz az asztalra): Egy kis sör, jót tesz a csusza után…Károly, tölts a vendégnek, légy szíves!

MÁRKÓ    (zsebében megszólal a maroktelefon, a csengőhang egy jellegzetes délszláv népi melódia) Bocsánat! (Montenegrói dialektusban válaszolgat, de szavait nem lehet megérteni) Da... da... ja... ja, tu szam... E pa sta... bitye..ajde, tyutyemo sze..A gye szi? Jel? Ne... ne... (elfordul, a nézőtér felé, hogy ne hallják) Szjutra, szjutra csoecse. Pet iljada... e... , pet… razumes, pet! Ajd, ajd, dobro... tyutyemo se!

CSALÁD (közben összesúgnak, Zsámbéki elutasítólag ingatja a fejét, Zita könyörög)

ZSÁMBÉKI   Azért majd még gondolkodunk a dolgon…(kibontja a sört, tölt) Tessék, egészségére!

MÁRKÓ    Kedves egészségükre! Természetesen! Csak tessék jól átgondolni a dolgot. Én különben most úgyis külföldi beszerző útra indulok…, egy nagyobb mennyiségű brazil kávéról lenne szó… Van egy haverom a vámnál... Kissé rövidlátó, szegény (bizalmasan kacsint). Úgy elmegy mellette a kávés kamion a határon, mintha csak egy veréb szállt volna el!

ZITA A Márkónak van mindig a legjobb kávéja a városban! „Kávémárkó áll az élen, ezt fogyassza nyáron télen!”

MANCI      Hát hogyne, a brazil kávé a legjobb.

MÁRKÓ    Talán az unokafivérem eljöhetne a jövő héten a pénzért…, persze, csak ha pozitív lesz a válasz. És tudják nélkülözni az összeget, mondjuk három hónapra... Havi tíz százalékos kamattal! És természetesen azzal a garanciával, hogy a kislányuk bekapcsolódhat a termelésbe!

ZSÁMBÉKI  (visszafogottan) Majd még gondolkodunk rajta, fiatalember… Hát akkor, egészségünkre! (iszik)

MÁRKÓ    Kedves egészségére, Zsámbéki úr!

ZSÁMBÉKI   (kifelé fülel, integet, hogy hallgassanak. Mindenki elhallgat) Csend…, csend!… Mintha sziréna szólna…

ZITA (nevetve) Ugyan, apu, már megint képzelődsz! Dehogy sziréna! Csak egy autó tülkölt! Sziréna?! Hahaha! (megöleli apját)

MÁRKÓ    Riasztóberendezés lehetett. Lehet, hogy a csirkefogók megpróbálták feltörni valakinek a kocsiját.

MANCI      Jaj, Karcsi! Te meg a bombázás! Folyton fested az ördögöt a falra azzal a szirénázással! A sziréna egészen másként szól!

(Vécéöblítő-gurgulázás hangzik fel, Nagyi kilép a fürdőszobából, hátul a szoknyája felkapva, begyűrve a hosszú szárú bugyiba) Nem sziréna, gyerekek, hanem Szeréna! Ugye, Zitus?

MANCI      (odalép, restelkedve megigazítja a mamát) Jaj, mama, hogy néz ki?!

NAGYI      Hogy nézek ki? (sapkáját igazítja) Most már megtanultam, hogy hívják a dédunokámat! Szeréna. Istenem (elérzékenyülve) , milyen szép neve van! Breznyák Szeréna! Olyan szép magyaros, nem? Breznyák Szeréna… Hát szebb, mint a Sziréna, százszor!

MANCI      (idegesen) Hagyja már, mama, az unokákat meg a dédunokákat, az Isten áldja meg! Nem róluk beszéltünk.

ZSÁMBÉKI    Pedig én határozottan hallottam a szirénabúgást. Lehet, hogy csak próba volt?

MANCI      Az lehet, hogy csak próba volt!

ZITA (átöleli apját) Nem lesz itt semmiféle bombázás, apuka! Nyugodjál meg, meglátod, nem lesz semmi baj… Jön a tavasz, majd kimegyünk megint kirándulni a nagyi szőlőjébe, a Fruska Gorába. Márkónak van egy szép autója, egy remek Audi… Ő majd kivisz minket. És akkor elfelejted ezeket a gyászos gondolatokat!

MÁRKÓ    (észbe kap) Ha csak nem az én autómat vitték el az előbb… O, májku… (keresi a kulcsot s zsebében)

NAGYI      Most megyünk kirándulni, gyerekek? Mert van a magyaroknál egy jó film, a Jávor Pállal meg a Szelecki Zitával.

MANCI      Nem megyünk sehová, mama. Csak nyugodtan nézze a Jávor Pált.

MÁRKÓ    Én meg kiszaladok, megnézem az autómat… majku im… Még képesek feltörni! Kurva banda!

ZITA Megyek veled… Sziasztok! Majd jövök este… Gondolkozzatok a pénzen! Apú…, úgy szeretnék már én is kenyérkereső lenni! Szia, nagyi, jó mozizást a Szeleckivel!

MANCI      Pedig most akartam nektek főzni egy jó kávét!

ZITA Kösz, anyu. Az úgy se olyan, mint a Márkó kávéja. „Kávémárkó jár az élen, ezt fogyassza…

NAGYI…nyáron-télen!”… Nekem azért főzhetsz, Mancikám egy édesebbet.

ZITA Brávó, Nagyi! Majd hozok nektek a Márkó kávéjából!

MÁRKÓ    (visszaélép, húzná a lányt magával) Viszontlátásra, csókolom…! Köszönöm a finom ebédet, (Nagyi felé) a cvekedlit!

NAGYI      Nincs mit…, Zsárkó.

MÁRKÓ    Elnézést, szaladok, hátha az én autómat feszegették. Ha el nem vitték közben… Majku…( Zitával együtt elviharzik)      

MANCI      (becsukja utánuk az ajtót, nagyot sóhajt a csöndben) Akkor csak nektek főzök kávét.

ZSÁMBÉKI  (leroskad a fotelbe) Főzzél, anyukám. Ha már az lett a nemzeti italunk.

(VÉGE AZ ELSŐ FELVONÁSNAK)

MÁSODIK FELVONÁS

 

SZÍN: ugyanaz. Történik egy héttel később. Mielőtt felmegy a függöny, egy ismert „kaubojnóta” szól szöveg nélkül, a három aranyásóról szóló. Zoli piacozik, Zita elutazott, Nagyi a fürdőszobában. Manci takarít, székek az asztalra borítva.

MANCI      (pongyolában, haja bekötve, sietve porszívózik, takarít.)

NAGYI      (kilép a fürdőszobából, rendetlen öltözékben, félig begombolkozva, beleakad a lába a porszívózsinórba)

MANCI      Vigyázzon, mama! (kikapcsolja a gépet) Nem látja, hogy porszívózok?!

NAGYI      (fogatlanul, sisteregve) Jó reggelt, Mancikám! Mi ez a nagy felfordulás?

MANCI      Nem felfordulás, mama, hanem reggeli takarítás. Már megint elfelejtette betenni a fogsorát!

NAGYI      Jól van, rögtön visszamegyek a fürdőszobába!

MANCI      De ne legyen bent sokáig, mert én is szeretnék végre bejutni.

NAGYI      Nem leszek, ne félj!

ZSÁMBÉKI   (Felöltőben kijön a szobából, kezében szatyor, bevásárolni indul) Jó reggelt, anyuka!

NAGYI      Jó reggelt, Károly! (elvonul a fördőszobába) Megyek a fogamért.

ZSÁMBÉKI   Menjen csak, anyuka, mert még valaki elviszi! (Mancihoz) Szóval kenyér, tej, jogurt…

MANCI      Tojás…, liszt, élesztő…, sütök majd egy kis pogácsát... A mosóport el ne felejtsd! Hanyadika van ma, Károly?

ZSÁMBÉKI    Tizedike. Március tíz.

MANCI      Jesszusom! Tizedike! Akkor ma jön a Márkó fivére a pénzért!

ZSÁMBÉKI    Na és akkor mi van?

MANCI      Hozzál, légy szíves, egy csokor virágot, olyan barátságtalan ez a lakás.

ZSÁMBÉKI    Hát milyen legyen háborús időkben? Szóval virág…, nekem újság, elem a rádióba, egy csomag gyertya…. Hadd legyen itthon, mert először úgyis a villanytelepet fogják bombázni…

MANCI      (kérlelően) Légy szíves, Károly! Ne kezd a napot bombázással!

ZSÁMBÉKI   Hát mivel kezdjem, szivem, ha folyton ezt emlegetik a külföldi adók? Már a célpontokat is kijelölték. Először az erőműveket és a tévéállomásokat fogják támadni, aztán következnek a hidak…

MANCI      Olyan vagy, mint a halálmadár a gyászos jóslataiddal! Hátha mégis megegyeznek, és nem lesz bombázás?!

ZAÁMBÉKI   Te csak bizakodjál, anyukám… Szóval gyertya, gyufa, elem..

MANCI      Jó, jó, gyertya, gyufa, elem..., de ne felejtsd el a többit se!

ZSÁMBÉKI   (pénztárcáját vizsgálja) Két százas talán elég lesz. Jól van, elmentem.

MANCI      Szerbusz, siess vissza!

ZSÁMBÉKI   Sietek… (el)

NAGYI      (visszajött, gombolkozik) Zitus alszik még?

MANCI      (a port törölgeti a bútorokról) Nem alszik, elutazott Márkóval… Üzleti ügyben.

NAGYI      Együtt utaztak?

MANCI      Mi van abban? Együtt dolgoznak, együtt utaznak.

NAGYI      Megvolt az eljegyzés?

MANCI      Dehogy volt meg! Az még odébb van!

(Kintről csöngetés hallatszik)

MANCI      Hát ez meg ki lehet? Jaj, hogy nézek ki? (ledobja a pongyolát, a kendőt a fejéről, a tükör előtt megigazítja magát) Jövök! Azonnal nyitom! (Nagyihoz) Mama, tegye rendbe magát, jön valaki! (kitárja a bejárati ajtót)

NEMANYA   (másodszor is becsönget. Megtermett, jól öltözött  férfi áll az ajtóban, felöltőben, kalapban, irattáskával a kezében, járáskor erősen biceg, húzza egyik lábát) Jó napot! (papírról olvassa a címet) Zsámbékiék? Epres utca tíz…

MANCI      (ijedten) Igen, Zsámbéki…

NEMANYA   Zsámbeki? Akkor jó helyen járok… A kedves gyermeke már biztosan említette, hogy jönni fogok. Én (hadarva, alig érthetően, elharapva a szavak végét) Nemanya Bulátovics vagyok…

MANCI      (megkönnyebbülten, abban a meggyőződésben, hogy Márkó fivére) Ó, hogyne, már mindent tudunk! Tessék beljebb fáradni…, (bizonytalanul) Bulátovics úr! Én az édesanya vagyok. Tessék levetni a kabátot… Ide tessék akasztani…

NEMANYA (krákog) Elnézést, hogy ilyen hajnali órán zavarom önöket…(felakasztja a kabátját, kezet nyújt Mancinak) Jó reggelt! Bulátovics.

MANCI      Jó reggelt! Zsámbékiné! Nem tesz semmit, mi már régen felkeltünk! (nagyira mutat) Ő a nagymama…

NEMANYA (vele is kezet fog) Jó reggelt! Bulátovics.

NAGYI      Jó reggelt! Breznyák Franciska vagyok…Magának vannak gyerekei, fiatalember?

MANCI      Mama, hagyja most a gyerekeket! Tessék ide, az asztalhoz (leülteti a vendéget) Még hasonlít is a Márkóra!

NEMANYA  (körülményesen helyezgeti a beteg lábát, csodálkozva) Márkóra? Én? Milyen Márkóra?

MANCI      (nevet) Hát az unokaöccsére!

NEMANYA  Az unokaöcsémre? Ja…, az lehet.

MNACI      A pénzért tetszett jönni, ugye?

NEMANYA  (zavarba jön) A pénzért?… Hát… ööö…, arról van szó, hogy…

MANCI      Rendben van, már mindent megbeszéltünk a férjemmel! Főzhetek egy kávét?

NEMANYA  Köszönöm, elfogadom. (Az asztalra teszi a táskáját, iratokat szed elő.)

MANCI      Azonnal hozom! (kisiet a konyhába)

NAGYI      (odatalepszik az asztalhoz) Tudja, hogy nekem már hat unokám van?

NEMANYA Ejha! Ez nagyon szép!

NAGYI      Sőt, már egy dédunokám is van! Amerikában. De a Zoltán unokámat ne kérdezze, mert nem tudjuk, hogy hol van.

NEMANYA  (megütközve) Nem itt lakik a Zoltán?

NAGYI      Néha itt lakik, néha nem lakik itt. Most éppen (ravaszul) el-köl-tö-zött!

NEMANYA  Hát akkor lehet, hogy nem is jó helyen járok?

NAGYI      Azt kell mondani, hogy kül-földre ment. (Elneveti magát) Hát nem értem miért, de mindig le kell tagadni a Zoltánt, ha jön a postás.

