Danilo Kiš–Nenad Fišer–Haris Pašović
Zsófia döntése
A Szamáriába vezető út. Az apostolok a sivatag felől érkeznek hosszú botokra támaszkodva, és nagy hordókat görgetve maguk előtt. Megállnak szétszórtan a seregletben, felmásznak hordóikra, és fennhangon szónokolni kezdenek. A köréjük gyűlt emberek között halad el Zsófia, a céda. Ruhája fekete, ő maga rosszkedvű. Megáll az apostolok előtt, valami furcsa nyelven rosszallóan mormog. Néha úgy hangzik, mintha káromkodna, másszor viszont mintha titokzatos imákat mormolna.
ELSŐ APOSTOL
Ó, ti szüzek, óvjátok meg szüzességetek úgy, hogy naponta háromszor elmondjátok ezt az imát:
Salor te doger, ham
te vaitr gelia
semijat salor te teri.
Mondjátok el ezt az imát ébredés után, délben, és lefekvés előtt, s a Szentlélek megtermékenyíti méhetek. Amikor pedig a bűnös gondolatok a hatalmukba kerítenek, és forróság önti el testetek, amikor a Nap delelőre ér, ti fussatok ki a sivatagba, s maradjatok ott egészen addig, amíg a forró homok fel nem sebzi lábatok. Ezután három napig sóval szórjátok meg a sebeket. Csak így tudjátok, ó, tiszták, megőrizni szüzességeteket.
Ó nép, te áldott! Csak egy kancsó bort és egy tál vizet adjatok nekem, az legyen minden fizetségem ezért a tanításért, amely az örök életbe és boldogságba vezet titeket.
MÁSODIK APOSTOL
Egy az Isten fia, s az ő neve Názáreti Jézus, aki a szemem láttára, ó, Szamária népe, s apostol testvéreim szeme láttára borrá változtatta a vizet, s ezrednyi embert lakatott jól alig néhány darab szardellával...
Zsófia őszintén, hangosan felnevet.
MÁSODIK APOSTOL
Szemem láttára felemelkedett, s vakító fényben, mint valami galamb, a mennybe szállt. Ennek a vaknak itt (a vak emberre mutat, akit maga mögött vezet), ez a fény kiégette a szeme világát, de lelki fényességgel ajándékozta meg helyette.
Hallgass rám, Szamária népe, mert Isten fia vagyok én is, Isten fiának gyermeke, hallgass rám, s eléred az örök életet. Csak egy kis kenyérhéjat és egy tál vizet adjatok nekem, az legyen minden fizetségem ezért a tanításért, amely az örök életbe és boldogságba vezet titeket.
NEGYEDIK APOSTOL
És most, tizenhét évvel a Názáreti Jézus halála és csodálatos feltámadása után, úgy hallom, megjelent itt valami Simon, akit Csodatevőnek mondanak, egy demagóg, aki őrült hangjával és bűnös tekintetével ámítja a népet, a szeme úgy ragyog, akár a csillagok, s azt állítja magáról, egyaránt jól beszéli a görög és a kopt, az örmény és a héber nyelvet, de ezek közül mindegyiket idegen hanglejtéssel beszéli, igen, jó szamáriai népem, idegen hanglejtéssel, az ujjai pedig fehérek és finomak, olyanok, amilyen ujjai csak a naplopóknak és a szemfényvesztőknek vannak. Ne hagyjátok átverni magatokat a hazugságai által, mert tudjátok ti, ó, nagyon is jól tudjátok, hogy a nagyurak és a hatalmasok és a farizeusok ékesszólással és ígéretekkel kendőzik el az álnokságot és a fenyegetést és a zsarolást.
HARMADIK APOSTOL
A halál után csodálatos tájék tárul majd elétek, ahol nincs többet sivatag, ahol nincs homok, nincsenek kígyók és pókok, csak széles levelű pálmák, jeges vizű források lépésre egymástól, a füvek térdig és térd fölé érnek, csak enyhén süt a Nap, az éjszakák akár a nappalok, s a nappalok örökké tartanak, marhák legelésznek, kecskék és juhok hangja veri fel a legelőket, a virágok egész évben illatoznak, ahol örök tavasz honol, nincsenek sem hollók, sem saskeselyűk, hanem csak fülemülék, akik egész nap énekelnek. Vesd el a gonosz útjait, ó, Szamária népe.
