Máthé Andrea

Diárium

Személyes és személytelen, érdekes és érdektelen, fontos és pontos, felejthető és felejthetetlen, emlékezetes és elmosódott, fájdalmas és örömteli, csodálatos és varázslatos, minden- és ünnepnapi gyűjtemény, feleselve az idővel és az időről, mely tünékeny és mindig újrateremtjük, hogy legyen miben élnünk.

*

Úgy keletkezik, hogy van nagyon sok most, és abból meg abban valahogy összeáll, vagy nem áll össze a sok most, és a mostokban a ’hogyvagyok’. Mert, erről van szó, és arról, hogy nem szabad vissza meg előrefelé tekintgetni, nézelődni – azt mondja a szakirodalom –, mert abból lesz a baj meg a boldogtalanság. A visszafelé rágódásból és a hátrafelé-szöszmötölésből meg az előre kukucskáló aggodalmaskodásból és a fölösleges reménykedésből. Carpe diem¹ és lelki egészség egyenes arányban áll. A jelenben élés mint élettantárgy. És ennek gyakorlása. Törődni önmagunkkal. Törődni mással. Törődni a törődéssel. Most. De nem kell félni vagy megijedni, mert „Nem tudom megírni magam. miféle én lenne az, aki megíródna?”² Ezért nem az én, hanem az idő… Illetve mindkettő. És egyik sem.

most22

Ó a ’vad tartomány’ – a sajátomban is idegenül. Idegenként. Otthonosan az idegenben. Idegenül az otthonosban. Én vagyok a magam és a másik. De inkább a másik magamban. Vagy a másikban magam. Lesütöm a szemem, nem nézek a tekintetébe. Kímélem. Megkímélem magamtól. „Mármost a szabad, önmagánál-létező tett – szeretet. A szeretet ugyanis a levezethetetlen egyszeriségében létező személyre irányuló akarat. Éppen ezt az akaratot működteti Isten valamely véges létező tételezésével.”³ Én is tételezem a véges létezőt. Többet is tételezek. Egyiket jobban, a másikat kevésbé (jobban) tételezem. De nem igazán boldogulok a tételezéssel. Nem vagyok boldog ebben a tételezésben. Lehet, hogy rosszul tételezek.ⁱ Javítani kell rajta. Képes vagyok-e rá. Meg kell szelídíteni a vad tartományt. A vad tartományokat. Lassan. Idővel. Meglesz. Időnként. Majd. Itt. Vagy az örökidőben. „Az ember az idegenség hármas gyökerével kapaszkodik a lét talajába. Az egyik az, amelyből ő maga is kinőtt, s amely ember-lététől elválaszthatatlan; a másik, amelyet döntései révén ő maga növesztett vagy növeszteni kényszerült, a harmadik pedig az Istennel való kiszámíthatatlan találkozásokból táplálkozik.”⁴

most23

Meglepetés. Amikor meglepem magam. Magam-magam, de olyannyira. Annyira magam vagyok, hogy teljesen magam alatt vagyok. Ez most nem a ’,,magam vagyok nagyon" egy egész viaszosvászonnal’⁵ Ez most az énvalósmagamittlétemmelegyütt. Amikor egy az egyben, fehéren-feketén, kristálytisztán, önmagáért beszélően kiderül, hogy ki is. Meg milyen. Na azért a hülyeségnek is vannak határai, gondolnánk. És kiderül, hogy nincsenek. Ez a valódi, igazi, valóigazi magasság. „Ha olyanok volnának is bűneitek, mint a skarlát, fehérek lesznek, mint a hó; és ha olyan vörösek is, mint a bíbor, olyanok lesznek, mint a gyapjú.”⁶ Bocsáss meg magadnak. „Csak akkor bocsáthatunk meg önmagunknak, ha teljes szívünkkel hisszük, hogy Isten megbocsátott nekünk és fenntartás nélkül elfogad bennünket.”⁷ És ha nem bírom nem fenntartani a fenntartást? A továbbképződő értelem ideje. Időtlenség. Ellenségszeretet. Idegenszeretet. Énszeretet.ⁱⁱ Ugyanaz. Mindig. Mindenkor. Venite exultemus Domino. Venite adoremus.