NEMANYA  Ja, értem már! (nevet) Én nem vagyok postás! Előttem nem kell letagadni, kedves… nagymama. Én pont az ő ügyében, a Zoltán ügyében jöttem!

NAGYI      Igen? A Zoltán ügyében?

NEMANYA  Igen, igen, a felmentés végett. Hogy ne kelljen bevonulnia tartalékosnak.

NAGYI      Ja? Zoltán az unokám…, vagy mondtam már? Aki kiment, az meg a Manci, a lányom. A fiam pedig, a Kálmán, az kint él Amerikában.

NEMANYA  Hát őt már biztosan nem hívják be…, ne tessék félni!

NAGYI      Ne is, mert na-gyon rendes ember! És jól megy neki, hálistennek! Emeletes háza van ott kint Amerikában. (Bizalmasan) Tudja, a ronda komonisták elöl menekült el még annak idején.

NEMANYA  Igen?

NAGYI      De jól tette, hogy elment, nagyon jól tette! Mondhatom, nem bánta meg. Nem úgy élnek ám azok, mint itt nálunk, á! Dehogy!

NEMANYA  Hát igen, sokan eltávoztak annak idején, igaz. Pedig hát…, itt is szükség lett volna rájuk…, az országépítésben. Sajnos, nem bíztak a kormányunkban.

NAGYI      Mindig azt kérdezi a levelében a Kálmánom, hogy mondja, anyuka, hogy bírják ott maguk elviselni azt a szörnyű komonizmust? Azokat az istenverte pogányokat?

NEMANYA  (zavartan köszörüli a torkát) Hát… ö…, most már nincsen kommunizmus…, kedves nagymama. Annak már vége. Most demokrácia van. Most éppen egy demokratikus, szocialista kormány van hatalmon.

NAGYI      Egyfene! Az is bolsi! Azok is pogányok! Mind egyforma!

NEMANYA  (idegesen felpattan, bicegve sétálgat) Nem, tévedni tetszik, azért nem-nem-nem mindenki pogány meg bolsi…, ahogy tetszett mondani. Ez így nem teljesen igaz, ha megengedi, kedves nagymama. Mert itt vagyok például én. Mi vagyok én? (Pátosszal) Én, kérem, egy…, egy kimondottan nemzeti érzelmű, öntudatos hazafi vagyok. Mondhatnám patrióta.

NAGYI      Hah, én meg azt hittem, hogy a postától jött!

NEMANYA  Egy patrióta, aki a lelkén viseli a nemzet sorsát! Jó, jó, nem mondom…, nem mondom. Azelőtt én is hittem a haladó eszmékben. Mi tagadás, megszédítettek azokkal a mesékkel, hogy önigazgatás…, testvériség-egység…, meg mit tudom én? Meg hát ott volt a család, ugye, arról is kellett gondoskodni, se lakás, se jó állás… Tetszik tudni, hogy van az, amikor fiatal az ember? Felkerül vidékről a városba, és senki ismerős. Csak a nagybácsi a pártbizottságban. Hát ő aztán igazán rendes volt hozzám. Amikor a hónom alá nyúlt, és odavett maga mellé. Pedig se diploma, se tapasztalat az ideológiában, semmi. Úgy kellett esti kurzuson kijárni a pártfőiskolát.

NAGYI      Az én Kálmánom meg polgáriba járt, de ő délelőtt!

NEMANYA  Á, nagyon nehéz volt! Az a rengeteg párttörténet meg a munkásosztály, meg a dialektika, a tőke, meg a… meg az elnyomás…

NAGYI      Hát hogyne!

NEMANYA Éjjeleket magoltam a Lenin munkáit. Már lázálmom volt az em…, empíriokriti…kriticicizmustól…

NAGYI      Az volt egyszer nekem is! Enteritiszem.

NEMANYA  De higgye el, kedves nagymama: komitét ide, komitét oda, én azért a lelkem mélyén sohasem szüntem meg hívőnek lenni! Azért mondom, hogy nem mindenki hitetlen és bolsi. Én pláne nem vagyok az. Mert engem a drága jó szüleim annak idején titokban meg is kereszteltek. Igaz, hogy sokat kockáztattak, ki is dobhatták volna őket a pártból. Sőt, nagytitokban még a templomba is betértek, persze, csak ha nem látta senki.

NAGYI      Így is kell! Nem úgy, mint ez az én Károly vejem… A Mancimnak a férje. (Közelebb hajol, bizalmasan, int, hogy figyeljen rá) Ez még templomba se jár! Tudja, mit mond? Hogy ő fizikus, azért nem muszáj neki templomba menni. Hallott már ilyet? Hát mondja, igaz az, hogy a fizikusoknak nem muszáj templomba járni?

NEMANYA  (visszatelepszik az asztalhoz) Nem, kérem, ilyen előírás nincsen. Különben nem is hallottam ilyesmiről.

NAGYI      Közben meg úgy szidja ezt a mostani rendszert… ha-ha-ha! Csak hallaná! Vörös banda! Ha-ha-ha! Azt mondja rájuk! Piszkos gazemberek!

NEMANYA  (megtütközve) Gazemberek?!

NAGYI      Igen! Meg háborús uszítók! Ha-ha-ha! (hátba veri a vendéget) Meg tudná fojtani őket egy kanál vízben… ha-ha-ha! Pláne a vezetőjüket, azt a …, na hogy hívják? (összecsapja a kezét) Hogy arra miket mond!

NEMANYA  Hát…, vannak, sajnos, akik nem szimpatizálnak a vezetőségünkkel…, az elnökünkkel…, ez kétségtelen. De hát erre joguk van a demokráciában! Nálunk az ilyesmiért – sajnos - senkit se zárnak be.

NAGYI      (cinkosan) Tudja mit mond a vejem? Hogy hamarosan jönnek az amerikai bombázók, és kifüstölik ezeket…Igaz ez?

NEMANYA  Hogy kifüstölik? Mármint az elnökünket?!

NAGYI      Ki, persze, azt a szöges hajút! Hehehe…

MANCI      (érkezik a kávéval) Itt a kávécska! Mama, mivel szórakoztatja a kedves vendéget? Azt mondta, hogy reggelizni akar a konyhában (int neki, hogy vonuljon el, majd a vendéghez) Tessék a kávé! Persze, nem olyan finom, mintha a Márkó kávéjából főztük volna…

NAGYI      (lassan kicsoszog) Itt is reggelizhetek!

MANCI      (súgja neki) Maga csak egyen kint a konyhában!

NEMANYA  Köszönöm szépen… Én nem vagyok egy kávészakértő…(babrál a kávéval)

MANCI      (bizalmasan) Pedig hát a kávé a jövő itala! Igaz?  „Kávé Márkó jár az élen…

NAGYI      (a konyhaajtóból visszafordul) …ezt fogyassza nyáron-télen”!

NEMANYA  (értetlenül) Igen…, majd megpróbálom. Ki fogom próbálni… Kávémárkó… (nem érti a dolgot) De hogy rögtön a tárgyra térjek: szóval arról van szó, ugye…, hogy az önök kedves gyermeke…

MANCI      (elérzékenyülva) Nekünk a gyermekeink biztonsága a legfontosabb! Csak nekik legyen jó, mi nem számítunk!

NEMANYA   Én nagyon…, nagyon megértem önöket, meg hát őt is meg tudom érteni. Aki ilyen szép, meleg családi fészekben él, ugyebár… Bár, az igazat megvallva (patetikusan), most, hogy ismét külső aggresszió fenyegeti az országot…

MANCI      Tessék?

NEMANYA  Mondom, amikor külső agresszió fenyeget, most, amikor… a haza érdeke, ugye, azt követelné…

MANCI      A haza? Nem egészen értem, Bulátovics úr… Hogy jön a kávéhoz… a haza?

NEMANYA  (szigorúan) Nem a kávéhoz jön a haza, asszonyom, hanem csak úgy általában mondom. Megnyugtatom önt, hogy én is ott lennék, méghozzá az első arcvonalban, ha ez a szerencsétlen, beteg lábam nem akadályozna meg! (Feláll, próbálgatja a lábát.)

MANCI      (együttérzéssel) Ó, szegény ember! És mondja, születésétől fogva…tetszik sántítani?

NEMANYA  Nem, asszonyom. (büszkén) Ezt a vukovári hadműveletben szereztem!

MANCI      Ó, de sajnálom! Talán golyót tetszett kapni?

NEMANYA Nem, nem… nem golyó. Gerenda. Egy marha nehéz gerenda. Az esett rá.

MANCI      Talán az ágyúzás alatt? Egy összeomló épületben?

NEMANYA  Nem, kérem. Ez később történt, a fatelepen. Ott esett rá a gerenda. A vukovári fatelepen. (legyint) Pont a lábfejemre. Szlavón tölgy, puff… Nehéz, mint a ménkű! Telibe találta… (mutatja, hogy zuhant a fa)… a bütyköm. Amikor rekviráltuk az ellenséges fatelepet.

MANCI      Ó! És szokott fájni?

NEMANYA  (elérzékenyülve) De még mennyire hogy szokott. Sokszor sajog ám! (részvéttel méregeti saját lábát) Ha változik az időjárás… Ha jönnek a frontok. Mármint a meteorológiai frontok. A ciklon meg az anticiklon…

MANCI      Az, az, a ciklon, az szokott nekem is fájni!

NEMANYA  A hideg meg a meleg. Á, hogy akkor hogy tud sajogni!…A hidegre!

MANCI      Ugye? Nekem is arra szokott, a hidegre, itt, a hátam…, meg a csípőm.

NEBOJSA  Nekem pedig ez a szerencsétlen bal lábam… Ezért, bármennyire is sajnálom, nem tehetek eleget a mozgósítási parancsnak. Tartósan ki-szu-pe-rál-tak (sóhajt). Sajnos, ez a szomorú tényállás! Ezen nem tudok változtatni!

MANCI      Hát igazán, igazán nagyon, nagyon sajnálom. Nagy csapás lehet ez Önnek! Meg a kedves családjának is. Hogy nem tetszik tudni bevonulni. Ó, ó, ó!

NEMANYA  Az, az, csapás. Nekik is, meg nekem is. Egy nagy kő…, mit kő?! Egy hatalmas szikla nyomja a lelkiismeretemet. Ezekben a nehéz időkben, amikor, ugye, mindenkinek ott lenne a helye az első arcvonalban! Én meg… (lábát nézegeti, legyint), ccc…, itt bicegek a hátországban.

MANCI      Szegény ember!

NEMANYA  Mint egy lesántult… patrióta oroszlán. (Sóhajt) Pedig hát a haza…, az mindig az első kell, hogy legyen!

MANCI      Igen… Hogyne… (sóhajt), a haza az első… De azért (bizalmasan) egy üzletembernek… a kávé a második! Igaz?

NEMANYA  A kávé? Nem értem…

MANCI      (hamiskásan) Bizony, hogy a kávé! Mert a kávé, az nálunk nemzeti ital! Így van?

NEMANYA  Már akinek…, elnézést, én inkább teázni szoktam. Ritkábban egy kis szilvórium… De csak egy kupica. Az egészség végett. Jót tesz a gyomornak.

MANCI      Attól még a kávét csomagolni kell! Úgy bizony!

NEMANYA  Mi-miért kell csomagolni?!

MANCI      (nevet) Jaj, de viccesnek tetszik lenni! Hát hogy jobban el lehessen adni!  És ki fogja csomagolni azt a kávét…, úgy, mint az automata?… Na? Ki? Kinek van ehhez kézügyessége?

NEMANYA  Én? Énrám tetszik gondolni?

MANCI      Dehogy magára! Hiszen biztosan hallotta: meg van az már, hogy ki fog  csomagolni! El van az már intézve... És az is, hogy hol fogják csomagolni!

NEMANYA   Ho-ho-hol?

MANCI      Hogyhogy hol? Hát az új csomagolóban! Ugye? Amit majd felépítenek a Márkóval! Ebből a pénzből! (előveszi a borítékot, kezében forgatja) Az ötezer márkából!

NEMANYA  (felvillanyozódik) Ö… ö… ötezer márka? Öt ezer!? Ja…, kezdem érteni!

MANCI      Na látja! Nézze, mi már mindent megbeszéltünk a férjemmel. (Játszik a borítékkal, amiről Nemanya le sem veszi a tekintetét) Az igaz, hogy most nem a befektetések idejét éljük, de hát úgy gondoltuk…, hogy hátha máshol hasznosabb célokat szolgál majd ez a kis összeg…

NEMANYA  Persze, hogyne!

MANCI      …Ami nekünk, igaz, nem is olyan kicsi. Sőt, nagyon is nagy! Egy vagyon! De hát (meghatódik)… mi meghozzuk ezt az áldozatot… a gyermekünkért!

NEMANYA  Igazán megható. Ez a szülői aggodalom. Ez az önfeláldozás! (Nyúl a borítékért, de Manci véletlenszerűen arréb teszi) Hát… majd igyekszünk mindent megtenni…

MANCI      Nagyon hálásak lennénk…

NEMANYA  Majd odaszólunk ott, ahol kell…, a megfelelő helyen. Azért is vagyok itt. Hogy odaszóljak. Mert néha azért el kell tekinteni a szigorú szabályoktól.

