Meta Kusar

41.

Húzhatok egy vonalat?
Elviselem-e majd, ha a következmények a kötelességgel megegyeznek,
és ha tövisekre hullok majd?
Ó, lágy, édes békét lélegezni.
Tudni, hogy soha semmi se veszett el.

48.

Az igazi munkások irgalomra szorulnak.
Enyéim és a tieid.
A hang, amely a kiválasztottakat elkíséri,
a legédesebb.
Nem fogjuk tisztelni a régi gonoszságokat,
mert nem ismerik az irgalmat.
Az aranyműves csak az aranyat nézi.

61.

A gyóntató szájában olvadozik a hosztia.
Nálam is minden érzék a számon hever.
Amikor engedem, hogy gazdagságát felismerje, kegyetlen.
Sóhajtozik.
Fogam szívesen belevájom valami édességbe, mint egy Angol.
Mennyi munka, hogy a nagy, kormos kályha csillogjon.
Hogy a zománcon ismét tündököljön a tenger,
a földkerekségen az égbolt.

63.

A költészet egyáltalán nem haldokol. Orfeusz ott van, ahol volt.
Bennem barátaim találkoznak,
a városban egymást ölelik a századok.
Jézus a testvériséget mindenki számára létrehozta,
ellenben a természet arisztokratikusságot választja.
A tanítványok szűkkeblűen szemlélik, a parasztok vakon követik.
A széles tenger maga a béke, melyen közeleg.
Verssorral a kereszteződés közepébe.
Ahogy minden pillanatban élhet az ember az örökkévalóságban.

70.

Amikor a szakadékok a szakadékokat kezdik el hívogatni,
a kis ékszerdobozok maguktól becsukódnak.
A mennydörgés elmozdítja nemzedékeket és az ásványokat.
hogy a sötétség a múltat óvja.
Az ólomtól és a lemondástól fél az ember,
a fény rettenti.
Hirtelen elözönli a kétség és a vágyakozás.
Nem tud kenyeret enni.

54.

A vers könyörület.
Nem tisztaság.
Kitartás.
Kereszt nem.
Mert előbb létezett.
Sokkal előbb, mielőtt az oszlop
még kizöldülne.

39.

Egy régi márványon fecske pihen.
A föld reng.
Várja, hogy kenyérré váljon.
Hol van a szfinx, aki érti, tudja, látja?
Ki kell bírnom
az elveszett mámort!
Az elhagyott fahéjraktár még kétszáz év után is ontja illatát.
Forró fejem az elefánt fejéhez támasztom.
Hol van Indra? Az Ég Királya? Jézus, a labirintusban vagy?
Azok, akik napot esznek, bejárták azt.

36.

A városnak tengere és hajója van,
mely folyóvá vedli magát,
hogy sebeinket behegessze.
A rablók akarják, hogy az emberek tintát csipkedjenek.
nem a költők, akik szivárványt készítenek.
Elveszik tőlük a tömör borostyánkő golyócskákat,
nehogy prófétáljanak és imádkozzanak.
Látják, ahogyan éjjel a térség lefele megy
és zuhan. Egyre jobban zuhan.
Ki tudja, miért ragyog reggel még jobban a nyakék?
A papír miért fehérebb?

26.

Belebonyolódom az emlékekbe,
érzésekbe, és tántorgok.
Vannak szabályok,
de mégse ismerem őket.
Az ágakon át figyelem,
a ködöt és a szellőt.
A petúniákon és verssorokon át.
Az ósdi csészére
valami rárakódik
és lecsúszik bennem.
A költő addig jó, míg repedezik,
mint a spárga1.

