Königer Miklós
A huszas-harmincas évek két népszerű színésze a Szabadkán felnevelkedett NAGY KATÓ valamint az Újvidéken született PETROVICS SZVETISZLÁV, nemzetközi filmkarriert futottak be sokoldalú tehetségüknek köszönhetően
Pályafutásukat kutatva; az első felismerés, hogy ahány lexikon, annyiféle adat és ugyanannyi nehezen ellenőrizhető, pontatlan dátum, félrevezető, felületes portrérajzok.
NAGY KATÓ – későbbi művésznevén KÄTHE VON NAGY, KATE DE NAGY – születési dátuma, hely is zavarba ejti az életrajzkutatót.
Egyes lexikonok 1904-et és Szatmárt, míg mások – s ez a többség – 1909-et és Szabadkát jelölik meg születési dátumként.
A „TEMPO” című, 1932-ben megjelent, berlini újság szerint Nagy Kató 1910 április 4-én látott napvilágot.
Amikor már több lexikonon, s dokumentációs anyagon átrágtam magam, a könyvespolcomról előkívánkozott egy 1928-ban kiadott, gazdag, fotóportrékkal illusztrált könyv: „MI MAGUNKRÓL” – azaz filmművészek vallanak pályakezdésükről, pályafutásukról. Idézem a fiatal színésznőt:
– „Szatmárban születtem, Budapest mellett./!?/ De rövid idő után szüleimmel Szabadkára költöztünk, ahol édesapám bankigazgatói kinevezést kapott.” –
Tehát Nagy Kató gyermekkorát Szabadkán, Palicson, egy frohdorfi kolostorban, majd egy erdélyi internátusban töltötte.
Nem lehetett könnyű gyerek, hisz pubertáskorában megszökik egy újságíróval, s feljelentésre a rendőrség hozza vissza a szülői házba.
Végül is kompromisszumok árán, szülői beleegyezéssel Budapestre kerül, hogy beiratkozhasson Gaál Béla filmszínészképző iskolájába.
Ez persze azt jelentette, hogy a következő viharos fordulattal, 1926-ban már a film akkori fellegvárában, Berlinben találjuk az eredeti szépségű, céltudatos fiatal lányt.
Az alig 17 éves Nagy Kató, a szintén Berlinben tartózkodó és már ismert Korda Sándornál próbálkozik. Majd Constantin. J. David filmrendező – későbbi férje – készít vele próbafelvételt és ezzel akarva-akaratlanul elindul karrierje, mint némafilmszínésznő.
A rendező egy epizódszerepet kínál a „Férfiak házasság előtt” (1927) című munkájában, melyet további négy filmfőszerep követ. Biztos helyét kiharcolva a némafilm világában, szinte természetes lépéssel és tehetséggel veszi a következő akadályt és 1930-ban már „A MÁSIK” című hangosfilm főszerepét játssza.
Bizony az egyszerű átlépés a némafilmből a hangosfilmbe, számtalan színész, színésznő „korai halálát” jelentette.
Gyors népszerűségére jellemző, hogy a közönség kedvencévé vált Käthe von Nagy egycsapásra szinte valamennyi újság címlapja lesz, s feladatokkal évekre előre biztosítottnak tűnik karrierje. A kor szinte minden jelentős rendezőjével s színészével forgatott együtt.
1932-ben az „Illusztrált Filmkönyvek” sorozatában Greta Garbo, Marlene Dietrich, Annabella és mások mellett németül és franciául, – fotómelléklettel – könyv jelenik meg életéről, pályafutásáról…
Kitűnő nyelvérzékének köszönhetően több német film francia verziójában is játszik. Az akcentusra oly érzékeny franciák többször is hívják francia filmek vezető szerepére. Ismert, kedvelt és sikeres színésznő lesz Párizsban, Kate de Nagy néven.
Bevallom, annak idején Magyarországon nevét se hallottam. „Találkozásom” a színésznővel először itt Berlinben a bolhapiacon történt. Egy filmdokumentumokat, és elképesztő kacatériát árusító idős kereskedő kérdezte, hogyan kell kiejtenie a Nagy nevet: Nági, vagy Nagi… vagy…
A lassan sárguló, fáradtan barnásodó képeslapon egy finom szépségű, fiatal arc figyelmeztetett, hogy ne hagyjam őt egy olyan árusnál, aki még a nevét se tudja kiejteni.
Az elmúlt évtizedben aztán egy kiállításra vágyó gazdag dokumentációs anyag (filmműsor, képeslapok; német, magyar, francia filmújságok, eredeti fotók, cigarettareklámok stb). kerültek a birtokomba. Lépésről-lépésre.
Ami azt jelenti, hogy a 20-as, 30-as évek Berlinjében megszámlálhatatlan, magyar származású színész kereste szerencséjét a német filmvilágban.
Mint tudju, többeknek sikerült is – mint Lya de Putti, Eszterházy Ágnes, Hollay Camilla, Lucy Doraine és másoknak a némafilm korszakában – majd később Alpár Gitta, Eggerth Márta, Gaál Franciska, Bársony Rózsi, Verebes Ernő, Halmay Tibor, Szőke Szakáll… és így tovább.