MANCI      Így van. Én is mondtam a férjemnek, hogy inkább adjuk oda azt a pénzt, tekintsünk el a szabályoktól. Igaz, hogy nagyon nehezen kapartuk össze, de hát…, egy szülőnek a gyermeke a legfontosabb! (szipog).

NEMANYA  Hát hogyne, kérem, a gyermek! Megértem.

MANCI      (jelentőségteljesen Nemanya elé teszi a borítékot) Itt van, ötezer márka. Tessék, számolja meg! (elfordul, szipog, hangosan kifújja az orrát)

NEMANYA  (óvatosan körülnéz, nincs-e tanú, majd kézbe veszi a borítékot, belesandít, és azonnal  zsebreteszi) Nem, nem…, én teljesen megbízok önökben.

MANCI      De csak tessék megszámoln!

NEMANYA  Dehogy kell azt számolni! Ugyan, ugyan, hova tetszik gondolni!… Majd még számoljuk is!… Én megbízom önökben. Az igaz, hogy a kedves férje, amint hallottam…

MANCI      Mi van a férjemmel?

NEMANYA  Úgy hallottam, hogy igen kemény ellenzéki… De ne tessék félni, én tisztelem mindenkinek a meggyőződését.

MANCI      Igazán szép magától!

NEMANYA   Nálunk mindenkinek joga van a saját ellenzéki véleményére! Még ha az olykor ellentétben is áll a hivatalossal! (feláll, visszateszi papírjait a táskába) Hát akkor…, asszonyom, meg is beszéltük a dolgot. Ígérem, hogy odaszólok, ahová kell… Tessék megnyugodni, minden el lesz intézve. Akkor én talán el is mennék…

MANCI      Hová tetszik sietni? Nem is issza meg a kávét? Nem ízlett?

NEMANYA   Ó, dehogynem, nagyon finom! (belekortyol az italba) Nagyon finom! De ne tessék haragudni, sietnem kell… (kiszalad a száján:) Máshol is várnak… Vagyis hát még ma intézkedni akarok a kedves gyermeke ügyében!

MANCI      Milyen rendes öntől! Aztán nézzék ám, hogy minél előbb felépüljön az a csomagolórészleg!

NEMANYA   A csomagoló? Ja, hooogyne! Amint lesz egy kis időm, azonnal hívom a kőműveseket. Hát akkor… (feláll, udvariasan biccent a fejével) üdvözlöm a kedves férjét… és a fiát…

MANCI      Talán a kislányomat, Zitát?

NEMNYA  Igen, őt is sokszor üdvözlöm! A kislányt is. Az egész családot, a rokonságot is, és külön, a…nagymamát! Tessék neki megmondani, hogy (hamiskásan) most már nem kell senkit letagadni, ha jön a postás!

MANCI      Ha jön a postás?

NEMANYA  Igen, a postás.  És a Zoltán nyugodtan hazajöhet… kül-föld-ről!

MANCI      Ó, hát ismeri a fiúnkat is?

NEMANYA  (jelentőségteljesen) Asszonyom, mi mindenkit ismerünk, akit kell!

MANCI      Igazán?

NEMANYA   (kabátjáért, kalapjáért nyúl, diszkréten megtapogatja a zsebében a pénzt) Akkor…, nagyon örültem…Még egyszer: a viszontlátásra, asszonyom! Nem felejtem el: hívni fogom a kőművest!

MANCI      Így van. Viszontlására, Bulátovics úr! Üdvözlöm Márkót!

NEMANYA  (udvariasan biccent, elsiet, megfeledkezve a bicegésről) Köszönöm, átadom! (az ajtóból visszafordul) És ki fogom próbálni azt a kávét! „Kávé Márkó jár az élen, ezt fogyassza nyáron-télen!” Viszontlátásra!

MANCI      Viszontlátásra! (becsukja az ajtót, egy ideig a kilincsen a keze, elgondolkodik a történteken) „Ezt fogyassza nyáron-télen…” Furcsa, furcsa, nagyon, nagyon furcsa.

NAGYI      (előjön a konyhából) Már el is ment a vendég?

MANCI      Elment.

NAGYI      Csuda rendes ember, ugye? Templombajáró!

MANCI      Ezt meg honnan tudja, mama?

NAGYI      Nekem elmesélte.

MANCI      És maga mit mesélt el neki?

NAGYI      Elmeséltem neki a Kálmánomat. (A karosszékébe telepszik, előveszi a kötést.)

MANCI      Mindenkit agyonra untat a fiával, mama!

ZSÁMBÉKI   (érkezik a bevásárlásból, teli szatyrot cipel, virágcsokrot is hoz, kifulladva)  Szerbusztok! Krumplit is vettem, azt mondják, hogy az se lesz…

MANCI      Jól tetted! (elveszi férjétől a csokrot, vázát keres) Milyen szép virág! Drága volt?

ZSÁMBÉKI   Elviselhető.

MANCI      Én meg közben elküldtem a pénzt Márkónak! A csomagolóra.

ZSÁMBÉKI   (meghökkenve) Hogy küldted el?

MANCI      Úgy, hogy itt volt az unokafivére, és elvitte a pénzt. Ebben a percben ment el.

ZSÁMBÉKI   (döbbenten) Ne beszélj! Csak úgy jött, fogta a pénzt és elvitte?

MANCI      (megszeppenve) Hát megbeszéltük, Károly, hogy odaadjuk, nemigaz?

ZSÁMBÉKI   Jó, de valami elismervényt talán aláírattál vele?

MANCI      Elismervényt? Minek? Nagyon komoly embernek nézett ki.

NAGYI      (közbeszól) Tényleg komoly ember, rendes, még templomba is jár!

MANCI      Mama, maga most hallgasson!... Végső soron a Márkó unokfivére. Megígérte, hogy gyorsan fog intézkedni a csomagolóügyben, hogy a Zitus dolgozhasson!

ZSÁMBÉKI    (idegesen) Mancikám, honnan tudod, hogy az az ember a Márkó unokafivére volt? Hátha csak egy szélhámos! Legalább megjegyezted a nevét?

MANCI      Miért lenne szélhámos? Rendkívül udvariasan viselkedett. A tetejébe még a lábát is húzta.

ZSÁMBÉKI   És te mindenkinek adsz ötezer márkát, aki udvariasan viselkedik, és húzza a lábát?! Hogy hívják?

MANCI      Valami… Bö... bö... Bulátovics!

ZSÁMBÉKI   Bulátovics! Azokból annyi van, mint a nyű! De a keresztneve? Mi a keresztneve?

MANCI      Mintha… Nenádot mondott volna… Vagy Nebojsa?…, vagy Nemanya? Tán Nemanya.

ZSÁMBÉKI         (elhülve rogy le a székre, alig tér magához) Na, ha Nemanya, akkor… (szívéhez nyúl, halkan) Adjál, légy szíves egy idegcsillapítót!

MANCI      (ijedten) Jaj, mi van veled, Károly? (A zsebéből veszi elő a gyógyszeres dobozt, idegesen rázogatja ki belőle a pirulát, vizet tölt) Rosszul vagy?

NAGYI      (kuncogva) Nagyon tetszett neki, amikor elmeséltem, hogy a vejem hogy utálja ezt a mostani rezsimet. Hehehe… Meg tudná fojtani az elnöküket egy kanál vízben!

ZSÁMBÉKI  (közben beveszi a gyógyszert, kortyint, de torkára szalad a víz, krákog) Na még ez is… Adjál, légy szíves, még egy tablettát!

NAGYI      Ugye jól mondtam neki, Karcsi?

ZSÁMBÉKI    Jól mondta, anyuka… Nagyon jól mondta, anyuka... Mert ha a Nemanya volt, akkor…

MANCI      (legyezgeti férjét) Jól vagy, Károly?

ZSÁMBÉKI  Kitünően érzem magam… Mert ha a Nemanya volt az illető, akkor, Mancikám, te szépen odaajándékoztad a pénzünket ennek az átkozott rezsimnek.

MANCI      (kétségbeesetten) Miket beszélsz, Károly?

ZSÁMBÉKI   Ráadásul az anyósom szépen elmesélte, hogy mennyire utáljuk őket!

NAGYI      (a fürdőszoba ajtajához csoszogott) Nagyon is tetszett neki! (elvonul)

ZSÁMBÉKI   Képzelem…Szóval küldtünk nekik ajándékba egy láda muníciót. Ahhoz az aknavetőhöz, amit még a szlavóniai háború idején vásároltak a devizánkon.

MANCI      Hogy jön most ide az aknavető, nem értem…?

ZSÁMBÉKI  Majd rögtön megérted! (tagoltan, mint a kisdiákoknak) Akinek te olyan nagylelkűen odaadtad a pénzt, az nem a Márkó unokafivére volt…

MANCI      Hanem kicsoda?

ZSÁMBÉKI  … hanem az a Nemanya nevű pártfunkci, aki a Zoli behívója ügyében jött! Aki előtt nekem tartani kellett volna a számat, mert nagy kutya a fivére Belgrádban! Az anyósom meg közben szépen lefestette az egész családunkat!

MANCI      (fogja a fejét, pityeregve) Jézusmária! Én mindjárt összeesek… Azért emlegette folyton az agresszorokat…

ZSÁMBÉKI  Naná, ennyi pénzért én is emlegetném őket.

MANCI      …meg a hazafias kötelességet. Ó, én szamár!

ZSÁMBÉKI   (sóhajt) Most már mindegy. Legfeljebb… abban bízhatunk, hogy elintézi a Zoltán felmentését.

MANCI      Biztosan! Meg fogod látni, apukám, biztosan elintézi. Nagyon ígérgette, hogy többet nem kell bújkálnia a Zoltánnak. Nem is értettem, hogy mi köze van a Zoltánnak a kávécsomagoláshoz… (észbe kap) Jajistenem!

ZSÁMBÉKI   Mi van, mi történt?

MANCI      Akkor mit mondunk a Márkónak?

(Mindketten elhallgatnak)

ZSÁMBÉKI  A Márkónak? Megmondjuk neki az igazat.

MANCI      Azt, hogy elkotyavetyéltük a neki ígért pénzt?

ZSÁMBÉKI  Kérlek, Mancikám, ne beszélj többes számban! Azt a pénzt te kótyavetyélted el, ha nem tévedek. Az utolsó megtakarított garasainkat…. Különben mit mondhaszt mást?

MANCI      (pityeregve) És akkor mi lesz Zitussal? Hol fog dolgozni?

(Csöngetnek, a házaspár rosszat sejtve, egy másodpercig ülve marad, majd a második csengőszóra Manci az ajtóhoz siet)

MANCI      (sírós hangon) Jövök! (a kitárt ajtóban Delibláty, mögötte egy csinibaba tipeg magas sarkú cipőben)

DELIBLÁTY  (divatos cuccban, a „fővárosból” érkező gavallér fölényével, széttárt karokkal lép be) Szerbusztok, drááága rokonaim! (Férfiasan megölelgeti Mancit) Mancikám! De csinos vagy, drágám, egyelek is meg! (megcsókolja) Puszi, puszi… c… mmmm! Mindig mondtam, hogy dörzsölt pasas ez a Károly, van ízlése! De van ám! De még mennyire, hogy van! (egyre lejjebb csúszik a keze az ölelgetésben)

MANCI      (ocsúdva a meglepetésből, a könnyeit törölgeti) Szerbusz, Lacikám! Hát megjöttél?

DELIBLÁTY   Jaj, még el is pityeredtél az érkezésemre! Arany szived van, Mancikám! (Károlyt is megöleli) Szeerbusz, Karcsikám! Te aztán nem öregszel, komám! (mustrálja a férjet) Hja, de így könnyű! Ilyen nyugalomban, ebben a csendes vidéki lakban! Ahol megállt az idő! Ahol nem történik semmi! (pajkosan, kacsintva) Az imádott asszonyka mellett…

ZSÁMBÉKI     (nem túl lelkesen) Szerbusz, Laci… Hát látom, te se öregszel…

DELIBLÁTY   Jaj, még be se mutattam nektek Bettinát! A…. titkárnőmet. Ő Mancika, az én drága ángyikám!

MANCI      Zsámbékiné… (bizalmatlanul lekezel a lánnyal)

BETTINA       (divatos tavaszi kabátban, alatta szűk pulcsi, miniszoknya, eddig zavartan ácsorgott az ajtónál, kezében egy kisebb utazótáskával, lekezel Mancival, kissé fennhéjázva, csipogó hangon) Szióka, Betti vagyok…

DELIBLÁTY  Bettike, ő pedig az én híres professzor nagybácsim: Zsámbéki Károly!

BETTINA       Örvendek, Betti.

ZSÁMBÉKI    Kezét csókolom, Bettike… Tessék levetni a kabátját! Kérem a táskát is! (elhelyezi a cuccot a fogason)

BETTINA       (hűvösen) Köszi.

MANCI      Tessék, foglaljatok helyet! (az asztalhoz invitálja őket) Hát ezt a meglepetést!

DELIBLÁTY   Így is akartam! Meglepni titeket! Egy kellemes meglepetést okozni nektek… Akik itt, ebben az áldott, vidéki, békés milliőben éldegelték. Nem úgy, mint mi, ott, abban a pesti bolondokházába! Áh! Még a levegő is egészen más! (mély lélegzetet vesz) Ugye, Bettike?
BETTINA       (becsmérlően nézegeti az elavult bútorokat) Igen.

