szabopaloc

Szabó Palócz Attila

A 4-es metróra várva

Molnár Zoltánnak Molesznek köszönettel

Megegyeztünk

a bankokkal

Ők nem mérnek sört,

Mi nem adunk

hitelt!

Az internet egyik előnye (sok más mellett...), hogy úgy ismerkednek az emberek, hogy közben nem is találkoznak egymással. Mit ismeretségek, barátságok, sőt szerelmek is szövődnek (szerelem első e-mailre...) anélkül, hogy az érintett felek valaha is látták volna egymást.

Ez nagymértékben hozzájárul az előítéletek legyűréséhez, leküzdéséhez, hiszen nem kell nyakkendőt kötnöm, ha fontos találkozóra megyek, nem kell öltönybe zsúfolnom magam, hogy jó benyomást keltsek... Hiszen akár gatyában is ülhetek a számítógép mellett, amikor hivatalos ügyeket intézek, lehetek mosdatlan, borotválatlan és torzomborz, akkor is, amikor sorsdöntő kérdésekről tárgyalok...

Valószínűleg önértékelést kellene tartanom...

Elkezdtem az imént egy fikciós történetet egy kislányról, akit Timinek neveztem el. Aztán csörgött a telefon, Szilvia hívott, azt mondja, csütörtökön ebédelni visz.

Eljön értem kocsival a szerkesztőséghez, aztán majd elvisz valahová. Neki a munkaköréhez jár az autó. Kérdezte is, hogy raktak-e itt kocsit a seggem alá... De nem.

Lehet, hogy akkor kellett volna okosabbnak lennem, amikor még arról kérdeztek, hogy milyen feltételekkel vállalom el a munkát... Mindegy, most már utólag csak lassacskán próbálgathatom majd meg kiveregetni belőlük a dolgokat... Komputert itthonra, új, céges mobilt, autót, BKV-bérletet... Meg ahogy azt, ugye, a rózsaszín fellegekben a kis Móriczka elképzeli.

Aztán meg én telefonáltam egyet, Pécit hívtam Újvidéken szótár-ügyben. Azt mondja, hogy létezik egy Magyar-macedón társalgási zsebkönyv, Gábris László, Szkopje, 1986. Meg van aztán egy Slovensko-madžarski slovar, by Szúnyogh László, valamint Hradil Jožetől egy Madžarski-slovenski slovar, Tankönyvkiadó, Budapest – Državna založba Slovenije, Ljubljana, 1982.

Azt, hogy valami szlovén-magyar & magyar-szlovén szótár létezik, eddig is sejtettem, de meggyőződésem volt, hogy a macedón nyelv felé semmilyen kapcsolat nem létezik. No jó, persze egy társalgási zsebkönyv még nem a világ... akarom mondani, még nem szótár, de akkor is...

Be kell vallanom, rettenetesen jól esett, amikor ma délelőtt a szabadkai vasútállomáson Deák Feri azt mondta, sajnálja, hogy lemondtam, mert ilyen jó főszerkesztője a Képes Ifinek rég nem volt és sokáig nem lesz. Nagyon hízelgett ám ez a vélemény a lelkemnek... Annyira megilletődtem hallatán, hogy be se mertem vallani Mazowiecki havernak, aki ott várt a peron melletti kis kiülőben, a kocsmateraszon a söröm mellett, amíg én beugrottam a bódéig cigit venni. Ő csak kávét ivott, mert sofőrködött. Engem ciperészett fel Zentáról az állomásra. Deák Feri meg Franciaország felé tendál, épp arról érdeklődött, amikor összefutottunk, hogyan juthat el Párizsig... Nagyon hízelgett ám a lelkemnek, amit mondott, különösképp, ha arra gondolok, hogy mindezek ellenére hogyan bántak el velem. Ha mindezek ellenére azokra a dolgokra gondolok, amelyek a júniusi lemondásomhoz vezettek. Be akartam én már adni korábban is a lemondásom, de kitartottam a tanév végéig, mert úgy gondoltam, hogy ha tanév közben mondok le, akkor tényleg megszűnik a lap. Azt pedig nem akartam... Utánam az özönvíz...

Mivel a lap a nyári szünidő idején amúgy sem jelenik meg, azzal, hogy júniusban mondtam le, időt adtam ugyanazoknak a fejeseknek, akik miatt a lemondásomra sor került, hogy őszig, szeptemberig megoldást találjanak.

Találtak.

Nem akarok a Képes Ifire gondolni, nem akarok az otthon ért sérelmekkel foglalkozni. Valahogy ma már szétválasztom magamban a dolgokat. Van egy régi életem, amit otthon hagytam, amitől lassan majd el kell szakadnom, de hozzáteszem gyorsan: amitől el is akarok szakadni (s el akartam volna szakadni akkor is, ha otthon maradok...); s van egy új életem, amibe még csak próbálok, most igyekszem beilleszkedni.

„Igen nehéz különbséget tenni a romantikus, a szexuális és a baráti érzelmek között, és a feladatot nehezítik azok a filmek, amelyek százféle módon dolgozzák fel a barátságnak álcázott titkos szerelmet. Ahogyan az egyik kutató fogalmaz, amikor egy barát-barát közötti gesztust teszünk, pl. megöleljük egymást búcsúzáskor, mozgásba jönnek erotikus érzések is, ezt nehéz tagadni. Egy kérdőíves vizsgálatban a megkérdezett nők a nemek közötti barátság legzavaróbb felhangjának az erotikus feszültséget tartották. A fér...” „...kukoricabajúsz hagyományos, természetes szer minden húgyúti panaszra, így a húgyhólyag, a húgycső, a prosztata, ezen kívül pedig a hasnyálmirigy gyulladásos betegségeire. Alkalmazzák ödémák megszüntetésére, és a fogyasztó teakeverékeknek is kedvelt összetevője.

Hatóanyagai: szaponitok, allan...”

Ez egy kis papírfecni, egy újságkivágás, amibe Orsi egyszer nagyítóval égette bele a nevét apósoméknál, amikor megismerkedett a tűzgyújtásnak ezzel a módjával is. Tekintélyesnek mondható kihívás volt most rekonstruálnom a szétégetett hasábok között megbúvó szöveget. Fel is adtam aztán, amikor természettudományos szakkifejezéseket kellett volna megfejtenem. Bonyolultabb, mint egy közepes keresztrejtvény...

Erika viszont hagyott itt nekem egy levelet mindenféle utasításokkal:

„Rezsi: szeptembertől

közös költségek – csekk –> postán 4895 Ft.

víz – meleg }

– hideg } Rakásevits Teodor, helyszínen fizetni

– fűtés }

gáz –> 3 havonta csekk – postán

(Az ajtóra írni az óra állását)

telefon –> havi csekk – postán

Minden befizetett csekket, számlát 4 évig meg kell őrizni!

Ruhákat teregetni a teraszon csak a korlát magasságáig szabad.

A ház rövid szabályzata ki van tűzve a hirdetőtáblán, a földszinten. Ugyanitt megtalálható, mit kell tenni tűz, gázszivárgás stb. esetén; a fontos tel. számokkal együtt.

Az augusztusi rezsit, légy szíves, fizessétek ki, majd elszámoljuk. Köszönöm!

Zsuzsihoz (szemközti szomszéd) minden problémával lehet fordulni. (Együtt dolgozott ügyvéddel, aki tartózkodásikat, letelepedési engedélyeket intézett.)

A postaládán ki kell cserélni a papírt, címkét. Légy szíves a mi nevünket is feltüntetni! Köszönöm!

Telefonszámomat nem továbbadni senkinek!

A házban csak a Zsuzsiék tudják, hogy mi, és Ti is, honnan származunk. Elővigyázatosságból ne mondjátok senkinek. Én mindig azt mondom, hogy Szeged környékéről jöttem. A mellettünk lévő szomszédokkal óvatosan!

A villanyszámlát légy szíves Zsuzsiékhoz átdobni.”

Valóban csendes környék ez a József Attila lakótelep itt, a Ferencvárosban. Mindegy, eresztek most bele ebbe a fenenagy csendbe egy kis Whitesnake-et: Still of the Night! Húúú, még egészen gyerek voltam, amikor ez megjelent, most viszont szinte már fel sem ismertem, amikor megszólalt. Meg kellett néznem a kazetta borítóján, hogy mi is a címe, olyan régen hallottam. Tagadhatatlan: öregszem én is.