Ezen elfelejtett színészekről kezdtem kutatni, bogarászni-böngészni, lexikonokon átgyötrődni, privát gyűjtemények tulajdonosaival adatokat egyeztetni, képanyagokat csereberélni.
Csakis ezzel a metódussal – ezen számomra egyetlen lehetséges úton –, lehetett Nagy Kató és Petrovics Szvetiszláv portréját is megközelíteni. De meg kell említenem a szombat-vasárnapi meneteléseket a bolhapiacokra; télen-nyáron, hóban-fagyban, néha gutaütéses hőségben… Bár éreztem, hogy ez már lassan a szenvedély… S az értelme ennek a „megbolondult” munkának, hogy munkatársaimmal az elmúlt években több mint 15 filmtörténeti kiállítást rendeztünk Berlinben, Bécsben és Budapesten.
Mi lehetett Käthe von Nagy sikereinek titka?
Filmjeit ismerve, színészi képessége mai szemmel is eleven, élő, hihető. Vonzó megjelenése, kitűnően párosult temperamentumos játékával, kellemes „zenés” énekhangjával.
A bakfislányoktól kezdve a naiva szerepek valamennyi variációját természetes, magától értetődő tehetséggel, „talpraesetten” játszotta. Később viszont pazarul váltott „a szegény, de álmodozó manikűröslánytól” a nagyvilági drámáig szinte valamennyi reszortba.
Fotogénitását is alaposan kihasználják a kameramanok. Meg merném kockáztatni, hogy kora Domján Editje volt. – Úristen tudja-e mégy valaki, ki volt Domján Edit?! –
Egyik legnagyobb sikerének könyvelhető, s melyet több nyelven is eljátszott, az 1931-ben készült „RONNY” című zenés film főszerepe. A film külön érdekessége, hogy Kálmán Imre egyetlen direkt filmkompozíciója.
A legismertebb német, francia, olyaz színészek voltak a partnerei; mint Hans Albers, Heinz Rühmann, Lilian Harvey, Jean Murat, Willy Fritsch stb. Bár a magyar újságokban rendszeresen adtak hírt nemzetközi sikereiről – sőt Váró Andor folytatásokban írta meg életrajzát az Incze Sándor féle „Színházi Életben” –, Magyarországra soha nem hívták meg. A háború után pedig végképp kitörölték az ismeretségi listáról.
1939-ben az egyre sötétedő, egyre viharfelhősebb Németországból távozik, 22 filmszereppel a tarsolyában, második férje oldalán, Párizsba. Franciaországban ismertsége folytán tovább forgat.
1952-ben még egyszer visszatér a lebombázott, szétégett Németországban, sikereinek színhelyére, az „Erdész Katinka” című nyugatnémet film főszerepére… s aztán húsz évi szünet – azaz visszavonultan él Kaliforniában.
1973-ban Los Angelesben – más források szerint Párizsban – halt meg. Elfelejtve.
Az Újvidéken 1894 január elsején született. PETROVICS SZVETISZLÁV (IWAN PETROVICH, PETROVICS IVÁN, BOROSZLAV PETROVITSCH) születési helye, születésének időpontja valamennyi lexikonban megegyeznek.
S ez egy pillanatnyi fellélegzés. Egy teljesen egyértelmű, gazdag élet és pályarajz alakulhat ki a dokumentációk alapján… gondoltam.
„Találkozásom” Petrovics Szvetiszlávval, egy ma már sajnos nem létező berlini kismoziban történt a 90-es évek elején
Egy délutáni, nyugdíjas-bérleti vetítésen került felújításra Richard Oswald – 1933-ban bemutatott – „Hawai rózsái” című filmje. S ha megnézzük a szereposztást, azonnal következtethetünk arra, hogy a hitleri hatalomátvételig milyen jelentős szerepet játszottak magyar művészek a német filmgyártásban. A zeneszerző Ábrahám Pál.
A főszerepekben: Eggerth Márta, Verebes Ernő és Petrovics Szvetiszláv adják egyenrangúan német kollégáikkal együtt a színpadról adoptált filmoperett hőseit. Az egzotikus környezetben játszódó, szerelmi turbulenciával alaposan megkavart, bűbájos zagyvalék történetet a felejthetetlen Ábrahám Pál tette – számtalan fülbemászó, sikeres slágerrel – fogyaszthatóvá… (A film egyetlen – ma is /New Yorkban/ élő –, szereplője, a 92 éves Eggerth Márta.)
A jóképű, elegáns, finom modorú, kellemesen kultúrált hangon éneklő-játszó IWAN PETROVICH a hősszerelmes szerepében meggyőző. Később megismerve több filmjét – úgy a néma, mint a hangosfilm korszakaiból – elsősorban szimpatikus, férfias bonviván megjelenése, a szívdöglesztő „nagy Ő” szerepei; szinte végig rányomták a bélyeget hosszú filmkarrierjére.