ZSÓFIA
Menj el, szépfiú, ha a beszédnél jobbat nem tehetsz (megvizsgálja az öve alatt), most kísértük ki Pált és Jánost, egy álló esztendőre elegünk van a szavakból.
Péter a botjára támaszkodva figyeli Zsófiát.
HARMADIK APOSTOL
Átok sújtsa a keményfejűek konokságát!
ZSÓFIA
Jobb egy kemény fej, mint egy lankadt fejecske. Menj el innen, lankadtfejű, elegünk volt a hazugságokból, hiszen ha egy hazugságot sokáig ismételgetnek, a nép hinni kezd benne.
HARMADIK APOSTOL
Örök pokol lesz ezért a sorsod, ahol örök tűzben ég majd a lelked, mint a nyársra szúrt bárány.
Zsófia megindul, hogy megüsse csomagjával, s eközben a saját nyelvén káromolja. Péter útját állja és megfogja a kezét. Amikor egy pillanatra összenéznek, Zsófia szemközt köpi. Péter továbbra is szorosan tartja, Zsófia mereven nézi; a férfi ereje, amellyel lenyugtatta, s tapintásának melege csodálkozással tölti el. Zsebkendőt húz elő és megtörli Péter arcát.
A tömegből Simon lép elő.
SIMON
Tüzes, nyughatatlan, sarlatán és feslett, mi vagy, az istenek óvjanak meg téged ezeknek a szépfiúknak a gonosz nyelvétől és átkaiktól.
Zsófia és Péter odanéz, a férfi elengedi Zsófiát.
SIMON (az összegyűltekhez)
Ezeknek az apostoloknak az istene egy zsarnok, egy zsarnok pedig nem lehet épeszű embernek istene.
Az apostolok Péter köré gyűlnek, és a parancsra várnak, amely átkozódásra és támadásra inti őket. Péter jelt ad, hogy nyugodjanak.
SIMON
Ez az ő istenük rávetette magát az emberiségre, fojtogatja, gyilkolja; betegségeket, háborúkat és szegénységet küld az emberekre. A szabadság helyett szolgaságot hirdetnek, a kéj helyett lemondást, a tudás helyett dogmát. Az ő istenük még mindig rajtatok áll bosszút azért az eredendő bűnért, amit messzi őseitek követtek el. Ennek az istennek a nevében gyilkolnak és ölnek, mert ez a rosszakarat, a gonoszság és féltékenység istene. Minden szavuk, Szamária népe, minden szavuk hazugság. Ha pedig egy hazugságot sokáig ismételgetnek, a nép hinni kezd benne. Mert a népnek szüksége van hitre. Mindent elvesznek tőled, a test és a lélek, a szellem és a gondolat kell nekik, cserébe pedig csak ígéretekkel áltatnak téged; mai alázatosságodért és mai hallgatásodért cserébe a hazugságok tarka vázát festik eléd, jövőt ígérnek, egy olyan jövőt, amely nem létezik...
Péter nevetni kezd. Az apostolok szintúgy.
NEGYEDIK APOSTOL
Hol tanultad meg ezt a nyelvet, idegen? Milyen egyedi hanglejtéssel élsz!
SIMON
Arra tanítanak benneteket, hogy az élet börtönében...
HARMADIK APOSTOL
Mert Dánia börtön...
Az apostolok jól szórakoznak.
SIMON
...s a föld sötét tömlöcében vessétek el a gazdagságot és a testi kéjt az ő hamis Édenük nevében, s az ő hamis pokluktól rettegve, mintha nem volna amúgy is pokol ez az egész földi lét...
ELSŐ APOSTOL
Mondd meg nekem, Simon, jobb-e a földön vetni, és a mennyben aratni, vagy jobb a magot csak a szélbe szórni?
Az apostolok közelebb lépnek, parádéznak a nép szórakoztatására, mintha jobban akarnák hallani a „bölcs” Simon szavait.
SIMON
Minden föld: föld; ezért mindegy, hogy az ember a magot hol veti el. Az igazi közösségben a férfi és a nő egyesül.
Simon Zsófiára néz. Zsófia lehajtja a fejét, mintha -- nem tudni miért -- elszégyellte volna magát. Péter felfigyel erre és közelebb lép Simonhoz.
PÉTER
Minden ember és minden nő?
Zsófia Péterre néz, s ugyanezt teszik az apostolok is, akiket meglepett Péter komoly hangja, amellyel Simonhoz szólt.
Simon nem válaszol.
