Erika Vouk
8.
A csend fagyott, meredek tornya.
A kövek oázisában
hegedűk cincognak
sebzett extázisban.
A szürkéskék hullámok
öble közt a zászló fekete,
egy fertőzött kagyló gyöngyöt rejt
kristályszívében.
Hullámzás, 2003
17.
Végtelenség nincsen már, széttörte
a nagy durranás pusztítása.
Csak darabkák maradtak.
Retteneteset kiáltott
egy ismeretlen hang.
Nincs már az ívnek bája.
Hullámzások, 2003
32.
A harangláb falának repedéséből
édes kápricserje illat árad,
nem vagy itt,
de mintha mégis,
ajkaimat még édesíti
a nyelv nedves helye
a csóké, mint a pecsété
végérvényesen rajtamarad.
Szavak hullámai csapnak át rajta.
Azóta test nélkül élünk.
Körként, véresre sebezve.
Hullámzás, 2003
34.
Esőzzünk halgatót1, mint a hegedű
Lorca Cordobájának fehér menyegzőjén,
felhevülve a mandula borától
esőzzünk kék holdat a fehér szobában
a legvégső cseppig
és zuhogjunk
mint a záporeső a mennydörgés echójában,
oszoljunk szét a meztelenségig az ittlét porába,
legyünk
egymás nemesség ízű édes kortya,
mint csészében a tea, egy csipetnyi kardamonnal.
Hullámzás, 2003
35.
A nyelv nyalása, korán, a hajnali pirkadatban,
megállt a nap,
nyugaton a Nap nem pirul el
és az ébrenlét s az álom nekem egy.
Sima gördülékeny selyem a létem,
sehol sem létezem s itt se vagyok.
Elsüllyesztett egy kristályfolyó.
Nem úszom, merülök s az alján heverek.
41.
Kiapadt fehér meder mentén
szaladok és utánad kutatok,
ki más vagy,
ki nem ismered a szavak
és érzések meredek hullámzását,
sem a lágy-kegyetlen
árapályt,
a folyót, mely magába ránt,
a dél varázsát,
s az időt,
aki miattuk vagyok más.
Hullámzás, 2003
VALAMI a csend és a hang közt,
törékeny, mint egy balkáni kacagó gerle,
valami a végtelenség és az idő közt
erőlködik az éles és ismeretlen
nyelv széttépett rendjébe,
hogy a felfeslett kiáltás réséből
elporladjon a levegőbe
a szárnytalan madár
alacsony és nehézkes
repülése.
A KÉP LEÍRÁSA, 2002
AZ APRÓSÁGOKBAN vannak a mindenség végtelenségei,
az idő peremén és önmagunk szélén,
a csillagok keringésében valami akarat
csírákat hajt, megemeli, süllyeszti a tengerárakat,
sós halak bőségével vendégeli a sirályokat,
a ciprusoktól kicsipkézett horizont
s a vitorlák a vágyott tekintetnek rajzokat készítenek;
gondolatok élessége, ihlet költeménye,
filozófiai értelembe vett eleven eredet,
az ötödik Szimfónia fakó kottái –
a látszólagos rendetlenségben pompa.
A KÉP LEÍRÁSA, 2002
MÁR MAJDNEM éjszaka van,
de a szem megszokja,
a késői szürkületben még
fénylik a pala –
egy kőangyal, ki már
nem tudja a szakadék felett
fehér szárnyait kitárni.
A KÉP LEÍRÁSA, 2002
Lukács Zsolt fordítása