Pedig még Újvidéken, a Művészklubban Zoli egészen fölbaszódva kommentálta, amikor fejből elősoroltam neki, hogy a Whitesnake melyik koncertfelvétele dátum szerint mikor és hol készült. Persze, manapság már ennek is legalább egy évtizede van...

Egy hónapja azonban még magam sem gondoltam volna, hogy vénségemre most megint bevállalok egy ilyen költözködéses, áttelepüléses, papirológiás, sorbanállásos, mindenféle hivatalos, albérletes... Micsodát.

Csak épp pénzem nincs...

Délután, amikor Laci bejelentette, hogy a mai, ebéddel egybekötött sörözésből mégsem lesz náluk semmi (ma is dolgoznia kellett korábbi, előző munkahelyén, ahol ugyan már felmondott, de mégis... a felmondási időnek le kell telnie...), összeszámoltam a vasakat, a fémpénzeket a pénztárcámban, s úgy bizony, kikerekedett belőlük kétszáz forint. No, usgyííí, lenyargaltam ide a sarki Sparba, mert annyira azért már jártas vagyok az alkoholizmusban, hogy itt tartózkodásom harmadik hetére kiismertem, hogy melyik a legolcsóbb magyarországi prolisör. A Sárkány Sör mindössze kilencvenkilenc forintba kerül, a legolcsóbb hát a kínálat széles palettájáról, minden magamfajta csóró gyerek ezt vedeli. Nosza, lenyargaltam hát a Sparba, s hoztam fel belőle két dobozzal. „A régmúlt ködébe vesző időkből származik a Sárkány Sör ősi és mai napig bűvös erejű titkos receptje.” Világos?

Világos, úgy biz ám! VILÁGOS SÖR!!!

No, de visszatérve Erika itthagyott leveléhez, kicsit furcsa lesz nekem megmagyarázni például Orsinak, hogy miért ne beszéljen itt arról, hogy honnan jöttünk, honnan származik. Erika persze még nyugodtan mondhatta bárkinek, hogy „Szeged környékéről” származik, hiszen horgosi, az pedig valóban Szeged környékén van, még ha másik országban is. De mi Zentán már nem vagyunk Szeged környéke, még ha alapvetően közel is van... Zentáról is közelebb elmenni Szegedre bevásárolni, mint le, Újvidékre, és sokkal gyorsabban oda is lehet érni, még a határátkelő érintésével is. Erika tehát nem is hazudott, amikor ilyet mondott, a mi szánkból azonban már...

Franc tudja, én sohasem titkoltam senki elől sem, hogy honnan származom, ahogy azt sem, hogy magyar vagyok, akkor sem, amikor otthon, Újvidéken azt beszélte mindenki, hogy veszélyes. Lányomra is legfeljebb azért szóltam rá a városi buszon, hogy ne lármázzon, ne kiabáljon, de soha azért, hogy ne beszéljen magyarul... Oupf!!! Micsoda téma... Megfordítom inkább a kazettát...

Ez még a Whitesnake, csak épp most már a másik oldala... Fool For Your Loving!!! Még Újvidéken vettem ezt a kazettát, jó kis kalózkiadás. THE BEST OF vol. 1.

Most, amikor két hete otthon, Zentán kezdtem csomagolni az első hátizsákra való holmim, amit felhoztam ide magammal, összeválogattam néhány kazettát, hogy ne legyek itt teljesen süket ebben az új albérleti lakásban.

Iggy Pop: Brick by Brick

Đorđe Balašević: Naposletku...

Kispál és a Borz: Naphoz Holddal

Kispál és a Borz: Ül

Tereskova: UFO (filmzene)

Deep Purple: The Deep Purple Singles A's & B's

Pretendents: Last of the Independents

Iron Maiden: Somewhere in Time

Van Halen: 5150

Zabranjeno Pušenje: Dok čekaš sabah sa Šejtanom II. dio

Deep Purple: The Battle Rages On...

Hát, rendes magnóm nincs ugyan, de elhoztam magammal régi, őskori kis diktafonom. Ezen hallgattunk zenét az utolsó újvidéki albérletünkben is, kint a Satelit lakótelepen, az utólag már csak szamárfészeknek nevezett lakásunkban, ahol a város bombázását is átvészeltük.

Akkoriban mindig föltettem a szekrény tetejére, ott is a sarkára, hogy lehetőleg minél jobban betöltse gyenge hangjával a teret a zene. Szerencsére gyorsan elhúztuk a csíkot abból a lakásból. Amint elvonult a fejünk felől az a tavaszi zápor, amivel a NATO volt szíves megszórni bennünket 1999 elején, húztuk mi is a csíkot Zentára. Később már épp ott, szülővárosomban vettem egy kis adaptert a diktafonhoz, hogy ne csak elemekkel lehessen használni, hanem jelentősen költségkímélőbb módon egyszerűen csak be kelljen dugni a konnektorba. „Ez itt a konnektor, ez meg itt a direktor”, mondotta volt Bada „Dada” Tibor testvérünk.

Szóval jó ez a Coverdale, igazán sajnálhatom, hogy régóta nem hallgattam már a zenéjét. Pedig egyetemista koromban dátum szerint tudtam nemcsak a koncertfelvételek rögzítésének időpontját, de azt is egészen pontosan, hogy melyik album mikor jelent meg.

Sőt (megint visszatérve...), olyannyira nem titkoltam, és nem is szégyelltem sohasem, hogy honnan származom, hogy most is, amikor legutóbb otthon jártam (már ferencvárosi lakosként...), hoztam magammal egy kisebb csomag otthoni, ti. szerb újságot. Elhoztam a Blic 2004. augusztus 30-i számát, az augusztus 26-i Vremét, a 30-i Danast, és a 26-i Evropát. Sokkal nagyobb is lehetett volna, és az eredeti terveim szerint lett is volna ez a paksaméta, de aznap, amikor otthon jártam, augusztus 30-án is későn keltem otthonjártamban (ami elsősorban az első estének és az aznap hajnalnak tudható be...), s mire megérkeztem a városközpontban lévő üzletbe, a napilapok többsége már elfogyott.

Lecseréltem a zenét, kell egy kis Iggy Pop, hogy jól fejbebasszon „home, boy / everybody needs a home”. Pont jól jön ez most nekem ilyenkor, amikor egész nap itt ülök, s az egyetlen társaságom a négy, nyolc, tizenhat fal...

„i work so hard, man, so don't

trip me up

shakin' a leg like the tail o'

the pup

i'm payin' dues till i register

heat

sure hope i don't end up on

the street

home, boy

everybody needs a home

home, boy

everybody needs a home

so many people rise and fall

who's lookin' after you at all?

nobody knows anybody at all

strangers in paradise down at

the mall

home, boy

everybody needs a home

home, boy

everybody needs a home

home, boy

everybody really needs a

home

home home

everybody needs a home

the life we live is tricky tricky

i love my home, and my family

who's gonna love you when

the

mountain gets steep?

we're gonna make it – in a

jeep”

Iggy – Guitar & Vocals

Slash – Electric Guitar

Duf McKagan – Bass

Kenny Aronof – Drums

Ja – és persze: Iggy Pop Fan Club: B. P. 60209, 75421 Paris, Cadex 09.

Tegnapelőtt, ahogy az Országos Fordító- és Fordításhitelesítő Irodát kerestem a Bajza utcában, ráfutottam a Magyar Írószövetség székházára. Azóta motoszkál bennem, hogy talán most már érdemes lenne belépnem. Érdekes, eddig sohasem merült fel bennem olyasmi, hogy szeretnék ilyen szervezetekhez, szövetségekhez, intézményekhez tartozni... Pedig voltak is, akik biztattak már az első kötetem megjelenése után, hogy kérvényezzem a tagságom, a felvételem... Hiszen már több, mint tíz esztendeje jogosult volnék/vagyok a tagságra, ott virít a nevem a magyar irodalmi lexikonban, mégsem fordult meg a jószándékú rábeszélések elhessegetésén túl a fejemben, hogy komolyabban megfontoljam ezt a dolgot.

