Gondolatok a szabadkőművesség és a szabadkai polgárság kapcsolatáról
A polgárság alakulástörténetében meghatározó szerep jutott a szabadkőművesség formáló erejének, annak az eszmeiségének, ami részben a felvilágosodás filozófiájával, részben a polgári forradalmak elgondolásaival azonos, alaptételként hirdetve az önzetlen segítségnyújtást, a tiszta erkölcsi tartást, a felvilágosult ráció humánumát. Szellemisége országonként és régiókként attól függően változott, hogy tevékenységének értelmét sikerült-e megtalálnia a jótékonysági egyesületek keretein belül, vagy pedig ezeken túlmenően, rákényszerült a közélet, a politika kérdései felé fordulni. A szakirodalom1 szerint Franciaországban válik először olyan intézménnyé, ahol munkája már túlmutat a szerény eredményeket ígérő jótékonykodáson, célul tűzve ki a társadalom gyökeres átalakítását, politikai szerepet is vállalva a közéletben, kihangsúlyozva, hogy a mindenkori polgárság jelszava a szabadság, az egyenlőség és a testvériség megegyezik a szabadkőművesség mindenkori jelszavával.
Közép- és Kelet-Európa páholyaiban az értelmiség, a politikus reformerek, a „felvilágosultak" sokkal nagyobb arányban képviseltették magukat, mint Európa más részein. A páholyhoz tartozás ezeken a területeken – a felvilágosodás szerint definiált – értelmiséghez való tartozást, célkitűzéseinek követését is jelentette, ami sajátosan párosult a területenként eltérő nemzeti ambíciókkal, a nemzeti kultúrák felvirágoztatásának az elképzeléseivel. A magyar felvilágosult polgári szellem létrejöttének a megértésében a páholyok tevékenységének ismerete nélkülözhetetlen. A szabadkőművesség a felvilágosodás, a polgárság eszméit közvetítette, befogadását készíttette elő olyan „testvérekkel", mint Kazinczy Ferenc, Kölcsey Ferenc, Berzeviczy Gergely, a magyar jakobinusok... A magyar szabadkőművességet közéleti szempontból a franciához hasonlítják. Története során közéletiségének tartalma területenként változott, a politika tekintetében széles skálán mozgott, és nagy általánosságban az antiklerikalizmus, a liberalizmus, és nem utolsó sorban a demokratikus elvek jellemezték. A különböző páholyok elvei között választani nem csak szellemi, hanem politikai elkötelezettséget is jelentett.
Szabadkán hasonlóan meghatározó szerep jutott a szabadkőművességnek a polgárság alakításában, gondolva itt elsősorban kultúrmissziójára, a polgári eszmék közvetítésében betöltött fontosságára, és politikai szerepvállalására. A helyi szabadkőművesség a James Anderson-féle2 általános meghatározást követi, amikor azt filozofikusnak, filantropikusnak és progresszívnek minősíti, amely a közerkölcsiséget, a művelődést és a felebaráti szeretetet terjeszti, és a jótékonyságot gyakorolja. A többnyire közös szellemi alap, az „idea"3 megvalósítása azonban már területenként eltérő gyakorlati programok elkészítését követelte meg, kijelölve azokat a célokat, amit a páholy önmaga elé tűzhetett, azokat a megnyilvánulási formákat, amelyekben munkája testet ölthetett, és azokat a szabályokat, amelyek alapján munkáját végezhette.4 Fischer Jákó Oktató előadásában kilenc oldalon sorolja fel „ügyvédi” pontossággal azokat az okokat, amiért a „szabadkőművesi gondolat" létrejött vidékünkön. Mindjárt az elején gondolva a klerikalizmusra, a tömegek „vallásos érzületét kihasználókra", mert „...amíg a félrevezetett ember milliókkal összetéveszttethették az Isten földi szolgáját – a világegyetem nagy építőmesterének eszmei személyével, addig a szabadkőművességet a vallás ellenségeként állíthatták oda, mint olyat, amely oltárok ledöntésére alakult meg. Természetesen elhallgatva, hogy csak azoknak az oltároknak a ledöntésére, amelyek mögött a haszonlesés és egoizmus lappangott."5 Második helyen utalva a demokrácia és a liberalizmus hiányára, a megosztottságot és gyűlöletet hozó nacionalizmusokra általában, az értekezés megírása pillanatában pedig egészen pontosan „a diktatúra és a reakció, a bolsevizmus, fascizmus és hitlerismus" térhódításának veszélyére.6 Az alapvető okot azonban – ami lehetővé teszi a „zsarnokság" és a „hamis apostolok" világhatalmát – a szándékosan elbutított tömegekben látja meg, és nem is véletlenül.