DELIBLÁTY  Mondtam neked, ugye? (az ablakhoz megy) Olyan itt a levegő, mint a…, mint az Alpokban! Harapni lehet!

MANCI      (tapintatosan) Jolánka… nem jött, Laci?

DELIBLÁTY  Á, a Jolán! (legyint) Ő egyáltalán nem szeret utazgatni… Olyan otthon ülős fajta. Én meg…, folyton úton vagyok. Hiába, ilyen az üzleti élet! Másképp nem megy. Ha fönt akarok maradni! Most is éppen le kell ugranom Belgrádba, üzleti ügyben, hát gondoltam, útba ejtelek titeket is…

ZSÁMBÉKI   (pálinkát, felesége poharakat vesz elő) Nagyon kedves tőled.

MANCI      Hát persze, meg is haragudtunk volna, ha elkerülsz… ha elkerültetek volna minket!

DELIBLÁTY Én? Az én szeretett rokonaimat? Akiket annyiszor emlegetek? Igaz, Bettike?

BETTINA  Igaz. (lehajolva kotorász a táskájában, fenekét mutogatja, neszeszert, abból körömreszelőt vesz elő)

DELIBLÁTY  Sajnos, most sincs sok időm…, csak éppen benéztünk hozzátok. Hadd lássuk, mit csináltok? (megveregeti Zsámbéki vállát) Remélem, nem zavartuk meg az ifjú párt?... Akik ebben a madárfüttyös, vidéki kúriában fészkelnek! Turbékolnak egymásnak, mint a szerelmes gerlepár… Ugye? Eltaláltam?

MANCI      Hová gondoltok! A világért sem zavartok! De mivel kínálhatlak meg benneteket? Mit hozzak? Kávét, teát?

DELIBLÁTY  Mindent, Mancikám! (vidáman hahotázik) Lehet valami konkrétabbat is! Mert éhesek vagyunk ám, mint a farkas! Ugye, Bettike?

BETTINA  Igen.

ZSÁMBÉKI    (pálinkát tölt a vendégeknek) Hát akkor, a kedves vendégek egészségére!

DELIBLÁTY  (elveszi a poharkát, koccint) Az én drága délvidéki rokonaim egészségére!

BETTINA  (tartózkodva koccingat) Egészségére!

DELIBLÁTY  (megborzong az italtól) Húúú…Ez aztán a kisüsti! Ahogy mondani szokták: kerítésszaggató! (nevet) Na látod, ebből szívesen vinnék egy flaskóval, hogy odafönt megmutassam azoknak a puhányoknak, hogy milyen az igazi targyi! Az igazi bácskai papramorgó!

ZSÁMBÉKI    Szerbiából kaptuk. Szilva.

DELIBLÁTY  Szilva? Hahaha! Szóval slyivovica. Meg se mondtam volna! De az is jó. Ugye, Bettike?

BETTINA  Igen.

MANCI      Hát akkor én készítek is valamit nektek! (konyhába megy)

ZSÁMBÉKI    És…, hogy megy az üzlet, Lacikám?

DELIBLÁTY  Megy, mendegél…Nem panaszkodhatom, Karcsikám! De csinálni kell, nincs mese! Holnap reggel is irány Belgrád! Nincs ám pihenés, mint itt, nálatok! Reggeltől estig megy a hajsza. A kíméletlen robot! Ez a piszkos biznisz. Ej, ha én is ilyen nyugodt életet élhetnék, mint ti! (kiles Manci után) Itt, ahol nincs az az őrült forgalom…

ZSÁMBÉKI   Hát nincs, mert nincs benzín se.

DELIBLÁTY…nincs rohanás, nincs stressz, mint fönt, nálunk. Így van, Bettike?

BETTINA  Így van.

ZSÁMBÉKI    Rohanás az nincs. Legfeljebb egy kis nyomorgás.

DELIBLÁTY  Hahaha! Imádom a humorodat, Karcsikám! Te beszélsz, aki ebben a kis nyugodt birodalmadban éldegélsz? Mi kell ennél több?! Na, erre iszunk egyet!

ZSÁMBÉKI    (koccintanak) Egészségedre! Néha azért történik itt is egy s más…

DELIBLÁTY  Na jó, minden szökőévben egyszer van egy kis háború… Egy kis balkáni csetepaté. Néha egy kis mozgósítás. De aztán megint minden visszazökken a rendes kerékvágásba!

ZSÁMBÉKI    Igen…, most is készül egy kis zökkenés, egy kedélyes kis bombázás.

DELIBLÁTY  Hát igen, mondogatják. Áh, én úgy aggódom miattatok, amikor hallom a híreket! Sokszor mondom is Bettikének: mit csinálhatnak most az én drága rokonaim ott lennt, a déli végeken? Ugye, mondom, Bettike?

BETTINA  Igen.

ZSÁMBÉKI   Mi is többször  emlegetünk titeket!

DELIBLÁTY (meglepődve) Tényleg? Milyen rendesek vagytok!

ZSÁMBÉKI   Igen, főleg a Zolink miatt emlegettünk… Tudod, jó lenne őt elhelyezni Pesten…

DELIBLÁTY (megütközve) Pesten?

ZSÁMBÉKI   Igen, gondoltuk, hogy ha találnál neki valamilyen gyakornoki állást…, egy vegyüzemben, mint leendő vegyészmérnöknek. Egyszer említetted is, Lacikám, hogy talán tudnál szerezni neki valami kis állást…

ZSÁMBÉKI   Én mondtam?

ZSÁMBÉKI   Igen, egyszer Mancikával beszélgettetek erről telefonon.

DELIBLÁTY Ja, igaz! Emlékszem. Dehát az nagyon régen volt!

ZSÁMBÉKI   Tudod, úgy szégyellem, hogy Zoltán kénytelen csencselni. Szegény fiú, állandóan a piacok között ingázik… Kínai pacsnikkal kereskedik, egyezkedik a vámosokkal. Most is éppen úton van.

DELIBLÁTY  Hát…, igen, igen, megértelek. (Felkel, kezét Zsámbéki vállára teszi) Hja, csak az a baj, öregem, hogy azóta ott is megváltozott a helyzet. Ez akkor volt, amikor ott is minden virágzott… Amikor mindenfelé keresték a munkaerőt. Sajnos, most már mások a körülmények… Meg, tudod…(bizalmasan), hogy őszinte legyek, most már egészen másként tekintenek ránk, szegény délvidéki rokonokra. Nem úgy, mint a háború elején… Akkor elég volt azt mondani, hogy (elváltoztatott hangon): „uram, én lentről jövök, Szerbiából, az elnyomásból…, ahol sárba tapossák a nemzeti mivoltomat!” És máris megnyílt előtted minden ajtó. Na, ez volt az én szerencsém! Érted? Hogy idejében mentem. Amikor még figyeltek ránk. Megvolt a részvét a háború miatt. De most…? Á! Azóta teljesen megfordult a világ. Csak a hajtás, a tülekedés. Az embereket nem érdekli, hogy ki honnan jött. A kutyát se izgatják a szegény határon túli rokonok! Sőt! Attól félnek, hogy elvesszük a kenyerüket! Érted? Vagy hogy alamizsnát fogunk kunyerálni.

ZSÁMBÉKI  Tudom, tudom, ezzel tisztában vagyok. Nem is tartok igényt szánalomra, vagy könyöradományra, ellenkezőleg: dolgozni menne a fiúnk. Ezért ha hallasz valamit... Mégiscsak egy diplomás fiatalemberről van szó…

DELIBLÁTY  Hát majd igyekszem…, Karcsikám. De ti nem tudjátok elképzelni, hogy milyen nehéz ma egy fiatalnak álláshoz jutni ott. Ugye, Bettike?

BETTINA  Igen.(keresztbe rakja a lábát)

ZSÁMBÉKI    A Zitusunk, a kislányunk is teng-leng…

DELIBLÁTY  Tényleg, hát hol van a Zitus?

ZSÁMBÉKI    Ő is éppen üzleti úton van. De nem komoly dolog.

DELIBLÁTY  Biztosan ő is már nagylány lett!

ZSÁMBÉKI    Hát… Huszonkét éves. Közben se egyetem, se állás…

DELIBLÁTY  Huszonkét éves! Te jóságos ég! Nahát, hogy elszaladt az idő! A kis Zituska huszonkét éves! Képzeld, Bettike! A térdemen lovagolt! Ennivaló dundi kislány volt! Most meg biztosan veszettül csinos, a mamájára!

ZSÁMBÉKI    Valami titkárnői állásra gondoltunk, hátha be tudnád protezsálni!

DELIBLÁTY  Jaj, öregem, azért nem vagyok én miniszter! Itt van Bettike példája: mondd meg szépen a professzor úrnak, hogy hány pályázatra jelentkeztél, mielőtt én felvettelek volna? Na, hányra? Nyolcra, vagy kilencre?

BETTINA  Kilencre.

DELIBLÁTY  És hogy kellett lépkedni az igazgató urak előtt? Mutasd meg, kérlek!

BETTINA  (lerakja a kisollót, feláll, fenekét riszálva végigsétál a szobán) Így.

DELIBLÁTY  És befűzni a papírt a nyomtatóba?

BETTINA  (mélyen lehajol) Így.

DELIBLÁTY  És azt is meséld el, Bettike, hogy mit követeltek tőled azok a romlott disznók?

BETTINA  Azt, hogy…, azt hogy…

DELIBLÁTY  Na, na? Mondjad szépen!

BETTINA  Muszáj?

DELIBLÁTY  Mondjad, Bettike! Mit akartak veled csinálni azok a gyalázatosak?

BETTINA  (pityeregve) Lefektetni…

DELIBLÁTY  Na ehhez mit szólsz, öregem?! Hihetetlen, hogy hová süllyedtek az erkölcsök! És mi lett a vége, Bettike?

BETTINA  Az, hogy…, hogy utána mégis felmondtak (elbőgi magát).

DELIBLÁTY  Na, jól van, angyalkám… nyugodjál meg! Most már nincs semmi baj… A Laci bácsi vigyáz rád! (Zsámbékihez) Na, hallottad, öregem! Ez van. Ilyen kurva, becstelen világot élünk! Nem úgy, mint ti itt, ebben a tiszta, erkölcsös, becsületes környezetben!

MANCI      (érkezik a nagy hidegtállal, tányérokat, evősezközt hoz) Tessék, egy kis harapnivaló!

ZSÁMBÉKI    (segít megteríteni) Tessék, hazai falatok! Ez aztán tényleg bácskai, a sógor hozta Kishegyesről.

DELIBLÁTY  (visszaül az asztalhoz, összecsapja a kezét) Ezt a kedves vendéglátást! Na mit szólsz hozzá, Bettike? Milyenek vagyunk mi, délvidékiek? Ugye, hogy nincs párja a derék bácskaiaknak?

BETTINA  Nincsen.

ZSÁMBÉKI   Tessék, fogjatok hozzá! (székeket rendez, pálinkát tölt)

MANCI      Egyetek, gyerekek, mintha otthon lennétek!

DELIBLÁTY (összedörzsöli a teneyrét) Á, ennek nem lehet ellenállni! Ilyen kenyér nincs máshol, csak a Bácskában! Majd elröpül! Na, mit szólsz, Bettike? És ez a szalonna! (megszagolja) Fenséges! Kolbász…, van itt minden!

MANCI      Hát csak egy kis maradék a hegyesi kóstolóból…

DELIBLÁTY Még ti panaszkodtok! Hát mikor láttunk mi utoljára ilyen gazdagon megterített asztalt, Bettike?

BETTINA  Régen.

DELIBLÁTY  (a lányhoz) Mi az, nem eszel, angyalom?

BETTINA  Szeretnék kezet mosni…

MANCI      Tessék a fördőszobába, Bettike! (észbe kap) Jaj, a mama! Hol a mama? Biztosan elaludt a fürdőszobában! Csak egy pillanatot várjál, Bettike. Károly, gyere, hozzuk ki a mamát! (diszkréten beszól a fürdőszobába) Mama! Mit csinál ott bent? Jöjjön már ki! Vendégek vannak…

KARCSI     (feszegeti az ajtót, de belülről be van zárva) Anyuka! A vendégek is szeretnének ám bejutni!

BETTINA  (türelmetlenül toporog, szorongatja)

MANCI      Mama, jól van? (a kulcslyukon leselkedik)

Károly, hozzál valamilyen szerszámot, feszítsük ki!

DELIBLÁTY  Adjátok ide azt a kulcsot, majd én megpróbálom!

ZSÁMBÉKI    Nem lehet semmit csinálni, belülről be van zárva.

DELIBLÁTY Törjük be!

MANCI      Isten ments! Majd inkább a Karcsi bemászik a hátsó ablakon!

ZSÁMBÉKI   Én?! Nem is tudok mászni.

BETTINA  Másik fürdőszoba nincs?

MANCI      Nincs, Bettike, sajnos. Csak egy kis türelem. Mindjárt ki fogjuk nyitni! (beszól) Mama! Az isten áldja meg, mit csinál ilyen sokáig a fürdőszobában?!