Sőt, hát onnan épp nemrég léptek ki tömegével az emberek... Most annak van szezonja! Mindegy, ha van üresedés, az azt is jelenti egyúttal, hogy van szabad kapacitás is új tagok felvételére! A héten talán majd csinálok magamnak egy olyan szabad délelőttöt, amikor elmetrózhatok odáig, hogy beköszönjek érdeklődni valamicskét...

– Csókolom, én délvidéki magyar író vagyok. Kaphatok egy kávét?... Felvesznek, ha szépen megkérem?

– Isten hozott, kispajtás, épp terád vártunk! Már azon kezdtünk töprengeni itt a nagy várakozásban benne, hogy miért is nem vagy te tagja a Magyar Írószövetségnek... Gyere, kerülj beljebb, nesze a tagság!

Épp azon töprengtem én meg, hogy az is egy érdekes és mókás kis feladat lesz, amikor majd meg kell magyaráznunk Orsinak, hogy itt eszébe se jusson senkitől az iskolában örökírót kérni, mert nem értik majd, hogy mit akar... Tollnak kellenék azt mondani! Továbbá batrit (battery, baterija...) is hiába keresne, mert azt itt elemnek mondják. A fényképezőgépen pedig nem blitz villan, hanem a vaku. Blitzelni (vagy egyszerűen csak bliccelni...) itt legfeljebb a metrón, villamoson, HÉV-en vagy az autópályán lehet, s ugyanezt otthon meg úgy mondtuk: svercelés.

Aztán meg elővettem mindhárom telefonnoteszem, hogy olyan pesti telefonszámokat keressek benne, akiktől esetleg kölcsön lehetne kérni némi kis pénzmagot húszezer forint magasságában.

Most úgy számolok, hogy ennyire lenne szükségem, hogy valahogy kihúzzam. Holnap tüdőszűrésre kellene mennem, az startban négyezer forint. Holnap jár le a BKV-s hetijegyem, tehát holnapután már csak blitzelhetek. Amennyi ellenőrt láttam az elmúlt napokban, az sem lesz egy vidám szórakozás. „Érvényes a megjelölt és a 6 utána következő napon 0-24 óráig korlátlan számú utazásra autóbuszon, villamoson, metrón, földalattin, trolibuszon, fogaskerekűn, valamint Budapest határáig a HÉV-en. A hetijegy névre szól, csak egy személy használhatja. A jegy tulajdonosának az utazás megkezdése előtt tintával, nyomtatott betűkkel rá kell írnia a nevét a jegyre, és az ellenőr kérésére arcképes igazolvánnyal (pl. személyi igazolvány, útlevél, jogosítvány stb.) igazolnia kell a személyazonosságát, valamint kérésre át kell adnia a jegyet. A jegy másra nem ruházható át.

It is valid from 0:00 a. m. of the day indicated to 24:00 p. m.of the 6th following day, for an unlimited number of trips on bus, tram, metro, Millenium undergound, troley and cogwheel railway on the whole length of the lines (with the exception of HÉV /suburban railway/, where it is valid within the administrative boundary of Budapest). The sevenday travel card is not transferable. The name of the owner should be written in capital letters in ink on the pass before starting the trip, and the owner should be able to prove his/her identity by showing a card with a photo (identity card, passport, driving licence etc.) if requested.”

Kimostam időközben néhány elkoszolt zoknimat. Érdekes, kézzel legutóbb Kosovóban, a katonaságnál, a háborúban mostam zoknit.

No de a megjelölt dátum utáni hatodik napom nekem most holnap van. Egy napig tehát még vígan utazgathatok kedvemre, aztán kedden meg már majd baszok se én a Bajza utcához metrózgatni, hogy bekönyörögjem magam az Írószövetségbe.

Olyat sem találtam egyik telefonnoteszemben sem (pedig három is van...), akitől nyugodt lélekkel kérhetnék kölcsön. Kellene négyezer a tüdőszűrésre, kétezerhétszáz a BKV hetijegyre, aztán háromezerhatszáz egy feltöltőkártyára a mobilomhoz... Még szerencse, hogy ez utóbbi nem túl égető sürgősségű, ugyanis amikor legutóbb otthon jártam Zentán, voltam olyan ügyes, hogy ottfelejtettem a telefonom töltőjét. Gondoltam, veszek itt egy régi Ericsonhoz való töltőt, de az is biztos belekerülne vagy két-háromezer forintba, s amikor bizony rámköszöntött a Bankrupt, máris letettem erről...

Tényleg! Biztos azért van most velem ez a kiadós pénztelenség, mert itthon, a lakásban már napok óta egy Bankrupt-os pólóban járok, sőt abban is alszom.

PUNK ROCK NEVER DIE

IT JUST WENT

b a n k r u p t

No, le is vetettem ám, de nagyon gyorsan, amint szöget ütött a fejemben ez a megfejtés... Most egy olyan van rajtam, miszerint II. Rákóczi Ferenc menekült volt (Ferenc Rákóczi II. was a refugee), remélem, nem von majd ez is maga után hasonló konnotációkat... Valamilyen szinten persze én is menekült vagyok itt, ha nem is olyan értelemben, mint Rákóczi és Kossuth volt, de csak eljöttem én is valahonnan, s csak a helyemet keresem ezen az új helyen... Ha az ENSZ menekültügyi főbiztossága nem is ismerné el nekem mostanság ezt a státusomat...

Mert mi történt? Egyszerűen csak feljöttem augusztusban a Szigetre, és itt maradtam...

Szóval, mindig rossz voltam matekból:

4000

2700

+3600

10300, és még két-háromezer forint a régi Ericson telefontöltőre. És még ennem is kellene valamit. Mindezekhez képest azonban maradt még egy ötszázasom...

Sört kéne venni rajta...

Megismerkedtem itt tegnapelőtt este egy rejtői figurával, kiváló történeteket lehetne kerekíteni róla, ha legalább negyedolyan szórakoztató egyéniség volnék, mint Rejtő Jenő, Isten nyugosztalja! Ez a rejtői figura azonban ezúttal kilencezerhatvannyolc forint értékben elvitte tőlem az augusztusi rezsiköltségek egy részét (hideg- és meleg víz, távfűtés átalánydíja...). No, ettől estem aztán teljesen pofára, ettől lettem teljesen pafff!

Van még vagy ezerkettőszáz dinárom, de azt itt, Budapesten nem váltják. Ha sikerülne leutazom Szegedre, akkor talán beválthatnám... De akkor meg elmenne az a négy-ötezer forint, amit kapnék érte, a vonatozásra.

Mindegy, nem panaszkodom!

Megfordítom inkább Iggy Pop kazettáját, hadd kiabálja itt bele ebbe a ferencvárosi csendes és nyugodt vasárnap délutánba, hogy „home, boy”. Még az éjszaka tettem be zenehallgatás céljából ezt a kazettát a diktafonba, hogy szóljon valami, amíg elalszom. Aztán persze a diktafon berágta a szalagot, azért is fel kellett kelnem, majd pedig alig indítottam újra, máris véget ért az éppen játszott kazettaoldal, megint fel kellett kelnem... Nem aludtam el még akkor sem, amikor már a megfordított, másik kazettaoldal is lejárt, s a diktafon nagyot kattanva azt a kevés álmot is kiverte a szememből, amit addigra nagy kínkeservek közepette sikerült összegyűjtenem beléje... Akkor azonban már nem akartam újra, még egyszer felkelni, ki tudja már, hogy hanyadszor... Így hát csendben aludtam el.

Erika meg itthagyott nekem a lakásban egy rádiót, reggel (amikor ma felkeltem), ezen kapcsoltam be a Kossuth Rádiót, eleddig az szólt.

Most úgy oldoltam meg a műszaki felszereltséget, hogy a diktafon és az adapter mellé elhoztam otthonról azt a régi, számítógépes kis hangszórót is, amelyiket régebben azért nem szerettem, mert nincs rajta olyan kivezetés, olyan kimenet, amire fülhallgatót lehetne csatlakoztatni. Otthon ez azért volt kellemetlen, mert ha olyan időpontban szerettem volna hangfájlokkal dolgozni, amikor Kati már aludt, mindig gondban voltam vele... Le is cseréltem gyorsan... Így most, hogy elhoztam, otthon sem szenved senki hiányt nélküle, hiszen a számítógépen ezt már rég lecseréltettem Zsoltikával... Nekem meg épp jól jön, oh, Candy, baby, hogy nem a diktafon picurka kis hangszóróján keresztül kell zenét hallgatnom.