ZSÓFIA (Simonhoz)
Ott fekszem majd veled az olajfák alatt, széttárt lábbal, mint egy vemhes tehén.
Zsófia elkezdi leszedni fejéről a hosszú, fekete csalmát.
Péter sarkon fordul és elmegy, az apostolok utána. Péter megáll, Zsófiára és Simonra néz.
PÉTER
Van, aki a földi, s van, aki a mennyei királyság mellett döntött. Az a jó, ami Istennek tetsző.
Péter és az apostolok a sivatag felé távoznak. Simon körülnéz a tömegben, vállat von, majd az ellenkező irányban ő is távozik. Zsófia utána indul.
Lopakodó szabadság
Simon és Zsófia vándorol a sivatagban.
Zsófia néha lemarad, a táskájában kotorászik, majd újra utoléri Simont. Ismét lemarad, táncol, játszadozik, majd sietősre fogja lépteit. Felfigyel valamire a távolban, vagy a lába előtt egy kavicsra mered a sivatagban, Simont hívja, hogy ő is nézze meg, de a férfi kedvetlenül olykor csak odapillant abba az irányba, ahová Zsófia mutat, s már megy is tovább. Zsófia megsértődik, az ellenkező irányba indul, hogy otthagyja, hogy elhagyja, de Simon ezt megérzi, megáll és néz utána. Zsófia megfordul, ő is megérzi, hogy Simon nézi, s így nézik egymást sokáig messziről, a szemek mély sötétjébe néznek, Simon szemébe, Zsófia szemébe. Ekkor Zsófia visszatér, és együtt indulnak tovább. Hirtelen irányt váltanak, Simon lépeget Zsófia nyomában, megállnak, sokáig csendben, a sivatag hangjait fürkészik miközben egymástól távol állnak. Akár azt is mondhatnák, „hallom, hogy ver a szíved”.
Újra elindulnak az eredeti irányba, abba, amerre Simon indult, de most ő viszi Zsófia táskáját, a nő pedig nevet, az eget és a messzeséget kémleli. Simon ekkor leereszti a táskát, és valami csodát tesz a nőnek: a hónaljából madarat varázsol, lángra lobbantja a homokot, vagy bort csurgat a tenyeréből.
Zsófia előbb megörül ennek, de aztán megijed, menekülni kezd. Nem, nem tart ő vele, lehet, hogy veszélyes, lehet, hogy egyike azoknak, ó, nagyon is jól tudja ő, hogy kiknek, hiszen nem egy ilyennel volt már dolga örményországi, kirgíziai, luxori lupanárjaiban...
Simon ekkor eltűnik, mint a füst, mint amikor a szél homokból emel oszlopot a sivatagban, s mikor hirtelen alábbhagy a fuvallat, leomlik az oszlop. Ó, tudtam, tudtam, ő csak egy látomás a hideg sivatagban, mormolja Zsófia magában, s máris újra fél, újra gyűlöli ezt a rideg magányt, keservesen sír. Simon ekkor felbukik a vízből, és halkan odalép hozzá, virágokkal hinti, a nő pedig mérges, amiért ennyire félt, nevet és sír, veri és öleli.
Hirtelen megdermednek, rémíti őket ez az érintés, Zsófia a part mentén menekül, nem és nem, nem akar ő semmilyen érintkezést, még fájnak testén a férfikezek hagyta sebek, a bőre még a ragadós és nyálkás izzadtságuktól bűzlik. Menekülés közben megcsúszik, és vízbe esik, elmerül, Simon utána szalad, s a nő teste úgy bukkan fel, mint egy tetem. Simon a vízbe ront, kivonszolja a nőt, elkeseredett, szomorú. Zsófia rándul egyet, csak megjátszotta magát, milyen nevetséges is ez, akár a gyerekek.
A hegyről Péter figyeli őket.
Zsófia és Simon nevetgél, a homokban fetrengenek a röhögéstől.
SIMON
Magamévá teszlek, mint bika a tehenet, mint elefánt a nőstényt.
ZSÓFIA
Paraszt vagy!
SIMON
Mint a sas a párját, mint cet a nőstényt.
ZSÓFIA
Paraszt. Sarlatán.
SIMON
Tüzes vagy és feslett.
ZSÓFIA
Ha egy hazugságot sokáig ismételgetnek, a nép hinni kezd benne.
SIMON
A kéj urnája vagy. Nektáros csupor.
ZSÓFIA
Mit szarsz itt nekem?
