Sáfrány Attila

A tükörben III.

Kedves, nézz magadba,
álmaid kirakatban,
címke van a mosolyodon
és szavaid is árucikkek lettek.
Kedves, te tudod,
ez csakis miattad lett így.
Én is, csakis
miattad maradtam meg
magány(od)nak,
bár szeretlek,
besz?kült világodnak,
bár átvilágítalak.
A fényed, a szemed
maradtam mégis,
hogy velem áldd vagy átkozd
a napot,
amiért fölfedezned kellett
magad mellett,
s amiért elvetettél
a tudatodban,
amikor elvetettél
miattam minden elved.
Én azonban mától emberséged is,
tükröd is lennék, kedves,
hazugságaid szobra.
Eközben belém is bolondulhatsz,
akár szerethetsz is,
csak azt nem szeretheted majd bennem,
amit igazán szeretnél:
hogy ne lennék,
bár sohasem születtem volna melléd.
De kedves, eltüntetni úgysem tudnál,
hiszen nemcsak a tükröd vagyok
én, aki te vagyok.

Arc poetica

Ez lehet az én arcom
a tükörben, ez lehet
(ha vele véget ért harcom).

És ha van még miért
a tükörbe nézni,
mert van miért
élni, csak úgy önmagáért
közönséges életet élni.
És ha van még miért meghalni,
a nagy szavakat mellőzve.

Valahogy így befejezni.