Mert azért valjuk be őszintén, a diktafon nem egy olyan herkentyű, amit eredetileg is minőséges zenehallgatásra, zeneélvezetre fejlesztettek volna ki. És a számítógépes hangszóró sem az! Mindent egybevetve azonban megállapíthatom, hogy még így is jobb hangzást sikerült kicsikarnom belőle, mint amilyen műélvezetben annak idején az újvidéki szamárfészekben, a Sateliten volt részünk.

Épp amikor most a lakáskeresgélésről beszélgettünk Katival, akkor mondtam, hogy Satelitből nekem egyszer egy életre elég volt. Még egyszer olyan lakást nem!

Ja! És Orsit arra is figyelmeztetni kell majd, hogy itt szelotejpet (cellotape), vagy a legjobb esetben is ragasztószalagot hiába keresne, mert azt itt celluxnak mondják. Bezzeg, ha erről még idejében szólt volna valaki Matkovićnak is... Isten nyugosztalja! Őt is... És még: ha a patikáját keresné, gyógyszertárba küldik, s nem értik majd, miért használ birtokos jelzőt, de a tornacipőjét egészen biztosan nem adják majd a kezébe...

Nem bírja ez a diktafon Iggy Popot (kár!!!), Deep Purple-re cseréltem hát: The Battle Rages On... De nem sokára indulnom kell Laciékhoz is. Mindegy, ez az oldal még menjen le, aztán majd odatelefonálok, hogy I'm comeing!

Warriors, come out to play!

Lapozgattam itt még tegnap este az otthonról hozott újságokat. Természetesen ezekben még mindig az athéni olimpia a vezető téma. Van a Blic augusztus 30-i számában egy egész oldalas nagy írás Nataša Janić családjáról. Egyelőre átmásolom most ide, később majd fordítást is készítek belőle:

„Blic” u poseti porodici Nataše Janić

Bila bi pobednik i među muškarcima

Subotnje prepodne stanovnici Bačke Palanke proveli su uz male ekrane, očekujući dva kajakaška finala za žene. U oba finala čekala se pobeda Nataše Janić, koja je nastupala pod mađarskom zastavom. Njena majka, braća i prijatelji pratili su prenos kod kuće i kako kažu, u dnevnoj sobi nije bilo mesta ni za sedenje ni za stajanje.

– Komšije i prijatelji već su nekoliko dana promukli, jer su zajedno sa nama takođe pratili i finale pre finala, kada je u disciplini K1 Nataša pretekla svoju partnerku iz K2 Katalin Kovač, jedinu koja joj je mogla zasmetati na putu do zlata. Ta trka je bila neizvesna do poslednje dve bove, ali u jednom trenutku, mi pred televizorom počeli smo da vičemo, da je bodrimo i požurujemo, i ona je ubrzala, kao da nas je čula – kaže Mićo Janić, Natašin stariji brat.

Tako je put do finala i zlata bio otvoren. Najverniji navijači kod kuće tvrde da su od početka znali da se Nataša vraća sa dve medalje.

– Učio sam je da hoda i imao udela u izboru njenog imena, pa mogu da kažem da je poznajem od rođenja. Zbog toga ni jednog trenutka nisam sumnjao. Znao sam da može da završi obe trke u jednom danu i žao mi je što nije bila i u četvercu, jer bi i tu pobedila. Pratio sam kako vozi i na 280 metara sam znao da ima zlato. Ovo je tek početak, jer Natašino vreme tek dolazi – tvrdi Dragomir Knežević, prijatelj i partner u kajaku Natašinog oca Milana Janića.

Ipak, navijači tvrde da je prvu trku bilo izuzetno teško gledati. Mama Štefica i brat Mićo kažu da su pomalo i strepeli, jer je 1,47 minuta, koliko je trajala trka, za njih trajalo mnogo duže.

– Dok smo je bodrili i mi smo veslali, a kada je u prvoj trci u disciplini K1 prošla kroz cilj, nama je pao kamen sa srca. Po vremenu, to je jedna od najbrže voženih trka. Kada bi nekim vremeplovom mogla da se vrati u vreme našeg oca, bila bi među prvima i u muškoj konkurenciji – kaže Mićo.

Samo 65 minuta kasnije, Nataša se ponovo našla u kanuu. Ovaj put sa koleginicom Katalin Kovač. Još jedna trka i još jedno zlato za Natašu.

– Kada smo razgovarali posle trke, rekla mi je da je medalja u K2, možda sjajnija, jer je uspela da pobedi Nemicu Birgit Fišer, višestruku olimpijsku prvakinju. Fišer ima 42 godine i takmičila se našim ocem, a mnogi su je i u Atini videli na pobedničkom postolju. To je za Natašu velika čast – kaže Mićo.

Natašina drugarica, Branislava Miškov, sa kojoj je trenirala pre odlaska u Mađarsku, kaže da je navijačko društvo u kući Janićevih više puta premotavalo snimak finalne trke. Od svega je za nju ipak najlepše Natašino radovanje, koje su komentatori na „Jurosportu” nazvali „plesom na vodi”.

– Pratimo sve njene trke i navijamo za nju. Ona kao da čuje sve ono što joj dovikujemo iako smo kilometrima udaljeni. Znamo koliko naporno radi i zato zaslužuje da pobedi – kaže promuklim glasom komšinica Janićevih Milka Čobanović.

Kako kaže Mićo, dok je Nataša slavila pobedu u jednoj atinskoj diskoteci, prijatelji u Bačkoj Palanci su takođe slavili cele noći. Tokom vikenda su neprestano stizali telegrami i čestitke iz celog sveta, a Mađarska za sutra priprema doček zlatne kajakašice. Osim poziva prijatelja kajakaša, Janićevima se nije obratio niko u ime Kajakaškog saveza Srbije.

Van itt még két egészen nagy méretű fotó is illusztrációként a cikk mellett. 1. „Promukli od navijanja: drugarica Branislava, majka Štefica, komšinica Milka, brat Mićo i nekadšnji partner Natašinog oca Milana u kajaku Dragomir Knežević”. 2. „Skok radosti: Nataša Janić proslavlja pobedu”. A Blic augusztus harmincadikai számában két oldalas cikk olvasható még a vízilabdázók olimpiai döntőjéről, Szerbia és Montenegró – Magyarország 7:8.

Ezt a meccset épp otthon néztem, ugye, ha a másnap otthon megvásárolt napisajtó is ír róla... Volt abban egy kiadós poén, hogy a mieink játszottak a mieink ellen.

Robika mesélte másnap, amikor meghívattam vele szerénytelenségem és Orsi lányom egy kávéra, hogy a mérkőzés után végigtelefonálta ismerőseit. Mint, aki nem nézte a meccset és kíváncsi az eredményre...

– Győztünk vagy vesztettünk?

– Győztünk!

– Győztünk vagy vesztettünk?

– Veszítettünk!

– Győztünk vagy vesztettünk?

– Győztünk hát, hogy ne győztünk volna?!

Szép kis ankét! Azt mondja Robika, amolyan kábé fele-fele volt a válaszok megoszlása.

No, de ha már azt ígértem, veselkedjünk csak szépen neki mi most ennek a fordításnak:

Látogatóban Janics Natasa családjánál

A férfi mezőnyben is győzhetett volna

A múlt héten a szombat délutánt a képernyők előtt töltötték Bácspalánka lakói, ugyanis két női kajakdöntőt vártak. Mindkét döntőben a magyar színekben versenyző Janics Natasa győzelméért szorítottak. Édesanyja, testvére és a család barátai Jánicséknál nézték a közvetítést, s mint mondják, a nappaliban már sem leülni, sem fölállni nem lehetett, annyian voltak.