most24

élet- és művészet- (életművészet)értelmezési stratégiákat keresek. Hátha találok. Belesek ide-oda. Ehhez-ahhoz. ,,Tipikus korrelációs effektusra utal az az átélési folyamat, amikor rápillantunk egy tájképre, és az múltunkkal és jelenünkkel (vagy jövőnkkel) kapcsolatos képzeteket vált ki. Kép helyett itt versrészlettel szemléltetjük e struktúrát… Hogy egy-egy hatásos külső jel mennyire a legnagyobb potenciális energiával bíró emlékeket igyekszik felszabadítani …: 'Panorámás, lázas világ, / Lakasd jól szemeimet, / Fogd be jól füleimet: / Valaki utánam kiált.' (Ady) Képzeteink strukturálódásának jelenlétében (m>>1), valamint a stabilis végállapotok eltolódásával, homályba veszésével, (E)1/2>>E2, a (4) reláció megközelítőleg: E3~[2.m.E(m)2]11/2."⁸ Sajnos itt elvesztem narratívám strukturálódásának szálait. Egyszerűen szétbomlik…

most25

a Húsvét és öröme. A dombon ott áll az ezredéves megépített Hely. A Vár. A Bazilika. Tűz a nap, de még tartja magát a hideg. A hely szelleme. Genius loci. Áthatón és áthatolón érezhető. Sanctus. Spiritus. Nincs más választás. Alázat. Szelíd erő. Szeliden kényszerítő. Nincs menekvés. Önmagunk elől. A Színe előtt vagyunk. A teljes itt töltött időben. Előtte járunk-kelünk. Eszünk, iszunk. Alszunk. Sétálunk. A kápolnához és túl a dombokon. Önmagunkhoz. Önmagunkba bele. Elvezet a belső Várkastélyhoz.⁹ Az út nem egyszerű. Egyszerre magunk előtt és Őelőtte. Egyek volnánk… (?) Egyek vagyunk… ,,Milyen hatalom kell ahhoz Istennek, hogy a szeretet benne ne legyen leereszkedés. Ez a hatalom kifürkészhetetlen misztérium.¹⁰ Nem teszek semmit. Ráhagyatkozom…. Most. Nem lehetne mindig így? Mitől függ? Kitől? Lényem szegény(es)sége. És gazdagsága. Egyszerre.

most26

nagyon el kell(ene) tudni dönteni, mikor mondom az igent és mikor a nemet. Nehogy összekeverjem a szituációkat és a válaszokat. Bemondom a nemet, ahová igent kellene, és igent mondok, ahol a nem a jó. Aztán elkezdődik a javítás. Ami nem igazán sikerül Nehezebb az újrateremtés a teremtésnél. Nehéz. Schwer. Difficult. Leger. Pedig a ti beszédetek legyen igen, igen, nem, nem – ne össze-vissza mindenféle. Csak hát mi legyen a válasz és I legyen, melyik legyen az eldöntendő kérdés? Lehet, hogy mégis csak több szót is kellene használni: variációkkal, kombinatorikusan; egy kis permutációval. Beletenni egy kis metaforát, parabolát, szójátékot. Aztán jöhet az igen és a nem. Utólag. Mindig késve és utólagosságban vagyunk. Ezért van meg minden. Emiatt van rendben minden. Ha nem tudok kiigazodni benne, akkor én nem vagyok rendben… vagy bennem nem vett még otthont a rend… (?)

