Sáfrány Attila

Miért rólad

I.

Kibeszélni szeretném magamat. Mindig hallgatagon megyek hozzád. A szavak égető hiánya egyedüli társam, ha hozzád megyek. Pedig amikor hozzád megyek, akkor magamhoz megyek. Magamba térek. Tereket nyitok ott: kiszélesítem az ént, tágas, falakkal körülvett udvarom. S körüludvarolom magamat. 

II.

Te tanítottál meg, hogy úgy szeressem magam, mint téged. Akkor születtél meg kedves. Veled együtt én is újjászülettem, hiszen azóta ketten vagyunk magamban. Nézzük egymást a hidegség szemével. Fagyos e tekintet, mozdulatlan: egyedül téged lát, ahogy visszanézel rám. Mégsem szerettem bele magamba rajtad keresztül.

Szerelem csak ott születhet, ahol te nem születsz meg. Csak ott, ahol ketten vannak. Külön gyökér táplálta szárak egybefonódása: a lélekben. Tekerődzése, vonagló indázása: a testben. A mítosz szerint Narcisszusz beleszeretett a tükörképébe. Hiába keresett téged. Végül a vízbe nézve talált meg: kivetítve, vagyis kivetve magából. Gyűlölhetett téged, azért száműzött egy képbe.

Ez a gyűlölet irántad az a szerelem maga iránt. Gyűlölt, mert miattad magát kellett megosztania magában, s rögtön szerelmes lett beléd, mihelyt nem magában kellett meglátnia magát. Mert ugyebár ez a szerelem: a másikban látni magunkat.

Csupán azt kérdezném, kibe lehetek én még szerelmes, amióta magamban látlak téged, s nem benned magamat? Magamban látni téged, ez egyedül a hideg tekintetek találkozása lehet. S azt is tudni szeretném, hogy kit fogok gyűlölni? Azt, akiben magamra ismerek? Őt szeretni fogom, viszont sohasem leszek belé szerelmes.

És ez baj? Vége a romantika korszakának.

III.

Most pedig kibeszélem magamat rólad szövegelve. Én így tudok naplót vezetni az életemről. Lehet azért, mert velem együtt ez az élet is magába költözött. Magányba is? Csak nélküled van magány. Ha bennem velem vagy, akkor tökéletesen elég vagyok önmagamnak. A történetek is bennem játszódnak le, nem velem történnek. Így mindössze akkor lehetek magányos, ha tekintetemet magamból kifelé kell fordítanom. Sokszor vagyok is, ha a dolgok velem történnek.

Eközben egyre kevésbé értem azt, ami szokásos: a velünk történtek kibeszélését, s annak irodalmi változatát, a naplóírást. Nem mindegy, hogy tárgya vagy alanya vagyunk-e a történésnek. Tárgya, tehetetlen eszköze vagyunk, ha velünk esnek meg a dolgok. Alanya, ha bennünk megy végbe a történés; ha mi magunk, az énen belüli önmagunk vagyunk a változás. E létmondatban én vagyok az alany, s belső átalakulásom az állítmány. A másikban, a létezés mondatában a változás, ez a megállíthatatlan, kaotikus forgatag az alany, s én vagyok az állítmány: aki a változásnak teret és tartalmat ad, miközben maga semmit sem változik.

A bennünket alanyként uraló változást sorsnak neveztük el. A velem történtek kibeszélése tehát sorsom kiteregetése. Annak az elmondása, aminek tehetetlen elszenvedője voltam: legyen az örömteli vagy elszomorító esemény. Mi értelme van ennek? Mire való a napló- és önéletírás? Minek azt az tévhitet elhinteni az olvasóban, hogy magunkról szólunk, miközben a valóságban az írásmű egyedül és kizárólag a történésről szövegel? Ennek egyetlen oka lehet: szeretnénk magunkat visszahelyezni az alany pozíciójába. A naplók és az önéletírások legtöbbike ezt is teszi: szerepjátszások, az emlékezés hiperbolái és eufémizmusai, fölmentések, önigazolások és efélék. Az alany viszont nem attól lesz alany, hogy a középpontban van, s főként nem attól, hogy mozdulatlanul áll a maga helyén: hogy lecövekelt az énpozíciójában. Azáltal lesz alany, hogy az egyetlen lehetséges módon urává válik a változásnak: úgy, hogy ő maga lesz az, aki egészen a végcélig, szakadatlan átalakul.

A napló és az önéletrajz akkor kezd értékes lenni, amikor a történések fényében az énben végbement változásokat meséli el. Értéke különben csupán a változások, a létezés világának a leírására korlátozódik, vagyis nem több egy kordokumentumnál.

Az idő pedig úgyis elszalad. Vele együtt az az én is semmivé foszlik, aki a sors játékszereként megragadt a változatlanságban. Mégha a neve fennmarad is a történelmi emlékezetben. Hiszen önmagában véve mi a név? Egy üres forma tartalom, egy céltalan jel jelölt nélkül. A névnek embert, a jelnek jelöltet pusztán az alanyi mivolt biztosíthat. Azt pedig már elmondtuk, mit jelent ez.