– A szomszédaink és a barátaink már napok óta be vannak rekedve, ugyanis együtt nézték velünk a közvetítést. Már a döntő előtti döntőben is nagy volt az izgalom, amikor a kajak egyesek versenyében Natasa megelőzte partnernőjét, Kovács Katalint, akivel együtt indult a kajak kettesek versenyében. Katalin volt az egyetlen, aki útját állhatta volna az aranyhoz vezető úton. Ez a verseny egészen az utolsó előtti bólyáig kétséges volt, s akkor izgalmunkban a tévé előtt mi is kiabálva buzdítani kezdtük Natasát. Ő pedig, mintha meghallott volna minket, felgyorsította csapásait – meséli Natasa bátyja, Mityo.

Ezután megnyílt az út a döntőig és az aranyig. Leghűségesebb rajongói otthon azt állítják, hogy az elejétől tudták, hogy Natasa két arannyal tér haza.

– Járni tanítottam, sőt a nevének kiválasztásában is volt némi szerepem, elmondhatom tehát, hogy születésétől fogva ismerem. Éppen ezért egy pillanatig sem kételkedtem. Tudtam, hogy végig tudja csinálni mindkét futamot egy nap alatt, és sajnálom, hogy nem indult négyesben is, hiszen ott is győzhetett volna. Figyeltem, hogyan evez, s már 280 méternél tudtam, hogy megvan az arany. Ez még csak a kezdet, mert Natasa ideje még csak most jön el – állítja Knezsevics Dragimir, a család barátja, Janics Milan, Natasa édesapjának egykori kajakos partnere.

A szurkolók mégis azt mondják, az első futamot különösen nehéz volt végignézniük. Natasa édesanyja, Stefica, és testvére, Mityo, azt mondja, hogy mindketten nagyon izgultak, mert az 1 perc és 47 másodperc, amennyi ideig a futam tartott, nekik sokkal hosszabb időnek tűnt.

– Miközben buzdítottuk Natasát, mi is eveztünk, s amikor a kajak egyesben célba ért, megkönnyebbültünk. A futott idő alapján ez egyike volt a leggyorsabb futamoknak. Ha valamilyen időgéppel visszatérhetne apánk korába, a férfiak mezőnyében is az elsők között lehetne – mondja Mityo.

Alig 65 perccel később Natasa újra vízre szállt. Ezúttal Kovács Katalinnal együtt. Egy újabb verseny, s egy újabb arany Natasának.

– Amikor a verseny után beszéltem vele, azt mondta, hogy a kettesben szerzett érem talán még fényesebb is, mert sikerült legyőznie a német Birgit Fischert, a többszörös olimpiai bajnokot. Fischer most 42 éves, s annak idején apánkkal is versenyzett, sokan pedig dobogóra várták Athénban is. Nagy megtiszteltetés ez most Natasának – mondja Mityo.

Natasa barátnője, Miskov Branislava, akivel Magyarországra való áttelepülése előtt együtt edzett, azt meséli, hogy az összegyűlt szurkolók Janicséknál többször is visszatekerték a döntőről készített felvételt videón. Számára a legszebb mégis Natasa öröme volt, amit a Eurosport kommentátorai úgy neveztek: „tánc a vízen”.

– Követjük minden versenyét, és mindig szurkolunk neki. Ő mintha hallaná a buzdításunkat, még ha több száz kilométeres távolságban is van. Tudjuk, hogy milyen kitartóan dolgozik, ezért megérdemli, hogy nyerjen – mondja rekedt hangon Janicsék szomszédasszonya, Milka Csobanovics.

Amíg Natasa egy athéni diszkóban ünnepelte győzelmét, bácspalánkai barátai egész éjszaka ünnepelték őt. A hétvégén megállás nélkül érkeztek a táviratok és a gratulációk az egész világból, Magyarország pedig másnap ünnepélyes fogadtatást szervezett aranyérmeseinek. A baráti körhöz tartozó kajakozókon kívül Janicséknak senki sem gratulált a Szerbiai Kajakos Szövetségből.

Huhhh, be kell vallanom, ez gyorsabban ment, mint sejtettem volna...

Ezúton is gratula, Nataša!

Később olvastam valahol, hogy Nataša öccse, ezek szerint tehát Mićo pedig nem sokkal az athéni olimpia után horvát állampolgárságot kért és kapott, mert a jövőben horvát színekben kíván versenyezni...

– Egy hetijegyet kérek, de úgy, hogy holnaptól legyen érvényes! És egy átszállójegyet...

– Metróra?

– Igen.

– Kétezerkilencszáznegyven forintot kérek.

Nem akartam, hogy a mai napra is érvényes legyen a hetijegy, amit megveszek, mert ma reggel már vettem egy átszállójegyet, meg egyébként is este volt, tisztában voltam vele, hogy ma már legfeljebb csak egyet utazok vele, egy irányban, még ha átszállással is, aztán úgyis jövök haza, csícsózás meg minden, ami ezzel jár... Felesleges lett volna kilőnöm egy napot a hetijegyről egy önmagában árválkodó utazás miatt.

Itt angolul kezdődik:

„The Metro Transfer Ticket is valid for a single trip on the Metro or the Földalatti (Millenium Underground) with on change and for 60 minutes from the time on transfer. The ticket does not have to be validated a second time on transfer. The ticket does not entitle a passenger to break a journey (apart from the transfer) or not make a return journey. The ticket must be presented to the ticket inspector on request.

Érvényes a metrón és a földalattin egy utazásra, egy átszállással (átszálláskor nem kell újra kezelni), a kezeléstől számított 60 percig. Átszálláson kívüli útmegszakításra, ill. visszafelé utazásra nem jogosít. A jegyet ellenőrzéskor fel kell mutatni, és az ellenőr kérésére át kell adni.”

No, most pedig éltetem egy kicsit (három doboz erejéig!) a Sárkány Sört! Betértem ide, a lakásunk melletti Sparba, nézelődtem, hogy mit is kellene venni, mi hiányzik itthon. A múlt heti nagy ínségben szinte semmim se maradt, söröm a legkevésbé...

Mindegy, most úgy alakult a heti beosztás, hogy holnap nem kell dolgozni mennem, szabadnapos vagyok. Judit és Cintia előre beírta, mikor felel meg, hogy dolgozni menjen, s – ennek értelmében ugyanakkor: – mikor szeretne szabad lenni, egy fiú kellett még melléjük, Laci pedig azt mondta, hogy jó, akkor ő elvállalja. Mostanság pedig még nem állt szándékomban mulasztani, hiszen a „silni” papirológiában, amit még majd intézgetnem kell, lesz bőven olyan alkalom, amikor híján is leszek a szabadnapoknak. Mindegy, így most holnap intézhetem az intéznivalókat, amit már lehet.

Igaz is, akartam egy ügyes, szép kis listát, jegyzéket készíteni arról, hogy mit kell intéznem holnap. Az első mindenféleképp az iskola. Oda be kell mennem reggel, mert Orsit mára várták, hogy itt kezdjen suliba járni. Viszont most otthonjártamban úgy sikerült megszervezni a dolgokat, hogy jövő kedden, tehát majd csak holnaphoz egy hétre lesz az a költözködés, amikor Kati és Orsi is feljön ide hozzám.

El kell mennem aztán egy bankba számlát nyitni. Hogy oda utalják majd át a cégből eljövendő fizetésem, a zsíros pénzeket... Gondolkodtam, hogy melyik, milyen bank legyen az. Először a Budapest Bankra gondoltam, mert szimpatikusnak tűnt. Van egy bakfiókjuk a Blaha Lujza téren, oda jártam eurót beváltani még az első héten, amikor feljöttem intézgetni a dolgaimat. Gyorsan ment, kedvesen, akadékoskodás nélkül... Meg aztán az általuk kínált Privát Kölcsön (Hitelbírálat 30 perc alatt) is szimpatikusnak tűnt az összes vonatkozó feltétellel együtt:

„Velünk gyorsabb!

Rohanó világunkban az idő nagy úr. Ha Önnek pénzre van szüksége, bizonyára minél hamarabb szeretne szert tenni rá. A Budapest Bank ezért egy villámgyors megoldást kínál Önnek: válassza a Privát Kölcsönt és elég csupán 30 perc, hogy közelebb kerüljön céljai megvalósításához.

30 perc alatt minden kiderül

Igényeljen Privát Kölcsönt a Budapest Banktól, és mindössze fél óra alatt elbíráljuk kérelmét. A kölcsön összege pedig már másnap a számlájára kerül!

