Weöresharaszthy Bagos Lajos
pusztám szépe megcsalatása1
a választási lieson pesdbe2
április hetegyike
választásba a zország.
fagyásba a cseresznye
harmadik nap, hogy füstölök a cseresznyefák köré a végtelen éccakákon. végüloszt bele a gambánycsendbe. tizenkét cseresznyefa, lyól meghüjűttek, vót nekiek a za választás előtti hét a napsütésvel, melegvel, a fák aszitték, vége a télnek, két nap alatt kinyitották a virágokot, oszt visszacsukni meg nem tutták.
én meg füstölök. dombba rakom a kertvégibe penészes szalmát.
vasárnap este tizenkilenc nullanulakor aszonygya bethlenjani, hogy van neki itten két kitróbált gőzvéleménykutatóssa, akik még soha nem tévettek, akik most is kimongyák a tutit. a zeggyik szerint tizenhárom százalékval le lesznek verve a liberbolsevikik. a másik szerint nem annyira, de a másik szerint is a zagyagig.
van osz terre rehakcijó a mikrofonyok másik végén. a fiatalog juhéznag, a liberbolsevikik letörve, mind a göcsög füle, de a zönbizalom döretlenű nem dzsöggen: „ming nem agarunk gőzvéleménykutatázsd nyerni” mongya a zeggyik pártember, választást ingább.
nem tom még, hogy e za zeste legjobb mondattya, pedig nem eggy pijárszagember.
no, akkor én most menek, meggyújtom a penészes szalmát. gázolajos rongy, kind vagyok a sötétbe, füstölöm magamot. bármerre menek, a füst jön utánnam, ahejett, hogy a fákot ölelgetné. osztan izgulok eggy kicsit: a szalma ne gyullaggyon be, csak füstöljön, a penész tetejére adok a tűznek eggy-eggy vödör vasszeroltot. két óra után a hejzet változóba. odakin a füst nagy ívbe zdrájgojja a gyümőcsöst, de viszond ahogy nyitom a bejárati ajtót, a zösszes ottan van a lépcsőn, be akarna gyünni. tévét agar nézni. nyilván.
idebe meg még nincsen tí zóra, amikor mán hejbejárás. döntetlen. lépésről lépésre gyünnek föl a hazátlan strigoncok, ahogyan eztet kövérlaci kimonta. mindha a szavazók nem tunnák, hogy a szavazatokval a haza bisztonságát veszéjeztetik.
ekkor telefonoz zultán zergesztő (zegcijó), hogy kaptam-e a meghívót. kaptam hát, mondok neki.
akkor menek-e pesdre hónap.
máhogy minek mennék, a zis hüje, aki pesdre megy, amigor itten a tavasz, ha nem götelező.
aszonygya zultán zerkeztő, hogy meglepetés vár.
nomá, így én-e, aligha tudol te engemet meglepni, te jóbarát, mondok.
maj mellátod, így a zerkeztő.
nem tom még, mondok, ha füstőni köll a fákot, aggor nemigen mehetek, meg én ojan hejen nem is tudok bulizni, ahol nem ismerek senkit. elbulizok én itthonehe pusztám szépével.
hozzam őtet is, mongya. másse hibádzik, hogy bulizás közbe is a májamot félcse. meglássuk, mondok.
belealuttam a döntetlenbe meg a füstölésbe. oszt reggelre három meglepetés vár, hogy a zélet zebb legyen, amigor a kiteljesedés felé nyomassa magát: eggy, a liberbolsevista strigáncok megnyerték a zelső menetet – a fijatalok csak tátognak, szó elhalványú, lehelet szegik.
gettő: a kutya vizesedényibe seggig fagyott a víz.
három: a cseresznyefák virágai feketék. előbb assziszem, a penészes szalma füstyitő. de nem.
megyek pesdbe a zerkeztő születésnapi bulijába.
elbulizom a gyümölcsfákot. a veresharaszti pusztába csak káromkonnák
április nyócadika
pesd – örömbe/bánatba 1.
pusztám szépe szerint nekem lyobb, ha nem menek pesdbe, mer abbó lyó még soha nem jöttem ki.
eszt mondom én is, csapda csapda mellett. nem bírnám, mongya pusztám szépe, ha valami balkáni tripperolval gyünnél haza.
