Hózsa Éva
(Danilo Kiš Ady-szótáráról?)
Túlzottan megváltozott a világ
(D. K.: London fölött nem lesz eső)
Két szerző, akiket összeköt a gilgamesi motívum, a halál révülete, Baudelaire szelleme, meg persze sok más mozzanat (természetesen más-más nézőpontból), de legfőképpen a közép-európai térség, annak történelmi hagyománya és neuralgikus pontjai, valamint az önmarcangolás, hogy művészként ne szemfényvesztő, hanem a minden legyen, hogy a honi röghöz hű maradjon, de a tágasságba jusson, hogy azzal a bizonyos borgesi vízválasztóval megbirkózzon. Danilo Kiš szerint az önmarcangolásból nőtt ki a magyar irodalom legnagyobb és legtragikusabb alakja. Erről a tragikus költőről pedig mostanában keveset beszélnek, legfeljebb az évfordulók zökkentik ki az irodalomtudósokat és olvasókat a hallgatásból.
A fordító Danilo Kiš absztrakciója így hangzik: „A történelmet a győztesek írják. A szájhagyományt a nép teremti. Az írók fantáziálnak. Bizonyos csak a halál.”
Ady publicisztikájában groteszk jegyzeteket talál az olvasó, amelyekben az idézett fantáziálást a tömegeknek tulajdonítja, a művész viszont a haláltudat ellenére tettekre vágyik, vívódik, alkot, noha Don Quijote örökségét hordozza: „Mit csinál a tömeg? Születik, eszik, iszik, játszik, párosul, képzelődik és meghal. S a Don Quijoték? küzdenek, eszmetűzben égnek, teremtenek és meghalnak éhen...” A modern bolond lovagokhoz hasonlóan tehát a Don-Adyk is egyszer érezni fogják a tévesztett élet átokszerű szemrehányását? Lovag-én az Egy párisi hajnalon szövegében az új balga jelzőt kapja (Vö. „Új balga Don, modern, bolond lovag...”).
A szerzőpárt összekötik a mesemotívumok is, amelyekre Sára Péter figyelt fel Ady opusában, Danilo Kiš hősének varázstükrével (amelybe szerző-én is gyakran belenézett) szintén foglalkozott a recepció. Foglalkoztak az Ady-fordításokkal is, amikor megjelentek.
Fordítható-e Ady? Ez a kérdés a francia fordítások nyomán merült fel, „Bárhol szólalt meg eddig idegen nyelven (...), értetlenségbe ütközött” – állapította meg róla Dobossy László még a nyolcvanas évek végén, ám hozzáfűzte, hogy a szomszédos népek irodalma kivételt jelentett, mert ott a fordítók is, az olvasók is érzékelték a távlatot, a hátsó szöveget, amely ott vibrál az Ady-líra körül.
A következő egybevető olvasás erre a vibrálásra és a részletekre összpontosít, a részletet a megfelelő részlethez viszonyítja, a megjegyzések pedig a virtuális elvárások mozzanatait ugyancsak figyelembe veszik. Régen foglalkoztunk ezekkel a szövegekkel, érdemes újra elővenni, belemélyedni, újraértékelni... Én magam egy tíz évvel ezelőtti kézirat példáit is áttekintettem (lehet, hogy az Ady-opussal kapcsolatban felmerülő újrarendezés felelőssége izgat, amelyet a mai napig nem valósítottunk meg?!), és ebből, valamint az újabb példákból most a fordítás szempontjából válogatok.
Ady Endre forrásnyelvi szövegrészletei. Danilo Kiš célnyelvi szövegrészletei:
Az eredeti modell:
EGY PÁRISI HAJNALON PARISKO PRASKOZORJE
Táltosok átkos sarja talán. Potomak sam valjda drevnih čarobnjaka
Az ősi magyar hitvilághoz kapcsolódó, az eredeti befogadóban éppen az eredet, az identitás élményét felkeltő táltost a ’varázsló’ alkalmazásával oldja meg a fordító, azzal, hogy beiktatja az ’ősi’ jelzőt, jóllehet ezért fel kell áldoznia a sarjra vonatkozó jelzőt, az átkost. Az utóbbi például a magyarságversek szempontjából rendkívül jelentős. Ennek hiánya (a fordítás legkritikusabb pontja) azonban az eredeti befogadó látószögéből okoz igazán dilemmát. Az elátkozott költő-lét viszont összekötheti szerzőt és fordítót.