ZSÁMBÉKI   Mintha szólt volna…

MANCI      (hallgatózik) Mama, jöjjön ki!

(Rövid csend, hallgatóznak)

NAGYI      (bentről) Jövök, jövök, csak pisilek!

MANCI      Na hálaistennek! Csak ha… jól van. Akkor jöjjön ki szépen, mama!

ZSÁMBÉKI  Hogy hogy tud valaki ennyit… pisilni?! Nem értem.

NAGYI      (kilép az ajtón, rosszul van begombolva a slafrokja, félrecsúszott a sapkája) Mondjátok, mi ez a nagy sietség?

MANCI      (sietve elrendezi a mama ruháját) A Bettike is be szeretne menni! (bemutatja anyjának a lányt) Ő Bettike, Budapestről jött, a Laci titkárnője.

BETTINA  (finomkodva fog vele kezet) Betty vagyok.

NAGYI      (megsaccolja tetőtől talpig) Én meg Franciska. Vagyis Breznyákné. Szerbusz, Petike! Nem fázol?

MANCI      Bettike, mama! Bettike.

NAGYI      Jól van, hallom…, én meg Pallika vagyok. Menjél be, Petike! Már szabad a fürdőszoba!

BETTINA  (bevonul a fürdőszobába) Köszi.

NAGYI      De ne maradj bent sokáig!

MANCI      Jöjjön, mama, ismerje meg Lacit, a Károly unokaöccse, pesti vállalkozó!

DELIBLÁTY  (kezet fog Nagyival, füléhez hajolva, jó hangosan) Kezit csókolom, Nagyika! Delibláty László. Én vagyok az a csúnya pesti rokon, aki időnként ide szokott telefonálni!

NAGYI      Szerbusz, Lacikám! De ne kiabálj, az isten áldjon meg! Hallok én jól. (Odatelepszik László mellé) Aztán hogy ityeg a fityeg arra, felétek, Pesten?

DELIBLÁTY  Ityegni ityeg, nagyika, csak a fityegéssel vannak néha gondok, hahaha!

ZSÁMBÉKI    Nana! Úgy látom, hogy azzal éppen nincs baj.

NAGYI      Megvan még a halászbástya? Meg a Margit-sziget?

DELIBLÁTY  Megvan, Nagyika! Nem vitték el az oroszok!

NAGYI      Akkor jó. (Meglepődik a terített asztal látán, maga elé veszi a tányért) Mi az, gyerekek, már dél van? Hogy elszaladt az idő!

MANCI      Dehogy van dél, mama! (elteszi előle a tányért)  Csak a vendégek kapnak egy kis tízórait. Mi még nem eszünk!

NAGYI      Ja…, én azt hittem… És mond, Lacikám, ismerted te az én fiamat, a Kálmánt?

ZSÁMBÉKI   Honnan ismerte volna, anyuka, amikor a Kálmán ötven évvel ezelőtt ment ki Amerikába? A Laci meg negyven éves.

NAGYI      De jól tette, hogy kiment. Tudod, máma gazdag ember a Kálmán, emeletes háza…

MANCI      Mama! Ne kezdje már megint a Kálmánt…

NAGYI…, a szomszédja meg egy igazi néger…

ZSÁMBÉKI   Nem néger, anyuka, indián!

NAGYI      Jól van, akkor hozom az albumot. Megmutatom a vendégeknek a régi házunkat, a gangot a diófával…Nyáron mindig ott szoktunk ebédelni, a diófa alatt, ugye, Mancikám?

MANCI      Persze, persze, mama. De erről majd később mesél. Addig keresse meg azt az albumot!

NAGYI      (elvonul a konyhába) Csak tudnám, hová tettem?

BETTINA   (kijön a fürdőszobából, helyet foglal az asztalnál)

MANCI      Bettike, tessék, vegyél! Nagyon finom a szalonna is!

BETTINA  (megvetéssel nézi a sok disznóságot) Köszönöm. Majd csak egy kis vajaskenyeret. (Keresgél a kaja között) Lazac nincs véletlenül?

ZSÁMBÉKI   Lazac???… Sajnos, Bettike… Mifelénk nem terem meg a lazac. Vagyis hát a kereskedők nem kényeztetik el a vásárlókat! Különösen mostanában, ezekben a háborús időkben.

BETTINA  És kapri bogyó?

MANCI      Ó, ilyen finomságokat mi csak a filmekből ismerünk, Bettike! De van egy doboz szardiniám, meg kikiriki…, az olyan bogyós.

BETTINA  Az micsoda, a kikiriki?

DELIBLÁTY Magyarul földimogyoró, angyalkám…

BETTINA  Jaaa!

MANCI      Hozzam a szardiniát?

BETTINA  Köszi, ne fáradjál, ma inkább majd bőjtölök. Úgyis fogyiznom kéne.

DELIBLÁTY  A világért se fogyizzál, Bettike! (pajkosan átkarolja a lányt) Tudod, hogy én mit szeretek? Na mit? Mit szeret a Laci bácsi? (a fülébe súg) Hahaha!

BETTINA  Malac!

ZSÁMBÉKI  Nálunk a vendégnek tilos a bőjtölés, Bettike! Legalább ebből a sovány kolbászocskából tessék fogyasztani néhány karikát!

MANCI      Mégis behozom a szardiniát! Tegnap vettem a piacon, Horvátországból csempészik. Nagyon finom ám! (kimegy)

BETTINA  Köszi, nem keeell…

ZSÁMBÉKI    (boros palackot bont, poharakat tesz az asztalra, tölt) Egy kis bánáti rizling, hogy jobban csússzon a falat!

DELIBLÁTY  Ez az! (beleszagol az italba, nézegeti) Á, micsoda bukéja van! Mennyei ital! Igazi nektár! Bettike, ezt meg kell kóstolnod!

ZAÁMBÉKI   Tölthetek, Bettike?

BETTINA  (vonakodva) Csak egy icipicit…

ZSÁMBÉKI   És mondd, Laci, mit hallottál a Halászékról? A Halász Jóskáról? Tudod, utcánkbeli. Ők is felmentek Pestre néhány éve.

DELIBLÁTY  Halász? Halász… Halász… Ja, a Halász Jóska! A szobafestő!

ZSÁMBÉKI    Nem, nem szobafestő, szociológus, ha jól tudom. Azelőtt itt dolgozott a pártbizottságban. Biztosan emlékszel rá! (bizalmasan) Igazi komcsi káder volt!

DELIBLÁTY  Lehet, hogy itthon komcsi káder volt, de Pesten, kérlek, kapitalista. Pontosabban szobafestő vállalkozó! Feltalálta magát az ember. Jólmenő szobafestő cége van!

ZSÁMBÉKI    A Halász Jóskának?! Mi köze neki a piktorokhoz? Itthon folyton a tévében szerepelt, dícsérgette a küldöttrendszert meg… a szocialista önigazgatást.

DELIBLÁTY  Hja, kérlek, ideológiából ma már nem él meg az ember. Pláne a kapitalizmusban. Vagy leszel piktor, vagy felkötöd magad. Aki nem vállalkozik, annak felkopik az ála.

ZSÁMBÉKI    Azért, látom, te nem panaszkodhatsz, Lacikám. Feltaláltad magad. Hiába, én már vén vagyok az ilyen kísérletezéshez…

DELIBLÁTY  Dehogy vagy vén! Csak kényelmes. Jobban szereted az ilyen nyugodt tempót, ha az aranyos feleséged lesi a kívánságaidat…

MANCI      (érkezik a konyhából, Betti elé teszi a szardíniát) Tessék a halacska! Ez aztán tényleg diétás!

BETTINA  Nem kellett volna…, kösz.

MANCI      Vegyél, kedves Bettike…

DELIBLÁTY  Egyél, csillagom, kell az energia! Ma még diktálni szeretnék neked… hahaha! (bizalmasan kacsint Zsámbéki felé, felpattan) Aztán holnap reggel repülünk! Elintézzük az üzletet Belgrádban, mielőtt jönnek a bombázók, hehehe! Még benzínt is kell vennünk… apropó benzín: egyáltalán lehet venni üzemanyagot nálatok?

ZSÁMBÉKI   Hol-hogy. Lehet, hogy sorba kell majd állnod.

MANCI      A Zolink a múltkor egy fél napot ácsorgott. És csak tíz litert kapott.

DELIBLÁTY  Még az hiányzik!

ZSÁMBÉKI    Kannákban tartalékoljuk, őrízgetjük a pincében, ha sikerül beszerezni valamennyit.

DELIBLÁTY  Na, erre nem számítottam! Pedig én nem várhatok. Karcsikám, nem tudnál valamennyit kölcsönadni, hogy feltöltsem a tartályt? Majd ha jöttök Pestre, megadom kamatostul!

ZSÁMBÉKI    Persze, persze… Igen, majd felhozok egy kannával…

DELIBLÁTY  Hát…, hát… igazán rendes vagy, Károly! Látod, Bettike, milyenek vagyunk mi, délvidékiek?

BETTINA  Látom.

DELIBLÁTY  A gatyánkat is adaadnánk a másiknak! Az életünket is feláldoznánk egymásért! Lehet, hogy neki nem marad egy csepp benzínje se, de mégis ad nekünk, hogy el tudjuk intézni a fontos ügyeinket… (Tettetett meghatottsággal megöleli Zsámbékit, homlokon csókolja) Karcsikám, Karcsikám, hogy én hogy becsüllek benneteket!

ZSÁMBÉKI   (feszélyezetten) Ugyan, ugyan, semmiség. Én úgyse nagyon megyek sehová. Van még tíz liter zöld szuperom, ha jól emlékszem. Azt fogom odaadni. Az jó benzín, azt tőletek csempészik ide. Mert amit a románok hoznak, azzal nem jutnál messzire!

DELIBLÁTY  Látod, Bettike, ezért vagyok én olyan büszke a gyökereimre! Hát akkor… (emeli poharát) Isten-isten! A bácskaiakra, akiknek nincs párja a világon!

ZSÁMBÉKI  Egészségetekre! (koccintanak).

(VÉGE A MÁSODIK FELVONÁSNAK)

HARMADIK FELVONÁS

Függönyhúzás előtt ismét A három aranyásó…című dal hangzik fel.

Történik tíz évvel később, a bombázások után. A helyszín ugyanaz, bútorzat némileg átrendezve, ám továbbra is igen szegényes. Zsámbéki és felesége ünnepségre készül: a férj hatvanötödik születésnapját ünneplik. Zsámbéki deres hajjal, ingujjban, de ünneplő nadrágban ügyetlenül billeg a létrán: új égőket csavar a csillárba. Felesége ki-be járkál, edényeket rendez, tálal: vendégeket várnak.

ZSÁMBÉKI   Nem kéne ilyen nagy cirkuszt csinálni ebből a szülinapból, Mancikám. Ez is olyan nap, mint a többi… Ccc, ez a hülye égő…, hogy a fene…, nem akar belemenni a foglalatba!… Biztosan hazai gyártmány! Adj egy másikat, kérlek!

MANCI      Jaj, ne ügyetlenkedj, apukám! Itt a másik (felnyújtja). Nem nagy cirkusz, nyugodj meg. Csak egy szerény kis családi vacsora a hatvanötödik születésnapod tiszteletére. Igazán megérdemled!

ZSÁMBÉKI   Ha tudnám, hogy miért kell ehhez telerakni a csillárt égővel? Tudod, hogy ez hány watt, anyukám?

MANCI      Nem érdekelnek a wattjaid! Itt lesznek a gyerekek, és az ünnepi vacsorához fény kell. Slusszpassz!

ZSÁMBÉKI   Na de ennyi?!

MANCI      Eleget vakoskodtunk a háború alatt. Annak az időszaknak most már vége, hálistennek! Tíz éve volt a bombázás. Akár ezt is megünepelhetnénk!  

ZSÁMBÉKI  Inkább azt ünnepelnénk, mint a születésnapomat. Mi van azon ünnepelni való, hogy az ember hatvanöt éves? Mit kell azzal egyáltalán dicsekedni? Akkor is hatvanöt éves lennék, ha egész életemben nem csináltam volna semmit.

MANCI      De te igenis csináltál, és mi büszkék vagyunk rád! Majd meglátod, hogy milyen boldogan gratulálnak az unokák!

ZSÁMBÉKI  (fújtatva lekecmereg a létráról, nekitámasztja a bejárati ajtónak) Lehet, hogy el se hozzák őket.

MANCI      Már hogy mondhatsz ilyet! Megvan beszélve, mindenki eljön! Zitusék és Zoliék is! Csak Kriszta nem tud jönni, Zoli felesége. (Némi gyanakvással) Állítólag a doktori disszertációját készíti. Minden nap bejár a pesti klinikára.

ZSÁMBÉKI  Mind messze vannak! Ezek fönt északon, amazok lent délen. Amióta Anyuka elment, szegény (égre emeli tekintetét)…, olyan egyedül vagyunk, mint az ujjam. Nincs egy rokon az egész városban. Mind szétszaladtak a háború alatt. Azelőtt legalább a mama volt itt, ha a gyerekek el is mentek. De hát ő is elköltözött, szegényke... Most is biztosan ott csücsül valamelyik bárányfelhő mögött, az ámbraillatú égi illemhelyen.

