Tamás Zsuzsa

Egy A betű KIVáLASZTOTTAM

álmomban
derengő kocsmafényben
búcsúzni készültem.
Mennem kell. Maradsz.
Felálltunk és átöleltelek.
Köztünk egy asztal.
Megadtad magad.
 
Formát keres a mondhatatlan.
Mivé leszünk kalligráfus nélkül?
Indulni kéne. Föl a fénybe.
Az analfabéta olvasni készül.
 
Iniciálé:
az asztal, te meg én,
az egyoldalas ábécéskönyv
végén-elején.

Este van, téged komisz vágyak űznek -
hátra sem nézhetsz - a nagy éjszakába.
Mint szirénhang, szólít az este mélye,
várnak a társak.
 
Mint bolyongó lelkek, ha összegyűlnek.
Mámor ez, mert sejtjeid így akarják.
Másnapokkal küzdeni két szememnek
gyógyvize árad.
 
Gyűjteném néked, bele két kezembe.
Gyűjteném, csak kérd, remegő kezekkel.
át is adnám: hát gyere, idd ki szépen.
Vár a kehely-mély.
 
Nem tudod, gyógyírt tenyerembe' lelhetsz.
ölbe ejtett kéz. Simogatni árva.
Nem tudom, még hány ilyen este kéne,
hogy ne szeressek.
 
Este van, téged rabul ejt a méreg.
Mint pohárból bort: ürítem magányom.
Néz a csönd. Már jön, születése szérum:
csordul a sós víz.

Kijárok ide hátra a kertbe.
Egy kedvenc kő. Bogyótlan tiszafa.
Hunyorognak a hátsó ablakok.
Isten-tenyérnyi foltban ibolya.
 
Egy csorba tányér. Egy sehova lépcső.
Halott avar közt kúszó borostyán.
Milyen hullámban ér majd az ünnep?
E titkos kis kertre nem is gondolsz tán.

Telik az idő. Nem múlik.
Egy hete végeztél velem.
Köröm alá hasító fájdalom -
Mohos fa törzsét elengedem.
 
"Gyün az idő". Miféle évszak.
A kert fölött borús fellegek.
Vagyok, vagyok. Tűröm a sorsom
egészen addig, míg nem leszek.

Nevetséges, hogy mindenről csak te.
álljon vázában aranyeső.
Hozzád beszélek, téged kérdezlek.
Időtlen förgeteg, kint s bent eső.
 
Kivel eszel majd húsvéti vacsorát?
Iszol majd? Remeg a szép kezed?
Mikor legutóbb poharad rám borult,
mire készítetted fel testemet?

Múljék el kezemből a pohár.
Legyen meg az isteni akarat.
Csóktalan búcsúd árulás volt.
Nem is engem, de magadat.
 
Lopva figyelnek, hogy imádkozom.
Mert ez a kert egy társasházé.
Aludjatok és pihenjetek.
Virraszt a kert, mint Getsemáné.

Sokat szenvedtem álmomban miattad.
Rád gondolnom ma blaszfémia?
Nevetséges, hogy meghalnék érted -
hisz meghalt értünk az Emberfia.
 
Szeretetből van a világ.
Bizonyíték a bolyhos barka,
a daloló rigó kint a kertben,
s a szerelmes nők Krisztus-arca.

Gyerekek pörögnek kint a kertben.
Zörgő csokorba júdáspénzt szednek.
Gyilkosos játék közben örülnek
a fákról lehulló "helikoptereknek".
 
Ezer kis propeller, szikrázó napfény.
Befonom hajam. Fonott kalács.
ígértem: sütök neked. Megszegem.
Csak túlélni. élni. Nincs jó tanács.

Ne féljetek. Ne féljetek.
így szól az úrnak angyala.
Lehet a lelkem sehova lépcső?
A tavasz az elmúlás évszaka?
 
A kert, a kert. A mondhatatlan.
Isten-tenyérnyi foltban ibolya.
Boldogok, akik hittel hisznek.
Zsendülő ágak. Föltámada.

Hústűvel szúrtam bele.
Alig hallható roppanás.
Mélyberettent mozdulat:
sérült kutaccsal a tojás.
Azután lentről fölfelé.
Kibuggyanó kocsonya.
Roppant csönd. A néma sejt
abortátum-sikolya.
 
Marad az üres, néma mész.
és sötét benne a világ.
A megváltás elmarad.
Szilánkosítja magát.

