Papp p Tibor

Hiányzó ráncszemek. (Premx.)

b Kovács Kázmérnak

Az őrangyalom egy barom,

elzavartam már rég,

engem ne váltson meg senki,

akit én nem szeretnék.

Kispál és a borz: Űrhajósdal. = Holdfényexpressz. PolyGram, 1998.

Hallom, írom. (Fülesek a fotelből.)

Úgy hallom készül a Dombosi történetek harmadik kiadása: a remx változat. A kötet így is már két kiadást ért meg (amit a fehér illetve a türkiz borítók elkülöníthetősége még a leglaikusabb szemlélő számára is egyértelműen konstatálhatóvá kíván tenni). De amíg akad még bőr az azt jegyző szerzői funkciók önarcképén, bolondok lennének nem húzni le róla. Hallom, hogy ismét meg kívánják rostálni a kötetbe kerülő történteket (A dombosi Misztiksz, az A2 és a Ki ölte meg Józsi bácsit? az egyelőre kegyvesztettnek látszó szövegek.) És talán új textusok is kerülnek a régiek helyére – már akinek van új, a kötet lezárása óta íródott dombosi története. De nem is ez a lényeg. Sokkal fontosabbnak kérdésnek tartom, hogy mi módon fognak újraszerveződni az amúgy nem ritkán egymásra utaló szövegegységek. Meg marad-e a szerzői elv, vagy immár végre tényleg a történetek logikája fogja szervezni a kötetet.

A profiltisztítás is ráfér a kötetre – a kihagyandó írásokról köröző pletykák is valami ilyesmit tematizálnak, hisz a SZHGY szöveg egyáltalán nem dombosi, a másik kettő viszont nem egészen történet –, de a lényeg, hogy a fijjjúk képesek lesznek-é saját arcélüket feláldozni a történetszerveződés oltárán?

És itt kénytelek vagyok szembefordulni e szövegfolyam utóbbi két nekifutása során követett taktikám stílusközpontúságával. A dombosi történetek ugyanis – és ne vegye ezt senki szerénytelenségenk (állapot volt, s nem érdem) – az általam szerkesztett utolsó Sympó-számba (1995/4 N^o 006) álltak először össze diszkurzív szövegegységgé. Akkoriba én, mint szerkesztő azt próbáltam bebeszélni az akkor még nem egészen stabilizálódott (Lenski Tamás néven például azon okból kifolyólag jegyződtek egyes, később nagysikerűnek bizonyult textusok, hogy 'tényleges' jogtulajdonosuk arcának ne kelljen pironkodni az esetleges családi felelőségre vonás során) szerzői funkcióknak, hogy használják ki a jól alakuló szövegkapcsolatokat, s az egyéni szerzőségeket háttérbe szorítva próbáljanak meg egy igazi kollektív prózafolyamat tető alá hozni. Ezen javaslatom persze rövid úton elvétetett, hisz szövegközösség még soha nem részesült alkotói ösztöndíjban. Ment hát tovább ki-ki a maga útján – de ezek az utak továbbra is jócskán egymásba fonódva tekeregtek tova Mindazonáltal én máig realizálhatónak gondolom akkori felvetésemet, a kötet sikerei után talán már kevésbé lenne kockázatos egy ilyen természetű kalandba vágni. A kérdés csupán az, hogy mi lenne a legmegfelelőbb közvetítő csatorna egy ilyen típusú vállalkozás realizálására. A hagyományos, lineáris szövegprezentáció (lap- és könyvkiadás) ugyanis csak igen redukáltan képes szemléltetni a szövegek összefüggéseinek természetes követelményeit.

Hypertexttel a cyberstrádán. (Dezillúzió.)

A dombosi Forma 1-es pálya kihívása mellett a virtualitás egy másik aspektusa kínálna talán megoldást a dombosi történetek megjeleníthetőségére: a hypertext. On- (hálós) és off- (CD-romos) line változatban egyaránt működőképessé lehetne bütykölni a szövegtenyészde azon, a szövegvilágok belterjességéből táplálkozó, egyelőre latens, csak a bennfentesek számára körvonalazódó jelentéstőbbletet, amely a szövegfolyam piacképességét is meghatványozhatná. Ennek azonban óhatatlanul az egyes szerzői funkcióknak az idők során oly jól, vagy kevésbé szerencsésen kimunkált önálló stílusa feláldozása esetén van csak esélye.

A világfalu vérkeringésébe való aktív cirkuláláshoz az út egy ilyen hypertextulaziált rétegműformán – hálóirodalom – lehetne eljutni, vagy pedig egy filmes adaptáció révén, ám az első erőforrás ráfordítási igénye meg sem közelíti a második költségzabáló természetét. A szöveglinkek kiépítése ugyan nem egy szívdobogtató munkafázisa az érvényesülésnek, innovációs aspektusa viszont aránylag csekély hozzáértés mellett is nagy presztizsnyerességgel kecsegteti a szerzői kollektívát. Csak tudnak-e majd jó képet vágni az arctalanság hozadékaként felsejlő sikerhez?

A multimédia eszközeivel történő diskurzusfeldolgozás arra is képes lehetőséget teremteni, hogy a kanonizácios folyamatok által eleddig kiszűrt szövegek illetve szövegvariánsok is elérhetővé váljanak a potencionális olvasóközönség számára. Így ki-ki maga is összeállíthatná a számára kedves dombosi történetek szöveglistáját, a saját kis remx-kötetét. Ugyanakkor a hypertext linkjeinek kialakítása is nagymértékben befolyásolja az olvasók által bejárható/bejárandó szövegutak milyenségét. Az lenne talán a megoldás, ha a kiadó meghagyná a saját linkek gyártásának lehetőségét, s a diskurzus ilyetén is interaktívvá válhatna.