MANCI      Azelőtt meg hogy idegesített, ha nem tudtál bejutni miatta a fürdőszobába! Hogy dohogtál, ha beállítottak a rokonok!… Gyere, húzzuk szét az asztalt!

ZSÁMBÉKI  Még a szomszédok is kicserélődtek. Csupa vadidegen lakik a környéken. Nincs is kedvem kimenni az utcára.

MANCI      Azért vannak ezek között is rendesek.

ZSÁMBÉKI   Lehet, hogy vannak, de nem ismerem őket. Ők se ismernek engem. Nekik aztán tökmindegy, hogy hány éves az öreg Zsámbéki… A nevemet se tudják kimondani!

MANCI      Majd megtanulják!

ZSÁMBÉKI   Dehogy tanulják! Ezek?! Csak az vígasztal, hogy a gyerekek már megállnak a saját lábukon.

MANCI      Ez a Márkó is hogy megemberelte magát, mit szólsz hozzá? Elismert üzletember lett! Pedig te nem nagyon voltál oda érte, apukám. Mihaszna szélhámosnak tartottad, valld be! Aki csak azért kerülgeti a lányodat, hogy pénzt csikarjon ki tőlünk.

ZAÁMBÉKI   Hát…, megnevelte a Zitus. Még magyarul is megtanította! De azért még lenni neki mit bepótolni a félbehagyott tanulmányaiból!

MANCI      Az a fontos, hogy becsületes! Megbecsüli a családját. Te is sokra mentél a műveltségeddel…

(Megszólal a telefon, Delibláty jelentkezik Pestről, Manci veszi fel a kagylót)

MANCI      Halló, Zsámbéki lakás…, jaj, te vagy az, Lacikám! Szerbusz! Itt van, hogy ne lenne itt az ünnepelt… (int a férjének, az legyingett, nincs kedve telefonálni) Gyere, a Laci, Pestről!… Szeretne neked gratulálni! (telefonba) Olyan szerény, nem szereti, ha ünneplik!… Ismered, ugye?… Én is mondtam neki! Egyaltálán nem kor az a hatvanöt év! Manapság…. (hahaha) Ccc, jaj, Laci, sose javulsz meg! (önkéntelenül megigazítja a ruháját, zavartan) Ne mondd… Sokszor üdvözlöm… Jolánkát! Itt van az ünnepelt! (átadja a kagylót) Adom!

ZSÁMBÉKI   Halló, szerbusz, Laci… (meghatódottan) Köszönöm szépen… Igazán jólesik… Köszi… Nem nagy dicsőség!… Hatvanöt év!… Hehe… (legyint) Lassan mindenről lemond az ember… Te nem…, te nem, az igaz! Te aztán tényleg nem öregszel! Az igaz. Mindig is nagy legény voltál! És mondd, Bettike…, mit csinál? Hogyhogy kicsoda?… Hát a titkárnőd, az a kis csinoska…, akivel nálunk voltál… tíz éve, ha jól emlékszem…, a bombázás előtt… Az, az, aki lazacot evett volna a kolbász helyett… ha-ha-ha!… Na, ugye, hogy emlékszel!… Ja? Ne mondd!… Szóval férjhez ment… (feleségének súgja, a kagylót befogva) A Bettike férjhez ment! (Deliblátynak) Egy bácskaihoz?… Nofene! Úgy látszik, megkedvelte a mi fajtánkat… Vezérigazgató…? Nocsak!… Ejha!… És már két gyerekük van? Hahaha! (Mancihoz) Két gyereke van a Bettikének! A férje meg egy idevalósi.(Deliblátynak)… Tényleg?… A tanítványom volt Újvidéken? Diósi… Diósi…, most nem ugrik be. Diósi Dezső, vezérigazgató… Le a kalappal! Hát örülök neki, hogy így megállják helyüket a nagyvilágban… És mondd, a Halászékről mit hallottál, Laci?… Ne mondd!… Leányválallatot nyitott Bécsben… hahaha! (Mancihoz) A vörös Halász..., az a szociológus..., aki felcsapott piktornak! Már külföldre is terjeszkedik… (Lacihoz) Hadd csinálja! Szóval belülről bomlasztja a kapitalizmust… Ha már az önigazgatási szocializmus nem jött be neki… hehehe. Na, nem tartalak fel, Lacikám, kösz, hogy hívtál, neked is drága az időd… Te is vállalkozó vagy… Én? Hát… ööö…, éppen egy tanulmányt készítek… a háztartási energiapazarlásról… Igen. Különös tekintettel a feleslegesen felkapcsolt villanyégőkre… Igen…, igen…, nem, nem hagytam abba. Dolgozom. Csinálom, csinálgatom…, miért ne, ha megfizetik, nem igaz?… Hogyne!… Ó, hogyne. Jól fizetnek… Szolidan. Nem panaszkodhatom. Na, nem olyan jól, mint a Halásznak, Bécsben…, de hát ne szóljon egy szót se az, aki nem vágott bele a vállalkozásba… Aki itthon maradt, aki beleragadt ebbe a balkáni pocsolyába. Nem igaz?… Így van… Hát akkor még egyszer: köszönöm a gratulációt, és sok sikert a vállalkozásokhoz… Ja, és sokszor üdvözlöm Jolánkát, a feleségedet… Szerbusz, Laci, szerbusz. (leteszi a kagylót).

MANCI      Látod, milyen rendes az unokaöcséd! Nem feledkezett meg rólad. És Zolinkat is elhelyezte Pesten!

ZSÁMBÉKI    Nem nagy kunszt volt. Okleveles vegyészmérnök…, némi tapasztalattal a kínai pacsnik gyártási technológiájában.

MANCI      Akkor is… Milyen jó állást szerzett neki! És meg is állja a helyét a Zolink! … Apukám, szedd össze, légy szíves, a székeket, mindjárt itt lesznek! Jaj, nem is nézem azt a pulykát… Még nyakkendőt is kell kötnöd! (kisiet a konyhába)

ZSÁMBÉKI  (a székeket rendezi, kicsit leül) Nyakkendő, az minek?!… Várjunk csak: Zitáék vannak hárman, a nagy Márkó meg a kis Márkó…, vagyis a déli vonulat. Szóval ők vannak hárman…, aztán Zoli meg a két gyerek…, Kriszta nem jön…, doktorál…, az összesen hat. Hat…, ja, meg mi ketten…, a két öreg Epres utcai…, az nyolc! (kifelé Mancinak) Nincs is nyolc székünk! (Számolja a szobábanlevő székeket) Egy, kettő…, három, négy…, öt, hat, hét… Mondom, hogy nincs nyolc… Nem baj, nekem jó lesz a hokedli is a konyhából…(kifelé indulna, de megszólal a csengő, kintről hangfoszlányok…, a gyereket dirigálják, érkeznek Zitáék)

ZSÁMBÉKI  Nyitom már! (izgalmában felborítja a széket, a létra az ajtónak támasztva, körülményesen elteszi) Jövök! (kitárja az ajtót: a küszöbön Zita és Márkó: a kép hasonló, mint amikor először jelentek meg együtt, köztük a kis Márkó, ötéves forma eleven gyerek, Zita kezében virágcsokor, Márkónál csomag, a kicsi kezében is egy szál virág, lelógó Crna Gora-i bajúszt festettek neki, fején kaubojkalap, derekán pisztolyöv, játékpisztollyal) Szeeerbusztok!

ZITA Szerbusz, apukám! Gratulálunk a szülinapodra! (puszi, megöleli apját, átadja a csokrot). Isten éltessen sokáig!

ZSÁMBÉKI  Köszönöm! Áh, elég volt ennyi is! Gyertek be! (ügyetlenkedik a csokorral, nem tudja, hová tenni, Zita kisegíti. Zsámbéki felkapja a gyereket) Hát szerbusz, te kis feketehegyi serif! Nem fogsz letartóztatni? Nézz oda, kiserkent a bajúsza! Látjátok ti ezt? Hahaha! Ötéves és már bajusza van! Belőled aztán nagy legény lesz!  

ZITA (a gyereket rendezi) Hogy mondod a nagypapának? Isten…?

KIS MÁRKÓ  (nyújtja a virágot) Isten.

ZITA Isten éltessen sokáig, nagypapa!

KIS MÁRKÓ  Sokáig… nagypapa!

ZSÁMBÉKI    Köszönöm, kisfiam, köszönöm.

MÁRKÓ    (kezet nyújt, majd háromszor megcsókolja) Gratulálunk, apuka! Ezt magának hoztuk! (átnyújtja az ajándékot)

ZSÁMBÉKI    Köszönöm szépen… (elveszi a csomagot) Nem kellett volna, kislányom…, virág, ajándék… nem vagyok én primadonna! (beszól a konyhába) Manci, Mancikám, gyere már, jöttek Zitáék!

MANCI      (be, leveszi a kötényt) Szerbusztok, drágaságaim! (először a gyereket öleli meg) Hát kit látok én? Az én kis Márkóm megérkezett! Nézd, ezt a kemény fickót! Jujj, megeszlek! Mi vagy te, kauboj? (megcsókolja Zitát és Márkót is, a vejkó következetesen, szertartásosan háromszor vált puszit) Jaj, de örülök nektek! Vegyétek le már a kabátot! Üljetek le!

KIS MÁRKÓ  (a forgolódásban nagytata háta mögé bújik, és elsüti a pisztolyt) Bang, bang! Gratulálunk, nagypapa!

ZSÁMBÉKI    (megdermed az ijedtségtől, szívéhez kap, alig kap levegőt, leül)

MÁRKÓ    (szigorúan) Rögtön kapsz egy pofont, de olyat! (szerbül, de elharapott szavakkal, alig érthetően) Kako se ponasas?! Dobicses…

MANCI      Hagyjad, játszik a gyerek… Majd én szépen… Tudod, Márkó, nem szabad a nagytatát ijesztgetni! Gyenge a szíve… Ő már idős, vigyázni kell rá!

ZITA Kisfiam, ad ide azt a pisztolyt, légy szíves!

KIS MÁRKÓ  (felmászik a létrára) Nem adom!

MÁRKÓ    (fenyegetően) Mi az, hogy nem adom?! Azonnal ideadod! (elveszi tőle, és beteszi a zakózsebbe).

KIS MÁRKÓ  (bőgni kezd, de gyorsan abbahagyja. Lemászik, és elmerülten játszani kezd egy kisautóval a sarokban.)

MANCI      Ne sírj, kisfiam…, majd később visszakapod!

ZSÁMBÉKI  Jól van, kipróbálta azt a pisztolyt… Hagyjátok a gyereket! Ha a felnőtteknek szabad!

ZITA Jól vagy, apukám?

ZSÁMBÉKI  Persze, hogy jól vagyok! Ha kibírtam a bombázást… Amikor a hidakat robbantották. Amikor az egész ház remegett a becsapódásoktól…, akkor tán elviselem az unokám játékpisztolyát is.

MÁRKÓ    Majd én megmutatom a fiatalúrnak!

ZSÁMBÉKI  Hagyjad, jól van…! Üljetek le! Hadd lássam már, mi van ebben a csomagban?

MÁRKÓ    Meglepetés!

MANCI      Jaj, minek vásároltok nekünk, költitek a pénzt!

ZITA Csak egy kis figyelmesség, anyuka!

ZSÁMBÉKI  (kibontja a csomagot, amelyből egy csíkos pizsama  kerül elő, a szárán madzagokkal) Ejha! (maga elé teszi, próbálgatja a hosszúgatyát)

MANCI      Ezt a kedves ajándékot! Nahát! Ebben aztán nem fogsz fázni, apukám! Valódi flanell… Biztosan drága volt!

MÁRKÓ    Csekélység…

ZSÁMBÉKI  Most már jöhet a tél… Köszönöm szépen. De mondjátok már, hogy utaztatok? Azok a kanyargós hegyi utak  arra, felétek! Szörnyű!

MÁRKÓ    Megszoktuk már, apuka!

ZSÁMBÉKI   Anyátok mindig rosszul lett a szerpentinektől. Amikor még nyaralni jártunk az Adriára. Nem mert lenézni a szakadékba…

MANCI      Ne is mondd, most is szédülök, ha rágondolok!

ZITA Én már megedződtem. Úgy hozzászoktam a hegyekhez, mintha ott születtem volna…

MANCI      Csakugyan?

ZITA Oda se neki! Inkább itt, a síkságon esik nehezemre a vezetés. Ezeken az unalmas, nyílegyenes utakon.

MÁRKÓ    (nevetve) Ott meg úgy szeli a kanyart, hogy csak úgy fütyülnek a kerekek! Mondják is a haverok: megy a tüzes magyarica! (nevetnek)

MANCI      Jézusmária! És nem félsz, Zitusom? (közben italt vesz elő, Zita a poharakat rendezi, töltenek)

ZITA (nevet) Ugyan, anyukám, mitől félnék?  Sokszor én megyek  le a kikötőbe…, intézni a behozatalt. Mindig sietni kell.

MANCI      Csak te ne siess!

ZITA Ott nem lehet vánszorogni az úton. Illedelmeskedni, mint nálunk, mert azonnal rád dudálnak.

MANCI      Hadd dudáljanak!