Még tenyeremben a mozdulat.
A simogatás hajnalig.
Nem a sötét és nem a fény:
az arcod - a ránc! - megvakít.
 
Az arcod és az idegen árok.
Tenyerembe vésett barázda.
Miféle tektonikus mozgás
vájta jelét az éjszakába?
 
Nem fény. Nem sötét. Idegen árok.
Emlékszem.
üres tenyérrel látok.

A szárnyas ajtó fényben állt.
Lába elé hullt a világ.
 
Máskülönben a sötét -
vas szeg - szóródott szerteszét.
 
Ketten voltunk. Akárha márvány.
Vetetlen ágy. Profán Pieta.
 
Sebzi a bordányi látvány
minden éjszakám azóta.

Fejed alatt eleven párna.
Bomolva reszket hajad árnya.
Semmi fény. Eltorzult arcod.
életem örök éjszakája.

F ejed alatt eleven párna.
Bomolva reszket hajad árnya.
Semmi-fény. Eltorzult arcod:
életem örök éjszakája.

Fejed alatt eleven párna.
Bomolva reszket hajad árnya:
semmi-fény. Eltorzult arcod -
életem örök éjszakája.

Fejed alatt eleven párna, bomolva reszket
hajad árnya: semmi-fény. Eltorzult arcod -
életem örök éjszakája.

fejed alatt eleven párna
bomolva reszket hajad árnya
semmi fény eltorzult arcod
életem örök éjszakája

fejed alatt eleven párna bomolva reszket
hajad árnya semmi fény eltorzult arcod
életem örök éjszakája

fejedalattelevenpárnabomolvareszkethajadárnya
semmifényeltorzultarcodéletemörökéjszakája

Ki az álmod szélére ül, már csak hívatlan vendég.
Megvetetted, hogy egyszemélyes legyen.
Pedig társad voltam az ágyban nemrég:
"Hol az álom rövid mindig, közös, az
ébredés untig saját" -
Aludj, aludj.
Nem jövök többé.
Fényes kehelyből jó éjszakát.

Mit a nappal
akarattal
bevakol -
röntgen-fénnyel,
ikon-arccal
minden éjen
áthatol.

Minden reggel tereidben állok.
ömlik a fény. áldott pillanat.
Csak állok, és a sejtjeimben érzem
tested melegét fény-paplanok alatt.
 
S hogy mégsem: erre ébredek.
 
Minden reggel a redőnysávnyi fény.
Első perctől a mégsem-tudat.
Csak fekszem. Dermedt ocsúdás.
Irgalomért szűköl az agy.
 
és mégis fölkelek.

Miféle létező vagyok,
hogy csontossá farag hiányod?
 
Szótlan tér.
Mint hegyes borda
az idomok közül
kiállok.
 
Nem kín.
Minden éhségek hiánya.
Elhagytál, de összetart
a csontok geometriája.

Mindnyájan együtt voltak akkor.
és zendültek ismét a zúgó szelek.
Felparázslott. Akár az angyal.
Lángnyelv ölelt, mint öleltelek.
 
Mindnyájan megteltek idegen szókkal.
Tizenegy száj. A félő férfiak.
A Lélek adta nékik szólniok,
minden hangon, mi zeng az ég alatt.
 
Nem érthettem. Nem szólhattam, fiam.
Elhagyott a nyelv. Nincsen szavam.

Kétezer-hat júniusban
én, egyszeri Tamás Zsuzsa
jelentem: alulmaradtam.
Legyőz a hemicrania.
Epe és kemikália.
Csukott a szem. Cserepes száj.
Test? Ne kelljen feltámadnia,
ha már elmúlnia muszáj.
 
A lélek viszont repüljön,
kísértse Kétessy Pszilont!
Söre fölött velem üljön,
susogni lesz jó alkalom:
Korsód leverni vállalom!
Hozzátéve: Egyetlenem,
sírhatsz a semmi vállamon -
bár nem vagyok, megengedem.
 
Minden fájdalmam rád hagyom!
Azután csönd. Számon lakat.
Sóhajtsa ő a sóhajom.
S a ser fölött sírva fakad
e szerfölött kétes alak.
Korsó hullik. Fényszilánk.
Semmi baj. Szedd össze magad.
Hűvös sötét, borulj miránk!
 
Mondott év júniusában,
mikor meggyötört a migrén,
feküdtem sötét szobában:
nekem susogott az agyrém.
A lélek visszatért belém,
és fájdalomtól ment a test.
Borogatás, zuhany, fogkrém.
érvényét vesztő testament.