Érettségi után a budapesti József Nádor Műszaki Egyetemen végez négy szemesztert, a tízes évek közepén.
Tanulmányait megszakítva Bécsbe megy, ahol a később világhírűvé lett Czinner Pál és Kertész Mihály filmjeiben teszi meg első lépéseit a nemzetközi filmvilágban:
1919: Embertelen, rendező: Czinner Pál
1920: Az Isten ostora rendező: Kertész Mihály
1920: Damaszkusz csillaga, rendező: Kertész Mihály
1920: A napraforgós hölgy, rendező: Kertész Mihály.
Keresettségére mi sem jellemzőbb, mint hogy ezekután felváltva találkozunk nevével magyar, német, osztrák, francia és Európában készült amerikai filmek főszerepeiben.
Budapesten 1920-tól hat magyar filmben játszik, s a magyar némafilmszínészet legismertebb aktőrei a partnerek, mint: Lóth Ila, Dénes Oszkár, Matyasovszky Ilona, Boyda Juci, Bánki Vilma, Lenkeffy Ica…
1920: Hegyek alján, Lengyelvér, Veszélyben a pokol, A Tizenegyedik, rendező: Balog Béla
1921: Farsangi mámor, rendező: Garas M.,
1924: A vén gazember, rendező: ?
Újból fellapozva a berlini SYBILLEN Kiadó 1928-ban megjelent önéletrajzi vallomásának kötetét; „A mi Magunkról…”, Iwan Petrovich bizony szöges ellentétben áll az eddig leírtakkal:
„Építészmérnöknek készültem. Bukarestben, Prágában és Belgrádban folytattam tanulmányaimat. Emellett ének és hegedűszakon képeztem magam, mert mindig erős vonzásom volt a klasszikus muzsika iránt. Kitört az első világháború és kénytelen voltam bevonulni a szerb hadsereghez.
A háború végén tovább folytattam zenei képzésemet Belgrádban majd Párizsban. Felléptem a francia fővárosban, Berlinben és más európai nagyvárásokban.
1924-ben találkoztam először a filmmel!?
Ez a művészi tevékenységem annyira magával ragadott, hogy ettől kezdve csak a film játszotta életemben a főszerepet. Hosszú ideig Hollywoodban forgattam, míg Európa vissza nem hívott. Azóta Párizs és Berlin műtermeiben élek.”
A nyolcvanas évek végén, a berlini egyetemi könyvtár színházi szakán egy idős könyvtáros – látva örömömet, kitörő lelkesedésemet – egy életre szóló tanácsot adott nekem:
„Vigyázzon a visszaemlékezésekkel, az idő optikája jelentősen csorbítja a leírtakat. S a művészek pedig…?!”
IWAN PETROVICS filmográfiája nem teljes. Kutatásra vár. Megközelítőleg mintegy félszáz némafilm mimusa, kora egyik ismert művésze. A több nyelven kitűnően beszélő szerb művészről megszámlálhatatlan fotóképeslap és cigarettareklám készült, ami a népszerűség biztos jele volt annakidején.
A sokoldalú, képzett, rutinos színésznek természetesen a hangosfilm sem jelentett problémát. 1929-től is rendszeresen foglalkoztatták a német, s az osztrák filmgyártásban. A gentleman, a rezignált szívember, elegáns úriember szerepkörében harminckét filmben kamatoztathatta szimpatikus tehetségét.
1941-ben viszont váratlanul Budapesten találjuk Petrovics Ivánt. A Vidám Színpad szerződteti, s a magyar filmesek is örömmel foglalkoztatják a külföldön népszerű színészt. 1945-ig öt magyar film vezető szerepét játssza el.
(1941: Egy tál lencse rendező: Farkas Zoltán
1941: Magdolna rendező: Nádasdy Kálmán
1941: Életre ítéltek rendező: Rodriguez Endre
1943: Kalotaszegi madonna rendező: Rodriguez Endre
1943: MACHITA rendező: Rodriguez Endre.)
A második világháború végén egy újabb fordulattal már Bécsben találjuk. Osztrák, német, s francia karakterszerepekkel folytatja útját, immár Münchenből.
A felkérések, meghívások egyre ritkulnak, filmfeladatai mellett kénytelen a Szabad Európa Rádió bemondói tisztjét elvállalni. Kellemes baritonhangjával magyarul és szerbül viszi a híreket kelet-Európa fel.
1962. október 12-én hal meg a bajor fővárosban.
Bános Tibor színháztörténész, számos színészportré-könyv szerzője írja:
– „A magyar színháztörténetben egyszerűen tovább másolják az eredendően is téves adatokat, ahelyett, hogy az így kapott információkat ellenőriznék!” –
Megpróbáltam megközelíteni Nagy Kató és Petrovics Szvetiszláv alakját. Még több éves munkára lenne szükség, hogy teljes élet- és pályafutásukat nyugodt szívvel tárjuk fel a jövő színház- és filmkedvelői részére.