A városról írva a helyi sajtó szinte ritmikusan ismételgette a civilizáltság, a műveletség, a tudás aggasztó hiányát. A Bácskai Hírlap az első szabad líceumi előadást üdvözölve, a város „művelődési viszonyait" egy sokat mondó leírással érzékeltette: az írástudatlanok száma elérte a 71%-ot.7 Nem csoda, hogy a tömegek „felvilágosítása", az életkörülmények megváltoztatása lett a legfőbb cél, érdekében akár politikai szereplést is felvállalva, persze az emberszeretet, a békülékenység és a lélek nemesítésének gondolatával kiegészítve. Több mint harminc évvel később Fenyves Ferenc „szabadkai” tapasztalatait összegezve a következőket írta le a helyi hierarchia abszolutizálásáról, a helyi értékrendhez igazodó életformáról és viszonyítási alap beszűküléséről: „A tömeg... Én nem szidom. Horatius ,,odi profanum vulgus’’-a nem az én érzésem szerint és Shakespeare és Madách könnyen hevülő, könnyen változó, gonoszágra hajlamos, mindenkit, aki belőle kiemelkedik, elveszejteni akaró népe, nem az én népem, akit ismerek. Akit én ismerek: az a közönyös, a saját szűk határú körén túl semmivel sem törődő, kezdések, akarások iránt nem fogékony, életében nem gondolkodó és a templom miszticizmusa és a vallás misztériumán kívül talán csak svindler szónokok pátosza mozdítja meg."8 A városi „intelligencia" nagyobb része sem tekinthette magát igazán „műveltenk", amiről talán az a kijelentés árulkodik a legjobban, ami a városi közgyűlés határozatában, a Milkó Izidor könyvtárának átengedésével kapcsolatban olvasható: „...Szabadka városának nincs szüksége tudományos művekre..."9 És ezek nem egyedi esetek, a későbbiekben is találunk szép számban hasonló példákat.
A múlt században a városban nem létezett intézményesített formája a szabadkőművességnek, ezért a közjó érdekében tenni vágyó polgártársaink többsége a szegedi Árpád páholy munkájához csatlakozott. A páholy többször is szerephez jutott a „felvilágosult gondolatok" közvetítésében. Az 1899. május 31-én megtartott alakuló ülésen az első tisztikar a „jelenlevő Árpád páholybeli főmester kezébe tette le a fogadalmat. Ezen a munkán állapították meg a kör nevét is ilyképen: Kossuth Lajos Szabadkai Szabadkőműves Kör."10 A magyarországi nagypáholy 1899. november 24-én írott táblájában elismerte és védelmébe fogadta, és a kapcsolatot ezentúl vele közvetlenül tartotta fenn.11 A Kör szerepe nem tudott kiteljesedni, alig számlált 10 tagot, s 1902-ben már meg is szűnik. Rövid ideig tartó tevékenységéhez mégis kapcsolható egy, a város művelődését alakítani szándékozó kezdeményezés, ugyanis a Bárány szállóban 1900. február 7-én megtartott ülésen megjelent „dr. Szivessy főm. tv. vezetésével öt látogató tv. az Árpád páholytól és két tv. a zombori „Philantrópia" szk. körtől, amely utóbbi megalapította a zombori Szabad Lyceumot és ebből az alkalomból elhatározták a testvérek, hogy Szabadka keletén is Szabad Lyceumot létesítenek”12. Tudomásunk szerint a városban – a létesítés terve előtt – 1899. november 12-én tartották meg az első ilyen jellegű előadást13 Az viszonyt tény, hogy a szabadkőművesek kezdeményezték általában a szabad líceumok alapítását. Szabadkán az 1899–1918-ig megtartott előadások repertóriumát14 áttekintve, találkozhatunk Barsy László, Celláth Géza, Kertész Samu, Lányi Mór, Milkó Izidor, Pásztory Endre, Seereinger Alfonz, Singer Bernát, Strassburger Izidor, Székely Áron, Toncs Gusztáv, Vály Dezső, Vály Gyula, Weiss Aladár, és a meghívottak közül Jászi Oszkár és Jakab Dezső nevével, akikről közismert szabadkőművesi elkötelezettségük.15 A kapcsolatot igazolni látszik továbbá az a tény is, hogy a szabad líceum előadásai és a szabadkőműves tevékenység a városban 1902 folyamán szűnik meg, majd az 1904/1905-ben és 1909/1910-ben bekövetkezett változásoknál szintén kapcsolatba hozhatók egymással. Az 1905-ben újrainduló líceum „felvilágosult szellemiségét" elnöke Milkó Izidor, alelnökei Bólits József és Toncs Gusztáv biztosította elsősorban, de Pásztory Endre és Taussig Izsó16 „testvérek" is szintén befolyásolták munkáját.