A VÁR FEHÉR ASSZONYA BELA ŽENA ZAMKA
(Csak néha, titkos éji órán (Samo katkad u tajne noćne sate
Gyúlnak ki e bús, nagy szemek.) te tužne oči počnu da gore.)
HARC A NAGYÚRRAL BORBA S VELIKIM
GOSPODAREM
Már ránk szakadt a bús, vak este. Već nas prekri tužno, gluvo veče.
Tőled hallja a zsoltárokat Neka od tebe čuje psalme
E koldus, zűrös, bús világ... svet ovaj prosjački jadan...
S fölzeng egy bús, istenes ének Jeknuće pesma kroz vazduh vlažni.
VÉN FAUN ÜZENETE PORUKA STAROG FAUNA
Bús maskarája a világnak... Lice mi je mrtvački bledo...
A bús szó fordítási lehetőségei tehát: tužan ’bús, bánatos, szomorú’, illetve jadan ’nyomorult, nyomorúságos, szerencsétlen, szánalmas’. Az utóbbi két példa esetében ki is maradt a bús jelző, a referenciális jelentés tekintetében eltérést mutat a maskara helyett alkalmazott ’halálsápadt arc’, amely feltételezhetően a halotti maszk képzettársításával kerülhetett a célnyelvi szövegbe. A jelzőt az eredeti befogadó, a Nyugathoz kapcsolódó szerzők olvasója semmiképpen sem cserélné fel más szóval, a fordító viszont nem elégedhetett meg egyetlen megfelelő következetes használatával, hiszen az egysíkúság, a nyelvi sivárság veszélyét érezte volna. A fordítói veszélyhelyzet tudatosulása ennélfogva különféle változatokat eredményezett.
VÉN FAUN ÜZENETE PORUKA STAROG FAUNA
Fülembe csókold mit te tudsz... i da mi šapneš na uho, nežno..
A talányos csókol ige helyett a súg került be a fordításba, vagyis a titok gyengéd kimondása, elárulása, ezáltal azonban a titok elmondhatóvá, verbális titokká változott át.
VÉN FAUN ÜZENETE PORUKA STAROG FAUNA
Csókom sincs csókolnivaló... Nemam novih pesama cveće,
ni poljubaca izvor nov.
A csókolnivaló csók hiányát az új forrás hiányával, kiapadásával érzékelteti a fordító, Adynál viszont az eredmény, a csókká válható csók hiánya emelkedik ki.
EGY PÁRISI HAJNALON PARISKO PRASKOZORJE
Sohse látott ez a csókos Páris... ne vide nikad zaljubljeni Pariz...
Könnyes csókkal és csókos könnyüvel. poljupcem suza i suzom poljupca.
A csókos Párizs ’szerelmes’ várossá lett. A nyelvjáték nyelvjátékkal fordítható, viszont a könnyes csók a könny csókja, a csókos könnyű a csók könnye lett. Az inverziós művelet az olvasó szempontjából is nehezíti a megértésig vezető utat.
Sejtelem-csók
A SZAJNA PARTJÁN NA OBALI SENE
Sejtelem-csók minden dalom... poljubac slutnje svaka mi je pesma..
Ady jellegzetes kötőjeles összetételét birtokos szerkezet helyettesíti.
VÉN FAUN ÜZENETE PORUKA STAROG FAUNA
Új dalokat nem hallasz tőlem... Nemam novih pesama cveće...
Ady egyik leggyakoribb szavát (a szerb nyelvben ‘vers’ is), költészetmetaforáját a fordító adys szellemben „megtoldotta”, és ily módon a verssor más emocionális hatást vált ki.
Daltalan.
A GARE DE L’EST-EN NA GARE DE L’ESTU
Dalolj, dalolj, Idegen fiad Pevaj, pevaj. Sin tvoj stranac
Daltalan tájra megy, szegény... ide, jadnik, u tužan kraj...