ezen én má csak mosojgok. pusztám szépivel történelmi tapasztalatai fogalmaztattyák a zaggodalmakot, de közismert, a történelmi tapasztalat éppen úgy elmú, mind az balkáni tripperol a penicillinytő. ittvanehe e za komenizmus, mongyuk rája. osztan ki emlékszik a markszizmus-leninizmusra?
senki nem monta nekem a pusztán, hogy még az hétszencség is teleragasztva mindenféle sminkőt férfijakval. de nem csak hogy tele, hanem csordúttig. ijet én még nem is láttam. atyaszentségesszentvilág!
a zember eggy kor után eldönti, iszik vagy vezet. én azt eldöntöttem, vezetni nem vezetek, de aszt nem döntöttem el, iszok-e.
elsőre nem tanálom meg a cendrált. hát persze hogy. de nem tanálom meg a telefonos könyvemet se, hogy a zerkeztőt fölhíjjam, hogy csináljon velem valamit. oszt űhetek eggy taxiba. két uccát kerű, mánis eggy ezres. nem elég, hogy lefagytak a gyümőcsfájim, még e zis. hogy a rák egye ki a máját.
mondok a zajtónállónak: meg vagyok híva. de a meghívó a gépembe van, mégse hozhatom a cenrálba a pentijumot, nemigaze. a lapotopho meg áram köllene, mer öreg benne a záramtároló egység, ellem vagy mi.
(zerkeztő úrnag: máma van hetfő. esztet megcsinállom, hónap a mámát. mostan üllök oszt figyelek, hogy megtuggyam csináni.
pesden csag két dolog bisztos:
1. minden sargot – ha nem vennéng észre, hogy kanyarodni kölletik – kutyaszar jelez mindkét iránybó.
2. szépek a nők. mindkét jelenzség fontosnak nevezhető. a zember tuggya, mikor kanyaroggyon lyó íven, második: ahol a nők szépek ott szép a zélet, mer nem lehet rosszgedvüg. a szép nőneg lyó a gedve – amigor.)
a zestébe még eggy dolgot kifigyeltem a zerkeztő úr vonatkozásába, minden nőt megszagó, oszt a képire van írva, mi szó a zillatho. atyaszencségezsvilág, a zöreg faz szagógat ittenehe.
errő a zestérő maj hónap. most oszt iszok eggyet, hogy legyen mér jajgatnom a reggelbe.
ivás előtti öröm: pusztám szépe nindzsen itten. most e za zöröm tiszta és elementáris, mondhatom. a faranczba lehet, hogy eccer-eccer mégiscsak kell innia annak is, aki útájja.
jó, hogy pesden vagyok, mer a veresharaszti pusztába csak káromkonnák.
április kilenc
pesden örömbe/bánatba 2.
jóreggelit! – nekem meg má kedd du. van. nem vagyok lyó szervezve. rosszul vagyok szervezve. a zember más szervezésibe rendessen elkavarja magát, mind én mostan.
két eseménynek köszönhetnyi, hogy nem tanálom a hejem.
a, = elsőbben, hogy a fijatalok nem nyerték csont nékű a válaztásokot a zelső menetbe, közbe pedig úgyan monták, ahogy a japcsi mongya a reggeli vonatot: haragirit követ el a miniszter, a miniszterhejettes, a zálamdidgár, ha a reggeli vonat elmarad a menetidőtül. osztan nem gyütt a vonat. osztan aztat akargyák, hogy a zellenzég csinálja a beígért haragirit. mókás. mondhatok.
b, = eggy nő ismeretlen gépibe üllök, oszt minden másképen működik, a gombok mást jelentenek, hijába, hogy word e zis, mega zenyim is. aszt nem állíthatom, hogy tán a másnap mijatt, de állídhatnám: mer előfordul a zis, hogy nem a gép más, hanem a zember belső szerkezettye van megborúva, osztan még a kilincs se úgy kilincs, ahogyan alkoholmentes napon.
de összecsikorítom a fogamot, megcsinálom, mert a baly időleges, nem volt még akkora baly, hogy el ne múlt vóna, eggyetlen kérdés marad megválaszolatlan: e za másnap túlélhető-e. (a válasz a végén: ha igen, lesz vége a dolgozatnak, ha nem, nem éltem túl.)
tennapró maratt: bent vagyok a cendrálba. el vagyok búlyva a sarokba, mer a zerkezdő nem nagyon akar meglátni. ammán bisztos, hogy allig ösmerem föl. sorolom: fürge – ez nem volt jellemzőlye, mer a zerkezdő nem szok eggy fürge lenni. emlékszek lyó’, ha a zergezdő leűtt, akkor onnat hat lóval lehetett kicibáni, most meg asztaltó asztalig futkos, bazsajog, alig hiszek a szemnek.
mondok: e bisztosis, hogy a zikertesvére, mert a zember ijjen nagyot nem változik eggy év alatt.
le van kopaszítva a felye nullásgéppel vagy ojasval.