A pénzt tetszőlegesen, bármire felhasználhatja, ráadásul az igényléshez kezesre sincs szükség. A törlesztés biztonsága érdekében a Privát Kölcsönéhez halál, baleset, betegség és munkanélküliség esetére Hitelfedezési Biztosítást választhat.

A kölcsön igényléséhez elegendő felhívnia a Budapest Hitelvonalat a (06-1) 455-55-55-ös telefonszámon a hét bármely napján, a nap 24 órájában, vagy befáradnia a legközelebbi Budapest Bank fiókba.

A Privát Kölcsön általános feltételei

• Legalább 21 éves életkor, melyet az igénylés napjáig betöltött, illetve legfeljebb 65 éves életkor, melyet az igénylés napján még nem ért el, amennyiben a kölcsön összege 500 000 Ft-ig terjed.

• Legalább 24 éves életkor, melyet az igénylés napjáig betöltött, illetve legfeljebb 65 éves életkor, melyet az igénylés napján még nem ért el, amennyiben a kölcsön összege 500 000 Ft felett van.”

És így tovább...

Persze, minimum fél éves, tehát „6 hónapos munkaviszony”-t a jelenlegi munkahelyemen nem tudok felmutatni, mert épp két állás kötött lebegek. Otthonjártamban épp most írtam meg a felmondásomat (szíves igazgatói megrendelésre!...) a régi munkahelyemre, tehát azzal, az érvényessé válásáig még hátra lévő három nap ellenére sem érdemes nagyon dicsekednem. Úgy írtam meg ugyanis a felmondásomat, hogy majd csak csütörtöktől lépjen érvénybe. No, ja! Ha egyszer zsarolják az embert, legalább legyen velük geci, hátha kérnek kólát...

Az új munkahelyemre pedig egyelőre még csak előszerződésem van. Ebben pedig úgy fogalmaztunk, hogy a foglalkoztatás várható kezdete a munkavállalási engedély kiadásának napja. Addig pedig van még egy kis időnk... Nem szabad elkapkodni a dolgokat! Erre a mindenféle hivatalok különösen ügyelnek...

– Ne vegye ezt hivatalnoki akadékoskodásnak – fogalmazta meg aggályaimat a konzul úr pénteken Szabadkán.

Mert: mégis, mi másnak vehetném? Persze, egészen bizonyos vagyok benne, hogy (az ő helyzetéből nézve:) itthon, a külügyben majd nagyon is megdicsérik ezért. Fel is jegyzem gyorsan, hogy ezzel is szerezzek neki néhány terebélyes piros pontot.

Pedig igazán egyszerűsíthette volna a dolgom, hiszen épp ma döntött a magyar parlament, a Tisztelt Ház arról, hogy márpedig igenis lesz ügydöntő népszavazás a határon túli magyarokat alanyi jogon megillető magyar, ti. uniós állampolgárság ügyében. Annyi bizodalma meg azért csak lehetett volna bennem az igencsak tisztelt konzul úrnak, hogy megelőlegezi nekem ezt a kegyet...

No szóval: papírjaim intézés alatt (nagyon remélem, hogy előbb-utóbb csak fel tudok majd mutatni egy 6 hónapos, folyamatos munkaviszonyt is...), ennek a feltételnek egyelőre nem felek meg. Sőt, a módosított változatnak sem: „...vagy 1 éves, folyamatos munkaviszony a jelenlegi és az előző munkahelyén együttesen, legfeljebb 1 hónap megszakítással.” A dolgot pedig tovább nehezíti, hogy az előző munkahelyemen, amelyik még három napig, tehát csütörtökig megszakítva sincs, egy másik országban volt/van/lesz, vagy mi...

Állandó lakcímnek, habár bejelentve még nem vagyok, talán ez a bérelt lakás megfelel. Továbbá:

„• Két hónapos aktív lakossági forint- és bankszámlamúlt bármely banknál, amely nem mutat negatív egyenleget. 3 000 000 Ft-ot meghaladó kölcsönösszeg esetén Budapest Bank lakossági folyószámlával vagy befektetési kártyával kell rendelkeznie, melynek legalább 2 hónapos számlamúltja van, és az Ön fizetése erre a számlára érkezik. Ebben az esetben a kölcsönt a Budapest Bank folyószámlájáról kell törlesztenie.

• Ha a kölcsön összege 500 000 Ft-ig terjed, egyéni igénylés esetén minimum 50 000 Ft havi nettó jövedelem; társigénylés esetén személyenként minimum 40 000 Ft havi nettó jövedelem, azaz a két igénylőnek összesen minimum 80 000 Ft.

• Amennyiben a kölcsön összege 500 000 Ft felett van, egyéni igénylés esetén minimum 65 000 Ft; társigénylés esetén személyenként minimum 40 000 Ft havi nettó jövedelem, a két igénylőnek összesen minimum 90 000 Ft.

• Vezetékes lakóhelyi telefon vagy előfizetéses mobiltelefon. Kártyás mobiltelefon 500 000 Ft alatti kölcsönigénylés esetén.

Ami a szerződéskötéshez szükséges:

• Személyi igazolvány.”

(Arról itt egy szó sem áll, hogy egy másik országból való, idegen, külföldi személyazonossági igazolvány nem jöhet számításba...:-)

„• Még egy, személyazonosságot igazoló okmány (TB- vagy adókártya).

• Előző két havi számlakivonat (hó végi zárókivonat) arról a számláról, ahonnan a kölcsönt törleszteni kívánja.

• Vezetékes telefon esetében előző havi telefonszámla-levél és a befizetést igazoló dokumentum. Kártyás mobil esetén a legalább 1 éve meglévő szerződés, mely az Ön nevére szól, amennyiben a kölcsön összege 500 000 Ft-ig terjed.

• Vezetékes telefon esetében előző havi telefonszámla-levél és a befizetést igazoló dokumentum. Előfizetéses mobil esetén előző 2 havi telefonszámla-levél és a befizetést igazoló dokumentum, amennyiben a kölcsön összege 500 00 Ft fölött van.

• Jövedelem, ha Ön

– Alkalmazott: Budapest Bank Rt. formanyomtatvány, amit jelen szórólap hátoldalán is megtalál;

– Vállalkozó: APEH által kiállított jövedelemigazolás és a vállalkozói igazolvány;

– Nyugdíjas: NYUFIG határozat és a legutolsó bankszámlakivonat.

További információért kérjük hívja a

Budapest Hitelvonalat a (06 - 1) 455-55-55-ös telefonszámon.”

No, hát erről beszéltem, ez keltette fel az érdeklődésemet. Aztán, amikor tervemet elmondtam Lacinak, ő meg az OTP-t ajánlotta. Neki is ott van számlája, és nagyon elégedett velük. Külön kiemelte, hogy számára egyebek mellett az is kiemelt fontosságú, hogy ott a számlája mellé automatikusan kapott internet-kártyát is, így az interneten keresztül is bármikor vásárolhat, ha épp van pénz a számláján.

Ez is egy fontos szempont lehet!

Szinte bizonyos, hogy a pénzem felét az interneten költöm el, ha már egyszer majd lehet.

A hétvégén viszont otthonjártamban most az jutott eszembe, hogy a legjobb lenne a Raiffeisennél számlát nyitni itt, Magyarországon. Egyrészt, egy OTP-s számla már van a családban, Katié. Másrészt pedig otthon van már egy Raiffeisenes hitelem, minek folytán havi 56 eurót utalnak át a fizetésemből a bankhoz. Nomármost, ha csütörtökön érvénybe lép a felmondásom, két hónapig még nem lesz belőle probléma, mivel jó cég ez a miénk (csütörtökig, ugye, még az enyém is...), s egyelőre az augusztusi személyi jövedelmek sincsenek kifizetve. Viszont, ha ott egyszer majd belátható időn belül megszűnik a fizetésem folyósítása, akkor gond lehet ebből. Fülön csíphetik apámat, mint kezest, amint az első törlesztőrészleg átutalása fizetésem híján elmarad... A legegyszerűbb lenne a hitelt átdobni Kati fizetésére, hogy a továbbiakban onnan vonják le. Nomármost, ha ráadásul még azt is sikerülne a cégen belül megoldani, hogy amikor a banktól a nevemre megérkezik a következő törlesztőrészleget kiigénylő kereset, Kati fizetéséből egyszerűen csak utalják át, az lenne a legideálisabb, hiszen akkor a bankot az egész kis ügyletről értesíteni sem kellene, nem is lenne vele akkor az a rengeteg felesleges papírmunka, ami mellesleg még idegölő is, s ez utóbbi keményen...