Megölnek a daltalan szivek. zakleće me srca nema...
A fosztó képzős melléknevet értékvesztésként értelmezte a fordító, amikor a ’szomorú’ vagy a ’néma’ mellett döntött.
EGY PÁRISI HAJNALON PARISKO PRASKOZORJE
Sugaras a fejem s az arcom... Čelo mi i lice obasjani.
A fej ‘homlok’ lett a szerb szövegben, a szemantikai tágasság ily módon természetesen károsult. A magyar olvasó a szövegköziség szempontjából könnyen befogadja a verssort, elég ha Az apostol sugár-motívumára utalunk, noha az eredeti befogadó elváráshorizontjába is inkább a homlok illik bele. A fordító ellenben a célnyelvi olvasó elvárásait, a líraértés nyelvi-stilisztikai tapasztalatait tartotta szem előtt.
AZ UTOLSÓ MOSOLY POSLEDNJI OSMEH
Megszépül szatir-arcom... Lice će se prolepšati...
A kötőjeles összetétel eltűnik, a fordításban az ’arc’ jelentésű szerb szó marad, a szemantikai távlat, a mitológiai/önmitológiai aspektus hiánya főként az eredeti befogadó, az Ady-olvasó pozíciójából kifogásolható.
A SZAJNA PARTJÁN NA OBALI SENE
Ott szebb vagyok, nemesebb, hősebb... Tamo sam lepši, bolji i jači...
A hősebb ’erősebb’ jelentésben kerül be a célnyelvi szövegbe.
HÉJA-NÁSZ AZ AVARON BRAK JASTREBA NAD
ŠEVAROM
Egymás husába beletépünk jedno drugom ćemo iskljuvati oči
S lehullunk az őszi avaron. i pašćemo mrtvi u ševar jesenji.
HARC A NAGYÚRRAL BORBA S VELIKIM
GOSPODAREM
Husába vájtam kezemet... zubima za grlo, noktima za oči...
A fenti példákban a fordító látszólag feláldozza a referenciális jelentést, a filológiai pontosságot, és a redundáns megoldást választja. Ily módon érzékelteti a kegyetlen, szinte harsány harcot vagy csókos ütközetet, viszont mindvégig megmarad a test, a testiség jelentéskörében. A lírai én attitűdje, „az emocionális alaphelyzetbe helyezkedő nyelvi újraélés”, a célnyelvi megvalósíthatóság szempontja válik fontossá.
Tengeres, téli, szürke tájon. na obali mora u sivi, zimski dan.
A sajátos, főnévből képzett melléknevet, illetve költői jelzőt helyhatározói szerkezet váltja fel a célnyelvi szövegben, a fordító feláldozza a referenciális jelentést. Az adott szöveghely tanulmányozása azt bizonyítja, hogy a fordítás szövege a tengerességgel szemben a partot, a szárazföldet emeli ki. Az eredeti szöveg alliterációja nem kerülhetett át a célnyelvi szövegbe.
HÉJA-NÁSZ AZ AVARON BRAK JASTREBA NAD
ŠEVAROM
Útra kelünk. Megyünk az Őszbe... Krećemo na put. U susret Jeseni.
Valahol az Őszben megállunk... staćemo s Jeseni, kad nebo zaseni...
S lehullunk az őszi avaron. i pašćemo mrtvi u ševar jesenji.
A referenciális jelentés tulajdonképpen megmarad, ám az első példa esetében a találkozás jelentőségére utal a fordító, a második példától a belső rímre, a tempóváltásra is felfigyel az olvasó, az utolsó esetben megmarad az ’őszi’ jelző.
VÉN FAUN ÜZENETE PORUKA STAROG FAUNA
Mámor gályák utasa, én... ja, putnik purpurnih galija...
Megölnek, s nem lesz mámorom... Mamuran tada neću biti...
Dalolj mámort nekem. opoj me još jednom.
A mámor jelzőt az első példában a ’bíbor, bíborszínű’ váltja fel a fordításban, a második esetben a szófajváltás szembetűnő, a harmadik példa szemantikai távlatokat nyit, a fordító értelmező pozíciója, bohémség és költői szenzibilitás összefonódása, illetve ennek múlékonysága jut kifejezésre.