2000 januvárjába láttam (amigor eggy nő által éppen kinyírás alattált, én vertem beléje néhány lelket), azóta magára rántott vagy tizenöt kilót szalonnából, babkocsonyából, rántott húsból, meg mittudoménból. oszt mer csak kénytelen odalépni: malyd gyüvök, modta, örülök, hogy elzántad magadot a pesdi útra.
hova hízó? – mondok neki.
a nehéz időkre, vazze, mongya mosojogva. még mosojog pluszba, eszt oszt má télleg nem értenyi, mi a zistent mosojog?!
mondok magamba: születésnap, lehet mosojgani. egye fene.
ugye óvasom a hejszíni beszámolókot, ezek nékem a referencijamezők, kivel agarok, kivel nem beszéni. érdeges, valóban érdeges, hogy a leányok minden tudósításukot azzal nyissák, mennyit késik a kezdés. itten láthatólag nem ideges senki. aki ideges lehetne, nem gyün ijen összejövetelre. aki a zórát nézi, nem a vendégsereget, háát?
a zindernedes irodalmi lapnak a za titga, hogy zsengi nem ösmer zsengit. megtróbálom a zódalró azonosítani a zarcokot. nézem, hugyan megy a zirodalom a nagybudapesdbe. de nem látom. érkezik a gordárs magyar irodalom eggy-eggy illusztrissa: a legszebb mosojó és legszebb nevű irodalmárnőlye: mardiniringó. e za mosoj bisztosan a legszebbek között van leiktatóva.
aszongyák, a zirodalom a csendeket szereti. ha e zígy van, a zirodalom nem érzi magát lyól ebbe a ricsalyba. petipéter (a főnök) – láccik -, megolgya esztet is. túlbeszéli a baromi zalytot, oszt még hallani is. aszonygya, hogy hagyományt teremtenek, kitanáltak valami úlyat, szépet, ojjant, ami még nem volt ebbe a zországba. nocsak-nocsak, így legyen.
assziszem, hozzá kelletett volna fordulnom, hogy olgya meg a cseresznyefájim meg a halynali fagyok antagonisztigus viszonyrencerit. oszt lehet, megoldotta vóna. oszt máma is fehéren ragyogna a cseresznyevirág a napsütésbe.
a pezsegő a születésnapok sajátosságai közé tartozik, a zerkeztőúr meg petipéter egéssígire iszok eggy pohárval (nem ittam pezsegőt tíz éve, mégse esik rosszul). nem tudom még ebbe a pillanatba, hogy bevonhatnám a zegíssígkívánalomba főszerkesztőasszont, judith kisasszonkát, aki megfelelőjen dekoratív, megfelelőjen laza.
malyd vele kezdem a következő hejsznínit. (mer má este van, oszt eddig jutottam, hijába, a megváltozott lét és tudatállapot motívumjai) a házigazdaasszony pedig kapacitál, haggyam a dagatt ruhát másra, mennyünk együnk valamit meg igyunk valamit valahol. hosszú napgya volt.
(hónap besztjudittal fojtassuk – meg eggyáltaljába – még lyó, hogy pesdbe vagyok, oszt rázza a villanyos a második emeletet, mer még elaluttam vóna a rázás nélkű, ha otthol vagyok, otthol, a pusztába, oszt káromkonnák a másnaptó, meg a felyfályástó.)