No, de ha ráadásul úgy sikerülne megoldani a dolgokat, hogy én itt a magyarországi Raiffeisen Banknál nyitnék egy számlát, ahová majd az új cégtől a fizetésem forintban érkezik, s az otthoni hitel törlesztőrészleteit ezentúl erről a folyószámláról vonják le, no az lenne az idealitás szempontjából a mindenek felett álló. Hiszen akkor minden egy bank keretein belül maradna, ők meg csak elintéznék valahogy egymás között belső ügyintézésben. Lenne persze ezzel is némi papírmunka, de eszi fene, ha megoldható, miért is ne lehetne nekiveselkedni...?

Ebből az elképzelésemből azonban Zoli ábrándított ki most otthonjártamban, mondván, igaz, hogy Raiffeisen Bank van Szerbiában is, meg Raiffeisen Bank van Magyarországon is, de ezek mind leányvállalatok, s hiába azonos a nevük, hiába megegyező a fő-főnökség, a nyugati központ, gyakorlatilag mégsincs semmi közük egymáshoz., kapcsolat meg főképp nincsen közöttük.

A bankszámla megnyitását azért is tartottam elsődleges fontosságúnak, hogy a cégtől (az új munkahelyemről) igényelhessem végre az engem immáron jogosan megillető, azonban „hivatalnoki akadékoskodás” miatt legálisan még mindig nem kifizethető jövedelmemet.

Mert addig még hagyján, hogy a múlt héten Laci adott egy számlát a Bt.-jére, hogy előleg címszó alatt hozzájuthassak némi pénzhez, s a nélkülözésemnek, a nem önként, s távolról sem hiúsági okokból, hanem a körülmények kényszerítő hatására vállalt fogyókúrámnak véget vethessek végre, de ezt így nem lehet ám tartósan csinálni.

Sport és bankok, illetve a pénz, ez ma a kenyér és a cirkusz...

No, megyek aludni. S ha mindezek után még az Írószövetségbe is jut időm elmetrózni és elbaktatni, hogy kérvényezzem a felvételemet, igazán hatékony napom lesz. A tüdőszűrést itt már, s ilyen kontextusban említeni sem merem...

Mindkettőt csak kérdőjelesen írom fel most a listámra.

A borotválkozást pedig ma este már kihagyom!

(A Himnusz alatt már fogat is mostam!)

No, lëlköm, átutalásokat mostantól a 11773092-00058979-es OTP-s folyószámlára várok. Adakozzatok szegény, szerencsétlen, nyomorult íródeák számára, aki „a szülőföldjétől távol látta meg a napvilágot”.

Ma még fel kellene hívnom az iskolát, ezúttal az igazgató-helyettessel beszélnem, hogy megtudjak olyan dolgokat, Osri melyik osztályba (A, B vagy C?) fog járni, ki lesz a tancsija (tanító néni-e vagy bácsi), milyen tankönyvekre lesz majd szüksége, s azokat hogyan tudjuk beszerezni.

A bank kiválasztásában pedig végül a lustaság volt a döntő, s az lett az elsődleges szempontom, hogy közel legyen itt, a lakáshoz. Ebben pedig az OPT volt a nyerő. Bementem tegnap délelőtt a suliba, s mondtam ám, hogy:

– Az igazgató urat keresem.

Ők meg mondták nekem (mert kinek is mondhatták volna...), hogy épp a másik iskolában van, órát tart, tanít, kábé fél óra múlva kellene megérkeznie. Mondtam erre, hogy jó, nagyon jó.

– Nincs itt a közelben valamilyen bankfiók?

– Dehogynem, itt az első sarkon, a műjégpályával szemben.

Nosza, így jutottam el itt a Lobogó utcai OPT-hez.

Holnap reggel fél tízre még vissza kell mennem az iskolába, ezúttal már Orsi leendő tanítónénijével beszélni. Hááát, nem pont úgy alakultak a dolgok, ahogy a kis Móriczka elképzelte, s ahogy szerettem volna. Még amikor először voltam bent, akkor kérdezte az igazgató úr, hogy akarjuk-e, hogy testnevelési, torna szakos osztályba kerüljön. Mondtam, hogy bármit, csak azt ne! Most meg azt mondja a helyettese, hogy mégis olyanba kerül, mert az egyik osztályban csak tizenhatan vannak, alacsony a létszám, családias légkörben folyhat az oktatás. Legalább annak, hogy továbbra is C-s marad, Orsi is örülni fog.

Csak arra a kurva tüdőszűrésre nem tudok továbbra sem eljutni. Tegnap este ugyan végigsétáltam a Mester utcán, de nyomát sem láttam (persze, nem is az volt az elsődleges...), hová kellene ott tüdőszűrésre mennem. De azért azt sem tagadhatom, hogy megfordult a fejemben, andalgás címszó alatt, hátha megpillanthatom... Itthon voltam délután, s amolyan hat óra tájban faszságnak éreztem volna lefeküdnöm aludni. Lementem hát körülnézni, de annyira még nem ismerem itt a környéket, hogy tudhattam volna, hol van itt elérhető közelségben jóféle kricsmi. Gyula hívott időközben, mondja, hogy kint van Strasbourgban, csütörtökön jön haza, de rögtön lemennek Marival a Balatonra, nem jön össze a találkozó.

Mindegy, lementem itt körülnézni, hova lehetne beülni, elfogyasztani ezt-azt. Még az is megfordult a fejemben, hogy jó lenne összeakadni valami helyi, lokális kis törzsvendég alkosz társasággal egy kiadós vedelészetre. Mondjuk, Fradi-drukkerekkel, vagy valami... De mivel semmi ilyesmi nem történt velem, beültem hát abba az egészen lepusztult, lebujos külsejű kis bódéba, ami itt van közvetlen közel, útközben a metró felé menet. Megittam itt ugyan egy sört, de egyetlen, árválkodó vendégként nem találtam túl izgalmas szórakozásnak ezt az egészet. Nem akartam itt fel s alá téblábolni a lakótelep utcái között újabb alkalmas betérő után kutatva, gondoltam, elmegyek inkább a Castróba. Vivát Fidelnek! Elmetróztam hát a Kálvin térig (és tényleg: a Kálvin teret Calvinról és Hobbesról nevezték volna el?), ott van a Ráday utca, s gondoltam, a Castróban akár még ismerősökkel is összefuthatok. Nem futottam! Hely se nagyon volt odabent, előbb a söntés mellé akartam ülni, de akkor megpillantottam azt a kis Singer sarokasztalt, amelyiknél a legutóbb Gyulával is ültünk, a számítógépek tövében, így hát ott kötöttem ki.

Addigra már meg is éheztem, rendeltem hát egy adag újvidéki húsgombócokat. Ez valami fantázianevű fantáziakaja, otthonról ilyet nem ismerek. Hasonló, mint a ćufte, de mégsem az, mert sajt van a közepében, s nincs hozzá paradicsomszósz. Gondolom, a szerb szakácsnak vidám, jó napja lehetett, s a hagyományos kaják alapján összemixelt valamit, amolyan „hozott anyagból dolgozunk”-alapon, ahogy egyébként én is szeretek főzögetni-kotyvasztgatni, s amiben aztán összekombinált mindent, ami épp a keze ügyébe került. Tudod, kinyitod a fridzsedert, s aztán épp benne találsz, abból készítesz valamit... És ezek a húsgombócok nem is főzve vannak, ahogy a becsületes ćuftenak azért mégiscsak illene lennie, hanem rostélyon sülve, és hagymával tálalják, mint a čevapot vagy a pljeskavicát. Mindent összevetve, ezeket az újvidéki húsgombócokat úgy képzeld el, mint a čevaphúsba tekert sajtot... Čevaphúsból készült gombócok, amelyeknek sajt van a közepén, és rostélyon vannak megsütve. Nekem ízlik, kifejezetten finom kaja. A Castro nagy előnye még, hogy ismerik ott az ajvár fogalmát, így hát azzal rendeltem, de sültkrumplit elfelejtettem kérni hozzá. Múltkor, amikor Karittyal ettünk itt, krumplival rendeltük, s úgy kifejezetten jóllaktam vele. Így azonban, anélkül, amikor megettem, éreztem, hogy férne még belém.

