Neža Mauer

Csak lábaim vannak, mint egy rohanó farkasnak

Az úton járkálok és az embereket figyelem.
Lábnyomukat és bokájukat nézem.

Élt egyszer egy ember,
kinek lábait csókkal illettem.
Megesett,
hogy a kezemre lépett,
de fájdalmat mégsem éreztem.
Mikor szemeimmel tekintetét elkaptam,
a világ enyém volt.
Nem volt dolog,
mi ne lett volna az enyém.
Aztán megöltem őt.
Egy meleg estén,
mikor a nap véresen leáldozott.
Mint mindannyiszor
fejét lábamhoz helyeztem
és nyakamat nyomta lábfeje.
Abban a pillanatban állattá váltam.
Vadul tekeregtem,
a magasba törtem
és fentről néztem rá lefele:
Ekkor meghalt.

Most csak lábaim vannak, mint egy rohanó farkasnak
és tüdőm, mely lélegezni akar.

A kedvelt lila

Megragadom az elcsendesedett éji kék égboltot
És a földre lerántom.
Az alvó nap ereit megnyitom,
Hogy habzó fény spricceljen a sötét kékségre,
Hogy az égbolton és a földgolyón át
kivirágozzon egy lila virág.

Vörös palástba burkolózom
És a lila nyomokon a sötétbe
indulok.

Hajszolj a széllel,
kergess sötétséggel,
zaklass gondolatokkal–
úgyse fogsz el!
Úgyse lelsz meg,
ki adja nekem a világosságot.
Mit tehetek,
ha nem hiszel nekem,
hogy belülről ragyogok.

Bolond szív

A nappalt kívánom.
Akit vállain cipel a nap,
a tartamára vágyom.
Amikor növekszik,
azt kívánom, hogy ne múlna el soha.

Aztán csak egy izzó nap van,
ahogy a kemence friss kenyércipója.
Szemeim a világosságtól vakok,
bőrömet a forróság ráncossá tette.
Szívem boldogsággal van csordultig tele.

Ez a bolond szív.

Írószer vagyok

Egy könyörtelen kézben.
Lassan, gyötrelemmel másolok:
szeretem a látszatot.

Nem hiszem,
hogy kezdetben volt az ige –
Tudom,
hogy létezett.
Talán még ige se volt –
Csak a hang.
Talán még hang se volt –
Csak az akarat.
Talán még akarat se volt –
Csak a kívánság.
Vagy talán még kívánság se volt –
Csak egy heves vágyakozás
A lenni.

Egy mondat a könyvben

Egy egészen hosszú, szenvedlyes élet után
ismeretlen személy leszek csupán egy könyvben,
egy görbe vonal a festményen,
egy lehiggadt öreg gondolata:
»Egy asszony volt,
ki mindenki közül a legjobban engem szeretett.«
Ez egy előrekész, mesterkélt mondat lesz
és az emlékezet kanyargós ösvényei mentén
nem lesz már tó
sem női árnyék körötte.
Minden ki lesz törölve.

Fekete tenyér

Nem merlek megérinteni,
nehogy karom
az érzelmek folyamától
elszenesedjen.

A szomorúság éjjel utazik el

Ha majd elmész,
hagyd nyitva az ablakot,
magad után ne zárd be az ajtót,
a karod búcsúzóul se nyújtsad.

Ha majd elmész,
kissé az éj előtt távozz,
nehogy magamra maradjak.

A szomorúság éjjel utazik el.
Ahol nyitott ablakra és szívre lel,
ott hál meg.