április tízegyike
pesden – örömbe/bánatba 3.
annak mondom, aki nem tuggya esetleg, hogy van ojan nő, akivel el lehet menni inni, akivel lehet inni lyókedvűjen, enni lyókedvűjen, aki nem azon agyal, hogy százhetven forintval átbeszerolta őtet a pincér, aki mindenhö ért, mindenhö fűz két mondatot, oszt ezek okos mondatok, el lehet vakaródzni fölöttük. oszt méga végin zerelmes leszek, bebazna.
csak mondok: van ijen nő is. még rájadásul veres, pedighát öreganyám megmonta, veres nőtő, tűztő-víztő tartószkoggyá. itten van-e. nem figyelek kicsit, csak ekkicsit, mánis egy veres nő kotor a gatyába.
oszt ezzel a nővel haza lehet sétáni, mikor sétára má soha nincsen idő, osztan a pirkadatba venni észre, pirkadik, mennek, rázzág a falakot a villanyosok, csattognak a buszajtók, ordibának a szállítómungások.
oszt ekkor szundít a két éccakás eggyet. oszt a nő – aki ojan, mind montam föntebb – nyócra dógozóba indú, kisiklik maj észrevétlen a paplany aló, amikor megint lássuk: friss, a harmat nem frissebb, illatos, a virágos mező nem illatosabb, halylékony, de nem zavaró, természetes, ahogy a zesső esik. hahóhahó, mongya, menek a dolgozóba, maly hílak! el ne szöklyé a nagy veresharaszti pusztába te!
*
oszt hogy nabló, kit érdekő.
érdekőni érdekő, de nem lyut észbe. lezarom-nabló.
a zember csak nyúlytóckodik a zágyba, mindenféle szagokba van bugyolálva. oszt alszik eggy kicsit. oszt eszik eggy harapást abbó, ami ki van nekeije készítve a gonyhazasztalra: francziasaláta, meg egyéb finomak. oszt szundiká eggy kicsit megint.
oszt megint ébred, mer a nővel álmodott eggy kicsit, de berontott a zálomba pusztám szépe, attó oszt azonnal ébred, nem tud visszaalunni. oszt eszik eggy kicsit megind. visszadő. oszt megind szundiká. közbe azon mereng, a nő hugyan bírhassa a napot. a nők hugyan bírhassák ijjen éccaka után a napot. szundikálás közbe óvasgat. szundiká meg óvasgat meg eszeget.
férfisors. észbe se jut a drinabló.
amigor meg igen, nem tom bekapcsóni a gépet. nem rejagál. a gépnek pregoncepciója van a drinablóval kabcsoladba. ez máma a zúj realizmus. akar a gép dógozni, nem akar.
mire sikerű rágyünnöm, hogy van még eggy gomb, hogy közel juthassak nablóho meg a beszámolóho felszínileg, fél négy van, oszt érkezik a nő, oszt idő meg nem lyut a nablóra.
(elnézést zerkeztőúr. hónap megcsinálom a hejszínit, ahogyan láttam a zirodalmat élőbe. érdekes itten pesden. máma még ki se duktam a zorrom a lakásbó. igényem sincs rája. ennyi bosszúságtó a nagy veresharaszti pusztán nem telne ijen szépen a zidő, gondolom. máma má harmadik nap. hja.)
de hónap (máma) menek: peer-poós-térey a zírók bóttyába. a zis irodalom élőbe. maly mondok arró is valamit, ha tudok.
április tízeneggyedike
pesden – örömbe/bánatba 4.
még mindig pesden. telefonozok pusztám szépének, maradok még eggy napocskát. asztat nem mondom neki, hogy mijen jó, hogy tartalommal töltve a leürült forma, aszt se, hogy ahho képesd, mennyire útálom pesdet, nem is gondolok rája.
ok tán, hogy nem is pesdbe vagyok. nőbe vagyok. ammeg ojjan objektum, mindegy, hol tartószkodik éppen, ha én tartószkodok benne. oszt lyó benne. no. a szerkezet nem is szóhatna másró, csak rólla, mer most – assziszem -, nem is akarnák hazamenni veresharasztba. ottan akarnék maranni, ahol lyó. nem is akarnák semmirő tunni, semmirő hallani, semmitse látni.
hát ez hüjeség persze, monthatom. vót is ijen, lesz is ijen. a zelejin tudom. oszt figyelek is mindenre, ami begyün túl a vót is ijenbe, lesz is ijenbe.
a fijatal oroszlányok nem aggyák föl harc nékül. csakhát a vereshadsereg nékű nem lesz könnyű dóguk.
aszongya a nő, a veres, problem a gogárda. e za zegész gogárdaügy becsapott nekiek a hivatalba. a főnöke (a barom, mongya), áll a zajtóba, a zesőbe, oszt jegyzetöli, kinek lobog a mellin, kinek nem lobog. errő má mindenki elmonta, amit lehetett. csak aztat nem, hogy a fijatal oroszlányok nem tunnák, kit köll fölfalni, ha a fiajatal zebrák is ojanok vónának, mind a fijatal oroszlányok.
köll oda valami jel, hogy tesvér vagyok.
tesvér vagy?
tesvér vagyok!
kidardás tesvér!