A GARE DE L’EST-EN NA GARE DE L’ESTU
S a vad pézsma-szagok. i divlji mošus-smrad.
Ez a példa azért érdemel figyelmet, mert megmarad a kötőjeles összetétel, viszont a fordítás szempontjából a kulturális kontextus szerepe sem elhanyagolható.
VÉN FAUN ÜZENETE PORUKA STAROG FAUNA
A lelkem még ronggyá-szedettebb... Duša mi je u prinjama
A jellegzetes adys szóösszetételt a ’rongyos, toprongyos’ állapotban lévő lélek képe, a konkrét képszerűség fejezi ki.
A GARE DE L’EST-EN NA GARE DE L’ESTU
S aztán meghalok... Zatim ću da umrem mlad...
A fordítás esetében a verssorba bekerül a ’fiatal’ szó, a fiatalon meghalni jelentés.
EGY PÁRISI HAJNALON PARISKO PRASKOZORJE
Piros sugárt rám. Ako: rumen zrak na mene.
Boldog Ad-üköm pirosabb legény Predak mi je bio momče
/bujno, sretno...
Volt, ugyebár...?
Óh, fess pirosra, fess. O, ti me ozari, osnaži.
A piros fordítási lehetőségeinek változatosságát ez a néhány példa is szemlélteti: ’pír, piros, életerős, illetve viruló, boldog’. Az utóbbi felszólító módú igealakok (’sugározz, erősíts’) referenciális jelentése az előző példához hasonlóan elkülönböződik, ugyanis a fordító értelmezői pozíciója kerül előtérbe.
A VÁR FEHÉR ASSZONYA BELA ŽENA ZAMKA
A lelkem ódon babonás vár... Duša mi je zamađijan zamak.
Örökös itt a lélekjárás. Večno ovde vampiri kruže.
A HORTOBÁGY POÉTÁJA PESNIK HORTOBAĐA
Alkonyatok és délibábok Fatamorgane i sutoni
Megfogták százszor is a lelkét... strašću bi mu zasejali grudi...
A SZAJNA PARTJÁN NA OBALI SENE
Szent Cecilia hajol lelkemre Cecilija sveta na duši mi leži
Álmatagon... bez sna.
Ott: ring lelkem muzsikás alkony Tamo: duh mi lebdi u žamoru svetom...
Szent zsivajában.
Táncolnak lelkemben s a máglyán plešu na lomači i u duši
A sugarak, a napsugarak. pobednički zraci, svetlost sunca.
...kiszórja
svetih snova iz svojih grudi.
Ady Endre költészettel összefüggő lélek szava például ’mell, kebel’, illetve ’lélek, szellem, elme’ jelentésben került be a fordításszövegekbe; éppen a lélek változatai kapcsán válik nyilvánvalóvá a fordító vívódása, valamint ars poeticája. A fordítások sarkalatos pontja a lélekjárás megközelítése.
Az Ady-fordítások vizsgálatakor a szelektív, bemetszéses eljárást választottam, amelyet a verseskötetek fordításkritikusai gyakran alkalmaznak, olvasói pozícióm viszont többnyire a szövegköziség pozíciója volt, az utóbbinak szintén jelentős hagyománya van a fordítástudományban. A versfordítás egyébként a formaközpontú szövegtípusba tartozik, de a nyelvi dimenzió és funkció figyelembe vétele ugyancsak elengedhetetlen. A fordításelmélet arra is rámutat, hogy ha az eredeti szöveg szerzője eltér a nyelvi normától (gyakorlatilag minden szerző ezt teszi; Adyra, Ady kemény veretű nyelvére pedig ez fokozottan érvényes), akkor (a formaközpontú szövegek esetében különösen) a fordítónak is el szabad térnie a nyelvi normáktól, különösképpen, ha ilyen eróziókkal esztétikai célokat ér el., és ha valóban szabadságában áll, hogy alkosson. A fenti szövegrészletek éppen a normától való eltérés aspektusából vették szemügyre a fordító célnyelvi megoldásait, a prozódiai vonatkozások most háttérbe szorultak.
