Berta Bojetu

***

Olyan volt mint a tulipánok fekete földje
mint a sárga szem az isten árnyával egybekötve
a te arcod
amikor lábaimat csókolgattad
melyek a sárba süppedtek

***

Dalok istene
lovak és füvek istene
vizek istene
Vizes combbal léptem előteredbe
bár harangoznál velem minden reggel
Csak szerettél engem

***

Ajkam vizeit kiszürcsölted
felvagdostad és eldobtad hasam fűszálait
remegek
megölöm a madárkát
Tenyeremből ettél
és ajkaimról ittál
az legutolsó meleg vért
a vihartól faltakat
Letérdelek
életem
utolsó füvének illatában: bogáncs
perzsel és engem tépked
idegen fagyos férfi lábak
léptei mellet

***

Gyötörlek te szűz lány
kis tövises iréna
egy buta tehén nyelvével
győzelmed koszorúját nyaldosom
és kívánom
bár megbecstelenítene egy részeg hentes
mert a pásztornak
akinek a szívét megvágtad
a sárga rózsa a kedvence
és a kis herceg báránya
gyötörlek téged te fekete iréna
amikor a véres Edvárd
balladáját éneklem neked
a szomorú pieróét

***

Te aki képes vagy
széttárni a lábam
a fehér kő számára
aki képes vagy
megittasítani hasam
fehér homokját saját hegyén
Megragadnálak téged
a forró napra
felfeszítenélek
és magamba gombolnálak

***

A lepedők szentélyében tökéletes a magány
a karoknak jót tesz a reggel
beragyogja őket az éjjel
és felnyitom a hátad
hogy megcsókolhassam a véred
Te a magányt falod
az ajkaknak jót tesz a reggel
és én odaadom neked
Hallgatod mint verik bennem
vérem őseiket
Te a magányt falod

1.

Reggel a kedves fekete ruhát varr magának
Hosszú ideje már halott vagy Békafi
Mily régóta halott vagy már.
A lepke beléd mártja a szárnyát
Este a kedves fehér ruhát varr magának.

Lukács Zsolt fordítása