*
no. végre megcsinálom a születésnapot.
a terasz.hu eggy éves.
beüllök a szekcijóba, oszt megnézem, akit látok, oszt elmondom, hugyan figyeltem meg őköt a sarokbó, amíg nem a sörre koncendráltam, hanem arra, amér pesdre gyüttem.
besztjuditka = főzerkeztő. aszt nem tom, zultanzerket is főzerkezti-e, de aszt biztossan látni, nincsen elveszve a tömegbe. kormányíccsa a menetet, vezényli. annyira nem okoz gondot nekije a „tömegeskormányítás”, hogy e zát szok menni a személyes életbe, mer asztat nem lehet este tíszkor befelyezni, a za zemberrel marad reggelig. aszongyák, ami itt előnybe van, hátrány amott. semmise érvényes tövig. aki ijen oldott, ha százan van, legondráz és bebutú, amikor eggy trubadúr nyomassa szeméjessen neki. azzal má nem tud mihö kezdenyi.
gredzsó = fijatalíró, tárcista, könnyű lábó. fijatalíró, tárcista legyen is könnyű lábó, mer neki még nagyon sok van hátra. ha meg is szítta a hülye kisváros hülye lakossajit, azér a keze csak benne. egésséges exhibi, görcsök sehol.
garafiád = ugyanaz nőbe – bogokval. a látható testi valóságokon túl – assziszem – még soha nem vett komojan semmit. a testbe hedonőr. leszesz bú és bánat, amigor rágyűn, a test mennyire múlékony varázs, hogy a zarcra vigyázni kő. könnyen ír. nem lyó. elfogaggyák rendben, bármit ír, mer szépen ír, asse lyó. a lebke teccetős a virágon, de a nyár gonoszan rövid. a virág is rövid. a lebkeszárny nem bírgya a zessőt. a hovat nem is mondom.
gugorelly = mind a kiráj, úgy jön be. k. tuggya, a zeccer elfoglalt hadállást nem szabad feladni. zuldánzerkeztő is tuggya, ha becserkézte, akkor meg köll tartani, tőlem nem messze leűnek, a jegyzetódalt tárgyajják. a zerkeztő bemutadhatott vóna, de nem jut eszibe a zijen, én meg nem menek oda, akkor se, ha nem bántam vóna megismergedni kukorelly bandival. no.
mardiniringó = maj meg kölletik néznem, mit ír e za nőci, akit iringónak hínak. mer a nablólya ajjóvót assziszem, a zerkeztő óvasott tőle eszt-aszt, mer nagyon be vagyon szorítva, nem eriszti. különleges, ammá bisztos. ha kíváncsi vónég, ami nem vagyog, csak ridgán, mekkérdeném, ijen vóte a za zirodalmár lyba, aki mijatt beledőtt a késbe majnem. aszt teszem hozzája: ő a zaki jobb, ha nem gyalogossan viszi a zanyagajit a zergeztőségbe, rábízza a póstára, mer soha nem mongyák meg nekije, mit ér a zírása, mer még a legfatökűbb zerkeztő is fut eggy kanyarost próbaképp, hátha megáll a zágy szélinél jókedvibő. vagy mongyuk: rosszbó. mán montam valamellik nap: mosoja az van neki.
nagygabi = hallom, aszonygya zuldánzerkeztő, hohó, élőbe mennyivel jobb, minda képen. e zígy is van, nyukton kimond ijet a szályán. ki tudhassa, a nők mér nem vigyáznak, mijen kép kerű ki a placcra. oszt ténylegis. ha a za haja nem e za haja, énse tom egybő megmondani, nagygabi, a zösszes irodalmárok vezérlő kormányossa. pedig figyelek, minda kutya a lagziba.
eddig vagyok eljutva. oszt má nem lesz irodalom tovább, mer hat óra, peerék palatinusa pedig ötgor kezdődött a zíróg bóttyába. de nem menünk.
nem tom, mi a szart csinátam egész nap. tanátam eggy jó ótóversenyt, azzal ótóversenyeztem vagy három órát. ez bosszantó tud este lenni. de föl vót csigázva bennem a versenyszellem, mind a fideszbe.
pusztám szépe assziszi, hónap dél körű menek veresharasztba.
de nem menek. attó tartok, veresharasztba csak káromkonnák, mind a záporesső, ha arra gondónék, marathattam vóna.