Fordításkritikai szempontból tanulságos az ekvivalencia–norma eltéréseinek vizsgálata. A referenciális jelentés tekintetében változásokat tapasztal az olvasó, a pragmatikai jelentés síkján különösen szembeötlő a különbség (valójában ezt sínyli meg a referenciális jelentés is), hiszen a más nyelvű közösség más befogadó is, tehát másként viszonyul a jelölt fogalmakhoz elég, ha a táltos vagy az átkos (átok) példájára hivatkozom. A hús kirívó példája a fordító céltudatos emocionális hatástörekvésének, a rájátszásnak, mert a célnyelven belüli jelentés szempontjából ezt a szót, metaforát, Ady-motívumot a fordító felcserélhetőnek tartotta. Jelentéstani tekintetben Ady kötőjeles összetételei, valamint archaizáló törekvése jelentik az igazi kihívást a fordító számára, gyakran itt rejlik a többlet, a távlat, az a gondolkodás- és beszédmód, amely ellenáll a fordításnak, a célnyelven belül ezek emocionális hatása csökken, noha a fordító természetesen talál valamiféle megoldást. Az Ugar- és a háborús versek szellemi klímája szintén veszít hatásából a célnyelvi befogadás esetében. Ezek a kérdések azonban már átvezetnek a nyelvfilozófia területére, összefüggnek azzal, hogy a jelentés közvetlenül nem azonosítható a referenciával, illetve összekapcsolódik a fordítás meghatározatlanságával és Quine radikális fordításról vallott elvével. Vajon milyen kézikönyv kerekedhetne ki a meglévő Ady-fordításokból? Egyáltalán érdemes-e ezzel a gondolattal foglalkozni, hiszen minden esetben más célnyelvi megoldás alkalmazható?
Hogy mennyiben fordítható Ady, az az eredeti befogadó szempontjából továbbra is fogas kérdés, de hogy kell és szabad az adys többlettel foglalkozni, arra minden eddigi és ez a mostani újraböngészés is rávilágíthat.
Hivatkozások
Híd, LIII/11., 1304.o. Utalások: Bosnyák István: Az ifjú Ady-fordító iundulása. 1313. Lásd még Sziklay László: Együttélés és többnyelvűség az irodalomban. Gondolat, Budapest, 1987, Thomas Strauss: A modern művészetről – utólag. Kalligram Kiadó, Pozsony, 1995 (D. K. mint az ötvenes-hatvanas évek Ady-olvasója és fordítója!), Hang és szöveg, Költészettörténeti kérdések a lírai modernségben. Osiris Kiadó, Budapest, 2003
D. K.: Dicső halál meghalni a honért A holtak enciklopédiája. Forum, Újvidék, 1986, 95. o.
A. E. Publicisztikai írásai. Szépirodalmi Kiadó, Budapest, 1977, 15. o.
Tegnapok és holnapok árján. Petőfi Irodalmi Múzeum és Népművelési Propaganda Iroda, Budapest, 1977, EX Symposion, 1993/3-4. és Juhász Erzsébet: Tükörképek labirintusa. Forum, Újvidék, 1996. D. K. Ivan Ivanji fordításait (1953) kihívásnak tekintette, ezt Sinkó Ervinhez írott levelében fejtette ki. Gerold László fordításkritikája az Új Symposion 1965/2. számában jelent meg.
D. L.: Válságok és változások. Magvető Kiadó, Budapest, 1988, 349. o.
Utalás: Hugo Friedrich: Struktura moderne lirike. Svetovi, Novi Sad, 2003, Ady Endre verselése. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1990, Kecskés András: A magyar verselméleti gondolkodás története a kezdetektől 1898-ig. Akadémiai Kiadó, 1991
Papp György: Milyen kritika a fordításkritika? Logos Kiadó, Tóthfalu, 2001. A fordítás intertextuális alakzatai. Anonymus Kiadó, Budapest, 1998
A fordítás tudománya. Tankönyvkiadó, Budapest, 1986, 266. o.
Farkas Katalin, Kelemen János: Nyelvfilozófia. Áron Kiadó, Budapest, 2002, 98–109. o.