A korábbi próbálkozásoktól eltérően, amikor a felolvasások minden alapszabályt és tervet nélkülöztek, kihangsúlyozott figyelmet szenteltek a szervezés és a szabályozás kérdésének: „Szerintünk annak a bajnak, melyet a kulturális érdeklődés gyors kimerülésének neveztek el, a forrást másutt kell keresni, abban, hogy az egyéni erők, melyek a kultúrának társadalmi úton való terjesztésére volnának hivatva, nem csoportosulnak, nem szervezkednek, az értékes erők egymagukban, egymástól elszigetelve állnak, minek folytán társadalmi feladatok megoldására nem képesek"17. A felismerés elvezetett a munka szabályozásához, egyesületté alakítva a líceumot. A szabadkőművesség szintén az eredményes munka egyik feltételeként említi az alapszabályok és tervek „a szögmérő pontosságával"18 történő meghatározását.
A „tudományok népszerűsítése, a művészetek iránt való érdeklődés terjesztése és a népnevelés továbbfejlesztése”19 szerény eredményei ellenére is folyamatosan célpontja a politikai támadásoknak. A szabadkőművességgel fennálló kapcsolatát – az előadásokat néha szabadkőműves meetingeknek kiáltva ki – kifejezetten károsnak bélyegezték a vallásra, a közerkölcsre nézve, külön kiemelve liberális szemléletét. Ezért nem is meglepő, hogy a Kör panasszal fordult 1901-ben a Szimbolikus Nagypáholyhoz, a helyi főkapitány zaklatása miatt.20
A páholyalapítás gondolata 1909-ben vetődött fel Szabadkán. Az előkészületekben részvettek: Löwy Simon, Deutsch Zsiga, Löwy Ferenc, Venetianer Adolf, Lányi Mór, Littmann Zsigmond, Fischer Jákó, Kertész Samu, Székely Áron. A szegedi Árpád páholy felveszi: Vály Gyulát, Grüner Ádámot, Löwy Mórt, Petrovics Jánost, Vály Dezsőt, Oláh Ferencet, Taussig Izsót, Beck Hugót, Singer Simont, Kallivoda Andort és Baron Józsefet.21 A szabadkai Alkotás páholy végleges megalakulására 1911. január 5-én került sor, amelynek jelszava a szabadság, egyenlőség és testvériség lett. Ennek szellemében, a művelődés és a jótékonykodás mellett politikai kérdések megoldására is vállalkoztak. „De jótékonykodásunk sem merült ki pusztán az alamizsnák osztogatásában, amely végeredményben a henyélésre szoktathat... , hanem az elszegényedés okainak eltávolítására, a munkaalkalmak fokozására és a munkakedv fejlesztésére, a munka szeretetére és a munkás megbecsülésére törekszik"22 – írja le az a dr. Fischer Jákó ügyvéd, aki újságíróként, szerkesztőként (Zentai Közlöny, Konkordia, Függetlenség, Napló) és politikusként alakította a közéletet. Milkó Izidor, a polgáriasult magyar irodalom egyik első képviselője nyíltan kimondja: „– nemcsak olyan szabadkőművesekre van szükség, akik a páholyokban végzik nemes munkájukat, de olyanokra is, akik odakint, e szervezeten kívül dolgoznak, a mi programunkért, amely aztán az övék is leszen,..."23 A „programot" valósítja meg Jakab Dezső, Vály Gyula és Kosta Petrovi} a város építészetében, Kallivoda Andor az erdőgazdaságban, Szántó Róbert vagy Szenteleky Kornél24 az irodalomszervezésben, Lifka Sándor a kinematográfiában, hogy csak néhány ismert nevet említsünk.