április tizenkettegyedike-tizenharmagyika – pintek-szombat
pesden – örömbe/bánatba 4.
„eszt meg malyd fojtatom a maradék nevekkel” – montam
tennap, de nem nagyon lehetség, mer hónap leszesz a napgya, hogy megborogassák
nagybudapesdet a lyóarcújak a miniszterelnök külön óhalytására – uhhogy fojt.
köv. nyomba a zéccakába bele, mer be akarom hozni a lemaradásomot, mer eszt a
napot nem szabad kihanni.
a fijatal oroszlányok assziszik, minden hejzetet képessek kezelni, minden
tömeget képessek (telefonozok pusztám szépének, nem hagyhatok ki eggy ijjen
lyóarcó foradalmi nemzetgyüllést foradalmilag se, szemtanúilag sem, mind a
zeggyik elveszett szavazólya a kormánzópártnak, hádha vissza leszek zsákmányóva
foradalmi-lyóarcújilag. mán rég vóttam foradalmár.
nem árulom el a pusztám, szépének: a libidó romokba. nem tartozik rája. ránk tartozik. itten a házigazdaasszon, meg itten én-ehe, meg a hagymás-szalonnás-tolyásrándotta. meggyógyíccsuk egymást. bisztosis)
ladikkati – ojjan húsz éve – eggy pécsi vagy szegedi felolvasóest óta – nem láttam. beszétünk abba a zanno éccakába, de nem reméllem, emlégszig rám, én se emlégeznég magamra, ez, mongyuk, nem tarantinóji mondat. e za valóságosság. a nagy és magyar rácijó. szebb mind valaha. láccott a nablójábó is, ahogy szikrádzott, ahogyan éli a kezibe kerülő mindennapokat.
norman – norman csendes és vissza van húzóckodva. nem a tömegbe való. érdeges, mennyire ki van minden mutatva minden a nablóbó. a zember, aki bevállalkozik ebbe a nablóba, ha bújká, ha akar, ha nem, kinyissa. norman a csendes budaji kocsmasarokho illeszkegyik, nem a cendrálho. a cendrálba nincsen hova tolatnyia – ha lyól látom.
zuldánzergeztő = mán vót szó rólla, de azér hozzátehetem, ha nem hiányzik nekije veresharaszt, akkor ő se hiányzik veresharasztnak. Tuggyuk persze, hogy igen, a dolog máskébb nézne ki, ha a regínyeivel harcóna, gyünne persze, mer akkor van idő erre is meg arra is, mer kötelező szusszanni néhanapjába.
pálkata – pálkata nekem nem ijjenképpen vót elrendeszkedve a fejembe. kis penge nő vót, aki kis penge szemüvegbe, kis penge szemvel, aki ugyan benyom eggy sört esetileg, de nem kettőt, oszt inkabb hátra ű, onnant tarcsa ellenőrzés alatt a vidéket, nem hogy benne, onnat. de mindeggy. párgya a kis kemény ürdöng, pk a zemberbarát: oszt a kettőbő csiná, amit csiná a páros létezés. ami esetenként rebellijó, de sohase korzak-konzerv. ami lyó.
petődz = petődzöt is meg akartam ismernyi vóna, ha má intertextbe ennyire megvan a furmálya. de nem úgy alakútt. messzirő láccik, mijjen jó van a bőribe. ralyta láccik letinkabb, ő a bizonyíték letinkabb, a munka, ha el van végezve, meg van csinálva, eccer csak önfenntartó lesz, szabad ösvényeken, külön önetetés és önitatás nékű dönget a zizodalmi tályba. lehet a zúly munkákba nyomni a zerőt, a zenergiját. kassák mezsder monta eccer valami hüje kultúrribordernek, ő nem óvasó. a zóvasó eggy másik kategór.
most elmenünk bele a tüntetés közepibe. (eszt fő kőne ragnom előbb a drinablóba, de el is kőne óvasnom, nehogy megbáncsak itten valakit, de erre nincsen idő, mer még lezalyol nékkülünk a zévezred elzső népgyűllése. oszt úgy lessz kirájunk, hogy nem vagyok ott, oszt meg kimaradik a drinablóbó. nem bírnám semennyire.)
nőm titkos gogárdaáruzsnőnek őttözik.