SIMON
A testi gyönyört csak az vetheti el, aki már megkóstolta egyszer.
ZSÓFIA
Én mindent megkóstoltam már, kóstoltam a szenvedést.
SIMON
Félsz.
ZSÓFIA
Én semmitől se félek. Csodákat teszek, Csodatevőm, többé senki nem kaphat meg engem.
SIMON
A csodák csak a hiszékeny tömeg számára jelentenek bizonyságot...
A hegyről Péter nézi őket. Simon és Zsófia csókok nélkül szeretkezik. A távolban elviharzanak az apostolok.
Az apostolok fenyegetései
Simon és Zsófia szégyenlősen öltözködik. A távolból lódobogás hallatszik. Felfigyelnek rá, fülelnek. Elmúlt. Zsófia kis oázist épít kettőjüknek. Énekel.
SIMON
Zsófia, az emberi
Testiségben foglyul
Ejtett tiszta lélek
Mint edényből edénybe
Úgy költözött évszázadokon lelke
Látomásról látomásra
Lót leánya
És Ráhel is
És szép Heléna volt
Zsófia nevet és rázza a fejét.
ZSÓFIA
Simon, te őrült, versbe tudod-e szedni, hogy rabszolganő voltam, annak az egész mocskos csürhének az ágyasa, s hogy fájtak nekem azok a ragadós és sűrű izzadságtól csöpögő férfitestek, amelyek szétfeszítették lábamat a lupanárokban, Szíriában és Szamáriában, Palesztinában, Júdeában, Kirgíziában...
SIMON
No hallod, utaztál te eleget...
ZSÓFIA
...és Anatóliában és Indiában és Egyiptomban...
SIMON
Arany pelyhekkel takarva, mint a barack, ott álltunk lemeztelenítve egymás mellett, mint a hámozott narancs, az Édenben, amelyből hamarosan száműznek bennünket.
Csend.
ZSÓFIA
Félek.
SIMON
Nem kell félned.
Az apostolok váratlanul támadnak: vágtató lovakon, kutyákkal, a botokkal a hordókat verve, kiabálva.
Zsófia megpróbálja megmenteni kis oázisát, az otthonukat. Az apostolok megsemmisítik az oázist. Simon ellenáll a provokációknak.
ANDRÁS
Vesd el a testi kéjt, és ne paráználkodj, Simon! Az a jó, ami Istennek tetsző.
Simon hallgat, mosolyog.
ANDRÁS
Az irgalmasság az öröklét záloga. A csodák bizonyítékul szolgálnak azok számára, akik még kétkednek.
SIMON
Helyre tudja-e állítani a ti Istenetek az elvesztett szüzességet?
ANDRÁS (zavarban)
Neki szellemi hatalma van.
SIMON
És van-e neki, akarom mondani, fizikai hatalma?
ANDRÁS
Van. Az, aki meggyógyította a leprásokat, aki...
SIMON
...borrá változtatta a vizet, et cetera, et cetera...
ANDRÁS
Igen, az ő mestersége a csodatétel...
SIMON
Érdekes, azt hittem, asztalos volt a mestersége.
ANDRÁS
És az irgalmasság.
András, mivel felidegesítette magát valami olyasmi miatt, amit ő maga sem tud megmagyarázni, ami zavarba hozza Simon előtt, hogy önmaga és a többiek előtt is demonstrálja irgalmasságát, jelet ad az apostoloknak, hogy eresszék le fegyvereiket.
Miközben, mint valami megtestesült csodára, úgy néz Simonra, lassan távolodik, majd hirtelen jelet ad a visszavonulásra.
Az apostolok eliszkolnak.
A hegyről Péter figyeli őket.
Olajérés
Zsófia és Simon a távozó apostolokat figyeli.
ZSÓFIA
Provokátoraik és cselszövőik és titkos bíróságaik vannak, elégetik ellenfeleik iratait, és átkokat szórnak az engedetlenek fejére.
SIMON
A világosságnak be kell érnie.
ZSÓFIA
Miféle világosságnak?
SIMON
Mint amikor az olajbogyó beérik a szemedben.
Csend.
Szeretkeznek.
Mint egy terebélyes olajfa árnyékában, Simon a kezét a feje mögött összekulcsolva háton fekszik, az eget, a „mennyei borzalmat” kémleli. Mellette fekszik Zsófia, szétvetett lábbal, mint egy vemhes tehén.
