Gerold László


A révész satuja

Jegyzet*


A legfontosabb: olvasható és előadható szöveg. Mert van sodrása: a helyzetek pontosan felépítettek, a párbeszéd tömör, a szereplőknek van történetük s van sorsuk.

Kevésbé fontos: a cím talányos, sőt számomra jószerivel érthetetlen. Mert mi köze a révésznek a satuhoz? Vagy a satu miért lenne/lehetne a révész eszköze? Lehet, hogy van köze a kettőnek egymáshoz, de – bevallom – nem tudok róla; képzavarnak érzem. Igaz, a történet vége felé felsejlik, hogy a satu az az egyre fogyó időre utal, kényszerítő eszköz, amelynek szorításában – akárha satuba lennénk fogva – élünk. A révész pedig az, aki az utasokat a túlsó partra szállítja, aki akárha az alvilág határfolyóján, a Styxen fuvarozó mitológiai előd el/kivisz bennünket az életből. Vagyis: ő is az idő szolgálatában áll, aki akkor lép színre, amikor az a bizonyos satu összezáródik. Csakhogy ebből számomra még nem következik az, hogy a satu a révészhez tartozik. De ne legyünk szőrszálhasogatók. Bár fontos a cégér, s a dráma esetében ez a mű címe, nem ettől függ a szöveg értéke.

Ha már jelkép-fejtéssel kezdtem ezt a jegyzetnyi fejtegetést, folytassam is így.

Hasonlóképpen jelkép funkciója van, kell hogy legyen a szereplőlistán „furcsa lány”-ként figuráló Karonak és a hozzá tartozó, ugyancsak furcsa, Kerber névre hallgató ebnek. Mindketten a halál rokonai. Jóllehet elsőre ezt csak a Kerberről vél(het)jük, mert neve nemcsakhogy emlékeztet Kerberoszra, az alvilági kutyára, hanem felismerhetően a görög eredeti (és a latin Cerberus!) szerb változata. Ettől fog(hat) gyanút az olvasó: akkor Karo nem más, mint Kharon (latin Charon) az alvilági révész (ez esetben női változata), aki szerbben Karon. Hogy ez mennyire szerzői játék, az kideríthetetlen, s nem is fontos. (Zárójelben: tény viszont, hogy a kéziratban előfordul a fiaszkó szó is, ami magyarul fiaskó, s ez esetleg kétségbevonhatja a nevekkel való tudatos játékot.)

Kétségtelen: Karo is, Kerber is mitológiai lény, s mint ilyen van szerepük ebben a szövegben.

Karo titokzatos. Nincs otthona, bekéredzkedik ide-oda, majd miután távozik, a befogadója meghal. Ez történt Margittal, a „középkorú prostituált”-tal is, aki Karot maga helyett ajánl modellnek a festőművész Annának. Karo a végzet. Ő mondja Dávidnak, Anna szupertehetséges festőférjének, aki ahelyett, hogy képeket festene, nyergesvontatóval járja az világot: „Én hozzád jöttem. ha akarsz lefesthetsz, és én hallgatok arról, hogy nemsokára meghalsz”. Csakhogy… Igen, van, mert a drámában kell lenni mindig egy (vagy több) csakhogynak, ami a túl egyszerűn, a várhatón változtat. Csavarint egyet a történeten.

Itt is ez történik.

A szokványos szerelmi háromszögként induló és alakuló sztori Karo színrelépésétől lesz más.

Addig megtudjuk, hogy a sípoló tüdővel, köhögve ébredő Dávid, hogy halálfélelmét legyőzze, rajztömböt vesz elő. A rajzolás azonban ahelyett, hogy megnyugtatná, elbaltázott életére emlékezteti. Hogy csak kamionsofőr, truck driver, egy „légyszar”, akiről senki sem vesz tudomást, holott… mi s ki lehetett volna, ha – amint az időközben színrelépő festőfeleséggel való éles párbeszédből megtudjuk – nem adja fel, mert Anna vagy húsz évvel ezelőtt, nem kevés irigységből, kinevettette, megalázta. Mire ő a művészi pályát a sofőrséggel cserélte fel: meghasonlott. Kitartott Anna mellett, de idővel a mély lelki sérelem gyűlöletté változott. Már lefeküdni sem akar/tud feleségével, ami miatt vitájuk vádaskodássá fajul. Ekkor lép be a történetbe Rudolf, „orvos és műértő, Dávid barátja, anna szeretője”, ahogy a szereplista előre tudatja. Ő hozza Margitot, a modellül választott prostit, akinek előbb az a szerepe, hogy Rudolf, látva Anna zaklatottságát, elküldje s így mutassa ki Anna iránti vonzódását, majd pedig, hogy beajánlja maga helyett modellnek Karot, aki „nagyon szép”, de nem akar a szexbizniszbe beszállni, csak „Ül, meg fekszik, és csak azt a Kerber kutyáját becézgeti”. Hogy Rudolt elküldte modelljét, abból vita kerekedik, amely során a férfi, hogy bizonyítsa törődését, a férjet/barátot sem kíméli, azzal vádolja, hogy úgy tapos Annán, „mint egy lábtörlőn”. Ezt a különben számtalanszor megírt szokványvitát menti, hogy kiderül: Annának is lelkiismeretfurdalása van, mert Dávid művészi karrierjét tönkretette, ami azonban nem gátolja abban, hogy Rudolt szeretője legyen. Vitájuk, mint gyakorta a viták, szerelmi összefekvéssel zárul.