ZSÁMBÉKI  Mindig mondtam, hogy belevaló kislányom van!… (pálinkát tölt mindenkinek, emeli poharát) Hát akkor…, egészségetekre!

MANCI      Várjál, Karcsi! Vedd fel, légy szíves, az ünnepi zakódat! (ráadja) Ccc, sose szeret öltözködni! Hogy lehet valakit ingujjban köszönteni a szülinapján?

ZSÁMBÉKI  Az nem változtat a lényegen, anyukám! Mármint azon, hogy megvénültem…

ZITA Dehogy vénültél meg, apuka!

MANCI      Na, így már egészen más vagy! Még a nyakkendőt! (kezébe adja)

ZSÁMBÉKI  (ügyetlenkedik, segítenek neki) Már egészen elfelejtettem, hogy kell megkötni… Utoljára tíz éve volt a nyakamban, amikor még bejártam a gimnáziumba… Jó, akkor még egyszer: egészségetekre!

TÖBBIEK Isten éltessen, apukám!… (felhörpintik az italt)

MÁRKÓ    (háromszor megcsókolja az apósát) Sve najbolje, apuka!

ZSÁMBÉKI  Köszönöm! Köszönöm, Márkó!

MANCI      (homlokon csókolja az ünnepeltet, elérzékenyülve) Maradj meg nekünk, sokáig!…

ZSÁMBÉKI  (nem komolyan) Sokáig?! Ugyan minek? Csak a terhetekre vagyok már!

MANCI      Hogy mondhatsz ilyet, Karcsi?! Már hogy lennél a terhünkre?

ZITA Ne mondj már ilyet, apukám! Most, amikor a hátunk mögött van már a háború!

ZSÁMBÉKI  Na, szép kis béke, mondhatom!…

ZITA Pedig minden úgy lett, ahogyan megjósoltad!… Egy valódi, bölcs jövendölőnek bizonyultál!

MANCI      Az igaz!

ZITA Emlékszel, Márkó? Mindent megmondott előre! A bombázást, a hidak lerombolását…

MANCI      Az áramszünetet…, hozta folyton a gyertyát! Hahaha! Emlékszel, apukám?

ZITA Mindent, még a rezsimváltást is megjósolta…Azt is, hogy a nagy vezér Hágában fog kikötni! (nevetnek)

MANCI      Hogy el fogja vinni őket az ördög!

ZITA Mi meg csak hitetlenkedtünk!

MÁRKÓ    Igazi Nabukonodozor!… Jól mondom?

ZITA (kedvesen) Nem Nabukodonozor, te buta! Nosz-tra-dá-musz!

MÁRKÓ    Akkor Nosztradámusz.

ZSÁMBÉKI   (nevet) Na, ne túlozzatok!

ZITA De, így van, apukám! Nem is fizikus vagy te…

ZSÁMBÉKI   Hanem mi?

ZITA          …hanem csillagjós! (nevetnek)

MÁRKÓ    Lehet, hogy a lottószámokat is meg tudná mondani! Mert az jól jönne, egy lottófőnyeremény! Építenénk belőle végre egy jó nagy  kávécsomagolót! (nevetnek)

ZSÁMBÉKI  Tényleg, Márkó, hogy megy az üzlet?

MÁRKÓ    Kösz, megyeget. Most éppen egy boszniai szerződés van kilátásban… Azok az igazi kávébolondok! Ott aztán folyik a kávé, éjjel-nappal! Csak ezek a határok ne lennének!

ZITA Rémes, hogy mennyit kell várakozni! Idefelé is átnézték a kocsit. Minden zugba benéztek. Azelőtt a fegyvert keresték, most meg a csempészcigarettát. (Nevet) Még apuka csomagját is fel akarták bontani!

MANCI      (kacagva) Nagyot néztek volna!

ZSÁMBÉKI         Jó, hogy nem kobozták el a gatyámat! (mind nevet)

MÁRKÓ    (lemondóan) Állítólag megtörtént a fordulat, beköszöntött a demokrácia… Csak éppen semmi sem változott. Legalább is az üzleti életben! Most is mindenkit meg kell kenni, hogy elintézzenek valamit. A határt meg úgy őrzik, mintha két ellenséges  országról lenne szó.

MANCI      Lehet, hogy minket már át se engednének, ha látogatóba indulnánk.

ZITA Jaj, dehogynem, anyukám! Csak gyertek, bármikor, nagyon örülünk majd nektek!

ZSÁMBÉKI   Hát, én már nehezen szánom rá magam az utazásra. Én már csak itthon érzem magam a legjobban.

(Csengetés hallatszik, Manci az ajtóhoz siet. Érkeznek Zoliék. A kitárt ajtóban Zoli, a meglett férfi, mellette Zsolti és Blanka, a 7-8 éves forma gyerekek, mindegyiknél egy szál virág, Zoli kezében csomag)

MANCI      (boldogan ölelgeti a gyerekeket, majd a fiával is puszit vált) Szerbusztok drágaságaim! Jaj, végre megjöttetek!

(Többiek is a vendégek elé mennek, általános pusziszkodás megy végbe, kis Márkó is lekezel a gyerekekkel)

ZOLI (megöleli apját) Szia, fater! Hogy vagy, öreg dakota vezér? Gratulálok a szülinapodhoz!

ZSÁMBÉKI  Szerbusz, fiam! Köszönöm.

ZOLI Hányadik is?

ZSÁMBÉKI  Ne kérdezd, nem számolom. Csak anyád tartja számon. Imádja a jubileumokat…(A gyerekekhez) Hát szia Blanka! Ohó, te már igazi kisasszony vagy! És milyen csinos! Mondd, neked talán már udvarlód is van?

BLANKA Szia, nagypapa…, te mindig viccelsz velem!

ZSÁMBÉKI   Szerbusz, Zsoltikám, hogy megy a suli?

ZSOLT Szia, nagypapa! Jól!

ZOLI (a gyerekeket egymás mellé állítja, súg nekik – a többiek csendben figyelik az előadást) Isten éltessen…

BLANKA, ZSOLTI  Isten éltessen sokáig…

ZOLI (súg) Szakállad…

BLANKA, ZSOLT  Szakállad érjen bokáig! (átadják a virágot és az ajándékot az ünnepeltnek, megpuszilják. A társaság jót mulat a köszöntőn. Blanka, Zsolti az ajándék átadás után csatlakozik kis Márkóhoz, önfeledt játszásba kezdenek.)

MANCI      (elérzékenyülve szemét törölgeti) Istenem, hogy ezt is megértük…

ZSÁMBÉKI   (meghatódva) Köszönöm, gyermekeim! (elveszi az ajándékcsomagot) Nem kellett volna…Hadd nézzük! (kibontja a csomagot, egy vaskos könyv kerül elő) Nocsak! (szemüveget keres) Anyukám, nem láttad az olvasószemüvegemet?… Ide tettem az asztalra! (ügyetlenül matat a bútorokon) Nem tetted el véletlenül?

MANCI      (nevetve, a többiek is mulatnak Zsámbékin) Jaj, mindig elhagyja a szemüvegét! Dehogy tettem el! Nézd meg a zsebedben!

ZSÁMBÉKI   (tapogatni kezdi zsebeit, végre az egyikben megleli a szemüveget) Valaki ide dugta… (felteszi az ókúlárét, olvassa a címet) Maxwell: A mágneses tér anomáliái… Nagyszerű! Ez még nincs meg! Hol találtad csak, Zolikám?

ZOLI Antikvárumban, véletlenül bukkantam rá.

MÁRKÓ    (nevetve) Micsoda világ! Már a mágneseknek is vannak anomáliái? Ki gondolta volna?

MANCI      Az ilyesmiben leli örömét…Már az újságok se érdeklik. A híreket se hallgatja. Csak a mágnesesség, meg a wattok, meg a gravitáció…

ZITA Na, most lesz mit olvasnia egy ideig! Majd neked is felolvas belőle, anyukám, esténként! (mindenki nevet)

MANCI      Gyerekek, ti kimehettek még az udvarra, amíg nem terítünk… Játszatok kint, jó?

GYEREKEK   Jóóó! Hurrá! (táncolnak)

ZITA (kis Márkónak) Nem mászol fel a fára! Értetted?

MANCI      Készül a finom pulykasült! Körtekompóttal! Szeretitek, gyerekek?

GYEREKEK Igeeen!

ZOLI Mi az, hogy szeretik? Ebben a házban nem válogatunk, igaz, fater?

ZSÁMBÉKI   Nem is! (mind nevetnek, gyerekek elviharzanak)

MÁRKÓ    (nevetve) Még akkor sem, ha káposztás cvekedlit kapunk!

ZITA Szegény Nagyi! Hogy örülne most, ha látná a dédunokáit…

MANCI      (sóhajtva) Már két éve, hogy elment, szegény! Isten nyugosztalja!

ZSÁMBÉKI   Nem is tudná már összeadni a sok dédunokát!

(MEGSZÓLAL A CSENGŐ, érkezik Nemanya, aki mostanára nevet és részben külsőt váltott, alig ismerhető meg)

MANCI      Azonnal! Nyitom! (a társasághoz) Ti csak üljetek, beszélgessetek, ne zavartassátok magatokat! Lehet, hogy a postás.

TÖBBIEK folytatják a csevegést az asztalnál, nem is vesznek tudmást az érkezőről.

MANCI      (kinyitja az ajtót) Tessék!

NEMANYA  (elegáns úriember körszakáll-lal, hajtókáján pártjelvény, kezében irattáska, szórólapokkal, már nem bicceg. Behízelgő modorú) Jó napot kívánok! A Demokratikus Újjáéledés Párttól vagyok…

MANCI      Jó napot! Miben segíthetek?

NEMANYA  Egy akcióba kezdett pártunk…, de ha be tetszene engedni…

MANCI      Hát…, tessék!

NEMANYA  Nagyon köszönöm! Igazán nem akarom Önöket sokáig feltartani… Látom, éppen ünnepelni tetszenek… Családi ünnepség?

MANCI      (állva beszélget a vendéggel) Igen, a férjem születésnapja.

NEMANYA   Ó, hát akkor jókívánságaim! Szóval nem a legjobb időpontban érkeztem… Elnézést! Csak egy pillanat…, csak egy pillanat… (helyet keres az aktatáskájának, egy székre teszi, kezet nyújt) Engedje meg, asszonyom: Nebojsa Nikolics, választmányi tag…

MANCI      Örvendek, Zsámbékiné… És miről lenne szó?

NEMANYA    Mint említettem, pártunk, a Demokratikus Újjáéledés Pártja – vagyis a DUP (mutatja a jelvényt)…, ismerni tetszik a logónkat, ugye?

MANCI      (közelebb hajol) Igen, láttam már.

NEMANYA   DUP, DUP, hajrá!… Ez a jelmondatunk!

MANCI      Hogyne, hogyne, hallottam.

NEMANYA  Nos, pártunk, vagyis a DUP átfogó akciót indított, amelynek célja…

MANCI      Ó, mi nem lépünk be sehová! Köszönjük! (küldené el)

NEMANYA   Egy pillanat!… Csak egy pillanat! Félre tetszett érteni, asszonyom! Mi nem új tagokat toborzunk, hanem támogatókat! Ez lényeges különbség! (átszellemülten) Azokhoz a nagyszerű tervekhez gyűjtünk támogatókat, amelyeket demokratikus pártunk tűzött maga elé az egész társadalom felvirágoztatása érdekében! Remélem, önök is azt kívánják, hogy felvirágozzon ez az ország?

MANCI      Természetesen!

NEMANYA    Gondoltam is! Nem szeretném azt hinni, hogy önöket nem érdekli a felvirágoztatás… Azért is bátorkodtam becsöngetni Önökhöz. Nos hát, ehhez csak arra van szükség, hogy önök is csatlakozzanak a DUP dicséretes akciójához… Tetszik tudni, hogy hányan támogatják már pártunknak ezt a… a magasztos, ezt a példa nélküli kezdeményezését?

MANCI      Fogalmam sincs.

NEMANYA   Százezer állampolgár! Százezer becsületes hazafi áll mögöttünk, asszonyom, államalkotók és kisebbségiek egyaránt. Mert mi, kérem, nem teszünk különbséget. Nálunk nincs másodrangú polgár! Mindenkit szívesen fogadunk, aki támogatja a demokratikus újjáéledés nemes eszméjét! Legyen az akár a legjelentéktelenebb kisebbségi közösség tagja is! Hiszem, hogy önök sem akarnak ebből kimaradni…

MANCI      De miből, kérem?

NEMANYA   A támogatási akcióból (papírt, ceruzát vesz elő). Most, amikor, ugye, a haza érdeke azt követeli, hogy összefogjunk a demokratikus vívmányok érdekében!… És mindennek igazán csekély ára van…, egy aprócska adomány…

MANCI      Szóval fizetni kell!