ZSÓFIA
Ott fenn olyan hideg van, mint a kút fenekén.
SIMON
Hat mennyet fogok bejárni. Tudom, hogy mire vagyok képes, és tudom, hogy a hetedik égig nem juthatok el. A hetedik eget csak a gondolat éri el.
ZSÓFIA
Úgy ragyog a szemed, mint a csillagok.
SIMON
És bűnösként szól a hangom.
A háttérben elevez a csónakos.
Keresztút, avagy tanítás a bizonyságról
Zavargás. Autók. Lovak. Kutyák. Jönnek az apostolok.
Péter kiszáll a terepjáróból.
PÉTER
Te vagy Simon, aki Csodatevőnek mondja magát?
SIMON
Igen, Simon Péter, tudod, hogy én vagyok. De nem nevezem Csodatevőnek magamat. A csodák semmiféle igazságot nem bizonyítanak.
PÉTER
Azt beszélik, hogy Istent káromolva lázítod a népet, s azt terjeszted, hogy ő egy zsarnok, aki a tüzes kardokkal és mérgezett nyilakkal állig felfegyverzett angyali seregével sanyargatja népét. Minket pedig, akik az igazságot hirdetjük, sarlatánoknak és szélhámosoknak nevezel. Bűnbe és fényűzésbe taszítod a népet, bátorítod, hogy megvesse a szegénységet.
ZSÓFIA
Ő csak a megismerést és a sivatagot kínálja fel. Aki akar, csatlakozhat hozzánk.
SIMON
Csak az vetheti meg a gazdagságot, aki volt már gazdag életében. Csak az eszményítheti a szegénységet, aki szegény is volt. A testi örömöket pedig csak az vetheti el, aki már próbálta is. Tévednék, Simon Péter?
PÉTER
A lélek mindennek az alfája és ómegája.
SIMON
Süket a füled és elfordul a tekinteted, menekülsz, ha nem tudsz mit felelni.
PÉTER
Simon, a csodák az igazság bizonyítékai.
SIMON
Simon Péter, mondtam már neked, a csodák semmit sem bizonyítanak. Ezt csak az a ti szerencsétlen zsidótok vezette be, aki aztán a keresztfán végezte.
PÉTER
Így csak az beszélhet, aki rendelkezik ugyanazokkal a képességekkel.
SIMON
Mindjárt felszállok az égbe.
PÉTER
Szeretném látni.
ANDRÁS
Az egyiptomi vásárokban mindenféle mesterségeket kitanult. Óvakodjunk a csalástól.
SIMON
A ti názáretitek is – hogy is hívták? – kitanulhatta az egyiptomi varázslás tudományát.
PÉTER
Jézus. Tudod te jól, hogy mi az ő neve.
SIMON
Igen, Jézus.
HARMADIK APOSTOL
Ne agyalj! Ha eléred ott, azt a felhőt, olyan tiszteletben részesülsz, mint a názáreti.
ELSŐ APOSTOL
Aztán siess vissza! De azért hagyhatnál itt nekünk emlékbe valamit.
Simon leteszi a kötelet.
SIMON
Ez mindenem...
ZSÓFIA
Vedd el ezt a sálat. Ott fenn olyan hideg van, mint a kút fenekén.
PÉTER
Ezek az előkészületek túl sokáig tartanak.
ANDRÁS
Aztán vigyázz, Simon, meg ne fázz.
NEGYEDIK APOSTOL
Kukurikúúú!
Az apostolok gúnyolódnak Simonnal, követik az autóval és visítanak. Simon szalad, hogy lendületet vegyen.
ANDRÁS
Ha úgy tudna repülni, ahogy agyal itt lenn, már rég a felhők alatt járna.
ZSÓFIA
Könnyebb bölcsnek lenni, mint repülni. Te is fecsegsz itt össze-vissza, pedig soha a gyáva kis életedben el nem rugaszkodtál a talajtól egy méterre sem. Összeszedi ő az erejét és a gondolatait egy pontba sűríti, hiszen elég csak felidéznie:
a világ tökéletlenségét
a földi lét gyötrelmét
az egymást gyilkoló vadakat
a hűvösben őzgidát emésztő kígyót
a juhokat széttépő farkast
a hímet felfaló sáskát
a csípés után kimúló méheket
az egymást gyilkoló vadakat
az egymást gyilkoló embereket
a milliárdnyi kioltott életet
a haldokló vén elefánt bánatát
a szerelmes ölelés rövid csapdáját
az öreg tigris magatehetetlenségét
a fogak rothadását a szájban
a leprások kínjait
a női mellek szörnyű metamorfózisát
a sebeket...
a szerelmi búcsú bánatát
a virág szépségét...