most27

a döntéseink mi vagyunk. A döntésem én vagyok. Iszom a levét. Szagolom leszakított virágának illatát. (És mi van, ha hervad? ha büdösödik?) Öntözni kell. Ápolni. Meg a következményeket elfogadni. Én vagyok az én következményem. A következményem én vagyok. Érdekelt vagyok a választásomban. És a másik is érdekelt. Ez nem az érdek nélküli tetszés. ,,Te nem érdekelsz engem.' Olyan beszéd ez, amit senki ember nem intézhet egy másik emberhez anélkül, hogy kegyetlenséget ne követne el, és sebet ne ejtene az igazságon.¹¹ Aki választ, az a felelős. Isten nem felelős az én választásomért.¹² Én vagyok érte a felelős. És megnézhetem magam. Meg a másikat is. ,,Te vagy az." Kelj föl és járj. És ne várd az Angyalt a Beteszdánál. És ne várd az emberedet. Te vagy a te embered. Én vagyok az én emberem. Vedd föl a terhedet. És járj. Ne vonszold magad után. Vigyed. A hónod alatt. A karodon. A válladon. A hátadon. Akárhol. De ne vonszold. Ne húzzad-vonjad. Vedd föl minden nap. Ameddig csak el nem vétetik tőled. Ha elvétetik…

most28

Gyász. Iszony. Égető.¹³ Nem találok szavakat. Nem találom a szavakat. KyrieKyrieEleison. Szeretteim, ne rémüljetek meg attól a tűztől, mely próbáltatás végett támadt köztetek, mintha valami rémületes dolog történnék veletek.¹⁴ Az űr a kitölthetetlen betölthetetlen – pereg a film tovább: egy kislány a szemével mozgatja a poharat az asztalon.¹⁵ Csodák mindig vannak. Történnek. Et resurrexit tertia die. Mély, nagyon mély kútja a fájdalmaknak. De profundis. És mégis. Actus tragicus.¹⁶ Mindent begyógyít az idő. De nem a mostani most, hanem egy későbbi most. … lehre uns bedenken, dass wir sterben müssen…és arról soha nem lesz szó, amiről szónak kellene lennie; mint minden ember fenség, észak-fok, titok, idegenség¹⁷; ha meg kell lennie, hát legyen. „ fiacskám, egy kis sajtot ennék”¹⁸. Semmi mást. Semmi más. Heute, heute wirst du mit mir, heute, heute wirst du mit mir in Paradies sein. Ja, komm Herr Jesu komm, oh komm Herr Jesu komm…. Igen-igen. Nem-nem.

most29

arra gondolok, hogy mikor jutok el vagy vissza ’tudásom csúcsára’ és ’alázatom magasára’.¹⁹ Eljuthatok-e? A reményt legalább is nem kéne föladni. Docta spes persze, nem holmi ’csalfa, vak’²⁰. Kell-e tennem valamit, vagy éppen az a lényege, hogy ne tegyek semmit.(?) Várakozni. Figyelni. Föltekinteni. Nem előlegezni semmit. Nem elővételezni. Lehet úgy is – „Végül…tehát befejezésképpen reményeinkről derül ki, hogy problematikusak (’az örökkévalóság hosszú, főleg a vége felé’), mocskosak (’Hej, ha a Jóisten valami tanújelét adná számomra a létezésének … Ha például letenne a nevemre egy nagy köteg dohányt egy svájci bankban!’) vagy valószínűtlenek (’Nemcsak, hogy Isten nincs, de próbálj meg a hétvégén vízvezeték szerelőt találni’)”²¹ – de mit ér? Vissza inkább Pascal ötletéhez: a fogadáshoz – Isten létére vagy nem létére…

most30

mondjuk két nőalak lennék. Cleves hercegné és Effi Briestⁱⁱⁱ. Egyszerre. Milyen is? Kacérkodom a lehetőségekkel és helyzetekkel. Gondolatban. Játszásiból csinálom. Síromon csak röviden ’leánykori név’. (Melyik? és Milyen leánykori?) Rezdülések. Jelentéktelennek tűnő mozdulatok. Arckifejezések. Amik majd fontosak lesznek. Később. Bármely választás elhibázottsága. Nincs megoldás. „Tudom, ön szabad, én is az vagyok, és talán senkinek sem lenne oka, hogy megszóljon bennünket, ha egyszer egybekapcsolnánk életünket. De vajon a férfiak megőrzik-e szerelmüket a sírig tartó kötelékben? Remélhetek-e ily csodát egyedül az én kedvemért, és szembenézhetek-e majd annak a szenvedélynek a megszűnésével, amely egész boldogságomat jelenti?”²² Lehet, hogy probléma sincs. Írás van. A regény. A nagyszerű európai műfaj. Csak mi van, ha élesben veszi a tisztelt, érdeklődő, beleérző olvasó? „Nehéz kérdés… ne bolygassuk.”²³ A regény, mint fertőző betegség. Halálos. Elsőként Werther… és még elsőbbként? ,,A meghalni készülő Szókratész lett a nemes görög ifjúság új eszményképe, olyan eszmény, amilyet addig még sosem tisztelt: s rajongó lelke minden áhítatával és odaadásával elsőként a tipikus ifjú, hellén tanítvány, Platón borult le e kép előtt.²⁴