Újabb adagot persze anyagi okokból sem rendelhettem, s mivel egyedül ücsörögnöm, a Pesti Estet, az EXIT-et és a Súgót egy ültő helyemben kiolvasnom itt sem volt túlzottan izgalmas, a következő körben már csak a számla volt a rendelésem. Megittam a söröm, és az indulást fontolgattam.

Még így sem múlt el azonban felettem nagyon az idő. Így hát nem a metró felé, hanem az ellenkező irányban indultam el végigsétálni a Ráday utcán. Nagy felfedezéssel ért fel a számomra, hogy az egyik onnan nyíló mellékutcába pillantva, s az egyik ott díszelgő bejárati napernyő, illetve holmiféle díszítőelem reklámszövegét leolvasva megvilágosodott előttem, hogy most már olyan színitanoda is létezik, ahol szinkronszínészeket képeznek. Olyan színészeket tehát, akik sohasem fognak színpadra lépni, akik soha sem játszanak filmekben. Ők csak megbújnak a stúdiók légkondicionált mélyén, a hangjukat adják más, külföldi színészeknek, s röhögnek a markukba, hogy bezzeg olyan pénzeket vágnak zsebre, amilyeneket nem szégyellnek. Tudom, a szinkron önmagában is egy kis maffia, ha egyszer bekerülsz a klánba, akkor benne vagy, s tudom azt is, hogy nagyon sokan élnek ebből. Megértem még azt is, hogy az egyébként igazi (igazából is...) színészeknek jól jön egy kis mellékkereset, s elvállalnak ilyesmit is, hogy a harmadik kocsijukat is megvehessék. De mindez a tudás és megértés sem gátolna meg abban, hogy úgy betiltsam ezt az egész szinkronipart, hogy írmagja se maradjon. Elképzelhetetlen számomra, hogy vannak olyan emberek, akik sohasem hallották például Woody Allen igazi, eredeti hangját, pedig az összes filmjét látták. Ők igazából nem Woody Allen filmjeit látták, hanem valami azonosíthatatlan, meghamisított felvételeket holmi Kern-féle hangjátékkal kísérve. Akárha a némafilmeket rég kísérő zongoristák játéka helyett játszották volna le ezt a hangjátékot magnóról... Azok nem az eredeti filmek voltak! Mert a fene bánja, holmi szappanoperákat, butácska kis tévésorozatokat szinkronizáljanak tetszésük szerint, az ipar, az futószalag, az tömeggyártás, de a filmeket, az igazi filmeket, amelyeknek alapvetően művészetnek, műalkotásoknak kellene lennük, igenis hagyják békén. No, ez utóbbit betiltanám! Még a Rambókat se! És nem mondhatja be valaki más Schwarzenegger helyett egy szivacsfalú stúdióban állva, épp a szövegkönyvvel legyezve magát, hogy „asta la vista, baby!”, nincs ilyen! Onnantól kezdve az már nem ugyanaz a film!

Mindegy, gondoltam, megindulok gyalog hazafelé, s ha nem is megyek végig gyalogszerrel, majd amikor kifáradok, vagy miután beleunok a sétálgatós városnézegetésbe, hát majd fogok magamnak valamilyen járműféleséget. Végigsétáltam hát a Mester utcán, ki a Haller utcáig, s aztán a Nagyvárad téri metrómegállóig. Kiadós városnéző sétát hoztam így össze magamnak...

Azt már csak ma reggel vettem észre, hogy épp ennek köszönhetően egy újabb vízhólyag képződött a talpamon. Kicsit kínos, hogy már a körmöm is megnőtt annyira, hogy vágni kellene, ollóm viszont nincs.

No, hát ez már csak ilyen lett, megint nincs benne semmi szex, hacsak most sebtében, menteni a menthetőt, magamhoz nem nyúlok... Jóskának így nem is biztos, hogy tetszene.

Én meg csak itt ülök a konyhában, itt áll mellettem a diktafon a kis adapterrel, meg a hozzá csatlakoztatott számítógépes hangszórókkal (de mivel a diktafon alapvetően nem zenehallgatásra van kitalálva, az csak mono hangot képes adni, s akármit csináljak is vele, csak az egyik hangszórója szól...), épp most rebegte el a fülembe a Pretenders, hogy I'll Stand By You. No, tudom, a szexhez ez még nem elég, de majd csak kisül belőle valami.

Itt ülök, s épp azt fontolgatom, időközben továbbra is a 4-es metróra várva (milyen jó kis sorozat futhatna ezzel a címmel a Képes Ifiben!; s tényleg, a lapból meg épp ma kellene megjelennie az utánam következő, az érám utáni első számnak...), hogy készítek magamnak egy újabb bögre kávét. Nem mintha nem kávéztam volna már eddig is hülyére magam ma délelőtt, de akkor is...

Otthon mindig a bojlerból eresztett meleg vízzel szoktuk megkeverni az instant kávékat. Amit most iszok, ezt is még otthonról hoztam:

„MAXWELL HOUSE

INSTANT KAFA U GRANULAMA – MAXWELL HOUSE

Mešavina prženih kafa (arabica i robusta). Način pripreme: jednu kafenu kašiku kafe staviti u šolju, dodati vruću vodu i promešati. Za frape: u šejker staviti dve dve kašičice kafe, hladnu vodu i kockice leda i dobro protresti.

Rok upotrebe utisnut na pakovanju.

Čuvati na hladnom i suvom mestu.

Proizviđač: Kraft Foods

Zemlja porekla: Grčka

Uvoznik: NELT Co. d. o . o., Francuska 81, Beograd

e 200 g”

Itt azonban vezetékes melegvizünk van, ami a csapból folyik, az pedig jobbára csak langyos, abban kávét kikeverni nem lehet, hiszen a kompletta, avagy a kávéfehérítő krémpor el sem olvad benne rendesen. Ezért szoktam rá arra, hogy az instant kávéhoz is forralok vizet a gázon.

Most pedig, amikor legutóbb otthon jártam, hoztam magammal egy zacskó török(ös) kávénak való őrleményt is. Otthon már egy ideje nem főzünk, meg sem innám az ilyet, de úgy voltam vele, hogy itt meg ez az, amit alig ismernek az emberek, itt meg ez a kuriózum. Az itt kapható őrölt kávékból, ugye, nem lehet rendes török(ös) kávét főzni, mert ahhoz sokkal finomabbra kellene őrölni, amit itt veszünk az meg túl durva őrlésű.

Úgyhogy most VIVA LA GRAND KAFA!

„MEŠAVINA PRŽENE MLEVENE KAFE

NETO 100 grama

Proizvodi: GRANDPROM d. o . o.

Beograd, M. Popovića 9

tel: 011 142-571

Zahvaljujući posebnom postupku u toku proizvodnje i zahvaljujući kvalitetu ambalaže, ukus i aroma ove brižljivo odabrane mešavine kafe ostaju besprekorno očuvani do otvaranja kesice.

Napomena: Nakon otvaranja kesice, sadržaj je potrebno čuvati u zatvorenoj posudi.”

Talán épp most érkezett el az ideális alkalom arra, hogy főzzek ebből egy dögerős török(ös) kávét. Amíg a 4-es metró be nem fut itt az orrom előtt (hiszen már hetijegyem is van hozzá...), vagy meg nem épül legalább, én elszürcsölgetem itt csendben, aztán meg már úgyis indulnom kell majd dolgozni...

NATIONAL GEOGRAPHIC

Photograph by Marc Moritsch

Visit our website:

www.nationalgeographic.com

Experience the National Geographic Channel.

Call your cable or satellite provider for availability.

NATIONAL GEOGRAPHIC, and Yellow Border, are trademarks of National Geographic Society.

És végül persze van még itt egy ilyen is (csak, hogy ne tűnjön úgy, mintha fátylat akarnánk borítani a múltra...; vagy mi...; vagy mi van?):