Simon repül.
Az apostolok hasra vetik magukat.
PÉTER
Mert ha az a fekete árny, amely az ég alatt a felhőkhöz közelít, valóban Simon, akkor a Fiú Isten csodája és a keresztény hit igazsága csak egy a világ igazságai között, s nem az egyetlen, s akkor a világ egy nagy titok, akkor a hit átverés, s akkor nincs többé semmilyen biztos alapja létének, akkor az ember titok minden titkok felett, s akkor világ és teremtés egysége ismeretlen.
Mi Atyánk, ki vagy a Mennyekben, segítsd meg érzékeim, melyeket e földi fondorlat elkápráztatott, szememnek add meg a látás erejét, adj elmémnek élességet, hogy megszabadulhassak a kísértéstől és átveréstől, hogy ingathatatlan maradjak a beléd vetett hitemben és a szeretetemben a Te Fiad, Megváltónk iránt. Ámen.
TEREMTŐ
Kövesd tanácsaim, ó, Hívem! Mondd el a tömegnek, hogy a hit ereje erősebb az érzékek fondorlatánál, s hangosan mondd, hogy mindenki halljon. És mondd el nekik, hogy mindenki hallja: egy az Isten, és az ő neve Elóhim, és az Isten Fia is egy, és az ő neve Jézus, s egy a hit, az pedig a kereszténység. Az az ember, aki az ég alján a felhőkig repült, a Csodatevőnek nevezett Simon, a hit szakadárja és az isteni tanítás bemocskolója, önnön akaratától és önnön gondolatától vezérelve valóban az égig emelkedett, és most is ott repül, láthatatlanul a csillagok felé önnön kételyeinek erejétől és önnön emberi kíváncsiságától hajtva, melyeknek azonban van határa. És mondd el hangosan, hogy mindenki hallja, hogy a kísértésnek ezt az erejét is én adtam neki, az ő ereje és hatalma ugyancsak tőlem ered, mert megengedtem neki, hogy csodáival kísértse a keresztény lelkeket, hogy ezzel is megmutassam, hogy nincs hatalom és nincs csodatétel az enyémen kívül.
Így mondd el nekik, és semmit se félj.
PÉTER
Eeembereeek, figyeljetek...
Apostolaim, halljátok, mit mondok néktek...
Láttátok, amit láttatok, érzékeitek fondorlatainak estetek áldozatul, ez a varázsló és fakír, aki Egyiptomban tanulta ki ezt a mesterséget...
ZSÓFIA
Betartotta szavát!
PÉTER
Mire háromig számolok, halandó teste lezuhan a földre, amelyet megvetett, a lábatok elé esik, mint egy fakír, aki Egyiptomban tanulta ki mesterségét, mint egy kődarab, úgy zuhan lábatok elé, hogy soha többé ne keljen fel a porból, mert az egyetlen Isten így akarja.
Egy...
ZSÓFIA
Mégis felrepült. Bebizonyította, hogy Csodatevő...
PÉTER
Kettő...
ZSÓFIA
Ha lezuhan is, ő a győztes!
PÉTER
Három...
Simon árnyéka eltűnik. Zsófia sálja a tóba esik.
Zsófia iszonyodva öklendezik. Jajong.
Péter elveszi a vizes sálat. Kicsit szomorú. A sállal megtörli Zsófia arcát.
Úgy tűnik, mintha csókolóznának.
ZSÓFIA
Ez is az ő tanítását igazolja. Az emberi élet csupa zuhanás és pokol, a világ pedig egy zsarnok kezében van. Alávetetted őt, Péter, mert nem tudtad, nem merted elismerni, hogy a ti igazságotok csak egy a világ igazságainak sokaságában, s nem az egyetlen, nem merted elismerni, Simon Péter, hogy a világ titok, és nincs biztos támasza létednek, de az enyémnek sem, az ember titok minden titkok felett, a világ és teremtés egysége pedig ismeretlen.
Zsófia jajongva a víz felé távozik.
PÉTER
Halandó tested visszatér a lupanárba, Zsófia, lelked pedig egy új kalandba költözik.
Megjelenik a Nő. Péter ránéz.
A tavon átevez a Csónakos.
Szabó Palócz Attila fordítása