A szabadkai Rotary-klub megalapítása, amelynek vállalati igazgatók, gyárosok, bankárok, kereskedők és a más befolyásos emberek alkották tagjait, szintén a „program" részét képezte. A Hrvatske novine az 1929. év 23. számában a klubról ezt ki is mondja: „Amint azt az újságok jelentik, Szabadkán megalakul egy szabadkőműves szervezet, az úgynevezett „Rotary-klub",25 egészében elítélve a szabadkőműves szervezkedést, ahol – az újság szerint – tisztességes katolikus embernek nincs semmi keresnivalója. A Rotary tagok azonban nem csak páholytagokból kerültek ki, a tömörülés célja minden progresszív erőnek közös feladatot jelentett: a gazdaság egészének a fellendítését. A Napló 1930. május 25-én megjelenő számában ezt foglalta össze: „A rotarizmus koncepciójában az emberszeretet, a jótékonyság, a magasabb közéleti etika nem apriorisztikus előírások, hanem a klubtagok viszonyát szabályzó szellem szükségszerű termékei. Európában a Rotay-kluboknak a mohó nyereségvágy megfékezésén túlmenő rendeltetése van. Fontos dolog, hogy a Rotary-klubokban olyan emberek közelednek egymáshoz, akik különben idegenek maradnának egymástól, mint például az államhivatalnok és művész.” A közvélemény távolról sem volt toleráns, ezért érthető a sajtónál az óvatosság a szabadkőműves jelző használatánál. A Napló a Rotary-klubról írva még véletlenül sem hangsúlyozta ki az összefüggést. Egy 1940-ben készült kimutatás szerint a szabadkai klub 32 tagot számlált.26
A két világháború között Szabadkán több jelentős szabadkőműves tömörülés működött. Az Alkotás/Stvaranje páholy, 1909-től a magyar Szimbolikus Nagypáholy, majd 1924-től a Jugoszláv Nagypáholy védelme alatt tevékenykedett. Az 1904-es esztendőben számlálta a legtöbb tagot: összesen 88-at, 1928-ban kereken 50-et. A Severna zvezda (Stella Polaris) 1928-ban vált ki az Alkotás páholyból és alakult meg 16 taggal. A harmadik a Matnat jad27 a zsidó közösség tömörülése volt. 1934-ben kb. 25 taggal rendelkezett.
Az első világháború előtt és alatt, majd az azt követő időkben a szabadkőműveseknek számos kérdésre kellett megtalálniuk a választ. A munkában nagyszámú zsidó vagy zsidó származású páholytag is részt vett, hiszen eszmerendszere segíthette beilleszkedésüket, szerep vállalásukat a közéletben, amit egyre erősödő gazdasági helyzetük meg is kívánt. Ez viszont kiváló alkalmat nyújtott az antiszemita támadásoknak. A „nemzeti érdekekkel", nacionalizmusokkal konfrontálódtak eszméik szerte a világban, és sajnos – főleg Európában – alulmaradtak. Kudarcuk valójában a polgárság kudarcát is jelentette. A Stella Polaris (Severna zvezda) kiválását az Alkotás/Stvaranje páholyból Kertész Samu a következőkkel indokolta: „A testvérek jelentős többsége magyar anyanyelvű volt és nagy hányaduk csakis magyarul értett és beszélt. A testvéri lánc egy másik és ugyancsak jelentős hányada viszont csak az államnyelvet értette és csakis azon tudta gondolatait kifejezni."28 A különvállásra azonban mégsem pusztán tolmácsolási nehézségek miatt került sor. A Jugoslovenski dnevnik 1933. július 2-án megjelenő vezércikke „Nacionalizmus és a szabadkőművesség"29 címmel beszámol az Alkotás/Stvaranje páholy tagjainak „elképesztő” nacionalizmusáról. Rade Lungulov, aki állítólag maga is „testvér" volt, a magyar sovinizmustól a zsidó nacionalizmussal bezárólag szinte mindennel megvádolja a „nagymagyar zsidók" páholyát, azonnal szembeállítva vele a – vádjaitól semmivel sem szelídebb – maga által is propagált nacionalizmust. Végeredményben elszomorító, hogy a felvilágosodás, a humánum hirdetőinek körében a különválás bekövetkezett. Az újabb világégés nem kedvezett senkinek, s az azt követő időkben Kelet- és Közép-Európában az újonnan kialakult „osztályérdekek” nem tűrték meg az önálló, szabad gondolkodást.
Mégis, a szabadkőművesség a polgárság fogalmát olyan tartalmakkal töltötte meg, ami hozzájárul pontosabb meghatározásához és megértéséhez, ami nélkül kevésbé lenne érthető Szabadka múltja, kapcsolata a felvilágosult, polgári eszmékkel. Igazából, az összefüggéseket egy átfogó, vidékünk szabadkőművességnek történetét részleteiben feltáró munka tisztázhatná, ami sajnos, még várat magára.