én titkos gogárdaáruzsnag.
galapomon drigolór leneg.
szívem tele van a szívemmel (meg a nőmmel), meg a bezarázzsal: legkésőbb holnap haza kölletik mennem pusztám szépéhö, oszt mit mondok maj kedvest, szépet nekije, amit el is hisz, oszt nem káromkogyik szikrásan bele a pusztába, hogy bár a lotóöttöst tunná ijennyire, mind engemet a morálba.
én persze erre aszt válaszolom: mijjen moralitása van a lotóöttösnek, kisangyalka?
mámamá vazsárnab, oszt még mindég pesdbe, arra kelek, döngetnek a villanyosok,
de csend van. mámamá elköszönök: tegnap sörök, barátilag, béke, barátilag,
nyugott város. alvó város. jóóóóó vazsárnabot mindenkinek.
április 14.
utolsó negyed-nap pesden
esik a zesső. szépen esik.
nem attunk el eggyetlen gogárdát. ottan vót kétmillijó bolgár, mink meg eggyetlen gogárdátó se tuttunk szabadúni, pedig a válazték órijási: a nő (házigazdaasszony) meg a zelőző ura minden évbe errakták a gogárdát eggy díszes, anyagmegtardó hejre. vót nagy, mind eggy teknősbéka, elegáncs, mind eggy fecske, ha kanyarba szá’, testes-gönbölű, mind a hízómalac, nyakas-pontos-hivalkodó, mind a kívándzsi sdrucc felye.
mégse.
házigazdaasszonyom örűtt, mer letalabb ez maratt a zurábó. aszongya, más se. örűttem, mer én mindennek, aminek a nő, aki a karomba csimpászkodik.
oszt amigor má minden elhalkútt, két ember (ő meg én-e), lekönyögőtüng eggy faasztalho a zelső napi kocsmába (megint nem néztem meg a nevit), oszt nem tom, mirő, halynalig beszégettünk (mekkérdeztem, ő se tuggya, mirő beszégettünk) kettesbe.
veresharasztba a za hétvégi heji hagyomány, ha mikor megbillenik a zértékpluralizmusom magamra vonyom a vazsárnap reggeli ojságot közszolgailag. attó azonnal javúnak a mutatók.
máma nem. nem-e? máma lepattanik róllam. a lumbenproletárokná visszagabcsolom mégeccer, eggyik hejes függedlen politikai ellemző nyomgya a szószor, lényegébe úgy – bagoslajosi fordításba – mija fazomat szavaznag a bedanídottmungásog, a lumbenproletárog meg a zalulpébzett tagarítónőg! úgy híjják tótgyé izé. leesek. ennyi vót a politika.
sose politizálog.
esik a zesső. a szemközti ház eresze alatt, a rézsbe galambok húzóckottak. a széleken verebek. nyugiba. semmi pofoszkodás. épp úgy, ahogy nálam. veresharasztba.
esik a zesső. a szépséges veres házigazdaasszony csiná két zendvidzset a zútra. e za zeggyik gyengém. zendvidzs köménymagos-hagymás körözöttvel, laposra vert rándoddhúsval, vékonka sajtokval. üllök a konyhába, nézem őtet mozgani, ahogy a zendvicskézítés mozgassa, járnag a combok a színes hálóingbe, rezzen a mell. érintek ralyta. a hálóingen.
ha elmondanám, mijjen a halya, szeme, csípőíve, hálóinge (amit nem teszek), kiderűne, ami kiderűne. csak aszt mondom: a méz kinyalva fenégig. ami lyó.
veresharaszt meg vár.
a zis lyó. mostan – búcsúzva – mindenkinek kívánok eggy vörösharasztot szeretetvel. amit elhagyhat. ahová visszamazsírozhat.
ahová én mostan visszamazsírozok a felyfálydítóan bonyolútt és zsibbaztójan szép budapesdbő, és ahol asztat mondom pusztám szépének, tedd el aszt a kézst, nem köll a hisztérija. Ládhatod, a tijed vagyog egész életemvel.
2002. április 14. 08:35