Ljubljana című kötetből, 2004

****

Az én lelkem mangó
a Piazza della Fruttán.
A homályban a kávézóból Pedrocchi lép elő
angol cipővel
a hóna alatt.
Ünnepélyesen,
ugyanabban a pillanatban, amikor Boba Natale
a fejét rázza a bosanova ritmusára.
Egy gmetalált aranypapír felirata:
SABBE SATTA BHAVANTU SUKHITATTA.
***
A mértantudósok sohasem fognak munkát találni.
Megrakjuk a tüzet, hogy ropogjon.
Az ő régi buzgalmuk elhamvad.
Persze, hogy az írás szent feladat,
de annál inkább egy darabolás.
A határ mentén történő dolgok nem fontosak.
Hogy a kicsiny fajok nagyravágyók
az se fontos.
Szikrák repdesnek az ég alatt
és az én csillagom erős.
***
Nem halhatatlanság, hanem termékenység;
ez egy négyszemközt elmesélt történet.
A szemek kultúrájából ered?
A szív valóságos foltjából?
A pecsétet feltöröm.
Vajon tényleg csak feltöröm? Egy szép ember
gránátalmával!
Ha nem lehetek olyan, amilyen vagyok,
olyan se lehetek, amilyen nem vagyok.
Még le lesz pecsételve ezzel a címerrel.
Türkiz, amulett!
***
Tanulok egy nyelvet,
melyet sohasem beszéltek.
***
Oly egyedül vagyok
ebben a megtörtségben.
Tekinthet-e még az ember valamerre,
amikor már kétszer meggondolta?
Meggondolhatja-e még, amikor már kétszer körbenézett?
Isten velem takarékoskodik, én Ővele nem.
***
A szerelemben nincsenek tiltott területek.
A versekben nincsenek tiltott érintések.
A kertben nincsenek tiltott virágok.
Az álmoknak nincsen ilyen végük.
A percek dokumentálva vannak.
Három műemléket állítanak:
a ljubljanai postán, Rialtán
és a portugál tengerparton.
Az oltárokon rózsák illatoznak,
a hódítók inge izzadtságtól nedves.
***
Lyukas a köd.
Többször észrevettem, mennyire nem igaz,
hogy az egzaktságnak ne lenne ragyogása.
Feleslegesnek tartom a zűrzavart és az önkényes
szűklátókörűséget.
Megfizetem az elrongyolódott lélek mesterkélt
költőiességét.
Isten ments, hogy valaki azt gondolná, hogy az analógia
bevezetését tervezem.
***
1978. október 11-én azt álmodtam,
hogy egy higanycsepp
az ajkamra pottyant.
Megégetett és pontosan ötven nap múlva
egy személyes hierarchia a végéhez közeledett.
Fogalmam se volt, hogy mi folyik itt,
amikor a szekrényből kipotyogtak a hullák.
Véglegesen átmentek?
Állíts talpra egy új kormányt és
ne ijed meg.
A bor és a gabona egy egészet alkotnak.
***
Ha vadhúsomat vágdossák,
a fájdalom oda is átköltözik,
ahol nem vagyok megvadulva.

MADEIRA, 1993

Silány vagyok. Silány.
Azt hallgatom, amit nem kellene meghallgatni,
és szememben a tó már nem ragyog.
Gyöngyeimet nyakamba akasztom,
nem akarom, hogy vérem ásítson.
A legszebb csókok az enyémek lesznek.
***
Semmi se ontja a tavasz illatát.
A napon a jég és a szél
hevesebbek.
Békésen és megadással szenvedj.
Hamis szavak nélkül.
Angyal, aki kölcsön veszi a régi, beteges, sárga testet.
***
Mint a törékeny, öreg alsószoknyák
suhognak a szárnyacskák.
soha sem ébred magától fel a lélek.
Eljönnek az angyalok és segítenek, mint
az adományozásnál, ahol fekete, fehér
lapokon állnak csoportokra osztva és munkához látnak.
Az én katedrálisomban a könyvgerincek
világosak és sötétek. Oda
zuhannak le a szőke és fekete hajúak.
A bort életté változtatni
vagy a kenyeret testté
nem egy emberi feladat.
***
Ami fásultan néz, az szerencsétlenség.
Valami gyötör.
Hol vannak a törökszegfűk?
Hol vannak az apró levelek?
Az egyszerű házi dolgok
éppen úgy
kezdik el az átélést, mint az etiquette.
Amikor válladra támaszkodom, fájdalmat
érzek.
És a Teremtőt.
***
Vajon az előadást nézed?
Bele tudsz-e északi tekintettel nyúlni a vérbe,
hogy felragyogjon?
És mi van, ha kőszíve van?
Irtózatos,
hogy folyton melengetnie kell a lelkét.
Az életüket kockáztatják a seregélyek.
Miért káromlod a manókat
és a sárkányokat?
A jelzéseket.
Kibővítette Isten az előadást?
Egy méhecske miatt?
Mert cseppekbe
gyűjti a réteket és az erdőket.
Nem egykönnyen.
***
Nem fogok a küszöbön aludni,
mert minden itt van: a len, a selyem, a csillagok,
a pite és a bardollino. Scamorza.
A megbocsátás és a mondataid.
Az esetlenség mimikri.

A csókban van valami,
ami miatt a hold kovácsolt ezüstje meg nem szűnik.
Csak a sziget sárga illatai
maradnak meg a tél peremén,
úgy befelé fordulva.

Selyem és kender, 1997

Lukács Zsolt fordítása