NEMANYA   Igen, de teljesen önre bízom, asszonyom, hogy megválassza, mennyivel kívánja támogatni az egész társadalom boldogulásának ügyét! Lehet az, mondjuk, csekélyke néhány száz dinár…, ami egy szerényebb adománynak számít…, mondjuk a munkásrétegek számára. A tehetősebbek esetében azonban (körülnéz a szobában)…, szabad talán önöket is odasorolnom…, a tehetősek közé, ugyebár… ők, ugye, a tehetősebbek többet is áldozhatnak. Ha úgy tetszik gondolni, kikerekíthetjük egy ezresre is…

MANCI      Várjon csak…Nem ismerjük mi egymást valahonnan? Mintha már találkoztunk volna!

NEMANYA  (fölényesen) Nem hiszem, asszonyom… Valószínűleg tetszett már látni engem a képernyőn… Ott szoktam szerepelni, a híradóban… Interjúkat készítenek velem… Talán azért vagyok ismerős önnek!

MANCI      Nem, nem, mintha már járt volna nálunk!

NEMANYA  Kizárt dolog, hölgyem! Talán annak idején az ellenzéki nagygyűléseken talákozhattunk… Ha el tetszettek oda járni. Ugyanis (szerénykedve) ott szónakoltam néhányszor… Ostoroztam a népnyúzó, antidemokratikus rezsimet, a legnehezebb időkben!

MANCI      Igen? Erre nem emlékszem. De azért mégis olyan ismerős… Várjunk csak…, nem Nemanyának tetszik lenni?

NEMANYA  (fölényesen) Szó sincs róla!

MANCI      (felismeri, elkiáltja magát) A biccegő Nemanya!

NEMANYA   Ugyan, kérem! (összeüti bokáját) Nebojsa…, Nebojsa Nikolics, tisztelettel (néhány térdgyakorlatot is bemutat). Tetszik látni, semmi biccegés…

MANCI      (felemeli a hangját, izgatottan) Mégis ön a Nemanya! Ő az, Károly, felismertem! A biccegő Nemanya, aki kicsalta a pénzt!

TÖBBIEK IS ODAFORDULNAK.

MÁRKÓ    (gyanakodva közelebb jön, a kiejtésre figyel)

NEMANYA  Össze tetszik téveszteni valakivel…

MANCI      Nemanya, aki elvitte az ötezer márkát!

NEMANYA  Én?! Hová tetszik gondolni!

MÁRKÓ    (férfias keménységgel) Jel, oklem si ti? Mi a neved?

NEMANYA  (visszavonulna) Kérem, ezt az urat egyáltalán nem ismerem… e ha önöket nem érdekli pártunk akciója, akkor rögtön el is mehetek!

MÁRKÓ    Hová sietsz, testvér?! Várjál! (elkapja a grabancát) Mondd csak meg szépen, hogy hívnak téged?

NEMANYA  Kikérem magamnak ezt a durva, balkáni hangnemet… Vegye el a kezét!

MÁRKÓ    Te vagy az a szélhámos Bulátovics, aki elvitted az ötezer márkámat?!

ZOLI Aki megígérte nekem a protekciót a katonaságnál?

NEMANYA    Miféle katonaság?! Még ez is!

ZOLI Tudod te azt jól! Aztán mégis behívtak három hónapra tartalékosnak! Ott hasaltam három hónapig a lövészárokban, a Duna parton! Vártam az agresszort!

ZITA (csipőre tett kézzel) Szóval ő az a csaló!

MANCI      Igen, ő az, most már egészen biztos vagyok benne! Hogy átejtett a meséjével! És elvitte a megtakarított pénzünket…

NEMANYA   Én?! Már mint én?! Nem is láttam semmiféle pénzt!

MÁRKÓ    Az ötezer márkát se láttad, te szégyentelen?! Amiből a cégemet bővítettem volna?! A kezdőtőkémet, amiből egy fiatal, perspektivikus üzletember megakapszkodott volna?!

NEMANYA  Nem láttam!

MÁRKÓ    Nem láttad? Itt vakuljál meg?

NEMANYA  Itt vakuljak meg! Csaszna rijecs! Csaszna rijecs!

MÁRKÓ    Szóval hazudsz is? Na akkor meg is vakulsz, te szemét! (nekiesik a torkának)

NEMANYA   Óriási félreértés…

ZOLI Akkor is hazudott, amikor azt állította, hogy pereputtya van a minisztériumban!

MÁRKÓ    Te, vörös csirkefogó! Te kádersöpredék! Aki egy becsületes vállalkozót tettél tönkre!…A nemzet szégyene vagy!

NEMANYA  Engedjen el, amíg szépen mondom!

MÁRKÓ    (mellkasával lökdösi a hátráló férfit) Hát tudod te, hogy mit csinálok én most belőled, te gazember?! Tudod mi lesz belőled, te akasztófavirág? Fa-sí-ro-zott lesz belőled! Fasírozott, Lovtyen módra!

MANCI      (sikolt) Jaj, ezek összeverekednek!

ZSÁMBÉKI   Fogjátok meg! Zoli, hívd a rendőrséget! (kirohan a konyhába)

NEMANYA   (kitépi magát Márkó kezéből, menekülne, de Zita és Manci elállják a kijáratot) Engedjenek ki! (futni kezd az asztal körül, Márkó és Zoli nyomában) Feljelentem magukat! Rendőrség! Így bánni egy DUP vezetővel! Egy választmányi taggal! Egy leendő képviselővel!

ZOLI Kerítsük be a képviselő urat!

MÁRKÓ    Védted a rezsimet, most meg megjátszod a demokratát?!

NEMANYA  Ez őrült! Fogják le!

MÁRKÓ    És megint pénzt kunyerálsz?! Van bőr a pofádon megint idejönni?! (előveszi a gyerek pisztolyát, azzal üldözi a vendéget) Majd most meglátod! (elsüti a pisztolyt, a nők sikoltoznak) Idejössz, bepalizni az idős embereket? Lelőlek, mint egy kutyát! (a hajsza során többször elsüti a pisztolyt)

NEMANYA   Segítség, gyilkosok! Megölnek!

ZSÁMBÉKI   (a konyhából, kezében söprű, úgy tartja, mint egy puskát) Fel a kezekkel! Adja meg magát! Azonnal adja meg magát! Különben lelőjük, mint a kutyát!

NEMANYA    Gyilkosok! Gonosztevők! Hazaárulók!

ZITA (a konyhából érkezik egy serpenyővel, azzal püföli a vendéget) Még hogy mi vagyunk hazaárulók! Nesze, nesze!

MÁRKÓ    Most megkapod a magadét! Ki fogom paszírozni belőled az adósságot! De előbb szitává lőlek…(ráfogja a gyerekpisztolyt) Ide azt a pénzt!

MANCI      (keresztet vet) Hagyjátok abba! Jesszusom, itt még vér fog folyni!

ZSÁMBÉKI  (a söprűvel bökdösi Nemanyát) Szitává fogunk lőni!

MANCI      Apukám, te ne avatkozz! Tedd le azt söprűt, kérlek…(próbálja elvenni tőle) Jaj, a szived! Vigyázz magadra!

ZOLI (fenéken billenti Nemanyát) Ezt a protekcióért kapod! Amiért nem intézted el a behívót!

NEMANJA (beugrik az asztal alá, onnan alkudozik) Segítség! … Várjál, testvér… Tedd el azt a mordályt… Tárgyaljunk, mint két úriember! Értsd meg, most nincs nálam annyi.

MÁRKÓ    Fizetsz, vagy kicsipkézem a fenekedet?

ZSÁMBÉKI   Hívom a rendőrséget!

MÁRKÓ    Majd előbb igazságot teszünk! Előbb fizet a gazember!

NEMANYA   Csekaj, csoecse… várjál! Várjál, ha mondom… Minek az erőszak? Amikor szépen is megegyezhetünk. Elhozom holnap! Csaszna rijecs! E, majke me!

MÁRKÓ    Engem nem versz át! Ide a pénzt! Most, rögtön!

NEMANYA   Jó, de csak ha elteszed azt a pisztolyt! (körülményesen kimászik, leporolja zakóját, Manci is segít neki rendbe tenni magát. Remegő kézzel előveszi a pénztárcát) Csakhogy tudd: a DUP pénzét rabolod el! Ezért felelni fogsz!

MÁRKÓ    Nem érdekel a DUP-od, se a pártügyeid! Fizetsz, vagy lövök!

ZSÁMBÉKI   Az aknevetőket is behajtjuk rajta! A bankban rekedt devízánkat!

MÁRKÓ    Előbb az ötezer márkát fogja leszurkolni!

NEMANYA   (kutat a pénztárcában, remegő kézzel elővesz egy bankjegyet, nyálazza, majd az asztalra teszi) Ezer…

MÁRKÓ    Ezer… A többit is! (zsebreteszi a bankjegyet)

ZITA Ez csak ezer…

NEMANYA   (újra körülményeskedik) Két-ezer…

MÁRKÓ    (kikapja kezéből a pénztárcát, belemarkol, és kivesz még néhány bankjegyet) Így, ennyi elég. És örülj neki, hogy a kamatot nem fizettetem meg veled!

NEMANYA   (síránkozva) Tönkretettél!… Ez fegyveres rablás! Mindannyiukat feljelentem!

MÁRKÓ    Nem fogsz te senkit feljelenteni! Most pedig kotródj, hogy ne is lássalak!

ZSÁMBÉKI   Fel is út, le is út!

MANCI      És ha futni tetszik, vigyázzon a lábára, kedves Bulátovics úr!

ZITA Amire az a szlavón gerenda ráesett… Nem sajog mostanában a bütyke, drága képviselő úr?

NEMANYA  Hagyjanak békén! Majd még lesz dolguk a hatóságokkal! Tudom én, hogy maguk kicsodák! Ismerem az egész családot! A múltjukat! A jelenüket. Hazaárulók, katonaszökevények! Szeparatisták! Tudunk mi mindent!

ZITA Mi is tudunk ám mindent!

NEMANYA   (az ajtóban) Na, ide se teszem be többé a lábam!

ZSÁMBÉKI   Ne is! Mert velem gyűlik meg a baja!

MÁRKÓ    Ha nem akarod, hogy kilyuggassam a segged!

NEMANYA   Majd találkozunk a bíróságon! (elviharzik)

ZITA (kidobja utána a táskát, becsukja mögötte az ajtót, felszabadultan nevet) Hát, jól megleckéztetted a gazembert, Márkó! (sportolók módjára összeüti a tenyerét a férjével, majd a többiek is követik a példát)

MANCI      (fejét fogva) Jaj, Istenem, csak ha végre kidobtuk!

ZOLI Azt hiszem, elment a kedve a kunyerálástól! Cccc… Csak nagyobbat kellett volna rúgnom… Most már sajnálom, hogy nem húztam be neki egyet! A három hónap a lövészárokért… Megérdemelte volna!

ZITA És apuka is milyen hősiesen lépett fel! Bámulatos! Azzal a söprűvel! (nevetnek)

MANCI      Még sose láttam ilyen harciasnak!

MÁRKÓ    (megveregeti apósa vállát) Apuka, mától magát is bevesszük a nemzetségbe! Mától tiszteletbeli feketehegyi, apuka! Zsiveó! (megöleli, háromszor megcsókolja) És… (ünnepélyesen) veszünk magának egy pisztolyt!

(MINDENKI  nevet, tapsol, Zsámbéki vállát veregetik)

ZITA Az én bátor apukám!

ZOLI Igazi hős voltál, fater!

ZSÁMBÉKI  (az átélt izgalmak kissé megviselték, belesüpped a fotelbe, sóhajt) Most egyelőre hagyjuk tán azt a pisztolyt…

MANCI      (aggódva vizsgálgatja) Egészen elsápadtál, Karcsi… Jól vagy?

(TÖBBIEK is aggódva vizsgálgatják, elhallgatnak)

ZSÁMBÉKI  (fáradtan) Jól…, csak egy kicsit elfáradtam a nagy hadakozásban…

MANCI      Hozzak egy pohár vizet? (tölt neki, tablettát szed elő) Vedd be, Karcsikám a szívgyógyszert!

ZITA (homlokon csókolja apját) Szegény apukám! Jó kis születésnapi bulit rendeztünk neked! Ugye?

ZOLI De legalább visszaszereztük a pénzt! Vagy legalább is egy kis részét annak, amit elraboltak tőlünk. Ennek örülhetsz, fater!

ZSÁMBÉKI  (lemondóan legyint) Most már mindegy, gyerekek…

MANCI      (int a többieknek, hogy hagyják pihenni) Te csak pihenjél, apukám, addig mi szépen megterítünk… Tíz perc múlva kezdődhet az ünnepi vacsora! (többiekhez, súgva) Gyertek, segítsetek tálalni!

(Csendben az asztalhoz mennek, készítik a tálalást. Zsámbéki lehúnyja a szemét, hátradől a székében. A beállt csendben váratlanul kipattan az ajtó: a gyerekek hangoskodva bevágtatnak, botokon „lovagolva”. Elől Zsolti és Blanka indián fejdísszel, hangos indián kiáltással, „aua-aua…!” mögöttük kis Márkó, a „serif”, pisztolydurrogást utánozva kergeti őket, „bang-bang”… Körbeszaladnak a szobában, a szülők csitítanák őket. Blanka nagytata ölébe huppan, és egy mozdulattal fejére teszi a tolldíszt.)

BLANKA Nagypapa! Nagypapa! Védjél meg minket, te vagy a nagy törzsfőnök!

(V É G E)