Itt következik a történet lefontosabb fordulata: színrelép Karo.

Azért jön, hogy modellt üljön/álljon Annának, de Dávidba botlik. A lánynak megtetszik Dávid egyik rajza, előbb elkéri, majd modellnek kínálkozik, majd közli, hogy Anna másnap elutazik, Dávid pedig nemsokára meghal, végül bejelenti, hogy kutyájával beköltözik a padlásra. Anna valóban útra készül, tárlata lesz külföldön, csakhogy egy kép hiányzik a kollekcióból, mert Margit, a modell eltűnt. Rudolt „áthidaló” javaslatot ajánl, iktassák a kollekcióba Dávid egy művét, mintha Annáé lenne. A nő ezt nem vállalja, mert nemcsak becstelennek tartja, hanem tart is attól, kiderül, Dávid nálánál sokkalta tehetségesebb. A vita ismét vad szerelmi jelenettel zárul, illetve zárulna, ha nem toppanna be Dávid és Karo. Rudolf most Dávidot szeretné meggyőzni, állítsa ki képeit vagy legalább az egyiket adja oda próbára, lássák, milyen lesz a fogadtatás (ilyen cseles módon szeretné megszerezni Anna számára a kollekcióból hiányzó művet!). Kettőjük egyre hevülő vitája során kiderül, hogy Dávid beteg, s hogy Anna, aki egykor őt festőként nevetségessé tette, kezdettől fogva tudja: a férfi zseniális festő. A vitát Karo szakítja félbe, s ekkortól fontos szerepe van. Előbb látnokként közli, hogy Anna elutazott, majd nagy rábeszélésre aktot áll Dávidnak, akit elbűvöl a lány csodás szépsége, de érzi, hogy nem közönséges lénytől van szó, nem karo teste bűvöli el, hanem a „végzet illata”, amely körül öleli.

A következő jelenetben Anna tér vissza bűnbánóan, de bejelenti, gyereke lesz, az apa Rudolf, aki még nem tud róla, de ha Dávid is úgy akarja, azt fogják hazudni, hogy ő a gyerek apja. Ezt a férfi nem vállalja. Anna végleg dönt, elmegy… Csakhogy kiderül: Dávid halálos beteg. Ezt követően Anna és Karo jelenetére kerül sor. Ebben a feleség felismeri Karoban a vetélytársat, s arra szólítja fel, hogy tűnjön el – „Örökre!” Karo válasza. „Nem tehetem…”. Hogy miért, nem tudjuk meg, de sejtjük. Vagy azért, mert beleszeretett Dávidba, vagy mert még „dolga van”, amint erre másutt utalt.

Dávid jön vissza. Kezdődik a végső leszámolás.

Anna ismét felveti: maradna. Dávid ezt ellenzi, „mással” van. Az elutasítás vitává fajul. Anna megmondja Dávid halálos beteg. A férfi felrója, hogy Anna tönkretette: „óránként hatszor emlékeztettél a bunkóságomra, amikor ettem, amikor ittam, amikor aludtam, szartam, mindig… belém döngölted a szégyent… megfojtottál… rámtelepedtél… nem kaptam levegőt tőled, mozdulni se tudtam…”. Hogy Dávid ilyen erélyes, azt Anna Karoval hozza kapcsolatba. Dávid megütközik, hogy Anna látja Karot, akit csak az lát(hat), kihez a kutyás lány eljött, hogy a túlvilágra segítse. Ez pedig, amint a dráma végén erre Dávid ráébred: nem ő, hanem – Anna.

Így bontja ki a dráma szerzője a mottóul válaszott Julio Cortázar-idézet első mondatát: „A mélyben ott lapul a halál, de te ne félj.”

Hogy Cortazárt választja kalauzul, annak az idézett mondatnál mélyebb oka van. Vélekedésem szerint az, hogy a drámaiságot a valós és a misztikus vegyítésével kifejezni kívánó/próbáló szerző az alakjait hallucinációik alapján ábrázoló argentin íróban („hőseit többnyire képzelgésen alapuló, szörnyű félelemérzés tartja hatalmában” – olvassuk a Világirodalmi lexikon róla szóló szócikkében!) ismerte fel/találta meg példaképét.

A révész satuja c. színpadi mű költője – nemcsak jó diáknak bizonyul, hanem többnyire ügyes drámaszerző is, mert Cortázar szellemujját követve egy szokványtörténetet jól pergő, érdekfeszítő drámává formál. Amint a bevezetőben említettem, tud kellő és szükséges drámai ökonomikussággal helyzeteket teremteni, mégha ebben semmi eredetit sem mutat, csak felhasználja a jól bevált sablonokat, tudja szereplőit beszélteni, bátran vállalja, de nem túlozza el a nyersességet (eltúlozza ellenben Margit „népiességét”, ami ily módon céljatévesztett is), s egy-másfél órára képes felborzolni a legősibb s a legfontosabb összetartozás és harc, a nő-férfi viszony kiváltotta érzékenységet.



* Ezek a sorok egy előbbi szövegváltozat ismeretében s ugyanakkor a dráma szerzőjének ismerete nélkül készültek, ezért nem olvasható a neve a jegyzetben. (GL)