Gulyás László

Vers iskolakerülésről

Elkerültem az iskolát.
Apám jött utánam.
Fönt ültem a dombon,
ott nem keresett.

Mikor eltűnt,
elindultam a tó felé.
A táskámon ültem,
míg lassan sötétedett.

Közben azt gondoltam:
jó lenne hazamenni,
de anyám nem tudom,
hogyan fogadna,
bottal vagy öleléssel.

Ballagtam, előttem egy part,
megálltam,
tovább nem mertem menni,
valami nem engedett,
valami fogott,
egy kispad, egy kerítés
volt ott, mellette árok,
benne cilinderek,
törött edények,
arrább ház, kutya ugatott
s egy ember feje
kinézett az útra.
A parton át néztem hazafelé.

Nehezen elindultam
s hopp, hirtelen megálltam,
az útnak vége volt,
kidugtam fejem a fák közt
és távol
bátyámat láttam közeledni.

Odajött, karjába kapott
és vezetett hazafelé,
épp láttam eltűnni a napot.

A kutya messziről ugatott,
megváltozott a hangja
s én félve, riadtan
beléptem az udvarunkba.

Apám, söprögetett,
nem szóltunk egymásnak semmit.

Bent szárazgombóc várt
kiszedve az asztalon,
azt gondoltam, nem kapok,
de kaptam.
1957.

Boltsarkon

A boltsarkon álltam,
a kirakatot néztem.
Olyan szép,
csak fáj,
hogy nem az enyém.
Öreg nagyságák
jöttek oda,
szájuk piros,
körmük piros,
szemük mosoly.

Ó, milyen rossz,
hogy nem vagyok kicsi,
mint régen
és nem játszom.
Felejtenék már,
hogy élni lehessen,
olyan jó élni.

Kicsi vagyok most is,
de nagy a szívem.
A városban
csak kétszer voltam,
akkor is
anyám vezetett
(ez szégyen?)
a kezemet fogta,
mentünk,
dinnyék, eldobált
dinnyedarabok
és csontos asszonyok
a piacon.
1957.

Oly nagy itt az ősz

A ház küszöbe mellett
földre hullt ágak,
ujjnyi por a falakon.
Hozzád jöttem, megnézni.
Nem léphetek
az élet szennyeire.

Vadrózsák néztek,
kutyák ugattak.

Oly nagy itt az ősz,
mint testem és lelkem
közt az űr.
Adj kölcsön egy hajnalt.

Most arcodra borulok,
megölellek,
megölelek itt mindent
és tovább megyek.

Egy virághoz

Szép virág! Szeretni
akkor tudlak,
ha megérzem illatod.

S az életet is csak,
ha van miért.
1958.

Az élők imádkoznak

Napokat számolok,
nadrágokat szaggatok.

Ideér az utolsó nap,
elkísér a ludasi pap.

A kocsi lassan elvisz,
úgyse hallok semmit.

Az élők imádkoznak,
nem értem, maguknak.
1959.

Kegyetlen fák

A fák a földre
almákat hajigálnak.

Nyár van még
és elkerül a vágy,
vadak már és kegyetlenek a fák.
1959.

Ó, nap

A nap a fák közt érett alma,
majdnem lehull.
Megyek az úton szembe vele
és gondolom,
holnap leszállok magamba,
ahol tél van,
mindig csönd.
Ó, nap,
a mosolygásod oda nem ér el.
1959.

Partoldalban lakó, 1961-ben

Néhány korhadt gerenda és
összetákolt léc,
ez tartja a partba vájt lukat.

Az útszéli villanykörte fénye,
ha bekapcsol a város,
csaknem
koppantva hullik a bútorokra.

Ha meghal, nem viszik messze.
Élete nem volt más,
csak egy kis levegő beszívás.
1961.

Láthatatlan sugarak

Mintha valaki pénzt csörgetne
fönt a háztetőn
s e pillanatban
a tüdőm összeszorítja valami
s apró vonaglások közt
vergődik, elmúlik s újra kezd,
akár az a pók az ablakban,
újságpapírok közé szorulva.
Láthatatlan sugarak,
honnan jöttök?
Ó, a pók mintha valaminek
a végét jelentené, mintha
a pók az élet vége lenne.
Újra jönnek a sugarak,
mintha valaki pénzt csörgetne
s az ágy már
majdnem kicsinek bizonyul...

Reggel a pók döglötten hevert
az ablakban. Én megmaradtam.
1972.

A kín lisztjéről

A kín lisztjéről tudsz-e
s a hatalomról,
elmaradt tehén
kolompjáról?
Szádban száraz panasz,

mint kenyér,
ha köréd telepszik a bú
és fázol,
gondolsz-e nagykabátra?

Mire lemegy a nap

A nap boglya-magasságban
izzik, ő megáll,
hosszan nézi és szól:

Nap, nap, menj le,
hullj alá,
kik elfáradtak,
hazamenjenek,
házaikban
lámpák gyúljanak.

Indulna már, hogy poharát
megtöltse borral.

A gyümölcsös felé tekint.
Ott lekvárra ért
egy fán a szilva.
Alkonyba guggol
a falevél-sárga táj.

A határban
az asszonyok fájó dereka
a földig hajlik,
mire lemegy a nap.

Pillantás a nyárból

A sínek mellől részeg ember
rohanó vonatra tekint.
Az utazók - gondolja,
csak arcok és vállak
s megint arcok és vállak.
A vonat tovább robog.
Vonatok, órák meg nem állnak.

vers

légszomj

milyen szépen
szagosodnak az ibolyák
vasárnap
boroshordó
éjjel
holdvilágos
lomtár
én lomtáros
limlom
liliom
volt valamikor szép
lombzene
nem dú és nem dá
ház imaház
szegényház
fegyintézet
ítélőszék
pénztár pénzhiány
pénzintézet
államvasút
varroda
szép kis vidék Kővágó
sokat írtam
még többet sírtam
benne
műhely
s mindenféle művészek
furcsa észek
mindenre készek
repülőtér
lakodalmi étel
kényes torta
lakatlan élet
elhanyagoltam a jövőmet
Libalegelő
virágvasárnap
agyrém
okosság agymunka
tömör ész
éljen a temetőcsősz
számtan
számtan-tan
3Xkilenc???
elfelejtettem számolni
ház cserepe
fák korhadt levele
le vele
Borsikám
bokor
falevél temető
csendesség
bizli-ribizli
zenéljen
kani-kani-kankalin
naptár
jegygyűrű
cin-cin
cimbalom ó
apám sokszor cim-cim
balmozott
sokszor hangtalan
felakasztom magam
kuku-rikú
kukuri-kú
idegház
idegösszeomlás
akad
serceg az iron
a rossz papíron
képzelet s fátyolfelhő
ásítottam ó
acél lakat
a cél: lehet
de nem szabad
1984.