most31

a szőke Tisza. Meg kanyargó. De nem ’állék meg’²⁵. R.-val captatunk az iszapos parton. Közvetlenül a víz mellett. Fogjuk egymás kezét. Nehogy elcsússzunk. ,,Az úton senki, senki…²⁶ Valójában nincs is út. Esetleg ösvény. Aztán inkább a vízben megyünk. Ott meg térdig lesüllyedünk. Nem baj. Na, végre belemerülhetünk. Lágy… Ringató… Körülölelő… Élő víz. Az uszival össze sem lehet hasonlítani. Ahogy lassan úszom, előttem aranyhíd. Megannyi apró rebegő-lebegő csillámfény. Sok évvel ezelőttről ugyanez a hangulat jön elő. Csak akkor a Dunánál. Akkor is délután volt. Lassan csúszott le a Nap. Aranyhíd végig a Dunán. Egészen a túlsó partig. Még a régi komp. És mindkét oldalról zene: teljesen különböző. a Matróz csárdából és a Rév csárdából. Sokác zene és cigányzene. És összeölelkezésük a nyári késő estéken-kora éjszakákon. Hálás lehetek. Hogy megadatott. Megélni. Most meg emlékezni. Emlékezni és felejteni. A nevetés és a felejtés könyve.²⁷ Becsukom a szemem. Teljesen ráhagyatkozom a vízre. Minden eltűnik… az én is.

most32

benne vagyok egy Vermeer képben. Valamelyik nőalak közelében. De háttérben. Figyelem milyen, hogy csinálja, amit tesz. Vermeer műtermében. A térképpel a falon. A kissé lehajtott fejű nőalakok. Olvasó. Gyöngymérő. Zenélő. Jelmezbe öltözött. Nagyon szelíd. Nyugodt. Szép. Tiszta. Sugárzó. A helyén vannak. Minden ember a maga helyén, a maga idejében. Nincsenek elcsúszások. Mint most. „Ó kárhozat.”²⁸ A függönyt és a drapériát sem lehet már úgy megfesteni. „…a háttérben a falon egy festmény, az Utolsó ítélet. A bal felső sarokból a festett üvegablakon keresztül fény áramlik be. Meglepően nyugodt festmény. Minden narratívának ellenáll: az anekdotikusnak éppúgy, mint a dinamikusnak. A látványt ehelyett vizuális ritmusban, egyensúlyban, kiegyensúlyozott kontrasztokban és finom megvilágításban mutatja be.”²⁹ benn akarok maradni, de ki kell lépni. Vagy elő.

most33

’szép a tavasz és szép a nyár is’³⁰ meg a ’közelítő tél’³¹ és ’élek ugyan, de nem értem’³². Csak ne lenne ennyire szép a világ… A gyűrött-gyűrt világ. (Redős. Plie.³³) Ki kell simogatni. Simítani. Óvatosan. A redők közt lehet valami… valami, amit meg lehet találni. Meglepetés. Öröm. Egy nagyon szép hang. Amikor a görög szerzetesek énekelnek és kitartják a kyrie-t.³⁴ Ezzel a hanggal el lenni egész nap. Ezzel járni-kelni. Vásárolni. Sétálni. Fordítani. Mosolyogni. Nem törődni. Nem gyűrődni. Csak ebbe a hangba belesimulni.