Netittia K. Froese


Közjáték


A megtalált levelekből

Alba herceg, a festő levele Baudelaire Zsolt zeneszerzőhöz


Kedves barátom a hangjegyek közti fehér térben!

KÖSSZ a küldeményt-

most, csak az újévvárási előzményekről szeretnék, úgy-ahogy beszámolni – hátbazdmeg, volt egy kiadós verekedésem és igencsak élveztem, mivel az egyik ismerősöm, aki közismert jópofa börtöntöltelék, előző napokban fölásta a kertet. De a másnapi poharazgatás közben nekemrontott, mondván, ki nem állja az ilyen szaralakokat, mint én (azért némi igaza volt), de hát nem hagyhattam magam, mivel a pasas 180 cm magas és kb. 80 kg – így bevetettem a deasibaraj-t (jap. – lábtaglózás), utána, még lent a padlón bevertem az orrát (a fürdőszoba bejáratánál egy kissé bevérezte a falat), utána a betyárbecsületből kifolyólag kibékültünk, de azóta se jön, mint ahogyan én se megyek az egyik barátomhoz, aki hasonló okok miatt agyon akart lőni (TT – 7,62 orosz gyártmány 1947 – én adtam el neki 500 DEM-ért) az eset pedig így történt vala. Benyakaltunk egy csomó pálinkát (egy csomó – kb. 1 liter), mikor kijelentette, hogy szeretne lepuffantani – mondok én, hát ennek semmi akadálya! Erre ő előszedte a zsebágyút, csőre töltötte, én lehajtottam a fejem, mire a halántékomra szorította a csövet és meghúzta a ravaszt...

...az eccajg csütörtököt mondott, pedig előtte nagyon sokszor célbalődöztünk vele – a vége az lett, hogy én szedtem ki a beszorult golyót.

Látod, ilyenek a kiszolgált balfasz bakák.

Mindezek után elhatároztam, hogy egészséges életet fogok élni, így mostanság kizárólag bio-készítményeket fogyasztok, mint a bio-pálinka, bio-bor, bio-sör, esetleg bio-punci, ami különleges téli élmény.

Az újévvárás is megtörtént, mikoron is kizárólag VISkit fogyasztottunk, amitől nem lettünk okosabbak.

Most aztán a legjobbakat kívánom Nekedd ezen új esztendőben

Alba herceg